A NEMZETI ZÁSZLÓ

Nemzeti zászlónk hosszú fejlődés során alakult ki. A magyarok - a krónikák tanúbizonysága szerint - fekete turulmadárral díszített vörös zászlók alatt harcoltak. E hadijelvényeket később felváltották a szentek képeivel kivarrott zászlók. (Például Szent István „Szent György és Szent Márton zászlaja alatt" vonult csatába.) Később a vörös-ezüst sávos zászló (esetleg kiegészítve az uralkodó dinasztikus színeivel) vált általánossá.

Bár a XV. századtól egyre gyakoribb a vörös-ezüst-zöld sodrás az oklevelek pecsétjeinek selyemzsinórzatán, illetve olykor a hadizászlók peremfogazatán is megjelenik, valójában csak 1806-ban írják le a ma is használatos sorrendben, s csak az 1848. évi XXI. törvénycikk írja elő hivatalosan először a „piros-fehér-zöld" színek használatát.

Magyarország zászlaja a Magyar Köztársaság hivatalos állami jelképe és egyben a magyarság egyik nemzeti jelképe. A hivatalos állami és polgári zászló három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll.

A korábban használt magyar színekhez, a fehérhez és vöröshöz a 15. század második felében kapcsolódott hozzá a zöld. A függőpecsétek selyemsodratában találkozunk először ezzel a színkombinációval, a 16. században zászlókon és egyéb tárgyakon láthatjuk. A Habsburgok magyarországi uralmának első kétszáz esztendejében inkább rendkívüli alkalmakkor, királykoronázásokon, tornajátékon volt használatos.

I. Lipót harmadik feleségének, Eleonórának a koronázásakor a templom lépcsőjét „pannonicus tricolor pannus”-szal takarták le, a kancellária iratait pedig a királynő uralkodásának első éveiben piros-fehér-zöld fonállal kötötték le.

Mária Terézia rendelkezése szerint 1743-ban ebből a három színből állították össze a törzszászlókat.

A Szent István-rend alapításakor 1764-ben a vörös és zöld lett a szalag színe, majd 1794-ben Martinovics Ignác fejtette ki vallomásában először, hogy a nemzet színeiül hármas színösszeállítást, a zöld-vörös-fehéret kívánták bevezetni.

A mai értelemben vett trikolórt a francia forradalom hatására valóban a radikális értelmiség alkotta meg, szentesítve használatukat hivatalosan is az 1848-as áprilisi törvények XXI. törvénycikkében: 1. "A' nemzeti szín és ország czímere ősi jogaiba visszaállíttatik. 2. Ennélfogva a' háromszínű rózsa polgári jel képen ujra felvétetvén, egyszersmind megállapíttatik, hogy minden nyilvános ünnepek alkalmával és minden magyar hajókon a' nemzeti lobogó és ország czímere használtassék." Az ország címeréről, a nemzeti színekről az újságban beszámoló Arany János joggal panaszkodik hát a nép tudatlansága miatt, akikkel a nemzeti színeket ekkor kellett megismertetni, azt is meg kellett magyarázni sok esetben, melyek azok és mit jelent a nemzeti zászló.

Színei a korábban rögzült magyar címerből származnak (az ezüst vágások színe a heraldika szabályai szerint a zászlón fehér), és a magyar nemzet színeiként értelmezve zászlón ebben az összeállításban csak a reformkorban jelentek meg. 19. századi romantikus értelmezés szerint a piros sáv az „erőt”, a fehér a „hűséget” és a zöld a „reményt” szimbolizálta. A trikolór (három szín szerinti tagolás) ugyanakkor a francia forradalomban született francia nemzeti zászló nyomán a forradalomra is utalt.

A piros és fehér mellé harmadiknak a zöld színt József nádor első felesége, Alekszandra Pavlovna javaslatára vették fel. Ez a zászló 1848 előtt már jelen volt, de még nem terjedt el. Az 1848-as követelések egyike volt, hogy „a nemzeti színek régi jogukba visszaállíttassanak” [3] – szemben a Habsburgok fekete-sárga színeivel. Erről az áprilisi törvények 21. cikkelye rendelkezett. A piros-fehér-zöld zászló így hivatalosan elismert magyar nemzeti jelkép lett, amelyet 1848-49-ben már általánosan használtak polgári zászlóként. Az 1848–1849-es honvédsereg ezzel szemben fehér színű, piros és zöld úgynevezett farkasfogakkal szegélyezett zászlók alatt harcolt, közepén a címerrel.

A szabadságharc leverése után tiltott jelképnek számított. 1867-től kezdve hivatalos. Állami zászlóként 1945-ig a kiscímer (megfelel a mai magyar címernek) szerepelt a zászló közepén. 1946. február 1. és 1949. augusztus 20. között a Szent Korona nélküli, úgynevezett „Kossuth-címer”, majd 1949 augusztus 20. és 1956 októbere között a szovjet mintára készült népköztársasági címer („Rákosi-címer”) volt középen. Az 1956-os forradalomban a felkelők és a lakosság jórésze kivágta ezt az idegen jelvényt. A Nagy Imre-kormány visszaállította a korona nélküli Kossuth-címert, mely még a forradalom kádári leverését követő néhány hónapban is hivatalos volt. Az újabb, a Rákosi-címertől különböző – de ekkor is szovjet mintájú, vörös csillagos –, úgynevezett „Kádár-címer” (1957. május 1. -1989. október 23.) a zászlón nem szerepelt.

Mai használata

A magyar zászló a rendszerváltáskor sem változott. A hivatalos állami és polgári zászló (a Magyar Köztársaság lobogója) az 1990. évi XL. törvény (elfogadása: június 19.) szerint három egyenlő szélességű, piros, fehér és zöld vízszintes sávból áll.

A magyar zászló állami és polgári használatát az 1995/LXXXIII törvény, szabályozza. Ennek értelmében a Magyar Köztársaság lobogója nem hivatalos változataként a zászló közepén a mai magyar címer (kiscímer) is szerepelhet. Ezt a nem hivatalos címeres lobogót azonban foglalkozás gyakorlásához kapcsolódóan kizárólag „az Országgyűlés, az országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Alkotmánybíróság tagja, az országgyűlési biztosok, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Kormány, a Kormány tagja, a fegyveres erők, a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, a bíróság, az ügyészség, a rendvédelmi szervek és a közigazgatási feladatot ellátó szervek, továbbá ezek hivatalai, illetőleg a felsoroltak képviseletére jogosult személyek” használhatják. A pár évvel ezelőtt létrehozott jelképbizottság egyik javaslata szerint a hivatalos állami zászlóra vissza kellene tenni a címert, megkülönböztetendő a nemzeti zászlótól. (Döntően azért, hogy a határon túli magyarokat, ha ünnepeken vagy egyéb alkalmakkor használják, ne érhesse az a vád, hogy egy „idegen állam” zászlaját tűzik ki.)

A Magyar Köztársaság Alkotmányanem határozza meg a magyar zászló méretarányait. Egy 2000-ben született kormányrendeletértelmében az állami zászló 1:2 arányú. Polgári zászlóként egyaránt használatosak a hagyományos 2:3 és az újabb 1:2 arányú zászlók.

Magyarország tengereken használt hivatalos polgári zászlaja a hatályos 1957-es törvény szerint a 2:3 arányú piros-fehér-zöld lobogó.

A katonai használatú magyar zászló az 1848–1849-es honvédsereg által használt lobogót követi. Az 1995/LXXXIII törvény alapján a fehér színű zászlóban a baloldalt cserfa-, jobboldalt olajfaággal keretezett magyar címer látható. Szárazföldi használat esetén a zászlót (honvédségi csapatzászló) váltakozó piros és zöld lángnyelvek szegélyezik és a címer a közepén található.A haditengerészeti zászló (hadilobogó) széleit váltakozó piros és zöld háromszögek (farkasfogak) díszítik, és a címer a zászlórúdhoz közelebbi bal felén helyezkedik el. Bár a két zászló méretarányát a törvény nem határozza meg, ez általában 3:4.

A hivatalos állami ünnepségeken gyakorta felvonultatják a korábbi magyar történelmi zászlókat is.

Törvényi szabályozás

132/2000. (VII. 14.) Korm. rendelet a középületek fellobogózásának egyes kérdéseiről A Kormány a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek és a Magyar Köztársaságra utaló elnevezésnek a használatáról szóló - a 2000. évi XXXVIII. törvénnyel módosított - 1995. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Njt.) 21. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el:

A zászló (lobogó)

1. § (1) Az Njt. 5/A. §-ában megjelölt középületeken (a továbbiakban: középület), illetve azok előtt az e rendelet mellékletében meghatározott méretű zászlót (lobogót) kell kitűzni, illetve felvonni. (2) Az (1) bekezdés szerinti célra textil szálasanyagból, szövéstechnológiával készült, piros, fehér és zöld színű szövetből varrott zászló (lobogó) használható, amely megfelel a zászlószövetek  színjellemzőiről és színtartóssági követelményeiről szóló MSZ 1361-1988 szabványnak. (3) A zászlót (lobogót) - tekintélyének megőrzése érdekében - rendszeresen, legalább háromhavonta tisztítani kell. (4) A zászlót (lobogót) legalább évente cserélni kell. (5) Ha a zászló (lobogó) az elhasználódása (kopása, rojtosodása, fakulása stb.) folytán jelentősen - szabad szemmel is észlelhetően - eltér a (2) bekezdésben említett szabvány követelményeitől, a (4) bekezdésben meghatározott időtartam letelte előtt is haladéktalanul gondoskodni kell a cseréjéről.

A zászlórúd

2. § A zászlót a mellékletben meghatározott méretű, fából készült zászlórúdra erősítve kell kitűzni. A zászlórúd nyers színű, fehér vagy fehér alapon spirálisan lefutó nemzetiszínű csíkozású lehet. Az árboc 3. § (1) A középületek előtt a lobogó felvonásának céljára a mellékletben meghatározott méretű, fából készült árboc állítható fel. Az árboc nyers színű, fehér vagy fehér alapon spirálisan lefutó nemzetiszínű csíkozású lehet. (2) Gondoskodni kell az árboc környezetének esztétikus és a lobogóhoz méltó kialakításáról, valamint az árboc és környezete folyamatos tisztán tartásáról, karbantartásáról. Az ellenőrzés 4. § A zászló (lobogó) kitűzésére (felvonására) irányadó jogszabályi rendelkezések betartásának ellenőrzéséről a közterület-felügyelet, ahol pedig közterület-felügyelet nem működik, a jegyző gondoskodik.

Záró rendelkezések 5. § (1) Ez a rendelet 2000. augusztus 20. napján lép hatályba. (2) (3) Az e rendelet hatálybalépésekor a középületek, illetve azok környezetének fellobogózására használt zászlók (lobogók), továbbá zászlórudak  és a lobogó felvonására szolgáló árbocok e rendelet hatálybalépését követően is használhatók. A zászló (lobogó) cseréje, továbbá új árboc létesítése esetén azonban az e rendelet szerinti követelményeknek megfelelő zászló (lobogó) és zászlórúd beszerzéséről, illetőleg árboc állításáról kell gondoskodni. Melléklet a 132/2000. (VII. 14.) Korm. rendelethez

Megjegyzés: az 1995. évi LXXXIII. törvény értelmében nem hivatalos polgári zászlóként valamennyi korábbi nemzeti színű zászló ma is használható - kivéve az 1949-1956 közöttit, amelyen tiltott önkényuralmi jelkép, a vörös csillag szerepel. Az Árpád sávos zászló mai változatának használatát több párt is ellenzi, mert a hétszervágott vörös-fehér motívumot felhasználták a nyilasok is a saját jelképeiknél, vannak akik még a magyar történelmi zászló betiltását is felvetették.

DÖMÖTÖRFI TIBOR: A magyar címer és zászló útja 1867-1990

Az 1848-49. évi szabadságharc bukását követően a Habsburg-hatalom betiltotta a magyar nemzeti szimbólumok, így a címerek használatát, és visszatért az 1848 előtti birodalmi címerhasználathoz. A forradalmi emléknek számító nemzetiszín zászlók, lobogók vagy azok részei birtoklását, használatát üldözték és büntették.

A megtorlás időszaka, a Bach-rendszer megszűntével e téren is enyhült a szigor, ennek jele, hogy az 1861. évi Szent István-napi ünnepségeken már hivatalosan is feltűnhetett a piros-fehér-zöld szalagos magyar zászló.

1867-1918

A kiegyezés által újonnan kialakított dualista rendszer közjogi sajátosságait ki kellett fejezniük az állami szimbólumoknak is, amely nemcsak osztrák- magyar, hanem magyar-horvát viszonylatban is folyamatos vitákra adott okot: Bécsben szerették volna a birodalmi összetartozást heraldikailag is egységesebben kifejezni, magyar részről a császári szimbólumok használatában az önálló államiság megsértését vélelmezték, és a horvátok is igényt tartottak nemzeti szimbólumaik feltüntetésére a közös intézmények jelvényei sorában.

Az Osztrák-Magyar Monarchia közös címerének megalkotása körüli viták csaknem ötven évig tartottak, melynek hátterében az a dilemma állt, hogy a birodalom két fő országa jogilag szuverén állam volt, így nem lehetett egységes címerük. A megoldást csak egymás mellett álló, egymás mellé rendelt címerek összekapcsolása jelenthette, amelyre végül 1915-ben került sor Ferenc József "királyi kézirata" által elrendelve.

A Monarchia közös intézményei használatára előírt közép- és kiscímert átfogóan rendező uralkodói döntés (az összes történeti igénycímert magában foglaló nagycímert sem ez alkalommal, sem később nem alkották meg) paritásos alapon rendezte az ügyet.

A kiegyezés az 1848. évi XXI. törvénycikk alapján állította vissza a jogfolytonosságot a külön magyar címer- és színhasználat területén. A magyar hatóságok által hivatalosan használt magyar kiscímer leírása szerint (heraldikailag) jobbról vörössel és ezüsttel hétszer vágott mező, balról vörös mezőben zöld hármashalom aranykoronás középső részéből kiemelkedő ezüst, talpas kettőskereszt. A pajzson a magyar királyi korona nyugszik. A címer pajzstartói jobbról és balról egy-egy lebegő fehérruhás angyal, vagy jobbról cserfaág és balról olajfaág.

Az 1868. évi horvát-magyar kiegyezés hozta magával a már 1848-ban is használt, Magyarország társországainak jelvényeivel bővített magyar középcímer felújítását is.

A magyar nemzeti zászló azonos maradt az 1848-ban használt piros-fehér- zöld trikolórral, melyet a koronás kiscímer díszített. Hivatalosan ezt használták a magyar királyi minisztériumok és az alájuk rendelt hatóságok, intézmények. 1898 májusában belügyminiszteri utasítás határozta meg azon ünnepek sorát, amikor a zászlót ki kellett tűzni.

A közös vám- és kereskedelmi ügyek megkövetelték a hajózásban használt ún. kereskedelmi lobogó dualista viszonyoknak megfelelő átalakítását is.

A katonai zászlók és lobogók terén is alapvető változásokat hozott a dualista Monarchia létrejötte, illetve a közös magyar hadügy megszervezése. Magyar katonaság a szabadságharc leverése után - az 1848 előtti állapotoknak megfelelően - az osztrák hadseregben, császári hadi jelvények alatt szolgált. 1867 után a közös hadsereg szárazföldi alakulatainál továbbra is megmaradtak a kétfejű sasos hadizászlók.  A közös haditengerészet által használt hadilobogó sem változott az 1867 előttihez képest, ilyen formában megegyezett a közös kereskedelmi lobogó osztrák felével (vörös-fehér-vörös színek az osztrák címerrel).

Az 1868-ban, a kiegyezés értelmében felállított külön magyar honvédségnél - a közös hadsereg gyakorlatához igazodóan, viszont attól nemcsak színben és rajzban, hanem méretben is eltérően - csak a gyalogságnál rendszeresítettek csapatzászlót, melyet minden zászlóalj mint szervezési egység megkapott. E zászlók az 1848-as honvédzászlók adott uralmi viszonyoknak megfelelően módosított változatai voltak: fehér selyemlapjuk első oldalán Ferenc József koronával fedett díszes monogramját (legfelsőbb névjelét), hátlapjukon a kétoldalt angyalok által tartott magyar középcímert mutatták. (A Patrona Hungariae korábbi tradicionális alakja már nem tűnt fel e zászlókon.) A hadizászló szélein vörös és zöld lángnyelvek futottak végig, melyek a fehér alappal együtt kiadták a magyar nemzeti színeket.

1918-1919

Az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlását követően kikiáltott köztársasági magyar állam a koronától - mint a királyság jelképétől - megfosztott kiscímert alkalmazta nemzeti jelképként.

Az 1919 márciusában létrejött Tanácsköztársaságnak nem volt hivatalos címere, általános jelképként a nemzetközi proletariátus (és a szovjet-orosz Vörös Hadsereg) jelvényét, az ötágú vörös csillagot használták. [...] Az újonnan megalakult Vörös Hadsereg számára a Hadügyi Népbiztosság 1919. április 23-i körrendeletében a vörös zászlót rendszeresítette.

1919-1945

Az 1919 utáni király nélküli Magyar Királyság visszaállította a koronás címer használatát. A címer felkerült a nemzeti trikolórra mint ismételten teljes jogú nemzeti zászlóra is.

A gyakorlatban végül állami címerként a jobbról cserfaággal, balról olajággal övezett koronás kiscímert alkalmazták. A hivatalos nemzeti zászló azonos maradt az 1848-as piros-fehér-zöld trikolórral, hol cser- és olajággal övezett, hol pajzstartók nélküli koronás kiscímeres változatát használták.

A magyar hajókon használt kereskedelmi lobogó a kiscímeres nemzeti zászlónak felelt meg.

A fegyveres erők csapatzászlóként az 1920-as években és az 1930-as évek első felében jórészt az 1868-ban felállított magyar honvédség zászlóit használták, de sor került új, nem egységes zászlók bevezetésére is.

A m. kir. honvédség számára csak 1938. december 1-jén rendszeresítettek új, egységes csapatzászlókat, amelyek fegyvernemenként méretükben különböztek egymástól (a gyalogezredek és önálló gyalogzászlóaljak 140 x 120 cm, a kerékpáros és gépkocsizó zászlóaljak 40 x 40 cm, a huszárezredek 80 x 80 cm nagyságúakat kaptak). E csapatzászlók fehér selyemből készült lapját piros-zöld lángnyelvek szegélyezték.

Az 1938 októberétől nyílt katonai alakulatként működött m. kir. folyamerők is új lobogókat kaptak. A hajókon és csónakokon alkalmazott ún. hadilobogó nemzetiszín volt, melynek mindkét oldalára cser- és olajággal övezett állami középcímer színnyomata került.

A Horthy-rendszer címer- és zászlóhasználatával kapcsolatban említést kell tenni a revíziós zászlókultusz félhivatalos megnyilvánulásáról, az országzászló-mozgalomról. A budapesti Szabadság téren 1921-ben emelt irredenta szoborcsoport központi elemeként 1928. augusztus 20-án szentelték fel az ún. Ereklyés Országzászlót.  A bajtársi és nemzeti szövetségek szervezésében, a helyi hatóságok támogatásával 1939-ig már 350 magyarországi helységben állítottak fel országzászlókat, melyek az "országgyarapító" propaganda részeként fontos szerepet játszottak a második világháború éveiben.

A Horthy-rendszer bukásával, 1944 októberében német segítséggel hatalomra került hungaristák államcímere a koronás kiscímer volt, mely alá H betűt és nyilaskeresztet helyeztek. A nyilas tervekben szerepelt a nemzeti trikolór mellé kiteendő árpádsávos régi magyar nemzeti zászló rendszeresítése, de erre már nem került sor. Általánossá vált viszont az 1930-as évektől ismert nyilaskeresztes zászlók és lobogók használata.

1945-1949

A második világháború után, az 1945 januárjában megkötött fegyverszünetet követő időszakban az új magyar kormány egy ideig még a koronás kiscímert alkalmazta. Az 1946. február 1-jén kikiáltott Magyar Köztársaság - 1848/49 és 1918/19 eszmei-politikai örökségéhez visszanyúlva - a korona nélküli kiscímert vette használatba. Az ekkor már egyre gyakrabban Kossuth-címernek nevezett szimbólumot helyezték a magyar zászlókra is.

A Rákosi-korszak

Miután Magyarország besorolódott a sztálini népi demokráciák sorába, az új típusú hatalmi rendszer formai legitimálására - a környező testvéri államok példáját követve - új alkotmány kidolgozása látszott kézenfekvőnek, amelyet ebben a modern, tételesen kodifikált formájában egyébként még nem ismert a magyar jogrendszer. A követendő modell meghirdetetten az 1936. évi, sztálini szovjet alaptörvény volt, mely záró paragrafusaiban rendelkezett a szocialista jellegű államcímerről is.

A Magyar Népköztársaság 1949. augusztus 20-án törvénybe iktatott alkotmánya az ország új címerét a 67. § leírása szerint így határozta meg: a Magyar Népköztársaság címere: kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, kerek világoskék mezőben kalapács és búzakalász; a mező felső részén a mezőre sugarakat bocsátó ötágú vörös csillag, alján redőzött piros-fehér-zöld színű szalag. Az ezt következő paragrafus kimondja, hogy a Magyar Népköztársaság zászlaja piros-fehér-zöld színű, középen a Magyar Népköztársaság címerével.

Az 1949. évi magyar címer a szovjet tagköztársaságok címerei alapján készült, különös hasonlóságot mutatva az 1940-ben bekebelezett balti államok sebtében összeszerkesztett, fantáziátlan, sablonos címereivel. A bélyegzők, címtáblák, nyomtatványok kicserélését kizárólag központilag elrendelt állami intézményeken keresztül lehetett lebonyolítani. A Kossuth-címerrel ellátott zászlókon a címert a zászló színeire kellett átfesteni, illetve a Kossuth-címerre rá kellett varrni a népköztársasági címert. Alapvető változást jelentett a korábbi, 1883-ra visszamenő törvényi szabályozáshoz képest, hogy az államcímer használatát magánszemélyek és -cégek számára megtiltották, állami és más közületi vállalatok és üzemek pedig csak külön miniszterelnöki engedély alapján tüntethették fel. A címerhasználatra vonatkozó rendelkezések megszegői kihágást követtek el, és hat hónapig terjedő elzárással voltak büntethetők.

A népi demokrácia új alkotmányában meghatározottaknak megfelelően 1949 őszén a honvédelmi miniszter körrendeleteket adott ki, melyek szerint a hadsereg csapatzászlóin a Kossuth-címer helyett a népköztársaság címerét kell alkalmazni, ill. az új csapatzászlók átvételéig a jelenlegi zászlón a Kossuth-címert haladéktalanul le kell fedni az új címer ábrázolásával.

1956 októberében a tömeg haragja kimetszette a gyűlölt Rákosi-rezsim szimbólumát a nemzeti trikolórból. A lyukas piros-fehér-zöld zászló mintegy az antikommunista nemzeti forradalom szimbólumává vált. A forradalmi és diákbizottságok pontjaiban megjelent a Kossuth-címer legitimálásának követelése.

A november 4-i fordulat után a Kádár János vezette ún. forradalmi munkás-paraszt kormány kezdetben elkötelezte magát a Kossuth-címer mellett.

Az 1949. évi alkotmány módosításáról intézkedő 1957. évi II. törvény 3. §-a a következőképp határozta meg a Magyar Népköztársaság új címerét: "kétoldalt búzakoszorúval egybefogott, világoskék mezőben álló, ívelt oldalú piros-fehér-zöld színű pajzs. A búzakoszorút balról (sic!) piros-fehér-zöld, jobbról (sic!) vörös színű szalag fonja át. A pajzs fölött középen elhelyezett ötágú vörös csillag aranyszínű sugarakat bocsát a mezőre.

Az új rendelkezés szerint a népköztársaság zászlaja immáron nem hordozta az államcímert.

A magyar tengeri hajók kereskedelmi lobogójáról 1957 augusztusában kormányrendelet intézkedett, mely szintén a címer nélküli piros-fehér-zöld színű lobogót rendelte el a Magyar Népköztársasághoz való tartozás jelzéseként, egyben megtiltotta az árbocszalag használatát.

Az új államcímerrel ellátott, változatlan formájú és színű katonai csapatzászlók bevezetéséről, illetve a meglévő zászlókon a régi címerek újjal való lecseréléséről a honvédelmi miniszter saját hatáskörében 1957 októberében intézkedett. 1976-tól az Elnöki Tanács határozata alapján vállalatok, szövetkezetek, intézmények dolgozói is adományozhattak a fegyveres erők, a rendőrség és a munkásőrség alakulatai részére csapatzászlót, a dolgozó nép és a fegyveres erők, fegyveres testületek együvé tartozásának jelképeként.

1965 februárjában kormányrendelet jelent meg arról, hogy április 4-én ("hazánk felszabadulásának ünnepén), augusztus 20-án (a Magyar Népköztársaság Alkotmányának ünnepén), május 1-jén (a Munka Ünnepén), november 7-én (a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján), valamint a Kormány által megállapított egyéb alkalmakkor az Országház előtt a Magyar Népköztársaság állami zászlaját ünnepélyes keretek között, katonai tiszteletadás mellett fel kell vonni. (Az állami zászló leírásáról a rendelet nem szól.) Első alkalommal 1965. április 4-én, az ország felszabadulásának 20. évfordulóján került sor erre az ünnepi aktusra.

Rendszerváltás, jelképváltás

Az 1980-as évtized végén, miközben egyre világosabbá vált, hogy a szovjet típusú uralmi rendszer Magyarországon sem tartható fenn, egyre többen kezdték követelni a kádárista államcímernek az ország tradicionális felségjelvényeivel való lecserélését. A változóban lévő politikai helyzet jeleként az 1989. március 15-i ünnepségek előtt két héttel minisztertanácsi rendelet jelent meg arról, hogy ezentúl rendelet nem korlátozza a Kossuth-címernek és más, államiságunkkal, nemzeti történelmi múltunkkal kapcsolatos jelképnek a nemzeti ünnepek és az ezekhez kapcsolódó más megemlékezések alkalmával történő használatát.

Abban a kérdésben, hogy az ismét bevezetendő tradicionális állami szimbólum a kiscímer legyen, nem volt vita. Egyre élesebb polémia bontakozott ki a rendszerváltozás közeledtével azonban arról, hogy a koronás vagy a korona nélküli változat reprezentálja-e megfelelőbben a jövőbeli Magyarországot. (Inkább csak abszurditásával tűnt ki az a javaslat, amely a Kossuth-címert az ötágú vörös csillaggal kívánta volna egyesíteni.) A Kossuth-címer mellett érvelők főként az 1849-es és 1956-os időkre emlékeztető szimbólumként kardoskodtak e változat törvényesítéséért, valamint azt hangsúlyozták, hogy egy köztársasági címer pajzsa felett nem trónolhat egy korona. A koronás címer melletti tábor képviselői viszont kiemelték a sok évszázados történeti jogfolytonosság fontosságát, a Szent Korona-tanból levezetett tanítást a korona és az uralkodó személyének elválasztásáról, valamint azt a tényt, hogy Európa bizonyos régi köztársasági államcímereiben is szerepel korona, mely így nem tekinthető kizárólag a királyság szimbólumának.

A politikai színezetet is kapó vitában, melyet a demokratikusan megválasztott 1990. évi országgyűlés napirendjére vett, fokozatosan a koronás címer mellett állást foglalók kerültek többségbe. E címer minden tekintetben megfelel az 1915. évi rendezésben meghatározott magyar állami kiscímernek, s ekként a történeti folytonosság jelképe.

Az 1990. június 19-én elfogadott 1990:XL. törvény az alkotmány módosításáról még ezt megelőzően arról rendelkezett, hogy a Magyar Köztársaság zászlaja három, egyenlő szélességű piros, fehér és zöld színű vízszintes sávból áll. A zászló tehát az 1957. évi változást fenntartva továbbra sem tartalmazza az államcímert.

Az 1990 óta eltelt évtized során az állami címer és zászló használatáról számos különböző szintű jogszabály intézkedett. Törvény született többek között a zászló és a címer megsértésének szankcionálásáról (1993) és a Magyar Köztársaság nemzeti jelképeinek alkalmazásáról (1995); miniszteri, illetve kormányrendelet a Magyar Honvédség új jelképeiről és jelzéseiről (1996), valamint a középületek fellobogózásának kérdéseiről (2000).