Rádióműsor - 2017. október 25. - 231. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2017. október 25-ei műsor (231. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/65928

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 231. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Bízzál Krisztusban őszintén. Akkor hiába tombol a vihar: Te állni fogsz.” – Stephan Neill gondolataival köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

• Mai adásunkban hallják majd Bíró László katolikus tábori püspököt, aki a család fontosságáról beszélt előző adásunkban is, felidéztük a családerősítő lelkigyakorlaton mondott gondolatait. A vele készített interjúból idézek, azt követően pedig a lelkigyakorlat egyik foglalkozásának részletét hallják. Felhívom hallgatóink figyelmét, hogy karácsonyig valamennyi adásban hallanak majd részleteket ebből a lelkigyakorlatból és talán hozzájárulunk ahhoz, hogy hallgatva az Inter arma caritas adását, Bíró László katolikus tábori püspök gondolatait, lelkileg megerősödve érkezzünk karácsony szent ünnepéhez.
• Kálinger Roland, Rozsé atya, a misszióban betöltött lelkészi hivatásról, lelkészek szerepéről beszél majd Takács Vivien interjújában.
• Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, ezúttal is Bőzsöny Ferenc tolmácsolásában.

Adásunk tartalmából először röviden:

- A Szentlélekhez való viszonyunk tulajdonképpen ez a várakozás. A szeretetnek a tulajdonsága ez, hogy aki szeret, az mindig várja azt, akit szeret. Az egész házasságnak is ez a titka. Mert külső gesztusaiban mit tud változni? Mindig nem tud új lenni. De mégis új tud lenni, mert két személyről van szó és ezért mindig új lesz minden a házasságban is. 

- A katonával könnyű, hiszen ott élünk kint együtt. Viszont, hogy a katonán keresztül elérjem a családot, megkérdezem, hogy hogy van a családod, miről szoktál beszélgetni a feleségeddel, mikor beszéltél utoljára Skypeon a gyerekeddel? Fontos, hogy fönntartsa a tábori lelkész azt a tudatot a katonában, hogy szeretik őt és várják haza.

- A vezérőrnagy ma este körülbelül másfél órát beszélt velem. Szegény ember, ő sem tudja kiönteni a panaszát másnak, mint a szürke bencés papnak. Állandóan ellentétben él a hivatásával, a kötelező fegyelemmel és a józan eszével.

 

Bíró László katolikus tábori püspök

- Amikor a lélek ott van a mindenség fölött, az amorf, a cél nélküli anyag fölött lebeg, akkor az irány nélküli, a forma nélküli megváltozik. Az irány nélküli irányt lel, a forma nélküli alakot vesz föl. Ez a teremtő lélek, a kreátor. Amikor a keresztény ember a Szentlelket hívja segítségül, akkor ezt kéri, hogy teremtsen bennünket meg a Szentlélek. Amikor az apostolok együtt vannak első pünkösdkor abban a bizonyos emeleti teremben, ami valószínűleg egyezik az utolsó vacsora termével, akkor csupa olyan ember várja ott a Szentlelket az első pünkösdkor, akik már megkapták a Szentlelket. Mária és az apostolok is megkapták, belépett hozzájuk, Jézus rájuk lehelt: „Vegyétek a Szentlelket” , és mégis várják. Az igazi élő kapcsolat az mindig várakozás. Szülők vagytok mindnyájan, ti mindig a gyerekeiteket várjátok, különösen, ha felnőtté válik. Pedig a tiétek, mégis mindig várjátok. A Szentlélekhez való viszonyunk tulajdonképpen ez a várakozás. A szeretetnek a tulajdonsága ez, hogy aki szeret, az mindig várja azt, akit szeret. Az egész házasságnak is ez a titka. Mert külső gesztusaiban mit tud változni? Mindig nem tud új lenni. De mégis új tud lenni, mert két személyről van szó és ezért mindig új lesz minden a házasságban is. 
Nagyon fontos az, hogy az emberek gondolkodjanak és imádkozzanak, mert a hit alapja az a személyes kapcsolat Istennel. Azt nem lehet senkinek beletölteni az agyába vagy a szívébe, azt mindenkinek magának kell megtennie.
Nagyon nagy reményem van ezzel a lelkigyakorlattal kapcsolatosan. Az Úrjézus mindig kicsiben gondolkodott, azt mondta: Ti vagytok a föld sója, a hegyre épült város, a tartóra helyezett mécses. Mintha ez az evangéliumi igazság valósulna itt a honvédség ölén, hogy van néhány ember, aki ezt a meghívást számon tartja, akinek ez fontos, itt van, és olyan is van, akit már ők hívnak meg. Remélem, hogy valami kovászosodási folyamat elindul lassacskán a honvédség ölén, akik nem csak reprezentálnak, hanem őszinte szívvel keresik az Istent.
Nem tudom, hogy a jó Isten mit kezd velünk, de annyit tudok, hogy szívesen jönnek el az emberek erre a lelkigyakorlatra. Én magam is szívesen szólok hozzájuk és bízom benne, hogy jövőt építünk.
Lassan talán a helyőrségekben is kialakul egyfajta bizalom Isten iránt, a lelkész iránt. Akkor fog megvalósulni az, amiről álmodok, hogy minden helyőrségben legyen egy kis hordozó mag, mint ahogy ennek a lelkigyakorlatnak is lett egy kis magja.
Azt látom, hogy a katonaság körében - mert emberek -, egyfajta transzcendencia iránti éhség jelenik meg. Azt élem meg személy szerint, hogy én bárhol vagyok, valamiféle pozitív hozzáállás van a tábori lelkészhez vagy tábori püspökhöz. Soha nem éltem meg azt, hogy minek ide ez a csuhás, mit akar itt közöttünk, hanem inkább, mert az ember, ember, eredendően van benne egy vágy az isteni világ felé, a más dimenzió irányába, amit egy pap megjelenít. Ez a vágy megjelenik. Nem gondolnám, hogy erőlködni kell, de hitelesen jelen lenni igen.
Bennem János levelének szava az, ami nagyon eligazító. Azt mondja: Legyetek követőim, mint ahogy mi Krisztus követői vagyunk. Legyetek közösségben velünk, mert mi közösségben vagyunk vele. Olyan lelkipásztorkodásról álmodok, ahol a lelkipásztor élő közösségben van az Istennel, és aki hozzáfordul, az az Istennel kerül közösségbe őmiatta is. 
Azt gondolom, az igazi Istennel való találkozás az mindig kivetkőzteti az embert az én-központúságból. Mindig a táborhegyi jelenet jut eszembe ilyenkor, amikor Péter apostol megtapasztalja Jézusban az istenséget és fölkiált: Építsünk itt három sátrat, neked egyet, Mózesnek egyet és Illésnek egyet! Önmagáról megfeledkezik. Többes szám első személyben beszél, és magát elfelejti. Azt gondolom, hogy az igazi vertikális élmény mindig kiléptet az individualizmusból, s mindig közösségivé formál bennünket. Ezt kéne megértenie a honvédségnek és a társadalomnak is, hogy az Istenre találás az mindig közösséget teremt a másik emberrel is.
Azt gondolom, hogy nagy vágyódás kell Isten iránt. Nekünk, a felnőtt társadalomnak kell nagyon hitelesnek lenni. Engednünk kell, hogy az Isten megtaláljon, és ha ő megtalál bennünket, akkor az emberek is megtalálnak bennünket. 

A példamutatás elég szülői részről?

- Nem tudunk többet tenni. Ha ez megvan, akkor megvan a reményünk, hogy meg tudjuk tartani a gyermekeinket. Tehát lehet, hogy növekszik egy következő generáció, akik már Istenben tartoznak össze. Abban reménykedek, hogy kovászként, sóként, világosságként itt tudunk lenni a társadalom egy szűk szegmensében és ez a só, kovász lét, ez hat valahol. Elfeledjük, amiről Benedek pápa mindig elmélkedik, az egyik könyvének a címe is erről szól: a mustármag reménye. Bennem a mustármag reménye él. A fa öreg, kiszáradhat, de apró hajtás jelenik meg és talán épp ez az apró hajtás éled az öreg törzsön.

 

Megszólalt már több alkalommal itt az Inter arma caritas adásában Kálinger Roland, Rozsé atya, aki ezúttal a misszióban betöltött lelkészi hivatásról, a katolikus tábori lelkészek munkájáról mesél Takács Vivien mikrofonja előtt. 

- Nagy szeretettel köszöntök mindenkit, s köszöntöm azokat a bajtársakat is, akikkel voltam együtt misszióban. Ugyanis itt ülnek olyan emberek, akikkel bizony fél évet lehúztunk külszolgálatban. Egy tábori lelkész élete a misszióban. Ez a kép Vietnámban készült, amerikai tábori lelkész félig-meddig látszik a képen, akinek a parancsnokai megparancsolták, hogy hagyja el a helyszínt, hagyja el a sebesült katonákat. Nem hagyta el a helyszínt a parancs ellenére, ott maradt a sebesült katonákkal és őt is megölte az ellenség. Az ő boldoggá avatása most folyik, tehát nemsokára lesz olyan tábori lelkész, akit a szentek között tisztelhetünk.

Kaptam egy remek előadás címet, aminek nagyon örültem: Egy tábori lelkész élete a misszióban. A misszió a tábori lelkész munkájában a habos torta. Ott mindent kipróbálhat, ott mindenre lehetőség van, mindenki keresi, mindenki vele akar beszélgetni, mindenkinek segítségre van szüksége, s a tábori lelkész feladata igazából az, hogy rendelkezésére álljon mindenkinek, mindenben. Amilyen segítségre szüksége van az embereknek, arra a tábori lelkésznek készen kell állni.

Mi okozza a legnagyobb kihívást?

- A misszió parancsnokának, a Magyar Honvédség vezetőségének, a tábori lelkésznek és minden katonának az az elsődleges és legfontosabb egy misszióban, hogy annyian jöjjünk haza, ahányan kimegyünk, veszteség nélkül teljesítsük a missziót. A második legfontosabb dolog, hogy sérülés nélkül teljesítsük a missziót és elsősorban nem a kéztörésekre, vagy a lábtörésekre gondolok, hanem arra, hogy az ember lelkileg épen jöjjön haza. Úgy, ahogy a családja kiengedte, hogy ne sérüljön az ember lelke, a gondolkodásmódja, ne sérüljön a családi egysége a katonának. Talán az a legfontosabb, hogy misszió alatt nem csak a katonával, hanem a katona családjával is foglalkoznia kell a tábori lelkésznek. A katonával könnyű, hiszen ott élünk kint együtt. Viszont, hogy a katonán keresztül elérjem a családot, megkérdezem, hogy hogy van a családod, miről szoktál beszélgetni a feleségeddel, mikor beszéltél utoljára Skypeon a gyerekeddel? Fontos, hogy fönntartsa a tábori lelkész azt a tudatot a katonában, hogy szeretik őt és várják haza.

Milyen szerepet tölt be a vallás egy katona életében egy misszió folyamán?

- Van az a mondás, hogy zuhanó repülőgépen nincsen hitetlen, ateista ember. Azt hiszem, hogy a misszió, mint minősített helyszín, minősített környezet, az emberből sokkal inkább a felszínre hozza a lelki értékeket, a hit iránti vágyat és ragaszkodást. Jobban megnyílnak a katonák. Igaz, bezártságban élünk egy katonai táboron belül, de ez a bezártság hozzásegíti őket ahhoz, hogy a mindennapi pörgésbe, rutinba ne vesszenek el, hanem tudjanak egy kicsit befelé fordulni és magukra figyelni. Ilyenkor jönnek elő a régi vágyak: Atya, engem nem kereszteltek meg, szeretnék megkeresztelkedni; Otthon szeretnék egyházi házasságot kötni, elvállalod-e, felkészítesz-e engem erre?; Azt hiszem, ha nem is a legelső helyen szerepel a katonák életében a hit, de missziók során mindig előbbre helyeződik egy picivel, vagy kinél-kinél sokkal.

Említette, hogy három misszióban volt. 

- Azt mondta Berta Tibor ezredes úr, hogy a fokozatosság elvét tartsuk be. Amikor tábori lelkész lettem, rögtön következő évben, Szarajevóban voltam kint misszióban, ahol elsőre nagyon érdekes tapasztalataim voltak. Egy kicsit idegenvezetőnek, kultúrprogram felelősnek, tábori lelkésznek és szórakoztató központnak kellett lennem. Amit a parancsnok rám bízott, vetélkedők megtartása, kirándulások megszervezése, egyházi liturgiák, szentmisék, keresztelők, felkészítések működtetése, minden hozzám tartozott. A következő misszióm az már a mélyvíz volt, Afganisztán. Nagyon érdekes volt a kontraszt a két misszió között. Szarajevóban elvittem szabad hétvégéken a katonákat kirándulni, aztán Afganisztánban belecsöppentünk egy hadszíntérbe, ahol szigorú szabályok szerint lehetett elhagyni a tábort és szinte az egész missziót a tábor falain belül kellett tölteni. Utána jött megint egy kis Balkán, Koszovó, ami szintén más volt, mint az előző kettő. Nincs két egyforma misszió, nincs két egyforma helyszín. Még akkor se, ha esetleg ugyanoda megy vissza az ember. Kollégák mesélik, hogy két koszovói misszió is ég és föld volt. Arra kérem a kedves híveket, testvéreket, hogy imádkozzanak a katonáinkért, hiszen Istent és a hazát szolgálják ezek a fiatalemberek, fiatalasszonyok, fiúk, lányok. Imádkozzanak a katonákért, mert ha a katonának van egy biztos háttere, érzi, hogy szeretik, elismerik őt, akkor könnyebben végzi itthon vagy külszolgálatban a munkáját.

Kálinger Roland, Rozsé atyát hallották. Felhívom figyelmüket arra, hogy következő műsorunkban foglalkozunk majd ezzel az előadással. Hallják majd Rozsé atya gondolatait, amelyet a katonákkal osztott meg a lelkészek szerepéről a misszióban.

 

Folytatjuk Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének felolvasását, amelyet ezúttal is Bőzsöny Ferenctől hallanak. 

augusztus 16.

- Meggondolatlanul adják ki a parancsot, lelkiismeretelenül hajtják végre, és megoldatlanul hagynak sok körülményt. Tehát senki semmit sem lát, és így nem is tud kiigazodni. Csak annyi a biztos, hogy indulunk. Hogy hova, azt majd útközben meglátjuk, mint eddig is többször.
A vezérőrnagy ma este kb. másfél órát beszélt velem. Szegény ember, ő sem tudja kiönteni a panaszát másnak, mint a szürke bencés papnak. Mind jobban becsülöm ezért Németh Bélát. Állandóan ellentétben él a hivatásával, a kötelező fegyelemmel és a józan eszével. Ez a józan ész nehezíti meg neki a legkisebb parancs végrehajtását is, amelyik felülről jön. Mert valahogy úgy vagyunk, mint mi a gimnáziumban a tankönyvekkel. Hiába tudtuk, hogy van jobb tankönyv is, de nekünk a Szent István Társulat könyveit kellett tanítanunk. Hát Béla bácsi is így van ezzel. Telefonál, egy kicsit elfordítja a parancsokat, lassan hajtja végre, nem jelenti azonnal vissza. Mind-mind alkalmas arra, hogy időt és embert nyerjünk. Elgondolható, ha én, a senki, szinte cimborasággal azt mondom a legfőbb parancsnokomnak: Vezérőrnagy úr, legyen szabad tisztelettel megjegyeznem, hogy nagy marha lehet, aki ilyen parancsot ad ki. 
Szegény Béla bácsit nem terhelem a piszkos ügyekkel. Pedig az egyiknek hányszor előhozta a nevét, és az ostoba tetteit. De nem akarok visszaélni a helyzetemmel, hogy ezt a jellemtelen embert méltón befeketítsem. Kirúgatni úgy sem tudnám.

 

Köszönöm, hogy ismét megtiszteltek figyelmükkel. Egy hét múlva jelentkezünk majd, akkor is legyenek hallgatóink. Felhívom figyelmüket, hogy az interarma@mariaradio.hu elektronikus postacímen várom hallgatóink véleményét, gondolatait adásunkkal kapcsolatban. Lukács evangéliumából vett idézettel búcsúzom önöktől, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, október 25