2015. május 12. - Berta Tibor: Gondolatok az 57. Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklat magyar résztvevőihez

Berta Tibor ezredes, általános helynök: Gondolatok az 57. Lourdes-i Nemzetközi Katonai Zarándoklat magyar résztvevőihez

 

Igen Tisztelt Katonák, Kormánytisztviselők, Közalkalmazottak, Kedves Zarándokok!

Szeretnék néhány gondolatot megosztani Kedves Mindannyiukkal, akik most elindulnak Franciaországba, hogy részt vegyenek az 57. Nemzetközi Katonai Zarándoklaton Lourdes-ban, a Római Katolikus Egyház egyik legnagyobb Mária-kegyhelyén. Több tucatnyian mennek Magyarországról, - lesz aki először és lesznek akik sokadik alkalommal -, hogy csatlakozzanak a több mint tízezer katonához és a számos országból érkező zarándokhoz, hogy együtt imádkozzanak a békéért és az egyetértés nagy ajándékáért, és azokért is, akiket ebben az évben szívünkbe zárva, gondolataikban elvisznekk magukkal a Jelenések Barlangjához, a Lourdes-i Szentélyek templomaiba, vagy a Keresztútra.

Bár számos alkalommal voltam már Lourdes-ban, de mindig találtam valami újat, ami szívet és lelket nyugtató, amely békéltető és vigaszt adó, ami megindító, és elgondolkodásra késztető, olyat, mely további imára ad okot és lehetőséget, ami jövőbeni tettekre késztet, vagy, ami azt mondatja az emberrel: tovább kell menni a derű útján, minden megpróbáltatás, nehézség, gond és baj ellenére. A „Szép Hölgy”, - ahogy Bernadett nevezte Máriát, Jézus Krisztus Édesanyját - is ezt mondja nekünk, és arra szólít fel bennünket ebben az évben is a Jelenések Grottájánál, tegyünk meg mindent a békéért otthonainkban, családunkban, rokonságunkban, a munkahelyünkön és mindenhol ahol csak járunk és jelen vagyunk.

Minden zarándoklatnak célja van, egyéni és közösségi végpontja, ezért nem hasonlítható a kiránduláshoz vagy a városnézéshez, nem turisták és túrázók kikapcsolódása ez, hiszen nem a vizuális vagy a hallható élmény a fontos, hanem a lelki életben való elmélyülés, mely aztán arra ösztönzi az embert, hogy a megimádkozott gondolatot tettekre váltsa önmagában és a másokkal való kapcsolatok szerteágazó világában. Látni és nem csak nézni és nézelődni megyünk, meghallani megyünk, nem csupán hallgatói lenni imának, beszédeknek, énekeknek. A zarándoklat mindig valamiért, Valakikért és VALAKIÉRT van! Nem csupán megtörténik velünk, hanem arra való, hogy tevékenyen és aktívan átéljük minden percét, legyen az a szentmise, az egyéni imádság a templomokban és kápolnákban vagy a Forrás vízével való megmosdás vagy a víz italként való használata, a közösen el- és megimádkozott keresztút, az együttes éneklés, a közösen elköltött reggeli, ebéd vagy vacsora, a kegyhely és a város látnivalóinak nyitott szívvel történő fölkeresése. A zarándoklat mindig valamiért van: ebben az évben az a közös cél, hogy rátaláljunk a másik emberre, az embertársainkra, a testvéreinkre, hogy meglássuk őket igaz valóságukban, teremtettségükben, Istenre való vágyakozásukban, hogy úgy tekintsünk rájuk, mint Isten gyermekeire, mint a Jézus Krisztus testvéreire, akikért felelősek vagyunk. „Mit tettél a testvéreddel” – talán a legjobban így lehetne magyarra fordítani a 2015. évi zarándoklatunk mottóját. Arnault Berrone francia tábori lelkész, a Nemzetközi Katonai Zarándoklat igazgatója ez évi meghívó levelében az alábbikat írta: “A világ továbbra is az I. Világháború hatásait tapasztalja, ami teljesen felborította Földünk globális egyensúlyát, ezért az Első Világháború centenáriuma arra emlékeztet, hogy a világot milyen könnyen elboríthatja az emberi erőszak és a gyűlölet. Az észak-olaszországi  Redipugliában 2014. szeptemberében Ferenc pápa arra emlékeztetett mindenkit, hogy felelősek vagyunk egymásért.”

Kedves Zarándokok!

A „Mit tettél a testvéreddel” mottót úgy kell értelmeznünk és átgondolnunk, hogy azt szinte létfontosságú a saját magunk életére is alkalmazni.  Tavaly szeptember 13-án Redipugliában Ferenc pápa is erre hívta fel a figyelmünket, amikor arról beszélt, hogy a háború őrültség, mert miközben Isten folytatja teremtő művét - és nekünk az lenne a hivatásunk, hogy együttműködjünk vele - a háború pusztít és lerombolja Isten legszebb teremtményét az embert. Azért őrültség a háború, mert pusztítás. A kapzsiság, az intolerancia és a hatalomvágy - amelyek háborús döntésre sarkallnak - mögött egy sajátságos ideológia és egy eltorzult indíttatás szenvedélye áll, vagy amikor még ezek sincsenek, akkor Káin önző és közönyös válasza marad: „Mit érdekel a testvérem?”, „Talán őrzője vagyok testvéremnek?” (Ter 4,9). Minden háború mögött ez a kérdés áll: „Engem, mit érdekel?”. Ma is, egy újabb világháború másodszori kudarca után talán egy harmadik háborúról beszélhetünk, amelyet „részletekben” vívnak. Ha őszinték akarunk lenni, az újságok címlapján ennek kellene állnia: „Engem mit érdekel?” vagy ennek: „Talán őrzője vagyok testvéremnek?”. Ez a magatartás éppen az ellenkezője annak, amit Jézus az evangéliumban kér tőlünk. Ő a legkisebb testvérünkben is jelen van: Ő, a Király, a világ Ítélőbírája, de ő az éhező, a szomjazó, az idegen, a beteg, a bebörtönzött is. Aki gondját viseli testvérének, belép az Úr örömébe; aki azonban nem teszi ezt, aki mulasztásaival azt mondja: „Engem mit érdekel?”, az kívül marad. Amikor megemlékezünk az eddigi háborúk áldozatairól, tudnunk kell, hogy ma is sok az áldozat. Bölcs emberre vall, ha beismerjük hibáinkat, ha fájdalmat és ha megbánást érzünk, ha bocsánatot kérünk és sírunk.  Térjünk át az „Engem mit érdekel?”-ből a sírásra,hogy a „hiábavaló öldöklések” minden elesettjére, a háborúk őrületének összes áldozatára, úgy tudjunk emlékezni, hogy jelen életünket és világunkat megtudjuk újítani  Jézus Krisztus tanításának lelkületével. A nagy háborúk mellett, ugyanakkor ott vannak az életünkben a sajátságos egyéni kis háborúink és csatáink, a családjainkban, a munkahelyeinken, életünk szinte minden körülményében. Ezért kell átgondolnunk ezen a zarándoklaton: mit tettem és mit teszek a testvéremmel, a családom tagjaival, a rokonaimmal, munkatársaimmal, a beosztottammal, az elöljárómmal, ismerősökkel és imeretlenekkel, a rászorulókkal, a betegekkel.  Ápoljuk kapcsolatunkat Istennel, táplálkozva az imádságból, a szentségekből és Isten Szavából mert ez az alapja mindannak, amik vagyunk, és amit cselekszünk! Gondozzuk családi életünket, adjunk szeretteinknek sokkal több időt, figyelmet és szeretetet! Ápoljuk emberi kapcsolatainkat azzal, hogy hitünk erejét fel- és megmutatjuk életünk jócselekedeteiben mindenki iránt! Figyeljünk oda beszédünkre és szavainkra, tisztítsuk meg nyelvünket a sértő, durva, elutasító, indulatos és haragos szavaktól. Gyógyítsuk be a szív sebeit a megbocsátás ápoló örömével, hogy megbocsátva azoknak, aki megbántottak minket, igaz derűvel megtapasztalhassuk, hogy nekünk is megbocsátottak!  Dolgozzunk és szolgáljunk fegyelmezett odafigyeléssel, gondosan, lelkesen, a szolgálat alázatával, hozzáértő törődéssel, szenvedélyes felelősséggel, az Úrnak hálás lélekkel! Gyógyuljunk ki az irigység önzéséből, szabaduljunk meg a bujaságtól, a gyűlölettől és a negatív érzelmektől, amelyek megrontják belső békénket, és összetört, bomlasztó emberekké tehetnek bennünket! Gyógyuljunk ki a neheztelésből, mert ez bosszúhoz és igazságtalansághoz vezet! Gyógyuljunk ki a lustaság mételyező világából, mely megmérgezi életünket, szabaduljunk meg az ujjal mutogatástól, mások kibeszélésétől, a pletykától és a rágalmazástól, mert ezek gőgössé tesznek bennünket. Hagyjunk fel az állandó panaszkodással, hiszen mi is csak elkeseredünk általa! Gondoskodjunk a gyengébbekről, az idősekről, a betegekről, az éhezőkről, a hajléktalanokról, mert ez alapján ítéltetünk majd meg! (Ferenc pápa szavai nyomán)

Tisztelt Zarándoktestvéreim!

Végezetül egy történettel kívánok áldott zarándokutat mindenkinek és kérem a mindenható és jóságos Istent, hogy vezessen el mindenkit Lourdes-ban az Isten Országa örömének és békéjének megtapasztalásához, hogy megújítva életünket tovább szolgáljuk embertársainkat az Ő gondviselésének  átalakító szeretetével.

"Mivel a mesternek beszédes kedve volt, a tanítványok igyekeztek megtudni tőle, hogy istenkeresésének milyen szakaszain ment keresztül. - Isten először kézen fogott - mondta - és a cselekvés földjére vezetett, s ott laktam néhány évig. Aztán a szomorúság földjére vezetett, s ott éltem mindaddig, amíg szívem meg nem tisztult minden rendetlen ragaszkodástól. Ekkor a szeretet földjére vitt, aminek égő tüze elpusztította belőlem mindazt, ami az énemből még megmaradt. Ezután a csend földjére vezetett, ahol csodálkozó szemeim előtt feltárultak az élet és halál misztériumai. - Ez volt keresésednek az utolsó állomása? - kérdezték. Nem - válaszolta a mester. - Egy nap Isten így szólt: „Ma elviszlek téged a legbenső szentélybe, magába Isten szívébe.” És elvezetett a derű földjére.”

A történetben a “derű földje” nem föltétlen az állandó boldogság, még inkább nem a nevetés és az örömködés helye és körülménye. Sokkal inkább az a körülmény, amelyet XVI. Benedek pápa 2007-ben a Spe Salvi (Reményre vagyunk megváltva) kezdetű enciklikájában a Boldogságos Szűz Máriáról fogalmazott meg: Az emberi élet.. olyannak tűnik, mint egy utazás a történelem gyakran sötét és viharos tengerén, ahol a csillagokat fürkésszük, melyek utat mutatnak nekünk. Életünk igazi csillagai azok az emberek, akik helyesen tudtak élni, ők a remény világító fényei. Jézus Krisztus maga a Világosság, a Nap, aki fölkelt a történelem minden sötétsége fölé. De hogy őt megtaláljuk, szükségünk van a közeli fényekre – olyan emberekre, akik az ő fényéből világítanak, és elirányítanak utazásunk közben. És ki lehetne inkább a remény csillaga, mint Mária – ő, aki igenjével ajtót nyitott Isten számára a mi világunkba, akiben Isten testet öltött, egy lett közülünk?  Ezért imádkozunk hozzá: Szentséges Szűz Mária, te azon alázatos és nagy lelkek közé tartoztál Izraelben, akik „várták Izrael vigasztalását”, akik remélték „Jeruzsálem megváltását”. Te Izrael szent Írásainak lelkületét élted, melyek a reményről beszéltek. Így érthetjük meg azt a szent félelmet, mely elfogott, amikor Isten angyala azt mondta, hogy neked kell megszülnöd azt, akiben Izrael remélt, akire a világ várt. Meghajoltál e feladat nagysága előtt, és igent mondtál. Amikor szent örömben Júdea hegyein át Erzsébethez siettél, az eljövendő Egyház képe lettél, mely a világ reményét hordozza méhében a történelem hegyein járva. De az öröm mellett, tudtál a próféták sötét szavairól, melyeket Isten Szolgájának evilági szenvedéséről mondtak el. A betlehemi istállóbeli születés fölött ott ragyogott az angyalok fényessége, akik örömhírt mondtak a pásztoroknak, de megtapasztalható volt Isten szegénysége is ebben a világban. Az agg Simeon a kardról beszélt, mely át fogja járni a szívedet, az ellentmondás jeléről, ami a te Fiad lesz ebben a világban, s amikor ő megkezdte nyilvános működését, vissza kellett húzódnod, hogy növekedhessen az az új család, az Egyház, melynek megalapítására közénk jött. Jézus tetteinek nagysága és öröme mellett  tapasztalnod kellett az „ellentmondás jeléről” szóló szavak igazságát és át kellett élned az ellenségeskedés és az elutasítás egyre növekvő hatalmát, mely Jézus körül egyre szorosabbra zárult egészen a kereszt órájáig, amikor látnod kellett, hogy a világ Üdvözítője és Istennek a Fia gúny céltáblájaként, gonosztevők között hal meg, mint aki kudarcot vallott. A keresztről új küldetést kaptál: „Asszony, íme a te Fiad”. A keresztnél mindazok anyja lettél, akik hisznek a te Fiadnak és követni akarják őt. A fájdalom kardja átjárta a szívedet. Meghalt a remény? Céltalan lett az élet? Abban az órában minden bizonnyal újra hallottad az angyal szavát: „Ne félj, Mária!” Hányszor mondta Fiad Úr tanítványainak: „Ne féljetek!” A Golgota sötétségében a szívedben újra hallottad a szót. Jézus az árulás órája előtt mondta: „Bízzatok, én legyőztem a világot!” és  „Ne nyugtalankodjék a szívetek és ne csüggedjen!”  A názáreti órában az angyal ezt is mondta neked: „Országának nem lesz vége”. A Golgota keresztjénél vége lett, mielőtt elkezdődött volna? A kereszt alatt Jézus szavára a hívők anyja lettél. Ebben a hitben, mely a nagypéntek sötétségében is a remény bizonysága volt, ébredtél a húsvét reggelére. A föltámadás öröme betöltötte a szívedet, és újra a tanítványok közösségébe vitt, akikből a hit által Jézus családjának kellett kialakulnia. Így voltál jelen a hívők közösségében, akik a Jézus mennybemenetele utáni napokban egyetértően imádkoztak a Szentlélek ajándékaiért, és pünkösdkor meg is kapták azokat. Jézus „országa” más volt. Abban az órában elkezdődött, és ennek az „országnak” nem lesz vége. Úgy maradsz a tanítványok körében, mint Anyjuk, mint a remény Anyja. Szentséges Szűz Mária, Isten anyja, mi Anyánk, taníts minket veled együtt hinni, remélni és szeretni! Mutasd meg nekünk az Ő országába vezető utat. Tengernek csillaga, fényeskedjél nekünk és vezess minket az utunkon!

Budapest, 2015. május 12-én.

Típus: 
Írás
Tartalom dátuma: 
péntek, 2015, május 15