Rádióműsor - 2016. július 27. - 169. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2016. július 27-ei műsor (169. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/58443

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 169. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Jobb sántikálni a helyes úton, mint futva haladni a rossz úton.” – mondja Szent Ágoston. Gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Ebben az esztendőben immár második alkalommal indult útjára az Isonzó Expressz. A zarándokvonat utasai az első világháború egykori olasz frontjának legfontosabb történelmi helyszíneit keresték fel, az ott készített felvételeket hallják majd.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását.

 

„A vonat, amiről három ország beszél” – ez egy szlogen, amellyel útnak indult Isonzóhoz a zarándokvonat. A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatala, az Indóház Kiadó, a MÁV Nosztalgia Kft., a Budakeszi Kultúra Alapítvány valamint a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány ebben az esztendőben második alkalommal indította útjára az Isonzó Expressz elnevezésű zarándokvonatot. A résztvevők az első világháború egykori olasz frontjának legfontosabb történelmi helyszíneit keresték fel az Isonzó folyó völgyében illetve a Doberdó fennsíkon.

- Egyszer egy papszentelésre mentünk paptársaimmal, motoros ruhába öltöztünk föl, bőrkabát, bőrnadrág, cipő, aztán ott mondta valaki a többieknek, hogy mi is papok vagyunk. A többiek mondták, hogy jól titkoljuk. Most én is kicsit titkolom, hogy katolikus pap vagyok, Budajenő, Telki, Perbál, Tinnye és Pátynak vagyok a plébánosa és magánúton vagyok most itt. Ha megengedik, akkor egy imát mondjunk el közösen azokért, akik itt haltak, itt szenvedtek, akik itt fordultak a mindenható Istenhez hitükkel, kétségbeesésükkel, néha lehet, hogy a káromlásukkal, mert azt hiszem, hogy olyan is volt, amikor azt látták, hogy csak a pusztulás, a halál, a fájdalom és csak a megcsonkolás létezik. Azt hiszem nem véletlenül helyezték ide ezt a csonka Krisztus testet, hiszen mi valljuk azt, hogy amikor egy ember szenved és egy embernek a halálát, fájdalmát látjuk, akkor abban az emberben Krisztus is szenved. Azokért mondunk imát, akik hazánkért, népünkért szenvedtek. Bár olyan nehéz ezt a szót kimondani és azt hiszem, mindannyian keressük is annak az értelmét, hogy hogyan is volt ez, miért volt az ő áldozatuk, megérte-e az a rengeteg vér az áldozatot, ami itt kiontatott és miért is ontatott ki, kinek a céljából? Biztos, hogy nem annak az egyszerű katonának az elgondolása volt, aki ott a két oldalon állt, akik megtapsolták egymás énekét, és akik tudtak valami szépre is gondolni a borzalmak közepette. Én szeretnék azokért az elesettekért imádkozni, akik azokon a településeken éltek és onnan hívták be őket katonának, amelyeket én látok el, és ha van, aki a szívében elhozott magával valakit, ha akarja, mondja be az ő keresztnevét vagy egész nevét. De ha csak a szívében és lelkében viszi most oda a jó Isten elé, akkor úgy is jó. 

Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
(Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség
mindörökké.) Ámen.

Gulyás Ferenc hadnagy, az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségének református tábori lelkésze

- A Honvédelmi Minisztérium Társadalmi Kapcsolatok Hivatala volt az, aki fölkérte a püspökséget, hogy delegáljon ide egy tábori lelkészt. Másodsorban nekem van családi kötődésem is, hiszen a nagyapám az isonzói fronton esett el. Ez is inspirált arra, hogy itt legyek. Az itt dúló harcok közben hunyt el nagyapám, az 51. Gyalogezredhez tartozott. Az erdélyi csapatokkal együtt jöttek ide föl, az egység harmada itt hunyt el valamelyik front szakaszán.

Ilyenkor, amikor az ember a helyszínen jár, ez a személyes kötődés megerősödik? 

- Mindig úgy megyek be a temetőbe, hogyha látok egy magyar sírfeliratot, akkor egy kicsit megdobban a szívem. A dédnagyanyám is beszélt erről annak idején, de már a nagyanyám nem ismerte őt. A családból senki nem volt még itt, hogy fölkeresse az ő nyughelyét. Nekem adatott meg ez a lehetőség, hogy ezt meg tudjam tenni és nagyon remélem, hogy sikerrel is fogok járni. Amikor elindult a vonat a Nyugati-pályaudvarról, akkor megáldottam az utazóközönséget, az ő útjukra egy áldást kértem Istentől. A központi megemlékezésen lesz egy kegyeletteljes beszéd, imádságban szeretném kifejezni magam Isten felé, hogy az itt elhunyt katonák emlékét és az emlékezőket áldja meg. A beszédem központi része a Prédikátorok könyvéből van véve, miszerint ugye megvan az ideje a háborúnak, megvan az ideje a békének és nekünk, itt most a kegyeletteljes megemlékezésnek van itt az ideje. Nekünk van kikre emlékeznünk és ez nagyon fontos, hiszen a gyökereinkhez csak így tudunk visszanyúlni. Az a nemzet, amelynek nincs gyökere, láthatjuk, hogy a történelem süllyesztőjébe igencsak hamar eltűnt. Fontos az, hogy emlékezzünk és ezért dolgozni kell. Tehát ez azt jelenti, hogy a következő generációnak át kell adni, hogy mit tettek őseink, értünk harcoltak, a jövő generációjáért küzdöttek. Azért ezt nem szabad elfelejteni, nem szabad, hogy úgy nőjön fel egy generáció, hogy ezek az emlékek nincsenek ápolva, mert az egy rossz dolog. 

Én úgy gondolom, hogy egy ilyen zarándoklat során, hiszen az Isonzó Expressz kimondva, kimondatlanul is egy zarándoklat, a spiritualitásnak különös szerepe van.

- Egy háború emléke miatt vagyunk itt. A háború az nem jó dolog. Amennyiben lehet és ez a Krisztusi parancs is, „Békességre törekedjetek”. Minden háborút alá kell támasztani egy ideológiával, mert ez szükséges. Csak úgy nem indítottak még a világtörténelem során szerintem háborút, hogy mi csak háborúzunk, tehát ott kell mögötte lennie az ideológiának, amit aztán vagy elfogadtak azok a katonák, akik itt voltak, vagy nem. Többségében, különösen itt az isonzói fronton nem fogadták el. Addig, amíg itt vagyunk a földön, addig sajnos szükség van arra, hogy az ember megvédje a sajátját és megvédeni a jót. Most ezt, hogy milyen színben tüntetjük fel, amikor az ember fegyvert fog, hogy végül is miért induljon harcba, ez egy nagyon kényes kérdés. A legtöbb háború azért indul el, hogy területet foglaljanak el, de a Biblia is azt írja, hogy a föld az Istené. Nem indikálhat egy nemzet se jogot arra, hogy egy másik nemzetet kitúrjon onnan, mert az a föld annó az övé volt, tehát a föld az Istené. Beszélgettünk arról utazás közben, hogy lelkészként én hogy értelmezem azt a Jézusi parancsot „Ha megütnek jobb felől, akkor tartsd a másik orcádat is”, ez itt hogy érvényesül? Jézus azt mondja ezzel, hogyha megvan a lehetőséged, az erőd, a képességed arra, hogy egy sérelmet úgy tudjál viszonozni, ahogy azt a farkastörvények előírják, ne tedd meg, mert ezzel egy olyan ördögi körbe kerül az ember, hogy a bosszú az bosszút szül, és ebből nehezen lehet kijönni. Sőt, Krisztus nélkül szerintem ki se lehet jönni ebből az ördögi körből. Az Úrjézus pontosan azért jött el erre a földre, hogy ezt az ördögi kört megszüntesse és kiragadja belőle az embert. Tehát egyfajta életvitelt, egyfajta életformát akar ezzel Krisztus közvetíteni felénk. Tartsd oda másik orcádat, azt jelenti, hogy ne ránts rögtön kardot, ne ránts rögtön szablyát. Háború közben a katona nem polemizál, hogy most jó-e, hogy itt van, hanem ott harcolni kell, azért van itt. Nincs szent háború. Én azt mondom, hogy a háború, a harc egy szükséges rossz most még ebben a világban. Nem a mennyországban vagyunk a szentek közösségében. Sajnos ez a háború az eredendő bűnnek a következménye, ezt nem lehet szépíteni. Az ember vétkezett, engedetlen volt az Istennel szemben és ennek ez a következménye. Ha csak két ember létezne a földön, akkor is megtörténnének a háborús dolgok, mert az ember eredendően bűnös. Mindenféleképpen megerősödött bennem az itteni halott történetek alapján, hogy itt az Isonzó ideje alatt mennyit szenvedtek ezek a katonák. Mindegyik háborúban sokat szenvednek a katonák, ezáltal még jobban megerősödik bennem az, hogy az ember mindent tegyen meg a békéért és törekedjen arra. Nem csak azokról a katonákról beszélünk, akik itt életüket vesztették, hanem mindenkiről, akiket otthon esetleg egy szerető feleség, egy család, egy édesanya várt.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló, folytatjuk a kötet felolvasását, Bőzsöny Ferencet hallják.

július 10.

Arra ébredtem fel, hogy Oláh Franci megkérdezte tőlem, mik ezek a közeli becsapódások. Hosszú másodpercek kellettek, míg felébredtem, és megértettem a kérdést. Bizony semmiről sem tudtam, mi történt. Este 11-re elaludtam, nem is ébredtem fel a szokásos induláskor. Egész éjjel égtek a Sztalingyertyák. Körülöttünk dübörögtek a gépek, csattogtak a vadászok, dohogtak a boforcok. Az éjjeli őrök mesélték el az egészet. Akkor öntudatosítottam magamban, hogy minderről halványan tudok valamit, mert közben másodpercekre felébredtem. De ha nem mesélik el, bennem nyom nélkül maradt volna az egész.
Egész nap a műtőben segítettem. Sok sebesültet hoztak minden alakulattól. Kiderült, hogy a légi harc itt volt körülöttünk. Ezért van mindenütt veszteségünk. Műtétek közben is jön egy-két orosz. De a közeli német vadászok pillanatok alatt felszállnak, és visszakergetik őket. A tüzérségtől láthatóan nem félnek annyira, mint a magyar vagy német vadászoktól. Itt még nem is láttam magyar vadászt. Azt mondják, ahol vannak, ott is nagyszerű a hírük. Nem egészen értem, miért vannak kisebb hírben a tüzéreink. Hiszen akárhány foglyot kezeltünk, egy emberként mind azt vallotta, hogy semmitől nem rettegnek annyira, mint a magyar tüzérektől.
Súlyosabbnál súlyosabb sebesülteket hoznak. De hála Istennek egy sem volt olyan, akin ne segíthettünk volna. Nagyon szégyellem magamat, mert erősen rákiáltottam az egyik sebesült honvédra, akinek fartályogja volt. Üszkösödni kezdett már az alatt az idő alatt, hogy behozták hozzánk. Feltártuk a tályogot. Mikor fagyasztottam, már úgy ordított, ahogy a száján kifért. Először csitítottam. Aztán elfogyott a türelmem, mert folyton mocorgott. Nem tudtam pontosan célozni. Mégsem kellett volna ráripakodnom. Pedig kiderült, hogy hisztis ember volt, aki minden kis vacak dologból is nagyot csinált. Hát még abból, ami valóban önmagában is fájdalmas.
Meg is kaptam ezért a büntetést. Délután, amikor már a 14. Orosz Stormovikot számlálták az őrök, bekiáltottak, hogy hagyjuk abba, mert már szórja körülöttünk. Mit volt mit tenni, éppen kivitték az egyik sebesültet az asztalról, nem engedtük be a következőt, hanem magunk is kirohantunk. A futóárokból kikukucskáltam, hogy lássam a következőket. Mikor elfogytak, kiugrottam, mert a soron következő sebesült nagyon jajgatott. Futás közben alaposan belevágtam a bal lábam hüvelykujját egy kiálló gyökérbe. Alaposan berepedt a körmöm. Úgy kell nekem! Szegény bakáért ajánlottam fel a fájdalmamat. Bizony nagyon fáj. De csak gyerünk, vár a sok sebesült.
Eddig a következő "hadisérüléseim" vannak: - Éjjel nekimentem egy széknek, eredménye sípcsonthorzsolás, erősen folyt a vér. - Futballozásnál ráestem a bal hüvelykujjamra, kificamodott, még most is erősen fáj. - Megnéztem, mennyi piszok van a karbidlámpámban, ki akartam tisztítani, de az felrobbant, levitte gyönyörű frizurám felét. Még szerencse, hogy ritka szép a hajam, így nem sok pusztítást végzett. - Behoztam az ágyamat az eső elől, közben jobb lábam ujjairól lement a máz.
Már említettem az egyetlen komoly esetet, hogy légnyomást kaptam, akkor dadogtam, de már el is felejtettem.

 

Köszönöm, hogy meghallgatták műsorunkat, tegyék ezt majd jövő héten is. Adásunk elkészítésében segítőtársam volt a Zrínyi Katonai Filmstúdió. Legyen szép napjuk, Baylon Szent Paszkál gondolataival köszönöm meg figyelmüket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Istennel szemben olyan legyen a szíved, mint egy gyermeké; embertársaddal szemben, mint egy apáé; önmagaddal szemben, mint egy bíróé.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, július 27