TÁBORI PÜSPÖKSÉG

A katonaság és a tábori lelkészségek püspöksége

III. Ferdinánd császár és magyar király (ur. 1637-57) VIII. Orbán pápától kérte, hogy háború idején a császár mindenkori gyóntatója legyen a hadsereg tábori lelkészeinek vezetője, a lelkészek pedig jezsuiták legyenek. XI. Kelemen pápa 1720-ban a császári hadsereg tábori lelkészeit kivette a rendes megyéspüspöki joghatóság alól, és a császári gyóntató számára a katonák feletti püspöki joghatóságot engedélyezett.

A jezsuita rend feloszlatása után Mária Terézia 1773. XII. 4-i elhatározásával elrendelte az önálló tábori püspökség felállítását úgy, hogy a legfőbb tábori főpapi hivatalt összevonta a bécsújhelyi püspökséggel, és a bécsújhelyi püspököt kinevezte tábori apostoli vikáriussá, amit XIV. Kelemen pápa (1769-74) brévében ismert el.

1826-ban a tábori püspökség minden egyházmegyétől függetlenné vált, s ettől kezdve a császári-királyi hadsereg püspöksége lett, minden ezred egy-egy plébániát alkotott, papja az ezredkáplán. 1868-ban ugyanezt erősítette meg IX. Pius pápa. A tábori püspökség Bécsben székelt, bírósága a tábori szentszék volt. A tábori helynök a IV. rangosztályban volt és a Hadügyminisztérium kisegítő szolgálatához tartozott.

1869-ben megszüntették az „egy ezred - egy plébános” elvet, és 15 katonalelkészi kerületet hoztak létre. Az intézetekhez (helyőrségi kórházakhoz, rokkantak házához, katonai nevelő és képző intézetekhez) beosztott lelkészi helyek változatlanok maradtak. A katonalelkészi kerület plébánosainak tevékenységét békeidőben kisegítő polgári lelkészek, háborúban tartalékos tábori lelkészek segítették. A katonai intézményeknél a plébánoshoz hasonló jogokkal 30-35 tábori lelkész, a hadtestek területén a távolabb lévő csapatoknál 39 tábori káplán szolgált. Segédlelkészi beosztást kapott még 12 görög katolikus és 9 görög keleti pap. Az evangélikus katonák lelki gondozására 1860-ban engedélyeztek evangélikus tábori szónokokat, 1883-ban lelkészeket. Számuk kezdetben 8, 1896-tól 12 fő, mégpedig olyan megoszlásban, hogy fele ágostai evangélikus, fele református lehetett. Kísérlet történt az evangélikus Szeberényi János Mihály vezetésével egy 4 református és 4 evangélikus lelkésszel működő protestáns tábori püspökség létrehozására is, azonban az egyházi és a felekezetek tiltakozására a rendeletet a király visszavonta. Az izraelita katonák részére továbbra sem terveztek tábori rabbi állásokat.

Az I. Világháborúban 1915 őszén a hadseregben 1615, 1916-ban 2400 tábori lelkész szolgált. A lelkészek többségében a kötözőhelyeken tartózkodtak és tartották a szertartásokat, vigasztalták a sebesülteket, segédkeztek a betegek ellátásában. A halottak anyakönyvezését segítette a rendszeresített igazolványi lap (Legitimations-Blatt). A református lelkészek hivatalos beosztásuk szerint „önkéntes sebesültszállítmány betegápolók” voltak.

A Tanácsköztársaság kikiáltását (1919. III. 21.) követően a Hadügyi Népbiztosság 1. sz. rendelete megszüntette a tábori lelkészetet. A Hadügyminisztérium 1919 őszén kezdeményezte a magyar tábori püspökség megszervezését. December 29-én a budapesti katonai körletparancsnokság 297. sz. értesítője közölte a tábori főpapi hivatal felállítását, vezetője Vargha János főlelkész, a protestáns lelkészi hivatalé Taubinger Rezső főesperes.

Az egész hadseregre vonatkozóan 1920. január 26-án adták ki az 1076 számú eln/1.-1920 rendelkezést, amelyben felállították a katonai kerületek lelkészi hivatalait, ahol a lelkészi ügyek előadója római katolikus pap volt. Horthy Miklós kormányzó a Magyar Nemzeti Hadsereg római katolikus lelkészetének vezetésével 1920. május 7-én Zadravecz István OFM szegedi házfőnököt bízta meg, akit augusztus 24-én szenteltek püspökké.  A kiadott Szervi Határozvány a katonalelkészi állományt tényleges és tartalékos állományra osztotta, és békében a római katolikus tábori püspökből, irodaigazgatóból, püspöki titkárból és magántitkárból, körlet-, ezred-, helyőrségi és kórházlelkészekből, lelkész tanárokból, valamint görög keleti, evangélikus és református lelkészekből állt. A tábori püspökség hatáskörébe 60 római katolikus, 2 görög katolikus, 10 református, 8 evangélikus katonalelkész tartozott. A zsidó katonákat a helybeli rabbira bízták. A protestáns egyházak tiltakozására a rendeletet visszavonták. 1920. november 6-án a felekezeti sérelmeket még úgy kívánták orvosolni, hogy külön református és külön evangélikus püspökséget terveztek felállítani, de a VKM 79.992/ II./1920. számú irata közös protestáns tábori püspökség felállítását fogalmazta meg. 1921 elején elkészült szervezetének első szabálya, amely kimondta, hogy „a püspöki állást a református és az evangélikus lelkészek felváltva töltik be.” A református egyetemes konvent 1921. VI. 7-9-i, az evangélikus egyetemes egyház 1921. november 10-i közgyűlésén fogadta el a közös tábori püspökséget. A honvédelmi miniszter ideiglenes jelleggel Taubinger Jenőt nevezte ki a VKM II. B. osztályának vezetőjévé. A Protestáns Tábori Püspökségről szóló Szabály 1922. októberben kimondta, hogy „a tábori püspökség közös intézmény, éppen ezért a mindenkori tábori püspök végeredményben három, egymástól független, de egymásra utalt magas hatóság végrehajtó közege. Képviselője egyrészt a két protestáns egyház érdekeinek a honvédelmi hatóság előtt, másrészt a honvédség jogos érdekeit képviseli a két történelmi protestáns egyház főhatósága előtt”.

A Protestáns Tábori Püspökség élére, melyben 14 református és 10 evangélikus lelkész szolgált, Horthy Miklós 1923. február 9-én kinevezte Soltész Elemér (1874-1957) nagybányai református lelkészt, a királyhágómelléki egyházkerület főjegyzőjét. - A trianoni békeszerződés hadsereg-korlátozásai következtében az 1922. december 14-i 8458/T. 8. sz. rendelet hivatalosan megszüntette a tábori püspökségeket, s azok a VKM magyar királyi Honvédség egyéneinek lelki ügyeit intéző I. B. (római katolikus), ill. II. B. (protestáns) osztályaként működtek. A honvédség létszámának csökkentésével párhuzamosan a katonalelkészek létszáma 60, majd 42 főre csökkent. A katonai és katonalelkészi (A-32, A-16, A-19.) szabályzatok a monarchiában alkalmazott elvekből kiindulva kötelezően előírták a vasár- és ünnepnapi istentiszteken való csoportos részvételt, az erkölcsi oktatást, a nemzetvédelmi előadások tartását és az egyéni lelkigondozást. A református és evangélikus katonák és családtagjai részére a honvédelmi miniszter 4826/eln-1926 sz. rendelete értelmében katonai kerületenként külön protestáns egyházközségeket szerveztek. A frankhamisításban játszott szerepe miatt 1927. március 1-én lemondott Zadravecz István, utódja Révész István kecskeméti plébános lett, aki kinevezése után egy évvel meghalt.

Magyarország katonai ellenőrzésének megszűntével a tábori püspökség visszakerült a Honvédelmi Minisztériumba, közvetlenül az Elnöki Osztálya alá. Hász Istvánt 1929. február 28-án szentelték tábori püspökké. Működésének első éveiben az állomáshelyek nem változtak. Az 1939. évi honvédelmi törvényből következően megszervezték a tartalékos tábori lelkészi tanfolyamokat, megkezdték a szabályzatok átdolgozását, kialakították a háborús viszonyok közötti tevékenység, a hátország és a hadbavonult hadsereg tábori lelkészetének szervezetét. A hadsereg belső egysége erősítésének, a munkaszolgálatosok lelki gondozásának szándékával tartottak zsidó tábori rabbi tanfolyamot, foglalkoztak az unitáriusok lelki gondozásával is.

A II. Világháborúban közel 600 tartalékos katonalelkészt hívtak be három hónapos vagy annál hosszabb idejű szolgálatra, akik lelkész-főhadnagyként általában az egészségügyi oszlopoknál, ezred és hadosztály segélyhelyeken tartózkodtak, feladataikat önállóan szervezték és végezték. A két tábori püspökséget 1944. november elején a kiürítési parancs értelmében Kőszegre helyezték. Soltész Elemér Budapesten maradt, Hász István elhagyta az országot.

A háború utolsó napjaiban a tényleges és a tartalékos tábori lelkészek együtt maradtak a katonáikkal, döntő többségükben nem hagyták el alakulataikat, jelentős részük hadifogságba esett. 1946. áprilisában 198 tartalékos tábori és kitelepített polgári lelkész volt nyugati, hozzávetőleg 50 keleti hadifogságban. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány Budapestre költözését követően Vörös János honvédelmi miniszter 1945. április 13-án a távollévő Hász István tábori püspök helyett Folba János vezéresperest bízta meg a római katolikus lelkészet vezetésével, a Protestáns Tábori Püspökség élén továbbra is Soltész Elemér tábori püspök maradt. A kormányrendelet alapján felállították az izraelita lelkészi osztályt (vezetője Hevesi Ferenc főrabbi, tábornoki rendfokozattal; Rácz Zoltán főrabbi, ezredes, Duschinszky Jenő főrabbi, ezredes). A tábori rabbik feladata volt az eltűnt munkaszolgálatosok felkutatása, anyakönyvezése.

A hazatért és rendfokozattal rendelkező lelkészeknek is igazoló bizottság előtt kellett számot adniuk a háború alatti tevékenységükről. Az igazolt 47 katonalelkész közül azonban nem mindenkinek jutott beosztás. 1945 október 1-én az állománytáblában 17 római katolikus, 17 protestáns lelkészi és 10 rabbi helyet biztosítottak. A püspökségek tevékenységében meghatározó változást hozott a kötelező templomlátogatás megszüntetése, majd a Honvédelmi Miniszter 11.750/eln. 1946 sz. rendelete alapján a külön katonai istentisztelek korlátozása. A tábori lelkészek közül néhányan elvállalták a demokratikus szellemű nevelés szándékával létrehozott nevelőtiszti beosztást. A honvédség létszámának csökkentése, a folyamatos átszervezések nyomán a tábori lelkészek létszáma csökkent, 1947 végére már csak 6 katolikus, 6 protestáns lelkész és 2 rabbi szolgált. Voltak, akik önként elhagyták a honvédséget, másokat zsarolással, hadbírósággal való fenyegetéssel kényszerítettek leszerelésre. 1948-ban nyugdíjazták Soltész Elemért és Folba Jánost. A Protestáns Tábori Püspökség vezetésével megbízott Szimonídesz Lajos volt evangélikus lelkészt 1949. június 15-én a budapesti helyőrségi templomban avatták fel, beosztottja Esze Tamás alesperes, őrnagy. Az 1949. évi állománytábla 2 katolikus és 2 protestáns lelkészi helyet tartalmazott. A római katolikus lelkészi osztály vezetését Németh József lelkész alezredes vette át, akit 1950. novemberében a Katonai Törvényszék izgatás bűntettéért 4év, beosztottját, Taál Jánost 2 év börtönre ítélte.

Az 1951-es állománytáblában katonalelkészi beosztás már nem szerepelt, és megszüntető parancs nélkül megszűnt a magyar tábori lelkészet. Szimonídesz Lajos és Esze Tamás 1952. III. 1-1955. XI. 4. között a Hadtörtörténeti Intézetben parancsnoki beosztású munkatársként dolgozott.

A tartalékos katonalelkészeket 1952-ben törölték a tartalékos tisztek névjegyzékéből. A honvédség római katolikus és protestáns tábori püspökségét 1950-ben megszüntető parancs nélkül szüntették meg.

A tábori püspökségek újbóli felállítására 1994. elején a honvédelmi miniszter és az egyházak képviselői által aláírt megállapodás nyomán került sor.

A katolikus tábori püspökségekről II. János Pál pápa 1986. IV. 21-én kiadott  Spirituali militum curae apostoli konstitúciójával rendelkezett.

Irodalom:

Melichár Kálmán: A katonai lelkészet az osztrák-m. monarchia közös hadseregében (haditengerészetnél) és a m. kir. honvédségnél. Bp., 1899.

Bielik Imre: Geschichte der Militär-Seelsorge. Wien, 1899. 

Uő: Geschichte der k.u.k. Militär-Seelsorge und des Apostolischen Feld-Vicariates. Uo., 1901. 

Várady Géza: A közös hadseregtől a nemz. hadseregig. Bp., 1933.

Kertész Gyula: Katonai lelkipásztorkodástan. Bp., 1936.

Dezső László: Bevezetés a katonai lelkigondozásba. Pápa, 1941. 

Borovi József: A m. tábori lelkészet tört. Bp., 1992. 

Varga József: Soltész Elemér altábornagy, prot. tábori pp. Bp., 1999.

Balogh-Gergely 1996:88. - Mo. a II. vh-ban 1997:435.