Bűn és bűnbánat

ALAPVETŐ TANÍTÁSOK:

„Ha az igazságot akarod birtokolni, önmagad mélyén kell rátalálnod, a tanításokat csak segítségül használhatod, .”
(Weöres Sándor)

 

BŰN ÉS BŰNBÁNAT
 

„Nekünk magunknak muszáj végül is
a présbe kényszerülnünk. Befejeznünk
a mondatot.”

(Pilinszky János: Címerem)

Minden vallás egyik legalapvetőbb tapasztalata, hogy az ember bűnös, ez azonban lényegileg más, mint puszta szorongás, vagy neurózis. Az ember vallásos tevékenysége arra irányul, hogyan lehetne ezt a bűnt jóvátenni, vagy kikerülni, hogyan kaphatna bűnétől föloldozást. A keresztény tanítás szerint Jézus Krisztusban az ember engesztelődött ki az Istennel, rádöbbenve arra, hogy nem a Mindenható haragudott meg ránk, hanem mi értettük félre az Ô tetteit. „Krisztusért kérünk tehát benneteket, engesztelődjetek ki Istennel!” (2Kor5,20) Ez a kiengesztelődés nem történhetett meg az ember saját erejéből. Valakinek önként, a halál kényszere nélkül kellett meghalnia ahhoz, hogy rádöbbenjünk, nem a halál a legrosszabb, ami velünk történhet. Jézus halála kiengesztelt minket, embereket az Istennel, s így már lehetőségünk van arra, hogy megértsük, nem az Atya haragudott meg ránk, hanem mi nem láttuk meg Őt, mint Atyát. Az Atya ma is könyörög: „…gyere vissza Hozzám, nem akarok elvenni tőled semmit ami a tiéd, több vagy, mint amit birtokolsz!” Van tehát utunk visszafelé! A bűn valójában magának az „elkövetőnek” árt, minket tesz tönkre, s Isten, jó Atyánkként, ezért tiltotta meg azt. A bűn nem pusztán engedetlenség, amit Ô megtorol, hanem a gyermeki bizalom hiánya, amivel kiszolgáltatjuk magunkat egy olyan világnak, amit nem ismerünk, de az Isten ismeri és óvni, vigyázni akar ránk. A sok isteni parancs és tiltás okát nem értjük, ugyan úgy, mint gyerekként sem értettünk sok mindent, amiről fölnőve kiderült, hogy a javunkra vált. A bűnt felnőtt keresztényként nem szabad úgy fölfogni, mint puszta törvényszegést, hanem annak az alapvető keresztény hitvallásnak a fényében kell nézni, amit a Biblia úgy fogalmaz: „Minden értetek történik!” (2Kor 4,15). A Szentírás alapján tudjuk, hogy a bűnök nem egyformák. „Ha valaki látja, hogy a felebarátja vétkezik, de nem halálos bűnnel, imádkozzon érte, és aki nem halálosan vétkezett, megkapja az életet. Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte. Minden igazságtalanság bűn, de van halált nem okozó bűn is." (1Jn 5,16-17) A legsúlyosabb, a halálos bűn, a szándékos döntés az Isten ellen. Ez azt jelenti: tudom, hogy valami bűn, és direkt azért akarom megtenni, hogy bűn legyen, tehát a rosszat a rossz kedvéért akarom. Ilyenkor meghal Isten és az ember kapcsolata. Ezt mindenképpen kerülni kell, és minden esetben meg kell gyónni. Súlyos bűn: ilyenkor bár nincs szó döntésről, de figyelmetlenség, gondatlanság, oda nem figyelés következtében valami olyasmi történik, aminek súlyos következménye van (halál, betegség, súlyos válság). Ebben az esetben az Egyház pedagógiai bölcsessége szintén előírja a gyónást, mert bár az ember nem döntött Isten, vagy a felebarát ellen, de tettének következményét csak a föloldozás és a vezeklés által hordozhatja. Bocsánatos bűn: az emberi gyengeség, figyelmetlenség, fáradtság esetei, amikor bár szándékosan nem akarunk rosszat, de mégis valakinek fájdalmat okozunk. Ezek a bűnök, amelyek végigkísérik életünket, a napi bűnbánattal, illetve a szentmise elején tartott lelkiismeret-vizsgálattal rendezhetők. Időszakonként ezeket sem árt meggyónni, s így a szentségi feloldozás kegyelmében részesülni. Az Egyház spirituális gyakorlata ajánlja a gyakori gyónást. A bánat nem keverhető össze a kudarcérzéssel, a tetteink következményei miatti félelemmel, fájdalommal, pusztán annak belátásával, hogy valamit nem jól csináltunk. Ugyanakkor a bánat nem jár együtt föltétlenül a bánat érzésével. Az igazi bánat annak belátása, hogy vétett az ember, rosszat tett, pedig volt más lehetősége is, bűnt követett el; elhatározás arra nézve, hogy ezt nem teszi többet, s törekvés a jóvátételre. A bűnbánat tehát alapvetően különbözik a bűntudattól, mert míg a bánat oda fordít ahhoz, aki ellen vétkezett, megpróbálja helyreállítani, amit elrontott, aktivitásra ösztönöz, és növeli a szeretetet, addig a bűntudat vagy betegség, amit kezelni kell, vagy maga is bűn, a megbocsátás visszautasítása. A bűntudat bezárja az embert, elfordítja a megbántottól, némává tesz. Az Egyház spirituális hagyománya ismeri a „könnyes” bánatot. Ez a Szentlélek Úristen rendkívüli adománya. Ilyenkor az ember érzelmileg is átélheti a bűn súlyát és pusztító voltát, de a hívő ember bűnbánati élete nem érzelmeken alapul, hanem a naponkénti lelkiismeretvizsgálaton.

A főparancs
„Megkérdezte Jézust egy a törvénytudók közül: Mester, melyik a legfőbb parancs a Törvényben? Jézus azt mondta neki: Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!” (Mk 12,30-31) A Biblia tanúsága szerint Jézus maga beszélt arról, hogy a parancsoknak hierarchiája, sorrendje van. Valójában a főparancs kifejezés arra utal, hogy ez minden más parancs gyökere, értelme és lényege. A hívő ember a többi parancs teljesítésekor erre vezeti vissza saját döntéseit. Ez a parancs pedig az Isten és az embertárs szeretete. Fontos azonban tudni, hogy aki önmagát nem szereti, az senki mást sem tud szeretni sem Istent, sem embert. Ez nem önzést jelent, hanem az önmagunkkal való békét, önmagunk elfogadását. Búcsúbeszédében, az Utolsó Vacsorán Jézus „Új parancsot” adott nekünk: „Úgy szeressétek egymást, mint én szerettelek titeket!” (Jn 13,34) Tőle tanulunk szeretni, és ehhez kapunk időt.

A hét főbűn
Ezek a bűnök nem „főben járók”, hanem más bűnök „fejei” forrásai. Azért veszélyesek, mert olyan világszemléletet, hozzáállást gyökeresítenek meg az emberben, amely akadályozza a kiteljesedett, emberhez méltó életet. Nem önmagukban súlyosak ezek a bűnök, hanem következményükben, az általuk kialakuló orientációban, amely elvezet Istentől és önmagunktól.

1. A kevélység. (Mások lenézése, megvetése)
2. A fösvénység. (Olyan anyagiasság, amikor a pénz kerül valaki életének középpontjába)
3. A bujaság. (Amikor az érzékiség irányítja az embert)
4. Az irigység. (Tudatosan elkívánni, vágyni arra ami a másiké, legyen az anyagi, vagy lelki természetű dolog)
5. A torkosság.(Amikor valakit az evés-ivás motivál a hétköznapjaiban. Vö. Fil 3,19: „…istenük a hasuk…”.)
6. A harag. (Az indulat által irányított életvitel)
7. A jóra való restség. (A környezet, a lelkiismeret jóra való késztetéseit figyelmen kívül hagyni)

A Szentlélek elleni bűnök
Ezek az istenes élet alapjait érintik, a javulás lehetőségeit teszik kétségessé, a Szentlélek indításainak vetnek gátat, ezért különösen veszélyesek. Jézus szerint minden bűn és káromlás bocsánatot nyer, kivéve a Szentlélek elleni káromlás! (Vö. Mk 3,29). Ez nem azt jelenti, hogy a Szentháromság Egy Isten bármelyik személyét lehet szidni, kivéve a Szentlelket, hanem a Szentlélek bennünk való életét működését akadályozni, ez teszi lehetetlenné a bocsánatot. Megbocsátani ugyanis csak annak lehet, aki kéri, vagy legalább tudja, hogy bocsánatra szorul. A „szép a rút és rút a szép” (Shakespeare) alapállása lehetetlenné teszi, hogy a Szentlélek megtérésre, bűnbánatra indítson minket, hiszen aki a jót rosszra, a rosszat pedig jóra magyarázza, önmagától nem láthatja be, hogy eltévedt, és bocsánatra szorul.

1. Isten irgalmasságában vakmerően bizakodni.
2. Kétségbeesni Isten kegyelme felől
3. A megismert igazság ellen tusakodni.
4. Isten kegyelmét másoktól irigyelni.
5. Üdvös figyelmeztetések ellenére a bűnökben megátalkodni.
6. A bűnöket mindhalálig meg nem bánni.

Égbekiáltó bűnök
Ezek szörnyűsége a Szentírás kifejezése szerint Istentől kér büntetést:
1. Szándékos gyilkosság.
2. A szegények, árvák, özvegyek nyomorúságának nagyobbítása.
3. A munkások bérének igazságtalan visszatartása.

Idegen bűnök
Melyekkel mások bűnét elősegítjük vagy okozzuk, s ez által bűntársak, bűnrészesek leszünk:
1. Másnak bűnre tanácsot adni.
2. Másnak bűnös dolgot parancsolni.
3. Vétekben mással egyetérteni.
4. Mást bűnre ingerelni.
5. Másnak bűnös cselekedetét dicsérni.
6. Másnak bűnét elnézni vagy elhallgatni.
7. Más bűnét elősegíteni vagy oltalmazni.

A lelkiismeret vizsgálat szempontjai
Mi a viszonyom önmagamhoz (önismeret, jó értelemben vett önszeretet, adottságok, képességek, vágyak).
Mi a viszonyom Istenhez (keresem-e? figyelek-e Rá? tisztelem-e?, van-e mondanivalóm Számára?, mi van a körülményekkel?)
Milyen a viszonyom a többi emberhez? (fegyelem, figyelem, törődés, tisztelet. Állapotbeli kötelességek: család, hivatás, foglalkozás, kötelességteljesítés.)
Milyen a teremtett világhoz, a minket körülvevő természethez való viszonyom? (A földet unokáinktól kaptuk kölcsön.)

A bűnbánat szentségének szellemében a gyónásra való felkészülés és a gyónás elemei
Bűnbánattartás
Lelkiismeret-vizsgálat
Bűnvallomás (halálos illetve súlyos bűn esetében az elkövetett bűnök fölsorolása, bocsánatos bűnök esetében a bűn jellegének megjelölése),
A pap buzdító szavai
A vezeklés (elégtétel) kirovása: Az igazi bűnbánathoz hozzátartozik az okozott kár, vétek jóvátétele, ami nélkül a bűnbocsánat nem is jön létre. Mindez azonban kevés, ezért az Egyház vezeklést is kiró, amivel az ember kinyilvánítja, hogy nem csak bánja, amit elkövetett, hanem „jóvá” is akarja tenni. Tehát többet annál, mint ami jár.
Föloldozás
Bűnbánati ima: „Teljes szívemből bánom, hogy bűneimmel eltávoztam Tőled. Ígérem, hogy ezután a jóra törekszem, a bűnt, és a bűnre vezető alkalmat kerülöm.” A pap elbocsátó szavai és az azokra adott válasz:
– Magasztaljuk Istent mert jóságos hozzánk!
– Mert örökké szeret minket!
– Isten megbocsátotta bűneidet menj békével!
– Istennek legyen hála!

Típus: 
Hittani alapok
Tartalom dátuma: 
péntek, 2014, július 18