Ferenc pápa megnyilatkozásai 2018 nagyböjtjében

2018, február 14
Ferenc pápa megnyilatkozásai 2018 nagyböjtjében

FERENC PÁPA NAGYBÖJTI ÜZENETE

„A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet”

 

Kedves Testvérek!

Ismét közelít felénk az Úr húsvétja! Hogy felkészüljünk rá, az Isteni Gondviselés a nagyböjtöt adja nekünk „megtérésünk szentségi jeleként” („évenként visszatérő gyakorlatai által”), amely jelzi és meg is valósítja a lehetőséget, hogy teljes szívvel, teljes életünkkel visszatérjünk az Úrhoz.

Ebben az évben is ezen üzenettel szeretnék segíteni az egész Egyháznak, hogy örömben és igazságban élje meg ezt a kegyelmi időt. Az ihletet ehhez Jézus szavaiból merítem, ahogyan Máté evangéliumában olvasható: „A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet” (24,12).

Ezt a mondatot ott találjuk, amikor Jézus a végidőkről beszél, Jeruzsálemben, az Olajfák hegyén, éppen ott, ahol kezdetét veszi majd az Úr kínszenvedése. A tanítványok kérdésére válaszolva Jézus leírja a nagy összeomlást és azt a helyzetet, amelyben a hívők közössége találhatja magát. A fájó események közepette hamis próféták fognak sokakat félrevezetni, s ez azzal fenyeget, hogy kialszik a szívekben a szeretet, amely szeretet az evangélium lényege.

 

A hamis próféták

Hallgassuk meg ezt a részt és tegyük fel a kérdést: milyen formákat öltenek a hamis próféták?

Olyanok, mint a „kígyóbűvölők”, vagyis kihasználják az emberi érzelmeket, hogy rabszolgájukká tegyék és oda vigyék őket, ahova csak akarják. Isten hány és hány gyermekét bűvölik el a pillanatnyi gyönyörök csábításai, amit boldogságnak hisznek! Hány férfi és nő él a pénz illúziójának varázsában, amely valójában a haszon vagy az aljas érdekek rabszolgáivá teszi őket! Hányan vannak, akik azt hiszik: elég, ha csak maguknak élnek, azután a magány áldozataivá válnak!

Azok a „sarlatánok” is hamis próféták, akik egyszerű és azonnali megoldásokat kínálnak a szenvedésekre, olyan gyógyírt, ami azonban teljesen hatástalannak bizonyul. Hány és hány fiatalnak kínálják hamis megoldásként a kábítószert, az „egyszer használatos” kapcsolatokat, a könnyű, de becstelen pénzszerzést! Hányan vannak, akiket hálójába vont a teljesen virtuális élet, ahol a kapcsolatok könnyűnek és gyorsnak tűnnek, hogy azután drámaian bebizonyosodjon: nincsen semmi értelmük. Ezek a csalók, akik értéktelen dolgokat kínálnak, elveszik cserébe azt, ami sokkal értékesebb: a méltóságot, a szabadságot és a szeretetre való képességet. A hiúság csapdája ez, amikor a páva szerepét játsszuk, azután nevetségessé válunk, s onnan nem lehet visszafordulni. Nem kell ezen csodálkozni: az ördög, aki „hazug és a hazugság atyja” (Jn 8,44) mindig jóként mutatja be a rosszat és igazként a hamisat, hogy összezavarja az ember szívét. Mindnyájunk számára feladat ezért szívünkben megvizsgálni, nem fenyegetnek-e ezeknek a hamis prófétáknak a hazugságai. Meg kell tanulnunk, hogy ne álljunk meg az azonnali, felszínes szinten, hanem ismerjük fel, mi hagy bennünk jó és tartós nyomot, mivel Istentől jön és valóban a javunkra szolgál.

 

A hideg szív

Dante Alighieri úgy írja le a poklot, hogy a közepén derékig jégbe van fagyva a sátán, aki az elfojtott szeretet dermesztő légkörében él. Tegyük fel tehát a kérdéseket: Hogyan hűlhet ki bennünk a szeretet? Mik a jelei annak, hogy kialudni készül bennünk a lángja?

Ami elfojtja a szeretetet, az elsősorban a pénz iránti mohó vágy, „minden baj gyökere” (1Tim 6,10). Ezt követi az Isten elutasítása, amivel együtt jár a tőle jövő vigasz elhárítása is, amikor inkább a reménytelenséget választjuk, semmint Igéjének és szentségeinek vigasztalását. Mindez erőszakká válik azokkal szemben, akikre úgy tekintünk, mint fenyegetésre a magunk „bizonyosságai” szempontjából: a meg nem született gyerekekkel, az idős, beteg emberekkel, az átutazó vendéggel, az idegennel szemben, de azzal a felebarátunkkal szemben is, aki nem felel meg az elvárásainknak.

A teremtett világ is csendben tanúskodik a szeretet eme kihűléséről: a földet megmérgezte az ember a gondatlanul, odafigyelés nélkül elhajigált szeméttel; a tengereknek, amelyek sajnos szintén szennyezettek, a kényszerű migráció számos hajótöröttjének maradványait is el kell fedniük; az egeket, amelyek Isten terve szerint az ő dicsőségét éneklik, olyan gépek „szántják”, amelyekből halált hozó eszközök hullnak alá.

Közösségeinkben is egyre inkább kihűl a szeretet. Evangelii gaudium kezdetű apostoli buzdításomban igyekeztem leírni e szeretet hiányának legnyilvánvalóbb jeleit. Ezek: az önző lustaság, a terméketlen pesszimizmus, az elszigetelődés és a folytonos testvérháborúk kísértése, a világias gondolkodás, ami arra vezet, hogy csak a látszattal foglalkozzunk, és így lehűtsük a küldetésünk hevét.

 

Mit tegyünk?

Ha meglátjuk magunkban és magunk körül a most leírt jeleket, akkor ezekre az Egyház, édesanyánk és tanítónk, az igazság olykor keserű gyógyszerével együtt felkínálja számunkra a mostani nagyböjti időszakban az imádság, az alamizsnálkodás és a böjt édes segítségét.

Ha több időt szánunk az imádságra, lehetőséget adunk a szívünknek, hogy felfedezze azokat a titkos hazugságokat, amelyekkel önmagunkat csapjuk be, hogy végre Istennél keressünk vigaszt. Ő a mi Atyánk, aki az életet akarja számunkra.

Az alamizsnálkodás gyakorlása által megszabadulhatunk a kapzsiságtól és felfedezhetjük, hogy a másik ember a testvérünk: amim van, soha nem teljesen az enyém. Mennyire szeretném, hogy az adakozás valódi életstílussá váljék mindenkiben! Bárcsak követnénk keresztényekként az apostolok példáját, és meglátnánk a másokkal való osztozás lehetőségében az Egyházban megélt közösség kézzelfogható tanúságtételét. Ennek kapcsán felidézem Szent Pál felszólítását, amikor a korintusi hívekhez fordult a jeruzsálemi közösségnek szánt pénzgyűjtés ügyében: „ …mert javatokra válik” (2Kor 8,10). Ez különösen is igaz nagyböjtre, amikor számos szervezet tart gyűjtést nehéz helyzetben lévő egyházaknak és népeknek. Bárcsak mindennapi kapcsolatainkban is, minden olyan testvérünkkel szemben, aki segítséget kér, arra gondolnánk, hogy ez egy felhívás a Gondviselés részéről. Minden adakozás alkalom számunkra, hogy részt vegyünk abban, ahogyan Isten gondját viseli gyermekeinek. Ha ma engem használ fel arra, hogy segítsen egy testvéremen, hogyne gondoskodna az én szükségemről is legközelebb ő, akit senki nem múlhat felül nagylelkűségben?

Végül a böjt elveszi az erőt az erőszakból, lefegyverez minket, jelentős alkalmat szolgáltat rá, hogy lélekben növekedjünk. Egyrészt lehetőségünk nyílik rá, hogy megértsük: mit tapasztalnak azok, akiknek a legszükségesebb dolgok is hiányoznak és ismerik a napi éhezés gyötrelmeit, másrészt kifejezésre juttatja lelkünk állapotát, amely Isten jóságára éhezik és Isten életére szomjazik. A böjt felráz, figyelmesebbé tesz minket Isten és a felebarátaink iránt, felkelti akaratunkat, hogy engedelmeskedjünk Istennek, aki egyedül képes betölteni éhségünket.

Szeretném, ha a hangom eljutna a Katolikus Egyházon kívülre is, ha eljutna mindannyiótokhoz, jó szándékú férfiak és nők, akik nyitottak vagytok Istent meghallgatni. Ha benneteket is szomorúsággal tölt el a világon eluralkodó igazságtalanság, ha benneteket is aggaszt az a fagyos levegő, amely megbénítja a szíveket és a tetteket, ha úgy látjátok, hogy megfogyatkozott a közös emberség értelme, akkor csatlakozzatok hozzánk, hogy együtt szólítsuk Istent, együtt böjtöljünk és együtt adakozzunk testvéreink megsegítésére!

 

Húsvét tüze

Főként az Egyház tagjait hívom, hogy lendülettel vágjanak neki a nagyböjt útjának, és támaszkodjanak az alamizsnára, a böjtre és az imára. Ha olykor úgy tűnik is, hogy sok szívben kialszik a szeretet, soha nem huny ki Isten szívében! Ő mindig nyújt számunkra új alkalmakat, hogy újra elkezdhessünk szeretni.

Kiváló alkalom lesz idén is erre a „24 óra az Úrért” kezdeményezés, amely arra hív bennünket, hogy a kiengesztelődés szentségét a szentségimádás keretében ünnepeljük meg. 2018-ban ez március 9-ére, péntekre és március 10-ére, szombatra esik, a 130. zsoltár 4. verséből merítve ihletet: „nálad bocsánatot nyer a vétek”. Minden egyházmegyében legalább egy templom nyitva fog maradni 24 órára folyamatosan, hogy alkalmat nyújtson a szentségimádásra és a szentségi gyónásra.

Húsvét éjszakáján újra átéljük majd a húsvéti gyertya meggyújtásának nagy hatású szertartását: az „új tűzből” vett fény lassanként el fogja űzni a sötétséget és megvilágítja majd a liturgián részt vevő közösséget. „A dicsőségesen feltámadt Krisztus világossága oszlassa szét szívünk és elménk homályát”, hogy mindnyájan újra átélhessük az emmauszi tanítványok tapasztalatát: meghallgassuk az Úr szavát és magunkhoz vegyük az Eucharisztia Kenyerét, s akkor a szívünkben újra fellángol a hit, a remény és a szeretet.

Megáldalak benneteket és imádkozom értetek. Ne feledkezzetek meg róla, hogy imádkozzatok értem.

Vatikán, 2017. november 1., mindenszentek ünnepén

FERENC

 

FERENC PÁPA HAMVAZÓSZERDAI HOMÍLIÁJA

Itt az alkalmas idő – állj meg, nézz, és térj vissza!

2018. február 14.

 

A negyven napos bűnbánati idő alkalmas időszak arra, hogy kijavítsuk keresztény életünk hamis hangzását és befogadjuk az Úr húsvétjának mindig új, örömteli és reményt ébresztő üzenetét. 

Anyai bölcsességében az Egyház azt javasolja, hogy különös figyelmet fordítsunk mindarra, ami hívő szívünk kihűlését vagy berozsdásodását eredményezheti.

Sokféle kísértésnek vagyunk kitéve. Mindenki tudja, milyen nehézségekkel kell szembenéznie. Szomorú megtapasztalni, hogy a mindennapi bajok közepette olyan hangok szólalnak meg, amelyek – kihasználva az emberek fájdalmát és elbizonytalanodását – csak a bizalmatlanságot képesek növelni. Márpedig ha a hit gyümölcse a szeretet – amint Kalkuttai Teréz anya szerette ismételni –, akkor a bizalmatlanság gyümölcse a lehangoltság és a lemondás. Bizalmatlanság, lehangoltság és lemondás: ezek azok a démonok, amelyek kiégetik és megbénítják a hívő nép lelkét.

A negyven napos bűnbánati idő alkalmas időszak arra, hogy leleplezzük ezeket és más kísértéseket, és engedjük, hogy szívünk ismét Jézus szíve szerint dobogjon. Ezt az egész liturgiát ez az érzés hatja át, és elmondhatjuk, hogy ez három szóban visszhangzik, melyeket a „hívő szív felmelegítésére” kapunk: állj meg, nézz, és térj vissza.

Állj meg egy kicsit, hagyd a nyughatatlanságot, az értelmetlen futkosást, amely csak annak keserűségét érezteti lelkeddel, hogy soha nem érkezünk meg sehová! Állj meg, hagyd a kényszeresen rohanó életmódot, amely szétszórttá tesz, szétszakít és végül teljesen elveszi a családra szánt időt, a barátságra szánt időt, a gyermekekre szánt időt, a nagyszülőkre szánt időt, az önzetlenül adott időt… az Istenre szánt időt!

Állj meg egy kicsit, ne akarj mindenáron kitűnni, mindenki figyelmét felkelteni, állandóan „kirakatban” lenni, ami elfeledteti veled a meghittség és elmélyülés értékét!

Állj meg egy kicsit gőgös tekinteted, a szádon kiszaladó becsmérlő megjegyzés előtt, melynek az az oka, hogy elfelejtetted a gyengédséget, az irgalmat és a tiszteletet mások iránt, különösen a sérülékeny, megsebzett, sőt bűnben és tévedésben elmerült emberekkel való találkozásban!

Állj meg egy kicsit azon késztetésed előtt, hogy mindent ellenőrzésed alá vonj, mindent tudj, mindenen átgázolj, ami azért van, mert elfelejtetted a hálát az élet ajándékáért és a sok kapott jóért!

Állj meg egy kicsit a fülsüketítő zaj előtt, amely elfeledteti veled a csend termékeny, teremtő erejét!

Állj meg egy kicsit azon magatartásoddal, hogy meddő, terméketlen érzéseket táplálsz, amelyek abból fakadnak, hogy bezárkóztál, sajnáltatod magad, és amelyek elfeledtetik veled, hogy mások segítségére siess, hogy megoszd terheiket és szenvedéseiket!

Állj meg annak üressége előtt, ami pillanatnyi, időleges és múlandó, ami megfoszt a gyökerektől, a kapcsolatoktól, a fejlődés útjainak és a mindig úton levés tudatának értékétől!

Állj meg! Állj meg, hogy nézz és szemlélj!

Nézz!

Nézd a jeleket, amelyek megakadályozzák, hogy a szeretet kihunyjon, amelyek elevenen tartják a hit és a remény lángját; nézd a köztünk tevékenykedő Isten gyengédségének és jóságának élő arcait!

Nézd családjaink arcát, akik nem adják fel, és napról napra – sok erőfeszítéssel – mindent megtesznek, hogy előrehaladjanak az életben, és nagy szűkölködés és sok nyomorúság közepette is mindent megtesznek, hogy otthonukból a szeretet iskoláját hozzák létre!

Nézd az arcokat, amelyek kérdőre vonnak minket, a gondoskodást és oltalmat igénylő gyermekek és fiatalok jövőt és reményt tükröző, holnapról és lehetőségekről álmodó arcát; nézd a szeretet és az élet élő hajtásait, amelyek mindig utat törnek maguknak szűkös és szánalmas számításaink között!

Nézd öregeinknek az idő múlásától barázdált arcát: a népünk élő emlékezetét hordozó arcokat: Isten tevékeny bölcsességének arcait!

Nézd betegeink és sok segítőjük arcát; azokat az arcokat, amelyek sebezhetőségükben és szolgálatukban arra emlékeztetnek minket, hogy egyetlen ember értékét sem lehet leszűkíteni pénzbeli és hasznossági kérdésre!

Nézd a sok bűnbánó arcát, akik próbálják helyrehozni hibáikat és tévedéseiket, akik nyomorúságaik és fájdalmaik közepette is azért küzdenek, hogy változtassanak helyzetükön és tudjanak előrehaladni!

Nézd és szemléld a megfeszített Szeretet arcát, aki a keresztről ma is a remény hordozója; kinyújtott kéz azok felé, akik keresztre feszítve érzik magukat, akik megtapasztalják életükben a kudarcok, kiábrándulások és csalódások súlyát!

Nézd és szemléld Krisztus konkrét arcát, aki kivétel nélkül mindenkiért vállalta a keresztre feszítést! Mindenkiért? Igen, mindenkiért. Az ő arcának szemlélése reményteli meghívást jelent ebben a negyvennapos bűnbánati időben arra, hogy legyőzzük a bizalmatlanság, a lehangoltság és a lemondás démonait. Ez az arc arra hív minket, hogy kiáltsuk: Isten országa lehetséges!

Állj meg, nézz, és térj vissza!

Térj vissza Atyád házába! Félelem nélkül térj vissza rád váró, irgalmas Atyád feléd nyújtott, vágyakozó karjaiba (vö. Ef 2,4)!

Térj vissza! Félelem nélkül: itt az alkalmas idő hazatérni, „az én Atyám és a ti Atyátok” házába (vö. Jn 20,17). Itt az ideje, hogy engedjük megérinteni szívünket… Ha a rossz útján maradunk, az csak szomorúsághoz és csalódáshoz vezet. Az igazi élet valami egészen más, és szívünk jól tudja ezt. Isten soha nem fárad bele, hogy kinyújtott kézzel várjon ránk (vö. Misericordiae vultus bulla, 19).

Térj vissza félelem nélkül, hogy megtapasztald Isten gyógyító, megbékélést adó gyengédségét! Engedd, hogy az Úr begyógyítsa a bűn sebeit, és beteljesítse atyáinknak adott ígéretét: „Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekből a kőszívet, és hússzívet adok nektek” (Ez 36,26).

Állj meg, nézz, és térj vissza!

 

Ferenc pápa elmélkedése

A nagyböjt nem szomorú, nem gyászos idő!

2018. február 18. vasárnap, a déli Mária-imádság előtt

 

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A nagyböjt eme első vasárnapján az evangélium a kísértés, a megtérés és az örömhír témájára utal. Márk evangélista azt írja: „A Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt a pusztában, és megkísértette a sátán” (Mk 1,12–13). Jézus azért megy a pusztába, hogy felkészüljön küldetésére a világban. Neki nincs szüksége megtérésre, de mint embernek át kell mennie ezen a próbatételen egyrészt önmaga érdekében, hogy engedelmeskedjen az Atya akaratának, másrészt a mi érdekünkben, hogy megadja nekünk a kísértések legyőzésének kegyelmét. Ez a felkészülés abban áll, hogy küzd a gonoszlélek, vagyis az ördög ellen. A nagyböjt számunkra is a lelki küzdelem, a lelki harc időszaka: az imádság által meg kell küzdenünk a Gonosszal, hogy képesek legyünk – Isten segítségével – legyőzni őt a mindennapi életben. Tudjuk, a rossz sajnos működik életünkben és környezetünkben, ahol erőszak, a másik elutasítása, bezárkózás, háború, igazságtalanság van jelen. Ezek mind a Gonosz, a rossz művei.

A pusztában őt ért kísértések után Jézus azonnal elkezdi hirdetni az evangéliumot, vagyis az örömhírt – ez a második szó! Az első a „kísértés” volt, a második az „örömhír”. Ez az örömhír az embertől megtérést – íme, a harmadik szó – és hitet követel. Jézus azt hirdeti: „Betelt az idő, közel van Isten országa”; azután így buzdít: „Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban” (Mk 1,15), vagyis higgyetek ebben az örömhírben, abban tudniillik, hogy Isten országa közel van. Életünkben mindig szükségünk van megtérésre – mindennap! –, és az Egyház arra biztat, hogy imádkozzunk ezért. Sosem irányulunk ugyanis eléggé Isten felé, elménket és szívünket állandóan feléje kell irányítanunk. Ehhez bátran el kell utasítanunk mindent, ami eltérít, a hamis értékeket, amelyek becsapnak minket, és csalárd módon előcsalogatják önzésünket. Ellenben bíznunk kell az Úrban, az ő jóságában és az ő mindnyájunkra vonatkozó szeretettervében. A nagyböjt bűnbánati időszak, ez igaz, de nem szomorú idő! Bűnbánati időszak, de nem szomorú, nem gyászos idő! Örömteli és komoly vállalkozás arra, hogy levessük önzésünket, a régi embert, és megújuljunk keresztségünk kegyelme szerint.

Egyedül Isten adhatja meg igazi boldogságunkat: hasztalan időpocsékolás máshol keresni: a gazdagságban, az élvezetekben, a hatalomban, a karrierben… Isten országa minden várakozásunk beteljesedése, mert az egyszerre az ember üdvössége és Isten dicsősége. A nagyböjt eme első vasárnapján arra kapunk meghívást, hogy figyelmesen hallgassuk és megfogadjuk Jézusnak ezt a felhívását arra, hogy megtérjünk és higgyünk az evangéliumban. Arra kapunk buzdítást, hogy eltökélten rálépjünk a húsvét felé vezető útra, hogy egyre jobban befogadjuk Isten kegyelmét, aki a világot az igazságosság, a béke és a testvériség országává akarja változtatni.

A szentséges Szűz Mária segítsen megélnünk ezt a nagyböjtöt hűségben Isten szavához és állandó imádságban, ahogyan Jézus is tette a pusztában. Ez nem lehetetlen! Azzal a vággyal kell élni napjainkat, hogy befogadjuk Isten felénk áradó szeretetét, ő ugyanis át akarja alakítani életünket és az egész világot.