KARÁCSONYI LEXIKON

Karácsonyi ünnepkör:

A december 25-ét bevezető és követő időszak.

Az egyházi év két nagy ünnepköre közül a téli, a karácsonyi ünnepkör a megtestesülés, a tavaszi, a húsvéti ünnepkör a megváltás misztériumát ünnepli. A karácsonyi ünnepkör távolabbi előkészületi ideje az ádvent, a közvetlen előkészület ideje a vigília. Két fő ünnepe a karácsony és a vízkereszt.

1969 (a II. Vatikáni Zsinat) óta ádvent első vasárnapjától a vízkereszt utáni, első évközi vasárnapig tart. Karácsony nyolcadában van Szent István vértanú (XII. 26), Szent János apostol (XII. 27.), Aprószentek (XII. 28.), Becket Szent Tamás (XII. 29), Szent Szilveszter pápa (XII. 31.) ünnepe és Szent Család vasárnapja (karácsony utáni vasárnap). A karácsonyi ünnepkör része Mária istenanyaságának ünnepe, újév napja (I. 1.).

1969-ig ádvent első vasárnapjától vízkereszt nyolcadáig, tágabb értelemben a hetvenedvasárnap előtti szombatig tartott (farsang). A nyolcadot kiskarácsony, Jézus névadásának (körülmetélés) és a Megváltó Anyjának ünnepe zárta.

A nép nyelvén karácsony vigíliája: karácsony böjtje. A „két karácsony”: dec. 25. nagykarácsony, jan. 1. kiskarácsony. A nagykarácsony és a vízkereszt közötti időszak a tizenketted.

Szenteste:

December 24-e, karácsony böjtjének estéje.

Régen a szenteste fő jellemzője a várakozás volt a még böjtös, egyszerű vacsora után. A vacsora utáni órák meghitt családi együttlétében teljesedett be az ádvent minden várakozása. A téli napfordulat, esztendőváltás, múlt és jövő, elmúlás és keletkezés, elevenek és holtak találkoznak egymással. A harangszó is más, mint egyébkor. Székesfehérvár parasztpolgársága szerint a karácsonyesti harangszóra megnyílik az ég, és egészen az éjféli misére való beharangozásig így is marad. Ezt az időt békességben, szeretetben kell eltölteni, hogy a kis Jézus áldására méltók legyünk. Az éjféli harangszóra az istállóbéli jószág is talpra áll. A falusi bakterek, akik tűzre-vízre, emberek nyugalmára vigyáztak, s megkiáltották az éjszaka óráit, mondókájukat karácsony estéjén és éjjelén az ünnephez igazították. Az éjfél a napnak különben is a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, hazajáró lelkek, sőt kísértetek ideje. A világ világossága, a Betlehemi Kisded azonban ura a téli napfordulatnak is: elűzi a sötétség hatalmait, és megörvendezteti azokat, akik őt várják. Krisztus születésének ünnepével a világ évről évre megújulásakor a vizek borrá változnak.

Karácsonyi szokások:

A karácsonyi ünnepkörhöz kötődő hagyományok összessége, cselekmények, játékok, imádságos és ünnepi foglalatosságok.

Jézus Krisztus születésének történeti eseménye fokozatosan szorította háttérbe, ill. szublimálta a téli napforduló szakrális pogány hagyományait (Mithrasz-kultusz). A keresztes háborúk Szentföld-élménye, Jézus szülőföldjének megismerése, gyermekkorának az apokrif hagyományokból való fölidézése, majd a ferences mozgalom a karácsonyt a liturgikus kötöttségek föllazításával devocionális-érzelmi irányba terelte, s ezzel az ünnep népi hagyományvilága szinte számbavehetetlen gazdagsággal, színes európai, s közte magyar változatokban teljesedett ki. A karácsonyi ünnepkör hagyományvilágában is sajátos, gazdag szokásvilága alakult ki karácsony vigíliájának, december 24-nek (karácsony böjtje).

A karácsonyra készülődés értelme a Vendég (a világra születő Kisded, s vele az újnak, az új esztendőnek) várása. Nemcsak a házat és környékét (istállót) rakták rendbe, tisztították különös gonddal a vendégvárás követelményei szerint, hanem amennyire csak lehetett, rendezni próbálták az emberi kapcsolatokat is: a karácsony az új és a régi, a kezdet és a vég találkozója is, ezért a problémás ügyeket (pereket) próbálták lezárni, a tartozásokat megadni, elmaradt ígéreteket teljesíteni, a nézeteltéréseket tisztázni, a kapcsolatokat tágítani és megújítani. A karácsonyi napok sokféle, házról házra köszöntő alkalma (betlehemezés, ostyahordás, koledálás, regölés, aprószentek-hordás, paradicsomjáték, szálláskeresés, szentcsalád-járás, István-, János-köszöntések stb.) megújította és átrendezte az egész faluközösség kapcsolatrendszerét a játék, az ajándékozás és a békességszerzés keretei között.

A karácsonyi készületek közé tartozik december 13-án a lucabúza „elvetése”.

Az ajándékozásnak központi helye van a karácsonyi szokások között. Amikor az ember ajándékot ad, ezzel elismeri: azért tud adni, mert Isten előbb adott neki; mindene Istentől való ajándék, s csak ezt adja tovább a másik embernek. Régebben az ajándék apró, minimális anyagi értéket képviselő dolog volt: valami a természet kincseiből (pl. gyümölcs), illetve a saját kezűleg készített tárgy. Ugyanakkor mindenkit megajándékoztak, aki az ünnep kapcsán bekopogott köszönteni, jót kívánni: egy-egy szem dióval, almával, süteménnyel stb., s a kapott ajándék mindig utalt a karácsony misztériumára, Kis Jézus-, Mária-szimbólum volt. Az ajándékban tehát a megajándékozott a mennyország egy darabkáját kapta, ez volt az öröme is az ajándéknak. Az ajándékozás ideje némely vidékeken, pl. Erdélyben újév napja, az ajándék neve: „angyalfia”. Az ajándékozás szokása a 20. század végére nagy változáson ment keresztül, valójában elvesztette kapcsolatát az ünnep igazi tartalmával.

A karácsonyesti étkezést a 20. század elejéig a szigorú böjt határozta meg (karácsony böjtje), hiszen a keresztény ember a nagy ünnepekre böjttel, megtartóztatással, testi-lelki tisztálkodással készül, hogy így érdemelje ki a karácsony, illetve új esztendő áldásait. A vidéki nép nem élt az Egyház által adott enyhítésekkel, ezért december 24-én este szigorúan hús nélküli ételek kerültek a karácsonyi asztalra, de igen gazdag szimbólum-rendszertől meghatározott szokások szerint. Az ünnepi, bőséges vacsorára az éjféli mise után került sor. Régebben ugyanis a születés éjszakáját, aki tudta, ébren töltötte, illetve sokáig fönnmaradva osztozott örömében a gyermekével foglalatoskodó Máriával.

Karácsony az egész teremtett világ és minden teremtmény, növény és állat ünnepe. A néphit szerint a fák Jézus születésekor hajladoztak örömükben, a görbe fa kinyújtotta a derekát, a csillagok különös ragyogással fénylettek, hogy az angyaloknak utat mutassanak, akik a Tejúton jöttek le Betlehembe. Az esthajnalcsillag az óta olyan fényes, mivel a Szűzanya ragyogó tisztaságát hirdeti. A holdvilág is teljes fénnyel világított az istállóba, mert Máriának nem volt gyertyája, a szél elállt, a háborgó tenger lecsillapodott.

Ünnepelnek ezen az éjszakán az állatok is: amikor az angyalok az örömhírt vitték a pásztoroknak, az erdei vadak is táncra kerekedtek. Parádon úgy tartják, karácsony éjjelén egy percre világosság támad az istállókban is: jeléül a Jézus születésének. Többfelé ismeretes hiedelem az is, hogy ilyenkor a jószágok emberi hangon beszélnek. E kiváltságuk alapja, hogy az ökör és szamár megismerte gazdáját (vö. Iz 1,3), s ez magyarázza ezen az éjszakán a jószág és istálló néphagyománybeli ünneplését is. Sokfelé a gazda az éjféli mise után körüljárja a házat, beköszön az istállóba. Galgamácsa jószágtartó gazdái az aprószentek néven emlegetett vesszővel megveregetik állataikat e szavak kíséretében: „Keljetek föl, megszületett az Úr Jézus!” Legtöbb helyen valami kevés ennivalót is tesznek az állatok elé, hogy nekik is legyen ünnepi vacsorájuk. A gazda a kút vizét is külön köszönti („Dicsértessék a Jézus Krisztus, áldassék, imádtassék!”), mely lágyabb ilyenkor, aranyvíz, mert Mária fürdette benne Gyermekét.

A madarak karácsonyi etetése Assisi Szent Ferenc kultuszával is összefügg: karácsony éjszakáján a madarak is csicseregnek, énekelnek örömükben, mert Szent Ferenc atyánk karácsony napján az összekoldult búzát kivitette a dűlőútra, kiszóratta az ég éhező madarainak; ezért kell nekünk is az ablak párkányára szemeket szórni. Bucsuszentlászló gazdasszonyai éjféli mise előtt magot szórnak az ég madarainak. Már ádventben morzsával kezdik, hogy a madarak odaszokjanak. Még a szegények is magot vásárolnak, hogy karácsony éjszakáján széthintsék számukra. - A népi szimbolikából nem hiányzik a bárány, hiszen Isten báránya a barmok között született a világra. A karácsonyi bárány, kisbárány, Jézuska báránya régebben házilag készült: szikföldből, esetleg sárból, vékony fácskából, gyufaszálból készült a lába, borsóból a szeme, végül báránygyapjút ragasztottak rá. Karácsony estéjén a köszöntő gyermekek kapták ajándékba. -

A karácsonyi szokások szereplői között kiváltságos hely jutott a pásztoroknak, akik először hódoltak a Kisded előtt. Göcsejben a pásztorok a sötétség beálltával a kezükbe vett csöngettyű és kolomp rázásával, kürtfúvással, ostorpattogtatással végigvonultak a falun, jelezve Betlehembe igyekvésüket. Nagyatádon a majorokból és környező filiákból a juhászok ünneplőbe öltözve vonultak föl és járták a község utcáit: elöl a kisbojtárok csöngettyűvel, majd a bojtárok kolompokkal, maguk a juhászok karikásukkal keltegették föl a figyelmet. A zajkeltés célja karácsonykor a lélek ébresztése (a bűn álmából), a természet újulásának és a születésnek hírüladása emberi módon és eszközökkel. Hasonló ez a kakasszóhoz, mely a természetes fény születését jelzi a sötétben, s a betlehemi angyalok énekéhez, mely az égi fényt jelentette. Ilyen okokból Szeged városában még a 20. század elején is sok háznál puskalövés előzte meg a karácsonyesti étkezést: az udvarban a gazda a levegőbe lőtt. Kint a tanyán 3x is lőttek egymás után. Sály borsodi faluban csak egy helyen lőnek, s ennek elhangzását várva, minden család egyszerre kezdte meg a vacsorát.

Élők és holtak kapcsolatát is megújítja a születés ünnepe. A sírok karácsonyi megújítása, díszítése jól mutatja ezt. Sokfelé ismert hiedelem szerint a halottaknak is van éjféli miséjük (halottak miséje) az eleveneké előtt, máshol utána. Aki karácsony éjszakáján kimegy a temetőbe és egy Miatyánkot elmond, meghallja az angyalok énekét.

A karácsony mint a jeles napok legjelesebbje alkalmas időjóslásra is: a háromszéki székelyek szerint az új esztendő időjárása attól is függ, hogy a karácsony a hét melyik napjára esik. Ha vasárnapra, akkor jó tél, szeles nyár, mérsékelt tavasz lesz; minden bőven terem, a jószág szapora lesz. Ha hétfőre esik: ködös tél, szeles tavasz várható, sokan meghalnak, a jószág dögleni kezd. Ha keddre: hosszú tél lesz és nedves tavasz, sok bor és gyümölcs terem, de sokan meghalnak. Ha szerdára: kemény, zúzmarás tél, szeles tavasz, nedves nyár és mértékletes ősz következik, bőséges lesz a gabonatermés, szapora a jószág. Ha csütörtökre: kemény tél, szeles tavasz, száraz nyár jön, terem minden, de szűkösen. Ha péntekre: zűrzavaros tél, heves nyár jön, uralkodik majd a szemfájás, a juh és más állatok nagyon pusztulnak. Ha szombatra esik: szép tél, szeles tavasz, kedvetlen nyár, nagy drágaság lesz. - Ha karácsony éjszakáján szép tiszta az idő, Tápé népe szerint jó termés lesz. Ha sok apró csillag ragyog az égen, jó kukoricatermést várnak. A szőregiek, kecskemétiek szerint, ha éjféli mise idején az ég tiszta, jó termés várható.

Betlehemezés, betlehemes játék:

Jézus születésének, a Betlehemben történteknek megjelenítése, a karácsony előtti napok közelmúltig legnépszerűbb dramatikus játéka. Sok településünkön máig él. - Eredete a középkori misztériumdrámákra (Tractus stellae, Quem quaeritis) vezethető vissza, amely kikerült a kolostorok és a templom falai közül, ám azok ösztönző hatásait mindig befogadta. A nép között számos változata alakult ki. - Vízkereszti lat. nyelvű lit. játék már a 11. sz-ból maradt ránk (Hartvik győri pp. Agenda Pontificalisa, Zágráb). A csillagozás önálló jelenetként a betlehemezésbe is bekerült. A középkorból magyar nyelvű betlehemes játék nem maradt fönn. Meglétére a Csordapásztorok kezdetű karácsonyi énekünkből is következtethetünk, amely 1651: régi ének megjelöléssel jelent meg Lőcsén, Szőlősy Benedek Cantus Catholicijében. A párbeszédekből fölépülő ének dramatikus karácsonyi játékot sejtet; szereplői: az angyal, a pásztorok, Szűz Mária, a narrátor. A Csordapásztorok kezdetű ének változatai legtöbb betlehemes játékunkban megtalálhatók. A felvidéki német lakosságú bányavárosokból 15. századi adatok említik karácsonyi játékok előadását (Selmecbánya 1476, 1480; Bártfa 1498 stb.). Legrégibb betlehemes játékaink a 17. századtól maradtak fönn latin és magyar nyelven, protestáns és katolikus iskolai előadások számára készültek.

A közelmúlt népi játékainak fő formái. Az élő szereplőkkel bemutatott játéknak erdélyi, alföldi, dunántúli és felföldi változatait különbözteti meg a szakkutatás.

A betlehemezés több játékrészből tevődhet össze, amelyek az egyes változatokban együtt, de önálló játékként is szerepelhetnek. Főbb jelenetei: a paradicsomjáték, amely Ádám és Éva bűnbeesésének történetét beszéli el, s hírül adja a megígért Megváltó eljövetelét; a szálláskeresés, amelyben a népszámlálásra Betlehembe érkezett várandós Mária és József szállást keresnek, de sehol sem kapnak. E változat szereplői Mária, József, a gazdag ember, aki nem ad szállást, de az istállóba utasítja őket. A bő kovács játékváltozatában a jószívűség és könyörületesség elnyeri jutalmát, míg a dúsgazdagolás változatban (Székelyföld) a keményszívűség elnyeri büntetését. A következő betlehemi jelenet főszereplői a pásztorok, akiknek az angyal hírül adta a Megváltó születését, akik elmentek az újszülött Jézushoz, s neki ajándékot vittek. E játékváltozat vagy jelenet egyik főszereplője az idős, süket öregpásztor. A vele való tréfás, félreértéseken alapuló párbeszéd a játék gerince. Sok helyütt a pásztorok jelenete önálló játékká alakult, pásztorjátékká vált. A játék sajátos színfoltja a csörgős botjukkal taktust verő pásztorok körtánca. Helyenként része a karácsonyi betlehemezésnek a Heródesjáték, azaz a zsidó király és a bibliai háromkirályok, bölcsek találkozása, s a királyolyok imádása, másutt ezt külön vízkereszti játékként adják elő. A betlehemezés t adománykérő, kéregető formulák zárják be. A szereplők játékukért gyümölcsöt, élelmet, pénzt kaphatnak.

A betlehemes játékban prózai vagy verses párbeszédek, karácsonyi énekek váltják egymást. Az énekek nagy része helyet kap a karácsonyi kántálásoknál is. A szereplők megfelelő jelmezbe öltöznek: az angyalok fehérbe, a király (Heródes, katona stb.) katonának karddal, a pásztorok bundába, sapkába. Az erdélyi és bukovinai betlehemesjátékok változata a csobánolás, amelyben a pásztorok igen ősi típust mutató álarcot viselnek. A szereplő csoportok különböző méretű és formájú ún. betlehemet hordanak magukkal, amely szerepet kap a játékban is, a játék után pedig meg lehet szemlélni. Ennek eredete részben Rómába (S. Maria Maggiore-bazilika), részben a középkori templomokba nyúlik vissza, amelyekben karácsony tájékán fölállították a betlehemi oltárokat, bábokkal személyesítve meg a történteket.

A betlehemes játék pásztor szereplői sokfelé (Dunántúl, Jászság) archaizáló pásztorneveket kapnak (Maxus Koridom, Titire stb.), amely szintén az iskoladrámák hatását tükrözi.

A szálláskeresés, a betlehemes játék sajátos kései, biedermeier változata a székesfehérvári bölcsőcske. Sajátos, helyenként máig élő a baranyai, tolnai sváb települések Christkind Spiel nevű karácsonyi játéka. A magyar népi betlehemes játékok kapcsolatai szövegben és dallamban, zenében kimutathatók a szomszéd népek felé is.

Ostyahordás

(latinul: hostiatio)

A karácsonyi asztal egyik fő eledelének, a karácsonyi ostyának (molnárkalács) az osztogatása, széthordása házról házra járva.

Az ostyát eredetileg a pap és a tanító (kántor) közösen süttette, s a pap osztogatta a templomban. A borsodi palócoknál az ostyát a kántor abból a magból sütötte, amely az őszi vetéskor kimaradt, és erre a célra a gazdák elküldötték neki. Később a félreérthetőség elkerülése végett karácsony böjtjén a kántor, harangozó, gyermekek kíséretében osztogatta a nép között. A megszentelt, de nem konszekrált kenyérbe, ostyába Krisztus-jelképet nyomtak. Kosárban, fehér kendőbe takarva, vagy szép fehér asztalkendővel bekötött tányéron, tálban hordozták szét a faluban. Minden házhoz annyit vittek, ahányan laktak benne. Mielőtt átadták volna, énekeltek, verset mondtak. Némely vidékeken a ház ablakán bekopognak, és megkérdezik: befogadják-e az Isten Igéjét? - vagyis a karácsonykor megtestesült Jézust. Ha megengedik, énekelnek, és az ostyát szétosztják. A gazdasszony a szívességet annyi lencsével, mákkal, aszaltgombával, esetleg szilvával viszonozta, amennyi a gyerekek tányérjába, táljába belefért. Az ajándék néven emlegetett ostyáért a kántor pénzt v. gabonát kapott, a gyerekek néhány krajcárt. Jelesebb házak szomszéd faluból is kaptak ostyát. Karácsony estéjén és a két karácsony között a ház népe ezt az ostyát eszegette.

Mátraballán az ostyát nem ették meg, hanem a gazda ollóval szépen kivágta belőle a fölfeszített Krisztust ábrázoló részt, v. az ostyából keresztalakot vágva cérnára fűzte és az asztal fölé, a gerendára akasztotta, s ott csüngött jövő karácsonyig, hogy Isten töltse be áldásával azokat, akik az asztalhoz ülnek. Az ilyen ostyát mint jeles szentelményt imádságos könyvben is őrizték.

A zalai Kéktiton a karácsony hetét megelőző napokon a tanító házában sütötték. Megbeszélték, hány család van a faluban, és kinek milyen színű ostya jár. Ötféle ostyát sütöttek: december 18-án fehéret, 19-én zöldágas fehéret, 20-án pirosat, 21-én kéket, 22-én sárgát. Az ostyát a legfehérebb búzalisztből készítették. Az ötféle ostyát osztályozták és átkötötték pamuttal. A csomókat tányérba rakták, majd fehér kendőbe kötötték. Már december 23-án reggel megindult velük három fiú.

Szentcsalád-járás, szentcsaládkilenced:

A karácsonyi ünnep előtt kilenc napon át ismétlődő szálláskeresés.

A 20. százd elején született, egyrészt a Maria gravidatos késő barokk ünnepéből (Expectatio partus B. Marie Virginis: dec. 18.), másrészt a középkori karácsonyi játékokból.

A szálláskereső Szent Család tiszteletére 9 család összeáll, hogy december 15-től karácsony estéig naponta felváltva a Szent Családnak, illetve a Szent Családot ábrázoló képnek szállást adjanak. A képet a rendező énekesasszony vagy maga hinti meg szenteltvízzel, vagy a pap áldja meg. A soros családban már kész a házioltár égő mécsessel vagy gyertyával, ahol rendesen a többi családok is összegyülekeznek, amikor esti Úrangyalára harangoznak. Amikor a szentkép az új családhoz érkezik, letérdel a házinép, miközben megfelelő szövegezésű imádságokat mondanak. A képet a házioltárra helyezik, meggyújtják előtte a mécsest, amely mindaddig ott ég, amíg a képet másik családhoz nem viszik. A szentkép előtt rendesen ájtatosságot is szoktak végezni: a lorettói litániát, Szent József v. Jézus Szíve litániáját, majd felajánlják az egész családot a Szent Család oltalmába. Közben természetesen énekelni is szoktak megfelelő énekeket. A házbeliek napközben is föl-fölkeresik a képet, hogy rövid fohászkodással üdvözöljék. Ilyenkor rendszerint valami szegény gyermekes családot meg is szoktak ajándékozni, mintha a Szent Családnak adnák. A kilencnapos ájtatosság után a kép vagy a templomba, vagy valami jámbor lélekhez kerül, aki jövő adventig vigyáz rá. - A helyi változatok közül figyelemre méltó Tordas szlovákból magyarosodott falué: a Szent Család képét megszenteltetik, a 9 fölkeresendő család tagjai gyónással és áldozással készülnek a fogadtatásra. - Csíkdelne (Delnia) helyi hagyománya szerint legények hordozzák a Szent Család képét. Ez még nyilvánvalóan a férfiak ősi liturgikus elsőbbségének fejleménye, még ebben a jellegzetesen asszonyi szokásban is. Egyes szabolcsi falukban a lucabúzához hasonlóan sarjaztatott zöldbúzával rakják körül a szálláskereső képet.

Lehetséges, hogy a szálláskeresést a felnőtt hívek ünnepi készülete, igénye tette általánossá a legtöbb helyen már elprofanizálódott, komolytalanná vált betlehemezés helyett. A szokás Szlovéniában is él: a család itt is ünnepélyesen várja Mária szobrát. Hasonlóképpen virágzik Ószerbia, Macedónia pravoszláv tájain.

A macedóniai Velez városában egy Mária-ikont, amelyet gostinka, vagyis vendég néven emlegetnek, hordoznak házról házra, házasság előtt a vőlegény hajlékába. Hasonló szokás él, de nem az adventi időszakhoz kötve, más szerb és macedón vidékeken is: házasság előtt, betegség idején házhoz viszik valamelyik templom csodatevő hírben álló Mária-ikonját, de olykor a szentekét is. Más helyeken az ikon házról házra jár. Fogadására a család kimeszeli, kitakarítja a házat, előző napon böjtöt tart.

Karácsonyfa:

fenyőfa, melyet karácsony napján az ünnepelt misztérium szimbólumaival díszítenek. A karácsonyfa szimbóluma Isten ajándékozó szeretetének, mellyel az embert visszafogadja kegyelmébe. A karácsonyfa az élet fája, mely a Paradicsom közepén a jó és rossz tudásának fája mellett állt (Ter 2,9), s melyet a bűnbeesés után tüzes kard és kerubok zártak el az ember elől (vö. Ter 3,24). A karácsony visszafogadja az embert a Paradicsomba: a karácsonyfa ennek jelképe.

A karácsonyfa jele a betlehemi Újszülöttnek, az élet természetfölötti megújulásának, a kegyelemnek. Örökzöldje az örökkévalóságra, háromszög-formája a Szentháromságra, ill. az emberi élet céljára, fölfelé (Istenre) irányulására utal, ágai a keresztet idézik.

A karácsonyfa díszei ősi, egyetemes emberi, kultikus szimbólumok, melyek Jézus Krisztus megtestesülése és születése által megszentelve karácsony misztériumát közvetítik a hívő ember számára. A karácsonyfa fényei (karácsonyi gyertya) a született Világosságnak, csillogása (angyalhaj, színes gömbök stb.) az örök dicsőségnek, ezüst díszei a betlehemi Gyermek emberi természetének, arany díszei isteni természetének jelei. A karácsonyfa tetején a karácsonyi csillag azt fejezi ki, hogy a karácsonyfát állító ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang lett, mely fölött megállt az újszülött Jézusra mutató csillag. A karácsonyfa csúcsán angyal is lehet, mely az Isten és az ember kapcsolatára utal: az angyal egyrészt jele azoknak az angyaloknak, akik a pásztoroknak hírül adták Isten Fiának születését, másrészt akik az Atyának hírül adják, kik azok, akik megértették a híradást s ezért ünneplik a Gyermeket. A csengettyű arra utal, hogy amint a születéssel a fény egyszerre bevilágította sötétséget, úgy az angyalok éneke („Dicsőség a magasságban Istennek...”) egy pillanat alatt megtörte a bűn némaságát. A karácsonyfára aggatott játékok az embernek ajándékozott istengyermekségre, az édességek (szaloncukor, mézes sütemények stb.) és gyümölcsök (alma, dió, füge stb.) arra utalnak, hogy a karácsonyban Isten Fia az ember számára a legédesebb eledelként jött el (vö. Zsolt 33,9). Régebben konszekrálatlan ostyadarabokat is aggattak a karácsonyfára (ostyahordás), mely Krisztusra, az Élet Kenyerére emlékeztető szentírási jel volt: „A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely Isten paradicsomában van” (Jel 2,7).

A dió önmagában is Krisztus jelképe (ősi termékenységszimbólum): a külső (zöld), keserű burok a szenvedésre, a kemény csonthéj a keresztfára, a belül levő édes mag az isteni életre utal, melyért az embernek fáradoznia kell.

Az alma a kis Jézus uralkodói jelvénye, de jelenti magát az Újszülöttet, Isten ajándékát (vö. gyermekdalokban: A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja...), a tudás fájának és a szeretetnek a gyümölcsét is. A színes üveggömbök az alma modern változatai.

A különféle csillogó papírláncok, szalagok, „angyalhajak”, utalnak a kígyóra (mely kettős jelkép), hatalmának megtörésére, illetve az üdvösség szolgálatába állítására; ami a karácsonnyal egyszer s mindenkorra megtörtént.

A karácsony Mária istenanyaságának első kinyilvánítása, ezért a karácsonyfa szimbóluma Máriának, illetve az Anya és Gyermeke kapcsolatának is (a fenyőfa és toboza önmagában is Mária-szimbólum). Ilyen értelemben a karácsonyfa díszítettsége a kegyelemmel teljes (ékes) Istenanya jelképe. Az arany a Gyermeknek, az ezüst Máriának a szimbóluma; a fény és a csillogás Mária tisztaságának a képe. A karácsonyfa tetején az angyal e vonatkozásban az angyali üdvözlet beteljesedésének hírnöke.

A karácsonyfa állításának szokása protestáns, evangélikus gyakorlatból ered. Luther Márton még nem ellenezte a karácsonyhoz kötődő betlehemezést és a paradicsomjátékot, melyek kelléktárához hozzátartozott a termőág valamely változata. Puritán utódait azonban már zavarta e játékok naiv hangja, tréfás mozzanatai, ezért evangélikus területeken e karácsonyi játékok ki is haltak. A hagyományőrző nép azonban a paradicsomjátékból legalább az élet fáját átmentette, szokásaiban megőrizte. A hasonló jelképtartalmú életfát, illetve termőágat asztalára állította, és családi közösségben előtte énekelte örökölt, ősi énekeit. Németországból protestáns művészek, főúri családok származtatták a  karácsonyfátt Bécs arisztokrata köreibe s innen hazánkba. 1824-ben Brunswick Teréz, 1826 körül József nádor (3.) neje, Mária Dorottya és a Podmaniczky család, 1834-ben Fertőszentmiklóson a Bezerédi család Flóra lányának, 1855-ben Jáky Ferenc osli plébános, a Hunyady család egykori házipapja az iskolás gyermekek számára állított karácsonyfát. Szegeden a 19. század derekán, Brassó városában, az erdélyi szászok körében bevándorolt dán család 1830 körül honosította meg.

A karácsonyfa elődje az ún. termőág volt. Ez az Európa szerte (hazánkban is) ismert, ősi, mágikus, napfordulati és tavaszigéző jelkép a természet (és vele az ember) megújulását idézte. Pogánykori jelentéstartalma a ker. hagyományban bibliai elemekkel gazdagodott, így mindenekelőtt az élet, ill. tudás fájának képzetkörével. Nem véletlen, hogy számos német vidéken a karácsonyfának paradicsom (Paradies) a neve. A téli termőág sokféle formában volt ismert (a szobába bevitt és vízbe állított néhány faágtól kezdve a mennyezetről lecsüngő, gazdag kompozíciókig). Általában aranyozott mogyoróval díszített ág, melyet a szoba mennyezetére (mestergerendára) függesztettek, mintha az égből nőtt volna ki, és a ker. értelmezés szerint a földre szálló, emberek közt szállást kereső Kisdedet jelképezte. A középkori magyarság nyelvében e karácsonyi termőág neve kincs volt. A 19. század második felében Szegvár palóc-jász telepítésű faluban sodrófát, esetleg mángorló sulykot kötöttek a mestergerendára, és a gyerekek számára gyümölccsel, süteménnyel rakták meg. Horgoson, Nagybaracskán, Bácstopolyán a koronafa (glédics) ágait, töviseit becsavargatták cifrapapirossal, összekötöttek kettőt-hármat, v. átfonták egy negyedikkel. Az egészet virágcserépbe ültették, s aranyozott diót, almát raktak rá. Mellette csészékben vagy kis tányérban a Luca napján vetett s azóta kizöldült karácsonyi búza. - A mennyezetre függesztett termőág szokásából alakult ki, hogy koronájánál vagy megfordítva, törzsénél fogva a karácsonyfát is fölfüggesztették a mestergerendára, ill. a szobasarokba. Ez főként az Őrvidéken (Burgenland) volt általánossa, de szokás volt a vasi, zalai, fertővidéki horvátság körében, valamint Vasvár, Vásárosmiske, Bucsuszentlászló, Nemesszentandrás, Tófej, Zalaszentbalázs, illetve a somogyi Csököly, a matyó Mezőkövesd, Kapuvár régebbi gyakorlatában is. Szinte mindenütt emlékeznek azonban arra, hogy a karácsonyfa elterjedése előtt tüskés zöld ágakat, borókát, fagyöngyöt függesztettek a gerendára, legtöbbször koronájánál fogva. Díszítése közben a matyó anya karácsonyi énekeket énekelt. Alsószepesség szász népe a karácsonyfa koronáját újév reggelén a gazdaság védelmére a ház vagy csűr ormára szögezte. A Háromkirályok nyolcadában történő házszentelés alkalmával a pap ezt is megszentelte. Mindez eredetileg nyilvánvalóan az évkezdetnek, az idő új hajtásának ünnepi jelképe, és a lakodalmi termőág is erre az archaikus hagyományra emlékeztet.  

Arról, hogy a karácsonyfa miért éppen fenyőfa, több népi eredetmagyarázat ismert. A mosoni szerint amikor Krisztus Urunk a földön járt, a gonosz emberek elől bújdosva egy sűrűlombú fa alatt vonta meg magát, ez azonban rászólt: állj odébb, mert ha nálam találnak, engem is elpusztítanak. Így utasították el félelmükben a többi fák is. Ellenségei már nyomában voltak, amikor egy fenyőfához ért: alig volt lombja, ezért ágai rejtették el Jézust, aki így meg is menekült. Az Úr megáldotta a fenyőfát: Soha ne hullasd el a leveledet. Akkor is virulj és zöldülj, amikor a többiek levéltelenül sorvadoznak. Te légy a legdélcegebb és legszívósabb minden társad között, élj meg mindenütt. Légy az emberek öröme, és emlékezetemre rajtad gyújtsanak karácsonyi gyertyát.

A születés ünnepének eredetmagyarázata szerint Egyiptomból hazajövet a Szentcsalád Názáretben élt. József műhelyében dolgozott, Mária font, a kis Jézus hulladék fából keresztet ácsolt, amikor ez a kereszt egyszer csak ágakat és szép zöld lombokat hajtott, kivirágzott és fényes csillagokat termett. József ekkor rádöbbent, hogy épp aznap volt a Gyermek születésnapja. Mária tehát titokban telerakta a fa ágait eggyel-mással, aranyos dióval, ünnepi ruhával a kis Jézus nagy örömére. Így ünnepelték ők Jézus születésnapját, s ezt kell követnie a ker. embernek.

A karácsonyfa ágaiból a két karácsony között kivisznek a temetőbe a hozzátartozók sírjára. Göcsejben az ünnepek után gyümölcsfára akasztják.

Karácsonyi gyertya:

A karácsonyfa dísze, a fény szimbóluma, mely karácsony éjszakáján Betlehemben született, amikor „az Úr dicsősége beragyogta a pásztorokat” (Lk 2,8) és a világot. Régebben (kb. a 20. század elejéig) az éjféli miséről hazatérve gyújtották meg a karácsonyi gyertyákat, mintegy magukkal hozva a karácsonyi liturgia fényeit. A hagyományos viasz gyertya Mária- és Krisztus-szimbólum is. A modern égők már csak az ünnep ragyogásának jelei.

az 1900-as évek elején még élő hagyományban hosszabb, gazdagon díszített rúd végén lévő gyertya, melyet vízkeresztig a templomban tartottak, egyes helyeken körül is hordozták a faluban. A rudat örökzölddel, virággal, koszorúval, olykor karácsonyfadísszel borították. Sokfelé keresztalakban kinyúló ágait is ékesítették.

a karácsonyi asztal ékessége a hagyományban. Általában Mária-kegyhelyről származott, ezért máriagyertyának is mondták. Sok helyen hármat gyújtottak a Szentháromság tiszteletére, másutt annyi karácsonyi gyertya égett a karácsonyi asztalon, ahány tagja van a családnak. Egyes vidékeken egész éjjel világított, ha mindenki elment is az éjféli misére. A 19. század elején még szokás volt égő gyertyával, fáklyával a kézben menni az éjféli szentmisére. Nyitranagykéren (Nyitra vm.) a házak ablakába egész éjszakára égő gyertyát raktak. Az éjféli miséről hazajövő tápai gazda, kezébe véve az asztalon még mindig égő gyertyát, a világ most született világosságának jelképével körüljárta a házat, betért az istállóba (a jószághoz és istállóhoz kötött szokások alapja a betlehemi barlang ökre és szamara). A tápai lányok égő gyertyával álltak ki a kapuba az evangéliumi okos szüzeket példázva.

Karácsony böltje:

(latinul: ieiunium gaudiosum, 'örvendező böjt')

December 24-e, karácsony vigíliájának, Ádám és Éva napjának neve a népnyelvben. Ősi hagyomány szerint 24-én éjfélig tartó szigorú böjti nap volt (CIC 1917:1252.k., 2.§). XXIII. János pápa (1958-63) 1959. december 3-án engedélyezte a böjt elővételezését december 23-ra. VI. Pál pápa (1963-78) 1966-ban Poenitemini kezdetű, a böjti fegyelmet rendező konstitúciójával a december 23-24-i böjtöt megszüntette. E rendelkezést a Magyar Katolikus Püspöki Kar 1966. december 13-án léptette életbe.

A karácsony böjtjének neve az északi csángóknál karácsony szenvedje, Istensegíts székelyeinél karácsony szenvedeje (röviden szenvedeje), Andrásfalván szenvedejeeste, a bukovinai eredetű Székelykevén szenvedeeste, egyes helyeken karácsony szombatja (ha nem is erre a napra esik).

A szenteste szó városokban, főként a Dunántúlon született, a német 'heilger Abend' tükörfordítása.

Hamvazószerda és nagypéntek mellett karácsony böjtje a legszigorúbb, de örömmel vállalt böjti nap volt (innen lat. neve: gaudiosum, 'örvendező' böjt). Régebben főként az öregek egész nap són, kenyéren, vízen böjtöltek (esetleg még nyers, olajba áztatott savanyúkáposztát ettek). Este, az ünnepi, karácsonyi asztalra is csak növényi eledel került (hal se).

Karácsony böjtje két ünnepi mozzanatot foglal magában, amelyet az Egyház liturgikus körültekintéssel kapcsolt össze. Egyrészt bibliai ősszüleinknek, Ádámnak és Évának nevenapja, emlékezete a karácsonyi misztériumjáték és ünnepi szimbolika forrása (paradicsomjáték). Másfelől az Ószövetség megváltatlan világából, Ádám és Éva örökségéből az új Ádám fogadására, egyúttal a halott természet életre igézésére, a kezdődő új esztendőre, továbbá az emberi megújulásra való előkészület, vigília archaikus emberi követelményei szerint, de szakrális-liturgikus értelemben is. Gazdag szokásvilága a vendégvárásra vezethető vissza. Szeged-Alsóvároson, Törökkanizsán kissé nyitva hagyták az ajtót, hogy a Kis Jézus be tudjon jönni, ne találjon zárt ajtóra és zárt szívekre. Az egész ünnepi előkészületet áthatja az érkező Vendég várásának öröme: sütés-főzés, a karácsonyi asztal és az ajándékok elrendezése, a jószág ellátása, egyes vidékeken a hajlék kimeszelése, fölszentelése. Gondosan rendbe tették, kitakarították a házat, udvart, a jószág helyét is. Mindennek a helyén, otthon kell lennie. A kikölcsönzött tárgyakat legalább erre a napra sokfelé hazakérték, nem adtak, nem kértek kölcsönt. Csak a köszöntőket: pásztorokat, gyerekeket fogadták szívesen, más látogatót nem. A haragosok legalább látszólag kibékültek, a szegényebb rokonoknak, a család állandó munkásainak természetbeni ajándékot küldtek. Régebben a gyónás, áldozás sem maradt el.

Bajmóc (Nyitra vm.) sajátos hagyománya szerint a család egyik tagja, nyilván az apa, papnak öltözött, majd az asztalfővel szemben leült egy székre és a családtagjait meggyóntatta: mindenkire ráolvasta az esztendő folyamán elkövetett hibáit, bűneit. Az este méltóságából következik, hogy ennek nem volt parodisztikus jellege.

A megújulást célozta a karácsony böjtjén (olykor jeges vízben) végzett mosakodás, tisztálkodás. Az ősi, egyetemes, pogány kultuszban is jelenlévő meggyőződést, mely szerint újrakezdés nincs megtisztulás nélkül, itt is meghatározóan átformálja a nép hite, mely szerint a víz is tanúságot tesz a megszületett Kisded mellett, ezért kell megmártózni benne. A karácsony böjtjén, éjszakáján, hajnalán kútból, folyóból, esetleg forrásból frissiben merített víz aranyvíz, aranyosvíz, élet vize, szerencsevíz, szentvíz. Szimbolikáját a kk. liturgia, majd az elnépiesedett szemlélet az élő vizek megrekedt paradicsomi forrásával hozta kapcsolatba: a megszületett Jézus megnyitotta az ember számára, aki most megmerül, vagyis újjászületik benne. Az aranyvizet éjfélkor hozzák a kútról. Azért ez a neve, mert ilyenkor fürösztötte meg Mária az ő Jézuskáját, ettől lett a víz aranyos. Éjféli miséről hazajövet a gazdasszony kicseréli a fehércsíkos-piros abroszt, amelyen este a böjtös vacsorát ették, s tiszta fehéret terít föl helyette, disznótoros ételek kerülnek az asztalra, majd a család az aranyvízből iszik. Hajdúdorog görög katolikusai is gyógyító erőt tulajdonítanak az éjfélkor merített aranyosvíznek. Apátfalván a család tagjai a kútvödörből mosakodnak meg, hogy, mint mondogatják, egészségük olyan friss legyen, mint a kútban a víz. A bujákiak is az éjféli misére hívogató első harangszóra mosdanak meg. Mihálygerge palócai a vigília estéjére megmosakodnak és tisztába öltöznek. Dány faluban, amikor az éjféli misére elsőt kondul a harangszó, a család legidősebb férfitagja v. a menyecske frissen merített vizet visz be vödörben a szobába. Vetnek bele egy piros almát és egy ezüst pénzdarabot: ez a 'szerencsevíz'. Így köszöntenek vele: Dicsértessék a Jézus Krisztus, szerencsés legyen a magok ünnepjük. Több jóval, kevesebb búval megélhessük Krisztus Urunk születése napját. Adjon az Isten bort, búzát, békességet, holtunk után örök üdvösséget! A beköszöntés után a vízből isznak, reggel megmosakodnak, az almával végighúzogatják az arcot. Ezután a vízből visszalöttyentenek a kútba, a többit a jószággal itatják meg. Az almából minden családtag eszik. A pénzt pásztoroknak, esetleg koldusnak adják. Vannak, akik a templomi perselybe vetik. Egyes családok nem költik el, megőrzik, ősszel a vetőbúza közé teszik, majd ők is a perselybe dobják. Szanyi szokás szerint az apró gyermekeket a kis Jézus viziben fürösztik meg. Régebben szokás volt egymás lábának megmosása is, olykor a család legfiatalabb asszonytagja mosta a többiekét. Bucsuszentlászlón éjféli mise előtt a kútról mosdóvizet készítenek be, almát is tesznek bele. Karácsony reggelén ebben mosdik meg a család. A jószág vödrébe is almát aprítanak, erről itatják az ünnepen.

A néphagyományban a víz mellett a tűznek is megvan a maga jelképes, Isten Fiára utaló szerepe (a téli napfordulathoz kapcsolódó ősi mágikus cselekmények között a tüzet mint a világosság és meleg hordozóját, a Nap szimbólumát köszöntötték). Karácsonykor a tűzhely nagy tiszteletben részesül: ilyenkor férfinak kell meggyújtania, tűzkővel gerjesztik, és áldozatul sót, ételt, pénzt szórnak rá. Sokfelé tartották, hogy a tűznek karácsony estétől az ünnep reggeléig nem szabad kialudnia, mert a kis Jézus melegszik mellette. Balkánról származó szokás volt a tuskó- (badnjak) égetés, mely legtovább elzárt ref. vidékeinken maradt fenn. Nagyszalontán este a cselédség még a 18/19. sz. fordulóján is fatuskót hozott a szobába, melyet a gazda e szavakkal tett a tűzbe: áldott legyen a Krisztus születésnapja! A tuskó maradványát a következő karácsonyon égették el egészen. A tűz szimbolikájából következik a karácsonyi gyertya szerepe is.

Karácsony böjtjének legjellegzetesebb készületei közé tartozott a szalmahintés: a lakószobát és a karácsonyi asztalt meghintették szalmával. A földre hintett szalma biblikus népi értelmezés szerint a betlehemi istálló jelképe. Úgy mondták: legyen a szálláskereső Máriának, Józsefnek és a szamárnak helye, ha útjukban betérnének a családhoz. A szokás jelképes maradványa az asztal alá helyezett kosárban szalma, vetőmagvak. A szegedi tájon az asztal alá szakajtóban búzát, szalmát, takarmányt tesznek, sokszor még só is kerül melléje. Úgy tartják, ezen az éjszakán az angyalok pihennek meg a szalmán, sőt magának a Kis Jézusnak is ez a fekvőhelye. Innen alsótanyai neve: Jézuska ágya, Ószentivánban Jézus ágya, Szatymazon Jézus jászla, Tápén karácsonyi jászol, Kiszomborban jézuskafészök. Más magyarázat szerint a Jézuska szamara telepedik rá és eszik a takarmányból. Ahol ezt a készületet elhagyják, oda a Kis Jézus nem tér be. - Olykor a szalmán is háltak. Ez a karácsonyi halottkultusz maradványa. Az ünnepek után a szegedi tájon a szalmát csóvákban gyümölcsfákra kötözték. A zoborvidéki Kolon (Nyitra vm.) faluban a karácsonyi szalmát elégetik, közben mondogatva: ég a karácsonyi bárányka! Utána a gyerekek a hamura fekszenek. Pusztakovácsiban József ácseszközeit: a fűrészt, vonókést is rárakták a szalmára. A szobának szalmával való fölhintése ev. szlovákjainknál is általános. A szalmának szintén szentelményi erőt tulajdonítanak. Az ünnepek alatt a szalmán szoktak aludni, majd az ágyzsákokat töltik meg vele, a régi szalmát kifordítva. A baranyai Szalánta sokác családjaiban karácsony este a gazda szalmát hoz be a szobába, és elteregeti a padlón. Ilyenkor a családfő nem az ágyban alszik, hanem a padlón, ill. a szalmán, mint egykor a pásztorok. A szalma mindkét ünnepnapon ott marad a padlón. A két ünnepnap elteltével összeszedik és a kertbe viszik. Kapuvárott a szalmának fogadjisten a neve. A szokás halottkultuszra mutató nyomokat is megőrzött: valamikor vsz. a család karácsony éjszakájára hazatérő halottjait várták a terített asztal mellett fekvőhellyel is.

Karácsonyi asztal:

A karácsony ünnepéhez illő tisztelettel földíszített asztal, átvitt értelemben a karácsony ételek összessége.

A hívő ember számára az ünnepi asztal mindig az oltár jelképe. A  különösképpen az, hiszen egyszülött Fia születésével Isten asztalt készített az ember számára. Emellett, mivel a karácsony a család bensőséges ünnepe, az evősarokban, ill. az ünnepi („tiszta”) szoba közepén a családtagoktól körülvett karácsonyi asztal a család egységének és összetartozásának is szimbóluma. A karácsonyi asztalhoz gazdag hagyomány fűződik, melynek képzetkörében a megtestesülés ünnepére utaló jelekkel együtt megtalálhatók az alvó természet, az anyaföld ébresztését, termőre igézését szolgáló jelek is. - a) karácsonyi áldás. Az ételek és hajlékok karácsony esti megáldása hazánkban a trienti zsinatig (1545-63) általános volt, és sok helyen a 19. század elejéig megmaradt: Isten éjfélkor áldását adja az emberekre, az áldás az egyszülött Fiú. A pap áldása a családhoz betérő Kis Jézus és Szent Család áldását is jelképezte. A plébános karácsony estéjén a kántor és csengettyűs gyermekek kíséretében bejárta és megáldotta a házakat, s főként a karácsonyi asztalt, hogy az áldással minden, ami régi, új életre keljen s gazdagon gyümölcsözzék a család javára, oltalmára. Az óév terméséből ezért szénát, szalmát, diót, magvakat, szárított gyümölcsdarabokat szórtak a karácsonyi abroszra, a karácsonyi asztal alá gazdasági eszközöket, szerszámokat helyeztek. Az egyházi áldás elnépiesedett változata szerint a 19. században sok helyen (pl. a zoborvidéki Menyhén), amikor már az egész család körülállta az asztalt, a gazda és a gazdasszony kiment a karácsonyi gyertyával (mely a karácsonyi asztal egyik fő ékessége volt), és a ház minden helyiségét megfüstölték tömjénnel, fölhintették szentelt vízzel, fokhagymával keresztet húztak az ajtók és ablakok fölött. A fő étkezés egyes vidékeken (palóc földön) kora délután, egyébként a rendes vacsoraidőben, ill. az esthajnalcsillag megjelenésekor, Székesfehérvár-Felsővároson az esti harangszóra kezdődött. A család közösen elmondta az Úrangyalát, utána fogtak az evéshez. A terített karácsonyi asztalt egyes helyeken egész éjszaka meghagyják, nem szedik le, hogy a betérő Szent Család is jóllakhasson belőle. Több helyen a teríték a két karácsony között végig az asztalon maradt. - b) A „karácsonyi abrosz” fontos dísze a karácsonyi asztalnak. Lehetőleg csak ez alkalommal használatos. Sok helyen az éjféli mise előtt, a még böjti jellegű vacsorához (karácsony böjtje) fehércsíkos-piros abroszt használnak, melynek színei Krisztus és az Egyház szeretetére utalnak (vö. Én 5,10: „az én szerelmesem fehér és piros, tízezrek közül választatott”). Csak az éjféli miséről hazajövet cseréli ki a gazdasszony az abroszt tiszta fehérre, ami a teljesség, az istenség színe. A szépen kiterített és elsimított abroszra szalmát és mindenféle magot (kukoricát, búzát, zabot, árpát, rozsot, kendermagot, babot, borsót, diót) szórnak, s másnap reggelig ott hagyják, hogy a Kis Jézus ott találja ezeket. Az archaikus hagyomány szerint karácsony misztériuma mintegy természetfölötti erővel telíti a hétköznapi tárgyakat is, ezért a karácsonyesti eledeleknek, magvaknak, használati tárgyaknak, sőt emberi gesztusoknak szakrális telítettséget, szentelményi erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt az év más ünnepein étkezéskor nem használják. Gyógyító, szerencsét, boldogságot, bő termést hozó erejének hitével azonban sokfelé búzát vetnek belőle, betakarják vele a beteg embert és jószágot, a karácsonyi magvakat, takarmányt, szalmát az ünnepek után erről az abroszról szórják a jószágoknak. Algyőn sütőabrosznak is használták. Bátán a szépen hímzett, gondosan őrzött karácsonyi abroszt mint boldogságszerzőt a menyasszonyra és a vőlegényre is ráterítik a lakodalomban.

A karácsonyi asztal ünnepi étrendje az éjféli mise után került elő. Ekkor megszűnt a hagyományos böjt. A család finom, régebben kemencében melegített vacsorához ül, melynek neve a katolikus Székelyföldön Mária radinája, máriaradina, másként Mária vacsorája, vagyis mintegy a gyermekágyban fekvő Szűzanya keresztelői áldomása, a kis Jézust a család szülöttjeként is köszöntik. A disznótoros vacsora (angyali kóbász, esetleg angyali kocsonya) szinte mindenütt szokásos. Csíkmenaságon bordáslaskás húsleves, galuska (töltöttkáposzta), kolbász, kocsonya, kalács, gyümölcs. Az apa elköszönti gyermekeit: jóra inti őket. A család az aranyvízből iszik. - d) A karácsonyi asztal ételeinek szimbolikus tartalma a megtestesült Kisded és az Eucharisztia kapcsolatán alapszik: a karácsonyi asztal ékessége a lucabúza, mely archaikus vegetációs, illetve eucharisztikus szimbólum egyszerre. A karácsonyi kenyér, a kalácsfélék is a földre szállt, megtestesült Ige misztériumára és az Utolsó Vacsora eucharisztikus rendelkezéseire emlékeztetnek. A lucabúza képzetkörével is összefügg, s a középkorban  nálunk is hozzátartozott az ünnep liturgikus rendjéhez a szentelt, de nem konszekrált kenyér (karácsonyi eulogia), azaz ostya, melybe Krisztus-jelképet nyomnak. Fontos dísze és eledele a karácsonyi asztalnak, mézzel is ették, és jeles szentelménynek számít. Az ostyahordás a gyermekek dolga volt: karácsony böjtjén házról házra járva bekopogtak a ház ablakán, s megkérdezték: 'befogadják-e az Isten Igéjét?' (a karácsonykor kenyérré, ostyává testesült Jézust), s ha megengedik, énekelnek és az ostyát szétosztják. Mátraballán a kapott ostyát nem ették meg, hanem a gazda ollóval szépen kivágta belőle a fölfeszített Krisztust ábrázoló részt, vagy az ostyából keresztalakot vágva cérnára fűzte, és az asztal fölé, a gerendára akasztotta, s ott csüngött jövő karácsonyig, hogy Isten töltse be áldásával azokat, akik a karácsonyi asztalhoz ülnek. A bukovinai Istensegíts székely népe a 19. században vacsorára mézzel ízesített főtt búzát evett.

Az ünnepi kenyeret a gazda szegi meg, amikor az asztalnál már együtt ül a család. Az asztalra egész kenyér, a kis Jézus számára cipó, koszorúba font kalács kerül (Csorna, Egyed, Sármellék); utóbbit a szegényeknek adják (eredeti meggondolás szerint mint a család halottjait illető részt). Győrvárott a karácsonyra sütött kukoricakenyérnek pásztorkenyér a neve. Valamikor az ősi, kultikus rendeltetésű, szaporaságot varázsló köleskásából készülhetett; vsz. a köszöntő pásztorok ajándékozták a családnak. Sárbogárdi hagyomány szerint a kenyeret az asztal alá (a kis Jézusnak) készített szalmára teszik, vacsorakor innen veszik elő. Mohács sokácai a tetején a maga tésztájából madárral, kalásszal díszített karácsonyi kenyeret kendőbe fogva szegik meg: a szokás eucharisztikus eredetű lehet: a pap is tiszteletből fehér színű vállkendő (velum humerale) végeivel fogja meg a kitett v. körülhordozott Oltáriszentséget. Olykor a leszelt kenyérdarabra bort öntenek, szőlőt is raknak. Fölajánlják, keveset imádkoznak, s csak azután esznek belőle. - A karácsonyi kalács a kenyér édesített változataként került a karácsonyi asztalra: a kalács a kis Jézus, az „édes Úr” eledele és szimbóluma egyszerre. Hercegszántó sokác családjaiban a karácsonyi kalács közepére keresztet vágnak, majd bort öntenek rá, csak ezután esznek belőle. A környező népekre annyira jellemző kultikus-vegetációs célzatú, alakos kalácsfélék nálunk szórványosan fordulnak elő: a somlóvidéki Oroszi szarvasalakú karácsonyi kalácsai a regölés hagyományait, a csodafiúszarvas, vagyis Jézus Krisztus alakját is idézik. Sütöttek galamb, bárány, Ádám-Éva néven emlegetett ember alakú süteményt is, olykor karácsonyfára díszként is.

Az ostya, illetve kenyér, kalács vegetációs-szakrális kultuszából következett a karácsonyi morzsa megbecsülése is. A morzsa (s másodlagos fejleményként a karácsonyi asztal minden hulladéka) pars pro toto ('rész az egész helyett') képviseli, őrzi az ünnep kozmikus telítettségét, idézi az Úr jelenlétét, gondoskodását. Éppen ezért a morzsát elteszik, s az év folyamán szintén paraliturgikus szentelményként használják föl: embert, jószágot gyógyítanak vele, kertre, gyümölcsösre szórják rá, csomóba kötve, tűzvész ellen a padlás szarufájára akasztják stb. Vác városában a karácsonyi ételmaradékot elégetik, füstjét és szagát belélegzik. Nagykáta, Sellye, Nemesvita, Pogány, Bucsuszentlászló gazdasszonyai a morzsát az ég madarainak szórják oda az ünnepek után, Balástyán a szőlőtőkékre hintik. A néphit szerint a szentelményi erő az oltárnak érzett asztalról, illetve az eucharisztikus eredetű zöld búzáról, eulogiáról, kenyérről átsugárzik az este többi kultikus célzatú eledeleire is. Régi szimbolikus magyarázat szerint a tej és méz az emberi és isteni természetnek Jézusban való egyesülését, egységét jelképezi. A mézelő méh Jézus- és Mária-jelkép (a hagyomány szerint a Boldogasszony szívéből, illetve könnyeiből vannak), a karácsonyi mézet régebben paraliturgikus szentelménynek és foganatos házi orvosságnak tartották. A vacsora kezdő fogása sokfelé máig a méz, mézbe mártott fokhagyma, dió, mézzel ízesített ostya. Szeged vidékén úgy tartják, mézbe mártott fokhagymával el lehet riasztani a kígyót (ördögöt). A családfő a karácsonyi ostyára kent mézzel keresztet rajzol a családtagok homlokára. A Kiskárpátok vidékén a karácsonyi vacsora alatt a szlovák édesanya eladó lányainak és legényfiainak homlokát mézzel kente meg, hogy majd kedvesek legyenek a legények, ill. lányok előtt. Németprónai hagyomány szerint ha lopás történt, a károsult karácsonyi mézzel kenje meg a harangot. A tolvajnak addig mindig zaklatott lesz a szíve, amíg a lopott jószágot vissza nem adja. A karácsonyi fokhagymát szintén orvosságul használták. - A dió ősi Krisztus-jelkép (Nux est Christus): amint a dióbél a héjában, úgy rejtőzködött a Megváltó Anyja méhében, majd sziklasírjában, hogy utána az embereknek karácsonyi üdvössége, húsvéti eledele és öröme lehessen. Elmaradhatatlan a vigília egésznapos szigorú böjtjét követő esti étkezésnek növényi eredetű, kultikus célzatú fogásai közül, s a karácsony képzetköréből érthető meg a dió egész esztendőn átívelő paraliturgikus kultusza is. A dióhéj sem kerülhet a szemétre: a vacsora többi morzsalékával ezt is zacskóba gyűjtik, s később a madaraknak v. a termőföldre hintik. Karácsony estéjéhez tartozik a diószórás szertartása: a szoba minden sarkába keresztben, azaz átlósan diót dobnak, miközben a család tagjai keresztet vetnek a négy sarok felé imádság közben. A szokás szimbolikus tartalma: a karácsony a négy égtáj felé, tehát az egész világnak szóló ajándékozás. A diószórás változata, hogy az éjféli misére igyekvők közé a legények diót dobáltak, majd kedvteléssel kapkodták össze. Mezőkövesd és Tard legényei az éjféli misére igyekvő lányokat dióval és piros almával szokták megdobálni. Tardon a legény éjféli mise előtt diót vagy almát vitt a lánynak. Bény faluban, a Garam mentén az éjféli misén a legények diót szoktak a papra dobálni. - Mezey László mutatott rá a karácsonyi dió szimbólumának bibliai, ill. liturgikus inspirációjára: az őskép Áron kivirágzott vesszeje. Tud róla egy Szent Ágostonnak tulajdonított ádventi homília, azaz lelkiolvasmány is, mely a mi középkori  kolostorainkban, így a premontrei apácák szegedi közösségében sem volt ismeretlen. Hozzájárult ehhez Adamus a S. Victore karácsonyi szekvenciája is, amelynek egyik versszaka így hangzik: Frondem, florem, nucem sicca virga profert, et pudica Virgo Dei filium (A száraz vessző lombot, virágot, diót sarjaszt, a szemérmes Szűz Isten Fiát szüli). A lomb Krisztus: befödöz bennünket, de illatozó virág, tápláló dió is.

Az alma a diónál is jellegzetesebb gyümölcse a karácsonyi asztalnak. Legtöbb népnél erotikus jelkép, az almába harapás (a paradicsomi tudás fájának szimbolikus gyümölcse) a szerelmi megismerés. Az alma azonban az élet fájának is gyümölcse, belőle sarjadzik Jessze vesszeje, melynek virága Mária, almája a kisfia (vö. „A kis Jézus aranyalma, Boldogságos Szűz az anyja” gyermekdal). Az alma tehát a karácsonyi ünnepkörben a Kisdednek, Isten hozzánk való szerelmének jelképe, amelyhez szintén számos szokás és hiedelem fűződik. Bátyán karácsony estéjén a gazda egy szép piros almát annyi részre szel, hogy minden családtagnak jusson belőle: így a család az alma erejével majd a mennyekben is együttmarad. A megromlott világ orvosa a kis Jézus, amit az alma elrontott, alma teszi jóvá.

A mák (apró szemeivel) a gazdagság, bőség, végtelenség, ajándékozás jelképe, ezért a mákosguba, -kalács, „-beigli” szintén a karácsonyi ételek közé tartozott.

Éjféli mise:

A karácsony ünnepének első szentmiséje december 24-ét követően éjfélkor.

Egyéb elnevezései: a ragyogó fényesség miatt aranyos misének, a Jézus születését hirdető angyalokra utalva angyalmisének is nevezik. Erdély némely helyein madármise. Az éjféli mise lezárja az ádventet, föloldja a karácsonyi böjtöt, bevezeti az egész ünnepkört. A Szentföldön Betlehemben a 4. század végén már szokásban volt. Róma az 5. század közepén vette át, stációs temploma a Maria Maggiore-bazilika

Az éjféli mise a liturgia üdvtörtörténeti magyarázata szerint a törvény előtti (a pásztorok miséje a törv. alatti, az ünnepi nagymise az újszövetségi) kor jelképe; teol. magyarázata szerint az éjféli mise a Fiú Atyától való örök (a pásztorok miséje Máriától, az ünnepi mise a lógiailkekben való) születését ünnepli. Az éjféli mise a leghosszabb éjszaka közepén jelzi, hogy a Megváltó elűzi a sötétség hatalmait, születése megújítja a világot. Régebben ezért az ~t sok helyen sötétben kezdték, s a Dicsőség a magasságban Istennek... fölhangzásakor borult fénybe a templom A pásztorok tiszteletadása (vö. Lk 2,8-20) a 18. sz. végéig hozzátartozott az ~ lit-jához: mise után pásztorok látogatták meg a betlehemet.

Mivel az éjfél a napnak mindig a legtitokzatosabb pillanata, a néphitben a szellemek, a hazajáró lelkek és kísértetek ideje, s különös képzetek és hiedelmek fűzödtek hozzá. Az éjféli mise órájára az ádvent minden várakozása összesűrűsödik: a jámbor lelkek jelet látnak mindenben, a titkok megnyílnak, a jövő föltárul, a folyókban tej és méz folyik; úrfölmutatáskor a vizek borrá változnak, az állatok megszólalnak (vö. Iz 1,3). Többfelé éjféli mise előtt etetéssel, itatással kedveznek a jószágnak. Egy 19. században följegyzett hagyomány szerint a Balaton Jézus születése pillanatában fakadt. Az ~re vitték el a lucaszéket, hogy ráállva fölismerjék a boszorkányokat. Az éjféli mise hiedelem- és szokásvilága tele van bőség-termékenység varázsló motívumokkal. Általános hiedelem szerint az éjféli misén legalkalmasabb Isten áldását, segítségét és oltalmát kérni.

A szentek közösségének megnyilvánulása, hogy sokfelé úgy tartják, az éjféli mise előtt vagy után megholtaknak is van éjféli miséje.

Az éjféli mise föloldotta karácsony vigiliájának böjtjét, s a hazatérők ünnepi ételeket

Karácsonyi csillag:

1. a betlehemi csillag.

2. a karácsonyfa tetejére helyezett dísz, arany vagy ezüst csillag. A karácsonyi csillag Isten Fiának a jelképe, aki csillag Jákob törzséből (vö. Szám 24,17), másrészt azt jelképezi, hogy a karácsonyt ünneplő ember otthona ugyanaz a betlehemi barlang, mely fölött megállt a napkeleti bölcseket vezető csillag (vö. Mt 2,1-9).

3. sütemény, melyet a betlehemi csillag emlékére csillagformára sütnek. Általában mézes tésztából készül. A karácsonyi asztal és ünnepkör csemegéje.

4. a kutyatejfélék (Euphorbiaceae) családjába tartozó, cserepes dísznövény. A név keletkezésében közrejátszott a növény piros felleveleinek csillag formája. Népi neve mikulásvirág (Euphorbia polychroma).

Betlehemi csillag, bölcsek csillaga:

A napkeleti bölcsek egy rendkívüli égi jelenségből, „csillag fölkeléséből” ismerték föl a zsidók királyának megszületését, s indultak el, hogy hódoljanak előtte (vö. Mt 2,1-12). E jelet a zsidók nem értették, mert Heródes kérdésére nem Bálaám, hanem Mikeás jövendölésével válaszoltak, s adták meg Betlehemet a születés helyeként. Maga Heródes, mert nem volt zsidó, e kérdésben érthetően tájékoztatlan volt. A csillag pedig, amelyet „fölkelni láttak”, újra föltűnt és elvezette a bölcseket a házhoz, ahol a Gyermek volt. –

A racionalista magyarázók szerint Jézus egész gyermekségtörténete Midrás, vagy e részlet mítikus elem benne, jóllehet J. Kepler már a 17. század elején fölvetette, hogy a betlehemi csillag nem üstökös, hanem a Jupiter-Szaturnusz bolygók konjunkciója lehetett. E két bolygó a földről nézve 20 évenként találkozik, konjunkcióban áll, 258 évenként háromszor egymás után ismétlődik a konjunkció más és más csillagképben, s 794 évenként ugyanabban a csillagképben van hármas konjunkció. Kepler számításai szerint Kr. e. 7-ben ilyen hármas konjunkció volt a Halak csillagképben. Mivel a Jupitert a királyokok, a Szaturnuszt a zsidók csillagának tartották, a Halak csillagkép pedig a Jupiter saját csillagháza, a bölcsek egyértelműen következtethettek arra, hogy Zsidóországban egy nagyon jelentős király született.

E föltevést a századunkban megfejtett ékírásos táblák bizonyítják. P. Schnabel pl. 1925-ben megfejtett egy babilóniai ékírásos táblát, mely évszázadokkal előre jelezte a mondott konjunkciót. A bölcsek tehát előre tudhattak e rendkívüli jelenségről és érthették mint jelet.

Háromkirályok:

Napkeleti bölcsek, Gáspár, Menyhért, Boldizsár: Jézus gyermekségtörténetében szereplő személyek, akik a betlehemi csillagot követve Keletről érkeztek Jeruzsálembe, hogy hódoljanak a zsidók született királya előtt (Mt 2,1-16). Eldöntetlen, hogy perzsa papok voltak-e, vagy babilóniai csillagászok (gör-lat. kifejezéssel káldeusok; mágusok). Hazájuk lehetett Arábia, Mezopotámia, Babilónia vagy Perzsia. Abból kiindulva, hogy a magukkal hozott ajándékok Arábia termékei, föltehető, hogy oda valók voltak.

A háromkirályok számát Máté nem említi, de a 3 ajándékból (arany, tömjén, mirha) a 3. század óta arra következtettek, hogy hárman voltak. Egy Párizsban őrzött 7/8. századi kódex Bithisarea, Melchior, Gathaspa névvel említi őket, ebből alakult a Gáspár, Menyhért, Boldizsár.

Legendájuk szerint a Háromkirályokat Tamás apostol megkeresztelte és püspökké szentelte. Eredményes apostolkodás után néhány nap különbséggel lettek vértanúk, közös sírba temették őket. Ilona császárnő Konstantinápolyba, Eustorgius püspök Milánóba vitette ereklyéiket, ahol nagy, ház alakú kő szarkofágban őrizték azokat. Amikor 1162-ben Barbarossa Frigyes (1155-90) elfoglalta Milánót, az ereklyéket elrejtették. A kölni érsek kérésére a császár az érsekségnek ajándékozta, s 1164.július 23-án Félix és Nábor katona vértanúk ereklyéivel együtt elhelyezték a kölni dómban. Ma is ott tisztelik. Ereklyetartó szekrényük 1170-1220: készült. Ünnepük vízkeresztkor (jan. 6.) van. Attribútumaik: korona, ajándékok, ládikó, kancsó, arany tárgyak. A Háromkirályok az utasok, favágók és kártyagyárosok védőszentje, hirtelen halál, nyavalyatörés ellen hívták segítségül őket.

A víz mellett a Háromkirályok napján szentelték régen a tömjént is. E kettős szentelésből fejlődött ki (épp a Háromkirályok nevében!) az emberi hajlékok megszentelése és megfüstölése is vízkereszt nyolcadában (házszentelés). Nevük kezdőbetűit a megfelelő évszámmal (+ 19 + G + M + B + 97 +) általában a családfő (régebben a gazda) fölírja az ajtó szemöldökfájára.

A Háromkirályokat a legrégebbi ábrázolások Mithrász tisztelőiként állítják elénk. Valószínűleg a Zsolt 72,10 és Iz 66,6 alapján kezdték királyokként ábrázolni őket. Beda Venerabilis Európa, Ázsia és Afrika képviselőit látja bennük, Gáspár ezért fekete bőrű a képeken. Ábrázolásokon 4, 6 vagy 12 király is föltűnt. A 10-11. századtól a képeken nevüket is jelölték (Göreme, Kappadókia, VIII. kpna barlangképei), koronát viseltek. Leggyakrabban a gyermek Jézus előtti hódolatukat ábrázolták.

Gyermekségtörténet:

Jézus fogantatásának, születésnek és gyermekkorának története 12 éves koráig Szent Máté (1,18-2,23) és Szt Lukács (1,5-2,52) evangéliumában.

Máté Jézus családfája után beszéli el Mária és József menyegzőjét (1,18-25), Jézus születése után a napkeleti bölcsek látogatását (2,1-12), a menekülést Egyiptomba (2,13-15), a betlehemi gyermekgyilkosságot (2,16-18), a Szentcsalád hazatérését (2,19-23). Lukács Zakariás és Erzsébet történetével kezdi a ~et (1,5-25). Elmondja az angyali üdvözletet (1,26-38); Mária látogatását Erzsébetnél (1,39-56); Keresztelő János születését (1,57-80); Jézus születését (2,1-20); körülmetélését (2,21) és bemutatását a Templomban (2,22-40); a hazatérést Názáretbe (2,39-40) és a 12 éves Jézus első zarándoklását Jeruzsálembe (2,41-52).

A két elbeszélés kiegészíti egymást és megbízható történeti adatokat közöl a Megtestesült Ige földi életének kezdetéről. Máté hangsúlyozza, hogy „mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék amit az Úr megmondott a próféták szavával”, ti. hogy ez a Gyermek a megjövendölt Krisztus.

A legkorábban ábrázolt jelenet a Háromkirályok imádása, majd a szintén önállóan ábrázolt Jézus születése.

Menekülés Egyiptomba:

A gyermekségtörténet része. A Háromkirályok betlehemi látogatása után az Úr Angyala megjelent Józsefnek álmában, s ezt mondta: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba, s maradj ott, amíg nem szólok, mert Heródes keresni fogja a gyermeket, hogy megölje”. József még azon az éjszakán fogta a gyermeket és anyját, és elmenekült (vö. Mt 2,13-15). Amikor Heródes látta, hogy a napkeleti bölcsek nem tértek vissza hozzá, elrendelte, hogy Betlehemben és a környékén minden fiúgyermeket öljenek meg 2 é. korig (Aprószentek).

Útvonaláról és eseményeiről a kánoni könyvek nem, az apokrif iratok viszont részletesen szólnak. Az Arab gyermekségtörténet törzsanyaga a 4. század körül keletkezhetett, s olyan történeteket közöl, amelyek keleti eredetre vallanak és a Koránra is hatottak. A Pszeudo-Máté evangélium részletesen szól a gyermek Jézus életének egyiptomi eseményeiről. Sok történetet mondanak el a kopt, etióp és örmény szünaxarionok is. Arab, szír és etióp fordítások őrizték meg a legátfogóbb forrást, Theophilosz látomását is. Theophilosz 384-412 között alexandriai pátriárka volt. Leírja, hogy Hatur hónap 6. napján (november 2.) hosszas imádkozás után megjelent neki Szűz Mária, és elmondta a menekülés történetét. Ezt az elbeszélést a koptok szent és hiteles forrásnak tekintik. Forrásul szolgálnak még korai egyházatyák, és a zarándokok írásai. Számos egyiptomi város és falu helyi népi hagyománya szól a Szent Család ottani látogatásáról. A keresztény hagyomány mellett megemlíti a menekülés történetét a Korán, sőt muszlim krónikások történeteiben is felbukkan.

A Megváltó gyermekségének arab evangéliuma hároméves tartózkodást említ, a többi apokrif adatai 1-7 év között ingadoznak (Epiphaniosz 2, Theophilosz 3,5, a muszlimok 7 évről beszélnek). Abban azonban egyetértenek, hogy Jézus csecsemőként, édesanyja karjában érkezett Egyiptomba, és kisgyermekként, a saját lábán távozhatott onnan. Ez a hagyomány az egyiptomi ikonfestőkre is hatott, nagyon gyakran ábrázolják Jézust 2-3 éves kisfiúként. A kopt hagyomány szerint egy Szalome nevű dajka is elkísérte a Szt Családot Egyiptomba. Az ikonokon időnként az ő alakja is feltűnik.

Az angyali figyelmeztetés után József elindult a gyermekkel és anyjával Egyiptom felé. Útjuk Hebronon át Beer-Sebába vezetett. Egyiptomban először a Földközi-tenger mentén, Ny-i irányban haladtak Rafahtól el-Aríson és Flossziaton át Tell el-Faramáig, átkeltek a kantarai földszoroson, majd megérkeztek a Nílus termékeny deltájának vidékére. A Vádi Tumílaton át eljutottak Tell Basztába, Muszturudba, Bilbészbe, Dakadúszba, Szamannúdba és Szakhába. Időztek Szkétisz sivatagában, majd a mai Kairó térségében Héliopolisz, Matarijja, Zejtún, Hárit Zuvejla és a Babülon-erőd volt szálláshelyük. Maádinál vízre szálltak és csónakon folytatták útjukat a Níluson Felső-Egyiptom felé. A Nílus-völgyben Ihnaszja el-Medína, Isnín el-Naszárá, Deir el-Garnúsz, el-Bahnasza, Gebel et-Teir, El-Minja, Beni Haszan, el-Seikh Ibáda, el-Asmúnein, Mellávi, Deir Abu Hinnisz, Deir el-Bersa, Deirút el-Seríf, Szanabu, el-Kúszija, Meir, Kuszkam, a Muharrak-kolostor mai helye, Asszjút és Dronka voltak az út állomásai. Deir el-Muharrakban jelent meg álmában Józsefnek az Úr angyala, és így szólt hozzá: „Kelj föl, fogd a gyermeket és anyját, és menj Izrael földjére, mert meghaltak, akik a gyermek életére törtek” (Mt 2,20). A Szt Család erre útra kelt, és az egyiptomi források szerint el-Asmúnein, Deir el-Bersa, Deir Abu Hinnisz, Babülon erődje, Muszturud, Tell el-Jehúdijja és Bilbész érintésével a Hórusz-úton visszatértek Izrael földjére.

Betlehemi gyermekgyilkosság:

Az aprószentek legyilkolása.

A 2 éves kor meghatározásában nyilvánvalóan a betlehemi csillag feltűnésének ideje segített (2,7). A hagyomány Betlehemben a születési barlang közelében tudott az aprószentek sírjairól, s e barlangot 1962: újra megtalálták. Máté a ~ban a Jer 31,15 beteljesedését látta meg.

Ábrázolása az 5. századtól ismert. A jelenetnek 3 összetevője van: Heródes parancsot ad a gyilkosságra (Róma, S. Maria Maggiore, mozaik, 432-40); a katonák megölik a gyermekeket; az anyák menteni próbálják v. siratják őket (Duccio, Siena, 1300 k.; Giotto, Padova, 1305; Fra Angelico, Firenze, San Marco, 1430 k.). A késő középkorban drámai erővel ábrázolták (L. Cranach, 1515.), a barokk festészetben a végsőkig részletezték kegyetlenségét (G. Reni, Bologna, 1610 k.; Rubens, 1635).

Aprószentek:

Azok a 2 év alatti fiúgyermekek, akiket Nagy Heródes öletett meg Betlehemben a napkeleti bölcsek látogatása után.

Máté evangéliumában olvashatjuk  (2,1-18), amely teljesen összhangban áll Heródes egyéb véres tetteivel. Hatalmi féltékenységből feleségének és fiainak sem kegyelmezett, s ezért akarta mindenképpen megöletni az újszülött zsidó királyt is.  Az aprószentek számának kérdésében eltérőek a vélemények. Voltak, akik egy tucatnyi gyermekről, mások a Jelenések könyvére hivatkozva 144.000-ről beszéltek (7,4). A lakosság arányait figyelembe véve, mely szerint 7000 lakosból 262 két éven aluli fiúgyermek él Betlehemben (1940-es adat), ha a Jézus-korabeli Betlehem népességét kb. 1000-re tesszük, akkor a meggyilkolt kisfiúk száma 30-40 lehetett. Az Egyház kezdettől fogva vértanúként tisztelte az aprószenteket, akik nem szóval, hanem halálukkal vallották meg Krisztust. A betlehemi Születés-temploma alatt megtalálták a hagyomány által őrzött barlangot, ahová eltemették e kicsinyeket.

Ábrázolásuk az 5. századtól ismert. A jelenetnek 3 összetevője van: Heródes parancsot ad a gyilkosságra (Róma, S. Maria Maggiore, mozaik, 432-40); a katonák megölik a gyermekeket; az anyák menteni próbálják vagy siratják őket (Duccio, Siéna, 1300 körül; Giotto, Padova, 1305; Fra Angelico, Firenze, San Marco, 1430 körül). A késő középkorbanban drámai erővel ábrázolták a történetet (L. Cranach, 1515.), a barokk festészetben a végsőkig részletezték kegyetlenségét (G. Reni, Bologna, 1610 k.; Rubens, 1635).