ADVENTI LEXIKON

Advent

A latin adventus, eljövetel szóból.

Az egyházi év első része, a karácsonyt előkészítő időszak.

A mai római liturgiában a december 25. előtti 4 vasárnap és a közéjük eső 18-24 hétköznap. A 4. században a gallikán liturgia területén alakult ki. Amikor még vízkeresztkor kereszteltek, a keresztelésre szóló 3 hetes előkészületi idő volt.

Az 5. századtól december 25. előtérbe került, s az advent átkerült karácsony elé és megnyúlt: 6 hetes lett (Szent Márton napjától december 24-ig tartott). Róma az 5. században, valószínűleg Szent Simplicius pápa idejében fogadta be 4 vasárnapos változatában. Alapgondolata a megtestesülésben közénk érkező Krisztus várása volt. Az írországi kolostori liturgiában az ádvent az ítéletre érkező Krisztus várásával gazdagodott, s ezt hozták magukkal az ír misszionáriusok. A középkorban a 4 vasárnap további jelentéssel bővült, az Úr négy eljövetelét állítja szemünk elé: először a megtestesülésben, másodszor a kegyelemben, harmadszor a halálunkban, negyedszer az ítéletkor jön el, és készülni kell az eljövetelére.

Az advent kiemelkedő napjai a 3. vasárnap, a Gaudete vasárnap és a december 17-24. közötti hét.

A Mária-tisztelet megnyilvánulásai a hajnali misék.

Az Úr eljövetelére bűnbánó lélekkel készülünk, régebben ezért az ádvent böjti idő volt. Keleten november 15-től, a gallikán liturgia területén november 11-től böjtöltek. A latin egyház egyéb területein csak hús- és tejterméktilalom volt. Az Osztrák-Magyar Monarchia területére XIV. Kelemen pápa1774-ben csak a szerdai, pénteki és szombati szigorú böjtöt írta elő, ami 1918-ig volt érvényben. 1956-ig 24-e, karácsony vigíliája volt szigorú böjti nap.

Adventi  népszokások

Az ádventi időszak kezdetét sokáig harangszóval jelezték. A korábban heti 3, majd 2 napos (szerdai és pénteki) ádventi böjt és a szombati hústól való tartózkodás hagyományőrzőbb vidékeken még a 20. század közepén is szokásban volt az idősebbek körében. A legutóbbi évtizedekig kerülték az ádventi időszak alatt a zajos mulatságokat, táncot, lakodalmat sem tartottak, számos kocsmában csak utasokat szolgáltak ki. Az ádvent hagyományos vallásos alaphangulatát Közép-Európa-szerte a hajnali mise, a roráte jelenti. Sok helyütt szokás volt, hogy a gyermekek énekszóval, csengetéssel költögették a híveket, hogy a szentmisére odaérjenek. A rorátéhoz nagyszámú hiedelem és mágikus eljárás is fűződik.

Az időszak jellegzetes hagyományai közé tartoznak az adventölés (kántálás) és a szálláskeresés. Ugyancsak erre az időszakra esik több jeles nap, amelyeknek népi hagyományköre kisebb-nagyobb mértékben vallásos elemeket is tartalmaz (András, Borbála, Miklós, Luca). Ekkor van a téli napforduló ideje is, amely a téli időszak vallásos mágikus népi szokáshagyományának nagy részén érezteti hatását.

Adventi koszorú

A legújabb kor ádventi szimbóluma. 1840-ben J. H. Wichern evangélikus lelkész imatermében felfüggesztett egy szekérkereket, s rajta minden nap egy gyertyával többet gyújtott meg, és a falakat fenyőgallyal díszítette.

Később a kereket koszorúvá alakították a köréje font fenyőgallyakkal. 1930-40-ben katolikus körökben is terjedni kezdett. Egy másik ilyen szimbólum Iz 11,1 alapján a gyertyával díszített gyökér életfa jelentéssel.

Hajnali mise, angyalmise, aranyos mise, roráte

Ádventben pirkadat előtt, hagyományosan 6 órakor bemutatott szentmise, a Megváltó várásának és a Mária-tiszteletnek a nép által megszeretett megnyilvánulása.

Kezdetben a Karácsony előtti hét, a 8. századtól kilenc napon mutatták be, s ugyanezeken a napokon énekelték az Ó-antifónákat is. Közép-Európában már a középkorban ádvent egész idejében végezték. A pap a Szűzanya ádventi votív miséjét imádkozta az Emmánuel-jövendölés szentleckéjével (Iz 7) és az angyali üdvözlet (Lk 1,26-38) evangéliumával, a szentmise orációi március 25-ről, antifónái az ádventi kántorböjt szerdájáról, offertóriuma ádvent 4. vasárnapjáról való volt. Problémát jelentett a szokás, hogy a hajnali misét Gloriával és Credóval végezték, ami a római szertartás ádvent-fölfogásával ütközött. Ezért a Szentszék 1892-ben Pannonhalmának, 1958-ban az esztergomi főegyházmegyének ősi szokásra hivatkozva külön kiváltságként engedélyezte. A II. Vatikáni Zsinat után az ádventi hétköznapok mindegyike külön miseszöveget kapott. Kiemelt jelentőségű a december 17-24. közé eső hét. Nagyon szép és gazdag tartalmú a hajnali misék népének-készlete.

Szálláskeresés:

Karácsonyi játék, mely a Betlehembe érkező, és ott hajlékot kereső József és a gyermekét váró Mária fáradozását eleveníti föl. Gyökerei a Szentírásra mennek vissza. Változatai a szentcsalád-járás,

Szentcsalád-járás, szentcsaládkilenced:

A karácsonyi ünnep előtt kilenc napon át ismétlődő szálláskeresés.

A 20. század elején született, egyrészt a Maria gravidatos késő barokk ünnepéből (Expectatio partus B. Marie Virginis: dec. 18.), másrészt a kk. karácsonyi játékokból.

A szálláskereső Szent Család tiszteletére 9 család összeáll, hogy december 15-től karácsony estéig naponta felváltva a Szent Családnak, illetve a Szent Családot ábrázoló képnek szállást adjanak. A képet a rendező énekes asszony vagy maga hinti meg szenteltvízzel, vagy a pap áldja meg. A soros családban már kész a házioltár égő mécsessel vagy gyertyával, ahol rendesen a többi családok is összegyülekeznek, amikor esti Úrangyalára harangoznak. Amikor a szentkép az új családhoz érkezik, letérdel a ház népe, miközben megfelelő szövegezésű imádságokat mondanak. A képet a házi oltárra helyezik, meggyújtják előtte a mécsest, amely mindaddig ott ég, amíg a képet másik családhoz nem viszik. A szentkép előtt rendesen ájtatosságot is szoktak végezni: a loretói litániát, Szent József vagy Jézus Szíve litániáját, majd felajánlják az egész családot a Szent Család oltalmába. Közben természetesen énekelni is szoktak megfelelő énekeket. A házbeliek napközben is föl-fölkeresik a képet, hogy rövid fohászkodással üdvözöljék. Ilyenkor rendszerint valami szegény gyermekes családot meg is szoktak ajándékozni, mintha a Szent Családnak adnák. A kilencnapos ájtatosság után a kép vagy a templomba, vagy valami jámbor lélekhez kerül, aki jövő adventig vigyáz rá.

A helyi változatok közül figyelemre méltó Tordas szlovákból magyarosodott falué: a Szent Család képét megszenteltetik, a 9 fölkeresendő család tagjai gyónással és áldozással készülnek a fogadtatásra. Egyes szabolcsi görögkatolikus falukban a lucabúzához hasonlóan sarjaztatott zöldbúzával rakják körül a szálláskereső képet. Lehetséges, hogy a szálláskeresést a felnőtt hívek ünnepi készülete, igénye tette általánossá a legtöbb helyen már elprofanizálódott, komolytalanná vált betlehemezés helyett. A szokás Szlovéniában is él: a család itt is ünnepélyesen várja Mária szobrát. Hasonlóképpen virágzik Ószerbia, Macedónia pravoszláv tájain, de sajátos módon Észak-Szerbiában és Boszniában nem.

A macedóniai Velez városában egy Mária-ikont, amelyet gostinka, vagyis vendég néven emlegetnek, hordoznak házról házra, házasság előtt a vőlegény hajlékába. Hasonló szokás él, de nem az adventi időszakhoz kötve, más szerb és macedón vidékeken is: házasság előtt, betegség idején házhoz viszik valamelyik templom csodatevő hírben álló Mária-ikonját, de olykor a szentekét is. Más helyeken az ikon házról házra jár. Fogadására a család kimeszeli, kitakarítja a házat, előző napon böjtöt tart.

Lucabúza, borbálabúza:

Luca napján (december 13.) vagy előestéjén ültetett és karácsony estéjére 8-10 cm-es friss, zöld búzává sarjadt karácsonyi jel. Egyes helyeken (főként Őrvidék) Borbála napján (XII. 4.) kezdik a csíráztatást.

Mint általában a karácsonyi szokások, a lucabúza képzetkörének is sok archaikus vegetációs gyökere van. A Gergely-naptár (1582) előtt ugyanis december 13-a volt a téli napforduló időpontja, márpedig a Nap járásához (napfordulókhoz) ősidők óta számos megfigyelés és szokás kötődött. Ezek közé tartozott - a kezdet és a vég, a sötétség és a fény találkozására emlékeztetően - gyorsan kikelő, zöldellő és virágzó növények ültetése (vagy csak vízben hajtatása). Így a lucabúza ősképének tekinthető az ókori görögökk ún. Adonisz kertecskéje: a nyári napfordulón kis edényben pár nap alatt hajtatott, majd a nap forróságától ugyancsak pár nap alatt elhervadt virág (növény), mely a fiatalon elhunyt, mitológiai királyfira, Adoniszra emlékeztetett.

A lucabúza hozzánk az Adria tájáról érkező vegetációs hagyomány, melyet katolikus horvátok, bunyevácok, sokácok honosítottak meg. Azokon a déli vidékeken tűnt föl, melyek a hódoltság idején a ferencesek szellemi hatása alatt álltak: először ők helyezték az ősi és általános megújulás-jelképet a karácsonyi oltárra. Ezzel a hagyománynak liturgikus jelleget, szentelményi erőt tulajdonítottak. Idővel a lucabúza eucharisztikus szimbólum lett, s mint ilyen a karácsonyi asztal szakrális ékessége: a kizöldellő búzaszem (a kenyér alapanyaga) a megtestesült Igének, az emberrévált Jézusnak jelképe. Népünk körében is ismert apokrif hagyomány szerint a búzaszemen rajta van az élő kenyérnek, Krisztusnak a képmása.

A magyar nép hite szerint a lucabúza annak jele, hogy még a vetés is eljön köszönteni az Újszülöttet. Algyőn szentelt vízzel öntözték a magokat, illetve a szájukba vett vízzel táplálták. A tápai asszony öntözés közben mondta: néköm kinyerem, jószágomnak legelője, zöld mezeje. A lucabúza növekedéséből a termésre is következtetnek: ha magasra nőtt a lucabúza, akkor Isten jó szalmás termést fog adni. Ilyenkor szalaggal kötik át, egyes helyeken kékkel: a zöld ugyanis a föld, a kék az ég, az átkötött lucabúza a kettő találkozásának jele.

A lucabúza az ünnepek után paraliturgikus szentelménnyé válik, régen leginkább a jószágnak szaggatták oda. A szatymazi gazdák vízkereszt napján földjeiken, vetéseiken szórták szét.

Az Őrvidéken Borbála napján kezdik csíráztatni. Itt Barbaraweizen vagy Luzienweizen; a német Bánfalván Christkindlfrucht, a horvát falvakban sijanje (vetés) a neve.

Manapság sokszor a jelképes tartalom ismerete nélkül (nem keresztények között) is a karácsonyi ajándékok egyike a karácsonyfa alatt vagy a karácsonyi asztalon.

Betlehemezés, betlehemes játék:

Jézus születésének, a Betlehemben történteknek megjelenítése, a karácsony előtti napok közelmúltig legnépszerűbb dramatikus játéka. Sok településünkön máig él.

Eredete a középkori misztériumdrámákra (Tractus stellae, Quem quaeritis) vezethető vissza, amely kikerült a kolostorok és a templom falai közül, ám azok ösztönző hatásait mindig befogadta. A nép között számos változata alakult ki.

Vízkereszti latin nyelvű liturgikus játék már a 11. századból maradt ránk (Hartvik győri püspök Agenda Pontificalisa, Zágráb). A csillagozás önálló jelenetként a betlehemezésbe is bekerült. A középkorból magyar nyelvű betlehemes játék nem maradt fönn. Meglétére a Csordapásztorok kezdetű karácsonyi énekünkből is következtethetünk, amely 1651-ben régi ének megjelöléssel jelent meg Lőcsén, Szőlősy Benedek Cantus Catholicijében. A párbeszédekből fölépülő ének dramatikus karácsonyi játékot sejtet; szereplői: az angyal, a pásztorok, Szűz Mária, a narrátor. A Csordapásztorok kezdetű ének változatai legtöbb betlehemes játékunkban megtalálhatók. A felső magyarországi német lakosságú bányavárosokból 15. századi adatok említik karácsonyi játékok előadását (Selmecbánya 1476, 1480; Bártfa 1498 stb.). Legrégibb betlehemes játékaink a 17. századtól maradtak fönn latin és magyar nyelven, protestáns és katolikus iskolai előadások számára készültek.

A betlehemezés több játékrészből tevődhet össze, amelyek az egyes változatokban együtt, de önálló játékként is szerepelhetnek. Főbb jelenetei: a paradicsomjáték, amely Ádám és Éva bűnbeesésének történetét beszéli el, s hírül adja a megígért Megváltó eljövetelét; a szálláskeresés, amelyben a népszámlálásra Betlehembe érkezett várandós Mária és József szállást keresnek, de sehol sem kapnak. E változat szereplői Mária, József a gazdag ember, aki nem ad szállást, de az istállóba utasítja őket. A bő kovács játékváltozatában a jószívűség és könyörületesség elnyeri jutalmát, míg a dúsgazdagolás változatban (Székelyföld) a keményszívűség elnyeri büntetését.

A következő betlehemi jelenet főszereplői a pásztorok, akiknek az angyal hírül adta a Megváltó születését, akik elmentek az újszülött Jézushoz, s neki ajándékot vittek. E játékváltozat vagy jelenet egyik főszereplője az idős, süket öregpásztor. A vele való tréfás, félreértéseken alapuló párbeszéd a játék gerince. Sok helyütt a pásztorok jelenete önálló játékká alakult, pásztorjátékká vált. A játék sajátos színfoltja a csörgős botjukkal taktust verő pásztorok körtánca. Helyenként része a karácsonyi betlehemezésnek a Heródesjáték, azaz a zsidó király és a bibliai háromkirályok, bölcsek találkozása, s a királyok imádása, másutt ezt külön vízkereszti játékként adják elő. A betlehemezést adománykérő, kéregető formulák zárják be. A szereplők játékukért gyümölcsöt, élelmet, pénzt kaphatnak. Egyes vidékeken a betlehemes csoportok nagy terüleet felölelő vándorlását is megfigyelhetjük (pl. Hortobágy vidéke).

A betlehemes játékban prózai vagy verses párbeszédek, karácsonyi énekek váltják egymást. Az énekek nagy része helyet kap a karácsonyi kántálásoknál is. A szereplők megfelelő jelmezbe öltöznek: az angyalok fehérbe, a király (Heródes, katona stb.) katonának karddal, a pásztorok bundába, sapkába. Az erdélyi és bukovinai betlehemesjátékok változata a csobánolás, amelyben a pásztorok igen ősi típust mutató álarcot viselnek. A szereplő csoportok különböző méretű és formájú (általában templom) ún. betlehemet hordanak magukkal, amely szerepet kap a játékban is, a játék után pedig meg lehet szemlélni. Ennek eredete részben Rómába (S. Maria Maggiore-bazilika), részben a középkori templomokba nyúlik vissza, amelyekben karácsony tájékán fölállították a betlehemi oltárokat, bábokkal személyesítve meg a történteket.

A betlehemes játék pásztor szereplői sokfelé (Dunántúl, Jászság) archaizáló pásztorneveket kapnak (Maxus Koridom, Titire stb.), amely szintén az isk-drámák hatását tükrözi.

A szálláskeresés, a betlehemes játék sajátos kései, biedermeier változata a székesfehérvári bölcsőcske. Nagyszombat környékéről szláv változatait ismerjük.

Sajátos, helyenként máig élő a baranyai, tolnai sváb települések Christkind Spiel nevű karácsonyi játéka. A magyar népi betlehemes játékok kapcsolatai szövegben és dallamban, zenében kimutathatók a szomszéd népek felé is.