Rádióműsor - 2015. július 29. - 121. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2015. július 29-ei műsor (121. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/52371

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 121. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Az isteni szolgálatra bármilyen idő alkalmas, és mindaz, amit a haza érdekében tesz az ember, nem egyéb, mint Isten szolgálata.” – Hunyadi Mátyás gondolataival köszönti önöket a szerkesztő, Fodor Endre, és kíván tartalmas időtöltést az Inter arma caritas adását hallgatva.

 

Történeti, történelmi visszatekintőre is indulunk akkor, amikor a katonai térképészetről beszélünk. Konkoly Dávid összeállítását hallják.

A magyar térképészet kezdetei a XV-XVI. századig nyúlnak vissza. Az első hitelesen magyar kézből származó Lázár térképként ismert mű 1528-ban jelent meg. Átfogó, az egész országra kiterjedő katonai célú felmérések készültek az Osztrák-Magyar Monarchia idején. A nemzetközileg is elismert szakemberek, a technika fejlődésével és a történelem alakulásával párhuzamosan a XX. században is többször pontosították és még részletgazdagabbá tették Magyarország térképeit. Napjainkban az MH Geoinformációs Szolgálat a HM Zrínyi Kft.-vel együttműködve folytatja az elődök által megkezdett munkát. A HM Zrínyi Térképészeti ágazatának igazgatójával, Németh László nyugállományú mérnök alezredessel beszélgettem a magyar katonai térképészet múltjáról és feladatairól.

Mi a szerepe a Magyar Honvédségen belül és hogyan dolgozik a katonai térképészet?

- Az önálló magyar katonai térképészet 1919. február 4-én alakult egy honvédelmi miniszteri rendelet révén. Szerepe, a Magyar Honvédség térképészeti adatokkal, információkkal való ellátása volt. A katonai tevékenység tervezése, szervezése, végrehajtása feltétlen szükségessé teszi a katonai térképek előállítását. Ahogy elődeink, mi is ezt a tevékenységet folytatjuk.

Napjainkban egy átlagpolgár számára elérhető bármilyen térkép, de például 1919. előtt ez hogyan nézett ki, amikor csak katonai illetve zarándok célra használtak térképeket?

- A polgári térképészet önálló szervezetei valóban a korábbi évszázadokban nem működtek. A térképek iránti igényt a katonai tevékenység támasztotta fel, itt emlékeztetni szeretném a hallgatókat a katonai felmérésekre, amelyeket a nagy európai háborúk szervezése, tervezése indikált. Ez napjainkban is elengedhetetlen. A katonai térképészeti tevékenység tervezését, szakmai irányítását végzi az MH Geoinformációs Szolgálata és a katonai térképészet termelő és szolgáltató szervezete pedig a HM Zrínyi Nonprofit Kft-én belül a térképészeti ágazat.

Honnan indulnak a katonai térképészet gyökerei?

- Első magyar ember által készített termék a Lázár deák térkép, 1528-ban készült. Ez bemutatja a török háborúk által szétszakított országot. Ebből is látható már, hogy ezt is katonai tevékenység miatt hozták létre. Ezt követően a következő évszázadok nagy európai háborúi voltak azok, amik igényt támasztottak újabb és újabb katonai felmérésekre. 

Azt mondhatjuk, hogy minden háború után újabb térképeket kellett rajzolniuk a hatalmaknak?

- A térkép, ahogy elkészül, abban a pillanatban elkezd elavulni, ezért szükséges a folyamatos felújítása. Ezt látták szükségesnek elődeink is.

Lázár deáknak a térképét nézem, én nem találtam semmilyen tájékozódási pontot rajta. Ellenben itt van mellette egy Kárpát-medence térkép, amin el tudok igazodni. Miben más ez a térkép a XVI. századból, illetve ez hogyan készült?

- A térkép a kor színvonalának megfelelően készült. Tájolásban történt egy kis eltérés a mai viszonyokhoz képest, nem északi tájolású a térkép, elforgatva ábrázolja Magyarország területét. 

Tovább haladunk a korban, akkor az 1848-1849-es szabadságharcban Tóth Ágoston kiemelkedőt alkotott, aki ugye lerakta a magyar katonai térképészet alapjait is. 

- Valóban nagy elődeink között tartjuk számon Tóth Ágoston honvéd ezredest, aki tevékenyen részt vett az 1848-1849-es szabadságharcban, főleg az erdélyi hadműveletekben. Itt, mint katona alkotott nagyot, majd a vár fogságát követően, mint mérnök szolgálta hazánkat és ezen a téren nyújtott maradandót. Számos térképet készített, úgy, mint Zala megye főmérnöke, és úgy is, mint különböző minisztériumokban tevékenykedő mérnök.

Az I. világháború után megalakult az a Magyar Katonai Térképészeti Csoport.

- Szükségszerű volt az összeomlást követően a frontról visszatért katona térképészeknek összegyűjteni azokat a mérőeszközöket, térképeket, amelyeket még meg lehetett menteni és ezek révén megalapozni az új magyar katonai térképészetet.

Az I. világháború után benne voltak egy frankhamisításban is.

- A katonai térképészet, mint más katonai tevékenység is, tiltott volt az Antant missziók által. A trianoni békeszerződés nem engedélyezte például a légjárási tilalom mellett a katonai térképészeti tevékenységet sem. Ezért rejtve működött állami térképészet néven, pénzügy minisztérium c osztályaként. E falak között egy nagyon komoly műszaki színvonalon álló nyomda végezte a tevékenységet, amely a térképeket előállította.

Egy laikus számára mi az alapvető különbség a katonai és a polgári térképészet között? 

- A katonai és a polgári térképek között egy jelentős különbség az, hogy milyen a felhasználás célja. Katonai felhasználásra olyan műszaki adatokkal látjuk el a térképészeti termékeinket, amelyek kimondottan a katonai tevékenységet szolgálják. Egy polgári felhasználásra kerülő topográfiai térképnél, például egy turista térképnél egész más információkat tartalmaz a térkép, turisztikai jellegű információkkal van ellátva.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 15.

Hazajöttem a vonattól. Már egészen beleszoktam, hogy mindig biztosítással menjek mindenhova. De megvan a logikátlansága is az ilyennek. Ha egyedül megyek, akár gyalog, akár lóháton, senki sem kísér. Pedig mennyi emberrel találkozom az erdőkben. Mennyi bokor mögött bukkan fel egy-egy pillanatra olyan 16-18 év körüli gyerekarc. Minden bizonnyal nemcsak gombászni mennek a bokros területre. És eddig sosem lőttek rám, sem a lovamra. Bezzeg mikor meglátják a géppuskát a teherautó tetején vagy a géppisztolyt a személykocsiban, nem mulasztanak el odapörkölni.
Ma érdekes eset történt. Jellemző két ember gondolkodására: Teherautón mentünk át Mokrányba. Ott a tüzérek adták a futárautót, ezért a kápolnaládát át kellett rakni a másik autóra. Már Dobrosovóban feltűnt, hogy a kísérők egyike, amolyan pesti strici képű és beszédű őrvezető. Az ő gondja lett volna a kápolna áttevése. Mikor megálltunk a tüzéreknél, azonnal be kellett mennem a híradósokhoz, hogy telefonáljak a hadosztálynak egyik hősi halottunk ügyében. Mire kijöttem, a vonatos autó már elment. Persze a pesti jampec nem tette át a kápolnát. A sofőr /már említettem, hogy Ágoston osztályában pesti diákunk volt/ nem tehetett róla, mert nem hozzá tartozott. Ahogy később elmondta, meg volt róla győződve, hogy az őrvezető lerakta a ládát. Azonnal kértem a zászlóst, hogy a legközelebbi autóval küldjék utánam. Ezt meg is telefonálta a vonatparancsnokságnak.
Elindultunk a tüzérek kocsiján. Gorniki előtt két kilométerrel leálltunk, mert a szerszámos ládánk kirázódott. Alighogy elkezdtük összeszedni a leszóródott szerszámokat, abban a pillanatban szélsebesen közeledik és csikorogva fékezett az első teherautó. Nagy csodálkozásomra kiugrik Bíró sofőr, aki hiába Bencés diák volt, és boldogan újságolja, hogy otthon észrevette a kápolnát és azonnal utánunk iramodott. Húsz kilométeren át üldözött bennünket, hogy elérjen.
Lám, az egyik a lelkiismeretlen, a másik az öntevékeny, lelkiismeretes, okosan gondolkodó katona. A kápolna felszerelése a ládában volt.

Május 16.

Ma egyszerre két lapot kaptam Karléktól. Valami baj lehet otthon, mert nagyon szomorú volt a szöveg. Úgy látszik, Jóska sem a családi életében, sem a gazdálkodásában, sem politikai felfogásában nem jár helyes úton. Már otthon hallottam, hogy egész őrült módon Hitlert dicsérte baráti körben. Előttem ezt sohasem tette. Ha ez igaz, megérdemli, hogy kiseprűzzék az országból. Bármennyire is sajnálnám Klárit és a gyerekeket, a lehetetlen vénasszonyt annál kevésbé, de ilyen embernek nincs helye a hazánkban. Valami nagyon súlyosnak kell lennie, mert miért írta a lapja végére: sok bánatunkat nem írhatom meg. 
Ma kaptam a 3. Tetránt. Mind jobban vonzódnak hozzám munkaszolgálatosaink. Már Bresztben szállóige lett köztük, hogy a katolikus paphoz bizalommal lehet menni mindennel. Itt, úgy látszik, fokozódik a bizalom. Kitűnő parancsnokuk van Kovács százados személyében. Ebben a pillanatban elfelejtettem a főhadnagyuk nevét. Ő is kitűnő ember. Mindent megtesz, amit ebben a kizsarolt állapotban egyáltalán meg lehet tenni értük. Nem hajtja őket a munkában, nem engedi a legénységet sem, hogy durván bánjanak velük. Szegényeknek amolyan vegetatív életük van, de gyakran nagy veszekedés van köztük. Az a bizonyos kettősség újra feltámadt bennem, mikor tanácsért jöttek hozzám. Egyrészről sajnálom és szánom őket, mert ez a legnormálisabb embert is kiforgatja igazi énjéből. A bizonytalanság, az aggódás, az igaztalan megkülönböztetés, a számukra szokatlan, kemény munka, és még sok más lemérhetetlen körülmény, mind megokolja a szánalmat. Szörnyű még nézni is őket ilyen állapotukban. Csak úgy lihegnek a bosszútól. Elvesztik maradék ítélőképességüket. Nem hallgatnak a józanabb társaikra sem. És csak a gyűlölet, a bosszú sarkallja őket. Valósággal őrjöngenek, lovalják magukat. Tehetetlenek lesznek a társaik is. Ilyenkor csak hagyjuk őket. Várjuk a lecsillapodásukat. Szánalmas látványt nyújtanak. Mindezek ellenére is szívből sajnálom őket.

 

Reményik László gondolataival köszönöm meg figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást valamennyiüknek.

„Élettapasztalatom mondatja velem: a kitűzött, távoli cél eléréséig vezető rögös úthoz feltétlenül szükség van akaraterőre. Ezért a tevékeny embert mindig is a céltudatos törekvés fogja jellemezni.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2015, július 29