Rádióműsor - 2015. november 4. - 134. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2015. november 4-ei műsor (134. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/53927

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 134. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Mit mondjunk még a halálról, amikor isteni példa mutatja nekünk, hogy csak a halál szerezte meg a halhatatlanságot, és csak a halál váltott meg minket a haláltól? Nem kell tehát gyászolnunk azt a halált, amely mindnyájunk üdvösségét hozta. Nem kell menekülnünk attól a haláltól, amelyet Isten Fia sem tartott magához méltatlannak, és nem is került el.” – Szent Ambrus püspök könyvéből írt gondolattal köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Mai adásunkban többek között beszámolunk majd arról a kegyeleti gyertyagyújtásról, amelyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban tartottak az elhunyt katonák emlékének tisztelegve. 
Ezen kívül folytatjuk azt a sorozatunkat, amelyben Bíró László katolikus tábori püspök, a Katolikus Püspöki Konferencia családügyi referense mondja el gondolatait a philadelphiai konferenciáról illetve a római szinódusról, természetesen a központba állítva a család fontosságát. 
Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetét is folytatjuk, amelyet ezúttal is Bőzsöny Ferenc olvas majd föl.

 

Kegyeleti gyertyagyújtásról számolunk be a következő hangképes tudósításunkban, amelyet a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban rögzített Marosi Antal.

Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke

- Néhány perc múlva mécseseket gyújtunk magyar katona halottainkért és mindazokért a külföldi katonákért, akik hazánk földjében várják a boldog föltámadást. 

Az elhunyt katonákra kegyeleti imával emlékezik Máté Sándor alezredes, a Protestáns Tábori Püspökség titkára.

- Örökkévaló Isten! Kegyelmes Mennyi Atyánk az Úr Jézus Krisztus által! Köszönjük, hogy ebben a világban nekünk is helyet és életet adtál, s hogy ezt az életet magyarként élhetjük meg. Áldott legyen az irgalmad, hogy mindeddig megtartottad hazánkat, életünket, otthonunkat! Áldott légy, hogy mindezért adtál a nehéz időkben is hazájukat szerető szíveket és lelkeket, akik tenni is tudtak nemzetünk jobbulásáért. Így köszönjük néked ma hőseinket és az önfeláldozó szeretetnek azt a lelkületét, amely úgy betöltötte katonáink szívét, hogy a legdrágábbat, az életüket áldozták a magyar népért. Ó könyörülj egész népünkön, hogy előtted hódolva, bűneinket megvallva, megtisztulva, a Te szentséges jelenlétedben tudjuk a tőled rendelt feladatot meglátva, élni és szolgálni! Szívünkben Isten és felebaráti szeretettel, népünk iránti hűséggel, országunkban összefogással, hittel és reménységgel áldj meg bennünket, hogy hittel tudjunk szembenézni a halállal is, nemcsak a láthatókra, de a láthatatlanokra is tekintve, s erősíts meg, hogy segítségeddel megharcolhassuk a hit szép harcát a mi üdvösségünkre, népünk, bajtársaink s minden felebarátunk javára, s a Te szent neved dicsőségére! Ámen.

Felkérem Dr. Simicskó István urat, Magyarország honvédelmi miniszterét, emlékbeszéde megtartására.

- Legyenek bármely nemzet fiai is, akik itt estek el a mi hazánkban vagy távol idegenben a magyar katonák, ismerték a legfontosabb parancsot: mindent adj oda a hazádért. Emlékezzünk a hősökre, emlékezzünk az ő áldozatukra ezen a mai napon és kegyelettel őrizzük meg emléküket az idők végezetéig!

Kérem önöket, a kegyelet gyertyalángjaival emlékezzünk együtt az elhunyt katonákra.

Benépesült a Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvara, a Magyarországra akkreditált katonai attasék, a Honvédelmi Minisztérium vezetői, az élet viharaiban megedződött nyugdíjasok állnak mécsesekkel a kezeikben, akik a halottak napi kegyeleti gyertyagyújtás részesei valamennyien.

Elhunyt katonákra kegyeleti imával emlékezik Totha Péter Joel, vezető tábori rabbi.

- Mindenható Mennyi Atyánk! Áldottak legyenek azok, akik a mai napon eljöttek, hogy emlékezzünk, amikor az egymás iránti szeretet, a múltunk iránt érzett felelősség és sorsközösség gyűjti össze az emlékező lelkeket. Megtört szívvel emlékezünk hőseinkre, katonáinkra, civil szeretteinkre, az elhurcolt munkaszolgálatosok ezreire, akik kegyetlen háborúk során vesztették életüket. A hazájuk és szeretteik biztonságába vetett hitükért áldozták fel életüket. Ezért kérjük, hogy az öröklét és az emlékezés angyalai álljanak most őrt és kísérjék imáinkat, amelyek a magasságba szállnak. Most egész szívvel emeljük fel a szívünket az éghez. Fohászkodjunk a mindenség alkotójához! Adjon nekünk továbbra is reménységet, erőt, büszkeséget, méltóságot! Hozzon gyógyulást a betegeknek, vigasztalást a gyászolóknak, segítséget és bíztatást a reménytelenség foglyainak! Adjon nekünk, gyermekeinknek, unokáinknak békés és boldog életet!

Az elhunyt katonákra kegyeleti imával emlékezik Berta Tibor ezredes, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke.

- Gyertek majd ki a síromhoz világítani! Nem azért, hogy engem lássatok vagy én lássalak titeket, mivel a föld betömi a szemem, hanem, hogy a saját arcotokra hulljon a gyertya világa. Halottak napjának gyertyái, az egyház hagyományának és történelmének fényei, mint Jézus Krisztusnak, a világ világosságának a jelképei az emlékezés fájdalmas szomorúságában is a remény örömével világítják meg és akarják megvilágítani most is a mi arcunkat is, azzal a reménnyel, ahogyan te Urunk és Örökkévaló Istenünk, nézed ezt a világot és nézed benne az embert. A Te reményed, az evangélium, az örömhír reménye az egyedüli Urunk, mely igazán meg tudja világítani és világosítani a szívünket, a lelkünket, az arcunkat, a szellemünket. Ezt a reményt kell vagy kellene teljesen és bátran átölelnünk, mely nem más, mint a te jóságod és irgalmad megmutatkozása Urunk, mely felülmúlja a mi emberi számításainkat, és semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy minden ember üdvözüljön! Örök reménységet adó szeretetedben Urunk, nem érdemeinket nézed, nem is tetteink szerint bánsz velünk, hanem egyedül irgalmadnak határtalan nagylelkűsége szerint. Minden vétkünk, a Tőled való elfordulásaink és meneküléseink Urunk, még erősebbé változtatják a Te szeretetednek a tüzét, annak a tűznek a fényét és melegségét, mert még erősebb vággyal szeretnéd, hogy újra a tieid legyünk, mint üdvözítő tervednek a részesei. Szent Fiadban, Jézus Krisztusban, a világ világosságában végtelenül jónak tártad föl magadat előttünk. Olyan jóságnak, aki nem csupán önmagában jó, hanem aki értünk, emberekért jó. Aki szeret és keres minket, aki gondol ránk, aki ismer és vár bennünket. Ezzel a reménnyel gyújtsuk majd meg gyertyáinkat katona halottainkért, akiket a Te végtelen jóságod irgalmába ajánlunk Urunk! Úgy legyen! Az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében, Ámen.

 

Balatonkenesén, lelkigyakorlaton hallhatták katonacsaládok, katonaházaspárok illetve honvédségben dolgozó civil házaspárok jelenlévő tagjai Bíró László katolikus tábori püspök, a Magyar Katolikus Püspöki konferencia családügyi referensének gondolatait a nemrégiben befejeződött római szinódusról illetve a philadelphiai konferenciáról.

- A Szentatya tavaly azt mondta egyik megnyitó beszédében a Szent Péter téren, hogy azt szeretné, ha a szinódus két vágányon haladna. Hangozzék el az igaz szó és hallgattassék meg a másik. Egy házasságban is mindig fontos, hogy hangozzék el a szó, akármilyen fájdalmas is, de hallgattassék meg a másik. Hányszor van az, hogy ott van nálam egy házaspár és nem tudja az egyik végigmondani a mondatát, mert a másik örökké belebeszél, sokszor védekezően, pedig senki nem támadja. Közben Krisztusra figyeljünk, aki az Atya végső szava. Ez is a szinódusnak a dilemmája. Ha egyszer hiszem, hogy Isten sokféle módon szólt a történelme során az emberhez és a végső korszakban fia által szólt hozzá, akkor mégis Jézus szava a döntő. Ezt nem engedheti el az egyház. Itt van a konfliktushelyzet. Kimondani, egymásra figyelni, Jézusra figyelni, aki a végső szava az Atyának. 
Ma este sem más az imádságunk, mint ahogy Athenagorász pátriárka említette: Szentlélek nélkül az isten távol van, Krisztus a múltban marad, az egyház egy közönséges szervezet, a tekintély hatalommá alakul, a misszió propagandát művel, a kultusz csak múltidézés, a keresztény cselekedet pedig rabszolgaerkölcs lesz – fogalmazott a pápa. A lélek az, ami élettel tölti meg Jézus jelenlétét közöttünk, a múltat élőként helyezi a jelenbe és szelídíti meg a hatalmat szeretetté. Tudjátok, erők harcáról van szó a mélyben. Amíg a felszínen és a mélyben ezzel, azzal csatázunk, az istenellenes erők dolgoznak. A mélyben az ördög keveri a kártyát. Nem szabad naivnak lennünk. Tehát az első, amire fölszólít a pápa, az az imádság. Azt mondja, azért imádkozzunk, hogy a szinódus legyen képes az ember teljes képéhez visszavezetni a házastársi és a családi tapasztalatot, hogy elismerje, értékelje és terjessze mindazt, ami benne szép, igaz és szent. 
Azért imádkozzunk, hogy tudjunk visszatérni az emberhez. Benedek pápának volt az a fogalmazása, hogy vissza kell térni az ember igazságához és a szeretet igazságához. Amit ma szavalnak a sajtóban, felelőtlenség, az nem az ember igazságáról szól. Lassan már csak az egyház küzd az ember igazságáért. Mind a szinódusnak a bevezető beszédei, mind a philadelphiai konferencián elhangzottakban, mindig az emberről van szó. Ha igazán az ember igazságát fogalmazzuk meg, mindig eljutunk a Szentírás igazságához. Ez II. János Pálnak a meglátása. Semmi mást nem akar a Szentírás, a hitünk, mint az embert kibontani. Az ideológiák mindig emberellenesek, embert fölfalók és embert pusztítók. Nagyon tisztán kell látnunk. A Szent atya nem kér mást, csak azt szeretné, ha a szinódus visszamenne az ember teljes képéhez, a házastársi és családi tapasztalatot innen merítené. Tehát a jól megélt házasság akkor boldog, ha az egész emberre figyelünk. 

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják. 

Május 24.

Folyton visszatér az én egyéni argumentumom: hány főnemes erkölcstelenkedett zsidó lánnyal. Megszületett a gyerek. De a kedves papa szülei valamilyen módon el akarták tussolni, ezért lelencházba adták, a faluban valakivel elfogadtatták /anélkül persze, hogy a szülőanya származásáról egyetlen szót szóltak volna/, valami pénzt adva az örökbeadónak. Sőt tudjuk, hogy egy-egy zsidótól születettet úgy könyvelt el a család, mintha emberségesen ők fogadták volna örökbe. És a kicsiből méltóságos gróf úr lett, akit most én tiszteljek, mint magasrendű emberi lényt. Hát tisztelje a mendergős menkű.
Egyetlen sóval sem akarom megbántani mindazokat a nagyon derék főúri családokat, akik tisztességesen éltek és élnek. Akik éppen olyan derék magyarok, nemesen gondolkodók, mint bárki más. De nem azért becsülöm, mert a kedves nagypapa pénzen báróságot vett. Vagy a kedves ükpapa a császár melletti nyaloncságával grófságot szerzett. Pfuj! Remélem, hogy a háború a sok cafranggal együtt ezt az őrültséget is elsöpri.
Naponta rosszabbodik a helyzet a zsidaink között. Ég tudja, milyen úton-módon, de több és több hír jön a németországi embertelen és hajmeresztő kínzásokról, zsidóüldözésekről, gázkamrákról, koncentrációs táborokról. A félelem mindig nagyobb lesz köztük, hogy hamarosan hozzánk is eljut ez az őrület. Ezért egyre nagyobb az idegesség köztük. Letargikus állapot kezd eluralkodni olyanok között is, akik eddig egészen jól bírták ezt az életet. Utat építenek, jó levegőn vannak, tisztességes ellátásuk van. Mindenki részvéttel van velük. Igazán nem szólhatnak a környezetre egyetlen rossz szót sem.
Csak egy dolog nagyon aggasztó. Folyton gyakrabban hallom a bosszúállás gondolatának a legkülönbözőbb variációban történő kifejezését. "Majd ha hazakerülünk", "majd a háború után", "majd ha sikerül átszöknünk az oroszokhoz". Ez a sok "majd" valósággal diadalmasan hangzik nagyon soknak a szájában. 
Sokat beszéltünk erről egymás között a józan zsidókkal. Ők is félnek. Ismerik a saját fajtájukat. Ha elvesztik a fejüket, nem nézik a józan ítéletet. Akkor nem kímélik a másik zsidót sem. Érdekes, eddig azt gondoltam, hogy egymás között megférnek, támogatják egymást. Otthon mindig ezt tapasztaltam, és ezt is lehetett róluk mindenütt hallani. Most azonban új oldalról ismertem meg őket. Nem a körülmények különbözősége miatt, hanem mert a hitsorsosaik más oldalt tárnak fel előttem. Kifelé összetartanak /és ez várható a háború után is, ahogy a Klein-féle józanok mondják/, de ha az egyéni érdeke valakinek azt kívánja, nem nézi, hogy zsidó vagy nem zsidó a másik. Akkor fogat fogért!

 

Köszönöm a figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Az Inter arma caritas következő adásával egy hét múlva jelentkezünk. Idézettel kezdtem, természetesen idézettel zárom mai adásunkat, méghozzá ismét Szent Ambrus püspök könyvéből vett gondolatokkal. „A halál nem tartozott hozzá természetünkhöz, hanem a természet ellen van. Isten nem rendelte el kezdettől fogva a halált, hanem gyógyszerül adta. Az embert kötelességszegése miatt sújtotta a mindennapi fáradságos munka büntetése, és a kibírhatatlan fájdalom kezdte szerencsétlenné tenni életét. Úgy kellett véget vetnie e bajoknak, hogy a halál állítsa helyre, amit az élet elveszített. Ha a kegyelem nem segítene, a halhatatlanság inkább teher lenne, mint előny.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2015, november 4