Vízkereszt

epifánia (gör.-lat.)

Urunk megjelenésének ünnepe január 6-án. 

A karácsonyi ünnepkör záró- és a farsang kezdőnapja.

A magyar vízkereszt név az e napon végzett vízszentelésből ered.

Alexandriai Kelemen szerint először a gnosztikus és eretnek Bazilidesz követői emlékeztek meg január 6-án Jézus keresztségéről, mert azt vallották, hogy az ember Jézus a keresztségkor vált Isten Fiává. E napot az egyiptomiak is a Nap és a Nílus vize ünnepeként ismerték. A keresztények körében 312–325 között kezdett terjedni mint Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.

Később az ünnep elsődleges témája keletenen Urunk keresztsége (erre emlékeztet a vízszentelés). Nyugaton a Háromkirályok látogatása (Szent Ágoston és Nagy Szent Leó pápa vízkereszti beszédeiben csak erről van szó).

A vízkereszt a gallikán liturgiában az ünnep tárgya a kenyérszaporítás is (vö. Mt 14,13–21; 15,32–39; Mk 6,31–44; 8,1–10; Lk 9,10–17; Jn 6,1–15).

A II. Vatikáni Zsinat után január 6.-a a Háromkirályok látogatásának ünnepe vízszenteléssel.

Jézus keresztségének ünnepe a következő vasárnap. A kánai menyegzőről egy közbeeső hétköznapon emlékezünk meg.

Vízkeresztettel kezdődik a házszentelés időszaka.

A keleti művészetben az ünnep képe Jézus keresztsége.

A magyar népi kalendáriumban a karácsonyi ünnepkör zárónapja, a farsang kezdete; a víz, só, kréta és ház szentelésének, régebben a mozgó ünnepek meghirdetésének napja.

A lányok számára férjjósló nap. Még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt édességet, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szenttkép mögé a gonosz ellen. Délben és este még folyik a vendégeskedés, esti harangszó után a kántálás és a csillagjárás (tractus stellae).

Egyéb szokásaiban gonoszűző és szerencsevarázslónap; időjárásával a tél hosszára, a nyár esős v. száraz voltára, így a termésre, főleg a bortermésre ad előjelt.

Farsang

fassang, fássáng (a ném. Vaschang szóból)

Az esztendő vízkereszttől hamvazószerdáig terjedő, váltakozó hosszúságú része.  Már a középkorban a zajos mulatság, lakodalom ideje. Magyarországon a középkorban honosodott meg, s a karácsonyi ünnepkör után szokásokban a leggazdagabb időszakok közé tartozik.

A farsang húshagyókeddel végződik. E napnak német neve Fastnacht (böjtelőéj) volt. E szó bajor-osztrák szájon annak idején Vaschanc, ebből pedig nálunk fassang, majd farsang lett. És ez lett a neve a vízkereszttől, vagyis január 6-tól hamvazószerdáig terjedő, rövidebb-hosszabb időszaknak is.

A vízkeresztet követő első hétfőnek regelő hétfő a hajdani neve, ami bizonyosan magába foglalta a nagy ivás, lakomázás, áldomás értelmét, de ezen túlmenően valószínűleg utal a szerencsés évkezdésre, a termékenységet, a boldogságot biztosító szerencsekívánatokra is, akárcsak a  regölés. A vízkeresztet követő vasárnapokat az Érdy-kódex első, másod, harmad, negyed, ötöd, hatod menyegzős vasárnapnak nevezi, vagyis amikor az Egyház nem tiltja a menyegzőt, amit természetesen nem ezeken az Úrnak szentelt vasárnapokon tartottak, de a szószékről ilyenkor hirdette ki a pap a házasulandókat. Ennek maradványa, hogy a szegedi, továbbá a kalocsai nép hagyományosan elsőtől ötödikig számlálja a vasárnapokat. Az utolsó a farsangvasárnap, a húshagyóvasárnap. A falun élő emberek egészen a legújabb időkig szinte csak hétfői és szerdai napokon lakodalmazott. A keddet általában szerencsétlen napnak tartotta, csütörtökön a péntekre készülődés miatt nem illett hangosan mulatozni, a szombati lakodalom akadályozta volna a híveket a vasárnapi misehallgatásban. Ezért emlegette a szegedi nép még a 20. század elején is a farsang hétfőit és szerdáit így: első hetfe, második hetfe, harmadik hetfe, utolsó hetfe, illetve első, második, harmadik szerda, húshagyó előtt pedig utolsó szerda. Ez a megkülönböztetés még föltétlenül a magyar középkorra megy vissza, és arra is jó volt, hogy egy atyafiságon belül ne essék ugyanarra a napra két lakodalom.

Bár a farsangot inkább a profán hagyományok jellemzik, erre az időre esik több egyházi ünnep és szentelmény (Szent Balázs vértanú ünnepén a balázsáldás, Szent Dorottya, Gyertyaszentelő Boldogasszony napja stb.)

A farsang utolsó 3 vasárnapja hetvenedvasárnap, hatvanadvasárnap, ötvenedvasárnap, illetve a közbeeső harmadfél hét a böjtelő. Néhol, különösen a magyar nyelvterület keleti és északi vidékein a farsang határa átnyúlik a csonkahétre, a hamvazószerdát követő napon, kövércsütörtökön a böjtöt egy napra fölfüggesztik, hogy a farsangi maradékot elfogyasszák. Világi és egyházi írók, katolikus papok és protestáns lelkészek egyaránt elítélték a mértéktelenné váló farsangi mulatozást, amelyet az ördög ünnepének neveztek.