|
PAPSZENTELÉS
2011. június 11-én szombaton fél 11 órakor kezdődött Ráckevén a Keresztelő Szent János Plébániatemplomban az a szentmise, melynek keretében Bíró László püspök, katonai ordinárius pappá szentelte Horváth Kornélt.
A pappá szentelésen részt vettek a tábori lelkészi kar tagjai valamint azok a lelkészek, akik a leendő tábori lelkészt segítették és támogatták, hogy eljusson az áldozópapságig.
Horváth Kornél a közeljövőben kezdi meg lelkipásztori szolgálatát a tábori püspökség állományában. Első szolgálati helye Szentendrén lesz a Magyar Honvédség Központi Kiképző Bázisán.
Az új áldozópappal 11 főre emelkedett a tábori lelkészek létszáma.
PAPI ÉVFORDULÓK 2011-ben
A nyári hónapokban a pappászentelésük napjára emlékeznek a lelkipásztorok, amikor a 25.ik (ezüstmise), 50.-ik (aranymise), 60.-ik (gyémántmise) jubileumokat ünneplik a felszentelt áldozópapok.
Ebben az évben a tábori lelkészek közül nem ünnepel senki sem jubileumi évfordulót, mégis érdemesnek tartjuk számontartani a papszentelési évfordulókat.
Az aktív tábori lelkészek közül 2011-ben papppászentelésének
37.-ik évfordulóját ünnepli Bíró László tábori püspök.
24 éve szentelték pappá Spillinger Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkészt.
20 éve áldozópap Berta Tibor ezredes, általános helynök, dr. Hankovszky Béla őrnagy, kiemelt tábori lelkész, Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész és Szécsi ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész.
19 éve szentelték pappá Szentesi Csaba őrnagy, görög katolikus tábori lelkészt.
17 éve szentelték pappá Horváth József őrnagy, tábori lelkészt.
14 éve szentelték pappá Kalinger Roland százados, tábori lelkészt.
6 éve áldozópap Kótai Róbert főhadnagy, tábori lelkész,
3 éve áldozópap Rácz István főhadnagy, tábori lelkész,
2 éve áldozópap dr. Alácsi Ervin János százados, tábori lelkész,
1 éve áldozópap Markovics Milán Mór főhadnagy, tábori lelkész.
A volt tábori lelkészek közül 2011-ben
35 éve áldozópap Kocsis István nyá. ezredes, Szabó Mihály nyá. alezredes és dr. Szaradits József nyá. ezredes.
34 éve szentelték pappá dr. Ladocsi Gáspár nyá. vezérőrnagy, volt tábori püspököt és Urbán Imre nyá. ezredest.
31 éve áldozópap Kovács János nyá. alezredes.
30 éve szentelték pappá Kóczán Árpád nyá. alezredest.
23 éve áldozópap Németh László nyá. őrnagy, és Szekeres Mihály nyá.alezredes.
18 éve szentelték pappá Szabó Oszkár nyá. őrnagyot.
17 éve áldozópap Haller László nyá. őrnagy.
12 éve szentelték pappá Mák Ferenc nyá. ezredest.
|