Rádióműsor - 2015. január 28. - 98. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2015. január 28-ai műsor (98. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/50586

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 98. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Tegnap este egy gránáttölcsérből néztem föl a csillagos égboltra. S abból következtettem arra, hogy hazudtak nekem. Ha szakítottam volna időt arra, hogy megnézzem műveidet, magamtól rájöttem volna arra, hogy a bolondját járatták velem. Szeretném tudni Istenem, hogy idenyújtanád-e nekem a kezedet. Az érzésem azt súgja, hogy te megértesz. Különös, ide kellett jönnöm ebbe a földi pokolba, hogy legyen időm belenézni az arcodba. Úgy gondolom, most nem kell sokat beszélnem; de örülök, hogy rád találtam. Azt hiszem, hamarosan üt a támadás órája, de amióta tudom, hogy közel vagy hozzám, nem félek. Hallom a jelet, Istenem, mennem kell.” – Egy ismeretlen katona imájának soraival, gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. Ezt az imádságot 1945-ben, egy Olaszországban elesett amerikai katonánál találták meg.

 

• Mai adásunkban többek között beszámolunk majd arról a kiadványról, amelyet a Katolikus Tábori Püspökség jelentetett meg újjászületésének 20. évfordulója alkalmából. Ezt még decemberben mutatták be. A mai műsorban Hende Csaba honvédelmi miniszter és Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát gondolatait hallják majd e kötetről, a Katolikus Tábori Püspökségről.

• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

Hende Csaba, honvédelmi miniszter

- Valójában a kezdeményező, a Tábori Lelkészi Szolgálat gondolatának a megfogalmazója az a Lőrincz Kálmán vezérezredes volt, aki ebben az időben a Magyar Honvédség parancsnokaként szolgált. Az ő édesapja a II. világháborút hivatásos tisztként szolgálta végig és itt zárójelben megjegyzem, hogy Lőrincz tábornok úrnak a fia, tehát az említett hivatásos tiszt unokája immár a honvéd vezérkar ezredeseként szintén az egyik legkiválóbb emberünk. Lőrincz Kálmán az édesapjától hallotta, hogy volt velük a fronton egy tábori lelkész, aki a nehezebb órákban is támaszt és segítséget nyújtott a katonáknak. Ő találkozott később ezzel a tábori lelkésszel egy vonat tetején 1945-ben, a legnagyobb ínség idején, amikor mindenki csencselt, batyuzott, próbált élelmiszerhez jutni. 
Ott ismerkedett össze ezzel a nagyon megviselt küllemű katolikus tábori lelkésszel, akitől megtudta, hogy ő most látogatja sorba azokat a családokat, akiknek az édesapjuk, férjük az ő bajtársaként elesett a fronton. Személyes tárgyakat, leveleket, lelki vigaszt próbált eljuttatni szerte a szétbombázott országban családról családra. Ha van mit enni, akkor eszik, ha nincs akkor nem, ha a kutyák megkergetik, akkor megkergetik, de ő teljesíti akkor is a kötelességét. Ez a Lőrincz Kálmán édesapjától sokszor hallott történet indította őt arra, hogy egy történelmi korszakkal később, az 1990-es évek elején kezdeményezze Für Lajosnál, hogy próbáljuk meg fölvenni ezt a fonalat és újra létrehozni a Tábori Lelkészi Szolgálatot. Én csak ez után kapcsolódtam be ebbe a történetbe és ezzel tartozom az igazságnak, hogy ők ketten ezt egymással megbeszélték. Nagyon sok minden történt azóta és azt kell mondjam, csupa jó dolog, csupa olyasmi amire büszkék lehetnek az érintettek, a Tábori Lelkészi Szolgálat minden tagja és a Magyar Honvédség minden katonája is. Kicsit úgy vagyunk ezzel, mint a katolikus iskolával. Szülőként sok mindenben bizonytalanok lehetünk, de abban biztosak vagyunk, hogy ott rosszat nem tanulnak. Mindig csak pozitív dolgok fűződnek ehhez a szolgálathoz. Nem akarom hosszan nyújtani, a könyvben önök is elolvashatják. 
Rengeteg helyen találkoztam magam is tábori lelkészekkel, láttam azt, hogy a Balkánon, Afganisztánban, Cipruson és másutt hogyan illeszkednek be a katonák közösségébe, hogy milyen nagymértékben elfogadottak. Láttam őket ünnepségeken, természetesen láttam pasztorális szolgálatok közben és nagyon büszke vagyok arra, hogy itt lehetünk, megéltük ezt a 20 évet. Kicsit öregebbek lettünk talán, kicsit tapasztaltabbak, de úgy gondolom a lelkesedésünk nem kopott meg. A katonáinknak elengedhetetlen ez a szolgálat, amit a lelkészektől kapnak, a fizikai állóképesség mellett a lelki állóképesség legalább olyan fontos a katonának is. Ennek a megerősítése köszönhető nagymértékben a tábori lelkészeinknek. 

Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát

- Az eredeti dilemma, a rendszerváltás idején fölmerülő gondolat és kérdés az volt, hogy kell-e tábori püspökség? És ha kell, akkor olyan formában kell-e, ahogy korábban volt vagy keressenek ennek valami más formát? Azt gondolom, az az elv győzött, ami az egyháznak vágya és praxisa: ahol emberek vannak, az egyháznak ott a helye és ott kell teljesíteni a küldetését. Ha a kórházban, a kórházban, ha a börtönben, a börtönben, és a honvédségnél a katonák között. 
Egy felvágott nyelvű negyedikes érettségiző osztályunk van, ma reggel én még két egyháztörténelem órát tartottam. Számukra is azt mondtam: Fiúk! Egyháztörténeti és valahol magyar történeti esemény is, 20 éves az újjászervezett Tábori Püspökség. Mire kell egy Tábori Lelkészség vagy Püspökség, ti hogy mondanátok? Az első válasz az volt, hogy a katonai élet olyan gyötrelmes, annyi baj leselkedik rá, hogy jó, hogyha van velük olyan, akihez fordulnak, akitől lelki támaszt, bátorítást és vigasztalást kaphatnak, és itt kapcsolódok ahhoz, amit miniszter úr az imént elmondott. Bármilyen is az életük, emberekről van szó, kapcsolatokról van szó, egy országról, a hazáról van szó, szolgáló testületről van szó és sokféle igénye van az embernek, de az egyik alapvető egzisztenciális igénye az, hogy védjék, őrizzék és hogy azokat, akik ezt a szolgálatot teljesítik, ők is megkapják azt a tiszteletet, segítséget, amire az embernek szüksége van.
Kedves Barátaim! Kedves Hallgatóim! Hogy kerülök én ide ennek a könyvnek a bemutatására? Már kezdő esztergomi segédpüspökként azt mondta Paskai bíboros úr, hogy a teológus katonák ügyét le kellene rendezni. Kérem, hogy vedd fel az Állami Egyházügyi Hivatalnál az elnökhelyettessel a kapcsolatot, aztán ha kell, menj el a minisztériumba és beszéld meg az illetékes magas rangú tisztekkel azt, hogy hogyan legyenek elhelyezve a behívót kapott katonák. Aztán gondoltam merészet és nagyot, szóltam hűséges katona és rendtársamnak Kiss Domonkos atyának. Mind a ketten bajai bakák voltunk és elmentünk a Honvédelmi Minisztériumba. Nagyon kedvesen fogadtak bennünket, megtörtént a protokolláris fogadás. Úgy mondhatni körbeszaglásztuk egymást, ők még nem láttak püspököt és mi sem láttunk ilyen magas rangú katonatiszteket. Elkezdődött a megbeszélés, és amikor konkrétumra fordult a sor, hogy hol kellene elhelyezni a teológus katonákat, akkor, ha jól emlékezem Kovács Lajos - aki azóta már elhunyt, de nagyon szerettem őt - azt mondta: Püspök úr, akkor a teológusok a Zách utcába kerüljenek. Én nagyon kegyelmes voltam, akkor mindent elfelejtettem és azt mondtam: Jézus Mária! Erre ő kérdezte, hogy a püspök úr tudja mit jelent az, hogy Zách utca? Mondtam: Jelentem ott voltam vagonrakodó munkás és „konyhalány” két hónapig. Erre kitört a nevetés és akkor el kellett magyarázni, hogy valóban Bajáról ide vezényeltek 1968 őszén és aztán itt dolgoztunk ilyen minőségben, „konyhalányként” szolgáltam a tiszti konyhán. Ez annyira megoldotta az emberi légkört, az emberi kapcsolatot, hogy utána nagyon hamar, kölcsönösen kielégítő módon meg tudtuk oldani ezt a kérdést. Úgyhogy a teológus katonák elhelyezése megoldódott, még a Központi Szemináriumba is került néhány, mert oltalmunkba vettük.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket és még egyszer gratulálok mindazoknak, akik közreműködtek a könyvnél, nagyon jó szívvel ajánlom, olvassák, élvezetes, életszagú olvasmány. Köszönöm szépen!

 

Nádasi Alfonz, Hadinapló. Bőzsöny Ferenc olvassa fel a kötet újabb részét.

- Április 22.

Na, mi ez megint. Jön a híradós, a 106-osoktól. A vezetőnővér kéri, menjek át sürgősen. Erzsébet nővérrel hosszan beszéltünk a nálunk operált Máriáról. Megint tőlem kérnek tanácsot, mit tegyünk abban a lehetetlen hisztériás összevisszaságban, amit ez a nő mindenkinél okozott. Hát miért küldtek ide engem is? Azért, hogy a sebesültjeinket vigasztaljam, a vonalbelieket bátorítsam, vagy azért, hogy hisztis nők elrontott életét toldozzam össze?
Tegnap becsomagoltunk, mindenkit vonatra tettünk vagy elszállítottunk más oszlopokhoz. Csak sürgős eseteket vállalunk, ahol életről van szó. Mikor már azt hittük, hogy minden rendben van, jön az újabb parancs, hogy maradunk. Azt a káromkodást, amit ezek a vasi és veszprémi legények csináltak! De nem is csodálom. Ennek az idióta parancsnoknak végre annyit be tudtunk beszélni, hogy egyetlen csipeszt se rakasson ki, mert biztos jön újabb parancs. Ma meg is jött. Mégis megyünk Gornikibe. Állítólag kedden indulunk.
Ha végiglapozgatom a naplómat, derül ki, hogy milyen más világ ez, mint a normális élet. Kis dolgok vihart korbácsolnak. Egyéni panaszok a közösségé lesznek, mert lehetetlen titokban hagyni őket. Ugyanakkor nagy dolgok mellett elmegyünk, mert kiderül, hogy lényegtelenek az egész hadszíntér sorsához mérve. Egészen mások lettek az arányok. Az emberek nem nagyon tudnak új szemmértéket venni az eddigi beidegzettségük mellé, akkor ki kellene bújniuk a jó polgári gúnyájukból. Ez pedig nagyon nehezen megy. Pedig már a háború eddigi évei elég figyelmeztetést adtak arra, hogy nem lehet folytatni a múltat. Mégsem tanulunk. Ezért állandó összeütközésbe kerülnek a saját kényelmes világuk és a ránk kényszerített világ között. Ebből bizony kiemelkedni nagyon nehéz. Nekem a sok gyötrődésen kívül nyolc kilómba került, de megérte. Úgy érzem, hogy éppen ezért jönnek mindennel hozzám, a "civilhez". Mert utálják a háborút, utálják az aktív tisztikart, utálják a németeket, az oroszokat, és nem utolsó sorban ezt a cigányéletet. És mivel látják, hogy mindezekben szóról-szóra így gondolkodom én is, megpróbálnak segítőt keresni bennem.
Már olyanokkal jönnek hozzám, hogy eleve nem vállalkozom a megoldásukra, teljesen reménytelen. Mikor elmondják, hogy miért próbálkoznak, akkor derül ki, hogy felnagyítják szegények a hallott híreket, hogy miket merek mondani a legnagyobb rangúaknak is. Különösen a ezredessel történt esetem hozott hozzám sok kérő-kereső embert. Mikor megkérdezem, hogyan tudják egy-egy esetemet, kiderül, hogy csak a magja igaz. A többi hozzáköltött, és jóindulattal felnagyított siker.

 

Köszönöm, hogy megtiszteltek ismét a figyelmükkel, hogy hallgatták az Inter arma caritas mai adását. Tegyék ezt majd jövő héten is, akkor jelentkezünk újabb interjúkkal. Addig is Pázmány Péter gondolataival köszöni meg a figyelmüket a szerkesztő, Fodor Endre, amely a szeretetről szól.

„Adjad, Uram Isten, hogy nemcsak jóakaróimat, de teéretted, ellenségimet is szeressem, és a te szent Fiad példáját követvén, imádkozzam tiszta szűvel gonoszakaróimért. Végy ki, Uram, énbelőlem minden gyűlölséget, irigységet és felebarátom ellen való nehézséget, hogy a tekéletességnek kötele, az igaz szeretet lakozzék bennem: és miképpen te megbocsátod vétkeinket, úgy mi is igazán megbocsássunk ellenünk vétetteknek.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2015, január 28