2016 - Körlevelek: Nagyböjt, Húsvét, az 1956-os októberi Forradalom 60. évfordulójára

A KATONAI ORDINARIÁTUS KÖRLEVELEI - 2016.

 

NAGYBÖJT

„A fegyelem, figyelem, a figyelem pedig szeretet.”

A Nagyböjt szüntelen „megtérésre” szólít, Jézus szavai szerint: „Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban” (Evangélium Márk szerint 1,15).

A megtérésnek két fajtája van: a héber kifejezés (súb) inkább erkölcs jellegű, és „megfordulást” és „visszafordulást” jelent, azaz abba hagyni valamit, ami rossz. Az Újszövetség görög szava a „metanoia” az értelem, a gondolkodás átformálását követeli meg tőlünk: amiről kialakult, kész véleményünk, ítéletünk van, azt nézzük meg újra és értékeljük át az álláspontunkat.

A világ jelen állapotában luxus és felesleges pazarlás az önmagáért való böjt, és lemondás. Fölismerve az „idők jeleit” a böjtöt is alá kell rendelni a felebaráti szeretetnek. Néhány hetes hír, hogy „a világ 62 leggazdagabb emberének annyi pénze van, amennyi a bolygó szegényebb felének, 3 és fél milliárd embernek összesen”. Ki ne rendülne meg, a hír hallatán, és nem az irigység, hanem a felelősség miatt, és ne sejtené meg az „Ítélet” elkerülhetetlenségét. Ehhez még hozzátehetjük, hogy a jelenlegi menekült válság mögött – sok más ok mellett - az, az ökológiai krízis húzódik meg, amit a világ kisebb, esztelenül gazdag és önző fele idézett és idéz elő folyamatosan, aminek mi európaiak is a részesei vagyunk. Ez a helyzet egyértelművé teszi a böjtölésünk módját és irányát. A Katolikus Egyházban csak a „minimum” kötelező. A böjti fegyelem igazában csak szimbolikus (pénteken hústilalom, hamvazószerdán és nagypénteken csak háromszori étkezés egyszeri jóllakással). Van egy anekdota, mely szerint az egyszeri pap, miután vasárnap délelőtt nem adott enni egy koldus asszonynak és gyerekének, délután a litániára menet meglátta őket a templom lépcsőjén ülni, megsimogatta a gyermek fejét, és azt mondta: megbüntettem magam, nem ettem meg a süteményem. Ez a történet is rávilágít arra, hogy a böjtölésünk csak hősies fokú önkorlátozás lehet, hiszen alapvetően sem Istent sem embert nem érdekli, hogy mit eszünk, vagy mit iszunk, egyedül csak másikért hozott áldozatvállalás számít, vagyis miközben megtartjuk a böjtöt, meg kell, hogy nyíljunk embertársaink felé.

Mivel halottat nem temetnek pénzzel, de még csak pappal sem, hanem földdel, különös értelmet nyerhetnek a Szentírás szavai: „Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?” (Evangélium Lukács szerint 12,20). A böjtölésünk napvilágra hozhatja a világ rejtett erővonalait: megfegyelmezem a fölösleges fogyasztásomat, vásárlásomat, a „márka függőségemet”, odafigyelek a szemetelésemre (a szelektív szemétgyűjtés lelkiismereti kötelezettség), arra, hogy a túlzó higiéniás kényszereimet fékre fogjam. Mindez a teremtett világ iránti tevékeny felelősség része, s egyszersmind a szociális igazságosságot is szolgálja, hiszen a pazarlás és felelőtlen életvitel következményeit általunk soha nem látott embertömegek szenvedik el, s mind ezzel, csak „odaát”, Isten színe előtt fogunk kikerülhetetlenül szembesülni.

A böjti, és minden más fegyelem odafigyelést jelent az amúgy nem látható dolgokra, s ezek szerint cselekedni már valódi szeretetet jelent. Mára már rossz felhangú szóvá vált az „aszkézis”, pedig valójában csak annyit jelent: „gyakorlom magamat”. Gyakoroljuk magunkat a „jóban”, a szeretetben, ami nem érzelmeket jelent, hanem azt, hogy tekintettel vagyok a másikra, együtt érzek vele – lehetőleg Isten kedvéért – hiszen „az idő rövid”, ahogy a Szentírás mondja (Első levél a korintusiaknak 7,29), tehát nem mindegy mit teszünk.

Lejáratott szlogenné vált: „Egyszer élünk!”, pedig el kellene gondolkodni rajta, hogy valóban egyszer élünk, és ez már az, az élet, amit csak egyszer lehet élnünk. Ha már a beszédről is azt mondja Jézus, hogy „az ítéletkor, minden fölöslegesen kimondott szóról számot fogtok adni” (Evangélium Máté szerint 12,36), akkor mennyivel inkább a tetteinkről, vétkes mulasztásainkról.

Mivel a gonosz „nem űzhető ki mással, csak böjttel és imádsággal!” (Evangélium Márk szerint 9,29), így engedelmeskedve Jézus parancsának, böjtöljünk és imádkozzunk, de ne felejtsük, hogy sokkal könnyebb azzal a szenvedéssel együtt élnünk, amit saját elhatározásból vállalunk magunkra, mint azzal, amit mások okoznak nekünk, és amit tűrnünk kell. A böjt és a „diéta” különbsége, hogy kiért és miért tesszük. Csak az böjt, amit Istenért, az Ő szeretetéért, és a felebarát javáért vállalunk.

Gazdagodjunk Istenben, nyíljunk meg embertársaink felé, mert ennek a 2016-ban előttünk álló böjti időnek a magvetését is az Örök Aratásra készítjük.

 

HÚSVÉT

Az egész nép azt kiáltotta:„Az Ő Vére rajtunk és gyermekeinken!”(Máté Evangéliuma t27,25)

Amit a tömeg hetyke visszautasításként kiáltozott: „Vére rajtunk és gyermekeinken!”, az Jézus Föltámadásával beteljesedett.

Vére valóban rajtunk van, és fiainkon, sőt az Utolsóvacsora kegyelmeként bennünk is. Ez a Vér nem ítéletünkre, hanem áldásunkra szolgál, mint a bárányok vére a választott nép házain Egyiptomban, ami megmentette őket az „öldöklő angyaltól” (vö. Kivonulás Könyve 12,7. 13.). Megmenekültünk, hiszen Jézus Föltámadt a halálból, megnyitva előttünk is a testi föltámadás útját. Nekünk adta Önmagát, de nem azért, hogy birtokoljuk, hanem, hogy Vele, és általa éljünk.

Éljünk Vele itt a földön, kiteljesedett és félelem nélküli életet, amit már nem rettent a halál, hiszen a föltámadásért még azt is el lehet vállalni. Húsvétkor kiderült, hogy nem a halál a legrosszabb, ami az emberrel történhet. Éljünk Általa az Örökkévalóságban, amit Ő nyitott meg nekünk szeretetből vállalt halálával.

Azt, hogy többek vagyunk annál, mint amit el lehet temetni, minden kor, minden kultúra embere tudta, ezt bizonyítják a temetési szertartások nyomai, amelyek mutatják, hogy valamiféle túlvilágba vetett hit mindig is létezett. De az hogy Krisztus Vére árán az egész ember menekül meg testestől-lelkestől, az csak Jézus Föltámadásában nyilvánul ki. Így fölértékelődik a „test”, ami a halál után hasonlóvá válhat Krisztus dicsőséges Testéhez. Jézust tényszerűen azért ölték meg, mert kinyilatkoztatta, hogy Isten a „mi” Atyánk. Mindenkié, zsidóké és pogányoké egyaránt. „Osztozunk” Rajta, így meg is kell osztanunk egymással mindazokat a javakat, amiket Tőle kapunk.

Aki az „abszolút igazságot” birtokolja, az hogyan is lehetne irgalmas! Jézus azt mondta Önmagáról: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” (János Evangéliuma 14,6). Az Igazság tehát nem egy ideológia, vagy tan, hanem egy valóságos Személy: Jézus Krisztus. Őt nem lehet birtokolni, csak követni, szolgálni, szemlélni és szeretni. Aki azt gondolja, hogy övé az „igazság”, az irgalmatlan lesz mindenki mással szemben, pedig Jézus Föltámadása mindegyikünkért történt, és ez együttérzésre hív bennünket. Jézus azt mondja: „Az Igazság szabaddá tesz titeket” (János Evangéliuma 8,32).

A „szabadság” mai kultusza gyakran ugyan azt mondatja velünk, mint Jézus kortársaival: „Nem szolgáltunk soha senkinek. Miért mondod hát, hogy szabadok lesztek?” (János Evangéliuma 8,33). Kényesek vagyunk függetlenségünkre, amit van képünk „szabadságnak” nevezni. Jézus válasza azonban egyértelmű és leleplező: „aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek” (János Evangéliuma 8,34). A Föltámadás megszabadít minket a „holt cselekedetektől” (Zsidóknak írt levél 9,14), amikkel a bűnt szolgáljuk. Már nem kell itt és most mindent kiélveznünk, mintha nem tudnánk mi vár ránk a halál után. Nem kell „szórakoznunk” (a szó betű szerinti értelmében), elszórva értékeinket, időnket, szeretetünket, hanem „gyűjthetünk mennyei kincseket” (vö. Máté Evangéliuma 6,19-21) a részvét, az együttérzés és az önkorlátozás által.

Jézus Föltámadása emberségünk fölmagasztalása. Nem csak a lelkünk él tovább, mint ahogyan itt a földön sem lélekben élünk, hanem minket magunkat őriz meg Isten irgalma testestől-lelkestől. Ami igazán emberi cselekedet, érzés, és ami Istenhez illik, az megmarad az örökkévalóságra, ami azonban csak „percnyi” valóság, csak „szórakozás”, önzés, az elenyészik, elvész a halál által.

Jézus Föltámadása megmutatta, hogy az Üdvösség nem Isten oldaláról van veszélyeztetve, hanem a miénkről. Ő nem zárja be az „atyai ház” ajtaját. Krisztus a Vérét bűneink bocsánatára adta nekünk, csak az a kérdés, elfogadjuk-e a Kegyelmet.

A Föltámadás öröme és szabadsága töltsön el mindegyikünket, hogy Krisztus Vére ne legyen hiábavalóvá bennünk!

 

Az 1956-os októberi Forradalom 60. évfordulójára

„Minden nép őstörténete alapvetően politikai kérdés.”

Az Egyház nem szereti a forradalmakat. A Megváltásban hisz, ezért nem állt soha semmilyen erőszakos „fölszabadítás” mellé sem. Ha elolvassuk Szent Pál apostolnak Filemonhoz írt levelét, akkor szép példáját látjuk annak, hogy a keresztényég nem rabszolga lázadásra buzdított, hanem belső átalakulásra, aminek következményeként már nem számít a társadalmi státusz, ki a rabszolga, és ki a szabad, hanem csak az, hogy testvérek vagyunk Krisztusban. Ez volt a világ egyetlen vértelen forradalma, amikor spirituális indíttatásból mondott ellent a római birodalom a rabszolgaság intézményének. Mégis, ha már adott egy helyzet, akkor a keresztényeknek állást kell foglalniuk, hiszen „két ország polgárai vagyunk”. Pilinszky azt írja: „Nekünk magunknak muszáj végül is a présbe kényszerülnünk. Befejeznünk a mondatot” (Címerem). Így az ország harcát a zsarnokság ellen a hívők sokasága támogatta, s amikor ez önvédő, szabadság harccá vált értelemszerűen mindenki ott volt, ahol a part szakad. Az önvédelem jogát az Egyház kezdettől fogva elismerte és támogatta.

A forradalom a vallásszabadság visszaszerzése is volt. Nagy illúzió, de mégis lelkesítő. 60 év távlatából jól látszik, hogy a szabadság vágya nem közös platform, hanem megosztó valóság. Azóta világosan látszik, hogy a barikádnak akkor is, és azóta is két oldala van, ahol egyaránt állhatnak becsületes emberek. A tisztességnek ezt a vágyát és esélyét ennyi idő távlatában, muszáj elismernünk és föltételeznünk. Keresztényként az embernek a lelkiismeretét kell követnie, és a gyónáson kívül, még az ellenfeleinkkel szemben is föltételeznünk, megengednünk kell, hogy ők is a becsületük szerint cselekednek.

A 19. és 20. század története megmutatta, hogy az a „törzsi gondolkodás”, amely szerint nem az a fontos, hogy melyik az én Hazám, ki az én szomszédom, és kik a barátaim, hanem az, hogy ki milyen „nációba” született, szörnyű következményekkel jár. Ez a nacionalizmus itt Európában egymás gyilkosaivá tett bennünket, függetlenül az életkorunktól.

A Forradalom kerek évfordulója elgondolkodtató, hogy akkor egyetemes értékek hozták lázba az embereket, függetlenül a származástól, ma viszont ostoba nacionalizmus szerint gondolkozunk, és cselekszünk, veszélyeztetve ezzel az egyetemes értékeket, az „európai gondolatot”. A „dolgot nézzük, őt magát” (Bocskai István) szempontja alapján, 1956 az emberségnek csodálatos fölmagasztalása, ami megmutatta, hogy az ember több az érdekeinél, racionalitásánál, van méltósága, és vannak valódi eszményei.

A forradalom és szabadságharc kerek évfordulóján nézzük a jelenünket, nem az ösztöneink, érdekeink, hanem a hitünk alapján. Mindegyikőnknek döntenie és választania kell, hiszen egyszer élünk, és ez már az, az egyetlen élet, amit élhetünk. Fontoljuk meg, amit a költő ír, és ami ma is a barikád egyik, vagy másik oldalára állít minket.

 

Dsida Jenő: Tekintet nélkül

Be kell látnunk:

Ha kérdeznek, becsületesen

felelni kell.

A harcot becsületesen

fel kell venni,

az úton becsületesen

végig kell menni,

a szerepet becsületesen

el kell játszani,

keményen és tekintet nélkül.

 

A kapuk mögül ebek vicsorognak,

az ablakokból kiköpdösnek

és röhögnek.

Száz közbiztonsági gócpont

adja ki az elfogatási parancsot.

Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,

súlyos, vérező kövek,

de néha röppen sóhaj is,

szeretet is, rózsa is.

 

És este a tűzhely mellett,

vagy szuronyos zsandárok között

hátrakötött kézzel,

mégis mondogatni kell

a fellebbezhetetlen,

sziklakemény,

erősítő,

vigasztaló

igét:

 

Krisztusnak és Pilátusnak,

farizeusoknak és vámosoknak,

zsidóknak és rómaiaknak

egyformán szolgálni

nem lehet.

 

Típus: 
Körlevél
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2016, december 19