Rádióműsor - 2015. március 25. - 104. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2015. március 25-ei műsor (104. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/50592

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 104. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Azt hiszed, házat építettél, s pályád büszke ormairól elégedetten szemlélheted a világot? Nem tudod, hogy örökké vándor maradsz, s minden, amit csinálsz, az úton haladó vándor mozdulata? Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.” – Márai Sándor gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre s kíván tartalmas időtöltést az Inter arma caritas mai adását hallgatva.

Nádasi Alfonz Hadinapló, folytatjuk a kötet felolvasását, Bőzsöny Ferencet hallják.

Április 29.

Új téma lesz köztünk, a poloska. Mindenki panaszkodik. Ismét alig aludtunk valamit. Este konzervdobozba állítottuk az ágy lábait. De a gerendázat repedéseiből mégis jöttek éjszakai támadásra. A tegnapi 66 lelövésével szemben ma csak 44-et fogtunk hárman. Elhatároztuk, hogy bunkert ásunk. Tréfásan kiadták nekem a parancsot az orvoskarban: Páter, te cserkész vagy. Vedd kezedbe a munkát!
Hát a kezembe vettem. A portyázó századból a négy börtönviselt embert, vezetőjükkel, a már említett Mogyorósi Pistával, magamhoz kérettem, és baráti hangon megkértem őket, hogy lássanak neki a bunkerépítésnek. Nem is kellett hivatkoznom pár napos, de igazi barátságunkra, mert az első mondataim után Pista a többiek nevében is rögtön kijelentette: Tisztelendő úr, ne folytassa! Ha maga azt mondja, csináljuk meg, az meglesz. Ha akarja, akár a Hitlert vagy a Sztálint vagy az ezredest is legyilkoljuk. - Nana, Pista, mondom neki, csak nem gondolja, hogy ilyenre tudnám kérni magukat. - Hát nem is úgy értettem igazándibul, válaszolta Pista, csak meg akartam mondani, hogy magának mindent megteszünk.
Jó ötlettel engedélyt kértek, hogy a faluban az egyik elhagyott házat lebonthassák, és azt a földbe süllyesztetten itt felépíthessék. Kértem kocsit, néhány ember alig pár óra alatt szétszedte a gerendaházat. Minden darab fát megszámoztak, és úgy rakták a kocsira. Lelkükre kötöttem, hogy poloskákat ne hozzanak. Abból itt is van elég.
Közben itt elkezdtük ásni az alapokat. Könnyen ment, mert teljesen homokos a talaj. Újra élvezhettem, hogy milyen tehetséges a magyar ember. Mintha mindig gerendaházakat szedtek volna széjjel, és állítottak volna össze. Olyan gyorsan illesztették össze a darabokat, igazították ki a tőlük felismert hibákat, alakították át az egyes részeket az új helynek megfelelően, hogy a helyiek is megirigyelték volna őket. Azt hiszem, azt már kevésbé fogadták szívesen, hogy mikor minket innen már kivertek, egész máshol találták a házukat, és nem a magyarok ügyességét emlegették, hanem valószínűleg mást. De hát ez a háború! Anyagunk másutt nem volt, ezt kellett felhasználnunk. Vagy vállalnunk, hogy éjjel poloskázunk, nappal pedig alszunk. De akkor miért vagyunk itt? Ki látja el a sebesülteket és a betegeket?
Az utolsó művelet az lett, hogy az egészet befedtük gyeptéglákkal. Lám erre is jó a cserkésztudás. Holnap be is költözhetünk.
Már unom magam is, hogy szót vesztegessek a parancsnoktól származó lehetetlen szellemre. Jó példa volt ez a négy rabló. Még a saját Józsi legényem is iszkolt előlük, mondván: De tisztölendő úr, hát gyilkosokkal kő együtt dúgozni?
Aztán néhány türelemre intő szó után, nehezen bár, de nekiláttak. A két doktor legényével, meg a négy betyárral többet végeztünk a tábor életében, mint az összes többi emberrel. Mindenki rajtunk nevetett. Először gúnyból, aztán lassan átalakult a nevetés jóízű együttérzéssé.
Közben sokat gondolok haza. Ahogy a lapokból látom, Mamika egészséges, de sok a dolga. Csak bírja a kis erejével.

Április 30.

Telefonon megbeszéltem, hogy elmegyek a vonatparancsnokságra, Dobrosovoba. Az új vonatparancsnok, Haromy ezredes össze sem hasonlítható a jellemtelen elődjével. A legfőbb ideje lenne, hogy az ilyent felkössék. Nyolckor indultam volna, de akkor kellett volna a műúton lenni a tőlük küldött autónak. A kocsi fél 9-kor meg is érkezett. Fél 10-kor el is indultunk.
Alig 3 km. után előzni akart bennünket egy német teherkocsi. Nem engedtük, mert éppen olyan rossz úton mentünk, ahol az út szélére húzódás egyenlő lett volna az árokba borulás veszélyével. Dühösen dudált a sógor. Mi kiintegettünk, hogy maradjon veszteg. Mikor már egészen a nyomunkban volt, és szinte le akart söpörni bennünket az útról, abban a pillanatban elkezdett kihagyni a porlasztónk. Trüsszögött, köhögött, köpködött a motorunk. Hát leálltunk. Így a svábja elénk került. Alig hagyott el bennünket, a sofőr is, a mellette ülők is, a tetején heverészők is, dühödten fenyegettek, sőt valamelyik még a géppisztolyát is rázta fennhéjázva. Vagy hetven méterre lehetett tőlünk, mikor szembetalálkozott egy másik német teherkocsival. Abban a pillanatban, ahogy egyvonalban voltak, a szembejövő autó alatt akna robbant. Megemelte a hátsó felét, és teljesen szétvitte. A robbanás ereje félredobta a maradékot. A minket előzők is megsebesültek, telefröcskölődtek szilánkokkal. Hát ezt megúsztuk!
Ijedtemben el is felejtettem megköszönni Istennek.
A robbanás után az ezredes úr előzékenyen felajánlotta a helyét, mert az volt a sofőrhöz legközelebb. Ha tehát újabb akna jönne, inkább én robbanjak. Rögtön meg is mondtam neki: Ugye százados úr, fél? Nem, nem, Alfonzkám, de azért ülj oda. Parancsolj előre!
Ha még lesz néhány ilyen robbanás, megtanul egész udvariasan beszélni. Ahány hasonló tiszttel találkoztam, előbb-utóbb mindegyikről kiderült, hogy még gyáva is.
Persze azonnal odaültem. Egy cseppet sem féltem. Még öt defektünk volt az úton. Végre a megbeszélt 9 óra helyett háromnegyed 11-kor megkezdhettük a misét. Gyönyörű oltárt készítettek, tele virággal. 
Az oltár mellett állt egy rezesbanda. Hej, de megijedtem. Hiszen eddigi tapasztalataim szerint a tröttyösbanda mindig hamisan játszik, és össze-vissza kavar minden zenei szerkesztést. Semmi tonalitást sem lehet kivenni a játékukból. Megismerkedtem a vezetőjükkel. A szombathelyiek és győriek zenekara volt. Ami biztos, biztos jeligével, mise előtt hallani akartam őket. Odaálltam az oltár egyetlen lépcsőjére, és megkérdeztem, mit akarnak játszani. Elsőnek a Zálogát adtadot mondták. Jó, válaszoltam, miből kezdik. Mondják ef-ből. Beénekeltem nekik az ef-et, és felemeltem a kezemet, hogy néhány ütemet meghallgassak. De a fele sem kezdte. Miért? Kiderült, hogy úgy meglepte őket a hangadásom. Csodálkozásukban csak néztek, de nem tették a hangszert a szájukhoz. Jót mulattunk valamennyien, de aztán minden rendben ment. Zengett az ének. Meg is dicsértem őket, hogy aki ilyen szívvel-lélekkel dicséri az Istent, az derék dolog, tiszt és legénységi együtt. Megdicsértem azokat is, akik ilyen művészi oltárt állítottak fel. Nyírfa volt az egész. Apró darabokból szerkesztették össze, határozottan ügyes, ízléses munka volt.
A falu apraja-nagyja is ott volt a misén. Érdekes volt megfigyelni a prédikáció alatt őket. Nyilván egyetlen szót sem értettek. De olyan merev, előrehajló testtartással álltak, mintha minden szót anyanyelvükön hallottak volna.
Némelyek mindkét tenyerüket az álluk alá tették. Az asszonyok a nagykendőjüket szorították a nyakuk köré. Csak a magyar himnusz után mozdultak meg. Odajöttek az oltárhoz és még ott is imádkoztak. Ott már hangosan és térden állva. Én éppen olyan áhítattal hallgattam a számomra teljesen érthetetlen imát, ahogyan ők az enyémet. Megint eszembe jutott: nem érne többet, ha így közelednénk egymás országába, nem pedig aknavetőkkel és géppisztolyokkal?
Haromy nagyon okosan telepítette az egész vonatot. Huszonnégy ház van a faluban. Parancsa szerint ki kellett volna lakoltatnia az egészet. De embersége miatt ezt nem tette. A ruszin tolmácsoknak megüzente a sztárosztának, így hívják a bírót, hogy két-két szomszéd költözzék egybe. Nagyon hálás volt mindenki. Úgy laktak, mint ahogy Rómában ültek a mese szerint a magyar cigányok: egy pápa, egy cigány. Nem volt ebben a faluban semmi háborús hangulat. Mindenki utálta a háborút. A magyar bakák hamarosan összebarátkoztak az oroszokkal. Ó, azért a túlságos otthoni hangulatot Haromy leintette. Némelyik bakánk a nemzetközi kapcsolatokat összetévesztette a falubeliek a kapcsolatával. Ha valahol valamit javítani kellett, a mieink szívesen elvégezték. Minden házba vittek a kosztjukból. Különösen, ahol kisgyerekek voltak.
Ebédre ott fogott bennünket az alezredes. Micsoda más tónus van itt, mint nálunk. Végre megint európainak éreztem magamat ilyen parancsnok mellett.
Délután orosz népdal üti meg a fülemet. Rögtön kimentem. Az egyik ház előtt vagy 15 asszony, leány, öregember énekel. Egyiket a másik után. Néha 20-25 versszakot megszakítás nélkül. Nagyon élveztem ezt a csodálatos forrást. A zeneesztétikai órák jutottak eszembe. Amit ott szép szavakban, itt valóságban élveztem a távoli állandó dörgés, repülőzúgás, géppisztoly ropogás összevisszaságában.
Hazafelé csak egy defektünk volt, aknánk pedig egy sem. Mint a lisztes molnárok, úgy néztünk ki. Öt órakor miséztem otthon.

Múltidéző kalendárium

1464. március 29-én a magyar szentkoronával Székesfehérváron Hunyadi Mátyást királlyá koronázzák.
1676. március 27-én született Felsővadászi II. Rákóczi Ferenc, a nagyságos fejedelem.
1810. április 2-án született Gasparich Mark Kilit ferences szerzetes, horvát származású tábori lelkész. A magyar függetlenség lelkes híveként 1848-ban részt vett a zalai nemzetőrség szervezésében. Tábori lelkészként ott volt a pákozdi csatában, majd októbertől csatlakozott Perczel Mór hadtestéhez. Ettől kezdve a világosi fegyverletételig tábori lelkészként Perczel vezérőrnagy törzskarában szolgált. 1849. április 3-i szenttamási ütközetben ő vezette rohamra a szerb tábort bevevő magyar honvédeket. A szabadságharc bukása után illegalitásban élt, de 1852 februárjában elfogták és kötél általi halálra ítélték, majd kivégezték.
1813. március 31-én született Guyon Richárd 1848-as honvédtábornok.
1848. március 30-án Kossuth Görgei Artúrt nevezi ki a honvédsereg főparancsnoki posztjára.
1849. április 2-án volt a hatvani csata, amelyben Gáspár András tábornok honvédjei legyőzték Schlik császári altábornagy csapatait. Ezzel az ütközettel kezdődik a tavaszi hadjárat. 
1868. április 1-én halt meg Lukács Dénes honvédezredes, a tüzérség parancsnoka. Örmény származású családban született, tanult a bécsi tüzériskolában, ahova később tanárként is visszakerült. Ő oktatta tüzérségi ismeretekre az ifjú Ferenc Józsefet is. 1840-ben ő készítette Magyarországon az első földgömböt. A szabadságharc leverése után elfogták és az aradi törvényszék előbb golyó általi halálra, majd 16 év várfogságra ítélte. Temesváron, Aradon majd Komáromban töltötte büntetését. Komáromi fogsága idején földgömböket készített, amelyeket iskolai használatra a könyvkereskedések is árusították később.
1892. március 29-én született Mindszenty József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek. 
1894. április 2-án temették el Budapesten Kossuth Lajost.
1989. március 29-én a rákoskeresztúri Újköztemetőben megkezdték a Nagy Imre per áldozatainak exhumálását és azonosítását. 
2005. április 2-án hunyt el II. János Pál pápa. 

A kalendáriumot Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke állította össze.

Dsida Jenő: Út a Kálváriára

Reszkető, enyhe fény sugárzik.
Egy felhő lassudan megyen.
A lélek fáj, a fény sugárzik.
Valaki ballag a hegyen,
hűs homlokáról fény sugárzik
s szemét lehúnyja - úgy legyen!

Elszállt szerelem illatától
kövér és fűszeres a lég.
Halott szerelem illatából
soha, de sohasem elég.
Bomló szerelem illatából
sejti a szív, hogy itt a vég.

A seb szép csöndesen begyógyult,
- ó, angyalok, bús, kék szeme –
a seb már nem sajog, begyógyult,
- ó, halkan búgó, mély zene! –
a seb már régesrég begyógyult
és mintha mégis vérzene.

Valaki lépked, felfelé tart.
Bozót közt víg madársereg.
Valaki lassan felfelé tart.
Tövisről vérharmat csepeg.
Valaki fel, a csúcs felé tart,
hogy önmagát feszitse meg.

Dsida Jenő, Út a Kálváriára című versének gondolataival köszöni meg figyelmüket a szerkesztő, Fodor Endre.

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2015, március 25