Rádióműsor - 2015. január 14. - 96. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. január 14-ei műsor (96. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/50584

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 96. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Hiszen ha egymagam a világ minden vígságát a magaménak tudhatnám is, ha minden benne kínálkozó gyönyörűséget élvezhetnénk is, bizonyos, hogy sokáig nem tarthatna. Ezért hát, én lelkem, teljes vigasztalásod és tökéletes fölüdülésed nem lehet egyebütt, hanem csak Istenben, aki a szegényeket vigasztalja és a kicsinyeket magához fogadja.” – Kempis Tamás gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre.

 

Az Inter arma caritas mai adásában arról az emlékmiséről hallhatnak hangösszeállítást, amelyet a doni áldozatok emlékére tartott a Katolikus Tábori Püspökség a Mátyás templomban. A szentmisét Bíró László celebrálta, jelen volt többek között Orosz Zoltán altábornagy, honvéd vezérkar főnök helyettes, Boros Péter volt miniszterelnök.

   Főtisztelendő Atyák, Miniszterelnök Úr, Államtitkár Úr, Altábornagy Úr, Tábornoki Kar Jelenlévő Tagjai, Honvédség Képviselői, Társadalmi Szervezetek Képviselői, Tisztelt Emlékezők!

   Arra a tragikus eseményre emlékezünk, ami 72 évvel ezelőtt történt és annyi fájdalmat okozott családoknak, élőknek, szenvedőknek, sebesülteknek. Amint a bevezetőben is mondottam, szeretnénk a jövőre figyelni. Ferenc pápánk, amikor Doberdónál misézett szeptemberben, szomorúan, drámaian hangzóan mondta ki a mondatot: Részleteiben a harmadik világháború zajlik, mert nem tanultunk a múltunkból. Nem tanultunk az I. világháborúból, nem tanultunk a másodikból sem, és most részleteiben zajlik a harmadik világháború. Szépen fogalmazva mondják, hogy történelmi átrendeződés van. Mit lehet tenni? Az eseményeket ismerjük, a fájdalmakat nem hiszem, hogy van értelme ecsetelni. Ebben a kis igehirdetésben szeretném ide idézni Ferenc pápának néhány gondolatát, amit a béke világnapjára, január elsején küldött szét a világegyháznak. 
   
Ennek a körlevélnek az alapmondata ez: Nem rabszolgák vagyunk, hanem testvérek. A tavalyi körlevelét folytatja Ferenc pápa, ahol arról szólt, hogy a teljes életre vágyó ember keresi a testvért, rászorul a testvérre. Az ember közösségi lény, keresi a másikhoz tartozást. És a másikhoz való tartozás mindig föltételezi az igazságosságot, a szabadságot, az ember személyi méltóságának tiszteletben tartását. Amikor az egyik ember kizsákmányolja a másikat, akkor ezt a másikhoz való tartozás vágyát töri meg az emberben: a testvériséget. Konkrétan fogalmaz a Szentatya, nem mond nagy szavakat a békéről. Nagyon konkrétan fogalmazza meg, hol veszik el a testvériség napjainkban... a szörnyű múlt heti tragédiában is. Azt mondja, ha nem a rabszolgaságot akarjuk folytatni, hanem a testvériség építői szeretnénk lenni, akkor figyeljünk először oda, Isten milyennek is álmodta meg az embert. Visszanyúl az ősi archaikus elbeszélésekhez, Ádámhoz és Évához, Noéhoz és még tovább. Ádámot és Évát az Úr megáldja: Szaporodjatok és sokasodjatok, töltsétek be a Földet! A Biblia szerinti első emberpár, Isten áldását teljesíti. Gyermekeik születnek, és ezzel elkezdődik a földkerekségen a testvériség hálózatának építése. 
   Ezek a testvérek, Káin és Ábel, ugyanazon szülőktől származtak, egyenlő méltóságuk volt, egyenlő rendeltetésük volt. A Biblia finoman kifejezi, hogy különbözőségen alapult az ő testvériségük. A hagyomány így mondja, az egyik a földművelés kultúráját, a másik az állattenyésztés kultúráját képviselte. Szépen haladt a testvériség, a szülő-gyermek viszony, a testvér-testvér viszony. A testvériség első megrontója az emberi önzés, a bűn, amikor Káin megveti ezt az alapvető értéket és megöli Ábelt. Ettől kezdve a testvérek meghasonlása végig jelen van a történelemben. A következő hasonló történet Noé gyermekeiről szól. Kám, az idősebb fiú meggyalázza az apját. Noé a kisebb gyermekeket megáldja, Kámot pedig megátkozza és gyűrűzik tovább a testvérek meghasonlása a bűn következtében. Isten nem adja föl tervét, ő testvérnek akarja látni az embert. Eljön közénk Krisztus a második isteni személy, testvérünkként. Meghirdeti keresztségét gyakorolva a bűnbánatot, és megszületik az ősegyház. Amikor kérdezik Pétertől predikációjakor „Mondd, mit tegyünk?”, akkor azt mondja: „Térjetek meg, tartsatok bűnbánatot, keresztelkedjetek meg és megkapjátok a Szentlelket.” A megbomlott testvériség ott az ősegyházban helyre áll. Újra fölragyog az ember a maga méltóságában, testvéri összetartozásában. Megtértek Istenhez, megtértek egymáshoz is. 
   Szentatyánk történelmi áttekintést ad arról, hogy hogy is volt a rabszolgaság az emberiség történelmében. Bevett gyakorlat, beszabályozta a rabszolgatartó társadalom a jogokat és kötelességeket mindkét oldalról. Egyszer csak egy szép napon fölvirradt az ember szabadsága, megszűnt a rabszolgaság formailag. Ki hitte volna, hogy éppen a XX. és XXI. század fordulóján jelenik meg újra erőteljesen a rabszolgaság? Bérkoldusság, szexualitás kiszolgáltatottjai, a munkáltatóknak kiszolgáltatott munkások hada, a terrorcselekmények áldozatai, túszai. Megszűnt a rabszolgaság intézménye, de sajnos az ember újra meg újra rabszolgasorsba tereli a másikat. Ez alapvetően minden háborúskodás mélye, mikor egy nemzet a másik nemzetet akarja leigázni, egy népcsoport egy másik népcsoportot, lehetne folytatni a sort. Szentatyánk fölteszi a kérdést: - Mi táplálja ezt az újkori rabszolgaságot, a háború gyökereit? Újra elmondja azt az alapgondolatot, ami egészen végigvonul a körlevélben, hogy az ember ha eltávolodik Istentől a testvériesség ősforrásától, az Atyaságtól, akkor szükségszerűen megjelenik a másik embertől való elidegenedés, a testvériség megvetése, megjelenik az egyik ember alárendeltsége a másiknak, a rasszizmus és minden más kizsákmányoló forma. Csonkul az emberben az az ősi vágy: valakihez tartozni, testvére lenni a másik embernek. 
   Másik szociális jelenség, hogy a gazdagok felelősek azért, hogy, sokszor nem engedik iskolába egy-egy társadalom széles rétegét, nem jutnak el a műveltség minimál fokára sem, újra meg újra föllázadnak a másik ellen. Aztán ott van a morál elvesztése, korruptság, amikor az ember egyre inkább eszközzé válik és már nem személy, csupán megvásárolt munkaerő. A pénz foglalja el a személy helyét és semmisíti meg az emberi méltóságot. A Szentatya hálával emlékezik azokra a szerzetesekre és nem szerzetesekre, akik tesznek az emberiség testvéri valóságának megjelenítéséért, akik odaállnak az elesett ember mellé, a becsapottak mellé, akik segítik feldolgozni a nyomort azoknak, akik hamis munkaközvetítők segítségével idegen országban rabszolgasorsban sínylődnek kegyetlen tömegszállásokon éhbérért és segítik őket a talpra állásban. Kéri a nemzeteket a nemzetközi összefogásra, a koordinált cselekvésre, hogy az ember ne lehessen farkasa a másik embernek. A Szentatya hosszan beszél ezekről a problémákról és arról, amit tehetünk.
   A végén nagyon szépen földet ér, egy szudáni apácát, Szent Jozefinát idézi, aki a XIX. század végén, 19 éves korában emberrablók kezébe kerül és rabszolgasorsba adják el. Egyik rabszolgatartó kegyetlenebbül bánt vele, mint a másik. Végre megvásárolta egy olasz tábornok, aki elvitte Itáliába a szudáni lányt. A lánynak már minden mindegy volt, tudta, hogy egyik rabszolgatartó is verte, a másik is verni fogja, így már várta, hogy a tábornok mikor fogja ütlegelni. Nem ütlegelte. Amikor rájött arra, hogy a tábornok nem bántja, hanem véglegesen szereti, akkor eljut az Isten hithez. Fölismeri gazdájának jóságában, hogy Isten véglegesen szereti, keresztény lesz, szerzetes nővér válik belőle. Így hal meg. Az tábornok szeretettel viszonyult a lányhoz, aki tele volt fizikai és lelki sérüléssel is, de fölemelkedett a sérülések fölé, ember lett, megélhette emberi méltóságát. 
   A Szentatya azt mondja, hogy mindenki nézzen körül, mit tehet a másikért és a békéért közvetlen környezetében. Legyünk békét sugárzó emberek, éljük meg azok között a testvériséget, akikhez küldve vagyunk ki-ki a maga szintjén, az egyszerű ember és a politikus is a maga helyén. Mindnyájan tehetünk azért, hogy egymásnak ne a rabszolgái, hanem testvérei legyünk. Így emlékezünk meg a doni áldozatokra.

 

Köszönöm, hogy megtiszteltek figyelmükkel, az adás végét is Kempis Tamástól vett gondolatokkal zárom. Köszönöm figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Légy velem, Uram Jézus, mindenütt és mindenkor. Ez legyen az én vigasztalásom, hogy szívesen megmaradjak minden emberi vigasztalás nélkül. És ha a te vigasztalásod sem vesz körül, akaratok és megérdemelt megpróbáltatásod legyen a legnagyobb vigasztalásom. Mert te nem haragszol örökké, és fenyegetésed sem tart sokáig.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2015, január 14