eddig
mod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_countermod_vvisit_counter
látogató
Tegnap : Márta, Flóra
Ma : Judit, Xénia
Holnap : Oszkár
2010 Július
H K SzeCsP SzoV
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 

Ünnepek | Egyházi ünnepek
Egyházi

Urunk mennybemenetele

Áldozócsütörtök


Áldozócsütörtök elnevezés onnan származik, hogy az Egyház által előírt évenkénti kötelező szentáldozást eddig kellett teljesíteni. A mai nap Jézus mennybemenetelének ünnepe.

„Az egybegyűltek megkérdezték Tőle: «Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?» Ő azonban azt mondta nekik: «Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg. A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.» Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. Így szóltak: «Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.»”(ApCsel1,6-11)

Krisztus menybemenetele nem azt jelenti, hogy "innen oda ment", hanem annak a kifejeződése, annak megértetése a tanítványokkal, hogy Jézus ettől kezdve máshogy van jelen a tanítványok életében, máshogy lesz együtt Egyházával: „íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!”(Mt28,20). A következő 10 nap a Jézus által megígért Szentlélek várása, Aki a bennünk lévő holt tudás, hitet elevenné és éltetővé teszi. Jézus mennybemenetele megerősíti az ember reményét, hogy testi létezésünk nem veszik el, nem fölösleges mind az, amit testünkben, testünk által cselekszünk, hanem az "megüdvözül", hiszen Jézus testestül-lelkestül megy föl a mennybe, teste fölvétetik a Szentháromság boldogító közösségébe, ami a mi reményünk és célunk is.

Bővebben...
 

Nagyhét

 

A nagyheti készülődés idején rendbe tették, kitakarították a házakat, portákat, mintegy "megfiatalították" azokat. A szerszámokat is fölújították, kifényesítették. Miután ezeket a megújításokat elvégezték rendbe hozták az elhunyt családtagok sírjait is. Ezek a tavaszi megújulás testi szokásai, amelyek részben pogány gyökerűek. Ezekhez kapcsolódtak a böjt és a bűnbánat rítusai, amelyek a lélek megújítását szolgálták. Ilyenkor a hívők szentgyónáshoz járultak, megvallották bűneiket, hogy aztán majd Nagycsütörtökön az Utolsóvacsora miséjén Szentáldozáshoz járulhassanak.

A miséken a liturgiában olyan szentírási szakaszokat olvasnak, amelyek Jézus szenvedésének gondolatát idézik föl az Ószövetségből, illetve elbeszélik, mi is történt Vele az elfogatását megelőző napokban. Ezek a bibliai részek szorosan összetartoznak, az Ószövetség megjövendöli mind azt, ami Jézussal történni fog, az Újszövetség pedig leírja a beteljesülést.

Ilyenkor olvassák föl az úgynevezett "Ebed Jahwe dalokat", az "Úr szenvedő Szolgájáról" szóló négy éneket az Ószövetségből, Izaiás próféta könyvéből 42,1-7; 49,1-9; 50,4-9; 52,13-53,12. (az első szám a fejezetet jelöli, a második az azon belüli verseket) Érdemes végig olvasni ezeket a szakaszokat.

 

Az Úr Szenvedő Szolgájáról szóló négy ének

 

Első ének

 

Íme, az én szolgám, akit támogatok,

választottam, akiben kedvemet találom.

Ráadtam lelkemet,

igazságot visz majd a nemzeteknek.

Nem kiált, nem emeli fel hangját,

és nem hallatja az utcán.

A megroppant nádszálat nem töri össze,

és a kialvó mécsbelet nem oltja el;

hűségesen visz igazságot.

Nem alszik ki, és nem roppan össze,

míg igazságot nem tesz a földön;

és tanítására várnak a szigetek.

Ezt mondja az Isten, az Úr,

aki az eget teremtette és kifeszítette,

aki megszilárdította a földet, és ami belőle sarjad;

aki leheletet ad a rajta levő népnek,

és lelket a rajta járóknak:

"Én, az Úr, hívtalak meg téged igazságban,

és fogom a kezedet;

megőrizlek, és a nép szövetségévé teszlek,

a nemzetek világosságává,

hogy megnyisd a vakok szemét,

kihozd a börtönből a foglyokat,

a fogházból a sötétségben ülőket.

(Izaiás 42,1-7)

 

Második ének

 

Hallgassatok rám, szigetek,

és figyeljetek, népek, a távolból!

Az Úr hívott el engem az anyaméhtől fogva,

anyám méhétől emlegette nevem.

Olyanná tette számat, mint az éles kard,

keze árnyékában rejtett el engem;

olyanná tett, mint a hegyes nyíl,

tegzébe dugott engem.

Így szólt hozzám: "Szolgám vagy,

Izrael, benned fogok megdicsőülni."

De én azt mondtam: "Hasztalan fáradoztam,

hiába és feleslegesen fecséreltem erőmet!

De igazságom az Úrnál van,

és munkám jutalma Istenemnél."

Most pedig így szól az Úr,

aki az anyaméhtől fogva szolgájának alkotott engem,

hogy visszavezessem hozzá Jákobot,

és Izrael hozzá gyűljön;

mert becses vagyok az Úr szemében,

és Istenem lett az én erőm;

ezt mondta: "Kevés az, hogy szolgám légy,

hogy helyreállítsd Jákob törzseit,

és Izrael maradékát visszatérítsd;

a nemzetek világosságává teszlek,

hogy eljusson üdvösségem a föld végéig."

Így szól az Úr,

Izrael megváltója, Szentje,

ahhoz, akit megvetnek az emberek,

akit utálnak a nemzetek,

a kényurak szolgájához:

"Királyok látnak majd, és felállnak,

fejedelmek, és leborulnak,

az Úr miatt, aki hűséges,

Izrael Szentje miatt, aki kiválasztott téged."

Így szól az Úr:

"A kegyelem idején meghallgatlak téged,

és a szabadulás napján megsegítelek;

megőrizlek, s a nép szövetségévé teszlek,

hogy helyreállítsd az országot,

és kioszd az elpusztított örökséget;

hogy azt mondd a foglyoknak:

"Jöjjetek ki!",

és azoknak, akik sötétségben vannak:

"Lépjetek a napvilágra!"

Az utak mellett legelnek majd,

és minden kopár dombon lesz legelőjük.

Nem éheznek és nem szomjaznak,

nem sújtja őket forróság és nap,

mert aki megkönyörült rajtuk, az vezeti őket,

és vizek forrásához irányítja őket.

(Izaiás 49,1-10)

 

Harmadik ének

 

Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét,

hogy támogatni tudjam szóval a fáradtat.

Fölébreszti reggel,

reggel fölébreszti fülemet,

hogy hallgassam, mint a tanítványok.

Az Úristen megnyitotta fülemet ,

én pedig nem ellenkeztem, nem hátráltam meg.

Hátamat odatartottam az ütlegelőknek,

és orcámat a tépdesőknek;

arcomat nem rejtettem el

a gyalázás és köpdösés elől.

De az Úristen megsegít engem,

ezért nem ér gyalázat;

ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő,

és tudom, hogy nem szégyenülök meg.

Közel van, aki igazságot szolgáltat nekem.

Ki szállhat perbe velem? Álljunk ki együtt!

Ki az ellenfelem? Lépjen ide hozzám!

Íme, az Úristen megsegít engem,

ki mondhat bűnösnek?

Íme, mindnyájan szétfoszlanak, mint a ruha,

moly emészti meg őket.

Ki féli közületek az Urat,

és hallgat szolgája hangjára?

Aki sötétségben jár,

és nincs világossága,

bízzék az Úr nevében

és támaszkodjék Istenére!

(Izaiás 50, 4-10)

 

 

Negyedik ének

 

Íme, sikert arat szolgám,

magasra emelkedik, magasztos és igen fenséges lesz.

Amint sokan megborzadtak tőle,

hisz olyan torz volt, nem emberi a külseje,

alakja nem hasonló az emberek fiaihoz,

úgy ámulatba ejt majd sok nemzetet,

királyok fogják be előtte szájukat,

mert olyat látnak, amiről nem beszéltek nekik,

és olyat vesznek észre, amiről nem hallottak.

"Ki hitt annak, amit hallottunk,

és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg?

Úgy nőtt fel színe előtt, mint a hajtás,

és mint a gyökér a szomjas földből;

nem volt szép alakja, sem ékessége,

hogy megnézzük őt,

és nem volt olyan külseje,

hogy kívánjuk őt.

Megvetett volt, és utolsó az emberek között,

fájdalmak férfia és betegség ismerője,

aki elől elrejtettük arcunkat;

megvetett volt, és nem becsültük őt.

Pedig a mi betegségeinket ő viselte,

és a mi fájdalmainkat ő hordozta;

mi mégis megvertnek tekintettük,

Istentől sújtottnak és megalázottnak.

De őt a mi vétkeinkért szúrták át,

a mi bűneinkért törték össze;

a mi békességünkért érte fenyítés,

és az ő sebe által gyógyultunk meg.

Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk,

mindenki a maga útjára tért;

és az Úr őrá rakta

mindnyájunk bűnét."

Megkínozták, és ő alázatos volt,

nem nyitotta ki száját;

mint a bárány, melyet leölésre visznek,

és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul,

nem nyitotta ki száját.

Sanyargatás és ítélet után vitték el;

és sorsával ki törődik?

Mert kivetették az élők földjéből,

népem vétke miatt sújtották halálra.

Istentelenek között adtak sírt neki és gazdag mellett, amikor meghalt,

bár nem követett el erőszakot,

és nem volt álnokság a szájában.

De az Úrnak úgy tetszett,

hogy összetörje betegséggel.

Ha odaadja engesztelő áldozatul életét,

meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait;

és az Úr tetszése az ő keze által teljesül.

Lelkének gyötrelme után

meglátja a világosságot, megelégedett lesz;

tudásával szolgám igazzá tesz sokakat,

és bűneiket ő hordozza.

Ezért osztályrészül adok neki sokakat,

és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon,

amiért halálra adta életét,

és a bűnösök közé számították;

pedig ő sokak vétkét viselte,

és a bűnösökért közbenjár.

(Izaiás 52,13-53,12)

 

Virágvasárnap Március 28.


„Amikor a nagy tömeg, amely az ünnepre jött, meghallotta, hogy Jézus Jeruzsálembe jön, pálmaágakat fogott, eléje ment és kiáltozott:
»Hozsanna!
Áldott, aki az Úr nevében jön [Zsolt 118,26;],
és Izrael királya!«
Jézus pedig talált egy szamárcsikót, felült rá, amint meg van írva:
»Ne félj, Sion leánya!
Íme, királyod jön
szamárcsikón ülve!« [Zak 9,9;]” (Jn12,12-15)

Bővebben...
 

Hamvazószerda Február 17.


Hamvazószerda az ószövetségi hagyomány alapján a bűnbánat és a vezeklés jeleként, hamut szórtak a fejükre. A tavalyi Virágvasárnapon megszentelt barka, amely az élet szimbóluma, elégetik és ennek hamujával rajzol a pap keresztet a hívők homlokára. A hamu az elmúlásra, a halálra emlékeztet, amelynek fényében az embernek lehetősége van belátni és megbánni a tetteit. „Minden dolgodnál gondolj a végedre, akkor sohasem vétkezel többé!”(Sirák7,40)
A Hamvazószerdával kezdődő negyven napos időszak a keresztények számára a bűnbánat ideje, amely alkalmat ad a lemondásra, a hitben való elmélyülésre és a megbocsájtásra, kiengesztelődésre. Így készülnek Jézus misztériumainak, szenvedésének, halálának és föltámadásának megünneplésére.
A 7. századtól terjedt el ki a mai gyakorlat, hogy a nagyböjt kezdetét a böjti időszakra eső első vasárnap előtti szerdára tették, így hamvazószerdától húsvét vasárnapig nem negyven, hanem negyvenhat nap telik el, ugyanis a közbe eső hat vasárnap nem böjti nap, ilyenkor nem lehet szomorkodni.
A 40 szimbólikus, szent szám az Ószövetségben. Az átélés, egy esemény intenzitásának teljességét jelenti. Jézus nyilvános működése előtt negyven napot töltött a pusztában. Negyven napig tartott a vízözön, negyven évig vándorolt a pusztában a zsidó nép, Mózes negyven napig volt fönt a Sínai hegyen Jahwe színe előtt; és Jónás próféta negyven napos böjtöt hirdetett Ninivében.
A böjttel a hívő ember kifejezi az Isten iránti szeretetét és az Érte való áldozatvállalását. Ezért ilyenkor a hívők nem tartanak zajos ünnepeket, esküvőket, visszafogottabban viselkednek. A Nagyböjtben nagyobb figyelmet fordítunk a szegényekre, az anyagi szolidaritás vállalásra. A böjti péntekeken a hívő nem eszik húst, és más önmegtartóztatással is emlékezik arra, hogy Jézust ezen a napon feszítették keresztre.
Hamvazószerdát a néphagyományban "böjtfogó szerdának", "szárazszerdának" vagy "aszalószerdának" is nevezik. A néphit szerint, aki hamvazkodik, annak nem fog fájni a feje. Előfordult, hogy a templomból hazatérők összedörzsölték homlokukat az otthon maradottakéval, hogy a fejfájás azokat is elkerülje.

 

 

Február 2. Gyertyaszentelő Boldogasszony

Jézus születése után 40 nappal, az ószövetségi törvénynek engedelmeskedve, József és Mária bemutatja Őt a Templomban, bemutatva a Törvény által előírt áldozatot. Erre a történetre emlékezve az Egyház gyertyát szentel, innen az ünnep elnevezése.
A bulvársajtó és a kereskedelmi média számára február 2-a a „medve kibújásának ünnepe”. Valójában ez a nap a 40. Jézus születése után, már elnevezésében is rendkívül gazdag, s Jeruzsálemben már a 4. századtól ünnepelték. Nevezik Mária tisztulásának (Purificatio), hiszen az ószövetségi törvény szerint ekkor kellett Máriának szülése utáni áldozatát bemutatnia (Lev12) Ez az elnevezés, és az ünnep tartalma a 10. Századtól terjedt el nyugaton. A Keleti Egyház a „Találkozás” Hypapante néven nevezi, a Simeonnal (Lk2,25-35), és Anna próféta asszonnyal való találkozásra utalva (Lk2,34-38). Nevezik még „Urunk bemutatása” ünnepének is, hiszen a gyermek Jézust születése után 40 nappal mutatták be a Templomban, teljesítve a szintén ószövetségi előírásokat: „minden elsőszülött fiúgyermek az Úrnak legyen szentelve!” (Kiv13,2).
A „Gyertyaszentelő Boldogasszony” elnevezés pedig az ekkor végzett szertartásra utal, ami már a 4. Századtól elterjedt a Római Egyházban. Az elnevezések jelzik azt a szimbolikus és szakrális gazdagságot, amely az ünnep mögött meghúzódik.
Manapság talán a „Találkozás” elnevezés a legtalálóbb, hiszen ebben az ünnepben találkozik az Ó és Újszövetség, a Törvény és az Evangélium, hiszen a keresztény értelmezés szerint az Ószövetség értelme az Újban tárul föl, az Újszövetség pedig benne gyökerezik az Óban. A Törvény értelme Jézus Krisztusban, az Ő személyében és sorsában tárul föl és teljesedik be. Ugyan akkor ebben az ünnepben, a gyertyaszentelés szimbólumában találkozik a pogányság és a kereszténység is. A Debreczeni-kódex szerint: „régönte a rómaiak Mars isten anyjának tiszteletére, kit ők Februárnak hívnak vala, minden ötödik esztendőben, égő fáklyákkal és szövétnekökkel kerülnek vala mind a városszerte…” A pogány római szertartást, amely ténylegesen élő volt Rebruus és Plútó tiszteletére, s amely abból állt, hogy a várost égő gyertyákkal járták körül, s tisztulási rítusokat végeztek, a rorai Egyház nem akarta kiirtani, hiszen annak gyökerei kulturálisan és pszichésen is mélyre nyúltak, hanem megkeresztelte ezt a napot, s a világban megjelenő Világosságnak szentelte.
Az ünnep csak később vált Mária-ünneppé, s manapság a Zsinat utáni liturgia ismét Jézust a Világ-Világosságát állítja középpontba. A gyertya maga is, minden archaikus szimbolizmusa mellett Jézust jeleníti meg: a gyertya viasza az Ő emberségét, eleven lángja pedig isteni természetét jelzi.
Ugyanakkor találkozás ez az ünnep, hiszen a hit, az Istenbe vetett bitalom és öröm találkozik az ösztönös emberi természetből fakadó babonás, mágikus hajlammal. A szentelt gyertya a hívőknek figyelmeztetés, hogy ahogyan a gyertya önmagát emészti föl, hogy másoknak javára legyen, úgy kellene másokért lennünk nekünk is.
A babonaságra hajló, mágikus ösztönű emberek számára a szentelt gyertya védekezés a Gonosz ellen; a betegség, békétlenség, jégeső vagy vihar ellen, s óv a halott visszatérő lelkétől. Jeles nap ez tehát, amit már a Szabolcsi-zsinat 1092-ben a kötelező ünnepek közé sorolt, s a történelmi Magyarország területén jó néhány oltárt szentelt neki. Ezeken a szárnyas oltárokon az ószövetségi alakok Simeon és Anna békés találkozása látható az Újszövetség képviselőivel Jézussal és Máriával, még akkor is, ha Simeon jóslata Mária szenvedéseiről, a gyertya ábrázolásával az áldozati jelleget erősíti. A szentelt gyertya, mint Jézus Krisztus jelképe egyike a legrégibb szentelményeknek.
Keresztelésig az újszülött mellett égettek belőle, hogy a „kis pogányt” a gonosz, rossz szellemek el ne cseréljék, és meg ne rontsák. Amikor a fiatal anya először ment templomba az úgynevezett „egyház-kelőre” vagy „avatásra”, szintén szenteltgyertyát vitt a kezében. Gyertyát égettek a súlyos beteg és a halott mellett is. Egyes vidékeken a haldokló kezébe szentelt gyertyát adtak, „hogy annak fényénél múljon ki a világból”. Mindenszentek és halottak napján, de más nagyobb ünnepeken is meggyújtották a szentelt gyertyát. A vallásos néphit szerint vihar, égzengés, villámlás és jégeső alkalmával is szentelt gyertyát kell gyújtani.
Gyertyaszentelő napjához időjárásjósló hiedelmek is kapcsolódnak. Általában úgy vélik, hogyha február másodikán jó idő van, akkor későn tavaszodik. Ezért „Gyertyaszentelőkor inkább a farkas ordítson be az ablakon, minthogy a nap süssön”.
S hogy a valódi jelentés után visszatérjünk a medvéhez, ennek a hagyománynak az eredete Bálint Sándor néprajzkutató szerint ez a latin versike: „Sole micante Maria Purificante: maius erit-frigius, quam ante”, azaz „ha Gyertyaszentelőkor süt a nap, hidegebb lesz, mint előtte”.

Dr. Hankovszky Béla őrnagy,
tábori lelkész

 

 

Az ünneppel kapcsolatos további képeket a galériában lehet megtekinteni.

 
További cikkeink...
«ElsőElőző12KövetkezőUtolsó»

Oldal 1 / 2