Rádióműsor - 2017. október 18. - 230. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2017. október 18-ai műsor (230. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/65837

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 230. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Uram, segíts nekünk, hogy mindig emlékezzünk arra a napra, amikor megismerkedtünk és megszerettük egymást. Segíts mindig meglátni a jót a társamban. Segíts, hogy közösen tudjuk megoldani gondjainkat, segíts kimondani egymás iránti érzéseinket, tudjunk bocsánatot kérni egymástól. Uram, kezedbe adjuk házasságunkat. Ámen.” – A házastársak imájával köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Nem véletlen az idézet, hiszen a mai adásban szó lesz a Katolikus Tábori Szolgálgat által rendezett családerősítő lelkigyakorlatról, amelyet hétvégén tartottak a balatonakarattyai honvéd üdülőben. A mai adásban majd Bíró László katolikus tábori püspököt hallják, aki vezette ezt a lelkigyakorlatot.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, amelyet ezúttal is Bőzsöny Ferenc tolmácsol hallgatóinknak.

 

Hogyan maradhat türelmes a munkából fáradtan hazatérő édesapa vagy édesanya a család többi tagjával? Milyen útravalót adhat a szülő, amikor gyermeke kikerülve az otthon falai közül hazugsággal, léhasággal, szabadossággal vagy erkölcstelenséggel találhatja magát szemben? Hogyan szilárdulhat meg hitünk, Istenbe vetett bizalmunk, következetesen használt értékrendünk? Nos, ezekre a kérdésekre is választ kaphattunk mi, akik részesei voltunk a Katolikus Tábori Püspökség által, hagyományosan ilyenkor októberben megtartott családerősítő lelkigyakorlatnak, civilek és katonák, feleségek és férjek, akik gyermekeikkel három napra a lelki megerősödés, a házassági élet formálása, a gyermeknevelés jobbító szándékával utaztak el a balatonakarattyai honvéd üdülőbe. Bíró László katolikus tábori püspökkel beszélgettem a lelkigyakorlat végén.

Atya, akik ezen a családerősítő hétvégén részt vesznek, úgy gondolom olyan útravalót kapnak a te szavaid által, amit a hétköznapi életben kamatoztatni tudnak.

- Azt gondolom, nagyon fontos az, hogy az emberek gondolkodjanak és imádkozzanak, mert a hitnek az alapja az a személyes kapcsolat Istennel. Azt nem lehet senkinek beletölteni az agyába vagy a szívébe, azt mindenkinek magának kell megtennie. Az idei együttlétünk nagy élménye számomra az, hogy ebben a csapatban van egy kis mag, aki már világosan tudja, hogy mire jön, és azt várja, amit kap. Van egy hordozó csapat, aki tud integrálni. Nagyon nagy reményem van ezzel a lelkigyakorlattal kapcsolatosan. Az Úrjézus mindig kicsiben gondolkodott, azt mondta: Ti vagytok a föld sója, a hegyre épült város, a tartóra helyezett mécses. Mintha ez az evangéliumi igazság valósulna itt a honvédség ölén, hogy van néhány ember, aki ezt a meghívást számon tartja, akinek ez fontos, itt van és olyan is van, akit már ők hívnak meg. Remélem, hogy valami kovászosodási folyamat elindul lassacskán a honvédség ölén, akik nem csak reprezentálnak, hanem őszinte szívvel keresik az Istent. Lassan, ebben a hét évben, mióta itt vagyok, látom azt, hogy sok rétege van a honvédségnek is. Van az erős, diktatúra idején felnőtt, legtöbbször már nyugdíjas rétege, akikben ugyan ellenállás nincs, de zűrzavar van. A következő nemzedék talán már kételkedett annak idején is magában a diktatúrában, abban az ideológiában, amit kaptak és ocsúdik. Van egy következő generáció, aki épp úgy néz ki, mint a széles társadalom, akinek már semmit nem mond a vallás. Ugyanakkor mégis, ebből a generációból is megjelenik a lelkigyakorlaton néhány. Nem tudom, hogy a jó Isten mit kezd velünk, de annyit tudok, hogy szívesen jönnek el az emberek erre a lelkigyakorlatra. Én magam is szívesen szólok hozzájuk és bízom benne, hogy jövőt építünk.

Atya, integrációról beszéltél. Hogy látod, hogy minek van jövője itt a honvédségen belül? Annak, hogy akár éppen egy ilyen lelkigyakorlat okán bővüljön a csoport újabb tagokkal, vagy pedig annak van realitása és azt tartod fontosnak, hogy a helyőrségekben lévő lelkészek a saját maguk környezetében bővítsék olyan lelkületű embereknek a csoportját, akik vallásos érzületűek és fölvállalják ezt? 

- Sok álmom van. Hozott anyagból dolgozunk. Én azt gondolom, mind a kettő fontos, a bővülés is és a mélyülés is, de a mélyüléssel kezdődik. Azt gondolom, hogy az ilyen lelkigyakorlatba vagy épp a KTP Baráti Kör munkájába bekapcsolódó katona, ha visszamegy a helyőrségébe és lassan-lassan meg tudja sejtetni, hogy itt nem jámborkodásról van szó, hanem az ember nemesítéséről, az ember fölemeléséről, a teljes emberben való gondolkodásról, akkor lassan talán a helyőrségekben is kialakul egyfajta bizalom Isten iránt, a lelkész iránt. Akkor fog megvalósulni az, amiről álmodok, hogy minden helyőrségben legyen egy kis hordozó mag, mint ahogy ennek a lelkigyakorlatnak is lett egy kis magja.

Küzdeni kell, hogy megnyerjenek embereket a tábori lelkészek vagy pedig olyan világot élünk, amikor az ember rákényszerül arra és talán nyit is a tábori lelkészek felé? 

- Azt látom, hogy a katonaság körében - mert emberek -, egyfajta transzcendencia iránti éhség jelenik meg. Tehát én azt élem meg személy szerint, hogy én bárhol vagyok, valamiféle pozitív hozzáállás van a tábori lelkészhez vagy tábori püspökhöz. Soha nem éltem meg azt, hogy minek ide ez a csuhás, mit akar itt közöttünk, hanem inkább, mert az ember, ember, eredendően van benne egy vágy az isteni világ felé, a más dimenzió irányába, amit egy pap megjelenít. Ez a vágy megjelenik. Nem gondolnám, hogy erőlködni kell, de hitelesen jelen lenni igen. A hiteles jelenlét, a hiteles közelség az, ami igazából elvezethet Istenhez vagy a tábori lelkészhez. Nyilván nem az a cél, hogy hozzánk eljussanak az emberek, hanem az, hogy Istenhez eljussanak. Bennem János levelének szava az, ami nagyon eligazító. Azt mondja: Legyetek követőim, mint ahogy mi Krisztus követői vagyunk. Legyetek közösségben velünk, mert mi közösségben vagyunk vele. Olyan lelkipásztorkodásról álmodok, ahol a lelkipásztor élő közösségben van az Istennel, és aki hozzáfordul, az az Istennel kerül közösségbe őmiatta is. 

Még abban a világban is, amely én központú?

- Igen, de azt gondolom, az igazi Istennel való találkozás az mindig kivetkőzteti az embert az én központúságból. Mindig a tábori jelenet jut eszembe ilyenkor, amikor Péter apostol megtapasztalja Jézusban az istenséget és fölkiált: Építsünk itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet! Önmagáról megfeledkezik. Többes szám első személyben beszél, és magát elfelejti. Azt gondolom, hogy az igazi vertikális élmény mindig kiléptet az individualizmusból, s mindig közösségivé formál bennünket. Ezt kéne megértenie a honvédségnek és a társadalomnak is, hogy az Istenre találás az mindig közösséget teremt a másik emberrel is.

Mi vezet oda, mi lesz az az élmény? Hiszen itt a családerősítő hétvégén is felvetette az egyik házaspár a gyermeknevelés kapcsán, egy kicsit kételkednek, hogy maradhat-e azt a vallási értéket követő gyermekként, mint ahogyan elhagyja a családot?

- Azt gondolom, hogy nagy vágyódás kell Isten iránt. Nekünk, a felnőtt társadalomnak kell nagyon hitelesnek lenni. Engednünk kell, hogy az Isten megtaláljon, és ha ő megtalál bennünket, akkor az emberek is megtalálnak bennünket. 

A példamutatás elég szülői részről?

- Nem tudunk többet tenni. Ha ez megvan, akkor megvan a reményünk, hogy meg tudjuk tartani a gyermekeinket. Talán ebben a hétvégében is ez történik, hogy közelebb kerülünk Istenhez és közelebb kerülünk egymáshoz is. Ha egymáshoz közelebb kerülünk, mint ahogy történik is, az itt lévő gyerekek is közelebb kerülnek egymáshoz, tehát lehet, hogy növekszik egy következő generáció, akik már az Istenben tartoznak össze. Abban reménykedek, hogy kovászként, sóként, világosságként itt tudunk lenni a társadalom egy szűk szegmensében és ez a só, kovász lét, ez hat valahol. Elfeledjük, amiről Benedek pápa mindig elmélkedik, az egyik könyvének a címe is erről szól: a mustármag reménye. Bennem a mustármag reménye él. A fa öreg, kiszáradhat, de apró hajtás jelenik meg és talán épp ez az apró hajtás éled az öreg törzsön.

Szeretném jelezni azoknak a Magyar Honvédségben dolgozó hallgatóimnak, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy legközelebb eljöjjenek erre a lelkigyakorlatra, hogy a következő találkozó időpontja 2018. szeptember 28-30-a lesz. Forduljanak bizalommal a tábori lelkészekhez a helyőrségekben, tájékozódjanak a püspökség honlapján, amely a www.ktp.hu oldalon olvasható. Felhívom hallgatóink figyelmét arra, hogy következő adásunkban majd részleteket hallanak a családerősítő hétvége fontosabb gondolatairól, Bíró László katolikus tábori püspöktől.

 

Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását folytatjuk. Ezúttal is Bőzsöny Ferenc tolmácsolja hallgatóinknak a tábori lelkész, író gondolatait.

augusztus 16.

Az emberek egymás után jönnek hozzám az elmúlt három beszéd hatására. Hát mi ez? Semmivel nem beszéltem sem rosszabbul sem jobban, mint eddig. Mi történt? Kiderült a második, harmadik után, hogy ugyanaz az ok a velem való beszélgetésre. Nagyon egyszerű: a mindenütt fellelhető tisztességese utálja az egész háborút, utálja a fegyelmetlen aktív tisztikart, utálja a farizeus tábori lelkészeket /már az aktívakat értem/ utál mindent, ami nem nyugtatja meg ebben a szörnyű idegesítő kilátástalan világban.
Természetes, hogy mikor az ember új hangot hall, felfigyel rá. És ha ez az új hang még akar is mondani neki valamit, és ez a hang nem fogja pártját a hatalmon levőknek, nem nyal, akkor kezd az új hang felé vonzódni. Hát ez az egyszerű eset történik most itt.
Mennyi becsületes embert ismertem meg négyszemközti beszélgetésben. Ha ez mind össze tudna fogni!
De nem tehet semmit, mert a szervezettség paragrafusai rögtön halálbüntetést mérnének rá. Pedig az volna a legésszerűbb. Csak annak a feltételezésével lehetne valamit kezdeni, ha beszervezhetnénk az egész hadosztályt, illetve legalább egy ezredet.
Lassan, óvatosan megemlítettem néhánynak a tervemet.
De mivel nem ismerem őket annyira, hogy nyíltan beszélhetnék velük, személytelenül puhatolóztam náluk. Volt, aki romantikusnak, volt, aki tragikusnak minősítette.
Azt kellene valahogyan összeegyeztetni, hogy teljes mértékben megmaradjon a becsület, de ne kelljen átmenni az oroszokhoz a magunk jószántából. Meg kell támadni a németeket, de ugyanakkor biztosítani, hogy valahova elmenekeülhessünk. De ez sem lehetséges, mert a hazaáruló nyilasok észrevennék a tervünket. Le kellene lőni őket, hogy addig elnémítsuk őket, amíg végre tudnánk hajtani a tervet. Ha pedig, mint hazaárulót rajta kapnának, mégis a magunk életét kellene mentenünk az ő életük fejében.
De marad még néhány bujkáló kommunista. Ezek is éppen ilyen problémát okoznak, mert most is esztelenül Moszkvát emlegetik. Tehát ezekre sem lehetne számítani, mert az ilyenek szintén hazaárulók.
Még az átállással is kibékülnénk, de csak úgy, ha nem hagynánk űrt a területünkön, hogy hátba támadhassák a bajtársainkat. Nem vennénk a lelkünkre, hogy egyetlen hősi halott is legyen mi miattunk.
Egyszóval így kavarog bennünk mostanában a helyzetünkkel kapcsolatban a lehetőségek sorozata. Minél több emberrel ismertetem a tervemet, annál jobban tisztul. De annál több nehézség merül fel.
A legelsők közé tartozik az átállással kapcsolatban az, hogy ha a kommunisták lesznek urai a hazánknak, minden becsületes magyart ellenségüknek fognak tekinteni. Ez közmeggyőződés. Tehát egyetlen mozdulattal sem szabad siettetnünk azt, hogy az oroszoknak kedvezzünk. Magyarok akarunk maradni az utolsó csepp vérünkig.
Nem vetem el a gondolatot. Majd több és több emberrel közlöm, eskü alatt. Eddig még teljes a szótartás.
Egyénileg már sokszor átmehettem volna, de becstelenségnek tartom az esküszegést. Tehát fel sem merült bennem, hogy foglalkozzam a lehetőségével. Csak azért merült fel bennem a gondolat, mert ezek az átkozott germánok napról-napra jobban tanújelét adják annak, hogy fékezhetetlen vadállatok. Úgy gyűlölnek bennünket, mintha miellenünk kellene harcolniuk. Olyan fölénnyel pofáznak a háborúról, mintha nem ők vesztették volna el ezt a háborút, hanem bárki más. Pedig igaza volt Kamillnak, mikor egyik matematikaórán hátrafordult a táblától és azt mondta: Fiuk, ma vesztették el a németek a háborút. A sztálingrádi csata hírének vételekor mondta. Sokszor eszembe jutnak ezek a prófétikus szavai.

 

Köszönöm a figyelmüket, hogy velünk tartottak, megtiszteltek bennünket. Tegyék ezt majd egy hét múlva is, akkor jelentkezünk újabb hírekkel. Többek közt folytatjuk majd beszámolónkat a családerősítő lelkigyakorlatról, Bíró László katolikus tábori püspök mondja el gondolatait. Hallanak majd Rozsé atyáról, aki a lelkészi szolgálatról mesél majd nekünk, méghozzá arról, hogy a misszióban milyen feladatot látnak el. A családért mondott imával kezdtem mai adásunkat, így azzal zárom, méghozzá egy imát hallanak a családért Szent Józsefhez. Ezzel köszönöm meg a figyelmüket és kívánok további tartalmas rádiózást, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Szent József légy házunk ura, kis családunk patrónusa.
Egyetértés, hű szeretet egyesítse szíveinket.
Az ég felé mutass utat, gyámolítsd az ellankadtat.
Küzdelmekben légy segélyünk, erényekben példaképünk.
Átadjuk a ház kulcsait, oltalmazd és védd lakóit.
Zárd ki mindazt ami káros, ami üdvünkre hátrányos.
Engedd be az Isten áldást, minden jóban gyarapodást.
Ajánlj minket Jézusodnak, szeplőtelen Szűz Arádnak, hogy
családunk kisded háza Názáretnek legyen mása. Ámen.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, október 18