2012 - Adventi gondolatok – 3. rész - Takács Tamás

Adventi gondolatok – 3. rész

Elhangzott az „Inter arma caritas – Fegyverek között a szeretet” című rádiós magazinműsor 7. adásában 2012. december 19.-én.

Elmondta: Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész

 

 Mit tegyünk? Ezt kérdezi a nép Keresztelő Jánostól, ő pedig semmi rendkívülit nem ajánl nekik. Tegyétek azt, ami a feladatotok és éljetek emberségesen! Az ember szeretné, ha időnkét valaki különleges feladatokat adna neki, amiknek végrehajtása után varázsütésre megváltozna az élete. S ha ezek helyett csak egészen hétköznapi elvárásokkal találja szembe magát, úgy érzi, nem foglalkoznak vele kellő módon. Néha a rendkívüli események utáni vágyunk érzéketlenné tesz a mellettünk álldogáló ember iránt. Sokszor saját elképzeléseink szerint próbáljuk a világot alakítani és irányítani, ráerőltetve környezetünkre a mi egyéni elképzeléseinket.

 Egy katonai tábornak is mindig megvan a saját életritmusa, akár otthon, akár a világ más pontján építik fel. A kiszámíthatóság és a pontosság olyan fogalmak, amik beleivódnak a szolgálatot teljesítők napjaiba. Természetesen, ahol sokféle ember próbál együtt élni, nem mindig zökkenőmentes az előre kigondolt programok végrehajtása. Nektek órátok van, nekünk időnk. Ezt szokták mondani az afgánok, amikor az európai jól eltervezett, percre pontosan kiszámított napirend, ütközik az ő sajátos időfelfogásukkal. Ramadan-kor, a muszlim böjti időszakban történt. Elég sietős dolgom akadt, de úgy gondoltam még gyorsan elszaladok, és leadom a mosodába a szennyes ruháimat. Jó szervezéssel, sok mindent el tud intézni az ember. A ruhák átvétele és a mosógépek üzemeltetése az egyik helyi alkalmazott feladata volt. Éppen beléptem a mosoda konténerbe, amikor felharsant a távolból mullah, a vallási vezető imára hívó éneke. A mosodás abban a pillanatban hátat fordított nekem, leterítette a kis imaszőnyegét, és leborulva imádkozni kezdett. Megszűnt számára a világ, és nem kis bosszúságomra én is, a kezemben szorongatott mosóhálómmal együtt. Vajon hányan állunk így szennyesünkkel a kezünkben, bosszankodva azon embertársaink miatt, akik megtalálták helyüket a világban és nem hagyják, hogy a mi kicsinyes terveink háttérbe szorítsák az Istennel való találkozásuk pillanatait. A lényeges dolgok milyen egyszerűek, az igazi csodák milyen kevés zajt ütnek.

 Amikor minden változik és rohan, egyre inkább kellenek stabil pontok, ünnepek, amikhez viszonyítani lehet. Minden körülmény között megmarad a lényegük, távoli misszióban, a családban, vagy a magányban egyaránt. Az éjszakai tájékozódáskor a csillagokat is figyeli az útonlevő. S ha beborul, a felhők gyülekeznek, akkor is van egy csillag, a Betlehemi, amelyik mutatja a helyes irányt. A vándorok között persze, akik a gyermeket keresik, mindig voltak és lesznek jóakaratúak, de olyanok is, akik a gyermek életére törnek. Van, aki leragad Heródes palotájában, van akit a kíváncsiság kerget. Másokat belső erő hajt, de a missziója végén mindenki visszatér övéihez. Vajon mit visznek? Mit viszünk haza zsákjainkban, és önmagunkban? Egy kicsi gyermeket a szülei karácsony előtt pedagógiai célzattal próbáltak megzsarolni azzal, hogy amennyiben nem viselkedik jól, nem kap ajándékot. Ez az aprócska ember, elkerekedett szemmel megállt, és ellentmondást nem tűrő határozottsággal közölte: karácsonykor mindenki kap ajándékot. Ne felejtsük el ezt mi sem, a nagy ünnepi kapkodásban.

 

Típus: 
Beszéd
Tartalom dátuma: 
szerda, 2012, december 19