AZ ÚR SZOLGÁLATÁBAN

Magyar Honvéd, 1999

Ezerkilencszázhetvennégy augusztusa: Kossuth tér, tisztavatás; 1999 augusztusa: Máriapócs, pappá szentelés. Alezredes úr, ez alighanem példa nélküli a honvédség, de megkockáztatom, a görög katolikus egyház történetében is. Vagy tévedek?

Nem, valóban én vagyok az első, aki ilyen formában lettem Krisztus katonája. Volt is gondjuk ügyemmel egyházi és katonai elöljáróimnak is. A két hierarchikus szervezetilletékeseinek egy nevezőre kellett hozni a Magyar Honvédség, a Görög Katolikus Egyházmegye és a Katolikus Tábori Püspökség érdekeit egy olyan családos ember esetében, aki hivatásos katonaként teológus kívánt lenni. Számos személyes találkozás, számtalan levélváltás után mindez megoldódott. Egészen odáig, hogy ha mint katona nyugállományba vonulok majd, akkor a görög katolikus püspök úr visszavesz papnak az egyházmegyébe.

Bocsásson meg, de meg kell kérdeznem: mi késztet egy hadtápos főtisztet arra, hogy hátat fordítson az üzemanyag-szolgálatnak és egyházi pályára lépjen? Csak nem a folyamatosan növekvő üzemanyagárak miatt döntött a pályamódosításról?

Nem. Gyors megtérők vannak ugyan, de nálam ez nem így történt. Nem voltam templomba járó, de gyakran beszélgettünk a Jóistennel. A hetvenes évek vége felé tudatosult bennem, hogy komolyabban kellene foglalkoznom a kérdéssel. De utána még hosszú idő telt el a végső döntésig. Akkor kerestem fel a Honvédelmi Minisztériumban az egyházi ügyekkel foglalkozó illetékeseket, hogy megkérdezzem, miként tanulhatnék teológiát. Mivel nem zárkóztak el, kérésemmel írásban fordultam elöljárómhoz és a görög katolikus egyházhoz. Levelezőre jártam, közben folytattam katonai szolgálatomat, csak a szemináriumba vonuláskor mentettek föl beosztásomból, és vezényeltek a papnevelő intézetbe.

Milyen volt a Görög Katolikus Hittudományi Főiskolán tanulni, több mint negyven évesen?

Nagyon nehéz. Öt évig jártam rendszeresen Nyíregyházára, a hatodik évben pedig a szemináriumra be kellett költöznöm a papnevelő intézetbe. Szerencsémre – koromra való tekintettel – külön cellát kaptam, ahol nyugodt körülmények között meditálhattam este tizenegytől hajnali ötig. Nem titok, néha úgy éreztem, nem bírom tovább, abba kell hagynom, de erre a végső lépésre soha nem vitt rá a lélek.

Alezredes úr, ön úgy fest ebben a fekete öltözékben, csaknem tar fejével, kigyúrt izmaival, mint egy testőr. Ilyen nem az imádkozástól lesz az ember. Mit sportolt?

Birkóztam, még hajdúböszörményi éveimben, majd a Zalka-főiskolán is. Hatvannyolctól többször voltam dobogós az országos szabadfogású és kötöttfogású bajnokságokon, egészen egy nyolcvankettőben bekövetkezett sérülésemig. Persze akkor nem a százkilósok között versenyeztem, most ott indulhatnék, de a mai napig kondizom. Azért mert pap lettem, a földi dolgok még működnek, és a fizikai munka jól kiegészíti a szellemit.

A család mit szólt ahhoz, hogy az apa, a férj, katonai egyenruha helyett papi reverendát öltött?

Otthon mindenki csak azt látta, hogy tanulok. Hogy a katonai akadémián, vagy a hittudományi főiskolán, az nem foglalkoztatta őket különösebben. Azelőtt velem együtt költöztek, most én költöztem egyedül egy évre.

Mit érzett, mikor először öltözött reverendába?

Közelebb kerültem a Jóistenhez. Csodálatos érzés volt, egy nagy álom valóra válása, papi működésem megkezdése, egyházi tevékenységem kezdete. Máriapócson dr. Keresztes Szilárd görög katolikus megyéspüspök, négy társammal együtt, kézrátétellel szentelt görög katolikus pappá. Nagy öröm volt számomra, hogy jelen volt dr. Ladocsi Gáspár vezérőrnagy, katolikus tábori püspök is.

A püspök úr szerint, ezentúl önnek a szeretet, Isten és az ember szeretetét kell árasztania környezetére és a rábízottakra. Ön korábban csaknem három évtizeden át csak parancsokat kapott és adott. Nem túl nagy a kontraszt a parancs és a szeretet között?

Értem, mire gondol. Katonai egyenruhámon még a hadtápos jelzés van, és a szakma is hiányzik egy kicsit, belül azonban már más vagyok. Nézze, a pap éppúgy, mint a jó katona, állandóan készenlétben áll, állandóan szolgál és állandóan felkészül. Azelőtt sem „csak úgy” adtam a parancsokat, inkább megbeszéltük a tennivalókat. A katonai szolgálatot mindig is igyekeztem közös munkának tekinteni, most pedig már végképp nem engedhetem meg, hogy mérgelődjek, veszekedjek, türelmetlen legyek.

Az egyházmegyénél elfogadták társai?

Enélkül nem is jutottam volna idáig. Az egyháznak kiváló szűrői vannak és azok kifogástalanul is működnek.

Mi a feladata, hogyan telik egy napja?

Mindennap misét mutatok be a Fő utcai Szent Flórián görög katolikus templomban, hétvégén többet is. Mivel a püspökségi beosztásom állománytáblás hely, a püspöki titkári teendőket is ellátom. Kaptam három laktanyát – a Petőfit, az Irinyit és az Ady-ligetit -, ide legalább hetente egyszer el kell jutnom: a katonák keresztelésre, házasságra való felkészítését végzem, beszélgetek velük. Ma délelőtt például a tisztikórház egyik rendelőjét áldottam meg. Hetente kétszer járok a Pázmány Péter Hittudományi Egyetem posztgraduális kánonjogi képzésére, ugyancsak kétszer angolnyelv-tanfolyamon veszek részt a feleségemmel együtt, hetente három alkalommal pedig lejárok a konditerembe.

Nem irigylem. És megtudhatom, mivel közlekedik?

Káposztásmegyeren lakunk, így villamossal, busszal, metróval.

Utazás közben, gondolom, imádkozik.

Sokat imádkozom. Ha nagyon elmélyedek, előfordul, hogy továbbmegyek egy-két megállóval. Rendesen ki tudok kapcsolódni...

Nem szokott megdöbbenni, hogy milyen beszédeket hall a járműveken? Nem szokott rászólni a káromkodókra? Már csak azért is kérdezem, mert ilyen alkattal, izmokkal nem sok félnivalója lenne.

Nem. A döbbeneten már régen túl vagyok. A trágár beszéd, a káromkodás fizikai erővel egyébként sem győzhető le; nem mintha a szép szó többet használna, de gondoljon bele, milyen lenne, ha Krisztus katonájaként a bicepszemet mutogatnám a metrón a neveletlen fiataloknak. Imádkozom értük, és kérem a Jóistent, hogy bocsásson meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek. De mindaz, amit lépten-nyomon látok, hallok, nagy fájdalommal tölt el, és arra ösztönöz: mindent tegyek meg azért, hogy ez ne így legyen az idők végezetéig.

MÁK FERENC

Nyírábrányban született 1952-ben, egy görög katolikus család gyermekeként. Apja rendőr, anyja betanított munkás volt. Mák Ferenc általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait Hajdúböszörményben folytatta, majd 18 évesen felvették a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskola hadtáp-pénzügyi szakára. Hadnagyként avatták tisztté 1974-ben, csapatszolgálatát Marcaliban kezdte, majd az Üzemanyag-ellátó Központban szolgált, több beosztásban. Volt kiképzőtiszt, ellátási alosztály- majd osztályvezető, végül a központ parancsnokának ellátási helyettese lett. Közben – 1988 és 1991 között elvégezte a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiát, majd 1993 és 1999 között, Nyíregyházán, a Görög Katolikus Hittudományi Főiskolát. Az 1996 óta alezredes Mák Ferencet idén augusztus hatodikán görög katolikus áldozópappá szentelték Máriapócson. A Katolikus Tábori Püspökség legújabb tagja nős, felesége vállalkozó, lányuk húsz, fiuk tizenkilenc esztendős.

Zilahy Tamás