Rádióműsor - 2017. november 01. - 232. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET2017. november 01-ei műsor (232. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/66034

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 232. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Csillaghálóban hányódunk
partravont halak,
szánk a semmiségbe tátog,
száraz űrt harap.
Suttogón hiába hív az 
elveszett elem,
szúró kövek, kavicsok közt
fuldokolva kell
egymás ellen élnünk-halnunk!”

Pilinszky János Halak a hálóban című versének néhány sorával köszöntöm önöket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják. Mai adásunkhoz is tartalmas perceket kívánok!

• Mai adásunkban hallanak majd egy imát az elhunyt katonákért.
• Egy már bemutatott interjúban arra a fiatal hölgyre emlékezünk, aki önszorgalomból katonasírokat, emlékoszlopokat ápolt és tett rendbe.
• Folytatjuk a családerősítő lelkigyakorlaton Bíró László katolikus tábori püspök által elmondott gondolatokat. 
• Hallanak majd a tábori lelkészi hivatásról is. 

Egy tavalyi eseményen, kegyeleti gyertyagyújtáson elmondott imát hallanak Berta Tibor ezredes, általános helynöktől, amelyet az elhunyt katonákért mondott.

- Gyertek majd ki a síromhoz világítani! Nem azért, hogy engem lássatok vagy én lássalak titeket, mivel a föld betömi a szemem, hanem, hogy a saját arcotokra hulljon a gyertya világa. Halottak napjának gyertyái, az egyház hagyományának és történelmének fényei, mint Jézus Krisztusnak, a világ világosságának a jelképei az emlékezés fájdalmas szomorúságában is a remény örömével világítják meg és akarják megvilágítani most is a mi arcunkat is, azzal a reménnyel, ahogyan te Urunk és Örökkévaló Istenünk, nézed ezt a világot és nézed benne az embert. A Te reményed, az evangélium, az örömhír reménye az egyedüli Urunk, mely igazán meg tudja világítani és világosítani a szívünket, a lelkünket, az arcunkat, a szellemünket. Ezt a reményt kell vagy kellene teljesen és bátran átölelnünk, mely nem más, mint a te jóságod és irgalmad megmutatkozása Urunk, mely felülmúlja a mi emberi számításainkat, és semmi másra nem vágyik, csak arra, hogy minden ember üdvözüljön! Örök reménységet adó szeretetedben Urunk, nem érdemeinket nézed, nem is tetteink szerint bánsz velünk, hanem egyedül irgalmadnak határtalan nagylelkűsége szerint. Minden vétkünk, a Tőled való elfordulásaink és meneküléseink Urunk, még erősebbé változtatják a Te szeretetednek a tüzét, ennek a tűznek a fényét és melegségét, mert még erősebb vággyal szeretnéd, hogy újra a tieid legyünk, mint üdvözítő tervednek a részesei. Szent Fiadban, Jézus Krisztusban, a világ világosságában végtelenül jónak tártad föl magadat előttünk. Olyan jóságnak, aki nem csupán önmagában jó, hanem aki értünk, emberekért jó. Aki szeret és keres minket, aki gondol ránk, aki ismer és vár bennünket. Ezzel a reménnyel gyújtsuk majd meg gyertyáinkat katona halottainkért, akiket a Te végtelen jóságod irgalmába ajánlunk Urunk! Úgy legyen! Az Atya, a Fiú és Szentlélek nevében, Ámen.

 

Pár évvel ezelőtt hallhatták már azt az interjút, amelyben bemutattuk azt a középiskolás hölgyet, aki önszorgalomból I. világháborús katonai emlékoszlopokat tett rendbe. 

Fazekas Alexandra kaposvári tanuló gondolt egyet, és egymaga rendbe tette egy Tolna megyei község I. világháborús emlékoszlopait. Talán egyetértenek velem, hogy nem mindennapi vállalkozás, nem mindennapi történet az övé. Amikor a fiatalok többsége a sorozatokat nézi a televízióban, vagy a tehetségkutató vetélkedőket, vagy éppen a számítógép előtt ülnek, akkor egy fiatal hölgy a történelmi hagyományokat ápolva nem mindennapi feladatra vállalkozik. Teszi ezt önzetlenül, nem kérésre, nem a jutalom reményében. Fazekas Alexandrával beszélgettem.

- Nekem nagyon sokat jelent maga Nagyszékely, ahol ezt a munkát elvégeztem és az is, hogy az ott levőkért tehetek valamit illetve nem csak az ott levőkért, hanem az emlékművön szereplőkért. Nagyapám unokaöccse az ipolyszalkai csatában hősi halált halt, ez volt az egyik kiváltó oka annak, hogy belekezdtem a munkába.

Tehát közvetlenül hatott a döntésére.

- Igen.

Tulajdonképpen magyarázzuk el a hallgatóknak azt, hogy milyen tevékenységet végzett.

- Nagyszékelyben, Tolna megyében 47 hadiemlékművet pucoltam meg.

Voltak segítő társai?

- Nem.

Azért én úgy gondolom, hogy miközben megtakarítja, rendbe teszi ezeket a sírokat, azért valamiféleképpen – most nem akarok nagy szavakat használni –, de egy kicsit átszellemül az ember. Például folytatott-e ezzel kapcsolatosan kutatást?

- Olyan szempontból tájékozódtam, hogy elmentem és beszélgettem a faluban lakó egyik nénivel, aki nagyon ismeri ennek a falunak a történetét.

Ön szerint miért hanyagolják el ezeket a síremlékeket? Miért vannak ilyen állapotban, ez törvényszerű?

- Nem. Én úgy gondolom, hogy nagyon nagy hanyagság. Fontosnak tartom, hogy a szeretteinket, vagy a hőseinket tiszteletben tartsuk. 

Valamilyen furcsaságra fölkapta-e a fejét?

- Igazság szerint nem, mert ezek betonoszlopok és a legtöbben még a név sincs rajta sajnos. 

Lesznek-e követői? Ez itt a nagy kérdés. 

- Nagyon remélem, hogy lesznek.

Számomra is és úgy gondolom, hogy nagyon sok rádióhallgató számára is egyfajta példaértékű cselekedet ez. Általában a mai világban ugye sírrongálásról beszélhetünk. Mit szólt ehhez a környezete?

- A környezetem dicsért, hogy ezt megtettem, de én úgy gondolom, hogy egy ember ehhez nem elég. Az, hogy én itt ezt megtettem ez nagyon jó és szép dolog, de még sokkal több ilyen van, amit meg kell tenni.

Kicsit magáról. Mi szeretne lenni?

- Mindenképpen katona szeretnék lenni, máshogy nem tudnám elképzelni az életem.

Miért éppen katona?

- Igazából családi kötelékek szempontjából, de egyébként is nagyon érdekelnek a fegyverek, a múltbéli háborúk és nagyon szeretem a hazámat. 

Ez szép gondolat és a maga módján, talán amit tett az is haza szolgálata nem?

- Igen, én annak gondolom.

Fiatalok tekintetében különben mit vesz észre? Megnyilvánul-e ez a hazaszeretet valamiféleképpen a kortársai körében?

- Két véglet van. Az egyik az, aki tényleg minden nap, ha katona, ha nem, bakancsban, surranóban jár és rajta van a zubbony, bő nadrág. Másik véglet pedig az, akinek fogalma sincs az egészről és ez kicsit elkeserítő. 

Talán majd ön...

- Igen, remélem, hogy ez azért meg fog változni.

Bízom benne, egyszer majd úgy találkozunk önnel, hogy ön már katona lesz. Egy pár év és itt lesz ez.

- Igen, én is nagyon remélem.

 

Idén is megtartotta a Katolikus Tábori Püspökség a családerősítő lelkigyakorlatot. Ahogyan ígértük, egészen karácsonyig minden műsorunkban hallanak majd egy-egy részletet a lelkigyakorlat gondolataiból, amelyet ezúttal is Bíró László katolikus tábori püspöktől hallanak.

- Van egy ilyen című írás előttem: Hogyan tesz egészségesebbé, ha valaki megölel valakit? Ha nem szokásod megölelni másokat, fontolóra veheted, változtass ezen. Apák nagyon sokat ölelgessétek a lányotokat, ha engedi. A lányokat az apák teszik nőkké, nem az anyukák. Ettől lesz majd képes arra, hogy tudjon elfogadni, észrevenni közeledéseket. Ha nem szokásod megölelni másokat, fontolóra veheted, hogy változtass ezen. Számos vizsgálat bizonyította, hogy a fizikai kontaktus nem csupán a korai életszakaszokban fontos, fizikai és érzelmi jólétünk szempontjából, hanem egész életünkön át. A gyermekek számára a testi kontaktus az első nyelv. Számukra különösen fontos a folyamatos fizikai, érzelmi figyelem. Akik ezt nélkülözik kora gyermekkorukban, felnövekedvén nagyobb eséllyel küszködnek viselkedésbeli, érzelmi problémákkal illetve a társadalomba való beilleszkedés is gondot okozhat számukra. A jó Isten jutalmazza meg a szüleinket, akik szerettek, megöleltek bennünket. Óriási ajándék az élet indulásánál. Az idősekről szóló 2015. március 11-i katekézisét Ferenc pápa így zárta: - De szeretnék egy olyan egyházat, amely szembeszáll a kiselejtezés kultúrájával, a fiatalok és az öregek közötti új ölelés túláradó örömével. Két történet jut eszembe. Az egyik egy anyósról szól, a másik egy édesanyáról, aki nem szerette a lányát, s mindkettő halálos ágyánál megtörtént ugyanaz lényegében. Egy második házasságnál az anyós szüntelenül az új meny ellen dolgozott. Sokszor megtörténik ez az eset. A nagymama mindig uszította a gyerekeket a nevelő anyjuk ellen, ami nem nehéz, hiszen egészen más az érzelmi viszony ilyenkor. A halálos ágyán látogatta az anyóst a meny, aki a végén bocsánatot kért tőle és megköszönt neki mindent. A másik egy anyuka volt, aki nem szerette a lányát és pontosan ugyanez történt meg. Azt mondja a pápa ebben a szép mondatában: - A kiselejtezés kultúrájával a fiatalok és az öregek között új ölelés túláradó örömével kell küzdeni. Ez az, amit ma az Úrtól kérek, ezt az ölelést. Az Evangelii Gaudiumban ez az első hivatalos megnyilatkozása a pápának, amikor az új evangelizációról beszél. Azt mondja: - Az új evangelizáció útja a felebarát. A másokkal való találkozás elsajátítására az egyetlen út, ha megtanuljuk felfedezni Jézust mások arcán, hangjában, igényeiben. Felfedezni Jézust nem csak a személyes kapcsolatokban, hanem a közösségi találkozásban illetve a közösségi megnyilvánulásokban is. Így valósul meg az együttélés misztikája, az elvegyülés, a találkozás, az ölelés, az egymásra támaszkodás, a részesedés misztikája. Szóval az ölelés az a találkozás misztikája két ember között. Picikét gondoljuk meg, hogy egymás között a gyengédség megvan-e vagy nincs meg? Most nem azt mondom, hogy essetek egymásnak, lehet, hogy elég egy beszélgetés, mert az maradt el. Annyiszor megélem ezt is. Igazából hiányzik az ölelés, mégis eltaszítja, mert nincs kapcsolat, nincs kommunikáció. 

 

Kálinger Roland, Rozsé atya előző adásunkban egy interjúban beszélt már a tábori lelkészi hivatásról. Akkor említettük, hogy egy előadást tartott katonáknak erről. Ennek egy részletét hallják most. 

- A misszió az a hely, ahol a lelkésznek minden tudását, lelkierejét, leleményességét be kell vetnie, össze kell szednie, mert szükség van rá. Nem a leleményességre, tudásra, hanem szükség van a tábori lelkészre. Az az érdekes, lehet, hogy csak egy katonának van rá szüksége, de az Úrjézus azt mondja, hogy a jó pásztor otthagyja a 99 bárányt és elmegy azért az egyért, aki bajban van, aki elveszett. Hála Istennek azt tapasztaltam meg a három misszió alatt, amit eddig leküzdöttem, hogy nem csak egy katonának van szüksége a tábori lelkészre, hanem sokaknak. Említettem, hogy három misszióban jártam, Szarajevóban, Afganisztánban és Koszovóban. Igazából, hogy a tábori lelkész milyen eredményesen tud dolgozni, az parancsnok függő. Ha a parancsnok ad lehetőséget, sőt igényli a tábori lelkésztől, hogy dolgozzon, akkor a tábori lelkésznek hatalmas lehetőségei vannak. Azt tudni kell, hogy egy ilyen missziós csapat, az mindig egy ideiglenesen összerakott csapat. A legritkább esetben sikerülnek ezek a barátságok vagy kapcsolatok hosszú távúra, mert ott kint máshogy gondolkodik az ember, más érzések vannak az emberben, és nem az ember, nem a katona természetes környezete a külszolgálat. A misszióba kimegy x ember és a parancsnok feladata, hogy ezt az x embert élve hazahozza. Ez egy nagyon-nagyon fontos feladat és ebben a feladatban segítsége, támogatója a parancsnoknak a tábori lelkész, mert nem csak a testet kell épségben hazahozni, hanem a szellemet és a lelket is. Örülnek a katonának, ha hazajön, de ha egy szellemi-lelki roncs jön haza, az nagyon nehéz a családnak. Mi a lelkész feladata? Az egyéni morál és a közösségi morál fenntartása. Mert ha a padlón van a morál, akkor a parancsnok nem tud dolgozni az állománnyal. Az egyéni és a közösségi lelki töltődés is fontos. Kinek nagyobb, kinek kevesebb igénye van, de a tábori lelkésznek elsősorban lelki feltöltődést kell biztosítania. Meg kell hallgatni a katonát, hagyni kell, hogy kisírja, kipanaszkodja magát és úgy kell mindig a katonát kiengedni a szobából, hogy valami pozitívat, valami előbbre mutatót vigyen haza. 

 

Köszönöm figyelmüket, búcsúzom, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

„Te a helyes úton fogsz vezetni.
Még akkor is, ha talán semmit sem tudok róla.
Azért mindig bízni akarok Benned,
mégha úgy is látszik, hogy eltévedtem
és a halál árnyékában járok.
Nem akarok félni, mert Te mindig velem vagy.
Sohasem fogod hagyni, hogy egyedül szálljak szembe
a rám leselkedő veszedelmekkel.”

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség, 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu 

 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, november 1