2014 - Bíró László tábori püspök: Közös ünnep Szent Cirill és Szent Metód tiszteletére

Bíró László tábori püspök: A MAGYAR ÉS A SZLOVÁK KATONAI ORDINARIÁTUSOK KÖZÖS ÜNNEPE SZENT CIRILL ÉS SZENT METÓD TISZTELETÉRE

 

Néhány évvel ezelőtt két püspök Frantisak Rábek és jómagam elindultunk a szentek nyomába Szent Cirill, Szent Metód, Szent Gorázd és szentéletű társaik nyomába. A 9. század közepén jártunk és miközben a múlt emlékeit kerestük egymásra találtunk. Két tábori püspök, két nemzet egyazon értékrendben, egyazon gazdagságban. A szentek lebontottak közöttünk minden válaszfalat, segítettek bennünket hogy egy mélyebb szinten találkozzunk egymással, akik egyébként is értettük egymást. A „szent” jelző nem csupán egy középkori értékelés, a szent egyetemeset jelent, a szent Európát jelenti, a szent az emberit jelenti, a szent nem a múlthoz, hanem a jövőhöz tartozik. Szent Benedek után nem hiába tette Szent Cirillt és Metódot Boldog II: János Pál pápa más szentekkel együtt, Európa társ védőszentjeivé. Ha jövőt keresünk, akkor az ősi emberi értékekben kell találkoznunk: az igazzal, a jóval, a széppel, és szenttel. Szent Cirill, Szent Metód és Szent Gorazd és társaik alakjai a legendák homályába vesznek, de történelmi személyek Európa történelmének alakítói frank uralom alatt éltek, de Pannónia földjén munkálkodtak, jövőt építettek és minden európai a jövőt keresi.

A Szentföldről mondjuk, hogy az 5. evangélium. Zalavár (Mosaburg) sok magyarnak is csupán a Balaton nyugati lápos vidékét jelenti, halak és madarak rezervátumát, jellegzetes tájat és flórát. Sajnos kevesen tudják, hogy a valamikor mocsár közepén vár állott és ragyogó székesegyház épült a kereszténység fellegvára volt, kelet Kapuja nyugat fele, két kultúra találkozása és ütközési pontja. Itt találták meg a mai szláv írás egyik ősi glagolita nyelvemlékét. Megható élmény mindig számomra, amikor a szent Adorján székesegyház romjai fölött a valamikori oltár helyén fölállított oltárnál szlovák és magyar papokkal együtt mutatjuk be a szentmise áldozatot. Évezredet meghaladó szentföldön állunk, valóban földbe gyökerezik lábunk, a történelem talajába. Abba az időbe nyúlik vissza ez a szent hely, amikor a különböző nemzetek keresték helyüket Európába, hol harcolva, hol békét kötve, de mindenképp a jövőt építés szándékából. A Szent Adorján székesegyház, amelynek csak alapfalait láthatjuk az ezt körül ölelő vár, majd a később ráépülő monostor még békés álmát alussza érintetlenül a pázsit alatt, várva az európai összefogást, hogy egyszer a romok napvilágra kerüljenek és hirdessék Európa kultúrájának rétegződő egymásra épülését. Ez a szinte teljesen feledésbe merült emlékhely a múltra utal, de a jövőt hirdeti. Ahogy Európa védőszentjeiben, Benedekben, Cirillben és Metódban kelet és nyugat átölelik egymást úgy kell keletnek és nyugatnak egymásra találnia a holnap reményében. Hiszen hogy Zalavár a megbékélésnek egy pontja lehet, a nyugati és szláv kultúra közös emlékhelye.

II. János Pál pápa 1985-ben Cirill és Metód emlékévében körlevélben idézte fel a szlávok apostolának alakját. Az ősi legenda gyönyörű, hitvallásnak is beillő szavait idézi Cirill ajkáról: „Nem ugyanazon levegőt lélegezzük be mindnyájan? Hogy nem szégyellitek, hogy csak három nyelvet határoztok meg az összes többi törzsnek és népnek pedig azt parancsoljátok, hogy vak és süket legyen? Mondjátok meg nekem, azt gondoljátok, hogy Istennek nincs hatalma, hogy nem tudja megadni, vagy irigy és nem akarja megadni?”. Ez a legendás hitvallás két szentet állít elénk, akik nyitott emberek. Sokat szenvedett életük, a száműzetés keserű kenyere nyitottá tette őket hogy felismerjék és integrálják a különböző kultúrák értékeit. Zalavár mint emlékhely miközben a szlávok ősi gyökereinek egyik helye, nyitottságra hív bennünket, egymás értékeinek fölfedezésére, történelmünk egybeölelésére. Igazi egység csak úgy épülhet, ha ki-ki megőrzi saját útjának gazdagságát és keresi fáradhatatlanul azon értékeket, amelyek egybefűznek bennünket nem pedig szétválasztanak.

Zalavár a történelmet ismerő ember számára jeles történelmi személyeket juttat eszünkbe. Pribinát, a száműzött morva herceget, a Nyitrai Fejedelemség első ismert uralkodóját, fiát, Kocelt akik fölépítik alsó Pannónia, a mai Zalavár vidékén az akkor többségben szlávok lakta vidéken a birodalom, alsó Pannónia központját, a két uralkodót, akik a környéken számos templomot építettek középpontban Szent Adorján székesegyházában Cirillt és Metódot, akik a térítés fáradtságos munkáját végezték a szláv népek körében. Civilek és papok munkálkodtak együtt, ha tetszik, állam és egyház indult el együtt, hogy kimentsék a mocsárból azokat az egyszerű lelkeket, akik halászattal, vadászattal küzdöttek a létért a ma Kis-Balatonnak nevezett tájon. A jellemző epizód, hogy Mosaburg templomát éppúgy, mint más nyugati és déli pannon templomot a salzburgi érsek szentelte fel, még nyoma nem volt egyházszakadásnak a szláv és latin kultúra együtt bontakozott, együtt lett ezen a tájon Európa bölcsője. Ez a szent hely hirdeti egyház és állam kelet és nyugat egyháziak és világiak, laikusok és lerikusok együtt cselekvését a holnapért. Ha a régészeti kutatások lehetőséget adnak, hogy ez a gazdag most még csak inkább föltételezett múlt föltárását üzenetével egyik jelentős zarándokhelye lehet keletnek és nyugatnak, találkozási pontja a szláv és a magyar kultúrának egyaránt.

Befejezésül hadd idézzem az egyik közös ünnepségünkön elhangzott beszéd néhány gondolatát: A szlovák-magyar együttgondolkodás és együttműködés egyik szép példájának lehetünk tanúi itt a Zalavári Történelmi Emlékparkban. Ez a megemlékező ünnepség úgy jöhetett létre, hogy vissza kellett nyúlnunk a múltba, abba az időbe, amikor megérkezett erre a tájra, a Várszigetre a testvérpár, Szent Cirill és Szent Metód. Életük példája és közös munkájuk mindig él és most is nagyon időszerű. A békére való törekvés és a testvéri együttélésre való buzdítás nagy eseménye jelenleg is fontos feladatunk. Jelen ünneplésünk erről akar tanúskodni. A feladat ma is ugyanaz, méltóságod adni múltunknak, megteremteni annak lehetőségét, hogy a nemzetek egysége fejlődjön, erősödjön. Kívánom, hogy Szent Cirill Szent Metód és Szent Gorazd valamint társaik példája és közbenjárása erősítse országaink közös erőfeszítéseit, mutassák meg hogy a sok bonyolult vallási és kulturális, polgári és nemzetközi problémák közepette hogyan kell életképes egységet építenünk. Zalavár üzenete mindannyiunknak szól: Építsük a nemzetek egységét, építsük a jövő Európáját!

Típus: 
Írás
Tartalom dátuma: 
kedd, 2013, január 1