Hankovszky Béla: Lenin és az igazságos háború kérdése

Dr. Hankovszky Béla: Lenin és az igazságos háború kérdése

 

„Historia est magistra vitae.”

 

Bevezetés

 „…a történelemben csak annyira szabad elmélyednünk, amennyire ez feltétlenül szükséges az előttünk álló feladatok megoldásához.”(Lenin)[1]

Ellentétben a letűnt eszmékkel, vannak szerzők, akiket érdemes néha elővenni és leporolni, hogy jobban megérthessük a kort, amelyben ma élünk. Ez nem azt jelenti, hogy az ő nézeteik értékesebbek vagy igazabbak lennének más gondolkodókénál, hanem csak annyit, hogy hatásuk a történelemben (hogy az kairosz-e, vagy kronosz nem is lényeges,[2]de nem is eldönthető) máig tart, függetlenül igazságtartalmuktól. Érdemes azonban azt is tudomásul venni, hogy egy kort csak egy következő generáció tud megérteni, amikor már kellő történelmi és pszichológiai távolság van az események és azok átélői között.[3]Ellentétben tehát a lenini mottóval, mégis szükséges a történelemmel foglalkozni, mert saját korunk, önmagunk és egymás megismerésére szolgál.

Lenin műveit olvasva világos, hogy bár a marxizmus egy lehetséges filozófiai, világnézeti rendszer, mint ahogy azt ma is a világ számos pontján vallják, de a leninizmus, hiába volt történetileg a legsikeresebb marxista irányzat, mára józanul nem képviselhető. Ez különösen igaz annak fényében, hogy írásait nemcsak Magyarországon cenzúrázták, hanem a szovjet kiadások is,[4]sok kéziratát megsemmisítették, így rendszere - amennyiben egységes rendszernek lehet tekinteni - a maga egészében nem is rekonstruálható. A legújabban előkerült dokumentumokból kiderült, hogy Lenin közvetlenül érintett volt abban a terrorban, ami az orosz forradalom kitörése után azonnal megjelent. A napvilágra került leveleknek és memorandumoknak fényében Lenin „nem egy rendíthetetlen idealista, aki az emberiség jövőjéért ont vért, hanem egy bosszúálló, vérszomjas anatikus, aki örömét lelte régi elvtársai megvesztegetésében, manipulálásában és megfélemlítésében.”[5]Hiába próbálták eltitkolni ezeket a dokumentumokat, olvasva a háborúval és a hadsereggel kapcsolatos nyilvános ill. eddig titkos írásait, képet alkothatunk arról, hogy mit tartott az igazságról, az igazságos háborúról, aminek az európai gondolkodásban nagy tradíciója van, s amely hagyományt, úgy tűnik Lenin szándékosan figyelmen kívül hagyta. Rendkívül cinikus módon viszonyult a klasszikus kérdésekhez és megoldásokhoz, s helyettük saját érdek vezérelte nézeteit állította. Lenin egyes írásait azért rejtegették, mert „kiderül belőlük, hogy hidegvérű gyilkos volt. Erőszakra és terrorra szólított föl a védtelen lakosság ellen.”[6]

Számára az igazság vagy értelmetlen fogalom, vagy a „jogos” szinonimája. A „jogosság” kategóriája azonban jellemzően a hatalmon lévő csoportérdek megjelenítését jelenti, amit aztán könnyű kisajátítani, mint ahogyan azt Lenin is tette.

A leninizmus igazi tragédiája abban áll, hogy „széthullása órájában a szovjet birodalom kivételes képet nyújt: úgy volt világhatalom, hogy közben nem testesített meg semmiféle civilizációt”.[7] Ugyanakkor a nyugati civilizációban, ill. a világ kultúrái közötti egyre mélyülő válságok miatt, föltehetően a lenini „osztályharc igazsága”újra népszerű lesz, így fontos megismerni azt, hogy terrorisztikus, antidemokratikus jellegével szemben védekezni lehessen.

 

Lenin nézetei az igazságról, ill. a háborúról

 „Az igazságnak osztály jellege van.”

(Lenin)[8]

 

A keresztény vallási, és az európai filozófiai tradíció számára az igazság metafizikai jellegű, tehát valamiképpen abszolút, kortól, szubjektumtól független valóság. Lenin számára azonban az igazság nem elméleti kérdés, már csak azért sem, hiszen „gyakran módosította véleményét, mert mindenek előtt nagy taktikus volt, aki aszerint váltogatta az álláspontját, ahogy a helyzet megkívánta.”[9]  Számára az igazság és a háború érdek kérdése volt, ami világosan látszik például a Grúzia elleni háborúról alkotott véleményéből is: „Gondosan meg kell vizsgálni, hogy megéri-e harcolni Grúziával, azután etetni az országot, s megkockáztatni a kenyértörést Angliával, talán még egy új háborút is”.[10]

Leninnek a háború jellege volt az igazi kérdés, nem pedig az igazságosságé. A háború jellegét pedig az határozza meg szerinte, hogy milyen politika folytatása, hogy melyik osztály és milyen céllal viseli azt.[11]Ha a proletariátus viseli, akkor szerinte igazságos, ha a burzsoázia, akkor igazságtalan, de ebből az is következik, hogy ezek a kifejezések nem elméleti, abszolút valóságot takarnak, mint az európai gondolkodás tradíciójában, hanem csak puszta szavak, amelyeket különböző aktuális jelentéssel lehet megtölteni. Az ideológia lesz tehát a fontos, a tömegek „fölvilágosítása”. Lenin azt írja egy helyen: „az a körülmény, hogy a tömegek ismerik a háború céljait és okait, óriási jelentőségű és biztosítja a győzelmet”.[12]Gyakran hivatkozott arra, hogy „be kell illesztenünk ezt a háborút (az I. Világháború) abba a történelmi helyzetbe, amelyben végbemegy, s csak azután határozhatjuk meg a hozzá való viszonyunkat.”[13]Ez azt jelenti, hogy Lenin szerint egy háború igazságát elméletileg nem lehet megállapítani, legföljebb a praktikusságát, az adott történeti pillanatban való célszerűségét. Ez pedig kizár minden egyetemesebb szempontot, s pusztán percnyi „igazságokat”, érdeket jelent. Azt viszont tudjuk, hogy annyira soha nem lehetünk szegények, hogy igazunk ne lehessen.

Az igazságos háború klasszikus fölfogásának elméleteivel szemben Lenin elvetette a háborúk támadó és védelmi besorolását.[14]Számára az igazi különbség az imperialista és a proletár háború között van. A háború osztályjellege a meghatározó, hiszen szerinte „minden háború elválaszthatatlanul összefügg azzal a politikai renddel, amelyből fakad”.[15] Ugyanakkor érzéketlen a háborús agresszió kérdésével kapcsolatban:„Semmi jelentősége sincs annak a kérdésnek, hogy melyik csoport mérte az első katonai csapást vagy üzente meg elsőnek a háborút.”[16]Az akkori háború, az I. Világháború, szerinte egyértelműen imperialista jellegű, amit állandóan hangsúlyoz, s amiből számára az következik, hogy polgárháborúvá kell azt átalakítani. „A mostani imperialista háborúnak polgárháborúvá való átváltoztatása  az egyetlen helyes proletár jelszó – erre utalnak a Kommün tapasztalatai, ezt tűzte ki a bázeli határozat (1912) és következik a fejlett burzsoá országok közötti imperialista[17] háború összes feltételeiből.”[18]Lenin a marxizmus alapján szükségesnek tartja minden egyes háború történelmi tanulmányozását külön-külön. Arra a következtetésre jut, hogy vannak feudális, maradi háborúk és vannak haladó jellegű háborúk. „Felismerjük a háborúk és az országon belül folyó osztályharc elkerülhetetlen összefüggését, tudjuk, hogy a háborúkat az osztályok megszüntetése és a szocializmus megvalósítása nélkül lehetetlen megszüntetni, és azt valljuk, hogy a polgárháborúk, vagyis az elnyomott osztálynak az elnyomó osztály, a rabszolgáknak a rabszolgatartók, a jobbágyparasztoknak a földesurak, a bérmunkásoknak a burzsoázia ellen vívott háborúi jogosak, haladó jellegűek és szükségszerűek.”[19]Ebből adódik, hogy a háború „imperialista háború marad, függetlenül attól, hogy az ellenséges csapatok jelenleg hol állnak, az én országomban-e vagy idegen országban, - a haza védelmének elismerése a valóságban az imperialista, rabló burzsoázia támogatása, a szocializmus teljes elárulása”.[20]Ez csak egy a jellemző idézetek közül, amelyek mutatják, hogy Lenin számára a Haza védelmének eszméje nem csak értelmetlen, hanem egyenesen árulás, kivéve, ha a proletár haza védelméről van szó. A szocialista haza védelme a leninizmusban már központi jelentőségűvé vált, s megjelenik a klasszikus osztályozás is, amelyik igazságtalannak tekinti a hódító háborúkat, míg a másik félét igazságosnak.[21]

Lenin szinonimaként használja a jogosság és igazságosság fogalmait, ami az általa definiált bolsevikok - hiszen ő határozta meg ki bolsevik és ki nem -, és a proletárok érdekeit jelentette. [22] Az erkölcs alatt sem a klasszikus fogalmat érti, hanem azt, hogy mit lehet valakitől követelni a demoralizálódás nélkül.[23] „A hadsereg erkölcsi szelleme azért játszik döntő szerepet a háborúban, mert anyagi erővé válva (sic!) egyaránt fokozhatja és csökkentheti a csapatok harcképességét.”[24]Az erkölcsnek ez a merőben materialista fölfogása vezetett ahhoz a terrorhoz, amely aztán minden erkölcsi normát fölszámolt.

„Az októberi forradalom már megmutatta, hogy a bolsevikok önmagukat tekintik és nyilvánítják a munkásosztály egyedüli igaz képviselőinek. (…) Ettől kezdve rajtuk kívül minden politikai erő csak megannyi ellenforradalmi álcázás, a mensevikektől a fehérgárdistákig.”[25]Mind ez igazolja a terrort, a proletárdiktatúrát, hiszen a forradalmi logika szerint, amely csak két kategóriát ismer: a forradalmárt, ill. aki nem forradalmár, az ilyen ellenforradalmár, ellenük pedig „jogos” harcolni. Lenin fölsorolhatatlanul sok helyen próbálja igazolni a forradalmi terrort.[26] A bolsevik ideológiának megvolt ugyanis az az előnye, hogy értelmezni tudta azokat a szörnyűségeket, amelyeket a világháború jelentett: „Ami az öldöklésben képtelen volt, Lenin révén a mészárlásnak megfelelő méretű felelősökhöz és bűnbakokhoz jut, ezek az imperializmus, a kapitalista monopóliumok, a nemzetközi polgárság.”[27]Ez a látásmód viszont szükségszerűen jut el oda amit aztán Lenin le is ír: „Az osztályok megszüntetéséhez egyetlen osztály diktatúrájának időszaka szükséges,[28]éppen azé az osztályé az elnyomott osztályok közül, amely nemcsak megdönteni képes a kizsákmányolók uralmát, nemcsak ellenállásukat tudja könyörtelenül elnyomni, hanem eszmeileg is szakítani tud az egész polgári demokratikus ideológiával, az általában a szabadságról és egyenlőségről hangoztatott kispolgári frázisokkal.”[29]Lenin számára a jakobinus diktatúra volt a történelmi előkép,[30] bár annál jóval tartósabbnak bizonyult az általa kitalált és 1918-ban bevezetett terror. Lenin így határozta meg a diktatúrát: „A diktatúra közvetlenül az erőszakra támaszkodó hatalom, amelyet semmiféle törvény nem köt.”[31]A bolsevikok elveikben és gyakorlatukban is antidemokratikusak voltak, elvetve és tagadva minden demokratikus intézményt.

Ez a diktatúra és terror egyre intézményesebbé vált, amit már előrevetített Lenin 1905-ös ujjongása, amikor egy kommunista csoport megrohanta a rigai központi börtönt és több rendőrt megölt, ekkor írta: „Mégis van tehát haladás! Egyre nagyobb méretekben folyik a fegyverkezés. Az egyéni terror – az értelmiségi gyöngeségnek ez a szülötte – lassan már a múlt emléke lesz.”[32] A diktatúra tudományos fogalma nem jelent egyebet, mint semmi által nem korlátozott, semmiféle törvény, az égvilágon semmiféle szabály által nem akadályozott, közvetlenül erőszakra támaszkodó hatalmat.”[33] A diktatúra gyakorlásának pedig ebben a fölfogásnak alapvető eszköze a hadsereg. A „cél szentesíti az eszközt” elve soha nem igazolható, Lenin mégis ezen az alapon állt és cselekedett.

„Ami általában az embert illeti, Lenin csak megvetéssel tudott tekinteni rá. A dokumentumok[34] megerősítik Gorkijnak azt az állítását, hogy az egyes ember ’szinte nem is érdekelte’ Lenint, s hogy a bolsevik vezető körülbelül úgy bánt a munkásosztállyal, ahogy a kohász a vasérccel.”[35] Még az oroszokat is lenézte, tunyának, megbízhatatlannak tartotta őket.[36] Richard Pipes könyvében megdöbbentő Lenin kéziratokat publikál. Egy kuláklázadás után például ezt adja parancsba: „Akasszanak fel haladéktalanul, úgy hogy az emberek lássák, legalább száz ismert kulákot, gazdagembert, vérszopót. Tegyék közzé a nevüket. Kobozzák el az összes gabonát. (…) Úgy hajtsák ezt végre, hogy az emberek több száz versztás körzetben lássák, rettegjék, tudják és kiáltsák: ezek megfojtják és kiirtják a vérszívó kulákokat.”[37]De még ennél is megdöbbentőbb egyik levele, amit Molotovhoz írt. Az 1921-22-es elképesztő éhínséget, amikor Ukrajna területén több helyen kannibalizmus történt arra akarta fölhasználni, hogy az embereket, akik tiltakoztak a templomi kincsek elkobzása ellen, megtörje, és az Ortodox Egyház ellen fordítsa: „Éppen most és csakis most, amikor az éhező régiókban az emberek emberhúst esznek, és az utak mentén százával, ha ugyan nem ezrével hevernek hullák, most tudjuk végrehajtani az egyházi értéktárgyak elkobzását a legkíméletlenebb és könyörtelenebb lendülettel, nem riadva vissza semmilyen ellenállás letörésétől. (…) Végre kell hajtanunk, bármi jöjjön is, az egyházi értéktárgyak elkobzását. Méghozzá a leggyorsabban és leghatározottabban, hogy több százmillió aranyrubel értékű tőkére tegyünk szert.”[38]Lenin azt követelte, hogy naponta tájékoztassák, hogy aznap hány papot végeztek ki.[39]Az általa meghatározott és képviselt érdek minden egyetemes értéket és elvet fölül írt. Molotov, aki pedig mindkettőjüket kiszolgálta, nem véletlenül mondta azt, hogy Lenin kíméletlenebb volt, mint Sztálin.

Lenin hatalmi, világnézeti elvé tette a gyűlöletet, s mint motivációt használta azt. Gátlástalanságára jellemző az alábbi idézet 1920-ból: „Nem haboztunk főbe lőni emberek ezreit, és nem fogunk habozni ezt ismét megtenni, és meg fogjuk menteni az országot.”[40]De ugyancsak ő írta egy angol munkáspárti jelöltről: „a jelölt egy hétpróbás gazember, ezért én mellette vagyok”.[41]Politikai és erkölcsi gátlástalanságának sajátos szelete, ahogyan semmibe vette a nemzetközi szerződéseket. Rengeteg erre vonatkozó, újabban előkerült dokumentumot lehetne idézni, amelyek tanúsítják, hogy miképpen játszott a Szovjet-Oroszország politikai partnereivel, fölhasználva a hazugság és a manipuláció minden eszközét. Az Angliával kötött kereskedelmi szerződésben a szovjetek vállalták, hogy nem folytatnak britellenes propagandát a Nagy-Britannia fönnhatósága alá tartozó területeken. A Lenin Összkiadásból kihagyott dokumentumok egyike mutatja, hogy mennyire nem gondolta komolyan a szerződést. „Magyarázzák meg, hogy még lendületesebben kell folytatni a brit imperializmus támadását, de nem a mi nevünkben, hanem Azerbajdzsán és Buhra nevében. Ezt följegyzésekben vagy levelekben soha nem szabad említeni. (…) Ettől kezdve minden, Angliával ellenséges dolgot csakis speciális kódokban jelentsenek. (…) A követeken keresztül tájékoztatni kell az összes keleti népeket, de csak szóban, egyetlen darab papír nélkül, hogy becsapjuk Angliát.”[42]De ugyan ez érvényes a Litvániával 1920-ban aláírt szerződésre,[43]vagy az Amerikai Segélyezési Hivatallal,[44]és a Németországgal kötött egyezményekre.[45]Nemzetközi aknamunkát folytatott az általa meghatározott módszerek szerint Szovjet-Oroszország többek között Törökország ellen is.[46]Az idézetek fényében nem hogy az „igazsághoz”, de még csak a joghoz sem volt érzéke, kénye-kedve szerint bánt minden egyetemes értékkel.

 

Összegzés

„Élj úgy ahogy gondolkodsz, különben úgy fogsz gondolkodni, mint ahogyan élsz”

 

Az elméletileg végiggondolt „igazság”, előbb utóbb korlátozza magát, s bár a metafizikai értelemben vett igazság mindig minden gondolati, vagy vallási rendszerben abszolút, mégis ha következetesen képviselik, ellent mond a gyakorlati totalitásnak. Ezzel szemben a pusztán gyakorlati értelemben vett ún. igazság, amit inkább érdeknek lehet nevezni, mindig közömbös az univerzalizálhatóság alapvető metafizikai és etikai követelményével szemben, s a történelmi tapasztalat szerint gátlástalansághoz vezet. A kereszténység, a 20. század második felében eljutott oda, hogy az igazságot ne pusztán egy doktrínaként, valamiféle elméletként, hanem egy konkrét személyként, Jézus Krisztusban fogja föl, ami azt is jelenti, hogy így az igazságot is csak a személyes kapcsolat módján lehet megismerni. Pont ezért alakult ki a keresztény spiritualitás önkorlátozása: nem akar mindenáron uralomra jutni. A leninizmussal kapcsolatos történeti tapasztalat azt mutatja, hogy az erőszak önmaga bázisát számolja föl egyrészt, mert ideológiailag kreál újabb ellenségeket és osztályokat, akiket üldözni kell; másrészt, azért mert az ember bármikor szembesülhet saját lelkiismeretével, amit már egy merő ideológia nem irányíthat. Az ember ugyanis többre képes biológiailag, mint etikailag, és többre, mint morálisan; többet tehet morálisan, mint erkölcsileg, s több mindent tehet az erkölcs alapján, mint a lelkiismerete szerint. Ez az önkorlátozás útja. A lelkiismeret, amely az igazság fölismerésének képességét jelenti, éppen ezért nem hagyható ki a politikából és a politikai gondolkodásból.

Lenin a legújabban publikált dokumentumok és kéziratok fényében, paranoiásnak tűnik, aki nem bízott senkiben, s emberi, politikai kapcsolataiban soha nem támaszkodott, az elvhűségre. „Nyilván maga sem hitt benne.”[47]Fölül helyezte magát minden alapvető etikai és emberi normán. „A lenini paradoxon abban áll, hogy szántszándékkal pártdiktatúrát vezetett be, de rettegett a következményeitől Ez a szektás dogmatizmus, ez a gyors cselekvésre berendezkedett ember nem félt attól, hogy az államot a párt alá rendelje és bevezesse a terror uralmát, de halála előtt megijedt az általa alapított rendszer elbürokratizálásától.”[48]Lenin gondolkodása nem csupán immorális, hanem bűnözői jellegű volt.[49] Varázsa pont az általa hirdetett egyetemességben ragadható meg, ami alapvető antropológiai igény és vágy, miközben egy a maga választotta szűk elit, ill. saját maga határozta meg az állam és a politika mozgásterét. Az egyetemesség eszménye, vagy inkább illúziója, immanens messianisztikus eszményeket takar, s ez gyakorlatilag önmegváltást jelent.[50] „A lenini állam nemcsak autoriter, hanem forradalmi is volt abban az értelemben, hogy a korai nemzetiszocializmushoz hasonlóan áthatotta a társadalom tökéletessé tételének khiliasztikus látomása.”[51] „Mi olyan lenyűgöző a forradalomban? Az akarat történelmi szerepének igenlése, az, hogy az ember megteremtheti önmagát – ez a demokratikus individuum autonómiájának par excellence megnyilvánulása. Az Én birtokbavételének, oly sok évszázados függés után, a 18. század végi franciák voltak a hősei; a bolsevikok pedig a folytatás.”[52]Ez az önmegváltás, amely az akarat kultuszát jelenti, azaz egyfajta valláspótlékot, ami a 18. században még hiányzott belőle.  „A kommunisták meggyőző erejüket nem elsősorban abból merítik, amit képviselnek, hanem inkább abból, amit elutasítanak.”[53] A arról a hitről van szó, „hogy az ember nemcsak arra képes, hogy jobb, de arra is, hogy tökéletes világot teremtsen. A marxizmusban ez a világ a Kommunista Kiáltvány oldalain elevenedik meg, melynek szerzői ínség, uralom és konfliktusok nélküli világot ígérnek, amely ’a történelem végét’ jelenti majd, úgy, ahogyan azt évezredeken keresztül elképzeltük. Elképesztő, hogy olyan erőteljes intellektusú emberek, mint például Trockij, nemcsak hogy hittek ebben a marxi látomásban, de tovább is csiszolták azt. Lenin életének legfontosabb nyarát azzal töltötte, hogy értekezést írt az állam elsorvadásáról.”[54]

Összességében azt lehet mondani: „Lenin nem az ideálok embere volt, hanem egy tömeggyilkos, akinek az volt a meggyőződése, hogy a – vélt vagy valós – problémák megoldásának legjobb módja mindazok kiirtása, akik ezeket a problémákat előidézték. Ő vezette be a politikai és társadalmi okokból való gyilkolásnak azt a gyakorlatát, amelynek a XX. században több tízmillió ember esett áldozatul.”[55]Így tehát sem az igazságról, sem pedig a háborúról, az erőszakról, nem az európai tradíció szerint gondolkodott, hanem az egész kérdéskört a szűk csoportérdek alá rendelte. A hatalom kisajátítása, történjen bármilyen ideológiai alapon, előbb utóbb szükségszerűen vezet diktatúrához, erőszakos hatalmi megoldásokhoz. Ez is alátámasztja a szentenciát, „Akinek kalapácsa van, mindent szögnek néz”.

Hugo Grotius[56]még a háború és a béke jogáról beszélt[57]II. János Pál pápa 1997-ben a Szentszékhez akkreditált diplomatákhoz szólva viszont már úgy fogalmazott „Hosszú ideig a nemzetközi jog a béke és háború joga volt. Úgy vélem, hogy egyre inkább kizárólag a békéhez való jogról van szó, melynek gyökere az igazság és a szolidalítás.” A diktatúrák viszont csak a háború jogáról beszélnek, ami persze kizárólag csak őket illeti meg. Napjaink válságövezeteiben ezt tapasztaljuk: minden szembenálló fél magáénak tudja a háború jogát, s ez jelenti az igazi fenyegetést a világra. Ezért érdemes leleplezni azokat az ideológiákat, amelyek a nosztalgia okán még ma is hatnak[58]és erősítik az emberiségben amúgy is meglévő agresszióra való hajlamot.

 

Fölhasznált irodalom

  1. A katona és a háború. A szovjet katonák erkölcsi-politikai és pszichológiai felkészítésének problémái. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1974.
  2. A marxizmus-leninizmus a háborúról és a hadseregről. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1972.
  3. Filozófiai Kislexikon. Kossuth Kiadó, Budapest, 1973.
  4. Furet, Francois: Egy illúzió múltja. Európa Kiadó, Budapest, 2000.
  5. Hart, H.L.A.: A jog fogalma. Osiris Kiadó, Budapest, 1995.
  6. Janos, Andrew C.: A militarizált társadalmak emelkedése és bukása. Németország és Oroszország mint nagyhatalom, 1890–1990. in.: Aetas 2002/1
  7. Marx: A gothai program kritikája. Kossuth Kiadó, Budapest, 1975.
  8. Marx-Engels-Lenin: A tudományos kommunizmusról. Kossuth Kiadó, Budapest, 1981.
  9. Nagy Miklós Mihály: A katonai erőszak elmélete és a XX. század, in.: Múltunk 2004. 146-175.
  10. Pipes, Richard: Az ismeretlen Lenin. XX. Századi Intézet, Budapest, 2002.
  11. Politikai Filozófiák Enciklopédiája. Kossuth Kiadó, Budapest, 1995.

 

Forrásszövegek

  1. Lenin Műveinek Bibliográfiája. Kossuth Kiadó, Budapest, 1977.
  2. Lenin Összes Művei. 2. kiadás, Kossuth Kiadó, Budapest, 1971.
  3. Lenin Válogatott Katonai Írásai. Válogatta és szerkesztette Kocsis Bernát. Zrínyi Kiadó, Budapest, 1981.

 

Rövidítések jegyzéke

  1. LÖM: Lenin Összes Művei
  2. LVKÍ: Lenin Válogatott Katonai Írásai
  3. ML: A marxizmus-leninzmus a háborúról és a hadseregről
  4. MEL: Marx-Engels-Lenin: A tudományos kommunizmusról. Kossuth Kiadó

 


[1] Az OK(b)P VIII. Összoroszországi Konferenciája 1919. december 2-4. LVKÍ 315.

[2] A görögben két kifejezés van az idő misztériumára, az egyik a kairosz, ami a kegyelmi, termékeny időt jelöli, míg a másik a kronosz, amely „fölfalja fiait”, pusztán a múlóidőt jelenti, ami csak történik.

[3] Csak párhuzamként a bibliai történet, amely szerint az Egyiptomból kivonuló nemzedéknek ki kell halnia, hogy a következő bevonulhasson az Ígéret földjére. Vö.: Deut32,49-52; Józs5,6.

[4] Erről pontos adatok Pipes 20-26. Csak egy adalék: egyetlen archívumban 6724 publikálatlan Lenin kéziratot őriznek. Idézi uö. 21. old. Inesszea Armandhoz írt leveleit ill. annak intim részeit szintén kihagyták az összegyűjtött műveiből, hiszen a francia színész és vagyonos orosz polgárlány gyermeke, Lenin szeretője volt. A levelek többségét megsemmisítették, de a fönnmaradtak bizonyítják kettejük viszonyát. Vö.: Pipes 55-64.

[5] Sebeok, idézi: Pipes 264.

[6] Shattan, idézi Pipes 265.

[7] Furet 6.

[8] Idézi: Kuszálik Péter a pontos hely megjelölése nélkül, in.: Romániai Magyar Szó, 2004. július 3-4.

[9] Pipes 19.

[10] Pipes 179.

[11] Lenin: A fenyegető katasztrófa és hogyan harcoljunk ellene. LVKÍ 248. Itt egyértelmű utalása van Clausewitz: A háborúról című művére, 29; 37. Jellemző, hogy gyakorlatilag csak ezt az egyetlen helyet idézi, legalábbis a magyar kiadások szerint. Pl. LÖM 26/298, legtöbbször meg sem említve az idézet forrását. Ld. a kérdéshez: Nagy Miklós Mihály, 171.

[12] Beszéd a lengyel frontra induló vöröskatonákhoz. Lenin Művei, Szikra Nyomda. Budapest, 1951. 131.old. idézi: A katona és a háború. 19. old. Egy másik helyen ugyan erről: „Történetileg az az osztály győz, amely magával tudja ragadni a lakosság tömegét”. A Központi Bizottság politikai beszámolója Decenber 2. LVKÍ 322.

[13] Lenin: Előadás „A proletariátus és a háború” kérdéséről 1914. LÖM 26/23.

[14] Ld. uo. A hagyományos elméletek szerint, ill. a „kereszténység legkisebb közös nevezője”alapján a védelmi háború biztosan „igazságos”. Ennek ellentmondásosságát most nem tárgyaljuk.

[15] A háború és a forradalom. LVKÍ 213.

[16] Az OSZDMP külföldi szekciójának konferenciája. LVKÍ 83. Ez csak egy a sok idevonatkozó idézetből.

[17] Találóan jegyzi meg Furet, hogy Lenin Marx nyomán egy olyan országban csinált forradalmat, amelyik a legkevésbé imperialista. Vö.: Furet 109.

[18] Az OSZDMP külföldi szekcióinak konferenciája. LVKÍ 84.

[19] A szocializmus és a háború. LVKÍ 108.

[20] A proletárforradalom és a renegát Kautsky. LVKÍ 296.

[21] Vö.: ML 377

[22] Vö.: A  proletárforradalom és a renegát Kautsky. LVKÍ 296.

[23] ML 376.

[24] ML 377.

[25] Furet  231.

[26] Lenint lehet tekinteni az intézményes terror atyjának. Ld.: erről: Pipes „Feltétlenül szükséges titokban – és sürgősen – előkészíteni a terrort.” 91.

[27] Furet 42.

[28] Ez megegyezik Marx gondolataival: „A tőkés és a kommunista társadalom között van egy időszak, amelyben a tőkés társadalom forradalmi úton kommunista társadalommá alakul át. Ennek megfelel egy politikai átmeneti időszak is, amelynek az állama nem lehet egyéb, mint a proletariátus forradalmi diktatúrája.” Marx 35.

[29] Üdvözlet a magyar munkásoknak. LVKÍ 309.

[30] Erről bővebben ld.: Furet 107-172.

[31] A proletárforradalom és a renegát Kautsky. Idézi. Furet 110.

[32] Védelemből támadásba. LVKÍ 568

[33] Lenin: A kadetok győzelme és a munkáspárt feladatai, LÖM 12. 306. idézi MEL, 289.

[34] Az újabban publikált, eddig titkosan kezelt kéziratok.

[35] Pipes 33.

[36] Vö.: Pipes 35.

[37] Pipes 85.

[38] Pipes 226. Ismereteim szerint ebben a levelében hivatkozik egyedül Machiavellire, a brutalitás igazolásaként.

[39] Ld.: Pipes  223.

[40] Pipes 267.

[41] Pipes 254.

[42] Pipes 183.

[43] Vö.: Pipes 131.

[44] Vö.: Pipes 198. ill. uö. 199-202.

[45] Vö.: Pipes 214. ill. uő. 215-216.

[46] Vö.: Pipes 181-182.

[47] Pipes 36.

[48] Furet 234.

[49] Vö.: Volkogonov, idézi. Pipes 258. Ld. ehhez Pipes 226-227.

[50] Ld. ehhez Bergyajev: Az orosz kommunizmus elmélete és eredete. Századvég Füzetek 5. Budapest 1989.

[51] Janos 2001

[52] Furet 109.

[53] Furet 344.

[54] Janos 2001.

[55] Pipes 264.

[56] 1583-1645.

[57] Magyarul: Hugo Grotius : A háború és a béke jogáról Bp. 1999.

[58] Ma a Che Guevara pólók divatja egyesek szerint vicces, más összefüggésben aggasztó.

Típus: 
Írás
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2014, július 28