2017- Nem az érdeket, az értéket kell szolgálni

Szent, vagy hős?

Megjelent a Heti Válasz 2017. november 09. számában

Nem az érdeket, az értéket kell szolgálni – idézi Mindszenty bíborost Bíró László tábori püspök, a Mindszenty-emlékérem egyik idei kitüntetettje.

L.D.

Hallotta Mindszenty bíboros beszédét 56-ban, amikor a rádió közvetítette?

– Október 31.-én születtem, éppen hat éves lettem a forradalom idején, ezért csak a félelem és lelkesedés légkörére emlékszem. Kék csomagolópapírral takarták el az emberek az ablakokat, hogy ne szűrődjön ki a világosság. Mindenki az Amerika hangját hallgatta Szekszárd paraszti negyedében is, ahol éltünk, és várták a felszabadító amerikai csapatokat, amik persze nem jöttek.

Az emlékérmet több évtizedes papi, főpásztori és papnevelő szolgálatáért, a magyar családokért és ifjúságért végzett munkájáért kapta. Mindez hogyan köthető Mindszentyhez?

– Nagyon örülök a kitüntetésnek, de meglepett, és elgondolkodtam azon, hogy miért pont én kapom – hogy kerül a csizma az asztalra? Hiszen az ifjúságért és a házasságokért nagyon sokan dolgoznak. Habár a góllövőt szokták megtapsolni, a gól mindig csapatjáték eredménye. Nagyon hálás vagyok azokért a pap kollégákért, akikkel a diktatúra idején lelkesítettük, bátorítottuk egymást – hiszen az a munka, amiért kitüntettek, akkor kezdődött, amikor még tilos volt. Sosem gondoltam, hogy valamiféle jutalmat kapok ennek a munkának valamelyik részéért. Legfeljebb egy falusi plébániában reménykedtem.

Mindszenty több tucat iskolát alapított, és felkarolta a családokat, a környezetében élőknek ház-apostola volt.

– Mindig merev, szigorú arccal ábrázolják, mint aki megközelíthetetlen – és a híre is ilyen.  Ugyanakkor a megnyilatkozásaiból vagy a cselekedeteiről olvasva egy nyitott, szociális, ökumenikus érzékű ember képe rajzolódik ki. Szenteste például elindult a kocsisával, és nyomorúságban élő családokat látogatott és ajándékozott meg. Pécsett a helynökünk is Pehm apát úr egykori kosztos diákja volt. Mivel akkoriban nem lehetett róla hangosan beszélni, csak csendben emlegette, hogy a bíborosnak köszönheti, hogy pap lett.

Mindszenty politikus, vagy példakép?

– Történelmi személyiség, legenda, ez nyilvánvaló. Csak az a kérdés, hogy szent, vagy hős? A nyitottsága, embersége és az imádságos élete miatt a szentek közé kell sorolnunk őt. Azt nem lehet elvitatni, hogy hiteles személyiség. Lehet, hogy politikai döntéseiben voltak tévedések, de a szentségre törekvő embert érdemes látnunk benne. Azt vallotta: a pillanatnyi érdeket nem szolgálhatjuk ki - az értéket kell szolgálnunk.

Még a szentek sem tévedhetetlenek?

– Ez nem kisebbíti a nagyságát, ami abban is megmutatkozott, hogy nem a rövid távú érdekek mentén akart élni. Szerezd meg, amit atyáidtól örököltél, hogy a tiéd legyen – Goethe Faustjából való mondat ez, ami augusztusban a rimini katolikus találkozó mottója volt. A pápa ennek kapcsán mondta: Európa úgy őrizte a hitet, mint valami tárgyat – ezért vesztette el. Megőriztük a gyönyörű katedrálisokat, csakhogy a hit olyan, mint a parázs: ha a tüzet nem gondozzuk, elhamvad. A hit lényege a személyes kapcsolat Jézus Krisztussal – ha nem mélyítjük a kapcsolatot, megszűnik. Mindszenty ugyanezt képviselte.

Típus: 
Nyilatkozat
Tartalom dátuma: 
szerda, 2017, november 15