Elsődleges fülek

augusztus 2018

h k sze cs p szo v
30
31
1
2
3
4
5
 
 
 
 
 
 
 
6
7
8
9
10
11
12
 
 
 
 
 
 
 
13
14
15
16
17
18
19
 
 
 
 
 
 
 
20
21
22
23
24
25
26
20
augusztus
hétfő
Augusztus 20. hétfő

KALENDÁRIUM

Augusztus 20. hétfő

Évközi 20. hét

Szent István király, Magyarország fővédőszentje: http://www.ktp.hu/kalendar/augusztus-20-szent-istvan-kiraly-magyarorszag-fovedoszentje-minden-magyar-katona

 

„Nem csak kenyérrel él az ember…”

NAPI EVANGÉLIUM: Mt7,24-29

Jézus így tanított a Hegyibeszédben: Mert mindenki, aki hallgatja ezeket a szavaimat és követi azokat, hasonló az okos emberhez, aki a házát sziklára építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. De az nem dőlt össze, mert az alapjait sziklára rakták. Mindaz pedig, aki hallgatja ezeket a szavaimat, de nem cselekszi meg azokat, hasonlít majd a balga emberhez, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, jöttek a folyamok, fújtak a szelek és nekizúdultak a háznak. Az összedőlt, és nagy lett a romlása.

Történt pedig, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, a néptömegek le voltak nyűgözve a tanításától, mert úgy tanította őket, mint akinek hatalma van, és nem úgy, mint az ő írástudóik.

Államalapító, szent katona királyunkat sokan nézik ma is fanyalogva, viszolyognak, úgymond a „véres kezétől”. Amíg ez pusztán izlés dolga, addíg nincs baj, de tudnunk kell, hogy az életszentség nem egy steril személyiséget takar, hanem „hic et nunc”, „itt és most”, az adott körülmények között megvalósított Isten-kapcsolatot jelent. A lelkiismeret és a kor törvényeinek követése, az Isten és az Egyház ügyének szolgálata, időszakonként más és más tetteket követel az embertől.

Szent István szentéavatásával az Egyház azt mondta ki, hogy ő biztosan üdvözűlt, és Iste Országába jutott. Ez nem jelenti azt, hogy a mi korunk ízlésének megfelel az élete, de gondoljuk meg, hogy dédanyáink élet mennyire nem vonzó a számunkra. Az életszentség nem függ az utókor ítéletétől, hogy a későbbi korok mennyire tartják vonzónak az illető tetteit. Itt a földön az Isten-szolgálatban nincsenek kész receptek, ahogyan Pilinszky írja: „Nekünk magunknak muszáj végül is a présbe kényszerülnünk befejeznünk a mondatot”. Szent István üdvösségére és a mi javunkra fejezte be élete mondatát. Mind ez bátorságot adhat nekünk is, hogy remegés nélkül merjük élni a saját életünket, követni és megtenni a megismert igazságot, engedelmeskedni a lelkiismeretünknek.

 

Historia est magistra vitae - A történelem az élet tanítómestere

„Ne emlegessük annak hibáit, akinek erényeit követni alig bírjuk...” Szent Jeromos

 

Ezen a napon történt:

636.    A muszlim arab hadak döntő győzelmet aratnak a Bizánci Birodalom seregei fölött a jarmúki csatában.

1083.  I. László király szentté avattatja I. István királyt és Gellért püspököt, ez alkalomból kiengedi börtönéből Salamont, aki IV. Henrik német-római császárhoz megy Regensburgba.

1849.  Gróf Vécsey Károly Borosjenőn leteszi a fegyvert az oroszok előtt

1849.  Haynau elrendeli az elfogott és szolgálatra alkalmas honvédek besorozását a császári-királyi hadseregbe

1940.  Magyarország csatlakozik a háromhatalmi egyezményhez

1944.  A Kárpátok előterében megindul a szovjet hadsereg (a 2. és 3. Ukrán Front) Iaşi–Kisinyov offenzívája

1949.  Magyarországot népköztársasággá nyilvánítják

1953.  Budapesten megnyitja kapuit a Népstadion

1953.  Az első szovjet hidrogénbomba fölrobbantása

1966.  Megnyílik az első Debreceni Virágkarnevál

1968.  Éjszaka megkezdődik a Varsói Szerződés csapatainak inváziója Csehszlovákia ellen Magyarország részvételével

1969.  A tisztavatást első alkalommal rendezik meg a Parlament előtt

1988. A budapesti bazilika előtt több tízezres tömeg jelenlétében szentmisén emlékeznek meg az államalapító király halálának 950. évfordulójáról, ahol Paskai László bíboros bejelenti: az Elnöki Tanács és a kormány meghívta a pápát Magyarországra

1992. Megjelenik a Magyar Fórumban Csurka István Néhány gondolat... című pamfletje, amely irányváltást kezdeményez a legnagyobb kormányzó pártban, valamint felveti Antall József utódlásának kérdését

2006.  Halálos áldozatokat követelő vihar Budapesten és környékén, a Szent István-napi tűzijáték alatt

2007.  Budapesten a Kossuth tér helyett a Hősök terén rendezik meg  tisztavatást

2008.  A tisztavatáson rendőrök is leteszik az esküt a Hősök terén

Ezen a napon született:

1664   Pálffy János császári tábornagy, horvát bán, később Magyarország főhadparancsnoka

1847.  Bolesław Prus lengyel író

Ezen a napon hunyt el:

1912.  William Booth angol metodista prédikátor, az Üdvhadsereg alapítója

1914.  X. Piusz pápa

1942.  Vitéz nagybányai Horthy István repülő főhadnagy, kormányzóhelyettes

1948.  Emery Roth magyar származású amerikai építész, New York meghatározó lakóépületeinek, hoteleinek, felhőkarcolóinak tervezője

 

Istenes és világi gondolatok

„Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez (Krisztusnak), hogy irgalmas és hűséges főpap legyen Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit. (Zsolt 22,23) Mivel Ó Maga is elszenvedte a kísértést, segítségükre tud lenni azoknak, akik kísértést szenvednek.” (Zsid2,17-18-9

A „vallások svédasztalán” van-e, aki az Atyához vezet minket az Ő Saját kísértései és szenvedései által? Csak, és kizárólag Krisztus!

 

„A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.” (Szent István Intelmei Imre fiához, 6. fejezet)

Ennyit a „migráns” ügyről.

 

„Nem lehet jó az az orvos, aki még sohasem volt beteg.” (arab közmondás)

A mesterség a szenvedés által költözik az emberbe. Együttérzés, empátia nélkül nincs gyógyítás, sem testileg, sem lelkileg.

 

 
20
augusztus
hétfő
SZENT ISTVÁN KIRÁLY, Magyarország fővédőszentje - Minden magyar katona védőszentje - augusztus 20.

SZENT ISTVÁN KIRÁLY, Magyarország fővédőszentje - főünnep

Minden magyar katona védőszentje

Árpádházi Szent István király Esztergomban született 969/975-ben, Géza fejedelem és Sarolta fia. Mai ismereteink szerint nem fölserdülve, hanem kisgyermekként keresztelte meg az apja udvarában térítő püspökök egyike, kinek személyéről bizonyosat nem tudunk, a hagyomány szerint Szent Adalbert. A keresztségben az első vértanú diákonus nevét kapta, hogy a vértanúságig kitartson a hitben. Nyugat-európai szellemben nevelték, elsajátította a latin nyelvi és irodalmi ismereteket. 996-ban feleségül vette Gizella bajor herceggnőt, a későbbi II. (Civakodó) Henrik leányát. 997-ben apja halálakor lépett a fejedelmi székbe. Azonnal szembekerült saját lázadó tartományi uraival, s részben családjának tagjaival is, akik a Bizánccal szemben a római kereszténységre támaszkodó államszervezést és a nyugati mintájú egyenesági trónöröklődést éppúgy kifogásolták, mint a házassága révén is erősödő német birodalmi kapcsolatokat (királyi trón betöltése, királyi öröklési jog). 997-ben Szent István az Árpád-család legidősebb, a régi öröklési rend szerinti trónkövetelő tagjával, Koppány somogyi tartományúrral vívott csatát Veszprémnél. Az országba hívott Vecelin német lovag és társai katonai segítségével győzött. 1003-ban anyjának testvérét, az erdélyi Gyulát, a bizánci kerség követőjét fosztotta meg hatalmától, 1028 körül a Maros vidék ura, a Bizáncban keresztelkedett Ajtony ellenséges uralmának vetett véget. Házassága révén Szent István jó kapcsolatba került az európai uralkodóházakkal. István II. Szilveszter pápától kért koronát, mellyel 1000. december 25-én az apostoli egyházszervezés jogával (főkegyúri jog) királlyá koronáztatta magát. Független politikusként szövetséges jóviszonyban volt II. (Bolgárölő) Baszileiosz bizánci császárral, akit személyesen hadba szállva 1014 körül és 1018-ban két ízben is támogatott bolgárellenes harcában. 1018 körül szerencsésen harcolt a Felvidéken, Boleszláv lengyel fejedelem hatalmi törekvéseit is elhárítva. A német birodalommal sógora, II.  Henrik császár uralkodása alatt került jó viszonyba. 1030-ban II. Konrád támadást kísérelt meg a nyugati határszélen, melyet Szent István visszavert, és a ném. Ostmark területre behatolva Bécset is elfoglalta. Államszervező munkájában erélyes és bátor volt. 11. század végi életírói ruházták föl az apostoli jelzővel, mert mint az apostolok, előzmények nélkül, s az Apostoli Szentszékkel együttműködve teremtette meg az ország egyházszervezetét. A püspökségeket - 1000-ben Esztergom, 1002-ben Kalocsa érsekségét, 1000-ben Veszprém, 1009-ben Győr és Pécs, Eger, 1009 körül Erdély, 1030-ban Csanád és Vác - ő alapította és a vármegyerendszer szervezetét ő hozta létre. A plébániák alapjait is megteremtette, amikor elrendelte, hogy minden tíz falu építsen magának templomot. Két törvénykönye maradt fenn, melyeket ezek tanúsága szerint keresztény frank-bajor mintára alkotott meg, kiegészítve és módosítva helyenként a sajátos, helyi viszonyokra. Elsőnek ő veretett pénzt Magyarországon, jó minőségű ezüstdénárokat hozott forgalomba Selmecbánya pénzverő műhelye által. Az idegeneket, ha a letelepülés és békés beilleszkedés szándékával jöttek, szívesen látta, sőt hívta, különösen a római katolikus hit terjesztésében működő papokat, szerzeteseket és a templomok építésében közreműködő, főként itáliai kézműveseket. Zarándokházakat alapított Rómában, Ravennában, Konstantinápolyban és Jeruzsálemben (Szent István zarándokház, Jeruzsálem, Róma). 1018 körül lehetővé tette, hogy hazánkon keresztül új, biztonságos sztföldi zarándokút jöhessen létre, jelentős pénzadományokkal segítette a jeruzsálemi Szent Sír-templom és két kolostor újjáépítését. Székhelyén, Esztergomban, és a a királynéi várossá alakuló Veszprémben valamint a királyi temetkezőhellyé váló Székesfehérváron nagyarányú templom és bazilikaépítkezéseket kezdett. A  római katolikus hitet nemcsak poliltikai meggyőződésből, de belső átélésből is terjesztette, lelki életét a legendákban föllelhető nyomok szerint misztikus fokon élte. Erélyes, komoly egyénisége nem nélkülözte a bőkezűség és irgalmas gondoskodás motívumait. Fiának és örökösének, Szent Imre hercegnek Intelmeket szerkesztett, melynek műfaja és bensőséges hangja Európában egyedülálló. Levelezett Szent Odilo clunyi apáttal. Már ifjúságában kiváló egyházi műveltségű és szentéletű személyiségekkel érintkezett. Lelkiekben és politikai érlelődése szempontjából is nagy hatással volt rá Szent Adalbert püspök, akit a hagyomány nevelőjeként tart számon, bár az újabb kutatások szerint csak István felnőtté válása idején tartózkodott hazánkban.  Adalbert tanítványai munkatársai lettek az egyház megszervezésében. Az Itáliából 1026 előtt érkezett Szent Gellért fiának, Imrének nevelője is volt, s a Pannonhalmán megismert, bencés Boldog Mórt Pécs püspökévé tette. Szentéletű volt felesége, Gizella, s fia, Imre is, akit Istvánnal együtt avattak szentté. A hagyomány István nővére, Ágota leányaként ismeri Skóciai Szent Margitot. Miután fiát korán elvesztve közvetlen örökös nélkül maradt, az Árpád-család uralmával elégedetlen tagjai unokaöccse, Vazul vezetésével 1031 után összeesküvést szőttek meggyilkolására, melyet István elfojtott és Vazult megvakíttatta. Utódául nővére és a korán elhunyt velencei dózse, Orseolo Ottó fiát, az udvarában nevelkedett Pétert jelölte meg. Halálát közeledni érezve, életművét az országot 1038. augusztus 15-én Szűz Mária pártfogásába ajánlotta „szüntelen imáiban” (Regnum Marianum). 1038. augusztus 15-én hunyt el. Székesfehérváron, az általa emelt bazilikában temették el. A kőszarkofágon lelkének csecsemőként való mennybevitele (Mária halálánál megszokott motívum) látható. A sírjánál történt gyógyulások után I. Szent László király Róma jóváhagyásával 1083. augusztus 20-án a szentek sorába iktatta.

Ünnepe hazánkban augusztus 20-án nem a halálának, hanem az ereklyék fölemelésének (1083) napja. 1092-ben a szabolcsi zsinat tette munkaszünetes ünneppé. XI. Szent Ince pápa tiszteletét 1683-ban az egész Egyházra kiterjesztette, 1969-től augusztus 16-án ünneplik. Épen maradt jobbkezének ünnepe május 30. (Szent Jobb). Napja 1990 óta ismét az ország és nemzet mennyei patrónusának, istápjának ünnepe (az alkotmány ünnepe helyett), ugyanakkor egyben a földi és égi kenyérért való hálaadás napja is.  

Személyében ötvöződik a pogány isten-királyság és az Ószövetségtők ihletett, Isten kegyelméből való uralkodói méltóság. Pogány nemzetségének totemisztikus eredethagyománya, választottsága az Árpád-ház szentségi tekintélyében él tovább. Anonymus mondja, hogy Álmos szent volt, mert tőle származtak a szent magyar királyok: pogányként is méltónak találtatott a Szentlélek ajándékára. Az Emese-szimbólum érteti meg velünk Szent istván és az Árpád-ház feltűnő Boldogasszony-kultuszát, a nemzet Mária oltalmába ajánlását (Magyarok Nagyasszonya). Ez a hit magyarázza, hogy az utódok templomot építettek Árpád sírja fölé, és Mária tiszteletére Szeren, az első országgyűlés mondai színhelyén monostort alapítottak (Ópusztaszer). V. Miklós pápa István, Imre és László ereklyéiből juttatott az aacheni magyar kápolna és a kölni Makkabeus-templom számára is. Münchenben  I. Miksa bajor király 1638 körül építetett templomot Szent tiszteletére mely az 1850-es évek városrendezéséig állt. Mária Terézia 1774-ben lovagrendet alapított Szent István oltalma alatt (Magyar Királyi Szent István-rend).

Ábrázolása: Koronával, országalmával, jogarral és kereszttel ábrázolják. A középkorban igen gyakoriak a Magyar Háromkirályok-képek, melyeken Imrével és Lászlóval együtt szerepel. Ábrázolása a nemzeti romantika korától kevés kivétellel szinte akadémikussá vált. Máriacellben Nádasdy Ferenc országbíró és felesége, Eszterházy Julianna 1662-ben külön oltárt emeltetett tiszteletére. Van egy gyönyörű Szent István ábrázolás Bambergben, a "Bambergi lovas". A szakértők és a modern kutatómunkák szerint: a bambergi lovasszobor a magyarok első keresztény királyát, Szent István királyt ábrázolja, hiszen felesége Gizella a Bamberget alapító II. Henrik császár testvére volt. A jelenlegi dómot 1237-ben az Andechs Meránia-i házból származó Eckbert bambergi püspök építette újjá. Eckbert a meráni Gertrud, - II. András magyar királyunk feleségének – a bátyja. II. András és Gertrúd leánya a későbbi Szent Erzsébet tisztelete, közvetlenül a halála után, már a 13. században elterjedt. Ez időben készült a Bambergi Lovasszobor, amely Szent Istvánt ábrázolván a magyarok iránti szeretet és hála jele.

Attributum-szerű ábrázolása, amint a nemzetet jelképező Koronát a Boldogasszonynak fölajánlja. E típus legrégibb ismert emléke a 12. századi esztergomi Porta Speciosa. Az ábrázolás a Regnum Marianum jezsuita eszmevilágától is támogatva, a barokkban kizárólagossá vált. Kultuszának 17. századi újjászületése, mely énekekben, prédikációkban, iskoladrámákban egyaránt megnyilvánult, éppen a fölajánlás gesztusában jutott klasszikus kifejezésre. Nagybörzsöny Árpád-kori Szent István -kápolnájának barokk oltárképén a térdelő király a kápolnát ajánlja föl István vértanú közvetítésével a Boldogságos Szűznek

A barokktól kezdve igen sokszor a főoltárkép, illetve kegykép (Győr, Andocs, Sümeg, Bisztrice, Tétszentkút, Szeged) két oldalán áll István és László alakja. A szombathelyi székesegyház, illetve a szentgotthárdi apátsági templom Dorffmeister oltárképének rejtett egyhpolitikai és eszmei háttere is van: a fölvilágosodás és a jozefinizmus ellenében a festő a magyar  egyház történelmi és kulturális munkáját hangsúlyozva, nemcsak a szentet, hanem a történelmi héroszt is ünnepli.

   

Egyházi ének Szent István királyról

Az ének  a "Döri kéziratos"-ban szerepel először lejegyezve, amelyet a győri egyházmegyében lévő döri falu kántortanítója Kováts István írt 1763-ban. Az ének szövege mellett barokk keretben a trónon ülő szent király és Szent Imre képe. A király feje fölött angyalok tartják a Szent Koronát. A képet szintén Kováts István rajzolta 1768. július 25-én.

Ah hol vagy magyarok tündöklő csillaga!

Ki voltál valaha országunk istápja!

Hol vagy István király? Téged magyar kíván,

Gyászos öltözetben teelőtted sírván.

 

Rólad emlékezvén csordúlnak könnyei,

Búval harmatoznak szomorú mezei.

Lankadnak szüntelen vitézlő karjai,

Nem szünnek iszonyú sírástól szemei.

 

Virágos kert vala híres Pannónia,

Mely kertet öntözé híven Szűz Mária.

Kertésze e kertnek István király vala:

Behomályosodott örvendetes napja.

 

Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid,

Hozzád fohászkodunk árva maradékid.

Tekints, István király szomorú hazádra,

Fordítsd szemeidet régi országodra.

 

Reménységünk vagyon benned s Máriában,

Mint magyar hazánknak hív királynéjában.

Még éltedben minket ennek ajánlottál

És szent koronáddal együtt feláldoztál.

 

Az olvasmányos imaóra himnusza az imaórák liturgiájában

Szent István fényes napja ma rád ragyog,

magyar nép, s téged ünnepi dalra hív:

hirdesse első szent királyod

nagyszerű tetteit hangos ének.

 

Kényelmet, pompát, mit fejedelmi ház

bősége nyújthat, elveti ifjan ő,

s erények szűk útján haladva

égi magasba sietve lépdel.

 

A trónra lépve nagy hivatásra lel:

Krisztushoz vinni Hunnia nemzetét.

Egyetlen célja, vágya ez lesz:

tetteit egyre csak ez vezérli.

 

Isten kegyelme áldja erős kezét:

az ős pogányság mindenütt eltűnik,

s az Üdvözítő szent keresztje

szép ragyogással a hont bevonja.

 

Atyánkat áldja hódolat és Fiát

s a Vigasz Lelkét, őt, aki egy velük!

A hit, mit érdem nélkül kaptunk,

fénybe borítsa e földet mindig. Ámen.

 

VI. Pál pápa apostoli leveléből, amelyet az Egyház Magyarországon történt alapításának s egyben Szent István születésének és megkeresztelésének ezredik jubileuma alkalmából írt

Szent István, Pannóniának ez a ragyogó csillaga akkor látta meg a napvilágot, amikor népetek súlyos válságba került. Fejedelmeitek ugyanis a vészes és szörnyű kalandozások után, amelyekkel a nyugati országokat pusztították, arra kényszerültek, hogy keressék a szomszédos népekkel való békés együttélés feltételeit.

S miközben bölcsen és óvatosan egymáshoz közeledtek, Magyarországra érkeztek az evangélium első hirdetői.

Ami akkor hazátokkal történt, új dolgok magját vetette el, s e kor hullámzó állapota, amely a látszat szerint az akkori bizonytalan körülményeknek volt eredménye, valójában az éltető Szentlélek művének bizonyult, aki szent tevékenységének kegyelmével szüntelenül megújítja a föld színét. Mindamellett Istvánnak, ennek az igen kiváló fejedelemnek születését, megkeresztelését, életszentségét és bölcsességét méltán tekinthetjük e szerencsés fejlődés mintegy kezdetének és csúcspontjának. Ezzel ugyanis végleg lezárul történelmeteknek ez a szakasza, és megnyílik a keresztény művelődés termékeny, új korszaka, amely most érkezik el ezeréves fordulójához.

A szent király, Szent Adalbertnek lelki fia, a keresztény hit és erkölcs alapján állva, erős lélekkel, maradéktalanul megvalósította azt, amire Isten kiválasztotta: fiatal magyar nemzetének megmutatta és kijelölte azt az igazi utat, amely nemcsak az anyagi javak bőségéhez, hanem egyben magasabb értékű kincsekhez, vagyis a lelki műveltséghez és a természetfeletti kegyelemhez vezet.

Mint népének hűséges őre és vezetője azt akarta, hogy az szabad és mindenkitől független legyen. Arra törekedett, hogy azt egy és egységes nemzetté forrassza össze. Önálló államformát biztosított neki, és olyan törvényeket hozott, amelyek a keresztény szellemiségből fakadtak. Egyidejűleg megszervezte királyságának határai között az első egyházi intézményeket, megvetve ezzel a jogi és lelkipásztori fegyelem alapjait, s ezzel előmozdította az Egyház termékeny növekedését magyar földön. Az esztergomi érsekségen kívül, amelyet Magyarország prímási székhelyévé tett, megalapította a kalocsai érsekséget és nyolc más egyházmegyét. Külön előjogokkal erősítette meg az akkor már meglevő pannonhalmi, Szent Mártonról nevezett monostort, létrehozta a veszprémi és pécsváradi monostorokat, a budai, nyitrai és székesfehérvári káptalanokat, és elősegítette a zalavári, bakonybéli, aracsi, oroszlánosi, sári, tatai és jáki monostorok felépítését. Ezek az egyházi intézmények, amellett, hogy a polgári közigazgatásnak is nagy segítségére voltak, olyan központokká váltak, amelyekben virágzott az istentisztelet, lelkesen folyt a hithirdető munka, s otthont találtak bennük a keresztény szellemű tudományok és művészetek, sőt gazdasági, szociális téren is, különösen a földművelés terén, a haladás előmozdítói voltak.

Szent István, alighogy megkezdte ezt a munkát, Rómába küldte követét, Asztrikot, a pécsváradi monostor apátját, hogy terveit és alkotásait megerősítés végett előterjessze az Apostoli Szentszékhez. S annak bizonyítására, hogy a Szent Királyban különben is milyen nagy tisztelet élt a Szentszék iránt, szívesen említjük meg, hogy Szent Péter sírja közelében saját népe számára templomot és zarándokházat alapított.

Itt vették kezdetüket az immár ezer éven át tartó, eredményekben gazdag kapcsolatok az Apostoli Szentszék és a magyar nemzet között, amelyeket a hithűség és a Szentszékhez való állandó ragaszkodás ihlettek, s amelyek mindkét fél számára oltalmat és segítséget jelentettek.

Ami azonban a magyar népet leginkább megindította és a keresztény élet elfogadására bírta, az Szent István példás vallásossága és ennek megfelelő életmódja volt. Ehhez járult családja kimagasló példaadása, amelyet hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre nyújtott. Így történt, hogy az a nép, amelyet egykor „a keresztények ostorának” tartottak, a hithirdetők munkája révén olyan nemzetté vált, amely mint a kereszténységnek századokon át hűséges követője, a hit bátor védőjének kitüntető nevét érdemelte ki.

 

Az esti dicséret himnusza az imaórák liturgiájában

Magyar hazánk, te jó anya,

fiad dicsérd ma, őt dalold,

zengjen a himnusz dallama

hozzá, ki mindig pártfogolt.

 

Ő néked igaz fényt hozott,

hit fényét adta át neked,

istenes törvényt alkotott,

mely üdvösségre elvezet.

 

Atyjának az Úr angyala

hirdet mennybéli jóslatot:

nevet születendő fia

Szent István mártírtól kapott.

 

Mint libanoni cédrusok,

olyan sudár, mint kisgyerek,

s miként előre mondatott,

viselte az István nevet.

 

Oktatják híres doktorok,

szent műveltségre nevelők,

s jámbor erkölcse felragyog

már zsengén, minden nép előtt.

 

Már életének hajnalán

az üdv igéit hirdeti,

s a magyar nemzet, a pogány

a keresztséget elnyeri.

 

Ragyogva kél az égi fény,

s a nép, ki tévelyegve lép,

elhagyva sűrű éjjelet,

megvallja Krisztus szent hitét.

 

Imádás légyen, tisztelet,

néked, Hármas-egy Istenünk,

segíts elérnünk mennyeket,

mit szent királyunk kér nekünk. Ámen.

 

Egyházi ének Szent István királyról

Áldott Szent István -Istennek szolgája

Krisztus hitének -igaz plántálója

Bálványozásnak – eltávoztatója

És elrontója.

 

Irgalmas Isten - kegyes jóvoltából

Adaték nékünk - magas Mennyországból.

Utat, hogy lelnénk – gonosz pogányságból

Régi vakságból.

 

Földeden újra - pogány tüzek égnek

Fajtalanságnak, - rút hitetlenségnek.

Ó jaj, ne hagyj el, - napja reménységnek,

Válts meg az égnek.

 

Jobbodra kérünk, - amely ma is épen,

Légy közbenjárónk – szent Király az égben.

Könyörülj újból – e veszendő népen,

Jó atyaképen.

 

Jóságos Jobbod – nyújtsd ki reánk, kérünk,

Szent koronáddal – új ezeret érünk,

Hogyha kereszted - s imádságod vélünk.

Régi vezérünk!

 

Könyörgés

Istenünk, Te Szent István királyt itt a földön országunk koronájával ékesítetted és szentjeid közé emelted. Add, kérünk, hogy ő, aki erejével és erényeivel népünk példája lett, legyen mindnyájunk közbenjárója is, hogy a Tőled kapott hazánkat megoltalmazzuk és gyarapítsuk, a mi Urunk, Jézus Krisztus által! Amen! 

 

Az Intelmekről

Az Intelmek, Intelmek Könyve, De institutione morum ad Emericum ducem ['A szokások és erkölcsök elrendezéséről Imre herceghez'] a magyarországi latin nyelvű irodalom egyik első, I. Szent István királynak tulajdonított emléke. -Ősmintája a Szentírás állapotbeli kötelességekről szóló részeiben a bölcsességi könyvekben, Szent Pál aposttol leveleiben található. Címzettje István fia, Szent Imre herceg műfaja királytükör. 1013-15-ben keletkezhetett. Szerzősége valójában bizonytalan. Formai szempontok és az egykorú európai irodalommal való rokonsága azt valószínűsítik, hogy István király korában és az ő intenciói szerint készült, egyes tartalmi vonásai viszont inkább I. András király korára utalnak. Írója valószínűleg külföldi származású egyházi ember, talán tudós német szerzetes. Az Intelmek tíz rövid fejezete a magyar uralkodó feladatait részletezi erős morális jelleggel és vallásos tartalommal. A fejezetek fele kifejezetten a keresztény hit és az Egyház iránti kötelezettségekről, illetve a vallásos erények fontosságáról szól. Az állam kormányzására vonatkozó tudnivalókat, tanácsokat tartalmazó fejezetek pontosan tükrözik a korai magyar állam viszonyait. Az Intelmekből rekonstruálható Szent István államszervező tevékenységének szellemi, erkölcsi háttere.

Az Intelmek latin szövege több kódexben fennmaradt, hitelesnek tekintett újkori kiadása Szentpétery Imre: Scriptores Rerum Hungaricarum II. Budapest 1938. 619-627. A szöveget Balogh József rendezte sajtó alá. Kurcz Ágnes jelen fordítása Balogh József szövege alapján készült, amely az István király emlékezete című könyvben jelent meg (Budapest, 1971. 27-35.).

Az Intelmek magyar nyelven először Spangár András fordításában 1738-ban volt olvasható, majd Jordánszky Elek fordította le 1808-ban. A Magyar Törvénytár (1000-1526. évi törvénycikkek. Budapest 1899.) első kötetében Nagy Gyula fordításában jelent meg. Később több szövegváltozat készült, 1938-ban Kalmár Simon magyarításában önálló kötetben is kiadták. Kurcz Ágnes mellett Tamóczi János készítette el a mű fordítását, aki Szent István életműve és lelkivilága (Budapest, 1971.) című könyvébe ékelve közli az Intelmek magyar szövegét. (113-121.)

A mű létrehozójának személye régóta vitatott kérdés történettudományunkban. Szent István korának legelmélyültebb tudós ismerője, Györffy György Asrik-Anasztáz érsek személyében látja legvalószínűbben megtalálni a szerzőt. (István király és műve. Budapest 1977. 372.) Györffy György könyvét alapvető jelentőségűnek tekinthetjük: István király korának és életművének megismeréséhez, tanulmányozásához elsődleges forrás.

Az Intelmek szerzőjének személyét illetően elvi fontosságúnak érzem Dümmert Dezső megállapítását: "Ez a patriarkális-apai életstílus ütközik ki tulajdon - írott vagy sugalmazott - művéből is, az »Intelmek«-ből. Nyugati feudális viszonyok közül jövő pap nem képzelhette így el az uralkodást, ahogy ő írja le. De a bizánci, megmerevedő társadalmi formák és az istencsászárság eszméje egy görög papnak sem sugallhattak hasonló gondolatokat." (Az Árpádok nyomában. Budapest, 1977. 206.)

 

ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI

A mi urunk Jézus Krisztus nevében.

Kezdődik Szent István király törvénye.
Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn, s mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, főpapságokat s más méltóságokat, részben isteni parancsok és rendeletek, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, hanem fiaiknak is, úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz. Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván eszedbe vésd apád parancsait, az isteni bölcsesség intelme szerint, mely Salamon szájából szól: "Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak el ne hagyd oktatását, így sokasulnak meg néked a te életednek esztendei." Ebből a mondásból tehát észbe veheted, ha azt, amit atyai gyöngédséggel parancsolok, megveted - távol legyen! -, nem szívelnek többé sem Isten, sem az emberek. De halljad az engedetlen parancsszegők esetét és vesztét. Ádám ugyanis, kit az isteni alkotó, valamennyi létező teremtője a maga hasonlatosságára formált s minden méltóság örökösévé tett, széttörte a parancsok bilincsét, s nyomban elvesztette a magas méltóságokat meg a paradicsombéli lakást. Isten régi, kiválasztott s kivált kedvelt népe is, amiért szétszaggatta a törvények Isten ujjával kötözött kötelékét, különb-különbféleképpen pusztult el: részben ugyanis a föld nyelte el, részben tűz emésztette el, részint egymást koncolta fel. Salamon fia is, félrevetve apja békéltető szavait, gőgjében pöffeszkedve kardcsapásokkal fenyegette a népet apja ostorsuhintásai helyett, azért sok rosszat tűrt el országában, végül is kivetették onnan. Hogy ez véled ne történjék, fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi. Ezeket előrebocsátván térjünk a tárgyra.

Fejezetekre osztás:

A katolikus hit megőrzéséről

Az egyházi rend becsben tartásáról

A főpapoknak kijáró tiszteletről

A főemberek és vitézek tiszteletéről

Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról

A vendégek befogadásáról és gyámolításáról

A tanács súlyáról

A fiak kövessék az elődöket

Az imádság megtartásáról

A kegyességről és az irgalmasságról, valamint a többi erényről.

I. A katolikus hit megőrzéséről

Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hivők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre. Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; enélkül bizony, tudd meg, sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak. Akik ugyanis hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit cselekedetek híján meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük. Ám ha a hitnek pajzsát tartod, rajtad az idvesség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen. Hiszen az apostol ezt mondja: "Nem koronáztatik meg, csak aki szabályszerűen küzd." A hit tehát, melyről beszélek, a következő: higgy erősen a mindenható Atyaistenben, minden létező létrehozójában, és az ő egyszülött fiában, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, kit az angyal meghirdetett, ki Szűz Máriától született, az egész világ üdvösségéért a keresztfán szenvedett, és a Szentlélekben, ki a prófétákból s az apostolokból, valamint az evangélistákból szólott, mint egyetlen tökéletes, oszthatatlan, szeplőtelen istenségben, és kétely hozzád ne férjen. Ez a katolikus hit, melyben (miként Athanasius mondja) ha akárki híven és erősen nem hisz, semmiképp sem üdvözül. Ha valamikor uralmad alatt akadnának olyanok - távol legyen! -, kik az így egységbe fűzött szentháromságot megosztani vagy kisebbíteni vagy nagyobbítani próbálják, tudd meg: az eretnekség fejének szolgái azok és nem a szentegyház fiai. Az ilyeneket pedig ne gyámolítsd, ne védelmezd; hogy magad is ellenségnek, és bosszulónak ne mutatkozz. Mert az efféle emberek a szentegyház népét nyomorultul megrontják és szétszórják. Hogy ez ne történjék meg, különös gondod legyen.

II. Az egyházi rend becsben tartásáról

A királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet, az egyház, melynek első ízben a mi fejünk, tudniillik Krisztus vetette el magját, majd az ő tagjai, vagyis az apostolok és szent atyák ültették át, meggyökereztették erősen, s elterjesztették az egész földkerekségen. És ámbár mindig hajt új sarjat, más helyeken mégis mintegy réginek tartják; itt viszont, kedves fiam, a mi birodalmunkban eddig még mint ifjú, friss hajtást prédikálják. Épp ezért kíván meg szemfülesebb s szembetűnőbb őröket, nehogy a jó, amivel az isteni kegyelem bennünket mérhetetlen irgalmában érdemtelenül elárasztott, tunyaságod és restséged, valamint hanyagságod miatt megromoljék s megsemmisüljön. Mert ha ki a szentegyház méltóságát csorbítja vagy csúfítja, azon munkál, hogy Krisztus testét csonkítsa. Hiszen maga az úr mondta Péternek, akit a szentegyház őrzőjévé és felügyelőjévé emelt: "Te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat." Ő ugyanis önnönmagát nevezte kősziklának, s nem ám fából avagy kőből épült egyházról beszélt, hanem az újonnan nyert tömeget, a kiválasztott népet, isten nyáját, mely hitben kioktattatott, keresztségben megmosatott, kenettel olajoztatott, hívta a saját magára épült szentegyháznak. Ha valaki lázában e szentegyház tagjait vagy kicsinyeit megbotránkoztatja, az evangélium tanítása szerint méltó arra, "hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger mélységébe vessék", azaz a hatalom méltóságából kivetik, és az igazak egyházán kívül marad a világi nyomorúságban, mint valami pogány és jövedelembérlő. Így hát, fiam, napról napra virágzó szorgalommal kell őrködnöd a szentegyházon, hogy inkább gyarapodjék, mintsem fogyatkozzék. Azért is nevezték az első királyokat nagyságosnak, mert az egyházat nagyobbították. Te is ezt tegyed, hogy koronád híresebb, életed boldogabb és hosszabb legyen.

III. A főpapoknak kijáró tiszteletről

A királyi trón ékessége a főpapoknak rendje, ezért a királyi méltóságban ők kerülnek a harmadik helyre, kedves fiam, ők legyenek főembereid, úgy vigyázz a főpapokra, mint a szemed világára. Ha ők jóindulatúak véled, ellenségtől nem kell félned. Hiszen ha ők megbecsülnek, bátran foghatsz mindenhez, imádságuk ajánl téged a mindenható Istennek. Őket állította ugyanis Isten őrül az Isten népe fölé, és őket tette meg a lelkek felvigyázóivá, valamint az egész egyházi méltóság és isteni szentség részeseivé és osztóivá. Mert nélkülük királyok nem is állíttatnak, nem is országolnak. Az ő közbenjárásukra törlik el a vétkezők vétkeit. Ha irántuk az igazi szeretetet tanúsítod, magadat is kétségkívül megjobbítod, országodat is tisztességgel igazítod. Mert az ő kezükbe van lerakva a bűnből oldás és bűnbe kötés hatalma. Mert örök testámentomot hagyott nekik Isten, és elkülönítette őket az emberektől, a maga nevében és szentségében osztozott velük, és az istenes Dávid király szavával megtiltotta, hogy az emberi világ gáncsolja őket: "Meg ne illessétek az én felkentjeimet!" Az illeti meg ugyanis Isten felkentjeit, ki az isteni és kánoni végzéssel szembeszállva a szent renden való férfiakat hamis vádaskodásokkal mocskolja és a nyilvánosság elé hurcolja. Teljességgel megtiltom, fiam, hogy így cselekedj, ha boldogan akarsz élni, királyságod megbecsülni, mert az ilyen dolgok sértik Istent elsősorban. Ha esetleg valamelyik azok közül, akikről szó van, kárhoztatásra méltó vétekbe esik - távol legyen! -, dorgáld meg őt háromszor, négyszer is négyszemközt az evangélium tanítása szerint. Ha akkor intelmeidet nem hallgatja meg, nyilvánosan kell megfeddni a következők alapján: "Ha rád nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek." Mert ha e rendet megtartod, dicső koronádat teljességgel felmagasztalod.

IV. A főemberek és vitézek tiszteletéről

Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védőfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói. Legyenek ők, fiam, atyáid és testvéreid, közülük bizony senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni fog; ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod. Ettől óvakodva az erényed szabta mértékkel irányítsd az ispánok életét, hogy vonzalmaddal felövezve a királyi méltósághoz mindig háborítatlanul ragaszkodjanak, hogy uralkodásod minden tekintetben békés legyen.

V. Az igaz ítélet és a türelem gyakorlásáról

A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása. Dávid király és próféta mondja: "Isten, a te ítéletidet add a királynak." És ugyanő másutt: "A királynak tisztessége szereti az igaz ítéletet." A türelemről így beszél Pál apostol: "Türelmesek legyetek mindenki iránt." És az Úr az evangéliumban: "A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket." Ehhez tartsd magad, fiam: ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. Valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlő ügy kerül eléd, vagy valamely főbenjáró bűn vádlottja, türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel se erősködjél, hogy megbünteted; bizony ez ingatag lenne és mulandó, mert a bolond fogadalmat megszegi az ember; és ne is ítélkezz te magad, nehogy királyi méltóságodban a hitvány ügyben forgolódva folt essék, hanem az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az ő megbízatásuk, hogy a törvény szerint döntsenek. Óvakodj bírónak lenni, ám örülj királynak lenni s neveztetni. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Ha pedig egyszer olyasvalami kerül eléd, amelyben ítéletet hozni méltóságoddal összefér, türelemmel, irgalommal, esküdözés nélkül ítélkezz, így lesz majd koronád dicséretes és ékes.

VI. A vendégek befogadásáról és gyámolításáról

A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák.

VII. A tanács súlyáról

A királyi emelvényen a tanács a hetedik helyre tart igényt. A tanács állít királyokat, dönti el az ország sorsát, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat, és ő ront le ellenséges várakat. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér; hanem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsebbek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék. Ezért, fiam, az ifjakkal és a kevésbé bölcsekkel ne tanácskozz, ne is kérj tőlük tanácsot, csak a gyűlés véneitől, kiknek koruk és bölcsességük miatt megfelel ez a feladat. Mert a királynak szóló tanács zárva legyen a bölcs szívbe, ne terjessze a bolondok szelessége. Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha a bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk, szól a Szentlélek Salamon által: "Aki jár a bölcsekkel, bölcsek barátja lesz, nem a bolondokhoz lesz hasonlatos." És Dávid zengi: "A szenttel szent léssz, és az ártatlan férfiúval ártatlan léssz, és a választottal választott léssz, és az elfordulttal elfordulsz." Ezért hát ki-ki életkorának megfelelő dologban forgolódjék, tudniillik az ifjak fegyverben, a vének a tanácsban. Egyébként az ifjakat mégsem kell teljesen kiűzni a tanácsból; ámde ahányszor velük tanácskozol, még ha életrevaló is az a tanács, mindig terjeszd az öregek elé, hogy minden cselekedetedet a bölcsesség mértékével mérhesd.

VIII. A fiak kövessék az elődöket

Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a király-elődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szelletje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban. Ezért, kedves fiam, apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed. Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latin módra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel.

IX. Az imádásg megtartásáról

Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg. A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás. Te pedig, fiam, valahányszor Isten templomához járulsz, hogy Istent imádd, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, mindig mondjad: "Küldd el, uram, a bölcsességet a te nagyvoltodnak székétől, hogy velem légyen és velem munkálkodjék, hogy tudjam, mi légyen kedves nálad minden időben." És ismét: "Uram atyám, én életemnek Istene, ne hagyj engem álnokságnak gondolatában, az én szemeimnek ne adj kevélységet, és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságit, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram." Ezzel az imádsággal fohászkodtak hát a régi királyok, te is ugyanezzel fohászkodj, hogy Isten minden vétked eltörlésére méltasson, hogy mindenki legyőzhetetlen királynak hívjon. Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet. Hogy valamennyi alattvalóiddal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját.

X. A kegyességről és az  irgalmasságról, valamint a többi erényekről

Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tizedik. Mert az erények ura a királyok királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: "Irgalmasságot akarok és nem áldozatot." Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.

Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen.

 

Pálóczi Antal: István király élete és halála

Kilencszázhetvenhárom évvel ezelőtt, 1038 augusztus 15-én, 69 esztendős korában halt meg I. (Szent) István király, a keresztény magyar állam megalapítója, első törvénykönyveink megalkotója, akit I. László király – VII. Gergely pápa engedélyével – 1083. augusztus 20-án avatott szentté. 

I. István, Géza fejedelem és Sarolt – az erdélyi Zombor gyula (itt török méltóságnév) – lányának fiaként látta meg a napvilágot Esztergomban, 969-ben. Eredetileg a Vajk nevet kapta, amely László Gyula történész szerint törökül hőst, vezért jelent. Az írott források szerint 25, vagy 27 éves korában keresztelték az első keresztény vértanú, István nevére, a Gizellával, II. Henrik bajor király lányával 996-ban kötendő házassága előtt.

 István kezdetben csak a Nyitrai Fejedelemség és Hercegség ura volt. Apja, Géza fejedelem, 997-ben közvetlenül a halála előtt megeskette a főurakat, hogy Istvánt fogják támogatni a trónutódlási harcban. Géza halála után a hatalom, nomád szokás szerint, az új nagyfejedelem felavatásáig Sarolt fejedelemasszony kezébe került, akinek székhelye Veszprém volt. Koppány, Géza vérrokonának, Tar Zerindnek a fia, a fejedelem halála után a sztyeppei népekre jellemző szeniorátus (a nemzetség legidősebb férfitagja örököl) elve alapján magának követelte a hatalmat. Régi magyar sztyeppei szokás szerint feleségül akarta venni Sarolt fejedelemasszonyt, Géza feleségét.

Géza családja viszont a nyugatról származó primogenitúra (az elsőszülött fiú örököl) elve alapján Istvánnak szánta a hatalmat. Koppány, aki korábban azért kapta meg Somogyot – amely akkoriban egészen Zágrábig nyúlt –, hogy területi igényeiről lemondjon, ekkor hadat indított Veszprém ellen és ostromolni kezdte. István Esztergomba hívta össze a főembereket, majd értesítette sógorát, Gizella bátyját, Henrik bajor herceget és maga is Esztergomba vonult, ahol egyházi szertartás keretében felövezték a nagyfejedelmi karddal.

A döntő ütközetre, a hagyomány szerint, Veszprém és Várpalota között, valószínűleg Sólyon került sor. István megverte a pogány seregeket; a csatában Koppány is életét vesztette, testét István felnégyeltette. Győzelme után István el akarta ismertetni hatalmát az ország határain túl is. Ennek érdekében 999-ben Asztrik pannonhalmi apátot Rómába küldte, hogy II. Szilveszter pápával tárgyaljon, akitől koronát és apostoli áldást remélt.

Az uralkodói jelvényt – amely nem azonos a mai Szent Koronával – István végül megkapta a kereszténység terjesztésében betöltött szerepéért. Ekkor állt már a veszprémi püspökség és a győrinek is megvetették az alapjait. A koronázásra 1000 karácsonyán (más értelmezések szerint 1001. január 1-jén vagy 1001. augusztus 24-én), Esztergomban került sor.

I. István király ezt követően több hadjáratot indított a be nem hódoló törzsfők ellen Erdélyben – ahol 1003-ban megalapította az erdélyi püspökséget. 1008-ban a Délkelet-Dunántúlon élő fekete magyarok, a feltehetően kabar etnikumú segédnépek ellen viselt hadjáratot. Az ő területükön alapította meg 1009-ben a pécsi püspökséget, majd a tudósok szerint, feltehetően a szomszédos kalocsai érsekséget is. Ajtonnyal, a Maros vidékén uralkodó törzsfővel 1028-ban számolt le, amely után megalapította a marosvári püspökséget.

Érdekes aktualitás, hogy e délvidéki hadjáratsorozat közepette, 1011 augusztus 14-én, vagyis szinte napra pontosan 1000 éve (!) került sor a nyugat-bácskai város, Apatin megalapítására. Az 1000. „születésnapját” ünneplő város jelenlegi polgármestere, Miodrag Bakity, az ünnepségen felavatta Apatinban a Délvidék első Szent István-szobrát, Varga Attila alkotását (képünkön).

Visszatérve a történeti forrásokhoz: István és Gizella házasságából egyes elméletek szerint három lány és két fiú született, a két fiút, Ottót és Henriket ismerjük név szerint. Ottó fiatalon meghalt, így Henrik (a későbbi Szent Imre) vagyis a trónörökös neveltetésére szülei sok gondot fordítottak. István király az ő számára foglalta össze az „Intelmekben” a jó uralkodó teendőit. Az „Intelmek” úgynevezett királytükör, s nem azonos István király első, illetve második törvénykönyvével, az ezeréves magyar törvénytár első alkotásaival.

Henriket 1031-ben egy vadkan vadászat közben halálra sebezte. Ez a csapás beteggé tette a királyt, s csak tetézte a bajt, hogy a rokonai között senkit nem látott alkalmasnak arra, hogy az örökébe lépjen. Apja testvérének fiai közül László pogány hiten volt, Vazul pedig bizánci rítusú keresztény. Választása ezért lánytestvérének fiára, Orseolo Péterre esett, aki az 1020-as évektől kezdve a magyar királyi udvarban élt, mert az Orseolo-család ellen fellázadtak a velenceiek, így Péter anyjával és húgával együtt István udvarába menekült.

István döntése Vazulból elégedetlenséget váltott ki és merényletet követett el István ellen. István ezért uralkodásra alkalmatlanná tette azzal, hogy megvakíttatta és fülébe forró ólmot öntetett. Vazul fiait, Leventét, Andrást és Bélát száműzte az országból.

István egész életében Magyarország megerősítésén fáradozott. Uralkodása során két fő ellenséggel kellett szembenéznie: a besenyőkkel és a németekkel. A nomád besenyők betörtek Erdélybe, de az ottani határőrcsapatok elűzték őket. A másik, sokkal nagyobb veszélyt jelentő ellenségnek a németek számítottak. István sógorával, II. Henrikkel a bajor uralkodócsalád fiúágon 1024-ben kihalt, ezután a Német-Római Birodalommal ideiglenesen megromlott a viszony. Német és főleg bajor csapatok többször fosztogatták a Fischa és a Lajta közét 1029 környékén, amire válaszul a magyar csapatok is a bajor területekre való betörésekkel reagáltak. Erre való hivatkozással II. Konrád német-római császár 1030-ban megtámadta Magyarországot, azonban István a felperzselt föld taktikáját alkalmazva kiéheztette az ellenséget, majd Bécsnél be is kerítette a visszavonuló német sereget.

A győzelemnek külön jelentősége az volt, hogy István országa bizonyította: képes megvédeni magát a külső ellenségekkel szemben is. A következő évben – jóllehet II. Konrád először még újabb támadást tervezett – bajor közvetítéssel békét kötöttek egymással, sőt feltehetőleg II. Konrád kisebb területi engedményeket is tett a Fischa és a Lajta közén. István király, nyolc évvel később, 1038. augusztus 15-én, Mária mennybemenetelének egyházi ünnepnapján bekövetkezett halálakor egy erős országot hagyott az utókorra. I. István királyt, Gellért püspököt és Henrik – vagyis Imre herceget – 1083-ban, I. László király uralkodása idején, VII. Gergely pápa engedélyével avatták szentté.

 

Kristó Gyula: Szent István király István király szentté avatása - 1083. augusztus 20.

Kilencszázhuszonnyolc esztendővel ezelőtt, 1083. augusztus 20-án avatták szentté István királyt. A történelmi eseményre a Zrínyi Média által kiadott, és a Digitális Könyvtárban elérhető A hazáért mindhalálig – 1100 éve című kiadvány részleteit idézve emlékezünk. 

István szentté avatásáról egyedül Hartvik püspök legendája őrzött meg tudósítást. Eszerint László király háromnapi böjtöt hirdetett. „Három napon át bajlódtak [István] szent testének kiemelésével, azt a helyéről elmozdítani semmi módon nem volt lehetséges. Az idő tájt ugyanis a bűnök odáig vezettek, hogy az említett László király és fivére, Salamon között súlyos nézeteltérés támadt, amely miatt Salamont elfogták és börtönbe zárták. Amint tehát a holttest kiemelésével hasztalan próbálkoztak, egy Karitas nevezetű asszonyszemély, aki a bökénysomlyói Szent Üdvözítő-templom melletti zárda lakója volt, s akinek életét az akkori közvélemény igen jelesnek tartotta, égi kinyilatkoztatásban részesülvén tudtára adta a királynak, hogy fáradozásuk hiábavaló; a szent király földi maradványait át nem szállíthatják addig, amíg Salamont a börtön rabságából ki nem eresztik, s a szabadság kegyelmét meg nem kapja. Kiengedték azért amazt a börtönből, és ismételten háromnapos böjtöt tartottak. Amikor a harmadik napon odaléptek, hogy a szent maradványokat elvigyék, a sír fölé helyezett hatalmas sziklát oly játszi könnyedséggel tudták eltávolítani onnét, mintha nem is lett volna súlya azelőtt. A harmadnapi vecsernye végeztével azután valamennyien várva várták az isteni irgalom jótéteményeit a szent férfiú érdemeiért, és Krisztus nyomban meg is látogatta népét: a szent hajlékot teljes terjedelmében elárasztották a mennyből küldött csodajelek.”

A betegek gyógyulásán kívül az is az égi jelek közé tartozott, hogy amikor „eltávolították a padlózatból kiemelkedő márványtáblát, és miután lejutottak a sírboltba, felnyitásakor olyan édes illatáradat borított el minden körötte állót, hogy úgy érezték, az Úr paradicsoma gyönyörűségeinek kellős közepébe csöppentek”.

Az 1083. augusztus 20-án történt ünnepi aktuson a csontokat „patyolat tiszta lenvászonba szedegették”, de a király jobbján viselt gyűrűt nem találták. Ezt követően Merkur, a székesfehérvári egyház kincstárának őre egy fehér ruhába öltözött ifjútól összehajtogatott kendőt kapott megőrzésre, amely István kezét tartalmazta teljes épségben a gyűrűvel együtt. Egy XII. századi oklevél szerint viszont Merkur már 1083 előtt ellopta a karereklyét, amelyet a mai közvélekedés a Budapesten őrzött Szent Jobbal tart azonosnak. A Szent Jobb testtől való különválásának valós története sohasem lesz egyértelműen tisztázható, mint ahogy semmi remény nincs arra sem, hogy István földi maradványait az utóbb feldúlt székesfehérvári királysírok egymásra hányt csontjaiból valaha is biztonsággal el lehessen különíteni.

István szélesebb körű tisztelete – amely immár nem korlátozódott a dinasztia néhány tagjára – 1083-mal kezdődött. Az 1038- ban meghalt király 45 év múltán lépett át a halhatatlanságba. Ezt a 45 évet Hartvik püspök is számon tartotta, és igen világosan magyarázta: „Bár a föld súlya nehezedett rá, és a porba térni kényszerült […], talán maradt rajta valamennyi a rárakódott földi porból […], hisz enélkül az uralkodók – mondhatni hatalmi jogukból eredően – alig-alig, vagy egyáltalán nem képesek jelen életüket végigélni”. Ezt a port „az isteni ítélet tüzének kellett róla leégetnie”. Az 1083. évi kanonizáció ezt a „megtisztítást” elvégezte. Ettől kezdve István – illetve most már Szent István – a földi élet porától megszabadulva légies magasságokba emelkedett, megnemesült alakja, anyagtól elszakadt eszméje a szó valóságos és képletes értelmében az egekig szárnyalt.

Külön könyvet igényelne annak bemutatása, hogy ennek az útnak milyen stációi voltak, mint ahogy az is, hogy mikor, milyen irányzatok sajátították ki, foglalták le maguknak Szent Istvánt. Itt legyen elég csak annyi: a középkorban ő vált minden jog kútfejévé, tőle eredeztettek minden szabadságot, a koronázási jelvények legtöbbjét az ő személyéhez kapcsolták. Ereklyéi a legnagyobb becsben tartott kegytárgyak. Egyházi tiszteletét augusztus 20-ai dátummal már az 1092. évi szabolcsi zsinat előírta, állami ünneppé I. Ferenc császár nyilvánította, ma pedig e nap legfőbb nemzeti ünnepünk. Szent István neve forrt össze a legszorosabban a magyarsággal és egyszersmind a magyarok európaiságával. Az ő nevének szinonimája a szentkirály, ő volt falvak százaiban a templomcím, a település névadója. Ő az örök hivatkozási alap, minden cselekedet viszonyítási pontja, ő a Nagy Kezdet, az országalkotó, az államszervező, a keresztény hitet terjesztő uralkodó. Ő a valaha élt legnagyobb magyar államférfiú.

 

 
 
 
 
 
 
 
27
28
29
30
31
1
2