2012 - Adventi gondolatok - 4. rész - Takács Tamás

Adventi gondolatok – 4. rész

Elhangzott az „Inter arma caritas – Fegyverek között a szeretet” című rádiós magazinműsor 8. adásában 2012. december 26.-án. 

Elmondta: Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető tábori lelkész

 

Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek – ki tudja hányszor állította Jézus követői elé példaképként a gyermekeket –akik őszinte kíváncsisággal fordulnak a világ felé, akik bizalommal képesek várakozni a számukra fontos személyre, akik még önfeledten tudnak örülni.

 Amikor egy Fülöp-szegetekről származó kispap életében először vett részt az általunk jól ismert, elfogadott, és talán már túlságosan is megszokottá vált karácsonyi szentmisén, utána így nyilatkozott: - Nálunk egy temetés is vidámabb, mint nálatok a karácsony. Nem volt bántó szándék ebben a kijelentésben, mégis elcsendesedtek a jelen lévők, mert ha igazán belegondoltak, időnként tényleg elhomályosítja a kötelező formák tömkelege, a valamikori gyermekkor örömteli várakozását. A várakozás vége a levegőben lóg. Egybemosódik az ünnepi előkészülettel, és a találkozással. Az evangélium szerint Mária útnak indult, mert hordozta magában a kincset, akit féltett, de aki olyan örömmel töltötte el, hogy azt már nem tudta magában tartani.

 Boldog vagy, mert hitted hogy beteljesedik. Mennyi szenvedés kísérte ezt a boldogságot? Mi is tapasztaljuk életünkben, hogy a hitben egyszerre van jelen a kiszolgáltatottság és a biztonság, a titokzatos ismeretlen, és a reményteli találkozás öröme. Ez a boldogság nem pályaudvar, ahová megérkezünk, hanem az utazás egyik módja. Egy afganisztáni advent idején megkérdeztem az egyik társunktól, szerinte itt a misszióban mi a legerősebb érzés a karácsonnyal kapcsolatban? A válasz egyszerű volt, és rövid: a hiány. Akik bármi oknál fogva kizökkennek az előkészületekből, egyrészt jobban értékelik az a keveset, ami még megmaradt nekik a régi idők ünnepléseiből. Másrészt ezt a hiányérzetet egy kicsit közelebb hozzák magukhoz, és ez az érzet közelebb viszi őket is, az ünnep külsőségektől mentes lényegéhez.

 Ha a körülmények mások is voltak, az ünnepet és a vele együtt járó érzéseket 1915-ben egy hadapród, az olasz frontról haza küldött levelében, a következőképpen fogalmazta meg: - Karácsony estéje van. Hazai hangok ütik meg a fülünket. A kürtös kiáll a vár udvarának közepére, és az imához szóló kürtjelet fújja. Csend van. De bármilyen is közöttünk a nyomorúság, a szegénység, bárhogy is fáj a szívünk, a katonák mégis ünnepelnek, mégis belevisznek ebbe a sivár középkori várba valami melegséget, valami megnevezhetetlen szépséget, szívet. A csendes éjszakában idehallik a betlehemesek rekedt éneke. A szobából világosság szűrődik ki, ott mindenki levelet ír. Mindenki egyformát ír. Ez az egyforma érzés kösse össze azokat, akiket a szolgálat amúgy is összefűz azokkal, akik a távolban várnak rájuk. S legalább az elcsendesedés pillanataiban ne felejtsük el azt, aki miatt ünneplünk. Ezért elsősorban nem kellemes, inkább áldott és a körülményekhez képest boldog karácsonyt kívánok nektek, akik itt vagytok körülöttem a táborban, konténereitekben beszélgetve, vagy éppen az őrtoronyban gondolataitokkal összezárva, és mindazoknak, akik a távolból is velünk ünnepelnek, mert hozzánk tartoznak. Úgy legyen.

 

Típus: 
Beszéd
Tartalom dátuma: 
vasárnap, 2012, január 1