Rádióműsor - 2014. október 1. - 83. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2014. október 1-ei műsor (83. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/46972

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 83. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Istennel szemben olyan legyen a szíved, mint egy gyermeké. Embertársaddal szemben, mint egy apáé. Önmagaddal szemben, mint egy bíróé.” – Baylon Szent Paszkál gondolataival köszönti önöket az Inter arma caritas legújabb adásában, Fodor Endre, a műsor szerkesztője.

Mai adásunkban beszámolunk a XX. Nemzeti Katonai Zarándoklatról, amelyet Budapest-Máriaremetén tartottak szeptember 20-án. 

Alberto Bottari de Castello oderzói címzetes érsek, Magyarország apostoli nunciusa. 

- Az Úr nevében gyűltünk ma itt össze eucharisztikus hálaadásra, melyben megemlékezünk Urunk haláláról és föltámadásáról. Köszöntöm Önöket ebben a szép kegytemplomban, Máriaremetén. Kérem az Úr áldását mindnyájatokra és különösen kérem az Úr különleges áldását Bíró László püspök úrra, akinek kettős jubileuma van ebben az évben, pappá szentelésének 40., püspökké szentelésének 20. évfordulója. Szintén megemlékezünk a Katolikus Tábori Püspökség felállításának 20 éves évfordulójáról. Adjunk hálát Urunknak mindezért.

Bíró László püspök, Magyarország katonai ordináriusa.

Püspök atya, ez egy nagyon szép jubileum minden tekintetben. A Katonai Ordinariátus újjászületésének 20. évfordulója, de beszélhetnénk pappá szentelésed, püspökké szentelésed jubileumáról, ünnepéről is. Gondolom ilyenkor vegyes érzelmek fogalmazódnak meg benned.

- Valaki az előbb megkérdezte, hogy mi a sajátossága ennek a 20 esztendős jubileumnak, a Tábori Püspökség újraindulásának? Ebben az idei, huszadik Máriaremetei zarándoklatban az volt a szép, hogy érzelembeli zarándoklat volt. Sokan gyalog érkeztek, 22 km-t megtéve. Éppen valamelyik katona mondotta, hogy igazán kivannak már és jól fog esni az ebéd. Örülök annak, hogy nem csak zarándoklatnak nevezzük, hanem egyre inkább azzá válik ez az évenként ismétlődő alkalom. Öröm volt az is, hogy nuncius úr is megtisztelt bennünket a jelenlétével. Ilyen ritkán adódik, hogy az ember találkozik a Szentatyával egy héttel korábban, aztán a Szentatya személyes magyarországi képviselőjével együtt ünnepel. Ez nagyon széppé tette a 20. évfordulót. Annak is örülök, hogy Kapisztrán Szent János kitüntetéseket, emlékplaketteket, emléklapokat adhattunk át arra érdemesült embereknek, amely kapcsán az élményem az volt, hogy van egy holdudvara a Tábori Püspökségnek. Nem egy vákuumban mozog abban a közegben ahova küldve van, hanem egyre inkább beleszervesül a katonák életébe és mindnyájan érezzük, hogy egymásért vagyunk. A papjaim is érzik, és ugyanakkor a katonák is, akik szeretettel kapcsolódnak be az együttmunkálkodásba. Én hiszem, hogy ez a húsz év, ami mögöttünk van, megalapozta azt az együttmunkálkodást, ami nélkül a tábori lelkész nem tudja betölteni hivatását.

Atya, több alkalommal beszélgettünk már arról, hogy ez az áldozatos munka, amit te illetve lelkészeid végeznek...

- Hosszan lehetne kifejteni, hogy mikor érik be ennek a szolgálatnak a gyümölcse. Azt gondolom, hogy alapvetően ennek a szolgálatnak a célja Isten és ember találkozása, ember és ember találkozása, az ember találkozása önmagával. Azt hiszem, lehet nagy szavakat mondani, de hogy mikor érik be azt egyedül a jó Isten tudja és az akivel megtörténik esetleg. Az is igaz, hogy amíg az ember a földön él, addig nem teljesedik be az, amit megkezdett, amit tesz, hanem csak a halálban tud beteljesedni minden kezdeményezés.

Emlékszel a szolgálatod kezdetére, amikor ide érkeztél a Katonai Ordinariátus élére? Mi változott azóta?

- Azt hiszem, hogy pontosan ennek a holdudvarnak a növekedése változott. Egy picit gazdátlanok voltak előttem a papok, bátortalan kezdeményezések voltak, és ebből a bátortalan izoláltságból azt gondolom, hogy sikerült kilépni egyrészt. Másrészt a papi szolgálat jellege is változott ebben az időben, mert még mindig azzal kínlódtunk, ahol 1994-ben folytatni akarták a kollégáim, hogy a liturgiát szolgálják csupán. A katonáknak is az volt a reflexe, hogy ilyen liturgikus szolgálatra kérik föl a lelkipásztort. Ma már ott tartunk, hogy a papjaink kidolgozhattak különböző témákat, amelyeket vezérkari főnök úr ajánlott különböző helyőrségek parancsnokainak. Lelkészeink ezeket előadják állománygyűléseken, különböző képzési alkalmakon használhatják azt a tudást, ami bennük van. Ez természetesen nem csupán tudás, hanem értékrend, életlátás is egyben. Bízom abban, hogy ez a fajta jellege a Tábori Lelkészi Szolgálatnak tovább fog bontakozni és valóban hozzájárulhat a Tábori Lelkészi Szolgálat a honvédség egységesülésének, a találkozásoknak mind vertikális mind horizontális irányban.

Atya, a Makkosmáriai, a Máriaremetei, Lourdes-i zarándoklat, és úgy gondolom, hogy ezt bizonyítja az egy héttel ezelőtt közösen megélt Észak-Olaszországi zarándoklat is, hogy az elismertségét és a súlyát is növeli ennek a nagy családnak, amit a katonai lelkészek és a lelkészek által bevont katonák vagy civilek végeznek.

- Mindegyik zarándoklat nagyon sokat ad nekem személy szerint is. Én örülök annak, hogy Lourdes bevett gyakorlata a honvédségnek. Ez egy más jellegű zarándoklat, mint az emberek sokszor gondolnák. Itt a katonák a sajátos módjukon köszöntik a Szűzanyát, sajátos stílusukban ünnepelik a liturgiát, de jó megtapasztalni a katonának, hogy sokan vagyunk, akik egy értékrendben, egy világlátásban élünk és gondolkodunk. Ezek a különböző szintű találkozók, segítenek bennünket, hogy egyre bátrabban, egyre elmélyültebben tegyük azt, amit tehetünk, akár papjaink, akár azok, akik segítőkészen állnak mellettünk.

Újjászületés 20. évfordulója van a Katonai Ordinariátusnak. A következő húsz évre mit jósolsz, milyen célt tűzöl ki vagy fogalmaznál meg a lelkészek előtt?

- Nem vagyok jövendőmondó és húsz év múlva valószínűleg nem fogom irányítani ezt a szolgálatot. Én azt remélem, hogy tovább mélyülnek a gyökereink abban a közegben ahova küldve vagyunk, hogy megtaláljuk azokat a kommunikációs eszközöket, azt a kommunikációs nyelvet, amivel egyre közelebb tudjuk hozni az embereket Istenhez és egymáshoz.

 

Püspök atyának is megfogalmaztam azt, hogy egy szép sorozat, Makkosmária, Máriaremete, Lourdes, és az Észak-Olaszországi pápai zarándoklat. A Katonai Ordinariátus köré épülő csapat, család az egyre csak bővül és erősödik. Jól látom? Kérdezem Berta Tibor ezredes, általános helynököt.

- Igen, épül egy baráti kör, épül egy ismerősi kör, épül egy zarándok kör, épülnek azok a kapcsolatok, amik nem csupán emberi kapcsolatok. Én azt gondolom, hogy ennek a zarándoklatnak, ami itt Máriaremetén van egyik legfontosabb eseménye a szentmise. Valójában az a kapcsolat, ami közöttünk emberek között van, az megjelenítődik ebben a szentmisében Isten felé. Akik itt vannak, azok nem pusztán csak azért vannak itt, mert emberileg, barátilag, bajtársilag, a külszolgálatból a laktanyai létből ismerik egymást, hanem mert egyre erősebb az – amit most így sok év távlatából látok -, hogy nem csak azért jövünk ide, mert jó egymással találkozni, hanem azért a mondatért, ami minden nap ott van a mi honlapunkon: „NEM CSAK KENYÉRREL ÉL AZ EMBER”. Itt valakivel találkozunk a misében, mégpedig Istennel, Jézus Krisztussal. Ez a mi kapcsolatunknak a legalapvetőbb dolga, erre épülhet rá mindenféle barátság, ismerősség. Úgy gondoljuk persze, hogy ezek a barátságok előbb alakultak ki, mint az Istennel való kapcsolat, Istennel való viszony, pedig nem. Valamennyien, akik hozzánk csatlakoznak, vagy akiket megszólítunk, azokat azért szólítjuk meg, mert úgy érzékeljük, hogy van egyfajta kapcsolatuk az Istennel. Sokkal mélyebb ez a kapcsolat, mint amit mi itt a felszínen gondolunk. Fontos dolog, hogy a gyerekek most itt játszanak mindenféle játékokkal a templomkertben, de sokkal fontosabb az, hogy ott voltunk mindannyian a szentmisén. Ez az Istennel való találkozásnak a kifejezése. El lett terjesztve, hogy a vallás az magánügy, de abban a pillanatban, ahogy már ketten vagyunk, nem magánügy, mivel az több mint az én magánéletem. Ha pedig százan, kétszázan vagy teszem azt négyszázan vagyunk, amennyien nagyjából voltunk ma itt, akkor ez már egy közösségi forma itt, nem? Tehát lehet magánügy a vallás, de csak úgy lehet igazán kifejezni, hogy van egy közösségi léte. Ebből a magánkapcsolatból, ami mindannyiunkban van Istennel, egyszer persze kilépünk. Ez a zarándoklat azt mutatja meg, hogy kilépünk egy közösségi kapcsolat felé és ezt mutatja meg a szentmisénk is. Ez a legfontosabb momentuma. Nagyon fontos, hogy van itt játszóház, lehet fából játékokat készíteni, volt egy közös ebéd, beszélgettünk, jó volt Mészáros János Elek előadása. Ez mind nagyon szép, de valójában a legfontosabb az volt, hogy a misén együtt tudtunk lenni.

Jelen, múlt és jövő volt itt ma a Katonai Ordinariátus újjászületésének 20. évfordulóján. Ha a múltat említem, akkor ez egy szép fejlődési folyamat, amely elérkezett a jelenbe. Hová tart?

- A kitüntetések átadása végén mondtam azt, hogy 1994-1998-ig, a kezdeti évektől úgy írták le a dolgot, hogy sikertörténet, de valójában a 20 évünk sikertörténete az egy nagy kérdés. Ezt én kérdésként tettem föl, és most is úgy teszem föl. Majd biztosan megállapítják róla, hogy az-e? Én azt gondolom, hogy egy nagyon óvatos, nagyon lassú építkezés volt ez a húsz esztendő, amiben persze talán voltak olyan pontok, amikor ugrásszerűen látható volt valami. Például ilyen a zarándoklatunk, ami nagyon lassan kezdődött el Búcsúszentlászlón. Nem a létszámról beszélek, hanem arról, hogy a lét meg tud-e fogalmazódni a katonákban. Legelső sorban az Istennel való találkozásomat, az Istennel való kapcsolatomat kell rendeznem és utána erre ráépülhet nagyon sok minden. Ebben a szép lassú folyamatban elérkeztünk 20 évhez, ahol azt gondolom nem szabad megállni, sőt! Mindazok a programok, amik vannak a Zalavári Gyermektábortól a mostani Katonai Zarándoklaton át a Házasság és Családerősítő Hétvégéig - ami októberben lesz most Balatonkenesén -, de mondhatnám a versmondó versenyt is, ezek mind nem légből kapott ötleteink, hanem annak az aprópénzre váltása, amiben benne van, hogy mit kell nekünk tenni. Tehát a katonákat etikus viselkedésre próbálni oktatni, hogy a vallásgyakorláshoz meg kell adni minden szükségeset, hogy a katonacsaládokkal törődni kell. És persze a katonacsaládokkal úgy is lehet törődni, hogy elmegyünk meglátogatni a katona családját meg úgy is, hogy a gyerekének biztosítjuk azt, hogy eljön a Zalavári Táborba, vagy, hogy itt ezen a zarándoklaton a gyerekeknek van játszóház, lehet játszani, játékokat készíteni, ahogy az ő érdeklődési körüknek megfelel. Tehát azt gondolom, hogy mindez aprópénzre váltása mindannak, ami benne van abban a nagyon szép pár mondatban, hogy mi a mi alapfeladatunk. Ez a mi dolgunk. Amit ott nagyon szépen elvben megfogalmaztak az az, hogy Nemzeti Katonai Zarándoklat legyen, hogy legyen szentmise, hogy legyen játszóház, hogy imádkozzunk, hogy valaki vállalja, hogy 22 km-t gyalogol ezért. Azt gondolom, hogy ezek a legfontosabbak.

„Azt tapasztaltam, hogy Isten soha nem hagy magamra, ha én őt el nem hagyom. Így hát teljes bizalommal kezébe teszem sorsomat. Semmi sem történhet velem, amit nem Isten akar. Ha pedig ő akarja, bármennyire nehéznek tűnik is, biztos, hogy ez a legjobb.” Morus Tamás gondolataival köszönöm meg a figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK  AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3. E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, október 1