Rádióműsor - 2016. február 10. - 146. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2016. február 10-ei műsor (146. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/55546

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 146. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Ha Isten bezár egy ajtót, helyette mindig kinyit egy másikat.” – Christian Pesch gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Kezdődik a böjti időszak, elég korán, hiszen még február eleje van, a zenénk már ehhez illeszkedik. 
• Mai adásunkban a Lourdes-i Boldogságos Szűz Máriára is emlékezünk, méghozzá a katonai zarándoklat egy-egy pillanatának felelevenítésével. 
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, és adásunk befejező részében neves dátumokra emlékezünk.

 

Minden évben, így 2016-ban is a Magyar Honvédség katonái elzarándokolnak Lourdes-ba a Szűzanyához imádkozva a békéért, a bajtársiasságért, egységért, kérve Szűz Mária oltalmát. Mai adásunkban a zarándoklat egy-egy pillanatát elevenítjük ismét föl.

Jelen Gábor ezredes itt a magyar katonákat, a magyar zarándokokat irányítja.

- Nem tartozunk az alacsony létszámú résztvevő nemzetek közé.

Milyen alakulatoktól érkeztek a katonák?

- Gyakorlatilag az ország minden alakulatától, Pestről, Szentendréről, Fehérvárról, Pápáról. Igazából a társaság reprezentálja szinte az egész Magyar Honvédséget.

Tábori körülmények között, sátrakban laknak, és busszal érkeztek.

- Igen, egy kétnapos buszút után érkeztünk meg, kétezer kilométert tettünk meg. 

Jövök a hölgyekhez máris.

- Kriszti második, én ötödik alkalommal vagyok itt.

Már ötödik alkalommal?

- Igen, hat éve voltunk először, de egy évet kihagytunk, mert későn jelentkeztünk.

Évről-évre mi az, ami visszavárja, milyen indíttatásból van itt?

- Az egész rendezvény hangulata nagyon tetszik.

Fontos az, hogy valaki vallásos legyen ahhoz, hogy ezen részt vegyen?

- Szerintem nem, hiszen mindenki jól érezheti magát és az is lehet, hogy itt érzi meg azt a hívást, ami után esetleg el kezd érdeklődni a vallás iránt, vagy komolyabban fordulni a vallás felé.

Nehéz dolog ez, mert itt egy közösséget alkotnak, nagyon sokan vannak. De ahhoz, hogy egy picit az ember elmélyüljön, lehet jobb, ha az ember magában van egy kicsit a gondolataival.

- Természetesen. Erre lehetőség van a merítkező medencéknél, hiszen ott is hagynak időt arra, hogy felkészüljön az ember, hogy imádkozzon, hogy elmélyüljön a gondolataiban illetve természetesen a szentmisék alkalmával mindez megvalósítható. A magyar mise és a keresztút is lehetőséget ad erre. 

- Örülök, hogy magyar vagyok és örülök, ha már ilyen megtiszteltetés ért, akkor tovább lengetem ezt a magyar zászlót, hogy még fényesebben ragyogjon, mint tavaly. Minden évben újabb és újabb barátságokat kötünk. A régiekkel találkozunk, az újabbakat pedig felfedezzük, és együtt ünneplünk, amíg itt vagyunk. Itt eggyé válunk mi magyarok. Más alakulattól jövünk, sok élményben van részünk, a nemzetköziekkel pedig átbeszéljük azokat a dolgokat, amik történtek régebben és az elkövetkezendőkben fognak történni.

Itt úgy gondolom nincs politika, nincs hétköznapi katonapolitika, itt barátja egymásnak valamennyi nemzet katonája.

- Igen ez így van, és szerintem ez így van jól.

Korábbi adásainkban folyamatosan a kalendáriumban megemlítettük a neves dátumokat, eseményeket, így lesz ez a mai műsorban is.

- Tegnap, február 9-én volt húshagyó kedd, farsang utolsó napja. Elterjedt szokás a telet jelképező szalmabábu elpusztítása, elégetése vagy vízbe fojtása. Nálunk egyes vidékeken a bábu neve kisze vagy kice. A mulatságok és a böjti időszak találkozásának jellegzetes népi játéka a Konc vajda és Cibere vajda, a farsang és a böjt tréfás háborúsága volt. A húshagyókeddi játék szereplői szalmabábok. A legyőzött Ciberét végigvitték a falun, elégették, vízbe vetették vagy keresztül dobták a templom kerítésén, hogy elűzzék a betegséget, az éhséget. A farsang a vidámság, gyermekek jelmezes felvonulása, bulik, elegáns hagyományőrző bálok ideje, ami a megtisztulást, a böjtöt előzi meg. A bálok, ősi szokások leképezései: a télűző, tavaszköszöntő népi mulatságoké, alakoskodásoké, amelyek gyökere a pogány termékenységvarázsló szokásokból táplálkozik. Ma pedig, hamvazószerdán elkezdődik a húsvétot megelőző negyven napos böjt.
- 163 évvel ezelőtt, február 10-én megkezdték a Budai-alagút építését, amelynek gondolatát gróf Széchenyi István vetette fel. Az alagút megépítése fontos az itteni forgalom szempontjából. 
- Február 11-e a betegek világnapja, II. János Pál kezdeményezésére tartják ezen a napon.
- 184 évvel ezelőtt, 1832. február 12-én született Vaszary Kolos bíboros, hercegprímás, aki 1867-ben megkoronázta Ferenc Józsefet. 
- 1945. február 13-ra emlékezünk, amikor a II. ukrán front katonái elfoglalták Budapestet a német hadseregtől. 49 napos küzdelemben a német csapatokat elűzték a városból. A szovjet erők hivatalosan Budapestet nem felszabadították, hanem ellenséges városként bevették. Magyarországon sokáig Budapest felszabadításának napjaként ünnepelték ezt a napot.
- 648 évvel ezelőtt, 1368. február 14-én Nürnbergben megszületett Zsigmond magyar király, egyidejűleg német és cseh király, német-római császár. Uralkodása legvégén tört ki a Budai Nagy Antal vezette parasztfelkelés. 1385-ben vette feleségül Máriát, I. Lajos magyar király leányát. Az új uralom ellen lázadó délvidéki főurak II. Károlynak, az Anjou család utolsó férfi tagjának ajánlották föl a koronát, amelyet elfogadott. 
- Február 14-én, Bálint napján kezdődik a tavaszi munka a ház körül és a gyümölcsösben. Erről sem árt, hogyha nem feledkezünk el.

A Hadinapló című kötet felolvasását folytatjuk, Nádasi Alfonz műve nyomán Bőzsöny Ferencet hallják.

Május 24.

Többször megtörtént, hogy akinek a tettét helytelenítettem, ebben a feldúlt állapotában átkozni kezdett. Ha ortodox volt, ószövetségi szöveggel mondta átkait. - Az egyik a 136. zsoltár egyik versét kívánta: szakadjon ki a nyelvem, tapadjon az ínyemhez. Nem haragudtam érte.
Az biztos, hogy eddig velem szemben nagyon rendesek és tisztelettudók voltak. Nem is adtam rá alkalmat, hogy másként legyen.
Megoldhatatlanok a nehézségeik. Azt semmivel sem lehet védeni, hogy idehoznak ennyi embert csak azért, mert zsidónak született. Ugyanakkor tudjuk, hogy egyeseket felmentettek. Ez még nem lenne baj, bár valamennyit fel lehetne menteni, de a felmentés alapja a lepénzelés, az összeköttetés. Ezt valamennyien tudják. A veszekedés alapja nagyon sokszor éppen az a tény, hogy valamelyiknek a sógora, rokona, pereputtya ilyen módon maradt otthon. Ő pedig, aki ugyanazon körülmények között élt otthon, itt poshad, rothad, megy tönkre. Olyan bizonyítékokat hoznak elém, hogy a hajam az égnek áll. És a tehetetlenség az, hogy nem tudunk segíteni, néha a legkisebb mértékben sem.
Aztán folyton visszatér az én egyéni argumentumom: hány főnemes erkölcstelenkedett zsidó lánnyal. Megszületett a gyerek. De a kedves papa szülei valamilyen módon el akarták tussolni, ezért lelencházba adták, a faluban valakivel elfogadtatták anélkül, hogy persze a szülőanya származásáról egyetlen szót szóltak volna, valami pénzt adva az örökbefogadónak. Sőt tudjuk, hogy zsidótól születettet úgy könyvelt el a család, mintha emberségesen ők fogadták volna örökbe. És a kicsiből méltóságos gróf úr lett, akit most én tiszteljek, mint magasrendű emberi lényt. Hát tisztelje a mendergős menkű.
Egyetlen sóval sem akarom megbántani mindazokat a nagyon derék főúri családokat, akik tisztességesen éltek és élnek. Akik éppen olyan derék magyarok, nemesen gondolkodók, mint bárki más. De nem azért becsülöm, mert a kedves nagypapa pénzen báróságot vett. Vagy a kedves ükpapa a császár melletti nyaloncságával grófságot szerzett. Pfuj! Remélem, hogy a háború a sok cafranggal együtt ezt az őrültséget is elsöpri.
Naponta rosszabbodik a helyzet a zsidaink között. Ég tudja, milyen úton-módon, de több és több hír jön a németországi embertelen és hajmeresztő kínzásokról, zsidóüldözésekről, gázkamrákról, koncentrációs táborokról. A félelem mindig nagyobb lesz köztük, hogy hamarosan hozzánk is eljut ez az őrület. Ezért egyre nagyobb az idegesség köztük. Letargikus állapot kezd eluralkodni olyanok között is, akik eddig egészen jól bírták ezt az életet. Utat építenek, jó levegőn vannak, tisztességes ellátásuk van. Mindenki részvéttel van velük. Igazán nem szólhatnak a környezetre egyetlen rossz szót sem.
Csak egy dolog nagyon aggasztó. Folyton gyakrabban hallom a bosszúállás gondolatának a legkülönbözőbb variációban történő kifejezését. "Majd ha hazakerülünk", "majd a háború után", "majd ha sikerül átszöknünk az oroszokhoz". Ez a sok "majd" valósággal diadalmasan hangzik nagyon soknak a szájában.
Sokat beszéltünk erről egymás között a józan zsidókkal. Ők is félnek. Ismerik a saját fajtájukat. Ha elvesztik a fejüket, nem nézik a józan ítéletet. Akkor nem kímélik a másik zsidót sem. Érdekes, eddig azt gondoltam, hogy egymás között megférnek, támogatják egymást. Otthon mindig ezt tapasztaltam, és ezt is lehetett róluk mindenütt hallani. Most azonban új oldalról ismertem meg őket. Nem a körülmények különbözősége miatt, hanem mert a hitsorsosaik másik oldalt tárnak fel előttem. Kifelé összetartanak és ez várható a háború után is, ahogy a Klein-féle józanok mondják, de ha az egyéni érdeke valakinek azt kívánja, nem nézi, hogy zsidó vagy nem zsidó a másik. Akkor fogat fogért!

Május 25.

Nem tetszik Szabó Kálmán szabadsága. Olyan zavaros volt az eltávozásakor, mint azelőtt soha. Ahogy kivettem a szavaiból, attól fél, hogy a Borókával való tervezett házasságáról otthon lebeszélik. Sajnos, magamnak is az a véleményem, hogy nem lesz belőle semmi. Drohicsinbe akar elmenni az ottani egészségiekhez, mert ott van a menyasszonya. Ez sem lesz jó, ismerve kapkodó és meggondolatlan természetét. Neki mindig kell valaki, hogy időnként fejbekólintsa. Ha elveszti a józanságát, kibírhatatlan bosszúálló. Erre felhívtam Borika figyelmét is. Kálmánt pedig sokszor lekaptam emiatt. No, nemcsak én, hanem a kollégái is még többször.

Május 26.

Ilyen mozgalmas nap még nem volt Gornikiben. Este fél 12-ig dolgoztunk. Sok sebesültünk volt, sok műtét, hosszú kezelés.
Már megszoktam, hogy a vér látása nem riaszt meg, és nem hozom összefüggésbe a súlyossággal. Behoztak valakit olyan szörnyű külsővel, hogy először kétségbe estem, hogy perceken belül meghal. Aztán kimosdattuk, és egy óra múlva már vidáman mesélte a partizánokkal való harcukat. Máskor pedig alig valamicske látható a testén. És kiderül a megnyitáskor, hogy egy szilánk belül agyon roncsolt mindent.
Ma is ilyesféle variációink voltak. Igazán nagyszerűen dolgozott mindenki. Minden műszerünk elfogyott. Alig győztük a főzésüket, máris jöttek újabb sebesültek.
Telefonáltam a kórháznak, hogy minél előbb fogadjanak minél többet, mert a mi szutyorék helyiségeink dugig vannak.

 

Köszönöm figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Adásunk végén Baylon Szent Paszkál gondolataival búcsúzom: Istennel szemben olyan legyen a szíved, mint egy gyermeké. Embertársaddal szemben, mint egy apáé. Önmagaddal szemben, mint egy bíróé.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu  

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, február 10