Hankovszky Béla: Karácsony ajándékozni tanít

Dr. Hankovszky Béla őrnagy, tábori lelkész:

Karácsony ajándékozni tanít

 

„A fegyelem - figyelem; a figyelem – szeretet.”

 

Karácsony ünnepe a mai civilizáció „állatorvosi lova”, amely minden betegségét, gyöngeségét összegyűjti. Az Isten irántunk való szeretetének ünnepéből, ami miatt a család ünnepe lenne a Karácsony, mára konzumalkalom lett. A fogyasztói társadalom talált egy hagyományt, amelybe, mint valami élősködő bele akaszkodott és el kezdte szívni annak életerejét. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a mi korunk egyik legnagyobb kísértése, hogy úgy érezzük, tehetetlenek vagyunk, és nem számít úgyse amit teszünk, mondván „egy fecske nem csinál nyarat”. Valóban igaz, hogy össztársadalmi folyamatokat nem tudunk megváltoztatni, de azokat, akiket szeretünk, akiket ránk bízott az Isten, itt és most, igenis boldoggá tudjuk tenni, ha odafigyelünk rájuk, és nem a kisebb ellenállás felé mozdulunk.

Az igazi ajándékban nem ezt vagy azt adunk a másiknak, nem valamit, amire fizikailag szüksége van, hiszen aki tud segíteni azzal, amire a másik rászorul, azzal tartozik is neki. Ha egy gyereknek szüksége van cipőre, akkor a szülő nem ajándékba adja az neki, mint ahogy az éhezőnek sem a kenyeret (ettől még meg van a hála kötelezettsége), hanem ha van rá lehetősége, akkor kötelessége adni.

Amikor ajándékról beszélünk, az mindig valami többet jelent: a láthatatlan dolgok láthatóvá tételét. Azt, ami a szemnek láthatatlan, azt akarjuk megmutatni. Az ajándék tehát jel, aminek jelentése kell, hogy legyen, különben csak anyagcsere. A tárgy kifejezi, hogy a másik fontos nekünk, szeretjük, féltjük, hálásak vagyunk neki. Így egy dolog ára, csak huszadrangú kérdés lehet. Az a tendencia, hogy „összegszerűen” adunk valamit lealacsonyítja az ajándékozást. Ha őszinték vagyunk, tudjuk, mennyire nem figyelünk egymásra, mert sokkal egyszerűbb venni valamit, mint megfontolni, minek örülne a másik, hogyan tudnám kifejezni, mit jelent ő nekem.

Igazi ajándékot adni, bátorságot követel, mert ilyenkor nem kiszolgáljuk, kielégítjük az illető pillanatnyi igényeit, hanem kommunikálunk vele, üzenünk neki. A reklámok becsapnak bennünket, ezt mindegyikőnk tudja, még beszélünk is róla, de még sincs elég fegyelem bennünk, hogy ne engedelmeskedjünk nekik, s ezzel tönkre tesszük a legbensőségesebb ünnepünket, ahol a dolgok ára eltereli a figyelmet az emberi kapcsolatok értékéről, s a Szenteste után, amikor kicseréltük a tárgyainkat, marad a „páros magány”. A családok legtöbbjének a legnyomasztóbb napok a többnapos ünnepek, amikor nincs mit csinálni, nem lehet vásárolni, rohangálni, amikor össze vannak zárva, és kiderül, hogy nem is ismerik egymást, nincs mit mondani a másiknak.

Mind ez azonban nem kell, hogy így legyen, ha korlátozzuk magunkat, és idén arra figyelünk, hogy lélekben közeledjünk egymáshoz, vállaljuk a kiszolgáltatottságunkat, hogy szükségünk van egymásra, akkor megtörténhet a karácsonyi csoda, köztünk is megszülethet a Béke.

Ha azt az összeget, amivel gyakorlatilag megpróbáljuk megvásárolni, vagy kifizetni egymás szeretetét arra fordítanánk, hogy azokon segítsünk, akik még abban a helyzetben sincsenek, hogy az ajándék mibenlétén gondolkodjanak, hiszen „Aki több napos éhezés után / kenyérre gondol: / valódi kenyérre gondol.” (Pilinszky János: Zsoltár), akkor közelebb kerülhetünk a nosztalgikus gyermekkori Karácsonyainkhoz. Két személy valódi találkozása lélekben történik a test által, a szellem az anyagon keresztül nyilvánul meg.

Az anyagiasság és a mértéktelenség komolyan veszélyezteti mindazt, ami fontos nekünk úgy, hogy cserébe nem kapunk semmit.

Ha odafigyelve készülünk Jézus születésére, és valóban azt akarjuk kifejezni és megélni, hogy összetartozunk szeretteinkkel és fontosak ők nekünk, akkor megtapasztalhatjuk azt, amire leginkább szükségünk van: a Szeretetet.

 

Típus: 
Írás
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, július 30