AZ ARANYBULLA

II. ENDRE ARANYBULLÁJA

Az előszót és a jegyzeteket írta, és a sorozatot szerkesztette Szigethy Gábor

Budapest : Neumann Kht., 2003

TARTALOM

Álmunk: alkotmányunk

Második András Aranybullája

Második Endre király dekrétoma

Az Aranybulla

Jegyzetek

Álmunk: alkotmányunk

Szigethy Gábor előszava

Ezeréves alkotmányunk hétszázhatvanöt éves.

S bár a nemes magyar nemzet évszázadokon át hitte, vallotta alkotmányos jogait, s hivatkozásul hangsúllyal az 1222-ben kelt Aranybullát idézte, történettudományunk rég leszögezte: II. Endre nagy fontosságú okirata nem alkotmány. S bár sokan kedvtelve hasonlítgatták az évtizeddel sem öregebb angol Magna Chartához alkotmányosságunk egytövűségét, egykorúságát emlegetve – tény: Aranybullánk nem rokona a szigetország Magna Chartájának.

Aranybullánk királyi okirat: jövedelmeket és jogokat szabályozó királyi rendelkezés, törvény. Keletkezése után kilenc évvel már újra kellett fogalmazni nem egy mondatát, rendelkezéseit addig sem nagyon tartották be, s amikor száz év múlva, 1318 táján négy pap szöveghű másolatában Anjou Károly elé terjesztették megerősítésre, a király határozottan nemet mondott.

Némely passzusát az évszázadok során olykor megerősítették, máskor elvetették. A Magyar Törvénytár, a Corpus Juris Hungarici őrizte szövegét, s a Millennium évtizedében megjelent díszkiadás köteteiben a türelemmel bogarászó olvasó megtalálhatja a szöveg minden évszázados változatát, nyomon követheti Aranybullánk életének kalandos jogtörténetét.

Történettudósok olvasták, elemezték, magyarázták, értelmezték II. Endre okiratát. Iskolában megtanultuk az évszámot s néhány szólamot: ellenállási záradék, nemesek jogai, alkotmányosság...

Alkotmányosság a magyar középkorban? Még a későbbi rendi társadalom mércéjével mérve sem alkotmány az Aranybulla, s különösen nem az a XIX. század alkotmányossága felől tekintve. Nemesi jogok 1222-ben? Hol van még a későbbi századok köznemessége, amely pedig a leghangosabban szeretett hivatkozni az Aranybullában rögzített jogaira. Ellenállási záradék? Már 1231-ben elvetették, s utoljára Ferenc József idejében született törvény, mely hangsúlyozta az ellenállási záradék érvénytelenségét.

De miért tartotta fontosnak Első Ferenc József, Isten kedvező kegyelméből stb. urunk és uralkodónk, hogy az 1867. évi II. törvénycikkely 1. paragrafusában, miután hangsúlyozza, hogy minden korábbi törvényt, szokást stb. megtart, leszögezze: „kivéve mindazonáltal dicsőült  II. András 1222-ik évi törvényének azon megszüntetett záradékát, amely így kezdődik: »Quodsi vero Nos«, ezen szavakig: »in perpetuum facultatem«.”

Figyeljünk: a már megszüntetett záradék érvényességét nem ismeri el!

Szigorúan jogi értelemben e paragrafus értelme: kiegyeztünk, a nemzet megbékélt az uralkodóval, az uralkodó megbékélt a nemzettel, s tiszteletben tartja a nemes magyar hagyományokat, szokásokat, törvényeket, kivéve az 1222-ben kelt ellenállási záradékot. Kiegyeztünk, nincs szükség további ellentmondásra, ellenállásra. Ám szigorúan jogi értelemben épp e paragrafus érvénytelenségének hangsúlyozása értelmetlen, hisz a jogalkotók Pesten és Bécsben egyaránt pontosan tudták, hogy az Aranybulla 31. cikkelyének 2. paragrafusát már többször megszüntették királyi törvények és rendeletek, s bár az alkotmányos királyság játékszabályai szerint illik a királynak megerősíteni vagy elvetni korábbi törvényeket, 1867-ben aligha volt elképzelhető, hogy a magyar nemesség II. Endre törvényére hivatkozva óhajt ellentmondani felséges és apostoli uralkodójának – akivel épp most egyezett ki.

De tévedés azt hinni: csacska jogászok ügybuzgalma révén került 1867-ben törvényeink közé az ellenállási záradékot hatálytalanító jogi formula. Szigorúan jogi értelemben nem volt szükség e paragrafusra, de nem jogi megfontolásokból volt szükség arra, hogy a kiegyezés után királyi törvény mondja ki: ellenállási záradék pedig nem létezik.

Az Aranybulla jogi és történelmi értelemben nem alkotmány. De Mohács után, az önálló magyar államiság megszűntekor erkölcsi kapaszkodó lett: a független, szabad és alkotmányos, tehát rendezett jogviszonyú magyar haza jogi záloga.

Nem az Aranybulla szövegét magyarázták a magyarok; az Aranybulla létezésének tényét hangsúlyozták. Van alkotmányunk, kell lenni országunknak is!

S ha egyszer megfogalmaztuk az ellentmondáshoz, ellenálláshoz való jogunk, királyi rendeletek azt nem hatálytalanítják. Mert ha hiszünk abban, hogy van jogunk szembeszállni a hatalom rossz intézkedéseivel, ha hiszünk abban: nem korlátlan úr fölöttünk a király, ha van bátorságunk tiltakozni, amikor emberi s nemzeti jogainkat sértik a hatalmat kézben tartó hatalmasok, ha merünk szembeszállni az ellenünk vétkezőkkel – megmaradunk. Ha hisszük: van jogunk ellenállni, ellenkezni, tiltakozni – akkor van jogunk ellenállni, ellenkezni, tiltakozni.

1795. május 20-án Martinovics Ignácot és négy társát lefejezték a Vérmezőn. Június 2-án még ketten követték a túlpartra a kivégzetteket.

Nagy csend volt a Habsburg-birodalom magyar szögletében.

És egy szelíd, szomorú mosolyú paptanár nekilátott lefordítani az Aranybulla szövegét. Megszólalt magyarul az ellenállási záradék, hogy a nagy csendben se feledkezzenek meg a magyarok arról: már hatszáz éve kivívták a jogot arra, hogy elnyomásuk ellen tiltakozzanak, elnyomóiknak ellenálljanak.

Hogy a király nem erősítette meg az Aranybulla ellenállási záradékát? Jogi kérdés. Majd a Corpus Juris Hungarici kötetében apró betűvel szedik a 2. paragrafust, jelezve: e jogunkat nem erősítette meg királyi pecsét, ellenállni, tiltakozni nem törvényes jogunk, csak jogos álmunk.

Ferenc József nem szerette, ha önállóan álmodnak a magyarok. Fontosnak tartotta ezt a kiegyezés pillanatában törvényben hangsúlyozni. Virág Benedek magyar nyelvre fordította II. Endre királyi okiratát: ismerje meg, tanuljon belőle minden magyar.

Az Aranybulla jogi és történelmi értelemben nem alkotmány.

Az Aranybulla öntudatunk alkotmánya.

Ferenc József ezért hangsúlyozta érvénytelenségét.

Virág Benedek ezért fordította le magyarra.

Második András Aranybullája mely 1222. esztendőben költ

Kiadta magyarul Virág Benedek a szelíd tudományok volt királyi tanítója Pesten, MDCCCV.

Nagy reménységű ifjainknak

Nem vala szándékom eleinten közrebocsátani ezen kis munkát, mely deák nyelven a két magyar hazában közel hatszáz esztendőtől fogva ismeretes; sőt érdeme szerént tiszteletben is tartatik. De elgondolám: aminek írása nekem kedves volt, annak olvasása sokaknak talán nem leend unalmas, jelesben azért, mert anyai nyelven jelenik meg, mely édesebb szokott lenni minden idegen hangnál.

Tanú erre Dárius, a szerencse bús áldozatja, ki igen megörült azon, hogy végszempillantásában olyan emberre akadott, kivel a maga nyelvén beszélhetne. Ha a haldokló így érzett, mint nem kellene érzeniek az élőknek?

Előttem forgátok ti is, nagy reménységű ifjak! – méltók kiknek ezen magyar Aranybullát adnám. A jámborság és tudomány legyen vezértek az igaz dücsőséghez, ki csak a tántoríthatatlan szívűeket szokta magához ölelni!

Mely nagy örömünkre volna, ha azon jó hazafiak, kik annyi száz esztendők előtt nemcsak a magok, hanem a maradék boldogságáról is gondoskodván, ezen nevezetes királyi végezés kidolgozásában részesek valának, mind egyebeket, mind ezt a nemzetnek a nemzet nyelvén írták s adták volna ki, nem idegenen. Vajha eszekbe jutott volna helyesen magyarázni Szent Istvánnak eme szavait:

„Quis Graecus regeret latinos graecis moribus? Aut quis latinus graecos latinis regeret moribus?” Mi azonban emlékezvén azon üdőre, melyben ők éltenek, köszönjük meg nekik a dücsőséges cselekedetre általok adatott szép példát. Késő is már visszasóhajtani, ami most csak arra való, hogy kijelentsük, mely nehezen esik ily sokáig rajtunk uralkodása annak a maga szülött földén – Latiumban – félelemmel lappangó idegenségnek.

Ezen királyi rendelés cikkelyeiből hazánknak akkori állapotja kitetszik. Ugyanis aki olvasandja, felejtse el egy kis ideig mostani boldogabb sorsát, és magát azon üdőben élni képzelje; egyébként nem fogja érteni azt, amit azon jeles férjfiak érzettenek, kik a királyi méltóságnak és a hazai dücsőségnek szívek szerént barátjai lévén áldásban vannak. – De a hajdani szokásokra is, melyek lassanként megváltoztak vagy egészen eltűntek, a régiség böcsülője örömmel emlékezik. Bár találkoznék, ki magának ezen tárgyból különös hírt-nevet igyekeznék szerzeni! Tudniillik:

Szent dolog a Honynak törvényit s régi szokásit

A féledékenység ellen fenntartani s védni.

Pesten, 7. Márciusban 1805.

Virág Benedek

A megoszolhatatlan Szentháromság egy Istennek nevében!

András, Isten kegyelméből Magyarországnak, Dalmáciának, Horvátországnak, Rámának, Szerviának, Galíciának és Lodomeriának királya, örök emlékezetre.

Mivel azon szabadság, melyet Szent István király szerzett volt országunkban mind a nemeseknek, mind egyebeknek, némely királyok hatalma által, kik néha magok haragjáról bosszút állának, néha hallgatának a gonosz embereknek hamis tanácsokra, vagy kik az ő tulajdon hasznokat keresék, igen sokban megkárosodott: a mi nemeseink Fölségünknek, és az előttünk való királyoknak sokszor könyörgöttek és esedeztek országunknak megjobbítása végett.

Mi tehát az ő kéréseknek mindenben eleget tenni akarván, amint tartozunk leginkább ezen alkalmatossággal, mert már gyakran minekünk ővelek nem kicsiny keserűségre jutott ügyünk, amit illik eltávoztatnunk, hogy a királyi méltóság fenntartassék (ez pedig senki által jobban nem eshetik meg mint őáltalok): mind őnekik, mind egyéb embereknek a mi országunkban a Szent Istvántól adatott szabadságot megengedjük.

És más egyéb dolgokat, melyek országunk jobb állapotjára tartoznak, hasznoson rendelünk ilyen módon:

I.    CIKKELY

Rendeljük, hogy minden esztendőnként Szent István napját, hacsak valami nagyon nehéz foglalatosság vagy betegség meg nem tiltaná, Székesfejérváratt tartozzunk ülleni.

1 §. És ha mi jelen nem lehetünk, a nádorispány kétség nélkül ott leszen érettünk, és mi képünkben meghallgatja az ügyeket.

2 §. És minden nemesek, kik jelen akarnak lenni, szabadon odagyülekezzenek.

II.    CIKKELY

Akarjuk ezt is, hogy se miáltalunk, se utánunk való királyok által, valami üdőben meg ne fogattassanak vagy nyomoríttassanak a nemesek valamely hatalmas kedvéért, hanem ha először elidéztetnek, és a törvény szertartásával bűnösöknek lenni találtatnak.

III.    CIKKELY

Ismét; semmi adót nem veszünk a nemesek jószágáról, sem szabados pénzeket nem szedetünk.

1 §. Sem házaikban, sem faluikban meg nem szállunk, hanemha hivatalosok leszünk.

2 §. Az egyház népére sem vetünk teljességgel semmi adót.

IV.    CIKKELY

Ha valamely nemesember fiú magzat nélkül meghalálozik, negyed részét birtokának az ő leánya nyerje el, a többivel azt mívelje, ami neki tetszik.

1 §. És ha testamentom nélkül történik halála, a közelebb való atyafiára szálljon jószága.

2 §. És ha teljességgel semmi nemzetsége nincsen, a királyra szálljon.

V.    CIKKELY

A vármegye ispánja meg ne ítélje a nemesek jószágán lakókat, hanemha pénz és dézma dolgában.

1 §. A várnagyok csak az önnön megyéjekben való népeket ítéljék.

2 §. A lopókat és tolvajokat a királyi bírák ítéljék, de a vármegye ispánja jelenlétében.

VI.    CIKKELY

Ismét; azoknak, kik egy valakire öszveesküdtek, ne legyen szabad – mint szoktak – lopókat nevezni.

VII.    CIKKELY

Ha a király az országon kívül sereget akar vinni, a nemesek ne legyenek kötelesek vele menni, hanemha az ő pénzéért.

1 §. És a visszajövet után hadiítélet alá ne engedje őket vettetni.

2 §. Ellenben pedig ha ellenség jövend az ország ellen, a nemesek tartozzanak feltámadni, és mindnyájan hadba menni.

3 §. Ismét; ha az országon kívül akarunk hadakozni, és sereget vezetendünk: mindazok, kiknek ispányságok vagyon, pénzünkért tartozzanak velünk jönni.

VIII.    CIKKELY

A nádorispány országunkban minden embert válogatás nélkül ítéljen.

1 §. De a nemesek pörét, mely fejek és jószágok veszedelmében jár, a király híre nélkül el ne végezhesse.

2 §. Több vicebírót pedig egynél ne tarthasson udvarában.

IX.    CIKKELY

A mi udvarbírónk, míg az udvarunkban vagyon, mindeneket megítélhessen; és amely pört az udvarban elkezdett, azt mindenütt elvégezhesse.

1 §. De amikor a maga jószágában lakik, ne bocsáthasson ki idéző embert, se a pörösöket maga elejbe ne idéztethesse.

X.    CIKKELY

Amely jobbágynak tiszt létében halála történik a hadban, annak fia vagy testvére illendő tisztséggel ajándékoztassék meg.

1 §. Azonképpen ha nemesnek leend halála, annak fiát a király tetszése szerént ajándékozza meg.

XI.    CIKKELY

Ha idegenek, tudniillik derék emberek jőnek az országba, ne tetessenek tisztségekbe az ország tanácsa nélkül.

XII.    CIKKELY

Feleségeik azon nemeseknek, kik meghalnak, vagy törvény szerént megöletnek, vagy a bajviadalban és akármi módon elvesznek – meg ne fosztassanak az ő jegyruhájoktól.

XIII.    CIKKELY

A jobbágyok úgy járjanak a király udvarába, vagy akárhová mennek, hogy a szegényeket ne nyomorgassák, ne fosszák.

XIV.    CIKKELY

Továbbá: ha valamely vár ispánja nem oly tisztességesen viseli magát, mint az ő megyéjéhez illik, vagy népét nyomorgatja: reá bizonyodván ez, az egész ország előtt szégyenére fosztassák meg méltóságától, és amit gonoszul elvonszott, adja vissza.

XV.    CIKKELY

A király lovászi, pecéri, kaszási ne merjenek szállani a nemesek faluira.

XVI.    CIKKELY

Egész vármegyéket, vagy egyéb királyi tiszteket örökbe nem adunk.

XVII.    CIKKELY

Ha valaki igaz szolgálatja által jószágot nyerend, attól soha meg ne fosztassék.

XVIII.    CIKKELY

Továbbá: a nemesek engedelmet nyervén tőlünk, szabadon mehetnek fiankhoz, úgymint nagytól kicsinyhez, és ezért jószágaikban meg ne károsíttassanak.

1 §. Azt, ki fiank előtt igaz törvény szerént vesztett, mi előnkbe nem bocsátjuk; sem azon pört, mely őelőtte kezdetik, míg ugyanott vége nem szakad; viszont a mi fiank is ezenképpen.

XIX.    CIKKELY

A várok jobbágyi, a Szent István királytól adott szabadság szerént éljenek.

I §. Hasonlóképpen az idegenek, akármi nemzetből valók, az eleitől fogva nekik engedtetett szabadság szerént éljenek.

XX.    CIKKELY

A dézmák pénzzel ne váltassanak meg, hanem mint a föld terem, bor vagy gabona fizettessék.

1 §. És ha a püspökök ellenmondanak, nem segítünk nekik.

XXI.    CIKKELY

A püspökök a mi lovainknak dézmát ne adjanak a nemesek jószágáról: se a király jószágába azonok emberei ne tartozzanak dézmát hordani.

XXII.    CIKKELY

Ismét; a nemesek erdeire vagy réteire, ha ők azt ellenzik, a mi disznaink ne hajtassanak.

XXIII.    CIKKELY

Ismét; a mi új pénzünk esztendeig tartson húsvéttól fogva húsvétig.

1 §. És a pénz olyan legyen, amilyen volt Béla király üdejében.

XXIV.    CIKKELY

Pénzverő kamaraispányok, sótisztek, vámosok országunk nemesei legyenek.

1 §. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.

XXV.    CIKKELY

Ismét; só ne tartassék az ország közepében, hanem csak Szabolcson s Regécben és a Végekben.

XXVI.    CIKKELY

Ismét; jószág az országon kívül valónak ne adassék.

1 §. Ha valami jószág már valakinek engedve volna vagy eladva, a hazafiaknak megváltásra visszaadassék.

XXVII.    CIKKELY

A Mardurinák, amint Kálmán király rendelte, úgy fizettessenek.

XXVIII.    CIKKELY

Ha ki törvény szerént kárhoztatott meg, azt semmi hatalmas ne oltalmazhassa.

XXIX.    CIKKELY

A vár ispánja az ő megyéje jövedelmével elégedjék meg; a többi jövedelmek, melyek a királyt illetik, úgymint csöbör pénz, vám, ökrök és a várok két része, a királyé legyenek.

XXX.    CIKKELY

Ismét; ezen négy jobbágytól tudniillik a nádorispánytól, bántól, két ország-ispánytól, királyétól és királyné asszonyétól elválva, senki két tisztet ne viselhessen.

XXXI.    CIKKELY

Végre, hogy ezen mi engedelmünk és szerzésünk mind a mi üdőnkben, mind az utánunk következők üdejében örökké hatható legyen s fennmaradjon, hét egymáshoz hasonló levélben írattuk, és arany pecsétünkkel megerősítettük: úgy, hogy egy küldessék Pápa úrnak, hogy ő is írassa bé krónikájába, másik az ispotályban, harmadik a templomban, negyedik a Királynál, ötödik az Esztergomi Káptalanban, hatodik a Kalocsai Káptalanban legyen, a hetediket tartsa a nádorispány ki üdő szerént leend.

1 §. Úgyhogy ez írás mindenkor szemei előtt lévén, se maga ne tévelyegjen a feljebb megírottakban, se királyt, se nemeseket vagy egyebeket ne engedjen tévelygeni; hogy ők is gyönyörködjenek szabadságokban, és azért mihozzánk s utánunk élő királyaikhoz hívek legyenek, és a királyi koronának köteles engedelmességgel szolgáljanak.

2 §. Hogyha pedig mi e mostani rendelésünk ellen cselekedendünk, vagy valaki a jövendő királyok közül valamikor ellene akarna járni, ezen levelünknek erejével, anélkül, hogy valami hitlenség gyalázatjában essenek, mind a püspökök, mind más jobbágyok és az ország nemesei mindnyájan és egyenként is a mostaniak és jövendők és maradékok nekünk és utánunk való királyaiknak szabadon ellenünk állhassanak és ellenünk mondhassanak örökké.

3 §. Költ Cletus keze által, ki egri prépost, és a mi királyi udvarunknak kancelláriusa. A megtestesült Igének utána ezerkétszázhuszonkét esztendőben.

Tisztelendő esztergomi János érsek, kalocsai Ugren érsek, csanádi Desiderius püspök, veszprími Robertus püspök, egri Tamás püspök, zágrábi István püspök, váradi Alexander püspök, pécsi Bertalan püspök, győri Kozma püspök, váci Bereck püspök, nitrai Vincentius püspök létekor. Királyságunknak tizenhetedik esztendejében.

Töredék II. András históriájából

III. Béla királynak, ki a XII. század vége felé (1174–1196) uralkodék nálunk, fia volt András. A hadakozásra termett-e vagy oktattatott inkább, mint az országlásra, viselt dolgaiból alkalmasint kitetszik. Atyjától 1186-ban Galícia elfoglalására küldetett, de Kázmér lengyel király nagyobb serege ellen nem védelmezhetvén magát, Lodomér hercegnek hagyta oda a tartományt 1188. esztendőben.

Több várakat és jószágokat rendele neki atyja, melyekből méltóságához képest élhetne. Mert a királyságot öregbik fiának, Imrének adá, kinek szelíd erkölcsét amannak kemény természetétől féltette. A jó öreg király betegségbe esvén fogadás által lekötelezte magát a keresztes hadra, de vagy fogyatkozott ereje, vagy országos bajai miatt nem tehetett eleget ígéretének: szent kötelességét tehát Andrásra bízta, kinek azonvégre igen sok kincset is hagyott. Ezen vigasztaló gondolatok között nemsokára búcsút vett fiaitól, és elnyugodott.

András, atyjának halála után, sok ifjak szokása szerént; kelletinél fényesebb pompával kezde élni, úgyhogy a tékozló nevet megérdemlené. Nem feledkezék meg a Szentföldre való utazásról; de eleven és tüzes – ne hagyjuk ki: nagyravágyó – lévén, a más fejedelmek között nem mint királyfi, hanem mint koronás monárka akart megjelenni. E büszke indulat őtet, hazánknak nagy kárával, Imre bátyja trónusa ellen ragadta, mely bűnös harc el is szegényítette.

A XIII. század elején (1205) királynak koronáztatott. Ezen nagy hivatalt sokáig viselte ugyan, de igen szerencsétlenül, mert nem volt reá készülve. Előbbeni férjfiúi keménységét nem tudom mi asszonyi lágyság váltotta fel. Gertrúd tehát, a királyné mind őrajta, mind a nemzeten kezde uralkodni, és csak az idegeneket gazdagítani s méltóságokra emelni tetszése szerént. Alkalmatosság vala ez a bosszúállásra, melynek dühe, midőn András Galícia birtokába viszi vala 1213-ban Kálmán fiát, kegyetlenül kiütött. Gertrúd gyilkosa, amin lehet csodálkozni, büntetetlen hagyatott.

Ilyen kétséges és szomorú környülállások között az országnak szüksége vala András jelenlétére s bölcsességére; de ő lelke félelméből-e, vagy más okból, ellenkezőt cselekedett. Gertrúd helyébe az Antiziodori gróf Napkeleti Péter nevű császár leányát, Jolántát eljegyezvén magának, Palesztinába készült. Közölvén ezen szándékát a nemzettel, nagy számmal találkoztanak, kik imígy kiáltának el: „Mind ebben, mind más egyéb hadban örömest vitézkedünk a te kegyelmed reménységéért.” S feleségeik, gyermekeik, rokonaik, kedveseik karjaiktól elszakadván a messze országi hadakozásra adandó jelt várták.

Azon üdőben a latinusok hatalma Napkeleten hanyatlik vala. Kereszteshadakat parancsolának tehát Európában III. Innocentius, III. Honorius. A fejedelmek akartak is menni, nem is. Nagy nehezen a frankusok és venetusok felkeltek, de nem Palesztinába, hanem Konstantinápolyba mentenek, és a görög birodalomnak ezen fényes székét 1204. esztendőben elfoglalván, sok szentségtörésekkel pogány módra (mert ami igaz, ki kell mondani) megförtöztettek, úgyhogy a görögök mai napig is gyűlölik a latinosokat.

Egy más kereszteshadat gyűjtöttek az olaszok és németek 1217-ben. Az egész seregnek fővezére lett András magyar király, kihez az ausztriai Leopold bavariai Lajos s mások kapcsolák magokat. A királyt Tamás egri s Péter győri püspökökön és sok főurakon kívül tízezer nemesek, mindnyájan a magok költségén, késérték el.

Győzedelmes népe, mint a csattogó jégeső, félelembe s remegésbe hozta Szíriát. Által kelvén a Jordán vizén, midőn Babilon elfoglalására siet, a Tábor hegy váránál az egész keresztes vitézség hirtelen megakadott. Mondják, hogy Andrástól a többi fejedelmek azért állottak volna el, mivel dücsőségét irigylék, és mivel Ázsia zsákmányit félték a magyaroktól. Az igazbnak látszik, hogy a király veszedelmes betegségbe esett, melyből erőre kapván annál inkább siete haza, mennél több rossz híreket vett Magyarországból.

A napkeleti uraságra vágyakodó latinusoktól elválása Andrásnak igen tetszett a görögöknek, kik azokból vele szövetséget, barátságot, sógorságot kötni vetekedtenek. Leo örmény király Isabella leányát harmadik fiának, Andrásnak ajánlotta és országát; Teodoros Lascaris, ki Niceában a latinusok ellen napkeleti császárnak koronáztatott 1206-ban, Mária nevű leányát András király fiának, Bélának adta. Assanes bolgár király pedig magának feleségül kérte Mária nevű leányát Andrásnak, kit el sem eresztett, míg reá nem állana. Ezek történtek hazatértekor, 1218. esztendőben.

Minekelőtte a magyar határokig hozzam Andrást, feljegyzem: a ravasz és nyerekedő görögök és szírusok sok tátott szájú európaiakat, mivel gyakor tapasztalásból tudták, hogy a szent dolgokat mód nélkül keresik és irigylik, a Szentföld nem keresztény lakosinak, kétség nélkül nem egyszer csaltak meg eladván nekik nagy drágán az ismeretlen csontokat, cserép és vessző darabokat sat. A mi jó Andrásunk mit hozott légyen, megírta po. Turótzi és Bonfinius, két nevezetes historikusunk.

Már a magyar szélyeken megállott a hosszú úton megfáradott seregével, és íme! semmi örömjeleket nem lát; senki elejbe nem megyen örvendeni visszajöttén. A királyné kancelláriusa majd fenyegetés, majd könyörgés által két-három prelátust végre csakugyan arra bírt, hogy mennének köszöntésére a királynak. Minek jele az, midőn valamely nemzet királyának dücsőségén nem akar örülni? midőn az erőszak és a hízelkedés csalogatja s veri ki belőle az örömöt és tiszteletet fejedelme iránt?

Igen rosszul vala az egész ország. Távullétében a hatalmasbak az ifjú királyt, Bélát és a királynét semminek tarták, az erőtlenebb nemességet sanyarú szolgaságra veték, a király és ország jövedelmit magok között feloszták – és lehet-e ott valami jó, hol az igazságnak kiszolgáltatása megszűnt? – Nemcsak a világiak, hanem az egyház főpapjai is bűnösök valának. Elbámult András országának szörnyű állapotján.

Béla, az ifjú király, hallgatván az istentelen hízelkedőkre s tanácsosokra, a kormányt, melyet kezébe az atyai kegyelem csak üdeig engedett vala, nem adá vissza. Így egyszerre két király akarván uralkodni teljes hatalommal, egyik a másik ellen a nemzet veszedelmére munkálódott. A főurak is, amint kinek-kinek tulajdon haszna vagy kívánsága hozta, részrehajlának a közjó kimondhatatlan kárával.

András nagyon kezdette érteni szegénységét. Ez igen kártékony ellensége a királyságnak. Országa nyögésére nem volt siket, hanem tehetetlennek tudván magát, sokáig hallgatott. A közönséges nyomorúság orvoslásához rossz órában fogott. Tanácsosi kétségnélkül valának, de már valamint a bölcsesség gyümölcsei a királyi személynek, úgy a gyávaság kárai is szokás szerént annak tulajdoníttatnak. Minden pénz és sóbányákat, vámokat, korona jószágokat, szóval minden országjövedelmeket izmaelita és zsidó kézbe adott. Ezek lettenek tehát főurak, nemesek, parancsolók. Ha keménységet, azaz igazságot akart mutatni a közjó tolvaji ellen, a gonoszok őtet elkerülvén fiához folyamodának, ki így is iparkodott magának tekintetet szerezni, melyet benne az öreg gyakran méltatlanul üldözött.

Midőn a rossz naponként nevekednék és a monárkia veszedelme közelítne, némely jobb lelkű férjfiak, a haza szeretetétől ingereltetvén kérék Andrást, hogy a közönséges nyomorúságokat közönséges tanácskozások által igyekeznék megorvosolni, hirdetne országgyűlést; hozná vissza a rendtartást, igazságot, békességet, szerezne magának is tekintetet.

Felüdült András, és 1222. esztendőben közönséges gyűlést hirdetett, mely alkalmatossággal az ő és Béla fia jelenlétében a régen s újon történt ínségek kútfejei megvizsgáltottak. Hosszas tanácskozás után a király és ország egyetértésével költ ama híres Végezés, melyben mind a népnek jussai világosban magyaráztatnak, mind a királyi fölségé meghatároztatnak. Ezen Végezés aranypöcséttel erősíttetett meg a királytól, Örömmel tértek haza a jámborok (mert azon XIII. században, minálunk is voltanak jámborok). Amit óhajtunk, azt hamar elhisszük. A reménység édes, de csalóka.

A Diétán hozatott Végzésnek ide s tova küldözgetésében inkább igyekezett András, hogysem az ország sebeinek az szerént való orvoslásában, újonnan kezde tehát minden felfordulni. Dienes palatinus, alacsonlelkű és ravasz és maga javát egyedül kereső ember, amint történetíróinkban olvassuk, a két királyi udvart egymás ellen háborítván, ostora lőn a közjónak. A félénk és gyanós természetű öreget arra bírá, hogy fiát és menyét kimenni kénszerítné az országból; kiket nemsokára, tartván a belső zendeléstől, Ausztriából visszahívott, de gyűlölni meg nem szűnt.

Az Aranybulla XXIV. cikkelyének csak úgy tőn eleget, hogy Samuel nevű magyar urat kamara ispánynak választotta: ki minden királyi jövedelmeket zsidóknak és szarácenusoknak árendába kiadott. Ezek, kétség nélkül sokat tudtak keresni a királynak, de magoknak még többet. A drágaság mindennap érezhetőbb és veszedelmesb lett. Az ügyefogyott keresztény atyák s anyák kisded fi s leány gyermekeiket néha kéntelenek valának a zsidóknak eladni. Rémítő dolog! A dús izmaeliták a nemesek leányaikban, azon okból válogatának. A környülmetéltek száma s hatalma kimondhatatlan volt.

Az egyházi s világi törvények felforgatását látván Robertus esztergomi érsek, minden templomokat bézáratott, minden szentség szolgáltatást megtiltott. Egész országban irtóztató hallgatás lőn, mint valamely pusztában. Az eszére tért népnek nyögése és siralmas panasza Andrásban bámulást, keserűséget, szégyent okozott: „Pater sanctissime (IX. Gergely pápának írta) quam diro dolore percussus exstiterim, quum tam ego, quam regni mei incolae, ab uberibus mellifluis S. matris ecclesiae, tamquam filii degeneres, excludamur, et apud illos mundi principes quanti nominis ignominia dedecus incurram, explicare non valeo.” Ezeken a keményszívű teológus is, úgy vélem, megindulhat, annál inkább, ha eszébe juttat egy jámbor, ősz s öreg királyi fölséget, milyen András vala, midőn ezen szomorú sorokat írá.

Esküvéssel ígérte az ország állapotjának jobbítását Jakab római követ jelenlétében. Ki is adott egy decretumot, mely amaz Aranybullához hasonlít, de kevés, vagy semmi foganattal. Azonban testi s lelki erejében megfogyatkozván Béla fiára hagyta az országot 1235. esztendőben. Nem kis bánottal és óhajtással késértetett sírjába. Emlékezete fennvagyon és fennmaradand az Aranybullában örökre. Jeruzsálemi Andrásnak mondatik. Tudniillik a Jeruzsálemi Szent Jánostól neveztetett keresztes barátoknak konfraterek volt, mert Jeruzsálemet ő soha nem látta, noha védelmére kész vala harcolni. Így ítélnek némely tudósok.

Második Endre király dekrétoma

Magyar Törvénytár 1000–1526. évi törvénycikkek

Fordította és jegyzetekkel ellátta Nagy Gyula a M. T. Akadémia lev. tagja, orsz. levéltárnok

Budapest. 1899.

Második Endre király dekrétoma, aki jeruzsáleminek mondatik

A Szentháromság egy Isten nevében.

1 §. Endre, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia és Lodoméria királya, örök emlékezetül.

2 §. Amiért hogy országunk nemeseinek és másoknak is Szent István királytól szerzett szabadságát némely királyok hol tulajdon haragjok bosszújából, hol gonosz, avagy önnön hasznokat szerető emberek hamis tanácsadásából, sok pontban hatalmasul megrontották vala, azért a nemesség gyakorta sürgető könyörgésekkel zaklatta felségünket és előttünk való királyai fülét az ország állapotjának megjobbításáról.

3 §. Mi tehát az ő kérelmöknek mindenben eleget akarván tenni, kivel tartozunk is, jelesben azért, mert ez okon velek már gyakortább nem kicsiny keserűségre jutott ügyünk, amit a királyi tisztesség tökéletes megtartásáért eltávoztatnunk illik, ez pedig senki más által nem lehet inkább, mint őáltalok: megadjuk mind nekik, mind országunk többi lakosinak azt a szabadságot, melyet a szent király adott.

4 §. Efölött egyebeket is, az ország állapotjának épülésére való üdvös dolgokat, rendelünk ily módon:

1. CIKKELY

Szent István király ünnepéről

Rendeljük, hogy a szent király ünnepét minden esztendőnként, hacsak valami nagy nehéz ügyek gondja vagy betegségünk meg nem tilt minket, Fehérváratt tartozzunk megülni.

1 §. És ha mi ott nem lehetnénk, a nádorispán kétség nélkül ott leszen érettünk, és a mi képünkben minden ember dolgát meghallgatja; és az egész nemesség, valaki akar, szabadon odagyűlhessen.

2. CIKKELY

Hogy senki perbe hívás nélkül el ne marasztassék

Ezt is akarjuk, hogy a nemesembert sem mi, sem az utánunk való királyok soha meg ne fogják vagy meg ne nyomorítsák valamely hatalmas kedveért, hanem ha előbb perbe hívatott, és rendes úton törvényt láttak reá.

3. CIKKELY

A nemesek és egyházak jószágának szabadságáról

Továbbá semmi szerpénzt, sem szabad dénár adót nem szedetünk a nemesek jószágán.

1 §. Hívatlan sem házukra, sem falujukra nem szállunk.

2 §. Azonképpen az egyházak népén sem veszünk semminemű szerpénzt.

4. CIKKELY

Hogy a nemesség az ő marhájával és birtokával szabad legyen

Ha valamely nemesember fiúmagzat nélkül hal meg, birtokának negyed részét leánya kapja; a többivel azt mívelje, amit neki tetszik.

1 §. Ha pedig testamentum nélkül történik halála, valamely közelebb való atyjafiai vannak, azoké legyen, és ha teljességgel semmi nemzetsége nem volna, a királyra szálljon birtoka.

5. CIKKELY

A megyés-ispánok hatóságáról és a király falus-ispánjairól

A megyés-ispán a nemesek jószágán ítéletet ne tegyen, hanem ha pénzt vagy tizedet illet a dolog.

1 §. A megyei várispánok egyáltalában senkit ne ítéljenek, hanem csak a magok vára népét.

2 §. A lopókat és latrokat ítéljék meg a király falus-ispánjai, de ugyanazon megye ispánja széke előtt.

6. CIKKELY

A pártolkodókról, hogy tolvajt ne kiáltsanak

Továbbá, összepártolkodásból a nép tolvajnak senkit ne kiálthasson, mint eddig szokta vele.

7. CIKKELY

A királynak az országon kívül való hadakozásáról

Ha pedig a király az országon kívül akarna hadakozni, a nemesség ne tartozzék vele menni, hanem ha a király pénzén; és valamikor hazatérend, a nemeseken hadibírságot ne vegyen.

1 §. Ha pedig ellenség támadna haddal az országra, általánfogva mindnyájan tartozzanak elmenni.

2 §. Azonképpen, ha az országon kívül akarnánk hadakozni, és mi is a haddal mennénk, minden, valakinek ispánsága vagyon, a mi pénzünkön velünk jőni tartozzék.

8. CIKKELY

A nádorispán hatalmáról és a helyettes bírákról

A nádorispán minden ember dolgában, ki országunkbeli, különbség nélkül ítéljen.

1 §. De nemesek perét, ha fejök vesztébe vagy birtokuk veszedelmébe jár, a király híre nélkül el ne végezhesse.

2 §. Helyettes bírákat pedig ne tartson, hanem ha egyet a maga udvarában.

9. CIKKELY

Az országbíró hatóságáról

Országunk bírája, míg a curián leend, mindeneket ítélhessen és a curián indult pert akárhol elvégezhesse.

1 §. De mikor az ő jószágában lakik, akkor poroszlót ne bocsásson és a peres feleket meg ne idéztesse.

10. CIKKELY

Hadban elesett jobbágyurak fiainak jutalmokról

Ha valamely jobbágyúrnak, akinek tiszte vagyon, hadban történik halála, annak fiát vagy atyjafiát illendő tiszttel méltó megajándékozni.

1 §. És ha nemesember halna meg azonként, ajándékozza meg fiát a király, amint neki tetszik.

11. CIKKELY

Vendégek avagy idegenek mi módon jussanak méltóságra?

Ha vendégek, tudni mint jámborok, jönnének az országba, ország tanácsa nélkül méltóságra ne jussanak.

12. CIKKELY

Akármi módon megholtak feleségének hitbéréről

Ha valaki meghal, vagy törvény szerint halálra ítéltetett, vagy perdöntő bajon esik el, vagy akármi más ok miá, annak felesége az ő hitbérében kárt ne valljon.

13. CIKKELY

Hogy a hatalmasok meg ne nyomorítsák a föld népét, se a szegénységet

A jobbágyurak úgy kövessék a király udvarát, vagy akármerre is úgy járjanak, hogy a szegénységet ne fosszák, ne nyomorgassák.

14. CIKKELY

Az olyan ispánról, aki az ő vára népét megrontja

Továbbá, ha valamely ispán az ő ispánságának módja szerint magát tisztességgel nem viselné, vagy az ő vára népét megrontaná, ebben találtatván, mind az ország színe előtt vessék ki tisztéből szégyenére, és amit elragadott, adja vissza.

15. CIKKELY

A lovászokról, pecérekről és solymárokról

Lovászok, pecérek és solymárok nemesek falvaira szállani ne merészeljenek.

16. CIKKELY

Hogy egész megyék ispánsága örökül ne adassék

Egész megyét vagy akárminemű méltóságot örök jószágul vagy birtokul nem adunk.

17. CIKKELY

Hogy szerzett birtokától senki meg ne fosztassék

Amely birtokot valaki méltó szolgálatjával szerzett, attól soha meg ne fosztassék.

18. CIKKELY

A nemesek szabadságáról, hogy a király fiához mehessenek, és a király fia előtt elkezdett perekről

Továbbá a nemesek, búcsút véve tőlünk, szabadon mehessenek a mi fiunkhoz, úgy mint a nagyobbtól a kisebbhez; ez azért az ő birtokuk veszedelmébe ne járjon.

1 §. Valakit a mi fiunk igaz törvény szerint fején ítélt, avagy az előtte kezdett pert, míg ugyan őelőtte vége nem szakad, magunk eleibe nem bocsátjuk; viszont a mi fiunk is azonképpen.

19. CIKKELY

A föld népe és vendégek szabadságáról

A várakhoz tartozó jobbágyok Szent István királytól szerzett szabadságuk szerint éljenek.

1 §. Hasonlatosképpen a vendégek is, akár micsoda nemzet legyenek, azon szabadságban tartassanak, mely kezdettől fogva vagyon nekik engedve.

20. CIKKELY

A tizedről

A tizedet pénzül megváltani senki ne tartozzék, hanem amit a föld terem, bort vagy gabonát, abbul fizessék.

1 §. És ha ebben a püspökök ellentartók lesznek, nem segítjük őket.

21. CIKKELY

Hogy a püspökök ne adjanak a tizedből a király lovainak; és a nép se hordjon tizedet a király jószágára

A püspökök a nemesek jószágán való tizedből ne adjanak a mi lovainknak, se az ő népök ne tartozzék a tizedet a király jószágára hordani.

22. CIKKELY

A király disznairól

Továbbá, a mi disznaink nemesember erdején vagy rétjén ne legeljenek az ő akaratja ellen.

23. CIKKELY

Az új pénzről

Továbbá, a mi új pénzünk esztendeig járjon, húsvét napjától húsvét napjáig.

1 §. És a dénárok olyfélék legyenek, amineműek voltak Béla király idejében.

24. CIKKELY

Hogy izmaeliták és zsidók tisztséget ne viseljenek

Pénzváltó kamara-ispánok, só-kamarások és vámosok, országunkbeli nemesek legyenek.

1 §. Izmaeliták és zsidók ne lehessenek.

25. CIKKELY

A sóról

Továbbá, sót az országnak közepette ne tartsanak, hanem csak Szabolcson és Regécen és a végekben.

26. CIKKELY

Hogy az országon kívül valóknak birtokot adni nem kell

Továbbá, birtokot az országon kívül való embernek ne adjanak.

1 §. Ha valamelyest adtak vagy eladtak, azt a haza fiai válthassák meg.

27. CIKKELY

A nyestbőr adóról

A nyestbőr adót azon szokás szerint fizessék, amint Kálmán király elvégezte volt.

28. CIKKELY

Hogy akit a törvény elmarasztott, annak oltalma ne legyen

Ha valaki törvényrenden elmarasztatott, senki a hatalmasok közül meg ne oltalmazhassa azt.

29. CIKKELY

Az ispán jövedelméről és a királyi jövedelmekről

Az ispánok csak az ő ispánságok igazával éljenek; egyebek, a királyhoz tartozók, úgymint cseberpénz, vám, ökrök, és a várak jövedelmének két része is a király számára legyen.

30. CIKKELY

Hogy a nádorispánt, a bánt és a király és királyné országbíróit kivéve, senki két tisztet ne viseljen

Továbbá, e négy jobbágyurat: tudniillik a nádorispánt, a bánt, király országbíróját és királyné asszonyét kivéve, senki két tisztet ne viseljen.

31. CIKKELY

Hogy az előlbocsátott cikkelyek aranypecsét alatt írásba foglaltatván, különb-különbféle őriző helyekre adassanak és tétessenek el

És hogy ezen mi tőlünk engedett szabadság és ezen rendelésünk mind a mi időnkben, mind az utánunk következők idejében örökké erős legyen, írattuk egy igén hét levélbe, és megerősítettük a mi aranypecsétünkkel; úgy, hogy egyik levél küldessék a pápa úrnak, és ő is írassa bé az ő lajstromába; a másikat az Ispotályban, a harmadikat a Templomban tartsák; a negyedik maradjon a királynál; az ötödik az esztergomi káptalannál, a hatodik a kalocsainál álljon; a hetediket őrizze a nádorispán, ki az idő szerint leszen.

1 §. Oly módon, hogy az írást mindenkor szeme előtt tartván, se ő maga meg ne tévedjen valamiképp a mondott dolgokban, se királyt vagy nemeseket avagy másokat megtévedni ne engedjen; hogy ők is örüljenek az ő szabadságoknak, és azért nekünk és a mi következőinknek minden időben hívek legyenek, és a királyi koronának tartozó engedelmes szolgálatjokat meg ne tagadják.

2 §. Hogyha pedig mi, vagy az utánunk következendő királyok közül valaki ezen mi szerzésünknek ellene járna valaha, ez a levél adjon szabad hatalmat mind a püspököknek, mind más jobbágyuraknak és országunkbeli nemeseknek mindnyájan és egyen-egyen, jelenvalóknak és jövendőbelieknek és az ő megmaradékoknak, hogy mind nekünk, mind az utánunk következendő királyoknak minden hűtelenség szégyen vallása nélkül ellentállhassanak és ellentmondhassanak mindörökké.

3 §. Kelt Keled kezéből, ki egri prépost és kancellárunk; a testté lett ige után ezerkétszázhuszonkettedik esztendőben, mikoron tisztelendő János esztergomi, tisztelendő Ugrin kalocsai érsekek, Dezső csanádi, Róbert veszprémi, Tamás egri, István zágrábi, Sándor váradi, Bertalan pécsi, Kozma győri, Bereck váci, Vince nyitrai püspökök voltanak, a mi királyságunknak tizenhetedik esztendejében.

Az Aranybulla

A hétszázötvenedik évfordulóján közzéteszi Érszegi Géza
 

Fejér Megyei Történeti Évkönyv 6 Székesfehérvár 1972.
 

A Szentháromság mint oszthatatlan egység nevében. András, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Ráma, Szerbia, Halics és Ladoméria királya. Mindörökké.

Mivel úgy országunk nemeseinek, mint másoknak szent István királytól megszabott szabadságát az olykor haragjában bosszúálló, olykor pedig rosszindulatú vagy saját hasznukat hajhászó emberek tanácsára hallgató némely királyok hatalmukkal sok mindenben megrövidítették, ezért maguk a nemeseink a mi és királyelődeink felségét buzgó könyörgésekkel országunk megjavításáért zaklatták.

Mi tehát az ő kérésüknek mindenben – ahogy tartozunk – eleget kívánunk tenni, különösen, mivel közöttünk emiatt már gyakran nem csekély volt az elkeseredés, amit a király iránti tisztelet teljes egészében való megőrzése érdekében illik elkerülni, ezt ugyanis senki más jobban meg nem teheti, mint ők, ezért megadjuk a szent István királytól úgy nekik, mint országunk más embereinek megadott szabadságot, valamint más, az országunk megjavítására vonatkozó dolgokat oly módon rendeljük, hogy évente szent István király ünnepén Székesfehérvárott tartozzunk ünnepelni, hacsak sürgős dolog nem jön közbe, vagy betegség nem akadályoz meg ebben. Ha jelen nem is lehetnénk, akkor a nádor kétségtelenül ott lesz helyettünk, hogy helyünkön a peres ügyeket meghallgassa, és hogy a szerviensek is valamennyien, akik akarnak, szabadon odagyűljenek. Azt is elhatározzuk, hogy sem mi sem utódaink szervienst el ne fogjanak, vagy romlását ne okozzák valamelyik hatalmas úr kedvéért, csak akkor, ha előzőleg perbe idézték, és a bírói eljárás során elítélték. Szintúgy a szerviensek birtokai után semmiféle adót és a szabadok dénárját sem szedetjük, házaikban és falvaikban hívatlanul nem szállunk meg. Az egyház népei után sem szedetünk semmiféle adót. Ha egy szerviens fiúutód nélkül halna meg, akkor birtokának egy negyedét a leánya tartsa meg; a többivel úgy rendelkezzék, ahogy neki tetszik. És ha váratlan halála miatt végrendelkezni nem tudna, akkor a hozzá közelebb álló rokonai tartsák meg. Ha viszont egyáltalán nem lenne rokonsága, akkor legyen a királyé. A megyésispánok a szerviensek birtokain csak a pénzzel és a tizeddel kapcsolatos ügyben ítélkezzenek. A megyei udvarispánok csak váruk népei felett ítélkezzenek. A tolvajok és az útonállók felett a királybírák ítélkezzenek, de csakis az illetékes ispán előtt. Szintúgy az összebeszélt nép ne nevezhessen meg tolvajokat szokása szerint. Ha pedig a király az országon kívülre hadsereget szándékozik vinni, akkor a szerviensek vele menni csak az ő költségén tartozzanak, és visszatérte után sem szed be tőlük hadbírságot. Ha pedig az ellenfél jönne az országba, akkor mindnyájuknak egyetemlegesen el kell menniük. Szintúgy ha az országon kívülre haddal mennénk, mindazok velünk jönni tartoznak, akik megyével vagy a mi pénzünkkel rendelkeznek. A nádor országunk valamennyi embere felett különbségtétel nélkül ítélkezzék, de a fej- és jószágvesztésre ítélt nemesek ügyében a király tudta nélkül ítéletet ne hozzon; helyettes bírája csak egy legyen, a saját udvarában. Udvarispánunk, amíg a királyi udvarban tartózkodik, addig mindenki felett ítélkezhet, sőt a királyi udvarban megkezdett perben bárhol hozhat ítéletet, de amikor a magánbirtokán tartózkodik nem küldhet poroszlót, és a feleket sem idéztetheti meg. Ha egy tisztséget viselő jobbágy hadjáratban meghalna, akkor a fiát, vagy rokonát megfelelő tisztséggel jutalmazzák, ha pedig szerviens halna meg ugyanígy, akkor az ő fiát jutalmazzák meg, ahogy a király jónak látja. Ha vendégek, tudniillik rendes emberek jönnek az országba, őket az ország tanácsa nélkül méltóságokra ne emeljék. A halálraítéltek, vagy a párbajban elesettek, vagy bármi más okból elhaltak feleségeit ne fosszák meg hozományuktól. A jobbágyok úgy kövessék a királyi udvart és úgy utazzanak bármerre, hogy a szegényeket meg ne nyomorítsák és ki ne fosszák. Ha egy ispán a saját ispánságának megfelelően nem viselkedik tisztességesen, vagy a várnépeit tönkre teszi, akkor, ha ez rábizonyul, az elvett javak visszaadása mellett, az egész ország előtt fosszák meg rútul tisztségétől. Lovászok, pecérek és solymárok ne merjenek megszállni a szerviensek falvaiban. Egész vármegyét, vagy bármiféle méltóságot örök tulajdonul vagy birtokul nem adományozunk. Becsületes szolgálattal szerzett birtokaitól soha senkit se fosszanak meg. Szintúgy a szerviensek a tőlünk kapott engedéllyel szabadon mehetnek a fiunkhoz, akár a nagyobbiktól a kisebbikhez, és ezért birtokait ne veszítsék el. Akit a fiunk jogos ítélettel sújtott, vagy akinek előtte kezdődött a pere, azt addig, amíg a per előtte be nem fejeződik, nem fogadjuk be, viszont a fiunk sem. A várjobbágyok maradjanak meg szent István királytól alapított szabadságukban. Akármilyen nemzetiségű vendégeink is hasonlóképpen a kezdetben nekik adott szabadságban maradjanak meg. A tizedet ne váltsák meg ezüstben, hanem – ahogy a föld termi – borban és gabonában fizessék ki, és ha a püspökök elleneznék ezt, akkor nem fogjuk pártolni őket. A püspökök ne adjanak tizedet lovainknak a szerviensek birtokai után, és népeik se tartozzanak a tizedet a királyi birtokokra szállítani. Disznóinkat ne őrizzék a szerviensek erdeiben vagy mezőin az ő akaratuk ellenére. Új pénzünk egy évig, húsvéttól húsvétig legyen érvényes, és a dénárok olyanok legyenek, amilyenek voltak Béla király idején. A pénzügyi, a só- és a vámtisztek az ország nemesei és ne izmaeliták és zsidók legyenek. Sót az ország közepén ne tároljanak csak Szalacson és Szegeden, valamint a végeken. Az országon kívülre birtokot ne adományozzanak, ha egyes birtokokat elajándékoztak, vagy eladtak, akkor azokat adják vissza az ország népének, hogy kiváltsák. A nyestadót a Kálmán királytól származó szokás szerint fizessék. Ha valakit bírói eljárás során elítéltek, akkor őt senki a hatalmasok közül meg ne védhesse. Az ispánok csak az ispánságuk jogán őket megillető részt élvezzék, a királyt illető többi jövedelmet, tudniillik a csöböradót, a vámot, az ökröket és a vár jövedelmének kétharmadát a király kapja meg. Szintúgy e négy jobbágyon kívül, tudniillik a nádoron, a bánon, a király és a királyné udvarispánján kívül senkinek se legyen két méltósága.

Hogy pedig ez a mi engedményünk egyrészt, másrészt rendelkezésünk a mi és utódaink idején mindörökre érvényes legyen, ezért azt hét példányban megírattuk és arany pecsétünkkel megerősítettük akként, hogy az egyik példányt a pápa úr kapja, aki írassa is be a registrumába; a második példányt a johanniták, a harmadikat a templomos lovagok, a negyediket a király, az ötödiket az esztergomi káptalan, a hatodikat a kalocsai káptalan, a hetediket a mindenkori nádor őrizze azért, hogy ezt az írást mindig a szeme előtt tartva sem maga el ne térjen valamiben az elmondottaktól, sem a királlyal, vagy a nemesekkel, akár másokkal egyet ne értsen az szaktól való eltérésben azért, egyrészt, hogy ők szabadságuknak örvendjenek, másrészt emiatt nekünk és utódainknak mindig hívei legyenek és ne tagadják meg a királyi koronának járó szolgálatokat.

Elrendeljük, hogy ha mi, vagy valamelyik utódunk valaha is ezzel a rendelkezéssel szembehelyezkedni akarna, ezen oklevelünk alapján a hűtlenség minden vétke nélkül országunknak úgy a püspökei, mint más jobbágyai, valamint nemesei valamennyien és egyenként a jelenlegiek és utódaik nekünk és utódainknak mindörökre ellenállhassanak és ellentmondhassanak.

Kelt Cletusnak, udvarunk kancellárjának, az egri egyház prépostjának kezéből az Ige megtestesülésének 1222. évében, amikor a tiszteletreméltó János az esztergomi érsek, a tisztelendő Ugrinus a kalocsai érsek, Dezső a csanádi, Róbert a veszprémi, Tamás az egri, István a zágrábi, Sándor a váradi, Bertalan a pécsi, Kozma a győri, Bereck a váci püspök, uralkodásunknak 17. évében.

Jegyzetek

Szövegkiadásunk II. Endre 1222-ből származó Aranybullájának három magyar nyelvű fordítását tartalmazza. Virág Benedek 1805-ben önállóan megjelent fordítása a latin szöveg első, széles körben elérhető magyar nyelvű közzététele. Virág Benedek az Aranybulla szövegét később Magyar Századok című munkája II. Andrásról szóló fejezetében is közölte. (Virág Benedek: Magyar Századok. Budán. 1808. 335–426.; uő. Magyar Századok. Budán. 1816. 347–440.; Virág Benedek Magyar Századai. I–V. pesten. 1862–1863. II. 22–91.; kivonatos kiadás: Virág Benedek: Magyar Századok. Bp. 1983. 144–162.) A Magyar Törvénytár közölt szövege jogi értelemben hivatalosnak tekintett szöveg. E kiadást rendkívül részletes jogi vonatkozású jegyzetek kísérik: a kétnyelvű közlés és a jegyzetek együttesen módot adnak az Aranybulla jogtörténeti tanulmányozására. Érszegi Géza 1972-ben szakkiadványban közreadott hiteles latin nyelvű és magyar fordítása az Aranybulla ma lehetséges legpontosabb, jól olvasható kiadása.

Az Aranybulla magyarázatokkal ellátott, történelmi összefüggésekbe ágyazott magyar szövegét közölte korábban Pauler Gyula alapvető történeti monográfiájában. (A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt. I–II. Második, javított kiadás. Budapest. 1899. Reprint: Bp. 1984.) Az Aranybullával kapcsolatos minden fontos történeti tudnivalót az érdeklődő olvasó megtalál a Magyar História XIII. századi történelmünket tárgyaló kötetében. (Kristó Gyula: Az Aranybullák évszázada. Bp. 1976.)

A jegyzetek írásakor csupán arra törekedtem, hogy az olvasó számára a szöveg összefüggéseinek tárgyszerű megértését segítsem. A három egymástól sok szempontból különböző magyar fordítás egyidejű közreadásával múltunk önálló felfedezésére kívántam csábítani az olvasót. Virág Benedek Magyar Századok című történeti munkája élén a következő mottó olvasható: „Ha nem tudod, mi történt légyen, minek előtte születtél, gyermek vagy.” A felnőtt olvasó múltunkban-kalandozását segítheti a három különböző szöveg részleteket egybevető, összehasonlító, egyidejű olvasása: felfedezheti az Aranybullához tapadó téves történelmi elképzelések gyökereit, megismerheti a régi magyar államiság jogi és történeti vonatkozásait, és egy fontos történeti forrásunk sok színű prizmáján keresztül felvillanhat számára a hajdan volt magyarok, eleink eltűnt élete.