Rádióműsor - 2015. június 24. 116. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2015. június 24-ei műsor (116. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/51838

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 116. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Míg élsz, ki vagy szolgáltatva a változandóságnak, ha nem tetszik is, úgyhogy néha víg, máskor szomorú vagy, néha nyugodt, máskor izgatott, néha imádságos figyelmű, máskor Isten dolgaira sehogy sem hajlandó, néha szorgalmas, máskor tunya, néha érett, máskor könnyelmű. De a bölcs és a lélek dolgaiban kiművelt ember fölötte áll ezeknek a változásoknak, nem tekint arra, mit érez magában, hogy fúj az állhatatlanság szele, hanem azon van, hogy minden szándéka illendő jó végre irányuljon.” - Kempis Tamás gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• A mai adásunkban többek között beszámolunk majd arról, hogy Soltész Miklós az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a Szolnoki Helikopterbázison járt. 
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását is.

 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Soltész Miklós, június közepén, a Szolnok Helikopterbázison járt. Marosi Antal összeállítását hallják.

Egy egyházügyi államtitkár látogatására hogyan készül fel a katolikus tábori lelkész? 

Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész

- Egy rendes katonapap mindig, mindenre készen áll, akárhonnan jöjjön is a támadás vagy a vendégség. Azt hiszem, hogy ilyen szempontból egy államtitkár is ugyanolyan ember, mint bárki más, nem hiszem, hogy különösebb készületre szükség van. Nyilván az ember próbálja összesepregetni a múlt morzsáit, különösen arra tekintettel, hogy hat évvel ezelőtt kerültem el Szolnokról, ahol kilenc boldog esztendőt töltöttem el. Így aztán ennyi időtávlatából visszamenőleg már néha az embernek nem árt, ha egy picit visszaemlékszik arra, ami történt, hogyha rákérdeznek, akkor hitelesen tudjon válaszolni.

Mire a büszke a hitélet tekintetében?

Lamos Imre dandártábornok, a Szolnoki Helikopterbázis parancsnoka 

- Két olyan képviselője dolgozik a helyőrségben a hitéletnek, az egyik a katolikus, a másik a protestáns lelkész, akikre mindig lehet számítani minden helyzetben. Megkönnyítik a parancsnok helyzetét azokban a bonyolult szituációkban, amikor a katona össze van zavarodva, és nem tud a feladatra koncentrálni. Ilyenkor Rozsé atya és Pista is nagy segítségünkre van.

A katolikus és a protestáns lelkész egyaránt.

- Igen, így gondoltam. Persze nekem természetes, hogy név szerint említem, mert ismerem őket. Nagyon büszke vagyok arra, hogy amikor megjönnek egy-egy missziós feladatból, akkor nem csak tőlük, hanem külföldiektől is hallom azt, hogy mennyire lehet számítani a magyar katonára és ebben egészen biztosan nagy része van a kint szolgáló lelkészeinknek is.

A bázisparancsnok által említett Rozsé atya az elmúlt adásban már bemutatkozott önöknek, külszolgálatban segíti a katonák lelki gondozását. Őt helyettesíti Takács Tamás, akit az összeállítás legelején hallhattak már, aki humoros elemekkel is tarkította a Soltész Miklós államtitkár és Kun Szabó István helyettes államtitkár tiszteletére megtartott beszámolót. 

Kun Szabó István társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár nem házigazda, de mégis Soltész Miklós államtitkár látogatását szervezte.

Kun Szabó István vezérőrnagy, társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár

- Azért gondoltam, hogy ide szeretném elhozni az államtitkár urat, hogy egy kis betekintést kapjon a Magyar Honvédség életébe, mert itt Szolnokon az az unikális helyzet alakult ki, hogy itt a szárazföldi és légierőnek olyan szimbiózisa él együtt, ahol megjelenik a mai kor kihívásainak megfelelő felkészültségű katonai alegység. Nyilván a látogatás elsőszámú fő célja az volt, hogy bemutassam, megmutassam, hogy egy csapatnál, katonáknál hogyan folyik, hogyan valósul meg az a hitélet, amely már lassan húsz éve működik a Magyar Honvédségben. A hitéletemet a családomból hozom magammal, a tisztességet, a becsületet, az erkölcsös életet a családomtól, a szüleimtől tanultam meg.

Az itt dolgozó tábori lelkészek mennyiben segítettek vagy mennyiben járultak hozzá mindahhoz, ami most önben van?

- Nagyban hozzájárulhattak ehhez a gondolkodásmódhoz, mert Takács Tamás alezredes úr, aki most itt segíti a látogatásunkat, akkor ő itt volt lelkész ennél az alakulatnál, amikor én itt szolgáltam. Egy XXI. századi életet megvalósító, valóban katonai lelkészként működő lelkész ő, fantasztikusan segítette itt a katonáknak a beilleszkedését, de ez elmondható az egész Tábori Lelkészi Szolgálatról.

Katonának kell lenni vagy lelkésznek, és hogyha így veszem, akkor melyik van előrébb?

- A kérdésben benne volt a válasz is, mindkettő. Én azt tartom, hogy aki egyenruhát hord, annak elsősorban katonának kell lenni és másodsorban tudja a szakmáját művelni. Legyen ez lövész, mérnök, pilóta vagy akár lelkész is.

Az egyenruha kizár bizonyos dolgokat az ember életéből?

Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész

- Nem hiszem, hogy kizár, éppen ellenkezőleg, fölerősíti azokat a dolgokat, amik igazándiból értéket képviselnek. Legyen az az emberség, a belső életnek az a fajta intimitása, ami kötelező, hogy ott legyen, de nem feltétlenül biztos, hogy mindenkire tartozik. Ellenben ha szükség van rá, akkor az élet bármelyik pillanatában, akár munka közben is előjöhet.

A katonának keménységre, érzelemmentességre van szüksége, nem nagyon fér meg emellett a lelkiség, az emberi gyengeségnek a kimutatása nem annyira szerencsés. Hogy működik egy ilyen missziós lelkigondozás?

- Biztos vagyok benne, hogy nem hiányzik az életükből sem az érzelem, sem a hatásokra való reagálás viszont a katonának van egy nagyon fontos tulajdonsága, hogy adott időben, adott feladat alatt tudja és kell függetleníteni magát az érzéseitől. Pont azért, hogy a feladatát végre tudja hajtani. Utána és előtte ő igenis érző lény, tud sírni és ez így is van rendjén, ez a normális. Az a katona, az a harcos, amelyik nem tud sírni, nincsenek érzései az már csak egy verekedő gép, eszköz, ami veszélyessé válhat. Pont ez a fajta léte teszi normálissá a katonának a létét.

Hogyan lehet fölkészíteni azt a katonát, aki lehet, hogy nem megy el templomba?

- Az, hogy a katona mikor megy el templomba, az a helyzet adottságaitól függ és misszióban valószínűleg sokkal fogékonyabbá válik. Nem is azt mondom, hogy a hitéletnek a gyakorlására, hanem arra, hogy időnként bizonyos közegbe kerüljön, ahol lecsendesedhet, elgondolkodhat. Pont ezért van az, hogy a missziós miséken, összejöveteleken mindig azt kérem, hogy ne csak egymásért, hanem az otthonmaradtakért is imádkozzunk, gondoljunk rájuk. Főleg azok számára mondom ezt, akiknek esetleg az ima, mint olyan szó az ismeretlen vagy nem kezelhető. Pont ez a hazagondolás is segítheti őt abban, hogy rendezze egy picikét a gondolatait. Én hiszek abban, nevezzük ezt imádságnak, hogy ez segíti a kapcsolatoknak az erősödését is.

Akkor is, ha menekül? Mert lehet, azért megy ki misszióba, mert az itthoni terheket már nem bírja, kiégett, unja.

- Lehet, de annak az életét itthon is tönkretenné bármi. Önmagában, ha valami azért megy szét, mert ő menekül, akkor teljesen mindegy. Menekülni itthon is lehet, menekülni önmaga elől is menekülhet az ember, ahhoz nem kell misszióba menni. Ez egy gyenge alibi ahhoz, hogy az ember elmeneküljön. Meggyőződésem, hogy a misszióknak ez a legnagyobb traumája, amikor az ember nem tud direktben segíteni azokon, akik számára fontosak. Akkor, ott talán lehet egy picit abban segíteni, hogy tudja elviselni az elviselhetetlennek tűnő pillanatokat.

Kettészakítottuk a témát, sokat beszélgettünk a misszióról. A laktanyaélet... ez egy munkahely ma már, reggel nyolctól délután ötig dolgozik az ember. Mi dolga van itt egy lelkésznek?

- Minél több időt töltsön együtt a katonával kiképzésen, munkaidőben, a leghétköznapibb vagy éppen legkatonásabb pillanatokban és később ez lesz az alapja annak, hogy a katona beengedi a saját privát szférájába, az otthonába, a családjához, a gyerekei közelébe a lelkészt. Innentől kezdve kialakulhatnak olyan kapcsolatok, amire már azt lehet mondani, hogy ez a klasszikus hitélet vagy támogatás. Ha ez nincs meg, akkor nincs meg a bizalom, mert a bizalom és a megbízhatóság összetartozik. Ha valakinek nem nyerem meg a bizalmát a lőtéren, egy gyakorlaton, akár egy menetben, akkor nincsen jogom és lehetőségem közelebb lépni hozzá. Ha ezt megteszem, akkor lehet, hogy ő teszi meg az első lépést visszafelé.

Megütötte a fülemet a saját élménye, amelyet valakinek mesélt itt a mai látogatáson, hogy egy éven keresztül csak sportolt, úszott, futott, focizott a katonákkal, mire eljutottak odáig, hogy beengedték magukhoz. Kell-e ennyi időt szánni erre, kell-e katonává válni egy lelkésznek ahhoz, hogy lelkész tudjon lenni a katonák között?

- Időt mindenre annyit kell szánni, amennyire szükséges, hogy most ez egy év, fél év, egy hónap, az a körülményektől függ. Az, hogy kell-e a papnak katonává válni...? Én azt mondom, hogy a papnak papnak, de elsősorban embernek kell maradnia. Katonává azért kell válni egy picit, mert ha katonák között él, akkor próbáljon meg egy kicsit katonásan viselkedni. Visszatérve a felvezetőjére a mondatnak, én nem csak azt mondtam, hogy futottam, úsztam, mozogtam, hanem köszöntem is. Ez volt a másik fele és ez a kettő adta meg azt a fajta lehetőséget, hogy az embert egy idő után ugyanúgy elfogadták. Mert ha elfogadták azt, hogy együtt izzadtunk, együtt koszosodtunk, egymást rugdaltuk, akkor ez már egy alap volt arra, hogy egymással tudjunk kapcsolatot teremteni.

Ha már szóba hozta a köszönést, egészen pontosan úgy hangzott, hogy ön civilesen jó napot, jó reggelt-el köszönt mindenkinek, ők pedig dicsértessék a Jézus Krisztussal viszonozták mindezt, tehát ebből az derült ki, hogy ők tudták kinek köszönnek, míg ezzel szemben a lelkésznél ez még nem volt annyira egyértelmű, hogy hogy kéne.

- Veszem a támadásokat is, élek is a lehetőséggel... én azt mondtam, ha teljesen precíz akarok lenni, hogy én minden köszönésformát mondtam – Erőt, egészséget! Jó reggelt! Kezét csókolom! – és erre kaptam válaszként a Dicsértesséket, de egy év után. Egy évig, nyilván amíg nem tudták, hogy ki vagyok, addig nem kaptam ilyen választ. Amikor az első ilyen válaszok jöttek, akkor kezdtem ráérezni arra, hogy most már talán eljött az az idő, hogy egy picit lehet közelebb is lépni. Ez teljesen természetes. Ha bányászok lennének, lehet hogy jó szerencsével köszöntem volna.

Kilenc éig volt Szolnokon, hat évvel ezelőttig. A kilenc év alatt milyen sikerélménye volt, amire még mindig emlékszik? 

- Nekem ez a kilenc év egy sikerélmény volt. Nekem annyi csodálatos lehetőségem volt itt és annyi csodálatos emberrel találkozhattam, hogy ezért nem győzök elég hálás lenni. Az első pillanat azzal kezdődött, amikor megjelentem civilben, igazolvány, bejelentés nélkül és közöltem, hogy vagyok az, aki vagyok. Ugyanazon a napon én már nagykört repültem helikopterrel, egy évre rá deszant ugrás volt a helikopterből. Elfogadtak. Tehát ők maguk fölajánlottak rengeteg lehetőséget, amivel az ember élhetett. Ha élt velük és jól, akkor utána kapta a következő lehetőséget.

Meg ami kifejezte, hogy elfogadták. A missziókban mi volt a sikerélmény?

- Én azt hiszem, hogy kint a legnehezebb pillanatok a legértékesebb pillanatok. Tehát amikor a katonának a legnehezebb pillanatai vannak, és akkor odaenged magához, az a bizalomnak az a fajta jele, ami az értéket képviseli. Nyilván ez nem a boldogság érzése, de ugyanakkor valahol mégis annak az érzése, hogy volt értelme együtt tenni valami közöset.

Megbukhat-e a lelkész? Mindenféle hivatásban meg lehet bukni...

- Nyilván megbukhat, bár csak két lába van, de azzal mégis nagyot lehet esni. Ez teljesen természetes, de az is benne van ebben a bukásban bármilyen jellegű legyen, hogy a katonák józan gondolkodású, normális emberek. Ha valahol valaki bukik, ők akkor is tudják, hogy addig mit csinált és azzal együtt fogják értékelni. Azt fogják mondani, hogy oké most hibázott, de eddig velem szemben jó volt, nekem segített. Azért ez egy óriási dolog, hogy van még a világon olyan közeg, ahol az embert nem ássák el rögtön ha egyszer csetlik-botlik, hanem a múltjával együtt tudják értékelni a jelenét.

Büszke katonatisztek, humoros tábori lelkész a szó jó értelmében, sok-sok informácó... 

Soltész Miklós államtitkár

- Azért jöttünk munkatársaimmal, hogy megismerjük a tábori lelkészek életét, egyben azoknak az embereknek az életét, akiket szolgálnak. Ilyen tekintetben ez a látogatás meglepetés volt többszörösen is és nagy öröm volt számomra. Egyrészt érzékeltem azt, hogy a fegyelem továbbra is megvan a hadseregnél, ami nagyon fontos. Emellett viszont ami nagyon nagy öröm volt, hogy óriási tudással rendelkeznek az itt szolgáló fiatalok és azt hiszem, ezt az egészet mégiscsak keretbe foglalja egy tábori lelkésznek a jelenléte, aki nagyon nehéz helyzeteket megjárt már, ott van a katonák között, így azt gondolom, a jó Istent is és természetesen az itt élő katonákat is jól szolgálja.

 

Bőzsöny Ferenc folytatja Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

Május 12.

Kerestem a szétszórt alakulatainkat. Kilovagoltam a kocsioszlopunkhoz. Az elsőt megtaláltam. Utána a jelzett irányban tovább lovagoltam. Térképet nem vittem, abban a hiszemben, hogy úgyis minden szomszéd megmondja a következőt. Ismét csalódtam. Kb. 8 km-t keringéltem pocsolyában, zsombékos, korhadó fadarabok között, gyalogösvény roncsai közt, feldúlt, szétlőtt területen, de valami csodálatosan szép, erdei utakon is. De a 2. és 3. oszlopot sehol sem találtam. Először kicsit borzongtam, mikor sűrű fenyvesbe jutottam, de aztán az ismeretlen szépség elfelejtette velem a félelmet. A lovam csak akkor riadozott, mikor néhányszáz méterre tőlem hol itt, hol ott megszólalt egy-egy ágyú. Nosza, gyerünk hozzájuk. De tőlük sem lettem okosabb. Telefonáltattam ugyan, de csak a végén jöttünk rá a helyükre. Kiderült, hogy ott keringéltem néhány kilométerre tőlük.
Visszafelé három olyan bakával is találkoztam, aki jól tudta az utat. Kiderült, hogy néhányszor már jól túlmentem rajtuk. De nem mentem vissza, mert már 20 km-t tettem meg.
Délután ötkor vijjogásszerű hang, gépágyú, gépfegyver hangja vegyül össze. Sistergő, huppogó, kattogó hangok. Hát ez mi? Hirtelen kiugrom a műtőből. Éppen egy kis sebet kezeltünk, így könnyen ott hagyhattam. Abban a pillanatban a tó felől két szovjetcsillagos gép hirtelen fölénk csap a magasból. Nem voltak magasabban 40-50 méternél. A falubeli gépágyuk lőtték őket. Ők pedig minket géppuskáztak.
Csak úgy kaffognak a golyók házak falán, a fatörzseken, a bunkerunkon. Felvágódik a por az udvaron. Ha vasat ér, szikrázik tőle. Túlmegy rajtunk, visszafordul. Ezt a pár másodpercet használom fel arra, hogy a nyitott ajtajú konyha földjéről leugorjam a bunkerbe. Valóban, visszafordultában újra végig szór bennünket egy-két hevederrel. Ezer szerencse, hogy a sebesülteknek nem lett semmi baja. Pedig ahogy rögtön megnéztem a faoldalt, sok helyen bevágódott a golyó.

 

Köszönöm, hogy ismét megtiszteltek figyelmükkel, tegyék ezt majd egy hét múlva is, akkor az Inter arma caritas újabb adásában interjúkat, riportokat hallhatnak a Magyar Honvédség mindennapi életéből. Kempis Tamás gondolataival kezdtem a mai műsort, azzal zárom is. 

„Nagy művészet
érteni ahhoz, hogy Jézussal elbeszélgessünk,
nagy okosság tudni,
hogyan tarthatjuk magunknál Jézust.
Légy alázatos és békesség-kedvelő:
akkor veled lesz Jézus.
Légy befelé élő, nyugodalmas ember,
akkor nálad marad Jézus.
Egy-kettőre megfutamítod Jézust,
és kegyelmét is elveszíted,
ha az odakint valókhoz húzol.
Ha pedig őt megfutamítottad, elveszítetted,
kihez futsz majd akkor, hol keresel barátot?
Barát nélkül nem lehetsz érdemes ember,
s ha Jézus nem lesz mindenkinél kedvesebb
barátod, nagyon szomorú és elhagyatott leszel.
Fonákul jársz tehát el,
ha valaki másban bízol vagy örvendezel.
Inkább azt kell választanunk,
hogy az egész világ forduljon ellenünk,
mint hogy Jézust megsértsük.
Így hát mind között, aki kedves neked,
Jézus legyen a legkedvesebb.”

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2015, június 24