Rádióműsor - 2014. november 5. - 88. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2014. november 5-ei műsor (88. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/47208

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 88. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Immár felvitték a mennybe az angyali csapatok, boldogok közt mindörökre fénylőn uralkodni fog. Holt királyukért könnyeznek jámbor szívű magyarok, új társuknak örvendeznek a mennyei angyalok.” – XVIII. századi ismeretlen költő Szent Istvánt magasztaló latin nyelvű versének egy részletével köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

 

Pillanatképek a családerősítő hétvégéről, amelyen Bíró László püspök folytatta gondolatait a család fontosságáról, a házasság szerepéről.

     Amit mondott a pápa, az nem is annyira a házasság konkrét helyzetéről szól, hanem valamiképpen az Egyház gondolkodását segít megérteni. Azt, hogy hogyan tudunk mi is nagyjából azonosulni az Egyház gondolkodásával. Így kezdte a Szentatya, az egy héttel ezelőtti, szombati beszédét: - Elérkezett az óra, amikor szívesen térünk haza, hogy együtt vacsorázzunk szeretteinkkel, a kapott és adott jótétemények, a szívet melegítő és érlelő találkozások után, amelyek jó borként elővételezik a soha véget nem érő ünnepet. Szép ez a mondata a pápának, de azt a sort szeretném kiemelni, amikor azt mondja, hogy „szívet melegítő és érlelő találkozás után, amely jó borként elővételezi a soha véget nem érő ünnepet”. A legtöbben közületek gyakorló keresztények, és ezt nagyon hangsúlyoznám, hogy a szentmise és az azt követő vasárnapi ebéd, azok szorosan összetartoznak. Tehát nem egymástól külön élők története az, hanem a szentmise és a családnak az asztala, az oltár asztala és a család asztala összetartozik. Sose csak az evésről szól, szerintem mindnyájan el tudnátok mesélni az otthoni rituáléját ennek. Nem szabad, hogy a vasárnapi ebéd csupán az evéssé zülljön le. Az találkozás. Az valahol, amit a szentmisében ünneplünk, egység, annak a konkrét megvalósulása a család szintjén. Pápa tovább folytatja, azt mondja: „véget nem érő ünnepnek az előképe”. Tehát valahol a túlvilágnak, mennyországnak a képe az óhatatlanul mindnyájunk életében a szülői házba vonódik először és sokszor azért is leszünk Isten tagadók, meg örök élet tagadók, mert nem biztos, hogy eszményi emléket hordunk róla. Tehát a pápa elővételezi a véget nem érő ünnepet. Az ünnepek nagyon fontosak.

     Ez egyben a legnehezebb órája azoknak, akik magányosak, akiknek szembe kell nézniük álmaik keserű alkonyával, széttöredezett terveikkel. Hányan fejezik be napjaikat a lemondás, az elhagyatottság zsákutcájában, hány otthonban fogyatkozott meg az öröm bora, az élet íze. Ezen az estén mindenkiért imádkozom. Az individualista kultúrában is, amely múlékonnyá teszi a kapcsolatokat, minden nőtől született emberben továbbra is él a stabilitás alapvető szükséglete, igény egy nyitott kapura, valakire, akivel megosztjuk az életet, akihez hozzá tartozik, szüksége van egy családra. – mondja a pápa. Ezek nagyon fontos mondatok. Azt hiszem ez az, amiről igazán beszélnünk kell ebben a három napban. Az individualizmusból, egoizmusból nem tudunk kilépni, a fiatal nem házasodik, mert az ő kényelmét ez zavarná. Nagyon rossz irányba ment a társadalom, individualizmus és egoizmus vesz bennünket körül. Mindenütt ezzel találkozunk. Múlékonnyá teszi a kapcsolatokat, minden szinten. Először széttrancsírozta a rokoni kapcsolatainkat, amiről már beszéltünk, aztán múlékonnyá tudja tenni a jelen kapcsolatainkat is, a legfontosabbakat is. Pedig minden nőtől született emberben ott él a stabilitás alapvető szükséglete, az igény egy nyitott kapura valakivel, akivel megoszthatja életét, aki hozzá tartozik, szüksége van a családra. Ez valamikor spontán ment, megvolt a népi világban a rituálé jelleg. Ugye egy lakodalmat nem tudott megrendezni egy házaspár a gyermekének egyedül, ma meg tud rendezni. Régen össze kellett hozni az edényeket, a baromfikat, el kellett készíteni, el kellett pakolni, tehát egy hetes lakodalmat összehozni nem volt könnyű feladat, de együtt volt nagy rokonság. Gyermekkoromban egy disznóvágást is képtelen volt megcsinálni egyedül egy család, mert a gyerekek széthordták az öregeik eszközeit, teknőt, bográcsot stb. és disznóvágáskor össze kellett hordani. Ez olyan kiengesztelődési cselekedet volt, hogy muszáj volt félretenni a sértődést és haragot, mert különben nem tudtak volna disznót vágni, mert egyiknél volt a rémfa másiknál meg a hasítók. Az individualista korban ez megy, tehát a kapcsolat satnyul el. Ami régen szükségből és a rituálék kötelező voltából működött, azt ma tudatosan vigyáznunk kell. Ugyanakkor az emberben megmarad az igény a valakihez tartozásra. E nélkül nincs ember.

     A házasfelek által vállalt életközösség, nyitottság az élet ajándékára, egymás kölcsönös gondozása, a nemzedékek találkozása és emlékezete, a gyermekek nevelése, a keresztény hit átadása: mindezzel a család továbbra is az emberiség páratlan iskolája marad, nélkülözhetetlen egy igazságos és szolidáris társadalom megvalósításához. Menjünk végig a szavakon, mert mindegyik szóról lehetne egy egész előadást tartani. Azt szoktuk mondani, hogy egy társadalom egy nemzetnek a sorsa, az nem a parlamentben dől el. Tegnap is mondtam, a társadalomban a humántőkét a család termeli. Ha egy szervezetben egy sejt beteg, akkor nincsen semmi baj, de amikor nagyon sok sejt beteg már, akkor nagy baj van. Ezért is kell vigyázni a családot. Az egyén is ezt kívánja, az egyén igényli, akit asszony szült az vágyódik a valakihez tartozásra, a stabilitásra, az elfogadásra, ez a logikája a pápa beszédének is. Ugyanakkor a társadalomnak is ez a szüksége, hogy legyenek a nemzedékeket együtt tartó, a hagyományokat átadó, a hitet továbbadó, a gyermeket nevelő családok. E nélkül nem tud létezni a társadalom. Ezért nem igaz az, hogy magánügy a család. Személyes ügy, de nem magánügy.

     A hétköznapi életnek e töredékeivel szemben keresnünk kell azt, amit az Úr kér az Egyháztól. Itt a Szinódusnak a tónusát akarja megfogalmazni a pápa. Hallgassák meg korunk szívveréseit, érzékeljék a mai ember illatát, itassák át magukat örömeikkel, reményeikkel, szomorúságukkal és aggodalmukkal. A Szinódus hallja meg a mai ember kiáltását és a Szentléleknek a szavát. Ezt nagyon tisztán látja az Egyház, persze az más, hogy teszi e vagy nem, hogy tulajdonképpen minden kommunikáció ott kezdődik, hogy meghallgatom a másikat. Szóval a hallgatás fontosabb, mint a beszéd. Nekem döbbenetes élményem, mikor először szembesültem azzal, hogy a zene szépségét nem hangok adják, hanem a csendje. Tehát egy házastársi dialógus az nem a beszéd, hanem a hallgatás. Nagyon jegyezzük meg. Jegyespároknak tartottam lelkigyakorlatot idén augusztusban, ezt a képet használtam és egy fiú, aki zenefilozófiával foglalkozik, volt az egyik vőlegényem. Ő mondta, hogy van egy ilyen zenei kíséret, hogy a zene az a csend tulajdonképpen. Van egy úgynevezett csöndes szoba, próbálnak amennyire ember képes erre, csendet teremteni a csendszobában és beküldenek embereket, hogy mit hallanak? Mind azzal jön ki, hogy pár perc múlva elkezdi hallani dübörögve a saját szívverését és saját vérének áramlását ebben az abszolútnak vélt csendben. Ez a zenefilozófus azt mondta, hogy ebből azt a következtetést vonja le a tudomány, hogy abszolút csend nincs. A csend az, amikor az ember találkozik önmagával. A találkozásnak a lényege mindig ez. Az önmagunkkal való találkozásnak is a lényege és az egymással való találkozásnak is a lényege és ez szokott megrövidülni. A pápa is ezt kéri a Szinódustól, de nagyon nehéz ám ezt megvalósítani a házasságban és az Egyházban is.

     Hallgassák meg korunk szívverését, érzékeljék a mai emberek illatát, itassák át magukat örömeikkel és reményeikkel, szomorúságukkal és aggodalmukkal. Így hitelesen felkínálhatjuk majd nekik a családról szóló evangéliumi jó hírt – ugye a mi gondolkodásunkban a család örömhír, nem válság, az ember van válságban, nem a család. Az evangéliumban jelen van az az erő és az a gyöngédség, amely képes legyőzni mindazt, ami boldogtalanságot és erőszakot okoz. Jelen van benne az erő és a gyengédség, csak el kell jutni az evangéliumhoz, de hanyatt fekve nem lehet az erőt és a gyengédséget meghallani, amit az evangélium hordoz.

Bíró László püspök gondolatait hallották, amelyet a Családerősítő Hétvégén osztott meg azokkal a katona-civil családokkal, amelyek részt vettek ezen.

 

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Április 9. Húsvét.

     Fél 7-kor a műhelynek miséztem. A hősiességnek és a hitvallásnak ilyen megnyilatkozása is van, mint náluk. Annyi dolguk van a helytelen beosztás miatt, hogy egyetlen pihenőjük az éjjeli alvás. Tegnap is éjjel kettőig dolgoztak. Most mégis valamennyien itt vannak. Utána az Elmóban miséztem, persze mindenütt beszéltem is. Aztán a lengyel templomban énekkart vezettem. Asszisztenciás mise. Németh a főcelebráns, Buzássy és Rácz, a vonatos, a diakonus, egy volt egri kispap, most karpaszományos a ceremonárius. Az éneket jól fújta a 100 híradós. Meg is voltam velük elégedve. A vezérőrnagyot is nagyon meglepte, azt mondta: - Hallod-e Alfonz, ez nagyon szép volt. Akik ilyen lélekkel vesznek részt a misén, biztos, hogy nem fognak aljaskodni az ellenséggel sem.
     Kocsi várt a templom előtt a vonatosoktól. Onnan rögtön Volinkára mentem. Ott kiderült, hogy a 43. Ezred átvonult, így ők is azoknak a miséjén voltak. A mieink közül az árkászok voltak ott. Gyerünk vissza! A varsói út kanyarában odacsikorog a hadosztály autója. Oda se figyeltem, tovább breviáriumoztam, mert azt hittem, hogy a kanyar miatt fékez. Megszokott hang ez ott abban a kanyarban. De odakiált egy hang: Lelkész úr, azonnal kihallgatásra a hadtesthez. Hát a Németh áll ott az ajtóban teljes díszben. Átültem az autójába, mert értem jött, és vitt a plébániára ebédre.
Ebéd után vissza Volinkára az árkászokhoz lelkigyakorlatot tartani. De előbb a mieinknek miséztem. Közben hárman megjöttek kérésemre Puhacsevoból, és fél 7-ig gyóntattunk. Otthon 7-kor miséztem. Ma 5 mise és 6 beszéd.
     Itthon a nővérek mindegyikünknek készítettek egy kis fészket vattából, bele tojást szalaggal és Stühmert. Mi pedig bementünk hozzájuk és vittünk nekik mézeskalácsot. Bevallották, hogy azt mondogatták egymásnak: - Na, az idén senki sem fog ránk gondolni. 

 

Köszönöm, hogy ezúttal is velünk tartottak, hallgatták az Inter arma caritas mai adását, tegyék ezt majd jövő héten is. Megköszöni az önök figyelmét Fodor Endre, Babits Mihály gondolataival.

„Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen, okos felnőtt! Te jól tudod, mennyi kínt bír az ember, mennyit nem sokall még az Isten jósága sem, s mit ér az élet... S talán azt is, hogy nem is olyan nagy dolog a halál.” 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, november 5