Elsődleges fülek

május 2020

h k sze cs p szo v
27
28
29
30
1
2
3
 
 
 
 
 
 
 
4
5
6
7
8
9
10
 
 
 
 
 
 
 
11
12
13
14
15
16
17
 
 
 
 
 
 
 
18
19
20
21
22
23
24
 
 
 
 
 
 
 
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
30
május
szombat
Szent Johanna - május 30.

 

SZENT JOHANNA vértanú

született: Domrèmy, Franciaország,  1413. január 6.?

elhunyt: Rouen, 1431. május 30.

 

Champagne-ból bevándorolt, négy gyermekes, módos parasztcsalád gyermeke. Apja, Jacques községi elöljáró, édesanyja Isabelle vagy Zabillet, Romée. Gyermekkorát a százéves háború rablásai, vérengzései és rettegései határozták meg, ugyanakkor mindez nem törte meg az alapvetően vidám, élénk természetű pásztorlány lelkületét, aki szeretett játszani, táncolni, tréfákban részt venni. 12 éves korában részesült az első látomásban, ami teljesen megváltoztatta, elmélyítette belső világát, gyakran gyónt, naponta hallgatott szentmisét, rendkívüli áhítattal járult a szentáldozáshoz. 13 éves korában szüzességi fogadalmat tett. Reggeltől estig a templomban volt, arccal a padlóra borulva vagy térdelve imádkozott. Az égi hangok Isten leányának szólították, jóságra buzdították, majd miután lelki élete kellőképp elmélyült, tudatták vele konkrét történelmi feladatát. Küldetésül kapta, hogy tegye a trónörököst, Károlyt Franciaország fölszentelt királyává, és tisztítsa meg az országot az angoloktól. Az isteni hívás iránti engedelmesség szembeállította környezetével: apja fenyegetése, a falusiak gúnyolódása ugyanakkor egyáltalán nem tántorították el. Baudricourt lovagtól, a közeli Vaucouleurs várának parancsnokától egy csapatot kapott és férfiruhában lovagolt az ellenség megszállta területen keresztül Chinonba a trónörököshöz, aki bizalmatlanul fogadta: letette királyi ruháját, s nemesi öltözetben elvegyült a főurak közt, hogy a „boszorkány” ne ismerje föl. De ezzel nem lehetett megtéveszteni, egyenesen az álruhás trónörököshöz lépett - akit addig sohasem látott - letérdelt előtte és ünnepélyesen mondta: „Nemes trónörökös uram, az egek Királya általam üzeni, hogy Reimsben majd királlyá kenik és megkoronázzák”. Károly az egyház tekintélyére és tapasztalatára bízta, ezért Poitiers-ben hat hétig vizsgálták szavahihetőségét, s végül az ostromlott Orléans-ba küldték kis csapat élén. Megjelenése, szava és imádsága lángra lobbantotta a hitet a város csüggedt lakóiban, fölrázta a fáradt és elbátortalanodott katonákat. Háromnapos harc után, 1429. május 8-án Orléans megszabadult az angoloktól. Ezzel megszerezte az ismert pénzember, Coeur anyagi támogatását a rendkívül nehéz loire-i hadjárathoz. 1429. június 18-án a patay-i csatában az angolokat Loire menti állásaik föladására és elhagyására kényszerítették. A francia sereg Reimsbe indult, ahol 1429. július 17-én a zászlaját vivő Johanna jelenlétében a trónörököst királlyá kenték. VII. Károly visszanyerte az angol királytól, VI. Henriktől a törvényes uralkodói jogot.

Johanna harci sikereit kizárólag Istennek tulajdonította. A katonák között szigorúan megtiltott mindenféle káromkodást, paráznaságot, elűzte a táborból a bűnös nőket, kiket lélekbelátó képességével azonnal fölismert. A polgárháború következtében hajléktalanná vált szerzeteseket és apácákat külön zászló alatt összegyűjtötte, hogy ezzel biztosítsa számukra a közös imádság lehetőségét, katonáinak pedig a szentmisehallgatást. Mindig ott volt a legveszélyesebb helyzetekben. Minden harci bátorsága ellenére is állandóan vallotta, hogy igazi küldetése nem a harc, hanem békét hozni és segítséget nyújtani a szenvedőknek. Minden fontos csata előtt több ízben is, személyesen fölajánlotta az ellenfélnek a békekötést, kitéve magát ezzel az ellenfél gúnyolódásának és szitkainak. Legádázabb ellenségeinek elestét megsiratta, és hosszasan imádkozott, vezekelt értük. Károly koronázás után addig akarta folytatni a harcot, amíg küldetésének megfelelően az angolokat teljesen ki nem űzik az országból. VII. Károly féltékeny tanácsadói hatására lassanként elfordult tőle, kezdte hátráltatni terveit, lassította csapatai előrevonulását, elbocsátotta a költséges koronázási sereget, és titkos tárgyalásba kezdett az angolok oldalán harcoló burgundi herceggel, ezért Johanna Párizs fölszabadítására irányuló támadása szeptember 8-án támogatás híján sikertelen maradt. A hadsereg a király parancsa szerint visszatért a Loire-hoz. Tél végén Johanna saját felelősségére megindult a burgundoktól, angoloktól és luxemburgiaktól ostromlott Compiègne védelmére. 1430. május 23-án kirohanást intéztek az ostromlók ellen. A visszatérést néhány emberével hátvédként fedezte, mire azonban a várhídhoz ért, a várbeliek azt már (véletlenül vagy árulásból) fölvonták, így ő néhányadmagával a luxemburgi herceg foglya lett. Hiába követelte kiadatását a párizsi egyetem, hiába könyörgött érte urának a herceg felesége, a herceg 10 ezer frankért átadta az angoloknak. -A hírre, hogy angol fogságba kerül, hirtelen megingásában és halálfélelmében kivetette magát a beaurevoiri vár tornyából, ahol fogva tartották. E tettét később egész hátralévő, rövid életében siratta, és őszinte bűnbánattal gyónta meg. A szentség erejébe és az Úr irgalmába vetett rendíthetetlen hitét és bizalmát későbbi bírái kevélységnek nyilvánították. Az angolok diadalmenetben vitték Rouen városába, ahol mint boszorkányt vádolták be az egyházi hatóságnál. Céljuk az volt, hogy aláássák ezzel a reimsi koronázás érvényességét. A perben mozgósították a domonkos inkvizíciót és a párizsi teológiai fakultást, mely akkor, a bázeli zsinat előestéjén szinte második egyházkormányzat szerepét töltötte be. Johanna hiába fellebbezett az ítélet kihirdetése előtt a pápához. A per 1431. február 21-én kezdődött Rouenban a párizsi egyetem 53 doktora és a domonkos inkvizítor előtt. Az elnök, Cauchon beauvais-i püspök az angolok nyomása alatt állt, s a per lefolytatásában több szabálytalanságot is elkövetett, ami 25 évvel később alkalmat adott a rehabilitálásra. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az egyházi bírák mindent megtettek annak érdekében, hogy beismerő vallomásra bírják, s ezzel az angolok várakozásának (a koronázás érvénytelenítése) halálbüntetés nélkül is eleget tegyenek. A per fönnmaradt okmányai szerint a kilenc hónapi nehéz fogságban kimerült Johanna válaszainak mély hitből fakadó józansága, istenismerete csodálatot váltott ki a teológiai szempontból magasan fölötte álló bíráiban is. Röviddel az ítélet meghozatala előtt azonban az alig 18 éves, a máglya félelmétől meggyötört Johanna megadta a kívánt választ: „beismerte”, hogy képzelgések áldozata lett, „hangjai” a sátántól voltak. Az egyházi hatóság ekkor máglya helyett kenyéren és vízen töltendő életfogytiglani börtönre ítélte, s kötelezte, hogy vesse le férfiruháit. Kifejezetten megígérték, hogy „vallomása” fejében az angolok börtönéből átviszik az egyháziba, de ezt aztán nem tették meg. Megtagadták tőle a szentségeket is. Látomásaiban szentjei árulással vádolták. Az angol őrség egyik katonája molesztálni kezdte, mire újra felöltötte férfiruháit, melyeket nem távolítottak el cellájából, számítva arra, hogy a provokáció miatt előbb-utóbb újra felölti azokat. Miután egy utolsó szentáldozást még engedélyeztek, 1431. május 30-án reggel az egyházi bíróság mint visszaeső eretneket kizárta az egyházból. Az angolok, akik mindenképp a „boszorkány” halálát akarták, azonnal átadták a hóhérnak. Kopaszra nyírt fejére papírsüveget húztak e felirattal: „Eretnek, szakadár, visszaeső bűnös, hitehagyó, bálványimádó”. Kordéját 800 angol katona kísérte a vesztőhelyre az úton, mely alatt ő végig imádkozott. Rouen régi piacterére érve letérdelt, mindenkitől bocsánatot kért (bíráitól és elítélőitől is), és hangosan ajánlotta lelkét Istennek, a Boldogságos Szűz Máriának, Szent Mihálynak, Szent Katalinnak és Margitnak, majd feszületet kért. Egy angol katona két gallyat kötött össze, amit Johanna a keblébe rejtett. Amikor a máglyát meggyújtották, fölkiáltott: „Jézus! Jézus!” A hóhér maga vallotta, hogy túlságosan keserves halállal kellett meghalnia. A tömegben és az angol katonák között is elhangzott: „Az Úr vértanúja volt, szentet égettek el.” Hamvait a Szajnába szórták, nehogy valaki boszorkányságra vagy más gonosz célra használja. VII. Károly 1449-ben jóvátételi eljárást indított, mely 1456-ban eredménnyel zárult. Sokan életben voltak az egykori tanúk közül, s vallomásuk egyértelművé tette, hogy cselekedeteit Isten Lelkének sugallatai vezették. 1909. április 11-én boldoggá, 1920. május 16-án szentté avatták. XII. Pius pápa 1944. május 13-án Franciaország második patrónájának nyilvánította.

 

 
30
május
szombat
Szent István király ereklyéinek átvitele - május 30.

 

SZENT ISTVÁN KIRÁLY EREKLYÉINEK ÁTVITELE

 

Az 1038. augusztus 15-én meghalt István királyt Székesfehérvárott, az általa építtetett Nagyboldogasszony székesegyházban temették el. VII. Gergely pápa hozzájárulásával a Szent László király által Székesfehérvárra összehívott országos zsinaton 1083. augusztus 20-án „testét ünnepélyesen felemelték”. A szent jobb a gyűrűvel együtt Mercurius szerzetes, a kincstár őre birtokába került, aki azt a Berettyó mellett álló családi monostorában rejtette el. Amikor 1084. május 30-án László király ide látogatott, Mercurius megvallotta neki titkát. Ez a Szent Jobb tiszteletére emelt monostor lett a szent jobb középkori őrzőhelye. A jobb kéztől elválasztott kar Lengyelországba (Lvovba) került, egy másik karereklyét a bécsi Szent István-dómban őriznek. A Szent Jobb a török dúlás idején a koponyaereklyével együtt Raguzába (ma Dubrovnik) került. Mária Terézia a Szent Jobbot 1771. június 21-én Budára vitette, a királyi vár kápolnájába; a koponyaereklye egy részét előbb Pozsonyba, majd 1778. április 2-án Székesfehérvárra hozatta. A Szent Jobbot a II. világháború alatt külföldre vitték, majd 1945. augusztus 19-én ismét haza került, s azóta a budapesti Szent István-bazilikában őrzik.

 

Himnusz, olvasmány és könyörgés az imaórák liturgiájában

 

Himnusz

Új dallamot énekeljen,

Istenének zengedezzen

a mennyei hadsereg.

Vele együtt esdekelve

Sion lánya lelkesedve

mondjon édes éneket.

 

Ne legyen ma senki néma,

örvendezzen vigadozva

magyaroknak nemzete.

Ez a nap az ünnep napja,

királyát ma trón fogadja,

s egek boldog élete.

 

Szembeszáll a pogánysággal,

s apostoli buzgósággal

hirdeti a szent igét,

Mint Salamon réges-régen,

templomokat rak serényen:

dús adományt nyújt a kéz.

 

Királyszéket nyert a mennyben,

de a földön ügyeinkben

csodás tette megjelen.

Kérjük hát szent királyunkat

s kegyes Urunk, Krisztusunkat

mindörökké szüntelen. Ámen.

 

Olvasmány

Szent István legendájából, amelyet Hartvik püspök írt meg

Ahogy megvirradt Isten szentséges szülőanyja, Mária mennybevétele után az ötödik nap, összegyűlt a templomban a király a főemberekkel, a papság a főpapokkal; először gyászmisét mondtak, majd elmozdítva a padlóból kiemelkedő márványtáblát, végül is lementek a koporsóig, s annak felnyitásakor az édes illat oly hévsége árasztott el minden jelenlevőt, hogy azt hitték, az Úr paradicsomi gyönyöreinek közepébe ragadtattak. Maga a koporsó színültig volt kissé vöröslő, szinte olajjal kevert vízzel; benne, mint olvasztott balzsamban, nyugodtak a drága csontok; ezeket a legtisztább gyolcsba gyűjtötték, s a gyűrűt, amely a boldog férfi jobb kezére volt húzva, a folyadékban sokáig keresték. Mivel ezt nem találták, némelyek elkezdték a király parancsára a vizet ezüstüstökbe és hordókba méregetni, hogy ha kiürítették a szarkofágot, bizonyosabban megtalálják a gyűrűt. De csodálatosképpen minél több folyadékot mertek ki, annál több áradt helyébe, s töltötte meg a koporsót. Látva a csodát, a kimert vizet visszaöntötték a helyére, de a visszazúdítással sem telt meg jobban a koporsó. Akkor befedvén a sírt, dicséreteket s hálát zengtek az isteni kegyességnek, és a talált kinccsel Isten boldogságos szülőanyjának, a mindenkor Szűz Máriának oltárához visszatértek.

Egy bizonyos Mercurius nevű szerzetest, aki papi rendjében a mindenkor Szűz kincstárának őre volt, s a mennyei haza szeretete miatt a világról is lemondott, azon órában, amelyben a koporsót felnyitották, nehogy a szent ereklyékből valamit elragadjon, megdorgált a király, és messzire küldött onnan. Amikor szomorú arccal ült a kórusban, egy fehér ruhába öltözött ifjú összecsavart szövetet adott át neki, mondván: „Rád bízom ezt megőrzésre, s ha eljön az idő, felfedésre.” A szent szolgálat végeztével a szerzetes az épület sarkában a szövetet kibontotta, s elsápadt, hogy Isten emberének ép kezét, rajta a csodás mívű gyűrűvel meglátta; anélkül, hogy tudtak volna róla, magával vitte a monostorba, amelynek igazgatása reá volt bízva, s várva várt az ifjú által Krisztustól megjövendölt időre. Itt mint földbe rejtett kincset, sokáig eltökélten egyedül vigyázta és őrizte, majd a kolostor alapítóit értesítette, végül, hogy közeledett a kinyilvánítás ideje, a királlyal is közölte. Ez a püspököket és Magyarország első embereit csakhamar összehívatta, s miután ott Krisztus sok csodás jótéteményét pazarolta, ő az ünnepélyes napot Isten embere jobbjának felemelésére meghatározta.

Mi dolog, testvéreim, hogy a többi tag eloszlott, s a hús porba vegyültével teljesen szétfoszlott, csak a jobb kéz őrizte meg csontjaihoz tapadó idegeivel s bőrével épségének ékességét? Nem hiszem, hogy mást akarna a jeles ténnyel kinyilvánítani a megmérhetetlen isteni szándék, mint hogy a szeretet és alamizsnálkodás az erények minden lépcsőfokán átlép. Innen van testének és jobbjának gyönyörűséges és bámulatos csodálata, innen az örök élet édes és boldog jutalma, innen a mennybéliekkel kívánatos együtt lakása, ahol rásugárzik mindig fénylő s fogyhatatlan ragyogása az egy és legfőbb Istenségnek, az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek, mindörökkön-örökké. Ámen.

 

Könyörgés

Szentek csodálatos fényessége, Istenünk, te Szent István király dicsőséges jobbját gondviselő szereteteddel megőrizted számunkra. Add, hogy oltalmának szüntelenül örvendjünk. A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.Ámen.

 
30
május
szombat
Május 30. szombat - Húsvét VII. hete

 

KALENDÁRIUM

Pünkösd hava

Május 30. szombat

 

Húsvét VII. hete

Szent István király ereklyéinek átvitele

http://www.ktp.hu/kalendar/majus-30-szent-istvan-kiraly-ereklyeinek-atvitele

Szent Johanna vértanú

http://www.ktp.hu/kalendar/majus-30-szent-johanna

 

 „Nem csak kenyérrel él az ember…”

NAPI EVANGÉLIUM: Jn 21,20-25

Amint Péter hátrafordult, látta, hogy jön utána az a tanítvány, akit Jézus szeretett, aki a vacsorán a keblére borult, és megkérdezte: »Uram, ki az, aki Téged elárul?« Amikor tehát Péter meglátta őt, megkérdezte Jézustól: »Uram, és ő?« Jézus azt felelte neki: »Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele? Te kövess engem!«

Ezért a testvérek között elterjedt a szóbeszéd, hogy az a tanítvány nem hal meg. Pedig Jézus nem azt mondta neki: »Nem hal meg«, hanem: »Ha azt akarom, hogy maradjon, amíg eljövök, mit törődsz vele?«

Ez az a tanítvány, aki tanúságot tesz mindezekről, és aki ezeket írta. Tudjuk, hogy igaz az ő tanúsága. Van még sok egyéb is, amit Jézus tett, amelyeket ha egyenkint mind megírnának, úgy gondolom, az egész világ sem tudná befogadni a könyveket, amelyeket írni kellene.

A lelkiélet alapvető törvénye, amit a „pusztai atyák” így fogalmaztak meg: „soha ne hasonlítsd össze magadat mással, és üdvözülsz”. Mi rendszeresen másokkal foglalkozunk, és így lemaradunk a saját életünkről. Péter apostol János sorsával foglalkozik, és ez vezeti az ősegyházat az első tévedéséhez, feltételezve, hogy a „szeretett tanítvány” nem fog meghalni Jézus második eljöveteléig.

Nagy önfegyelem kell ahhoz, hogy mindenki a maga dolgával foglalkozzon, pedig az igazi szabadság pont ebben áll, hogy a saját dolgainkkal tudjunk és merjünk törődni.

A világon a legtöbb könyvet még mindig a Biblia témakörében írják, és mégsem tudjuk befogadni azokat. Nagy józanság kell ahhoz, hogy megválogassuk olvasmányainkat, hiszen Jézusról sokféle szándékkal, és indulattal lehet írni, s a hit, ami „hallomásból ered”, az írásokon keresztül is terjed. Nem mindegy, hogy mit olvasunk. Keressünk színvonalas könyveket, és ne olvassunk el bármit.  

 

Historia est magistra vitae –

A történelem az élet tanítómestere

 

„Ne emlegessük annak hibáit, akinek erényeit követni alig bírjuk...”  

Szent Jeromos

 

Ezen a napon történt:

1849. I. Ferenc József Ludwig von Welden utódaként Julius Jakob von Haynaut nevezi ki a magyarországi császári és királyi csapatok főparancsnokává.

1919. Megalakul az első szegedi ellenkormány gróf Károlyi Gyula vezetésével

1942. Köln éjjeli bombázásával kezdetét veszik a Németország elleni angolszász légitámadások

1947. A Svájcban üdülő Nagy Ferenc miniszterelnököt zsarolással lemondatják és emigrációba kényszerítik a kommunisták. Másnap Dinnyés Lajost nevezik ki miniszterelnökké

1949. Az Német Demokratikus Köztársaság kikiáltása

1954. A Pajtás gőzös tragédiája Balatonfüreden, amelyben 23 utas életét veszti

 

Ezen a napon született:

1672. NagyPéter orosz cár

1786. Fáy András író, politikus

1875. Entz Géza zoológus, egyetemi tanár, akadémikus

 

Ezen a napon hunyt el:

1594. Balassi Bálint költő, végvári katona

1640. Peter Paul Rubens németalföldi festőművész

1778. Voltaire (er. François Marie Arouet) francia író, filozófus

1793. Mihail Dmitrijevics Gorcsakov herceg, orosz cári tábornok, az orosz-török háborúk és a Krími háború hadvezére

1892. Lebstück Mária főhadnagy

Gazdag kereskedőcsaládba született. 13 éves korától Bécsben élt. A forradalom alatt Lebstück Károly néven csatlakozott az egyetemi légióhoz. Honvédtisztként az 1848-as bécsi forradalomban a jogászcsapatban küzdött, majd annak leverése után a honvédsereghez csatlakozott, Részt vett a branyiszkói és a kápolnai összecsapásban, majd ott volt Buda visszavételénél is. A kápolnai csatában megsebesült, hősiességéért hadnaggyá léptették elő. Később főhadnagy lett a Miklós-huszároknál. 1849 júliusában férjhez ment Jónák József tüzér őrnagyhoz, akit májusban, Buda ostrománál ismert meg. A szabadságharc bukása után hat hónapig az aradi várban raboskodott, itt szülte meg fiát. Rokonai közbenjárására szabadon engedték, de kiutasították Magyarországról. Férje meghalt a fogságban. Özvegyen fiával együtt Horvátországban élt, majd újból férjhez ment és Győrben élt. Férje 1870-es halála után nagy nyomorban tengődött, mosónőként dolgozott. Alakját 1942-ben Huszka Jenő és Szilágyi László örökítette meg Mária főhadnagy című operettjében.

1960. Borisz Leonyidovics Paszternak Nobel-díjas orosz író

1964. Szilárd Leó fizikus, atomtudós

1969. Benedek Marcell író, műfordító