Rádióműsor - 2016. január 27. - 144. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2016. január 27-ei műsor (144. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/55288

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 144. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Urunkat, Krisztust szentül tiszteljétek szívetekben, legyetek mindig készen rá, hogy mindenkinek megfeleljetek, aki csak kérdezi, mi az alapja reményeteknek. De ezt szelíden, tiszteletet tanúsítva és jó lelkiismerettel tegyétek, hogy akik Krisztusban való szép életetekért elhíresztelnek benneteket, a rágalmaikkal szégyenben maradjanak.” – Köszöntöm azokat, akik először hallgatóink s azokat is, akik rendszeresen kíváncsiak adásainkra, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Először mai adásunk tartalmáról:
• A katonai pálya ma is népszerű. Összeállításunk az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon készült. 
- Nagyon elhívatott vagyok a katonaság iránt, egyszerűen az egész légkör tetszik, a fizikai kihívások és minden, ami ezzel kapcsolatos. 
• A család mindenekelőtt, akár nagy munkahelyi elvárások közepette is. Interjúink a Katolikus Tábori Püspökség lelkigyakorlatán készültek.
- A mostani kiscsoportos beszélgetésen az első olyan dolog volt, ami mindenkit egyöntetűen megfogott, hogy bármilyen mélységbe kerül a házasság, onnan mindig van kiút.
• Viszontagságos napok a háború pusztításai közepette, Hadinapló Nádasi Alfonz katonai lelkész szemszögéből.
- Áldja meg az Isten azokért, amiket itt a betegekért tett. Kevés orvos volt, aki így tudott bánni az emberekkel, nálunk pedig egy sem. Mise után az emberek odamentek hozzá, mint valami hálás gyermek a nagybácsihoz. Könnyes szemmel búcsúztak.

 

Nem először tudósítunk arról a lelkigyakorlatról, amelyet a Katolikus Tábori Püspökség tart katonacsaládoknak, amelyen a férj és feleség Bíró László püspökkel a Szentírási példákról elmélkedik, amíg a gyermekek szakavatott moderátorral játszanak, képességet fejlesztenek. Nos, a tarsolyomban még ott lapul az az összeállítás, amely a tavalyi találkozót idézi, és amelyre riporterként és résztvevőként szívesen emlékezek vissza magam is.

Bíró Lászlót, a Katolikus Tábori Püspökség püspökét hallják.

„Áldott legyen a szív, mely hordozott,
És áldott legyen a kéz, mely felnevelt,
Legyen áldott eddigi utad,
És áldott legyen egész életed.”

- Kezd kikristályosodni évről évre, növekvő mértékben, ennek a lelkigyakorlatnak egy belső magja. Kezd egy hagyomány megszilárdulni a formai elemeket is tekintve, ami azért nem merevíti meg az ilyen lelkigyakorlatos együttlétünket. Kialakul egy réteg, aki tudja, hogy mi ez, amit meghirdettünk, aki számít rá, kalkulál vele.

Egy közös élményt szerezhet a férj és a feleség.

- Azért hadd mondjam ki itt a rádió színe előtt, hogy nem ez a gyűjtő, fókuszáló szempont, hogy a problémás emberek jönnek lelkigyakorlatra. Ez egy régi butaságnak a továbbélése, miszerint a vallás ópium a népnek. Mindenfajta ember van együtt ilyenkor. A régiek azt szokták mondani, hogy az angyalok szárnyai is olykor összekoccannak, nyilván, hogy koccanások vannak minden házasságban is. Tudom a résztvevőknél, hogy van, aki erőltetve, nagy keservesen rászánta magát – legalább kiszakadunk a hétköznapokból, kapunk reggelit, ebédet, vacsorát, nem kell mosogatni, főzni -, és rájön arra, hogy egészen mással találkozik, amikor már itt van. Tehát azt gondolom, hogy érdemes kipróbálni annak, akiben valamilyen előítélet van, hogy milyen is egy ilyen családerősítő hétvége. 
Van mit megosztanunk egymással, ez egy gazdagító találkozás. A lelkigyakorlatunkon a Szentatya bevezető beszédei fölött elmélkedünk, a másik anyagunk, ami mentén haladunk az a philadelphiai konferencia tanításai. Remélem, eljutunk odáig, hogy a Szentatya ott elhangzott szavaiból is tudok idézni. 
Az igazság az nem fölöttünk van, az életünk vagy hozzá igazodik vagy nem. Szóval az igazi igazságról nem lehet úgy beszélni, hogy ne szóljak a hétköznapokról. 

Hogyan térhet haza mondjuk a családja körébe, gyermekei körébe az a házaspár, aki egy ilyen lelkigyakorlaton részt vesz? 

- Számomra az nagyon fontos, hogy a hitben, az Istennel való találkozásban mélyüljünk. Ezt szolgálják a szentmisék, az elmélkedéseket megelőző imádságok és a gyónási lehetőség is. Ugyanakkor fontos, hogy egy látással menjenek haza az emberek. Ha látják azt az igazságot és annak holdudvarát, amit Krisztus Urunk hozott el közénk, akkor majd elindulnak felé. Azt gondolom, a saját identitásunkban kell megerősödnünk, és ha van egy helyes identitás, akkor elindulunk a hétköznapokban is ennek mentén élni.

*

- Nagyon feltöltődünk a férjemmel egy ilyen eseményen mindig.

Van gyermek is?

- Igen, van egy ötéves kisfiúnk. 

Ha jellemezni lehetne a családi életüket, akkor melyek azok a pontok, amelyek jellemzik önöket?

- Nekünk nagyon nehéz, mert a férjem katona és sokszor elmegy otthonról akár hetekre, hónapokra. Nehéz megoldanunk, hogy mindig jól érezze magát a gyermekünk és együtt legyünk.

Jövök akkor a férjhez is. Azért egy édesapának, egy férjnek nagy a felelőssége, ugyanúgy persze, mint egy feleségnek, édesanyának. Ahogy itt hallottam, a munka gyakran elszólítja otthonról.

- Igen, ez a katonaélet hátránya. Aki ezt a hivatást választotta, az tudatában van annak, hogy ha kell, akkor elvezénylik több napra, hétre, esetleg hónapokra. Ezt hála Istennek a házasságban tudtuk mindig rendezni. A feleségem mindig megerősít abban, hogy ha nem vagyok otthon, akkor ezt a problémát, ezt a hiányt megoldják. A mostani kiscsoportos beszélgetésen az első olyan dolog volt, ami mindenkit egyöntetűen megfogott, hogy bármilyen mélységbe kerül a házasság, onnan mindig van kiút és ez óriási erőt ad.

Azt kérdeztem az előbb itt a fiatalembertől, hogy mit visz a batyuban haza, amit a család életében majd kamatoztatni tud? Önök mit visznek haza majd ebben a batyuban?

- Legfőképp a történelmi gyökereink felfedezésének igényét, azon elgondolkodni, hogy miben kell a hagyományainkhoz ragaszkodni és mi az a hagyomány, amit érdemes vagy meg kell újítani, esetleg azért szót szólni, akár a nagy kamaszgyermekeink érdekében is. Élhetővé kell tenni a történelmet számukra és számunkra is. 

Itt egy édesanya, aki éppen jön most a legkisebb csöppségéhez. Öt gyerek van, jól tudom?

- Igen, öt kisfiú.

És a legkisebb?

- Hét hónapos. Önmagában a helyzet, hogy egy kicsit ki tudtunk emelkedni a hétköznapi ütemből, ritmusból, mindenképpen nagyon jól hat a párkapcsolatunkra a férjemmel.

Milyen az élet öt gyerekkel?

- Vidám, de nagyon pontosnak és ügyesnek kell lenni, egy rendszert kell bele vinni. Nagyon sok alkalom jut az Isten gondviselésének is. Egy keresztény ember nem felejtheti el soha, hogy a gondviselő Isten szeretete irányítja az életünket és a tenyerén élünk gyakorlatilag.

Piroskához fordulok, aki itt a gyerekek gondját viseli. Nem egyszerű a helyzet, ugye? Hány gyermekkel foglalkozik?

- Tíz gyerekkel.

Hogyan lehet őket lefoglalni? Miket csinálnak?

- Kézműves foglalkozásokat, olvasunk, mesét nézünk, játszunk, alszunk és tanulunk is. Minden gyerek úgy jön, aki iskolás, hogy hozza a házi feladatát. 

- Egyébként jól is hatnak egymásra a különböző korosztályok, tehát gondolom itt a nagylányok örültek, hogy babázhattak. Legalábbis az arcukon sugárzott az öröm, hogy egy kicsit lehet végre egy babát tutujgatni. Végül nem vontam ki a picit sem a nagyobbak köréből, mert jól megszervezték a napjukat. 

 

Nagy érdeklődés kísérte a Magyar Honvédség bemutatkozását az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, Budapesten. A Zrínyi Média katonai filmstúdió összeállításában megszólal majd Dr. Boldizsár Gábor dékán, Jóni Dániel valamint Bozó Tibor dandártábornok, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia parancsnoka.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem standját a körülötte tolongó tömegről lehet a legkönnyebben észrevenni. Idén már az intézmény mind a négy kara képviselteti magát, s a legnagyobb érdeklődés a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar iránt mutatkozik. Boldizsár Gábor ezredes, a kar dékánja, a személyes jelenlét és az azonnali tapasztalat fontosságát hangsúlyozta. 

- Minden egyetemnek, minden főiskolának van saját honlapja, gyakorlatilag ebben az információs társadalomban, információ bőség van. Én úgy látom, ahhoz térünk vissza, hogy személyesen kell idejönni, meg kell fogni, meg kell szagolni, el kell vinni a papírt, le kell ülni vele otthon a konyhaasztalnál, el kell olvasni, össze kell hasonlítani és meg kell hozni a döntést. Azért gondolom, hogy nagyon helyes és jó megoldás ez a koncentrált, egész országból érdeklődőket ide vonzó felsőoktatási intézményeket bemutató rendezvény.

A dékán hozzá tette, az egyetem számára kiemelten fontos az együttműködés az Altiszti Akadémiával, hiszen a két intézmény együtt neveli ki a Magyar Honvédség számára nélkülözhetetlen szakembereket.

- A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kara a honvédtiszteket képzi, a hadsereg gerincét pedig az altisztek képzik. Mivel ők egy hadseregben, egy alakulatban, egy katonai szervezetnél szolgálnak, a végzett altisztek a mi végzett tisztjeink beosztottjai, kollégái és pályafutásuk során is együtt haladnak, egy szellem, egy filozófia, egy hivatástudat, egy értékrend, egy döntéshozatali rendszer alapján, ezért fontos az, hogy a képzés során is legyenek átfedések.

Volt olyan diák, aki a középiskolát követően azonnal szerződéses katonának szeretne állni, de olyan is, aki az altiszti életpálya iránt érdeklődött. Jóni Dániel Dömsödről érkezett a kiállításra. Mint mondta, számára a jövőben csak a katonai pálya jöhet szóba, már csak az a kérdés, melyik intézményben tudja elkezdeni tanulmányait.

- Nagyon elhivatott vagyok a katonaság iránt, egyszerűen az egész légkör tetszik, a fizikai kihívások és minden, ami ezzel kapcsolatos. Picit bajban vagyok, mert bizonytalannak érzem magam. Én az egyetemre szeretnék jelentkezni mindenképpen, csak elég nehéz a bejutás. Ezért jöttem ide, hogy megérdeklődjem, milyen feltételek vannak.

A nyílt napok és a tájékoztató jellegű találkozókon való részvétel mellett a szakkiállítás is ezt a célt szolgálja. Bozó Tibor dandártábornok, az alakulat parancsnoka szerint, az ilyen jellegű, óriási tömegeket vonzó rendezvény kiváló lehetőséget nyújt az altisztképzés számára.

- A tegnapi napon, ahogy elkezdtük, mindjárt megrohanták a standunkat, hiszen valahol a katona mindig felhívja a figyelmet, mivel itt mutatunk fegyvereket, mutatunk a mi életünkből életképeket. Igazából ez a fiataloknak vonzó, legalábbis remélem.

 

Nádasi Alfonz regénye, a Hadinapló, nem először idézi fel a háború szörnyűséges pillanatait, mint ahogyan azt az író, papként, katonaként, bajtársként megélte a fronton. A kötetet ezúttal is Bőzsöny Ferenc olvassa fel.

Május 29.

Ma reggel ki akartam menni a géppuskásainkhoz. Éppen nekikészültem, mikor Jakab Dezső zászlós bejött jelenteni, hogy ezer lengyel partizán van a körzetükben. Szorongatott helyzetben vannak. Körülbelül 400-500 partizán megtámadta őket. A mi állandó géppuskatüzünk visszariasztotta ugyan őket, de még mindig itt vannak a közelben. A lakosság bujtatja egyik részüket. Nagyobb részük a sűrű erdőben várja a további parancsot. Ő egyedül vállalkozott rá, hogy géppisztolyával nekivág az erdőnek, hogy itt aztán jelentse a dolgot. Ugyanis a telefondrótokat is elvágták. Meg azt is sürgősen meg akarta akadályozni, hogy én nekivágja az útnak.
Nagyon meghatódtam erre. Rögtön ki akartam menni vele, arra gondolva, ha Dezső be tudott jönni, akkor ketten vissza tudunk bujkálni. De nem engedtek. A partizánoknak négy halottjuk lett. Nekünk most nem volt veszteségünk.
Ennek ellenére mentem volna. De minden ember biztosítószolgálatban van. Tehát fizikailag is, lélektanilag is lehetetlen a részvételük a misén.
Itthon mondtam a harmadik misét. Elbúcsúztattam Kornélt. Nagyon meghatódott. De az emberek is, akiket kezelt. Áldja meg az Isten azokért, amiket itt a betegekért tett. Kevés orvos volt, aki így tudott bánni az emberekkel. Nálunk pedig egy sem. Mise után az emberek odamentek hozzá. Mint valami hálás gyermekek a nagybácsihoz. Könnyes szemmel búcsúztak tőle. Ekkor is láthatta Kornél, hogy érdemes becsületes embernek lenni.
A 23-as tábori kórházhoz kerül oszlopparancsnok helyettesnek. Úgy látszik, a tisztelt hivatásos doktorok közül nehezen tudnak megfogni valakit erre a helyre. Addig kell neki ott maradnia, míg aktív orvos nem jön ki.
Szánalomra méltó aktív orvosok, akik otthon élveztétek, hogy tudás nélkül mentek a szamárlétrán, akik állítólag arra tettetek esküt, hogy embereiteket minden körülmény között segítitek, ó, ti csatába, vérbe, bunkerbe vágyók, most itt az alkalom, hogy ide tolongjatok. A Buttyánok meg a többiek, a falusi körtanárok, akik otthon is utálták a háborút, azok csak maradjanak itt a 14. hónapra is. 

 

A Korintusiaknak írt levél gondolataival köszönöm meg azt, hogy hallgatták a 144. adásunkat, Isten tartsa meg jó szokásukat. Búcsúzom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„A lelki adományok ugyan különfélék, a Lélek azonban ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Az egyik ugyanis a bölcsesség ajándékát kapja Lélektől, a másik a tudás adományát ugyanattól a Lélektől, a harmadik a hitet kapja ugyanabban a Lélekben, vagy pedig a gyógyítás adományát szintén ugyanabban a Lélekben.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK  AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, január 27