TÁBORI ORDINARIÁTUS, KATONAI ORDINARIÁTUS

Az egyházmegyékhez hasonló, különleges egyházi terület, melyet a Apostoli Szentszéktől eredő, és a Szentszék és az adott állam közötti megegyezés által pontosabban meghatározott statútum kormányoz.

A II. Világháború után 1951. IV. 23-án adott ki a Consistorialis Kongregáció ünnepélyes instrukciót a tábori vikariátusokról.

II. János Pál pápa 1986. IV. 21-én Spirituali militum curae apostoli konstitúciójával a világ új helyzetének megfelelően, melyben a nagy feladat a béke építése és megőrzése, új szabályokkal rendezte a tábori lelkészség ügyét. A 3. évezred elején ui. a katonai szolgálatot teljesítőket úgy kell tekintenünk, „mint a népek szabadságának és biztonságának szolgáit, mert ha megfelelően látják el szolgálatukat, ők is valóban hozzájárulnak a béke stabilitásához” (GS 79). A tábori lelkészség újrarendezését igénylik azok a nagy változások is, amelyek a katonai hivatás teljesítésében és körülményeiben, illetve a haderőről kialakított közvéleményben végbementek. Végül az új CIC kiadása is javallja, mert az valójában változatlanul hagyta a katonai lelkipásztorkodás korábbi szabályait (vö. 569.k.), melyeknek felülvizsgálata szükségessé vált ahhoz, hogy jobban szolgálják az életet. A tábori lelkészségre vonatkozó szabályok ui. nem lehetnek ugyanazok minden országban, hiszen sem abszolút, sem relatív értelemben nem azonos a katonai szolgálatot teljesítő katolikusok száma. Tehát olyan általános szabályokat kellett adni, amelyek minden katonai ordinariátusra érvényesek, melyeket aztán a Szentszéknek ki kell egészítenie az egyes ordinariátusokra vonatkozó statútumokkal.

A hatályos rendelkezés szerint a katonai ordinariátus főpásztora a tábori ordinárius, korábbi nevén a tábori püspök. Ahol a körülmények megkívánják, meghallgatva az érdekelt püspöki konferenciákat, az Apostoli Szék új ordinariátusokat állít fel.

A katonai ordinariátusok papságát azok az egyházmegyés vagy szerzetes papok alkotják, akik e különleges lelkipásztori szolgálat eredményes végzéséhez szükséges adottságok birtokában és saját főpásztoruk beleegyezésével a katonai ordinariátus keretében végeznek szolgálatot.

A megyéspüspökök és a szerzetes elöljárók feladata, hogy megfelelő számban bocsássanak a katonai ordinariátus rendelkezésére papokat és diákonusokat, de a katonai ordinárius a Szentszék jóváhagyásával szemináriumot is alapíthat, és ott nevelheti a szent rendekre a katonai ordinariátus növendékeit úgy, hogy kiegészítő lelki és lelkipásztori képzést kapjanak. A jog szabályai megtartásával más klerikusok is inkardinálhatók a katonai ordinariátusba.

A tábori ordinariátus papi tanácsának saját statútuma van, melyet a katonai ordinárius hagy jóvá, megtartva a püspöki konferencia által kibocsátott normákat.

A katonai ordinariátus hívei bírósági ügyeiben első fokon annak az egyházmegyének a bírósága illetékes, amelyben a katonai ordinariátus székhelye van; a statútumokban kell kijelölni tartós jelleggel a fellebbviteli fórumot. Ha a katonai ordinariátusnak saját bírósága van, a fellebbezéseket ahhoz a bírásághoz kell benyújtani, amelyet az Apostoli Szék jóváhagyásával maga a katonai ordinárius tartós jelleggel megjelölt.