Erkölcs, erkölcsiség, erkölcsi törvény

Erkölcs

Az Isten képére és hasonlatosságára teremtett ember létformája, melytől emberi méltósága és üdvössége függ.

Az erkölcs szó használata sokrétű:

A hagyományban általános értelemben szokás, külső cselekvésmód, melyet másoktól átvéve követünk (éthosz); szoros értelemben az emberre vonatkozó természeti és tételes (isteni és emberi) törvényeket megtartó cselekvésmód; legszorosabb értelemben erény; népies, torzított értelemben rossz természet, makacsság.

A 20. századi modern polgári használatban: általános értelemben a társadalom szempontjai szerint helyesnek tartott emberi magatartás; az emberi cselekedetet kötelezően meghatározó, koronként és közösségekként változó szabályok összessége (pl. különböző népek erkölcsei); szoros értelemben az erkölcsi szabályok szerinti emberi magatartás (pl. laza, rossz, jó erkölcsű ember, aszerint, ahogy valaki követi a közösség erkölcsét); legszorosabb értelemben a nemiség területén tanúsított magatartás (erkölcsös vagy erkölcstelen).

Az Egyház tanításában: általános értelemben: szokás, másoktól szoktatással átvett, általában követett cselekvésmód; szoros értelemben: az emberre vonatkozó természeti és tételes (isteni és emberi) törvényeket megtartó természetfölötti cselekvésmód; legszorosabb értelemben: az isteni és erkölcsi erények.

Az erkölcs tudománya, az erkölcstan az Egyház tanításának lényeges része, mert küldetése a hit és erkölcs ter-ére szól.  II. János Pál pápa a Veritatis splendor enciklikában foglalta össze az Egyház erkölcsi tanítását.Lásd még: gazdaság és erkölcs, közgazdaságtan és erkölcs.  

 

Erkölcsiség

Latinul moralitas

Az általános szóhasználatban erkölcsi magatartás, erkölcsi mivolt, emelkedett, nemes tulajdonságok összessége; egy társadalomban kialakult erkölcsi szemlélet; egy vallás erkölcsi tanítása.

Az egyházban az ember kapcsolata a végső céllal és az erkölcsi törvénnyel, ami cselekedetei s a természetes és tételes törvény viszonyában, a lelkiismeret szavában nyilvánul meg.

Ahány végső célt lát maga előtt az ember, annyi féle erkölcsiség van, de a sokféle erkölcsiség a történelem során három cél, az élvezet, a haszon és a tisztesség köré csoportosult.

Ennek megfelelően beszélünk a hedonizmusról, utilitarizmusról és erényes erkölcsiségről. E három különböző mértékben keveredik a hősiesség, az aszketizmus és a bölcsesség erkölcsiségében. Emellett egyes szerzők szólnak ösztönös, racionalista és idealista erkölcsiséről, de ezek inkább az erkölcsiség megismerésének útjai.

A katolikus erkölcstanban az ember végső célja Isten birtoklása, ezért az emberi cselekedet erkölcsiségének kérdése, hogy alkalmas-e e cél elérésére. Ez az alkalmasság nem az ember szabadságától függ, hanem az Isten, az ember és a cselekedetek metafizikai értelemben vett természete határozza meg. Ezért az erkölcsiségnek Istenből fakadó örök törvénye, s a cselekedeteknek hozzá viszonyítva úgynevezett benső erkölcsisége van, azaz bensőleg jók vagy rosszak. Ezzel szemben külsőleges erkölcsiség az, melyet egy cselekedet a törvényhozó szabad rendelkezésétől nyer.

II. János Pál tanítása szerint az erkölcsiség alapkérdése: „Mi jót kell tennem, hogy örök életem legyen?” (Evangélium Máté szerint 19,16) Hogyan tudom megkülönböztetni a jót és a rosszat? A válasz csak az igazság ragyogó fényének köszönhető, mely ott világít az emberi lélek mélyén, ahogy a zsoltáros mondja: „A jót ki mutatja meg nekünk? Ragyogjon ránk a te arcod világossága, Urunk.” (A zsoltárok könyve 4,7)

Isten arcának világossága teljes szépségében ragyog föl Jézus Krisztus arcán (vö. Levél a kolosszeieknek 1,15; Levél a zsidóknak 1,3; Evangélium János szerint 1,14 és 14,6). Ezért az ember minden kérdésére, főként vallási és erkölcsi kérdéseire a döntő választ Jézus Krisztus adta meg, sőt, Ő maga ezekre a válasz, miként a II. Vatikáni Zsinat tanítja: „Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában ragyog föl igazán. Ádám ugyanis, az első ember, előképe volt az eljövendőnek, az Úr Krisztusnak. Jézus Krisztus, az új Ádám az Atya misztériumának és szeretetének kinyilatkoztatásával megmutatja az embernek magát az embert, és föltárja előtte nagyszerű hivatását.” (Gaudium et spes 22)

Jézus Krisztus, a „nemzetek világossága” megvilágosítja Egyházának arcát, melyet elküld az egész világra, hogy hirdesse az evangéliumot minden teremtménynek (Lumen Gentium 1). Így az Egyház, Isten népe a nemzetek között (vö. Lumen Gentium Gentium 9), miközben figyel a történelem újabb kihívásaira és az erőfeszítésekre, melyekkel az emberek keresik életük értelmét, mindenkinek felkínálja a választ, mely Jézus Krisztus és az ő evangéliuma igazságából árad. Az Egyház mindig tudatában van feladatának, hogy „vizsgálnia kell az idők jeleit, enélkül ugyanis nem adhatja meg minden egyes nemzedéknek a korszerű választ az örök emberi kérdésekre az evilági és a túlvilági élet értelméről és a kettőnek egymással való összefüggéséről” (Gaudium et spes 4).

A hit és erkölcs elválaszthatatlanok egymástól, ennek legnagyobb jele a vértanúság.  

 

Erkölcsi törvény

Az embert belülről, a lelkiismeretben a jó megtételére és a rossz kerülésére kötelező törvény.

Föltételezi a cselekvő szabad akaratát, mellyel magáévá teszi az erkölcsi törvényben foglaltakat. Vele szemben a jogi törvény csak külsőleg kényszerít s a cselekvő akarata ellenére is tud érvényesülni. Fajtái: természetes erkölcsi törvény, Tízparancsolat, isteni törvény, emberi törvény.

II. János Pál pápa meghatározása szerint az erkölcsi törvény út a tökéletesség felé. Isten parancsait Jézus tette teljessé, amikor Ő maga lett az eleven és személyes Törvény: követésre hív, a Szentlélek által adja a kegyelmet, hogy megossza velünk életét és szeretetét, s fölkínálja az erőt, hogy a választásokban és cselekedetekben tanúskodjunk mellette (vö. Jn 13,34-35). Megmutatja, hogy az erkölcsi törvényeket nem úgy kell érteni, mint alsó küszöböt, amit nem szabad áthágni, hanem mint utat az erkölcsi haladás és a lelki tökéletesség előtt, melynek éltető lelke a szeretet (vö. Kol 3,14). Így a „ne ölj” parancs pl. fölhívás a gondos szeretetre; a házasságtörést tiltó parancs fölhívás a tiszta tekintetre, mely képes rá, hogy tisztelje a test jegyesi jellegét (Mt 5,21-22.27-28).

Ezáltal az erkölcsi törvény s elsősorban a rosszat tiltó törv-ek tartalma, kötelező ereje egyszerre személyes és társadalmi: miközben oltalmazzák az egyes ember személyi méltóságának sérthetetlenségét, hozzájárulnak az emberi társadalom fennmaradásához, s helyes és termékeny fejlődéséhez is. Különösen a Tízparancsolat 4-10. parancsolata (vö. Mt 19,18) minden társadalmi élet első szabályai általános értelemben vannak megfogalmazva, de az a tény, hogy „az összes társadalmi intézmény kezdete, alanya és célja az emberi személy” (Gaudium és spes  25), megengedi, hogy pontosabb formát kapjanak és részletesen kifejtsék őket a konkrét cselekedetek kódexében. Ebben az értelemben a társadalmi élet alapvető erkölcsi szabályai olyan meghatározott követelményeket hordoznak, melyekhez mind a polgároknak, mind a közhatalom viselőinek igazodniuk kell. Minden jó szándék és gyakran nehéz körülmény ellenére sem a polgári hatóságok, sem a polgárok nem nyernek fölhatalmazást, hogy megsérthessék az emberi személy elidegeníthetetlen és alapvető jogait. Így tehát csak egy olyan erkölcs képes biztosítani akár a nemzeti, akár a nemzetközi társas együttélés etikai fundamentumát, mely elismeri a kivételt nem tűrő, mindig és mindenkire nézve kötelező erkölcsi törvényeket.  

 

Típus: 
Etika és értéktan
Tartalom dátuma: 
hétfő, 2014, június 23