Rádióműsor - 2016. október 5. - 178. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2016. október 5-ei műsor (178. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/59658_inter_arma_caritas-szazhetvennyolcadik_adas

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 178. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Aki a prófétálást kapta, tegyen tanúságot a hit szerint, aki tisztséget kapott, töltse be tisztségét, aki a buzdítás ajándékát kapta, buzdítson, aki jótékonykodik, tegye egyszerűségben, aki elöljáró, legyen gondos, aki irgalmasságot gyakorol, tegye örömest” – köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

Az Inter arma caritas mai adásában többek között beszámolunk majd hagyományőrzők menetéről, vadászpilóták találkozójáról és folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását. 

 

Vadászpilóták találkozójára invitáljuk önöket a következő percekben. Kositzky Attila nyugállományú repülő altábornagy, az esemény főszervezője, most azokkal a gondolatokkal vezeti be a tudósítást, hogy mi jellemzi a vadászpilótát.

- Rámenős, kitartó, célratörő és egy magányos ember olyan formában, hogy a vadászgép kabinjában egyedül van és nincs az a lehetőség, hogy megossza a felelősséget. Tehát a vadászpilótáknak sajátosságuk, hogy egyenes emberek. Tulajdonképpen megtanulták az évtizedek során, hogyha elkövetnek egy hibát, azt ők követik el, nincs kinek megosztani, vállalni kell érte a felelősséget. 
2012-ben egy öreg barátunkat, vadászpilóta társunkat temettük el Kaposváron. Amikor jöttünk visszafelé, akkor mondtam a fiúknak a kocsiban, én a fejembe vettem, hogy évenként tartok egy vadászpilóta találkozót. Ha 10-12-en leszünk, akkor a balatonfüredi vitorlásban fogunk leülni, de ha többen, akkor keresek valami más helyet. Rádöbbentem, hogy itt ülnek közöttünk olyanok, akik 1938-ban Dél-Olaszországban repülőgép vezetői tanfolyamon voltak, végigharcolták a II. világháborút, még élnek, és itt vannak a Gripen pilóták, akik a legfiatalabbak közöttünk. Gondoltam, évente egyszer üljünk össze, számoljuk le egymást áttételesen, hogy hányan vagyunk, hol vagyunk, mi történt a másikkal. Az évtizedek során rájöttem – nem volt nagyon nehéz különösebben –, hogy megosztottak, beskatulyáztak bennünket. Így voltak a II. világháború után a „Horthysta” vadászpilóták, utána voltak a „Rákosista” vadászpilóták, én speciel a „Kádár varjak” közé tartozom és vannak most a Gripen pilóták. Ezt akartam föloldani, hogy a mindenkori politika, még ha éket is vert alkalmanként közénk, akkor legalább mi oldjuk föl magunk között ezt az egészet. S ha ezt sikerült megoldani, akkor valószínűleg a társadalom is elfogad bennünket. 
Végeredményben a magyar vadászpilótának, és a világon minden vadászpilótának mi a dolga? A mindenkori politika eszközeként oltalmazza annak az országnak a légterét, ahol ő él és ez pártállástól, politikától független. Ez az ő feladata és ezért ő az életét adta alkalmanként, mint ahogy a háború alatt is történt, meg nálunk békeidőben is történt.

 

Hősök lépteinek nyomán haladtak a huszári és gyalog hagyományőrzők, a Zrínyi Katonai Filmstúdió tudósítását hallják.

Patkók dobogása és kardok csörrenése visszhangzott a Gyergyói-medencében, amint huszár és gyalog hagyományőrzők vonultak végig a száz évvel ezelőtti csatatereken. A Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalog Dandár tagjai az I. világháború hősi halottjai előtt tisztelegtek, Románia 1916-os hadbalépésének és az Erdélyért folyó harcok évfordulóján. 

Sándor Zsolt őrnagy, az Erdélyi Hadszíntér Hősei Emlékmenet parancsnoka

- Maga a Centenáriumi Gyalog Dandár is azért alakult, hogy a 100. évfordulón, amikor a hadiesemények történtek, pontosan azokban az időpontokban keressük fel ezeket a helyszíneket és ott emlékezzünk, tisztelegjünk hőseink előtt. Négy csapat jelentkezett erre a feladatra, összesen 14 főből áll a menet állománya. Van egy fő a törzsből, nyolc fő huszár vesz részt a Császári és Királyi I. Huszárezred állományából, egy fő gyalogos tiszt a XVIII. Soproni Honvéd Gyalogezred állományából, két fő gyalogos pedig a XIX. Pécsi Gyalogezred állományából. A trént, a szállítóeszközt pedig a II. Trénezredtől két fő biztosítja.

Habár az 1916. augusztus 27-i támadás nem érte teljesen váratlanul az osztrák-magyar erőket, félelmetes erőfölénnyel találták szembe magukat. Az offenzívában résztvevő három román hadsereg 420 ezer fős ereje ellen mindössze 34 ezer monarchiás katona készült a harcra. A kilátástalannak tűnő kezdetek után, német erősítéssel megfordult a hadiszerencse. Az ellentámadás hatására az antant oldalán álló románok visszavonulásra kényszerültek.

Illésfalvi Péter hadtörténész

- Egy egységes hadműveleti tervre volt szükség ahhoz, hogy ezt a három román hadsereget sikerüljön kiszorítani Erdély területéről. Főleg itt a Déli-Kárpátoknak illetve a Kárpátok fordulójának az előterében lezajlott döntő jelentőségű csaták voltak azok, amelyek azt hozták magukkal, hogy a Keleti-Kárpátokon keresztül bejött román csapatok is megkezdték a kivonulást vissza, Moldva irányába. Ez a fajta erőfeszítés mindenféleképpen elengedhetetlenül fontos volt. 

A hősies helytállásra emlékezve, a hagyományőrzők, koszorúk és gyertyák elhelyezésével tisztelegtek a települések emlékműveinél. A gyalogosok egy nap erejére különváltak a huszároktól és csatlakoztak az Úz-völgyében tartott megemlékezéshez. A száz évvel ezelőtti csaták áldozataiért szóló misén több százan vettek részt. A látszólag kicsiny temető, több mint ezer lélek emlékének őrzője.

-  Ez az 1000 éves határ egyik pontja. Innen a hátam mögül, hogyha elindulnánk abba az irányba, akkor egy olyan 650-700 méterre elérnék az egykori történelmi magyar határt, ami 1918-ig létezett, illetve egy rövid ideig 1940-1944 között. Innen nem messze magasodnak, tőlünk keletre a Lápos, Magyaros nevű bércek. Ezek kulcsfontosságú pontok voltak, mert az Úz patak völgyébe és a Csobányos völgyébe is be lehetett onnan látni. Itt bizony kialakult az I. világháborúra oly jellemző állófront. Itt a Magyar Királyi XXXIX. Honvéd Gyaloghadosztály alakulatai harcoltak és egészen 1918 tavaszáig itt állásban voltak. Rendkívül véres harcoknak volt ez a helyszíne. Az Úz-völgyében, ami mögöttünk látható, ez a legnagyobb temetési hely. Több mint ezer fő van eltemetve, zömében az Osztrák-Magyar Monarchia haderejének katonáiról van itt szó, de természetesen német katonákról és a szemben álló fél katonái közül románok és oroszok is nyugszanak itt. Ezek közül a katonák közül több mint 860-at ismerünk név szerint is. Ez egy rendkívül nagy szám, itt a térségben ez a legnagyobb katonatemető. Viszont, ha itt húznánk egy 15-20 km sugarú kört, akkor legalább 30 olyan helyszín van, ahova temettek elesett honvédeket, közös katonákat vagy éppen orosz és román katonákat. 

Csíkszeredában az emlékmenet négy napos körútjának félidejében a hagyományőrzők koszorúzásához csatlakozott Darvas-Kozma József esperes, a város plébánosa is. A csíkszeredai megemlékezést követően a huszárok a menet induló állomására, Gyergyószentmiklós felé vették az irányt. A több mint száz kilométeres körtúra számtalan maradandó élménnyel tette gazdagabbá a résztvevőket.

- Nagyon elégedett vagyok az eddig végrehajtással. Mindenhol szokatlan nagy örömmel fogadtak minket, jó volt itt lenni, jól éreztük magunkat. Az itteni lakosság gyakorlatilag a szeretetével körbevett minket, úgyhogy nagyon örültünk, hogy itt lehettünk. Legnagyobb élményem esperes úr mai beszéde volt, amit megéltünk, mert egy nagyon szép beszéddel készült, amikor Csíkszeredában megkoszorúztuk a frissen elkészült, de még fel nem avatott emlékművet. Mi koszorúztunk meg először az évforduló napján, mert ma van a román hadsereg támadásának időpontja. Egy olyan beszédet mondott, ami megható volt mindannyiunk számára. Ez egy nagyon szép pillanat volt. 

 

Nádasi Alfonz Hadinapló, Bőzsöny Ferenc folytatja a kötet felolvasását.

július 18.

Délelőtt Szlavoticsén voltam. Az egész falu felforgatott összevisszaság. Mindenki készülődik a kitelepítésre. A paphoz mennek felvilágosításért. Persze, ő sem tud semmit. Mikor bementem hozzá, hogy megnézzem a templomot, esetleges idetelepedésünk miatt, rögtön jöttek hozzám az emberek, hogy tudok-e valami biztosat. Mindenki igyekezett velem szót váltani, megnyugtatást kapni.
Míg a mi parancsnokságunk tétovázik és végleg ideadja nekünk a házakat, a németek máris minden parancs nélkül elfoglalták a legszebb, legnagyobb házakat. Nem elsősegélynek, hanem a saját kényelmükre.
Ahogy néhány ládát kicsomagoltunk, azonnal megkezdődött a civilek gyógyítása. Ugrattak az orvosok, hogy folytathatom a civilek gyógyítását, de csak azon a területen, ahol az oroszokét. Tehát ótvar, rüh, sarlóvágás, gennyes sebek stb. Itt bizony nem ilyenek vannak. Hiszen ez már majdnem teljesen lengyel lakosság. Ha meg orosz, sokkal műveltebb, egészségesebb életmódú. Teljesen más világ alig 130 km távolságra egymástól. Természetes, hogy minden munkájukban segítek, ha végzek az alakulatoknál. Ha egyáltalán lehet ezt a szót használni. Talán jobb lenne, ha azt mondanám: ha végzek azoknál az embereknél vagy csoportoknál, akiket a négy égtáj valamelyikén valamikor valamilyen körülmény között legtöbbször véletlenül megtalálok.
Úgy teszek, hogy ahány sebesült vagy beteg ránk talál, megkérdezem, hol az alakulata? Nagyjából le tudja írni. Ha van ott tőlük szekér vagy autó, rögtön visszamegyek vele. Ez a jobbik eset. De ebben a pár órában jöttek már úgy is, hogy Isten nevében elengedték őket, hogy keressenek meg bennünket. Közben ők is tovább mentek. Hogy hova? Senki sem tudta.
Mai honoráriumom: egy tyúk és 24 tojás. Elfelejtettem leírni, hogy eddig is kaptam honoráriumot az orosz pácienseimtől. Ha mást nem, egy marharépát, 2-3 paradicsomot vagy almát. Később tudtam meg, hogy aminek nem volt szezonja, azt az évszázados szokás szerinti tárolóból szedték elő, ahol egész évben megmarad a gyümölcs.
De volt más is. Egy édesanya ölében hozta a kislányát. Fadarabon néhány apró rongy, ez volt a babája. Mikor a kezelést befejeztem /háromszor kellett átkötnöm/, megöleltem a kicsit, mert közben megbarátkoztunk. Nem kis részben azért, mert mindig adtam neki cukrot, aztán megdicsértem a babáját. Harmadik alkalommal a mama boldogan köszönte a kezelést, a kis Genovéva pedig örömmel adta nekem a szép babát. Milyen kár, hogy ez út közben már elkallódott.

 

A mai adás elkészítésében a Zrínyi Katonai Filmstúdió volt a segítségemre. Egy hét múlva jelentkezünk újabb műsorral, amelyben többek között beszámolunk majd egy imaterem felszenteléséről. Szent Anzelm imájával, gondolataival köszönök el. 

„Uram, ne engedd, hogy saját akaratomra, tudatlanságomra, emberi gyöngeségre vagy érdemeimre vagy bármiféle tanácsra hagyatkozzam, hanem egyedül csak a Te bölcsességed szent sugallataira. Jóságodban irányíts engem, gondolataimat és cselekedeteimet, hogy egyedül a Te akaratod teljesedjék általam, bennem és rajtam. Szabadíts meg minden gonosztól, és vezess el az örök életre. Ámen.”

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2016, október 5