25 ÉVES A SPIRITUALI MILITUM CURAE

1986. április 21-én írta alá II. János Pál pápa „Spirituali Militum Curae” kezdetű apostoli konstitúcióját a katonák lelki gondozásáról.

A konstitúció -  latin kifejezés a görög szüsztazis=összetétel, összeállítás szóból  - az egyszerűség ellentéte. Az egyházjogban a középkor óta az egyetemes zsinatok határozata illetve pápai (pápai hivatali) döntés.

A "Spirituali Militum Curae" az Acta Apostolicae Sedis 1986 júniusi számában jelent meg.





An. et vol. LXXVIII                          3 Iunii                                 1986 N. 6

ACTA       APOSTOLICAE       SEDIS

C O M M E N T A R I U M           O F F I C I A LE

Directio: Palazzo Apostolico - Città del Vaticano — Administratio: Librería Editrice Vaticana

ACTA    IOANNIS     PAULI      PP.      II

CONSTITUTIO      APOSTOLICA

qua nova canonica ordinatio pro spirituali militum curae datur.

I O A N N E S      P A U L U S      E P I S C O P US

SERVUS     SERVORUM       DEI

AD    PERPETUAM    REI    MEMORIAM

   Spirituali militum curae pro varia rerum opportunitate Ecclesia eximia sollicitudine consulere semper voluit. Ipsi enim quendam socialem coetum constituunt atque « ob peculiares eorundem vitae condiciones sive voluntarie et stabiliter copiis incorporentur sive lege ad ipsas vocentur ad tempus determinatum, concreta atque specifica curae pastoralis forma indigent; cui necessitati, per temporum decursum, sacra Hierarchia, praesertim vero Romani Pontifices, pro suo munere servitii seu « diakoniae ) ), (2) aptioribus modis in singulis casibus providit per iurisdictionem personis et adiunctis aptiorem. Quamobrem passim constitutae sunt structurae ecclesiasticae pro singulis nationibus, quibus Praelatus praeficiebatur congruis facultatibus praeditus. (3)

   S. Congregatio Consistorialis sapientes hac de re normas condidit in Instr. Sollemne semper, d. 23 Aprilis 1951. (4) Nunc vero tempus advenisse dicendum est, ut normae praedictae recognoscantur, quo maiore vi atque efficacitate polleant. Ad id ducit in primis Concilium Vaticanum I I , quod viam stravit aptioribus inceptis ad peculiaria opera pastoralia perficienda (5) necnon Ecclesiae actionem in mundo nostri temporis perpendit, etiam quod ad pacem attinet in orbe universo fovendam ac promovendam, qua in re qui in militia versantur « tamquam securitatis libertatisque populorum ministros » sese habere debent « dum hoc munere recte funguntur, vere ad pacem stabiliendam conferunt ) ). (6)

   Hoc suadet quoque magna rerum commutatio quae facta est non modo ad militiae professionem atque ad vitae militaris adiuncta quod attinet, sed etiam ad communem sensum societatis huius temporis de natura ac munere copiarum in societate vitae hominum inter se. Ad hoc denique impellit novi Codicis Iuris Canonici promulgatio, qui re vera ad pastoralem militum curam se refert, immutatas relinquens normas hactenus vigentes, (7) quae tamen hodie opportune revidentur, ut ex apta rerum compositione fructus uberiores oriantur. Huiusmodi vero normae eaedem esse non possunt pro cunctis nationibus, cum numerus fidelium catholicorum qui militiae addicuntur non idem ubique sit sive absolute sive relative, cumque adiuncta valde inter se differant pro singulis locis. Congruit igitur ut generales quaedam normae hic statuantur, quae omnibus Ordinariatibus militaribus — hactenus Vicariatus castrenses dicebantur — applicentur, quaeque statutis a Sede Apostolica pro unoquoque Ordinariatu conditis compleantur, intra ambitum tamen huius legis generalis.

   Sequentes ergo normae statuuntur :

   I - § 1. Ordinariatus militares, qui etiam castrenses vocari possunt, quique dioecesibus iuridice assimilantur, sunt peculiares circumscriptiones ecclesiasticae, quae propriis reguntur statutis ab Apostolica Sede conditis, in quibus pressius determinabuntur huius Constitutionis praescripta, servatis ubi exstent Conventionibus inter Sanctam Sedem et Nationes initis. (8)

   § 2. Ubi adiuncta id suadeant, auditis quorum interest Episcoporum Conferentiis, novi Ordinariatus militares ab Apostolica Sede erigantur.

   II - § 1. Ordinariatui militari, ut proprius, praeficitur Ordinarius dignitate episcopali pro norma insignitus, qui omnibus gaudet iuribus Episcoporum dioecesanorum eorundemque obligationibus tenetur, nisi aliud ex rei natura vel statutis particularibus constet.

   § 2. Ordinarium militarem libere Summus Pontifex nominat, aut legitime designatum instituit vel confirmat. (9)

   § 3. Ut huic peculiari operi pastorali totis viribus incumbere possit, Ordinarius militaris pro norma ab aliis officiis animarum curam secumferentibus liber manebit, nisi peculiaria Nationis adiuncta aliud suadeant.

   § 4. Inter Ordinariatum militarem et alias Ecclesias particulares arctum vinculum communionis atque virium coniunctio in actione pastorali vigeant oportet.

   III - Ordinarius militaris pertinet ipso iure ad Episcoporum conferentiam illius nationis in qua Ordinariatus sedem habet.

   IV - Ordinarii militaris iurisdictio est :

   1 personalis, ita ut exerceatur erga personas ad Ordinariatum pertinentes, etiam si quandoque versentur extra fines nationis;

   2 ordinaria, tum fori interni tum fori externi ;

   3 propria sed cumulativa cum iurisdictione Episcopi dioecesani, nam personae ad Ordinariatum pertinentes esse pergunt fideles etiam illius Ecclesiae particularis cuius populi portionem ratione domicilii vel ritus efformant.

   V - Stationes vero ac loca militibus reservata primo et principaliter subsunt iurisdictioni Ordinarii militaris; secundario autem iurisdictioni Episcopi dioecesani, quoties scilicet Ordinarius militaris eiusve cappellani desint : quo in casu tum Episcopus dioecesanus tum parochus iure proprio agunt.

   VI - § 1. Praeter illos de quibus in sequentibus §§ 3 et 4, Ordinariatus Castrensis presbyterium efformant illi sacerdotes, sive saeculares sive religiosi, qui congruis qualitatibus praediti ad hoc peculiare opus pastorale rite perficiendum atque de consensu sui Ordinarii, officio in Ordinariatu militari funguntur.

   § 2. Episcopi dioecesani necnon competentes Superiores religiosi Ordinariatui castrensi concedant numero sufficienti sacerdotes et diaconos huic muneri idoneos.

   § 3. Ordinarius militaris, probante Sancta Sede, seminarium erigere potest eiusque alumnos, specifica formatione spirituali ac pastorali donatos, in Ordinariatu ad sacros ordines promovere.

   § 4. Alii quoque clerici possunt in ordinariatu castrensi incardinari, ad normam iuris.

   § 5. Consilium presbyterale habeat propria statuta ab Ordinario approbata, attentis normis ab Episcoporum conferentia prolatis. (10)

   VII - Intra ambitum sibi designatum et erga personas sibi commissas, sacerdotes qui in Ordinariatu cappellani nominantur parochorum iuribus gaudent et officiis tenentur, nisi ex rei natura vel statutis particularibus aliud constet, cumulative vero cum loci parocho, ad normam Art. IV.

   VIII - Quoad Religiosos vero et Societatum vitae apostolicae sodales, qui servitio Ordinariatus operam dant, Ordinarius studiose incumbat ut iidem in fidelitate erga vocationem et identitatem sui cuiusque Instituti proficiant et arcte cum suis superioribus coniungantur.

   IX - Cum omnes fideles ad aedificationem Corporis Christi cooperari debeant, (11) Ordinarius eiusque presbyterium curent ut fideles, laici Ordinariatus, sive uti singuli sive consociati, suas partes gerant tamquam fermentum apostolicum, sed et missionale, inter ceteros milites cum quibus vitam agunt.

   X - Praeter alios qui in statutis, ad normam Art. I determinantur, ad Ordinariatum militarem pertinent et sub eius iurisdictione inveniuntur:

   1 Fideles qui sunt milites necnon alii qui copiis addicantur, dummodo legibus civilibus pro iisdem latis astringantur;

   2 qui eorumdem familiam constituunt, coniuges nempe ac liberi, illi etiam qui quamvis sui iuris, in eadem domo degunt; necnon propinqui ac famuli in eadem domo pariter degentes;

   3 qui militaria instituta frequentant vel in militaribus nosocomiis, senum hospitiis aliisve similibus locis degunt eorumve servitio addicuntur;

   4 omnes utriusque sexus fideles sive alicui Instituto religioso adscripti sive non, qui munere stabili funguntur, sibi collato ab Ordinario militari aut de ipsius consensu.

   XI - Ordinarius militaris a Congregatione pro Episcopis vel a Congregatione pro Gentium Evengelizatione dependet et pro casuum diversitate quaestiones pertractat cum competentibus Romanae Curiae Dicasteriis.

   XII - Ordinarius militaris singulis quinquenniis relationem Sedi Apostolicae exhibebit de statu Ordinariatus, iuxta praescriptam formulam. Item Ordinarius obligatione tenetur visitationis ad Limina, ad normam iuris. (12)

   XIII - In statutis particularibus, servatis semper ubi extent Conventionibus inter S. Sedem et Nationes initis, determinabitur inter alia :

   1 quo loco ecclesia Ordinarii castrensis eiusque curia consistant;

   2 an unus vel plures esse debeant Vicarii generales necnon qui alii nominandi sint curiae officiales;

   3 quid de condicione ecclesiastica Ordinarii castrensis ceterorumque sacerdotum vel diaconorum Ordinariatui militari addictorum durante et cessante munere, necnon quae normae servandae sint quoad eorum militarem condicionem;

   4 quomodo providendum sit in casu sedis vacantis vel impeditae ;

   5 quid de consilio pastorali sive totius Ordinariatus sive locali, attentis normis Codicis Iuris Canonici;

   6 qui libri de Sacramentorum administratione deque statu personarum habendi sint, iuxta leges universales et Episcoporum conferentiae praescripta.

   XIV - Quoad causas iudiciales fidelium Ordinariatus militaris, competens est in prima istantia tribunal dioecesis in qua Ordinariatus militaris curia sedem habet; in statutis vero stabiliter designabitur tribunal appellationis. Si autem Ordinariatus suum habeat tribunal, appellationes deferentur ad tribunal quod ipse Ordinarius castrensis, probante Sede Apostolica, stabiliter designaverit. (13)

   Quae Constitutione hac Nostra praescripsimus vigere incipient a die 21 Iulii vertentis anni. Normae vero iuris particularis vigere pergunt, quatenus cum hac Constitutione Apostolica congruunt, sed uniuscuisque Ordinariatus castrensis statuta, ad normam Art. I redacta, intra tempus unius anni ab eadem die computanda, recognitioni Sanctae Sedis subicienda sunt.

   Nostra haec autem statuta et praescripta nunc et in posterum firma et efficacia esse et fore volumus, non obstantibus, quatenus opus sit, Constitutionibus et Ordinationibus Apostolicis a Decessoribus Nostris editis, ceterisque praescriptionibus etiam peculiari mentione et derogatione dignis.

   Datum Romae, apud Sanctum Petrum, die xxi mensis Aprilis, anno MCMLXxxvi, Pontificatus Nostri octavo.

IOANNES PAULUS PP. II

1 Conc. Vat. II , Christus Dominus, n. 43.

2 Cfr. Conc. Vat. II , Const. Dogm. Lumen gentium, n. 24.

3 Hi Praelati quandoque constituebantur «perinde ac si quoad clericos saeculares eorum veri praesules et pastores » essent (Innocentius X, Breve Cum sicut maiestatis, 26 Sept. 1865: Bullarium Romanum, Taurini 1868, t. XV, p. 410).

4 AAS 43 (1951), pp. 562-565.

5 Cfr. Decr. Presbyterorum Ordinis, n. 10.

6 Conc. Vat. I I , Const. past. Gaudium et spes, n. 79.

7 Cfr. CIC, can. 569.

8 Cfr. CIC, can. 3.

9 Cfr. CIC, cann. 163 et 377, § 1.

1 0 Cfr. CIC, can. 496.

11 Cfr. CIC, can. 208.

12 Cf. CIC, cann. 399 ei 400, pp. 1 et 2 Vid. S. C. Consistorialis, Decr. De Sacrorum liminum visitatione a Vicariis castrensibus peragenda, d. 28-11-1959: AAS 51 (1959), pp.272-274.

13 Cfr. CIC, can. 1438, n. 2°.

APOSTOLI       KONSTITÚCIÓ 

AMELLYEL ÉRVÉNYBE  LÉP EGY ÚJ SZABÁLYOZÁS A KATONÁK LELKI SEGÍTÉSÉRŐL


JÁNOS   PÁL   PÜSPÖK

ÖRÖK   EMLÉKEZETÜL

   Az Egyház mindig dicséretre méltó törődéssel és a különböző igényeknek megfelelő mértékben akart gondoskodni a katonák lelki gondozásáról. Ők ugyanis egy meghatározott társadalmi réteget alkotnak, és akár, mert önkéntes alapon állandó részét képezik a haderőnek, akár, mert a törvény értelmében meghatározott időre behívták őket, „életük sajátos feltételei miatt” konkrét és sajátos lelki gondozásra van szükségük. Ennek a kívánalomnak az idők folyamán a Szent Hierarchia és különösképpen a római pápák szolgálati, vagy még inkább „diakóniai” kötelességük révén, egyes esetekben a személyekhez és körülményekhez legjobban alkalmazkodó jogkörök által igyekeztek megfelelni. Ily módon az egyes országokban fokozatosan egyházi szervezeteket hoztak létre, amelyek élére a szükséges felhatalmazásokkal felruházott elöljárót állítottak.

   A Konzisztoriális Kongregáció 1951. április 23-án a „Sollemne Semper” kezdetű instrukcióban bölcs szabályokat adott ebben a tárgyban. Most viszont azt kell mondani, hogy eljött az említett szabályok felülvizsgálásának ideje, azért, hogy nagyobb erővel és hatékonysággal rendelkezzenek. Erre mindenekelőtt a II. Vatikáni Zsinat ösztönöz, amely utat nyitott arra, hogy egyes sajátos lelkipásztori kezdeményezéseket a legmegfelelőbb módon valósítsanak meg, és figyelembe vette az Egyház közreműködését napjainkban, többek között a béke megvalósításában és előmozdításában az egész világon. E tekintetben azokat, akik katonai szolgálatot teljesítenek, a „népek szabadsága és biztonsága szolgái”-nak kell tekintenünk, mivel, „ha tisztességesen teljesítik kötelességüket, ők is igazán részt vesznek a béke megszilárdításában”.

   Ezt sugallják azok a nagy változások is, amelyek nemcsak a katonai hivatás és a katonák életfeltételei tekintetében következtek be, de általános értelemben is, amit korunk társadalma a fegyveres erők feladatáról és természetéről gondol az emberi életben. Erre a lépésre vezetett végül az új Kánonjogi Kódex kiadása is, amely tulajdonképpen változatlanul hagyta a katonák lelki gondozására vonatkozó, ez idáig érvényben lévő szabályokat, amelyeket napjainkban felülvizsgáltak, hogy a kiegyensúlyozott szabályozás bőséges gyümölcsöt teremjen. Az ilyen típusú szabályok természetesen nem lehetnek minden ország számára azonosak, mivel sem abszolút, sem viszonylagos értelemben nem azonos az egyes országokban a katonai szolgálatot teljesítő katolikusok száma, ráadásul az egyes helyeken igen különböző körülmények lehetnek. Tehát nagyon időszerű, hogy rögzítsük azokat az általános normákat, amelyek minden, eddig tábori helynökségnek nevezett katonai ordinariátus számára érvényesek, és amelyek az előbb említett általános törvények keretein belül kiegészülnek a Szentszék által minden egyes ordinariátus számára kiadott statútummal.

   I. 1.§. A katonai, vagy tábori ordinariátusok, amelyek jogilag a megyéspüspökségre hasonlítanak, olyan sajátos egyházkerületek, amelyeket a Szentszék által kibocsátott statútum szabályoz. E statútumban a jelenlegi konstitúció előírásait részletesebben kifejtik, s ezek a szabályok ott vannak érvényben, ahol a Szentszék és az egyes államok között megkötötték a megfelelő megállapodást.

   2. §. Ahol a körülmények ezt megkövetelik, az érdekelt Püspöki Konferenciák meghallgatása után, a Szentszék új katonai ordinariátusokat állít fel.

   II. 1. §. A katonai ordinariátus élére egy saját ordinárius van kinevezve, aki rendes esetben püspöki méltósággal van felruházva. Az ordinárius a megyéspüspök minden jogát élvezi, és minden kötelezettségét viseli, hacsak a dolgok természetéből és a saját statútumból nem következik másképp.

   2. §. A pápa szabadon nevezi ki a katonai ordináriust, illetve beiktatja vagy megerősíti a jogszerűen megnevezett jelöltet.

   3. §. A katonai ordinárius azért, hogy minden erejével ennek a sajátos lelkipásztori küldetésnek tudja szentelni magát, a jog szerint mentes minden lelkipásztori munkával járó hivatal betöltésétől, hacsak egy adott nemzet részéről ezt különleges igények másképp nem kívánják.

   4. §. A katonai ordinárius és más részegyházak között legyen szoros közösségi kapcsolat, a lelkipásztori munkát pedig hangolják össze.

   III. A katonai ordinárius jogilag azon ország püspöki konferenciájának tagja, amelyben az ordinariátus székhelye van.

   IV. A katonai ordinárius joghatósága:

   1. személyes, vagyis kiterjed azokra a személyekre, akik az ordinariátushoz tartoznak, még akkor is, ha időnként az ország határain kívül tartózkodnak;

   2. rendes, mind belső, mind külső fórumon;

   3. saját, de a megyéspüspökével párhuzamos, mert az ordinariátushoz tartozó személyek annak a részegyháznak hívei maradnak, amelynek népéhez lakhely vagy rítus szerint tartoznak.

   V. A katonák részére fenntartott területek és helyek elsődlegesen a katonai ordinariátus joghatósága alá tartoznak, másodlagosan viszont a megyéspüspök joghatósága alá minden olyan esetben, ha nincs katonai ordinárius és tábori lelkész. Ez esetben mind a megyéspüspök, mind a plébános saját jogán cselekszik.

   VI. 1.§. A 3. és 4. paragrafusban említetteken túl, a tábori ordinariátus papságát azok a világi és szerzetespapok alkotják, akik e sajátos lelkipásztori szolgálat eredményes végzéséhez szükséges adottságokkal rendelkeznek, megkapták a saját ordináriusuk hozzájárulását, és a katonai ordinariátusban teljesítenek szolgálatot.

   2. §. A megyéspüspökök, vagy az illetékes szerzetes-elöljárók bocsássanak a katonai ordinariátus rendelkezésére megfelelő számú, e küldetésre alkalmas papot és diakónust.

   3. §. A katonai ordinárius a Szentszék jóváhagyásával szemináriumot állíthat fel, és növendékeit a szent rendekhez engedheti az ordinariátus szolgálatára, miután azok a sajátos spirituális és pasztorális képzésben részesültek.

   4. §. A kánonjog figyelembevételével más klerikusok is inkardinálhatók a tábori ordinariátusba.

   5. §. A papi tanácsnak legyen az ordinárius által jóváhagyott alapszabályzata, amelyet a püspöki konferencia által kiadott normák szerint kell elkészíteni.

   VII. A papokat, akiket az ordinariátusban lelkésznek hívnak, a számukra kijelölt területen és a rájuk bízott személyekkel szemben plébánosi jogok illetik meg és kötelességek terhelik, kivéve, ha a dolgok természete mást nem kíván meg vagy a saját statútum másképp nem rendelkezik, de a IV. cikkely értelmében jogai és kötelességei párhuzamosak a helyi plébánoséval.

   VIII. Ami a szerzeteseket és az apostoli élet társaságának azon tagjait illeti, akik szolgálatot teljesítenek az ordinariátusban, az ordinariátus vigyázzon arra, hogy a tagok hűségesen kitartsanak saját rendjük, közösségük hivatásában és karizmájában, és arra, hogy szoros kapcsolatot tartsanak fenn elöljárójukkal.

   IX. Mivel minden hívő köteles közreműködni Krisztus testének építésében, az ordinárius és papsága segítse elő, hogy az ordinariátus laikus hívei mind egyénileg, mind közösségileg elláthassák azt a feladatukat, hogy apostoli, sőt missziós kovász legyenek a környezetükben élő katonák körében.

   X. A katonai ordinariátushoz és annak joghatósága alá tartoznak az I. cikkelyben felsoroltakon kívül a következők is:

   1. a hívő katonák és a fegyveres erők alkalmazásában álló civilek (közalkalmazottak);

   2. családtagjaik, azaz a velük közös háztartásban élő házastársuk és gyermekeik (a nagykorúak is) és rokonaik, valamint a házi személyzet;

   3. a katonai iskolákban tanulók, a katonai kórházakban fekvő betegek, az idősek otthonában, vagy más hasonló intézményben lakók és dolgozók;

   4. mindazok a férfiak és nők, szerzetesek vagy nem, akik a katonai ordinárius megbízásával vagy jóváhagyásával, tartós jelleggel valamilyen feladatot végeznek.

   XI. A katonai ordinárius a Püspöki vagy a Hitterjesztési Kongregációhoz tartozik, és a felmerülő kérdések függvényében az ügyeket a Római Kúria illetékes hivatalaival intézi.

   XII. A katonai ordinárius ötévenként az előírt formában beszámolót készít az ordinariátus helyzetéről az Apostoli Szentszéknek. A katonai ordinárius ugyancsak eleget tesz a jogszabályok szerinti „ad limina” látogatás kötelezettségének.

   XIII. A statútumban a Szentszék és az államok között kötött megállapodások figyelembevételével – ahol ilyen létezik – a következő dolgokat szabályozzák:

   1. hol van a tábori ordinariátus főtemploma és hivatala;

   2. szükség van-e egy vagy több általános helynökre, és milyen más hivatali alkalmazottakat kell még kinevezni,

   3. a katonai ordinárius és a katonai ordinariátusnak alárendelt többi pap és diakónus egyházi helyzetére vonatkozó szabályokat arra az időre, míg az ordinariátusban dolgoznak és akkor is, amikor elhagyják a szolgálatot, továbbá a katonai státuszukkal összefüggő előírások tiszteletben tartását;

   4. milyen intézkedéseket kell tenni széküresedés vagy akadályoztatás esetén;

   5. mindazt, amit az ordinariátusi vagy a helyi papi tanácsról a kánonjogi kódex előírásainak figyelembevételével el kell mondani;

   6. melyek azok a könyvek, amelyeket az egyetemes törvények és a Püspöki Konferencia előírásai szerint akár a szentségek kiszolgáltatására, akár a személyek állapotára vonatkozóan vezetni kell.

   XIV. A katonai ordinariátus híveinek jogügyletei tekintetében első fokon annak az egyházmegyének bírósága illetékes, amelynek területén a katonai ordinariátus székháza van; a statútum megnevezi, melyik az állandó fellebbviteli bíróság. Ha pedig az ordinariátusnak van saját bírósága, a fellebbezéseket ahhoz a bírósághoz kell benyújtani, amelyet a Szentszék jóváhagyásával maga a tábori ordinárius jelöl meg állandó jelleggel (13).

   Mindaz, amit e Konstitúciónk tartalmaz, folyó év július 21-én lép életbe. A saját jogi normák olyan mértékben maradnak érvényben, amennyiben megegyeznek ezen apostoli konstitúcióval. Minden egyes tábori ordinariátus statútumát, amelyet az I. cikkely normái szerint készítettek el, a Szentszéknek ugyanettől a dátumtól számított egy éven belül felül kell vizsgálnia.

   Elrendeljük továbbá, hogy jelen rendelkezéseink és szabályaink legyenek érvényesek és hatályosak most és a jövőben még akkor is, ha esetleg ellenkeznének elődeink által kiadott apostoli rendelkezésekkel és előírásokkal, vagy más – akár külön említésre vagy módosításra szoruló – előírással.

   Kelt Rómában, Szent Péternél 1986. április 21-én, pápaságunk 8. évében.

II. JÁNOS PÁL pápa