2017 - Nagyböjt, Húsvét, Pünkösd

A Katonai Ordinariátus körlevele 2017 Nagyböjtjére

„Nem mindenki, aki azt mondja Nekem:

’Uram, Uram!’, megy be a Mennyek Országába,

csak az, aki megteszi Atyám akaratát,

Aki a Mennyben van”. (Evangélium Máté szerint 7,21)

Normális emberek gyakran mondják egymásnak: „szedd össze magadat”. Ilyenkor azt látjuk a másikon, hogy „szétszórt”, a körülmények által befolyásolt. Milyen gyönyörű ez a magyar mondat! Össze-szedni magunkat, az érzéseinket, vágyainkat, ösztöneinket, vagy hangulatainkat, mindezt az adott pillanat kedvéért, hogy valami nagyobbat, „magasztosabbat” tehessünk Isten dicsőségre, és a felebarát javára. Hogyan adhatnánk oda azt, ami nincs a birtokunkban, amit nem „szedtünk össze”.

Most a Böjt kezdetén erre hívunk minden jóakaratú embert: „szedjük össze magunkat”!

Mit is jelent mind ez? A kereszténység egyik alap tétele, hogy „par excellence”, (kiváltképpen) bűn, az önakarat követése. Így az engedelmesség lényegi kötelezettségünk, amivel „összeszedjük” az ösztönös vonzódásainkat, hangulatainkat és irányultságainkat, hogy Isten akaratát kövessük. Megtenni Isten akaratát azt jelenti, hogy engedelmeskedünk Neki. Az engedelmességnél nem feltétlenül látjuk a parancs értelmét, de bízunk a parancs kiadójában, és ezért cselekszünk, vagy nem cselekszünk. Az Istennek való engedelmesség olyan bizalmon, azaz hiten alapszik, ami mélységes meggyőződésből fakad az Ő kilétéről és szándékairól. Innen lehet megérteni, hogy miért mondja a Szentírás, hogy a „bűn törvényszegés” (János első levele 3,4). Isten törvényt ad és mi nem bízunk Benne, ezért nem engedelmeskedünk Neki. A Szentírás nyelvén a hit (piszteuó), alapvetően bizalmat jelent, így a hitetlenség pedig bizalmatlanság. A nagyböjti időben össze tudjuk szedni magunkat, hogy jobban bízzunk Istenben, és így hűségesebben teljesítsük az Ő Akaratát. Ennek eszköze az önmegtagadás. Ilyenkor bár van saját elképzelésünk, vágyunk, akaratunk, aminek tudatában is vagyunk, erről azonban lemondunk a remélt Örök Életért.

A böjt az önmegtagadás egyik formája, amikor valami jóról lemondunk valami jobb kedvéért, így a remény élteti. Manapság általában viszolyogni szoktak az „aszkézis” szótól, pedig az csak annyit jelent: gyakorlok valamit. A nagyböjti időben gyakoroljuk magunkat az önmegtagadásban, hogy Istennek jobban tudjunk engedelmeskedni. Természetesen a 21. században a kornak megfelelő módon kell az aszkézist gyakorolni. A lemondás kedvéért való önmegtagadás nagy luxus, helyette a körülményekben megnyilvánuló isteni akaratnak kell engedelmeskedni, amibe beletartozik az egymásnak való engedelmesség is: ne az legyen, amit én akarok, hanem az, amit te. Mind ez nem akaratgyengeség, hanem éppen az akarat diadala, amikor a „láthatatlan világ” kedvéért képesek vagyunk korlátozni magunkat. Ahogy múlik az emberiség és az Egyház ideje, egyre jobban megbizonyosodhatunk a szentírási mondat igazáról: „a látható múlandó, a láthatatlan viszont örök” (Második levél a korintusiaknak 4,18), éppen ezért kell „összeszedni” magunkat, hogy a láthatók helyes használatával készüljünk elő a láthatatlan Országra.

Minden Olvasónknak jó aszkézist kívánunk. Húsvét, a Föltámadás örömére csak azok számíthatnak igazán, akik összeszedik magukat és gyakorolják magukat a jóban.

 

A Katonai Ordinariátus körlevele 2017 Húsvétjára

Jézus földi élete során meghökkentő dolgokat mondott Önmagáról: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn10,30), vagy „aki Engem lát, látja az Atyát is” (Jn14,9) és még sok hasonlót. Ezek olyan kijelentések, amelyek a lényege csak a „modern ember” számára kétséges. A kortársak pontosan megértették, hogy Jézus szavai és tettei mit jelentenek. Az evangélista ezt így fogalmazza meg: „a zsidók még inkább Jézus életére törtek, mivel nemcsak megszegte a szombatot, hanem az Istent is Atyjának mondta, és egyenlővé tette Magát az Istennel.” (Jn5,18). (Kár okoskodnunk)

Jézus kijelentéseinek halálos súlya van, hiszen ezekért ölték meg, ugyanakkor a hívők reménye is ezekre a szavakra épül, de hogyan is ne hihetnénk Neki, Aki azt merte mondani: „Azért szeret Engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy ismét visszavegyem azt. Senki sem veszi el Tőlem: Én adom oda Magamtól. Hatalmam van odaadni, és hatalmam van újra visszavenni. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.” (Jn10,17-18) Akkor is, és az óta is sürgető kérdés: igazak-e ígéretei, nem hamisak-e szavai? Húsvét ünnepe, Jézus Föltámadása mindannak „hitelesítése”, amit földi élete alatt tett és tanított, Isten válasza kétségeinkre, csak el kellene fogadnunk ezt a „vigasztalást”.

Krisztusnak valóban volt hatalma oda adni az életét, ezt hirdeti minden feszület a világon. Jézus, ugyanis mint ember, hozzánk hasonlóan szeretetből oda tudta adni az életét másokért, ugyanakkor, mint Isten Fia nem volt Fölötte úr a „halál kényszere”, azt önként vállalta. Bár ezt mi emberek nem tudjuk megtenni, de értelmet tudunk adni a kényszerű halálnak, amikor szeretetből – Istenért, hazáért, vagy az emberekért – vállalni tudjuk azt. Ilyenkor „olyanok lehetünk, mint Isten”. (vö. Ter3,5)

Krisztus Föltámadása kinyilatkoztatta, hogy Ő valóságos Isten, mert vissza is tudta venni az életét, a halál nem uralkodhatott Fölötte. Mi emberek vagyunk, így az életünket nem tudjuk visszavenni, Istentől kapjuk vissza azt a föltámadásban. Ezért lehet bátorságunk, nem mindenáron ragaszkodni a földi életünkhöz.

A Megtestesülés következtében Jézus „a Föltámadott” mindörökké. Így az Istennel való remélt „boldogító találkozásunk”, a halálunk pillanata, a Föltámadott Krisztussal, az Ő föltámadt Testével való találkozás is egyben. Tehát nem csak a „fénnyel”, a „szeretettel”, hanem Krisztussal, Aki most is mintegy megölve van az Atya jobbján. Ő a halandóvá lett Isten, a mi Üdvösségünk, hogy így halhatatlanul szerethessük Őt.

Jézus Föltámadása a „garancia” arra a lehetetlennek tűnő ígéretére: „íme Én veletek vagyok minden nap a világ végéig”. (Mt28,20) Erre a meggyőződésre alapozva, az ősi keresztény köszöntéssel kívánunk olvasóinknak áldott Húsvétot: Krisztus föltámadt! Valóban föltámadt!

 

A Katonai Ordinariátus körlevele 2017 Pünkösdjére 

„Egyetlen történet sem kezdődik az elején”

Minden korábban kezdődik – a föltámadás a halállal – és később fejeződik be, akkor, amikor meg értjük azt, ami történt velünk. Ez a Szentlélek hatása. Jézus megígérte tanítványainak: „a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a Nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.” (Jn14,26). A Szentlélek által értik meg az apostolok azt, amit átéltek Jézus mellett. Képzeljük el és nézzük a Szentírást, hogy Jézus mennybemenetele után és Pünkösd előtt a tanítványok tíz napon át rettegtek, bezárkóztak, hogy nehogy ők is úgy járjanak, mint Mesterük. Mindent tudtak: Jézus halálát, Föltámadását, de ez csak a félelemhez volt elég, úgy, mint ahogyan a Jakab levél írja: „Hiszed, hogy egy az Isten – és jól teszed. De az ördögök is hiszik ezt – és mégis remegnek!” (Jak2,19). Az apostolok rémesen egyedül maradtak, Jézus már nincs velük érzékelhető formában, a Vigasztaló Szentlélek pedig még nem jött el. A Szentlélek nélkül holt tudás minden ismeret Istenről.

Most azonban megünnepeljük a Szentlélek kiáradását, Akinek működését a hatásaiban lehet „tetten érni”. A keresztségben és a bérmálásban mi is megkaptuk a Szentlelket, ezért ismerjük az Istent, és tudjuk Őt Atyának szólítani. A lelkiismeretünk szava is az Ő működése bennünk, de ott a figyelmeztetés: „A Lelket ki ne oltsátok”. (1Thessz. 5,19), hiszen „hitünket „törékeny cserépedényben hordozzuk” (2Kor 4,7). A Szentlélekkel együtt kell működni, van ugyan Istennek ellenállhatatlan, „különös kegyelme”, mint amilyen Pál apostolt érte a damaszkuszi úton, de erre nem lehet építeni. Isten nem helyezett ránk elviselhetetlen terheket, de épít az együttműködésünkre.

A pünkösdi csoda az Evangélium hatékonyságának a jele, amikor mindenki a maga nyelvén értette az apostolok szavait (vö. ApCsel2.fej.). Ez a csoda na is folytatódik, amikor az Egyház minden kor, minden kultúra emberének nyelvén hatékonyan tudja hirdetni Isten nagy tetteit. Minden megtérés a Szentlélek hatása, Ő irányítja szívünket Isten felé, mégis Rá figyelünk legkevésbé a Szentháromsági Személyek közül. Ő az Atya ajándéka, s ez az ajándék fejti ki a hatását bennünk a bölcsesség, a jótanács, a tudomány, az Isten-félelem, a jámborság, a lelkierősség és az értelem Lelke.

Figyeljünk a Szentlélek jelenlétére, Jézus mondta: „A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.” (Jn3,8). A Szentlélek általunk és bennünk akar tevékenykedni.

Áldott Pünkösdöt kívánunk minden olvasónknak: „A Lelket ki ne oltsátok!”

Típus: 
Körlevél
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, március 1