Rádióműsor - 2016. január 6. - 141. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2016. január 6-ai műsor (141. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/54946

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 141. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Nem mindig kell, hogy a dolgok jobbra váljanak. Néha elég, ha megbecsüli az ember azt, ami már megvan.” – Boldog, békés, egészségben telt új esztendőt kívánok önöknek, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter arma caritas mai adásában Bíró László püspök újévi gondolatait hallják majd illetve beszámolunk még egy decemberi jótékonysági akcióról. Tartalmas perceket kívánok!

 

Bíró László katolikus tábori püspök, a Katolikus Püspöki Konferencia családügyi referensének újévi gondolatait hallják.

- Szinte szégyelltem, mikor visszamentünk januárban az iskolaszünetből és mindenki mesélte mi volt karácsonykor. Aztán rájöttem, hogy ez nekünk azért nem volt rendkívüli, mert egy paraszti család egész télen otthon volt, jártuk a rokonságot, disznót vágtunk, volt babválogatás és minden egyéb, nagy-nagy családi események, aztán jött a karácsony. Karácsony másnapján elmentünk a keresztszülőkhöz, a többi unokatestvérhez. Nem volt rendkívüli a család együttléte, így nem volt nekem rendkívüli a karácsony sem. Ezért nagyon boldog vagyok utólag, mert nekünk mindig karácsony volt egész télen, de egész évben is. Nekünk nem volt az esemény, hogy három napig össze van csukva a család, mert a télhez ez hozzátartozott, ezért nem beszélek a rendkívüliségéről a karácsonynak. Viszont ami foglalkoztat, az Ferenc pápának egy gondolata, ő a karácsonyt újra meg újra így aposztrofálja, hogy a karácsony a gyengédségnek az ünnepe. Egy képsor jut eszembe, amely elevenen él bennem, a Philadelphiai családtalálkozón mondta ezt a gyönyörű képsort Tagle bíboros, Fülöp-szigetek érseke: A szék az akkor is szék, ha senki nem ül rajta; a ház akkor is ház, ha senki nem lakik benne, de az otthon csak akkor otthon, ha szeretetteljes közelség. 

Mit kezdjünk azokkal, akiknek nincsen otthona, se a szó szoros, se a szó átvitt értelmében?

- Először feléjük szólóan, aztán majd magunk felé szólóan is mondom. Az egyedülálló ember karácsonyához az a kép jutott eszembe, hogy Jézus születése sem ideális körülmények között történt: barlang, istálló egy város peremén és a társadalom kivetettjei voltak az első látogatók, a pásztorok. Pontosan az Máriának és Józsefnek a nagyszerűsége, hogy egy istállóból, néhány darab rongyból és a szeretetteljes közelségből otthont tudtak varázsolni. Lehet, hogy nem ideális valakinek a körülménye most, hogy karácsonyt ünnepelünk, de azért valahol belül dől el, hogy ideálissá válik-e karácsony ünnepe. Ugyanakkor ez a periférián megtestesült, megszületett örök ige mindnyájunkat hív, hogy vegyük észre a családunk magányosait, öregjeit és tegyünk róla, hogy ne legyenek magányosak. 

Az odafigyelés is egyfajta megoldás lehet természetesen, de egy másik megoldás is kínálkozik: meg lehetne tanítani az embereknek felismerni, hogy nem magányosak, belül valahol ott van mellettük a jó Isten. 

- Igen, csak ott van az én gondom, hogyha valakinél az imádság csak egy jámborkodás, nem az Istennel való találkozásnak az alkalma, akkor aligha fogja észrevenni Isten közelségét. Benedek pápának van egy nagyon szép gondolata, azt mondja: A hit a találkozás egy eseménnyel, egy személlyel. Nagyon sokszor úgy vagyunk életünkben, hogy jönnek, zúdulnak ránk az események, nem is tudunk kitérni ezek elől, de a személlyel, aki az események mögött van, nem mindig találkozunk. Hányszor előfordul, hogy a feleség valami figyelmességgel várja a férjét haza, és a férj még csak egy puszit sem ad a feleségének. Elfogyasztja a neki készített vacsorát és eltávozik az asztaltól úgy, hogy egy szót se szól a feleségéhez. Találkozott a vacsorával, de nem a feleségével. Hányszor vagyunk így Istennel, hogy ő jön felénk annyiféleképpen, egy gyerek mosolyában, egy gyerek ártatlan szavában, természet adta adottságokkal és mi elmegyünk mellettük. Nem mondunk köszönetet érte, ezért nem lesz személyes találkozás az eseményből. Így lassan, ha sose veszünk tudomást a személyről, aki az események mögött van, el tudunk magányosodni, depresszióba tudunk esni, keserűen tudjuk sajnálni magunkat és még inkább nem vesszük észre Isten közelségét. Amit én szeretnék kérni, hogy aki nagyon magányosnak érzi magát, az vegyen észre valami szépet és jót az életében, köszönjön meg minden nap valamit Istennek. Azt, hogy levegőt vehet, azt, hogy azért vannak mégis emberek, akik ha nem is direkt módon, de indirekt módon gondoskodnak róla. Eszembe jut egy régi elmélkedés, hogy mennyi ember munkája van a mögött, hogy reggel az éjjeli lámpám fénye fölgyullad, egész éjszaka aludtam és mégis valakik gondoskodtak rólam. Nem vagyunk egyedül se fizikailag, se lelkileg, csak legyen szemünk, ami észreveszi a gondoskodó szeretetet, amely körülvesz bennünket, akárcsak egy szelet kenyérben is. 

Meg hát abból a példából kiindulva is, amit mondott püspök atya, hogy a családomat vegyem észre.

- Nagyon sokat idézem Thomas Mertonnak egy gondolatát: Miért várom a másiktól a hálát? Azért teszem a jót, hogy a másik megköszönje? Nem azért teszem a jót, hogy a másik megköszönje, mégis elvárom, mert a jócselekedetem akkor ér célba, ha a másik megköszöni. Mert ha megköszönte, akkor már nem csak az ajándéknak örülök, hanem annak, aki mögötte van, annak a szeretetnek, ami sokkal nagyobb, mint az ajándék, amit a kezemben szorongatok. Sokszor csak ennyi marad el az életünkből, így magányosodunk el.

 

Az időben most visszatekintünk még decemberre, egy jótékonysági akcióról számolunk be önöknek Marosi Antal összeállításában. 

Ünnepi percek következnek majd nemsokára, a nagycsaládosok karácsonyi ünnepe. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárt hallják.

- Olyan jó, tiszta magyar szót hallani és ezt, hogyha mi egy kicsit tudjuk segíteni, kitartunk mi is mellettük, akkor a helyben maradást, a szülőföldön maradást szolgáljuk. Kellenek azok a lelkierőt adó támogatások is, amelyek most a magyar kormánytól és a magyar emberektől ideérkeznek. 

Így karácsony tájékán az ember, ha akarja, ha nem, mérleget csinál. Mi volt jó, mi volt rossz, mit tettem jól, mit tettem rosszul? Az biztos, hogy ön jót tett, hiszen az ön által vezetett államtitkárságnak köszönhetően imaszobát tudtak kialakítani Tatán a katonák, akik így hálával gondolnak önre.

- Egyik oldalról jólesik az embernek a köszönet, másik oldalról pedig zavarba is hoz. Én sose a magam dicsőségére, sokkal inkább sokak örömére próbálom azt tenni, amit szerintem sokan teszünk. 

Önhöz korábban egy másik államtitkárság tartozott. Mennyiben kellett megváltoznia, mennyiben kellett másképpen hozzáállnia a munkához vagy mennyit kellett tanulnia ahhoz, hogy ezt a munkakört el tudja látni?

- Hála Istennek az egyházi terület nem áll az embertől messze. Ilyen tekintetben nem volt nehéz, sőt bizonyos szempontból, lelkileg ez a mostani terület könnyebb. Nem mondom, hogy nincsenek viták, nincsenek nagyobb csattanások, ellentétek, de összességében ezeket könnyebben meg tudja oldani az ember, ilyen tekintetben sok-sok örömben van nekem is részem és ezt próbálom megosztani mással is. Azzal kezdtük a beszélgetés elején, hogyha el tudunk menni egy közös kis helyiség, kápolna átadására, ha együtt tudunk lenni határon túli magyarokkal, mint most itt éppen Szabadkán, és látjuk, hogy egy pici örömet is tudtunk okozni annak a közösségnek, akik tulajdonképpen a létükért küzdenek, de a küzdelmük abszolút szép, nemes, és ezzel erősíteni tudjuk őket, akkor ez szerintem mindenkinek örömet okoz.

Egy nagyon fontos év kezdődött novemberben, Szent Márton év. 2015-2016 fordulóján mi az, ami aktuális, aminek most itt van ideje?

- Szent Márton év is kezdődött illetve december 8-tól, Szűz Mária szeplőtlen fogantatásának ünnepétől az Irgalmasság éve, de ez a kettő összekapcsolódik, hiszen Szent Márton is az irgalmasságáról, az emberek szeretetéről vált ismertté és maga az irgalmasság is összeköti ezt ezzel az élettel. Ha a következő esztendőben mind Szent Márton évéhez kapcsolódóan, mind pedig az Irgalmasság évéhez kapcsolódóan erre oda tudunk figyelni, akkor óriási nagy változást tudunk megélni. Most történelmi időszakot élünk amúgy is, az a migránshelyzet, amit átéltünk, ami például itt a szabadkaiakkal is szóba jött, hiszen rajtuk keresztül is hatalmas tömegek zúdultak át a városukon vagy városuk mellett, ez sok-sok nehézséget, sok-sok szomorúságot és emellett persze sok-sok lehetőséget is ad, tehát hogy észrevegyük azt, mi a mi értékünk, mi a mi kultúránk. A kultúránk pedig a kereszténység és ilyen szempontból a legfontosabb mégiscsak az, hogy keresztény kultúrkörben élünk. Persze jó lenne, ha ezt hívőként tudnánk megélni, de ha valaki már azt tudja értékelni, hogy a templomaink szépek és kultúrát sugároznak, hogyha múzeumainkban, amiket látunk képeket, tárgyakat, azokat mind-mind a kereszténységnek köszönhetjük, már az is nagy előrelépés lenne. Az az erkölcsi gondolkodás, ami összességében azért az emberek nagyon nagy tömegében benne van, hogyha ezt el tudjuk fogadni, hogy mindez a kereszténységből, hozzáteszem, a zsidó keresztény kultúrkörből fakad, akkor nagyon nagy előrelépést tudunk tenni a következő évben. Biztos vagyok benne, hogy Európának az az individualista, önző gondolkodása, ami csak az egyént akarta kiemelni, az megváltozhat. Sok országban jártam, egyházi vezetőkkel találkoztam az elmúlt hónapok során és én azt látom, hogy itt Közép-Európában erre az értékre megvan a fogékonyság. 

Amióta ön az egyház ügyeivel is foglalkozik volt-e olyan találkozása az államtitkári időszakában, ami meghatározó volt?

- Államtitkárként feleségemmel voltunk Ferenc pápánál egy szentmisén, és utána két percre találkozhattunk. Egy olyan emberrel találkozhattunk, aki erőt sugárzott, aki a szeretetet egy más világban élte meg és ezt próbálja átadni az európai földrészre és gondolkodásba. Biztos, hogy sok mindenben meghatározó volt mindkettőnk számára. 

Elől, a függöny mögött a kis pódiumon könyvekkel megrakott asztalok sorakoznak, Benyovszky Móric életrajza, ezt olvastam az egyik könyvborítón, Özvegy Teodórát hallják.

- Igen, ez a nevem, de hála Istennek nem vagyok özvegy, van férjem és négy gyönyörű kislányunk van. A legkisebb hét és fél hónapos a legnagyobb kilenc éves. 

Itt élnek Szabadkán?

- Próbáljuk minden erőnket, tudásunkat fölhasználni, hogy egy kicsit szebbé, jobbá varázsoljuk a gyerekek mindennapjait. Mind a ketten dolgozunk hála Istennek, de átlagos fizetést kapunk. A férjem autóbuszvezető én pedig gyógyszerész-technikus vagyok. 

Szép számban összejöttek a karácsony előtti ajándékosztásra. 

- Az egész karácsonyi csomagosztás egy felajánlásból ered. Felajánlottak a nagycsaládosoknak egy-egy fenyőfát még augusztusban. Én akkor két éjszakát nem aludtam, mert nem hittem el, hisz ez egy nagy összeg. 

170-en vannak, az legalább 170 karácsonyfa. 

- Igen, először én sem hittem el. Ezek a fenyőfák adtak erőt nekünk az egész karácsonyi csomag készítéséhez, amibe könyvet és édességet is tettünk. Nem tudtuk a csomagolást se megoldani, így a középiskolás varrósok készítették a szatyrokat. Kiválogattuk azokat a ruhákat, amikre már nem volt szükségünk, szakadtak, régiek voltak és az iskolások megvarrták belőle a szatyrokat. 

Hagyjuk magunk mögött most az ipartestület zsivajtól hangos termeit és menjünk egy kicsit távolabb, a hol Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója azokkal a nagycsaládosokkal találkozott, akik halmozottan hátrányos helyzetben vannak, tehát jól jött a cukor, a liszt, az alapvető élelmiszer.
Elnéztem ezt az ünnepséget, az ikrek közül az egyik fogta a kakaós zacskót, mintha arany lenne benne, nagyon megható volt. Az jutott eszembe, hogy annyiféle mozgalomról lehet hallani így karácsony tájékán, de valahogy a Katolikus Karitász nem gondoskodik arról, nem figyel oda, vagy nem tartja fontosnak, hogy az, amit tesz, legalább olyan népszerű legyen, mint egy cipősdoboz akció.

- Válaszolhatnék szentírási idézettel is, hogy ne tudja a jobb kezed, mit tesz a bal. A Katolikus Karitász küldetésében az is benne van, hogy az elmondott dolgok mögött komoly cselekedetek, tettek legyenek, és ez legyen a fontos, ez legyen a lényeg. Hogy erről mennyit tudnak, vagy nem tudnak, ez egy másodrangú kérdés. Valóban azért sokszor szükséges, hogy tudassuk, elmondjuk, hiszen a támogatóink, segítőink is igénylik ezt, hogy tudjanak arról, hogy az ő adományuk hova kerül és mi lesz belőle. Ez a mostani akció is egy ilyen jótékony adakozó gondolatában született meg, hogy ötven éven keresztül, ötven gyereket havonta támogatunk rendszeresen. Ezt vissza is fogjuk jelezni fényképekkel, beszámolókkal, hogy ez lett az ő felajánlásukból. 

Bocsánat, hogy a szavába vágok, csak az az érzésem, hogy ebben az értékvesztett világban olyan akciók, olyan jótékonysági megmozdulások válnak hangsúlyossá, amelyek önökhöz képest kevésbé fontosak vagy kevésbé szolgálják az adott jó ügyet. Az önöké viszont háttérbe szorul.

- Ha nem is szorul háttérbe, de lehet, hogy nem tudnak annyian róla. Akik tudnak, azok tudják értékelni, tudják mérlegelni, akik meg rádöbbennek a kettő közti különbségre, azok egyértelműen tudnak dönteni amellett, hogy utána aztán kit támogatnak vagy kinek a munkáját ismerik el. Hogy úgy mondjam, a tülekedést én is látom ezen a területen, megmutatni, előtérbe kerülni, ez a mi arculatunkban nem szerepel az első helyeken. 

Amikor egy-egy ilyen adományozásra sor kerül, nyilván beszélgetnek a családokkal, rájönnek vagy rádöbbennek arra, önök segítők is, hogy mennyi mindenre volna még szükség. Tehát magyarul rájön a Katolikus Karitász arra, hogy tehetetlen. Azzal mit kezd?

- Igen, sokszor van így, hogy az igények, a kérések, a szükség sokkal nagyobb, mint a mi kereteink, lehetőségeink. Mi a különbség a Katolikus Karitász és a többi segélyszervezet között? Amikor az ember ott áll egy helyzet előtt, amit meg kell oldani és a többi segélyszervezet széttárja a kezét, hogy nincs mit tenni, idáig tartott az erőnk, akkor mi ugyanazt a kezet összetesszük, és abban van az erő. Nagyon sok embernek nagyon fontos az is, hogy érezze, a gondban, a bajban mellettük van valaki, meghallgatja őket valaki. Egy keresztény embernek ez is a küldetése. Felelősek vagyunk a másikért, törődni kell a másikkal, és akinek most nem füstöl a kéménye, vagy aki már régen jött ki a saját házából, figyelnünk kell rá. Aztán valahogy összeáll, valahogy kialakul, valahogy kerek lesz a dolog és összeadódnak azok, amikre valóban szükség van. 

 

A mai adás elkészítésében segítőtársam volt Marosi Antal, nevében is megköszöni az önök figyelmét a szerkesztő, Fodor Endre, és kívánok további tartalmas perceket itt a Mária Rádió adását hallgatva. Búcsúzom, újabb műsorral egy hét múlva jelentkezünk majd.  „Az igazi ember jellemét nem a látszat határozza meg, hanem a választásai és a döntései, amiket hozott és nap mint nap hoz.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, január 6