2011 - Marc Ouellet bíboros köszöntője a Katonai Ordinariusok VI. Nemzetközi Találkozóján

Marc Ouellet bíboros, a Püspöki Kongregáció prefektusának köszöntője a Katonai Ordinariusok VI. Nemzetközi Találkozója

Róma, Vatikánváros, 2011. október 21.

 

Bíboros Urak, Excellenciás Tábori Érsek és Püspök Urak,Főtisztelendő Küldöttek,Tisztelt Vendégek, Kedves Papok és Lelkipásztori Segítők!

Örömmel küldöm szívélyes üdvözletemet, első alkalommal a Püspökök Kongregációjának prefektusaként, a Katonai Ordinariátusok VI. Nemzetközi Találkozója résztvevőinek, valamint a katonák lelki gondozását segítő küldötteknek és családjaiknak a Spirituali Militum Curae apostoli konstitúció kiadásának 25 évfordulóján és a Tábori Lelkészek Emberi Jogi Képzésének III. Nemzetközi Kurzusa alkalmából. 

1. A Boldog II. János Pál által 1986. április 21-én kiadott apostoli konstitúció egyfajta célba érése az Egyház folytonos lelkipásztori szerető gondosságának a katonák között, és jele egy új kezdetnek a fegyveres erők tagjai és családjaik lelki gondozásában. A római pápák, amint azt maga az apostoli konstitúció is megemlíti, mindig gondoskodtak arról, hogy megfelelő egyházi intézmények lássák el a katonák lelki igényeit. E szerető gondosságnak fontos eseménye volt, amikor az ún. Konzisztoriális Kongregáció kiadta a Solemne semper kezdetű instrukciót 1951. április 23-án. Az ebben a dokumentumban lefektetett normák megfelelőképpen szabályozták a tábori vikariátusok életét, melyek vezetését a római pápa rendelkezése a tábori helynökök felelősségébe utalta. Ezek az egyes nemzetek szerint létrehozott helynökségek képviselték azt a teljesebb szerkezeti formát, amely hatékonyan biztosította a katonák lelkipásztori gondozását.

A II. Vatikáni Zsinat tanításának fényében, amely megerősítette a katonák között folytatott lelkipásztori munka fontosságát (ld. CD, §43), és az új Kánonjogi Kódex kiadását követően, a Szentszék úgy látta jónak, hogy katonai ordinariátusokat alapítson meg egy apostoli konstitúcióval, melynek megjelenéséről e találkozón megemlékezünk.

Ugyanez a dokumentum megemlíti, hogy az elmúlt években megváltozott a katonaság társadalmi megítélése, és a fegyveres erők maguk is újragondolták szolgálatuk jellegét, mint amely elsősorban a népek és nemzetek közti béke fönntartását célozza. Ez az új szemléletmód arra indította a hadsereget, hogy a béke, valamint az ember és a népek jogainak megszilárdítására, védelmére és előmozdítására összpontosítson. Az Egyház nem maradhatott érzéketlen ezekre a változásokra, ezért nem habozott hozzáigazítani a saját intézményeit azoknak életkörülményeihez, akiket az apostoli konstitúció a “biztonság és szabadság őreinek” nevez. Ők ma is, pontosan sajátságos életkörülményeik és köteles feladataik miatt, igénylik a konkrét és különleges lelkipásztori segítséget.

2. Az elmúlt 25 évben hosszú és türelmes munka folyt, hogy pontosítsuk a tábori helynökségekre vonatkozó új törvényt, és ez az erőfeszítés megjelent az egyes katonai ordinariátusok alapszabályainak összeállításában. Ezek az alapszabályok, melyeket az apostoli konstitúció megkíván, és a Szentszék joga jóváhagyni, megrajzolták az egyes katonai ordinariátusok saját arculatát az adott nemzet sajátosságai szerint, figyelembe véve vagy újrafogalmazva a Szentszék és az adott államok közti szerződéseket a különböző országokban felmerülő lelkipásztori igényekkel összhangban. 1986-tól napjainkig 27 új ordinariátus alakult, több Kelet-Európában, s az idén az utolsó Bosznia-Herzegovinában.

Ehhez a kánonjogi formához társul a tábori püspökök és lelkészek kötelessége, hogy hiteles keresztény közösséggé alakítsák a kérdéses ordinariátusokat, melyek a Spirituali militum curae óta egyházmegyeként, azaz valódi és sajátságos részegyházként működnek, s amelyek – amint azt az apostoli konstitúció 10. évfordulója alkalmából Bernardin Gantin bíboros megerősítette – saját nemzeti területtel rendelkeznek. Az ordinariátusok egyesítik a katonákat és családjaikat mint Isten népének azon részét, mely a helynökségek lelkipásztori gondozására vannak bízva.

Ezen a ponton szükségesnek látom, hogy köszönetet mondjak mindazoknak, akik e hosszú és gyakran fáradalmas erőfeszítést segítettek véghezvinni. A különböző nemzetek tábori püspökeire gondolok, a lelkészekre, akik szolgálatukat sok-sok család és fiatal katona érdekében végzik. Általuk sokan közeledtek az evangéliumhoz, megszentelődtek az isteni kegyelemben, megerősíttettek szakmai feladataikban és abban az értékrendben, mely az egész életre kiható választásaikat befolyásolta. Nem feledkezhetünk meg arról, hogy a katonák munkája sokszor nehéz körülmények között folyik, komoly távolságra saját hazájuktól és családjaiktól. Az Egyház nem mulaszthatja el, hogy köszönetét fejezze ki azon sok világi hívőnek, egyéneknek és családoknak, akik áldozatkészségükkel és jóindulatukkal életet vittek a katonák világába, elősegítvén, hogy az Isten országának magjai kikeljenek. Ugyanakkor hálánk kiterjed minden egyes nemzet katonai vezetésére a megbecsülésért, együttműködésért és segítségért, mellyel fönntartják az Egyház katonák közti jelenlétét. Mindenkinek köszönjük!

3. Az előttünk álló feladatokat figyelembe véve, továbbá elősegítendő újabb katonai ordinariátusok felállítását más országokban, szeretnék felvázolni néhány lelkipásztori távlatot, melyek minden egyes ordinariátusra azt a kötelességet róják, hogy valódi részegyházként fejlődjenek tovább. Mindenekelőtt szükségesnek látom, hogy a helynökségek törekedjenek beleépülni abba a hierarchikus közösségbe, mely az Anyaszentegyház hiteles arculatához hozzátartozik. Ez a közösség elengedhetetlen a tábori püspökök és lelkészeik között, hogy a presbitérium valódi családdá válhasson, ahol az egyes tagok az egyházi rend szentségi kegyelmére alapozott papi testvériség és szeretet kötelékében egyesülnek. A test és vér kötelékén kívül ez egyesíti egyiket a másikkal. Ez a feladat, a sajátos körülmények és a helyőrségek nagy területen való szétszórtsága miatt, komoly erőfeszítést kíván meg az érintettektől, valamint szükségessé tesz olyan találkozókat, melyek táplálják az összetartozás tudatát a püspök-ordinárius és lelkészei között, valamint minden egyes pap között, méghozzá olyan módon, hogy egymás ismerete és kölcsönös tisztelete növekedhessék. Az ugyanazon presbitériumhoz való tartozás tudata és a papi testvériség lényegi elemei a papok életnek. A presbitérium kötelékében a pap előrelép Krisztus követésében és minden egyes tag lelkipásztori szeretete táplálékra lel.

De a közösségnek élőnek és hatékonynak kell lennie azon egyházmegyékkel is, melyek területén a tábori lelkészi szolgálat tevékenykedik. A katonai ordinárius egyházmegyés püspökökkel összefüggő hatalma nem csak kánonjogilag érvényes, de kiterjed a megkerülhetetlen egyházi kapcsolatokra is a katonai ordináriusok és egyházmegyés püspökök, a tábori lelkészek és egyházmegyés papok között.

Nem véletlen, hogy a konstitúció megszabja, a katonai ordinariátus főpásztora a nemzeti püspöki konferencia tagja, és „a tábori ordinárius és a többi részegyház között szoros közösségi köteléknek kell lennie, és a lelkipásztori tevékenységeket össze kell hangolni.” (Art. II, §4). E közösségi szellembe bele kell érteni az egyes lelkészek együttműködését is a helyi plébánosokkal. Közösségi életet ápolván sokkal könnyebb lesz legyőzni azt az individualizmust és magányosságot, amely folytonos kísértéssé válhat, különösképpen napjainkban.

Másodsorban az is alapvetőnek tűnik, hogy a papság növekedjék a Krisztussal való barátságban is. Sőt, ez a Jó Pásztorral megélt közösség a lelke és forrása a papi egységnek. Mindnyájunk közös meggyőződése, hogy nap mint nap szükség van a Szentháromságos Istennel való személyes kapcsolatunk ápolására. Éppen azért, mert minden pap ebben az isteni közösségben találja meg saját szolgálatának tápláló erőforrását, fontos, hogy az ordináriusok biztosítsák papjaik számára a lelkiségben és megszentelődésben való növekedés lehetőségét és alkalmát.

Az új evangelizáció megkívánja a papoktól, hogy képesek legyenek lelkileg motiválni a világi híveket, méghozzá olyan módon, hogy mindenki a saját adottságait és karizmáit tudja az Egyház küldetésének szolgálatába állítani. Ebben a kérdésben is ösztönzőleg nyilatkozik a konstitúció. A 9. cikkely, amint az ismeretes, kimondja, hogy az ordináriusnak és papságának úgy kell működnie, hogy a laikus hívek, akár személyesen, akár együttműködésben, „beteljesítsék szerepüket apostolként vagy misszionáriusként a velük együtt élő katonák között.”

Hogy valójában mi is a „katona-egyház” sajátos küldetése, világosan kiderül XVI. Benedek pápa kijelentéséből: „az Egyház természetéből fakadóan misszionárius és elsődleges feladata az evangelizáció, melynek célja Krisztus meghirdetése és a róla való tanúságtétel, valamint minden környezetben és kultúrában a béke és szeretet örömhírének előmozdítása. A katonák világában is arra hivatott az Egyház, hogy só, világosság és kovász legyen, hogy azokat a hasonlatokat használjuk, melyekre Krisztus maga hivatkozott, hogy az emberek gondolkodásmódja és az intézményrendszer mind teljesebben a béke megteremtésére törekedjen, vagyis arra a rendre, melyet az isteni szeretet tervezett és akart, s amelyben mind az egyének, mind pedig a népek töretlenül fejlődni képesek, és saját alapvető jogaikat elismerve látják.”

Napjaink súlyos konfliktusai és igazságtalanságai olykor kiprovokálják a katonai beavatkozásokat, melyeknek célja, hogy szavatolják, megerősítsék vagy kikényszerítsék az alapvető személyes és kollektív jogok érvényesülését. Ugyanakkor ezek a beavatkozások komoly kérdéseket vetnek föl az erkölcsi rendben, a politikai életben és a hadsereg működésében, ahol az ilyen műveletek felelősségének és kivitelezésének részletei eldőlnek. Ebből következik a teológiai és lelkipásztori reflexió szükségessége azok részéről, akik a fegyveres erők lelki gondozását biztosítják. Ehhez kíván hozzájárulni holnap, konferenciánk keretében, a Tábori Lelkészek Emberi Jogi Képzésének III. Nemzetközi Kurzusa. Szeretnék köszönetet mondani Peter Turkson bíborosnak, az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsa elnökének azért, hogy vállalta egy ilyen aktuális és fontos témára irányuló közös eszmecserénk megrendezését és lebonyolítását.

Minden jót kívánok a „katona-egyház” tagjainak, hogy hallják meg és váltsák életükben valóra Krisztus Urunk igéit, aki kijelentette, hogy boldogok a békességszerzők és az igazságosság munkásai. Kívánom, hogy mindig ebben a szellemben tevékenykedjenek, hogy az Egyház mindenhol az egyetértés és kiengesztelődés kovásza legyen. Jó találkozót!

 

Típus: 
Könyvtár
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2014, július 21