Rádióműsor - 2016. június 22. - 164. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2016. június 22-ei műsor (164. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/57875

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 164. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Nem attól keresztény valaki, hogy annak nevezik. A tettei teszik kereszténnyé. Az ember értékét nem az adja meg, hogy mennyit tud, hanem, hogy mennyire van benne szeretet.” – Szent Ágoston gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. 

Mai műsorunkban bemutatunk egy katolikus tábori lelkészt és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

„Szent hivatással meghívott, nem tetteink alapján, hanem saját elhatározásából és kegyelme által” – ezt a Szent Pálnak Tomóteushoz írt második leveléből való idézetet választotta újmisés szentképéhez 25 évvel ezelőtt Szécsi Ferenc plébános, kisegítő tábori lelkész. Ezüstmiséjén kiemelte, az eltelt negyed évszázad után is maradéktalanul azonosulni tud ezekkel a sorokkal, hiszen Isten kegyelméből lett pap és neki köszönhet mindent. Ráadásul az ünnep és az öröm kettős, pappá szentelésének 25 éves évfordulója mellett éppen 10 éve szolgálja a veszprémi alakulatokat a Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat katolikus kisegítő tábori lelkészeként. 

- Újmisés szentképemre Szent Pál apostolnak a Timóteushoz írt II. leveléből választottam egy részt, idézetet: „Szent hivatással elhívott, nem tetteink alapján, hanem szent elhatározásából”. Most a 25. évfordulóra, ezüstmisére készülve elővettem az újmisés szentképemet és teljes mértékig a 25 év alapján is tudtam azonosulni Szent Pál apostolnak ezen kijelentésével, mert Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok. Nem saját magamnak köszönhetem azt, hogy pap és tábori lelkész lettem. 
A kezdetek talán oda nyúlnak vissza, hogy szüleimnek hatodik gyermeke vagyok, édesanyám veszélyeztetett terhes volt - de ő nem teherként hordta egyik gyerekét sem, hanem áldásnak tekintette - és mindenáron megkörnyékezték, hogy engem már vetessen el: hatodik vagyok, minek már, negyven éves, hozták az érveket. Anyukám egy pillanatig nem gondolkodott ezen, hanem megszült. Itt igazolódik vissza Szendi érsek úrnak az a kijelentése az egyik körlevelében, hogy azért nincsenek papok, szerzetesek, apácák, mert nagyon sokan meg sem születhettek. Régen a nagycsaládokból mindig akadt olyan, aki a papi vagy szerzetesnői hivatást választotta. Ennyit a kezdetről. Születésem után, mikor kezdtem fölcseperedni, egy darabig nagyon beteges voltam, úgyhogy télen nem nagyon tudtam templomba se járni, egyből megfáztam. Amikor már kicsit megerősödtem, akkor rendszeresen ministráltam, nagyon jó kis közösségünk volt, nagyon jólelkű atyák voltak a szülőfalumban. Utána, mikor középiskolás lettem, pont nyugdíjba ment a sekrestyés. Nem találtak megfelelőt és egy barátommal elvállaltuk, hogy a gimnázium mellett sekrestyéskedünk, de emellett nagyon sok munkát végeztünk a templom körül is. Öröm volt ott lenni, a templomkertben sokszor fociztunk. Éreztem azt, hogy az Úristen hív engem. Leérettségiztem. Apukám villanyszerelő volt, mellette megtanultam a villanyszerelés gyakorlati részét s úgy gondoltam elmegyek elektronikai műszerésznek. Békésszentandráson születtem az Alföldön, a Kőrös partján fekszik ez a település, így elmentem a gimnázium után Békéscsabára egy kétéves iskolába. Az iskolában egy hónap alatt két spirálfüzetet teleírtunk képletekkel, már akkor láttam, hogy ez nem az én utam, ilyen dolgokat én nem tudok megtanulni. Az iskola mellé is sokat jártam, mert nem volt kedvem ehhez. Isten útja volt ez. Bekerültem egy ifjúsági közösségbe, ahová rendszeresen járt egy ferences atya, akit oda internáltak annak idején 1950-ben, így volt kapcsolata a békéscsabai hívekkel. Vele megismerkedve jöttem el Dunántúlra, mert ő a Veszprémi Egyházmegyének volt papja. Sokat jártam hozzá, még fizikai munkát is végeztem, mert akkor az egy olyan csapata volt a papoknak, hogy ők vakolták, meszelték a templomokat. Nagyon jól éreztem magam, megszerettem az itteni embereket. Láttam, hogy mennyire szükség van itt papra és ekkor már egyértelmű volt, hogy jelentkezek Szendi püspök úrnál. Püspök úr felvett és Esztergomba küldött tanulni. Fantasztikus évek voltak, nagyon jó közösség jött össze illetve kiváló tanáraink, professzoraink voltak, mint például Ladocsi püspök úr, aki dogmatikát, Gál Endre bibliát, Beer Miklós atya filozófiát, Kiss-Rigó László egyházjogot, históriát tanított. Lehetne sorolni, mindegyik kiváló tanár volt. Nagyon élveztem a tanulást, úgyhogy éreztem, hogy helyemen vagyok. El is röppent az öt év, majd fölszentelt püspök úr. Első helyem Nagykanizsán lett, a Szent József plébánián. Két évet töltöttem ott, de emlékezetes maradt, a zalaiak buzgó vallásossága mély hatással volt rám. Utána kettévágták az egyházmegyét, megalakult a Kaposvári Egyházmegye a Veszprémi pedig érseki rangra lett emelve. Én ottmaradtam Kaposváron, de augusztus elsejével egy cserével sikerült visszajönnöm a Veszprémi Főegyházmegyébe, Pápára. Ez megint más terep volt, de itt is sikerült beilleszkednem. Az első principálisom kilenc hónap után meghalt. Nagyon sok munka volt ebben a kilenc hónapban, mert őt is meg egy nyugdíjas atyát, Androsics Pista bácsit is kellett hordanom kezelésekre a kórházba, mellette pedig el kellett látni a ferences és bencés templomot is. Utána Mayer József gazdasági helynök úr lett a plébános, mellette voltam négy évet, így összességében öt évet töltöttem Pápán. Akkor felhívott az általános helynök úr, hogy ne haragudjak, de meg kell változtatni a dispozíciót és Balatonfűzfőre kéne jönnöm. Azt mondtam, jó, rendben, ha így van, így van. Eljöttem, körülnéztem. Akkor el kellett látnom a plébániatemplomot, továbbá a Szent László templomot, amely a Fűzfő gyártelep részén található illetve a litéri fíliát. Ez volt két-három hétig a feladat. Papkeszi és Királyszentistván települések nagyon apró kis hívő közösséggel rendelkeztek és az volt a gyakorlat, hogy mindig, amikor egy új pap jött, akkor ahhoz ragasztották oda ezen kis fíliákat. Én mondtam, hogy ezt is elvállalom. Azóta jött sok pap ide a környékre, de én nem adtam oda őket, mert örülök annak, hogy jó kapcsolataink vannak és fontos, hogy legyen egy stabilitás az életünkben. Tudják az emberek, hogy minden üggyel lehet ide jönni Fűzfőre és mindent megoldunk.
A másik szolgálatom a tábori lelkészet. Isten útjai kifürkészhetetlenek, ahogyan a jelmondatomban is benne van, hogy nem a tettink alapján, hanem Isten szándéka, akarata alapján valósul meg bármi az életünkben. Fűzfőnek nem volt ősi emlékműve. Az egyik helyi képviselő, aki egyházközségi tag is volt, ő vetette fel a gondolatot, hogy kellene valami emlékmű. Átgondoltam és úgy döntöttem, hogy egy különálló emlékművet nem fogunk létrehozni, mert annyi pénzünk nincs, hogy egy méltó emlékmű legyen, egy egyszerű kis kőkupacnak pedig nincsen értelme. Itt van ez a gyönyörű templomtorony, ami önmagában is csodálatos, annak az oldalára rakunk fel emléktáblákat, egy kis turult és az méltó emlékmű lesz. Meg is történt ennek az emlékműnek a létrehozása, 2005 júniusában lett fölszentelve. A szentelésre az akkori tábori püspököt, Szabó Tamást kértem föl, Veszprémből pedig a helyettes parancsnok jött el. Nem sokkal ezután csörgött a telefon és megkérdezte püspök úr, hogy elvállalnám-e a Veszprém helyőrségi kisegítő tábori lelkészetet? Így indult az én tábori lelkészi szolgálatom. Aminek nagyon örültem az első pillanattól kezdve az az, hogy nem akárhova kértek föl, hanem a veszprémi helyőrségbe. Itt a légierőnek egy nagyon komoly alakulata van, akkoriban a Légtérellenőrző Ezred volt, most pedig az 54. Veszprém Radarezred található itt. Itt utalnék a családi örökségemre is, mert édesapám a Horthy hadseregben volt repülőgép szerelő és pilóta is. 45 után hívták Szolnokra, de mivel ki kellett volna váltania a pártkönyvet, ő nemet mondott és így máshol helyezkedett el. Nagyon megörültem, hogy pont egy ilyen alakulathoz kapok megbízást. Megvannak azok a szolgálatok, amelyeket mindig egyeztetünk év elején a törzsfőnök úrral. Sikerült időközben egy helyőrségi templomot is szereznünk. Szűcs Pál mérnök ezredes úr volt akkor az ezred parancsnoka és vele kerestünk egy megfelelő templomot. A várban, a Szent Imre volt piarista templomot szemeltük ki. Leültünk egyeztetni érsek atyával, aki belement és így megállapodás köttetett a Tábori Püspökség, az érsekség és honvédség között, hogy az érsekség biztosítja a honvédség számára egyházi rendezvények céljából a templomot. Nagyon jó barátságok alakultak ki a katonákkal. Pár évvel ezelőtt össze tudtam szedni egy három-négy főből álló kis csapatot, akiknek komoly oktatás tartottam hetente. Volt köztük, aki nem volt megkeresztelve, de olyan is, aki meg volt keresztelve csak nem elsőáldozott és bérmálkozott. Az oktatás után részesültek a szentségekben és volt olyan, aki segített itt nekem a plébánián is. Jó dolog, és látom is, hogy van fogadókészség a parancsnokoknál, hogy az én személyemen keresztül a civil szféra valamint a katonaság is találkozik.

Mekkora itt a közösség Veszprémben?

- Ezeken a miséken úgy 25-30 fő szokott részt venni, de volt már egészen megdöbbentő létszám is. Szent István ünnepe előtti mise volt, amikor nem sok pad maradt üresen. Én örülök ennek a kis közösségnek, d azt is ki kell mondani, hogy valami miatt még mindig van egy kis tartózkodás sokakban. Annyira nem vállalják fel a katonaság berkein belül a hitüket az emberek. Számomra az egy nagy öröm, hogy amikor megyek a laktanyába én egy „Jó napottal”, „Csókolommal” köszönök és a válasz a „Dicsértessék”. Ami számomra egy kicsit furcsa az az, hogy a protestáns lelkészek azok lelkészek, de nem atyák, itt viszont már őket is atyázzák. Ez egy érdekes dolog. Én még visszautasítást senki részéről nem kaptam, nem volt olyan, aki ferde szemmel nézett volna rám. Nagyon jókat szoktam beszélgetni, ezért én úgy gondolom, hogy ez a közösség, amire a kérdés irányult, épülni fog itt a jövőben még tovább.

Miért a leghálásabb a jó Istennek, akár ha a 25 évet nézzük, akár ezt a 10 évet?

- Nem lehet ebből kiemelni semmit. Ahogy mondtam az elején is, az Úristen hívott el és ő mutatja az utat, hogy merre tovább. Meg kell oldani ezeket a feladatokat. Vannak nagyon nehéz, őszhajszálakat hozó feladatok, de ott mindig érzem az Úristen segítségét. A végére mindig sikerül ellátnom minden feladatot. 

Az interjút Singer Éva hadnagy, a HM Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ kommunikációs tisztje készítette. 

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják. 

július 5.

Reggel odajött hozzánk. Teljesen megváltozott. Csendes volt és levert. Vajon mi lehet e mögött? Akármit kérdeztünk, mindenre pesszimista feleletet adott. Éppen ő, aki állandóan lehurrogott bennünket, ha reálisan ítéltük meg a helyzetünket. A realitás pedig nem végződhetett másnak a megállapításában, mint abban, hogy nemsokára kivernek innen bennünket.
Délelőtt a közeli alakulatokhoz mentem. A halászoktól megkérdeztem, hallottak-e valami hírt? Összepislogtak, és titokzatosan emlegették, hogy nemsokára Hitler kaputt.
Ma újra megállítanak az emberek. Tisztek és sebszállítók. /legtöbbjük pesti autóbusz sofőr és kérdik, mi lesz velünk? Ma újra azt mondtam nekik, hogy érzésem szerint rövidesen paslé lesz, ahogy itt oroszos elferdítettségben mondják az elvonulást. Július 20-ra fogadtam velük, hogy megyünk. De a mai hírek után, lehet, hogy előbb. Tudniillik ahogy beszélgetünk, hozzák a hírt, mely szerint a rádió bemondta Kovel elestét. Már nem tudom, hányadszor cserélt gazdát. Isten legyen velünk!

 

A mai adás elkészítésében közreműködött a Zrínyi Katonai Filmstúdió. Köszönöm a figyelmüket, további tartalmas rádiózást kívánok valamennyiüknek, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották. Szent Ambrus gondolataival búcsúzom.

„Erőslelkűségről akkor beszélhetünk, ha valaki uralkodni tud saját magán. Haragját fékezi, semmiféle csábítással nem puhítható és nem hajlítható. Erős lelkű, aki balsorsban nem veszíti el lelke békéjét, a jó sorsban nem bízza el magát. Erős lelkű, aki a dolgok forgandósága közepette, nem forog maga is szélkakas módjára.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, június 22