TÁBORI LELKÉSZEK - MA

Szécsi Ferenc plébános és Oláh Emil református lelkipásztor

Veszprémi Napló, 2007. Július 7.

Balatonfűzfő - Az életüket a hazáért áldozó katonák, a magyar hősök lelki üdvéért mutatott be szentmisét Szécsi Ferenc plébános, megbízott tábori lelkész a mámai romtemplomnál nemrég a hősök napján.

A szertartás után Oláh Emil, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság református tábori lelkésze emlékezett a hősi halottakra, akik életükkel-halálukkal továbbadták a hazaszeretet lángját utódaiknak is.

Vajon milyen szolgálatot kíván a tábori lelkészi beosztás manapság, miután megszűnt a kötelező sorkatonai szolgálat? A hivatásos és szerződéses katonák szabadon kijárhatnak istentiszteletekre, szentmisékre, és mivel saját elhatározásból választották e pályát, azt feltételezhetően örömmel, nem kényszer, nem lelki nyomás alatt végzik. Nincs ellentmondás e téren a szelíd, békességszerző Krisztus hirdetése és tábori lelkészi teendők (zászlószentelés, harcba indulók megáldása) között? - fordultam kérdéseimmel a lelkipásztorokhoz.

Szécsi Ferenc plébános tavaly kapta a felkérést a tábori püspöktől, hogy helyettesítse Veszprémben kollégáját, Szabó Mihály őrnagyot, akkori görög katolikus tábori lelkészt, amíg Koszovóban teljesít szolgálatot a magyar alakulat mellett. Nem főállású, hanem megbízott lelkészként látja el azóta is e feladatot. A főállású tábori lelkész mindennap nyolc órát tölt el a laktanyában, míg ő csak hetente egyszer, fogadóóráján találkozik a katonákkal. Szép missziós feladatnak tekinti mégis e megbízatást plébánosi feladatai mellett, hiszen különböző katonaemberek (köztük sok ateista) között kell kapcsolatokat építenie lélektől lélekig, ráébreszteni őket is a bennük lakó Krisztusra.

Már bérmálásra is felkészített tiszteket és hozzátartozókat az eltelt idő alatt, mondja. Részt vesz az ünnepségeiken, az állománygyűléseken, és persze gyakran felkérik zászlószentelésre is. Halottak napja környékén a temetői megemlékezéseken szolgál. Május közepén volt egy német tábori lelkészi konferencia Veszprémben, meséli, s ott vetődött fel, hogy Németországban minden katonának részt kell vennie úgynevezett keresztény életvezetési előadáson, ez egy képzési program része, amelyet általában közvetlen beszélgetések követnek. Jó volna, ha hasonlókra hazánkban is sor kerülhetne, hangsúlyozza. Ma már rendszeres szentmise nincs a laktanyában, mivel a vallásos katonák kijárhatnak templomba, istentiszteletre, szentmisére.

Ferenc atya jellem- és állóképesség-erősítő intézménynek tartja a katonaságot, s nagy hibának, hogy teljesen megszüntették a sorkatonai szolgálatot. Át kellett volna gondolni a kiképzést, véli, de nem a haditechnikai vonatkozásban természetesen, hanem a katonaidő állóképesség-erősítő, felelősségérzet- és feladattudat-edző voltára tekintettel, s arra, hogy megtanította a fiatalokat parancsot teljesíteni, rendet tartani maguk körül.

Oláh Emil 2002 óta tábori lelkész, szolgálatát Szentkirályszabadján a légierő-parancsnokságon kezdte meg, most pedig a Székesfehérvárott megalakult összhaderőnemi paracsnokságon dolgozik a hét öt napján. Ez lelkigondozói szolgálat, mondja, amely nemcsak a hivatásos és szerződéses katonákra terjed ki, hanem a családjaikra is. Egyre többen igényelték a laktanyán kívüli szolgálatát is, összeadott párokat, kérésre megkeresztelte a katonák gyermekeit. Megkérték, hogy nagyobb ünnepeken ő mondjon ünnepi beszédet a laktanyában.

A jövő hónapban Koszovóba küldik egy különítménnyel. Ennek kapcsán viszont felmerül: milyen lelkigondozói feladatot tölthet be olyan szituációban egy Krisztust követő lelkész, ahol emberek egy csoportja saját választásból vállalt idegenben, idegen érdekekért (s nem is biztos, hogy feddhetetlen célból - lásd iraki háború!) való fegyveres szolgálatot. Mert ha ezt „békefenntartásnak” is hívják, korántsem békés eszközökkel történik.

A kérdésre egy példával válaszol Oláh Emil: egy lelkészkollégája mesélte, aki kint járt szerződéses katonákkal az iraki háborúban, hogy addig a katonák nem indultak el harcolni sosem, amíg meg nem áldotta őket. Mert soha nem a fegyvereket, nem is a zászlót, hanem az embert áldja meg ilyenkor az egyház, teszi hozzá.

- Én elsősorban a missziós lehetőségét érzékelem ennek a feladatnak - érvel a lelkész -, katonai oldalról én is látom az ellentmondásokat, és nem mondom azt, hogy szívesen megyek Koszovóba.

Toldi Éva