Megjelenés a médiában - 1995

Megjelenés a médiában - 1995

 

A SZENVEDÉS MEGÉRTÉSE

Katolikus megemlékezés a betegek világnapján

Kisalföld, 1995. február 13.

A nádorvárosi Szent Kamillus római katolikus egyházközség, az Egészséges Nemzedékért Alapítvány, valamint a Győr-Szigetiek Baráti Köre a betegek világnapja alkalmából tartott megemlékezést és ünnepi szentmisét szombaton este fél hatkor Győrött, a Kálvária utcai Szent Kamillus-templomban.

A betegek világnapját II. János Pál pápa kezdeményezésére 1993-tól tartják, annak emlékére, hogy Lourdes-ban 1858. február 11-én megjelent Szűz Mária egy Soubirous Bernadette nevű 14 éves francia lánynak, ahol a gyermek e szavakat vélte hallani: „Azt kívánom, hogy sokan jöjjenek el ide... Igyanak a forrásból.” Pár nap múlva - február 15-én - a jelenés helyén egy sziklabarlangban csodatévő forrás fakadt. Lourdes-ba évről évre több mint félmillió zarándok érkezik és a természetes módon meg nem magyarázható gyógyulások száma is több ezerre tehető. Szentatya szándéka szerint a betegek világnapjának célja az, hogy Isten népe kellő figyelmet szenteljen a betegeknek és elősegítse a szenvedés megértését. A világnapi szentmisén dr. Ladocsi Gáspár tábori püspök szólt a megjelent hívekhez. Beszédében kérte Istent, adjon mindenkinek erőt, aki testében, lelkében beteg, s annak is, aki betegeket ápol. Egyszer mindannyian betegek leszünk, ápolásra szorulunk, ezért megköveteli Isten, hogy álljunk ki beteg, bajba jutott embertársaink mellett.

A betegek világnapja alkalmából tartottak megemlékezést és ünnepi szentmisét szombaton este fél hatkor Győrött, a Kálvária utcai Szent Kamillus-templomban.

A megemlékezést - melyen megjelentek a város, a megye valamint az egyházmegye jeles személyiségei - Veszprémi György, a baráti kör titkára nyitotta meg. Dr. Németh Ferenc, Győr-Sziget nyugalmazott körzeti főorvosa a felebaráti szeretetről, a türelem, a hit, a vigasztalás, a bizalom, a betegközpontú egészségügy fontosságáról szólt, majd dr. Szabó Pál nyugalmazott baleseti sebész-főorvos - elutasítva az eutanáziát - az élet tiszteletéről, valamint a család szerepének fontosságáról beszélt a beteg emberek rehabilitációjában.

A világnapi szentmisét dr. Ladocsi Gáspár tábori püspök mutatta be. Szentbeszédében így szólt a megjelent hívekhez:

Adjon az Isten mindenkinek erőt, aki testében, lelkében beteg, s annak is, aki betegeket ápol. Gondoljunk arra: egyszer mi is betegek leszünk, ápolásra szorulunk és tőlünk is megkövetelheti majd az Isten, hogy álljunk meg beteg, bajba jutott családtagjaink, embertársaink mellett. A hívő ember tudja, hogy a betegség, a szenvedés kinyilatkoztatás, hogy a fájdalmakon, a betegségeken keresztül Isten szólal meg bennünk, személyesen, bensőségesen, útmutatón. Ma, a betegek világnapján érezzük át, hogy mindannyian egymásra szorulunk és meg kell fognunk egymás kezét. Mindannyiunknak az életet kell szolgálnia, mégpedig úgy, hogy az a másiknak valóban az élet teljességéhez vezető ösvény, az örök élet záloga legyen.

A püspök megemlékezett Lellisi Szent Kamill életéről is, a betegek és haldoklók védőszentjéről, akinek neve ott szerepel azokban az imákban, melyeket az egyház a haldoklókért mond, s akinek XI. Pius pápa helyezte oltalma alá a betegápolói hivatást.

Keszei L. András

 

ZÖLD-FEHÉR TEMPLOMAVATÓ

Nemzeti Sport, 1995. április 23.

Mondanánk, lám, tényleg zöld az Isten, de ez most nem illik a helyzet komolyságához. Térjünk át a templom színére. Zöld-fehér. A zöld visszafogottan halvány, a fehér olyan, mint a patyolat. Ilyen a vakolat, ilyenek belül is a falak, sőt még az oltár is ilyen. Igazi világszám, talán az egész földkerekségen nem találni még egy zöld-fehér templomot, igaz, a világ nem is ismeri a „fradizmus” fogalmát, ez csak nálunk, kis hazánkban fordulhat elő.

Hévízen a nép templomavatásra özönlik. Hivatalosan a Jézus Szíve templomot avatja majd dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök, de például, amikor kerestük a város Egregy nevű részén, a háza előtt sütkérező atyafi is így kérdezett vissza:

- Maguk is a Fradi-templomra kíváncsiak?

De ha valakinek ezek után is maradna némi kétsége s még a színek sem győznék meg igazán, bizonyítékként elég a torony egyik oldalára pillantani. A homlokzaton az ország és a város zászlai lobognak, de a bejárat mellett egy imádkozó Madonna-szobor felett igazi Fradi-zászló lóg a szélvédett oldalon: zöld-fehér, közepén a jól ismert klubcímer virít. Ez bizony Fradi-templom lesz, még ha senki sem tudja is, miért... Az aligha hihető, hogy a ferencvárosi játékosok gyakorta meditálnak majd itt az élet nagy kérdéseiről, az sem biztos, hogy a mérkőzések előtt itt fohászkodnának égi segítségért, de miért is ne lehetne itt minden zöld-fehér, miért ne biggyeszthetnék ki a toronyra azt a zászlót, ha egyszer a polgármester szíve a CSAPATÉRT dobog, és van akkora egyéniség, hogy a legjobb indulattal meggyőzzön minden illetékest: itt, csaknem kétszáz kilométerre az Üllői úttól kell olyan templomot építeni, amelyben jól elfér egymással Isten, Jézus az ő szentjeivel és a Fradi.

Csupán az a kérdés, hogy az előbb említett „fradizmust” emelték-e ezzel vallási rangra, avagy a klérus bízik-e a Fradi szó mozgósító, összetartó erejében...

A nép mindenesetre özönlik. Az idősebbek öltönyben, nyakkendőben, a hölgyek az ünnepi kosztümjeikben tisztelik meg a jeles eseményt, a fiatalabbak farmerben, pólóban várakoznak rá. Néhányan viszont mintha meccsre jöttek volna: zöld-fehér mezt húztak magukra, a zöld sasok dicsőségét hirdető sapkát csaptak a fejükre, csupán a duda vagy a kereplő hiányzik a kezükből. Természetesen most szó sincs balhéról, ők is csendesen, szerényen, a hely szelleméhez illően viselkednek, várják a ceremónia kezdetét.

Meg a Fradit.

- Én már tegnap lementem Szemesre, a csapat pedig ma reggel fél nyolckor indult, már itt kellene lennie - nyugtalankodik Mucha József a Ferencváros pályaedzője.

Azt már tudjuk, hogy az összes díszvendég Hévízen van, egyedül a Fradi hiányzik. A tömeg még nem türelmetlen, hiszen van még néhány perc tizenegyig, de szemlátomást senki sem bánná, ha végre történne valami. Egy okos szervező ezt észre is veszi, intézkedésére a kaposvári katonák rezesbandája rázendít, de egy szám után abbahagyja, a melegben nyilván nem árt spórolni a szusszal. Két férfi egy kosárban legalább kéttucatnyi galambot visz a templom melletti emlékmű mellé - ezt a két világháború hévízi halottjai emlékére állították és a templom után ezt is megszenteli a püspök - alighanem a szentelés után engedik szabadon őket. Néhányan elindulnának a szemközti büfé felé, amikor az egyik rendező felkiált:
- Megjöttek!

A többség azt hiszi a Fradi érkezett, de ők csalódnak: a díszvendégek kászálódnak ki a Mercedesekből. Bemennek a templomba, ahol az első sorokra, akár egy étteremben, kirakták a foglalt táblát és villámgyorsan megtöltik az üres helyeket.

Öt perccel később gördül a szomszédos utcába a Fradi busza, a játékosok zöme élete párjával sétál be a templomba. A bejáratnál üdvözöljük egymást velük, amin felbátorodik egy közelben figyelő fiatal hölgy.

- Elnézést, láttam, hogy ismerik egymást ezekkel a fiúkkal. Csak azért szeretném tudni, hogy kik ők, mert újságíró vagyok- lép hozzánk.

- Ők a Fradi játékosai - feleljük, de a hölgy kíváncsisága kimeríthetetlen.

- Futballisták?

- Azok - nézünk rá furcsán. Azt nem kérdezi, hogy hova is csöppent éppen, pedig szívesen elárulnánk azt is.

Közben a játékosok hiába keresnek maguknak helyet, némi tanácstalanság után felcaplatnak a karzatra, és ott várnak illedelmesen. Nem sokáig, mert a rendezők rendkívül udvariasan folyosót nyitnak a tömegben, és a felharsanó orgonaszó kíséretében besétálnak a templomba, fel az oltárig a ceremóniát végző egyházi potentátok. Bencsik Pál apát-plébános a protokoll-listát felsorolva köszönti a vendégeket, hálát ad azoknak, akik nélkül ez a templom soha nem épülhetett volna fel, majd rövid beszédben mutat rá: Istennek, illetve a hozzávaló visszatérésnek a század végén nincs alternatívája. Ezután átadja a szót dr. Ladocsi Gáspár tábori püspök úrnak, aki ugyancsak rövid beszédet tart, azt követően pedig felszenteli a templomot.

Dicséretesen tartalmas és tömör a ceremónia. Pár perc múlva már mindenki az emlékműre figyel, ahol Vértes Árpád, Hévíz polgármestere tartja az első beszédet. Később szabadon engedik a galambokat, majd a világháborúk áldozatait név szerint sorolják, és mindegyik hősi halott emlékére egy-egy díszsortűzzel adóznak a háttérben sorakozó katonák.

- A galambokat lövik? - oldja a pillanat áhítatát egy kislány kérdése, de az aranyos „beköpés” is csak egy villanásnyi mosolyt varázsol az emberek arcára. Az áldozatokat, vagy azok rokonait minden környékbeli ismerte, és a félévszázados borzalmak még ma is hatnak az idegekre.

Nem véletlen, hogy a hosszadalmas, önmagában véve unalmas koszorúzás alatt senki sem moccan a helyéről. A Szózat után viszont már nincs több látnivaló. Nyakunkon az ebédidő, az átizzadt inget is jó lenne leváltani. A hősök megkapták, ami jár nekik, Egregy gazdagodott egy szép templommal - tényleg komoly dolgok történtek itt.

Délután a Fradi edzőmeccset játszik a Hévízzel, a jövő héten pedig már miséznek a Jézus Szíve templomban.

Előbb-utóbb minden a helyére kerül. Talán éppen - a zöld? - Isten akaratából.

Az egyházfiak

Bencsik Pál, apát-plébános:

- A templom valójában a „Jézus Szíve templom” nevet viseli, és az egregyi híveké, ám a Fradinak mégis sok köze van hozzá. A világon nem ez az első templom abban a tekintetben, hogy a sportolók egy része sajátjának vallja azt. Talán nem köztudott, de igaz, hogy a világbajnoki címet védő brazil futballcsapatnak is van saját temploma, amelyben gyakran összejönnek, misét hallgatnak, Bibliát olvasnak, és közösen elmélkednek, vagyis: hitből emberek. Vajon ki találhat bármi kivetni valót ebben? Szívből kívánom, hogy minél előbb minden magyar sportkörnek legyen olyan temploma, amelyet a sajátjának vall, és ahol a szellemiség, az erkölcsi élet felhevülhet. Ép testben ép lélek! A lelki és az erkölcsi érzést sportolóink éppen a templomainkban nyerhetnék el.

Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök:

- Nagyon fontos, hogy az élő és mozgó társadalom együtt tud cselekedni az élő és mozgó egyházzal. Külön örülök annak, hogy a sportolóknak ez a nagyon elegáns, nagyon prominens csapata van itt, ebből is az életnek az egészséges, összefogó pezsgését lehet tapasztalni. Ha egy bibliai idézettel jellemezhetném ezt a mai napot, akkor Szent Pál apostolnak a küzdelemhez kötődő szavait idézném: „Úgy fussatok, hogy a győzelmi koszorút ti nyerjétek!” Ez érvényes bármelyik csapatra, én most hadd ne áruljam el, melyik csapatnak szurkolok, hiszen mindannyian az élet küzdőterén, pályáján vagyunk, és valóban úgy küzdjünk és fussunk, hogy a győzelem a miénk legyen.

A világiak

Vértes Árpád, Hévíz polgármestere:

- Úgy érzem, Hévíznek sokat jelent ez a templom, hiszen városunkban is rengeteg a Fradi-drukker. Mint ahogy az apát úr mondta, Jézus Szíve templom, ugyanakkor a zöld-fehér színek önmagukért beszélnek. Vallásos csapatról van szó, éppen ezért kaptak egy külön kis sarkot a templomban, Fradi-zászlóval, zöld-fehér virágokkal, és egyéb „relikviákkal” , melyek remekül megférnek a kis Jézust tartó Szűz Máriával. Bízom abban, hogy nemsokára egyre több ilyen templom lesz. Elképzelhető, hogy hamarosan idegenforgalmi nevezetességgé válik, hiszen Egregy városrészben a szőlőhegyi, Árpád-kori templomnak már így is számos külföldi látogatója volt. Ráadásul a mostani Fradi-templomunk olyan helyen épült, hogy a turisták tulajdonképpen nem is tudják elkerülni.

Dr. Szívós István a Ferencváros ügyvezető elnöke:

- Azt hiszem nyugodtan kimondhatom, hogy egyedülálló dolog történt, Magyarországon én legalábbis nem tudok hasonló eseményről. Úgy érzem, óriási megtiszteltetés és olyan ünnep volt a mai, hogy az összes résztvevő játékos, hívő számára felejthetetlen marad. Biztos vagyok abban, hogy csapatunk tagjai, szurkolói erre jártukban - ha rövid időre is - meglátogatják majd a Fradi-templomot. Hévízzel eddig is nagyon szoros kapcsolatban álltunk, a templom miatt ez a jövőben hatványozódni fog.

Gróf Bethlen István:

- Hadd kezdjem egy helyreigazítással: nem Habsburg Ottó, hanem a saját „képviseletemben” jöttem el Hévízre, mint a Magyar Páneurópa Szervezet elnöke, igaz, Habsburg Ottó megkért, hogy őt is helyettesítsem. Csodálatos, csak ezt a szót tudom használni, lenyűgöző volt ez a mai nap. Különösen szépnek tartom azt, hogy a Fradi ebben a templomban talál otthonra, nagyon szépek voltak az apát Úr szavai az egyház és a sportkörök kapcsolatáról, és én is csak azt ismételhetem el, amit ő mondott: remélem sok egyesület követi majd ezt a példát. Nem véletlen, hogy - mint oly sokszor az alapítása óta - ismét a Ferencvárosi Torna Club jár valamiben az élen. A nagyvilágban jártamban-keltemben számtalan hasonló példával találkoztam. Nyugat-Európában elég gyakori az ilyesmi, bízom tehát abban, hogy itthon is „ragadós” lesz a jó példa.

A csapat

Telek András, az FTC hívő labdarúgója:

Nem is tudom szavakban kifejezni azt a csodálatos érzést, ami a hatalmába kerített; amikor megláttam a zöld-fehér Fradi-templomot. Nagyon megható számomra, hogy én is részese lehettem a szentelési szertartásnak. Még játékostársaim is gratuláltak - nekem! - ehhez templomhoz. Remélem, gyakran eljöhetek majd ide.

Simon Tibor, a „legzöldfehérebb” fradista:

- Meglepő számomra, hogy ennyire fanatikusan szeretik a Ferencvárost itt Hévízen, hogy a vállalkozók megépítsék ezt a gyönyörű templomot. Tavaly már jártunk erre, amikor elkezdték építeni – Nagykanizsáról jövet álltunk meg —, akkor meg elég kezdetleges állapotban volt, és nem gondoltuk, hogy ilyen hamar befejezik. Amikor először hírét vettük a templomépítés gondolatának, meglepődtünk, most viszont nagyon örülünk, és remélem, hogy sok szurkoló- nem csak fradisták - látogatnak majd el ide.

Novák Dezső vezetőedző:

Nagyon jó dolog, hogy ennyi itt a fradista, van egy olyan sejtésem, hogy a Jézus Szíve elnevezés csak „hivatalos” papírokon marad meg és mindenki a Fradi-templomként fogja „szólítani” ezt a gyönyörű létesítményt. Azt hiszem, a csapat életében óriási esemény volt a mai, amely azt is megmutatta, mennyire szeretik a Ferencvárost.

Balogh Tamás kapus:

A csodálatos ünnep után már én is csak közhelyeket tudnék puffogtatni, ennek ellenére tényleg azt kell mondanom, ami a csapat egészének véleménye: ezt a templomot a magunkénak kell éreznünk. Amikor tehetjük, visszatérünk ide, hogy elmondhassunk egy imát.

Imre Mátyás, Pajor-Gyulai László

 

 

Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök felszenteli az új templomot

Zalai Hírlap, 1995. április 24.

Egykori haranglábjukat bővítették egy év alatt templommá Hévíz egregyi városrészében, a hívek adakozásaiból. A templomot szombaton dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök szentelte fel, érdeklődők-hívők sokasága jelenlétében. Egy év alatt, mintegy huszonegymilliós — a hívek adakozásából befolyt — költséggel jött létre Hévíz egregyi városrészének temploma, mely szombattól a Jézus szíve nevet viseli.

A templom terveit Bocskai János készítette, a megvalósítás a helybéli Kovács Ferencet dicséri. A támogatók közt ott találni mind a helybéli hívőket, mind a budapesti Ferencvárosi Torna Klubot.

Az egykori harangláb kibővítésével létrejött katolikus templom szentelésére — s egyben az I. és II. világháború hősi halottainak állított emlékmű megáldására — szombaton délelőtt, a 200 éves bicentenáriumi ünnepek keretében került sor a hévízi Egregyen.

A kaposvári honvédzenekar hangjait követően az ünnepi, egyházi szertartás kezdetén dr. Bencsik Pál apát-plébános köszöntötte az országos és megyebéli vendégeket, sorukban többek közt a Belügyminisztérium képviseletében dr. Világosi Gábor államtitkárt, és az FTC ügyvezető elnökét, dr. Szívós Istvánt. Mert a templomnak a sportolókhoz is van köze — támogatásukkal a játékosok tegnap is hozzájárultak létrejöttéhez, részesei voltak az ünnepi eseményeknek is. Majd dr. Ladocsi Gáspár beszédével vette kezdetét a templom felszentelésének szertartása, a népes papi kartól övezetten. Hívek, érdeklődők gyűrűjében áldotta meg a tábori püspök az I. és II. világháború huszonnyolc hősi áldozatának még 1990-ben állított, de az építkezés miatt áthelyezett emlékművét. Az emlékműnél ezt követően dr. Vértes Árpád polgármester mondott beszédet, aki pénteken Kuncze Gábor belügyminisztertől eddigi tevékenységéért aranygyűrűt vehetett át. A hévízi első ember, a békére emlékeztetett a háborús hősök emlékművénél, ahol hamarosan katonai díszszázad lövései tisztelegtek az elhunytak emléke előtt. Ezt követően koszorúikat helyezték el az emlékműnél a Belügyminisztérium, a megyei közigazgatási hivatal, az önkormányzatok, valamint a társadalmi szervezetek és a fegyveres testületek képviselői. A templomban dr. Ladocsi Gáspár celebrált szentmisét, s a szertartás keretében adta át dr. Szívós István, az FTC ügyvezető elnöke az FTC arany diplomáját dr. Vértes Árpád hévízi polgármesternek.

Az ünnepi szertartást követően kérdezhettem emócióiról dr. Ladocsi Gáspár tábori püspököt:

A püspöknek a legszebb funkciói közé tartozik a templomszentelés. A templom épülete maga az élő közösséget fejezi ki. S tábori püspöknek jelen ideig nem volt templomszentelése, sajnos még temploma sincsen, de reméljük majd lesz -van egy-kettőre reményünk, hogy lesz, mint régen voltak a helyőrségi templomok. Ez nem azt jelenti, hogy minden laktanyában, hanem bizonyos kiemelt helyeken megjelennek majd kápolnák, templomok. Óriási öröm egy templomszentelés. Mert a templom olyan egy településen, mint egy anya, a gyerekeket maga köré szervezi. Nem érzik magukat családtalannak. Egy templom egy kisvárosnak, kerületnek vagy falunak tagjait tudja összefogni, és családiasabbá tudja tenni. Ez a külső társadalmi haszna. Talán ezért is nem engedtek egy időben templomokat építeni. S amit mint pap, püspök nem hagyhatok el, hogy a templom Isten köré gyűjti az embereket és Isten kegyelmét adja nekik, amiről hisszük, hogy nem csak az örök élet, hanem a földi boldogulás számára is sok kegyelmet ad. És mindig öröm egy modern templomot szentelni, amiben azért benne van népünk identitása — ahogy nézegettem ennek a templomnak a szerkezetét, sajátos, de egészen magyar, egészen Isten háza. Nagyon sikeres alkotás.

hujber

 

 

„A HADSEREG MAGÁÉNAK FOGADTA EL EZT A SZOLGÁLATOT”

Zalai Hírlap, 1995. április 29.

Beszélgetés Dr. Ladocsi Gáspár tábori püspökkel

Az elmúlt hét végi, hévízi-egregyi templomszentelés szertartását dr. Ladocsi Gáspár tábori püspök, dandártábornok celebrálta. Ez alkalommal kérdezhettem a katolikus tábori püspököt.

Egyszerre viseli a tábori püspöki és a dandártábornoki címet. Nem furcsa együtt ez a kettő, mennyiben összeférhetők?

Az, hogy a tábori lelkészeknek és a tábori püspököknek is katonai rangja van, azt akarja jelezni, hogy a hadsereg magáénak fogadta el ezt a szolgálatot, nem egy civil bejárásról van szó, ahogy vannak ezredes orvosok, mérnökök, úgy lelkészek is. A demokratikus hadseregeknek 80-90 százalékára jellemző, és ahol nincs meg ez, ott vagy gyerekcipőben jár a demokrácia, vagy nagyon sajátos utat járt be, például a német hadseregben. Hogy furcsa vagy nem? Azt jelenti, hogy a hadsereg magáénak fogadja el, az anyaszentegyház pedig önálló szervezetet adott a katonai lelkészségnek: olyan joga van, mint egy egyházmegyének, amit püspök szokott vezetni. Igazán nem a külsőségek oldaláról akarom megfogalmazni, de a reprezentációkhoz, az ünnepeinkhez hozzátartozik Isten kegyelmének esdése. És hogy van a magyar honvédelemnek egy püspöke? Örülhetünk, hogy a demokráciában idáig fejlődtünk. Hogy én vagyok az, hogy mennyire fogok megfelelni - még a jövő titka.

Hol tart e pillanatban a tábori lelkészi szolgálat kiépítése?

A tábori lelkészi szolgálat első három évében — a parlamenti referátumomban is erre tértem ki —, az első, hogy a státusok meglegyenek. A főállású tábori lelkészek idestova fél éve elfoglalták helyüket: katolikus tizenhárom van, ugyanennyi protestáns és két zsidó rabbi. Természetesen ez a huszonöt ember igazán nem tudja átfogni az egész hadsereget a munka közvetlensége terén, hanem mint szervező lelkészek működnek. Ezért minden nagyobb katonai településnél, objektumnál a környékbeli ifjúsággal foglalkozó lelkipásztor — aki megmarad egyházmegyeinek, polgárinak — segítséget nyújt a munkában; ennek szervezése most folyik. Létszámuk a hivatásos tábori lelkészekének körülbelül háromszorosa lesz. Így nagyon szépen megmutatkozik az, hogy a katona a polgári életben — Isten őrizzen meg minket a mozgósított formáktól! —, mennyire a társadalom része, ugyanúgy a lelkipásztor szolgálata is, ami a szervezést, vagy bizonyos főbb helyeken, mint a főiskolákon a közvetlenséget jelenti, ott van hivatásos tábori lelkész. Egyéb helyeken pedig úgynevezett kisegítő tábori lelkész lesz.

Mikorra várható állandó közösségi házaik létrejötte?

Már van egy-kettő. Például a főiskolánk kápolnája, imaterme. De néhány olyan laktanyánál és hozzá kapcsolódó lakótelepnél megvan az igény, hogy templomot kellene építeni. Azt hiszem, ez 4-5 év múlva konkrétumokban is megmutatkozik.

Laikusként azért furcsa az egyház és a fegyverviselés „egymásra találása". De talán nem is erről van szó...

Mindig voltak ilyen szlogenek, hogy a trón és az oltár, a fegyverek és az áldás... Ha úgy nézzük a katonát, hogy a honvédelem és a béke biztosítója, akkor a hívő katonának mindig szerepe van ebben a hivatásban, vagy szolgálatban. És ahol hívő van, ott a szolgálati papságnak is jelen kell lennie, hívőjének szolgálatában. Isten őrizze meg a magyar honvédelmet attól, hogy janicsárnak, zsoldosnak vagy ilyesminek képezzen... A mozgósított haderő is lehet honvédő. Itt a kérdés, hogy a honvédelem nemes ügyét szolgálja-e egy hadsereg, vagy nem. Ha Magyarországon nem ezt szolgálná — de azt hiszem nagyon messze vagyunk ettől, ne is legyünk a közelében — akkor nem lesznek tábori lelkészek. Mert ahol az erőszak tombol, ott a lelkiség nem fog megjelenni. De egyáltalán nem erről van szó.

Mi a véleménye a lelkiismereti szolgálat megtagadásról?

Mindenkinek a lelkiismeretét nagyon tisztelem. Csak a lelkiismereti kérdéseknél nagyon fontosnak tartom, hogy a közösségért való felelősségérzés hogyan mutatkozik meg. Mert ha valaki hivatkozik a lelkiismeretére, de csak kibúvót keres a közteherviselés alól, akkor úgy érzem, hogy lehet kérdésünk lelkiismereti döntése felé. De ezek a fiatalok vállalják a humán szolgálatot. Ám ha valaki a lelkiismeretére úgy hivatkozik, hogy a felelősség alól bújik ki, ott van a probléma.

hujber

 

 

LELKIPÁSZTORKODÁS A HADSEREGBEN

Életünk, 1995. november 7.

Az újonnan alakult Tábori Püspökség, szeptemberig a Hűvösvölgyi út 21-23-ban kapott helyet. Vezetője Ladocsi Gáspár, teológiai doktor, szemben ül velem. Püspök atya, a magyar nyelvben - más nyelvekkel szemben - nem katonai püspöknek nevezik a hadsereg lelkipásztori vezetőjét, hanem tábori püspöknek. Miért?

Mert a magyar honvédelemnél hagyomány, hogy amikor ellenség tört az országra, akkor táborba szálltak. A középkorban a püspökök is vezettek bandériumokat, főleg Károly Róbert királyunk alatt és a katonáskodás erősen a tábor gondolatához kötődött. Gondoljunk Csokonai versére, abban is a táborozás szó van. Ez ilyen régi hagyomány, hogy a katonai lelkipásztori szolgálatot tábori lelkipásztori szolgálatnak, a püspökséget, Tábori Püspökségnek nevezik. Én ezt a sajátos magyar hagyományt nagyon szépnek tartom és minden formában igyekszem fenntartani és továbbvinni.

Magyarországon, ahogy tudom, legalább 100 éves a tábori püspökség. Az első világháború idején már biztosan volt s a két háború közt, a Horthy-korszakban ugyanúgy. A kommunista uralom szüntette be. Hogyan alakult meg 40 évi szünet után?

A tábori püspökség előkészítése mindjárt a rendszerváltozás után megtörtént. Maga a hadsereg, de a közélet is szükségét látta a tábori lelkészi szolgálat létrehívását. Egyrészt azért, mert Európa hadseregeinél ez nagy múltra és tapasztalatra tekint vissza és jól beváltnak bizonyult. Másrészt azért is fontos, hisz a magyar hadsereg és a honvédelem ateista ideológiára rendezkedett be. Ezt fel kellett számolni a vallásszabadságnak megfelelően és természetes velejárója volt az, hogy ha a honvédség megkapja a honvédelmi hagyományoknak és a kor igényének megfelelő arculatát, hozzá fog tartozni a tábori lelkészi szolgálat is. Az előkészítő munka 1994-ig tartott. Ekkor állították föl ezt a szolgálatot. Engem 1994. május 14-én szenteltek püspökké és neveztek ki katonai ordináriussá.

Milyen munkaterületeken szervezel és hogyan?

Hát valóban még az első legfontosabb lépcsőnél vagyunk a szervezésnél. Véleményem szerint ez még jó időt vesz igénybe, legkevesebb néhány évet. A szervezésnél első feladatom volt a hivatásos tábori lelkészeket összegyűjteni. Olyan elgondolás született, hogy mindegyik egyházmegye ad egy-egy lelkipásztort erre a szolgálatra, átad a katonai Ordinariátusnak. Hivatásos katolikus tábori lelkész van 14 és ugyanennyi a protestáns tábori lelkész is. Most szervezzük meg az úgy nevezett kisegítő tábori lelkészeket. Ezek megmaradnának a szerzetes közösségben, vagy az egyházmegyéjüknél, de a közeli laktanyában lelkipásztori munkát is végeznek. Mint másodállású lelkészek a tábori püspökséghez tartoznak, így a katonáknak lehetőségük van a pappal, a lelkipásztorral találkozni vagy szabadidejükben kimenni hozzá. Szeretnénk olyan fiatal papokat megnyerni ennek az ügynek, akik amúgy is ifjúsági lelkipásztori munkával foglalkoznak. A tábori lelkészi szolgálat személyi gondjai mellett, az elhelyezésnek a szó szoros értelmében is megvannak maga a gondjai. A Tábori Püspökség épülete most alakul a Szabadság tér 3. szám alatt, a belvárosban egy egyemeletes polgári házat alakítanak át erre a célra, a tábori lelkészek lakására, illetve a hivatalra, meg minden olyan helyiségre, ami még szükséges. A protestáns tábori lelkészek is hasonló gondokkal küszködnek, őnekik összetettebb a feladatuk ilyen téren, hiszen a református és az evangélikus lelkészeknek a közösségét kell megalkotniuk, vagyis az ökumenéhez, az Egyházak Világtanácsához tartozó protestáns közösségeknek a lelkészeit kell összefogni. E mellett pedig létezik még a Tábori Rabbinátus, a harmadik történelmi egyház. A Tábori Rabbinátus jóval kevesebb létszámú, hiszen a zsidóságnak a lakosságban való száma is jóval kevesebb. Jelenlétüket két tábori rabbi képviseli.

A lelkészek hány nagyobb helységben, városban, laktanyában dolgoznak?

Van három tábori esperes. A legnagyobb centrumokban ők vannak, az egyik Budapesten, a másik Tatán, a harmadik pedig Cegléden van. Az esperesek mellett mindhárom katonai főiskolának megvan a lelkésze, azaz Budapesten, Szentendrén és Szolnokon van főiskolai tábori lelkész. Hozzá kell tennem, hogy mind az esperesek, mind pedig a főiskolákon protestáns (evangélikus vagy református), tábori lelkészek is vannak, katolikus mindenütt. Emellett a nagyobb városokban, nagyobb helyőrségeknél, nagyobb létszámú laktanyákban van tábori lelkész. Nyolc ilyen hely van, ebből négy katolikus és négy protestáns központ. A négy katolikus központ: Győr, Veszprém, Pécs és Kecskemét. De ahogy tervezzük, minden nagyobb helyen az úgynevezett kisegítő tábori lelkész is jelen lesz és ott, ahol főállású hivatásos tábori lelkész van a protestáns egyházak részéről, ott természetesen kiemelt formában lesz jelen a kisegítő katolikus tábori lelkész.

A főállású tábori lelkésznek, hogy úgy mondjam, "életfogytiglan" a katonaságnál kell maradnia vagy változtathat idővel?

A megegyezés szerint, ami a Szentszék és a Magyar Köztársaság között létrejött, a tábori lelkészek egy ideig vagy katonai nyugdíjas korig vállalják ezt a szolgálatot és e szerint kapják ennek a javadalmait vagy nyugdíját. Én minden tábori lelkészről kértem, hogy legkevesebb 5-6 évig legyen tábori lelkész, hiszen a stabilitásra adnunk kell egy épülő, kialakuló szervezetnél. Ne forduljon elő, hogy az első 2-3 évben úgy ismernék meg a tábori lelkészeket, hogy csereberélik egymást. Erről szó sem lehet. Hála Istennek, mindegyik tábori lelkész készséggel vállalta ezt a szolgálatot, köztük a legfiatalabb 28 éves, a legidősebb pedig 46. Aki 40 év fölött van, annak a lelkipásztori munkája mellett a saját életberendezkedése is azt sugallja, hogy a katonai nyugdíjas korig tábori lelkész maradjon, hisz az életéből nagyjából egy évtizedet foglal le ez a sajátos lelkipásztori munka. Utána 55-60 éves korukban visszatérnek az egyházmegyéjükhöz és nyugodtan folytathatják tovább a plébánosi vagy más felelős lelkipásztori feladatukat.

Említetted, hogy protestánsokkal is együttdolgozol. Gondolom, az ökumenikus együttműködésnek nincsenek nagyobb akadályai?

Nyugodt szívvel elmondhatom, az együttműködés igen jó. Igaz, nagyon sok közös szertartásunk, liturgikus cselekményünk van. Gondoljunk egy csapatzászló megáldására, amikor imát kell mondani felette, sokszor a terminológiát vagy a megfelelő kifejezéseket nekünk kell konstruálni, mert ilyen szorosan még szolgálatban történelmi egyházak még nem voltak, mint most a tábori lelkészek. A jövőre is gondolnunk kell minden formában, ahol mondjuk református tábori lelkész van főállásban, ő tudja úgy fogadni azt a katolikus kiskatonát vagy katolikus hivatásos katonát, hogy azt megfelelő formában tudja átadni katolikus kollegájának a lelkipásztori gondjában vagy a lelkipásztori segítségnyújtásra. Úgy érzem, nagyon jó közösségben vagyunk, hisz mindegyikünket a megfelelően, a helyesen elvégzendő munka összetartásra sarkall.

Hadd kérdezzem meg: hogyan kerültél a tábori püspökségre?

Hogyan is mondjam? Biztosan megvoltak ennek is az okai. A kiválasztásnál talán az volt a fontos, hogy a jelölt nagyon öreg ne legyen. Mert nagyon sokat kell utaznia, mozogni, szervezni és ez a fizikai állóképességét bizony megpróbálja. Bizonyára az is fontos volt, hogy olyan legyen, aki volt sorkatona és én, az én nemzedékem még kétévi katonai szolgálatot teljesített. Annak idején Lentiben katonáskodtam, 1970 és '72 között, mint papjelölt, szeminárium előtt és az ateista ideológia hatását megfelelően éreztették rajtunk. Hivatást megpróbáló idő volt az én korosztályomnak, az érettségi után, a szeminárium előtti kemény két éves szolgálat. Talán ez a tapasztalat is belejátszott. Az is szempont volt, hogy a leendő feladathoz hasonló munkát végeztem-e mint lelkipásztor, mennyit voltam fiatalok között, hogyan tanítottam őket vagy mennyire tudtam megszervezni különböző közösségeket. Ezekre gondolok, ezek a szempontok fontosak voltak és néhányan az illetékesek közül úgy gondolták, hogy ezt a feladatot rám lehet bízni. Én magam, nagy próbának tartom az életemben.

Melyik egyházmegyében dolgoztál?

Az egyházmegyét tudom mondani, akkor még Esztergomi, most Esztergom-Budapest-i Főegyházmegye. Szentelésemtől fogva teológiai tanár voltam Esztergomban. 17 évig a teológiai tanári státusban, dogmatikát tanítottam, dogmatörténetből van a diplomám is és ez a legkedvesebb tárgyam, a görög-latin filológia. Két évig kint voltam Rómában ösztöndíjjal a Patrisztikus Intézetben, az egyházatyák teológiájával foglalkozó intézetben, az Augusztiniánumban. Itthon nem csak a teológiai munkában, az úgynevezett világiak számára megszervezendő teológiai oktatásban is volt részem, itt 12 évig dogmatikát tanítottam és a jelenlegi jegyzeteket is én állítottam össze. Emellett ifjúsági csoportokhoz, újra alakuló egyesületekhez gyakran kaptam meghívást, nagy örömmel mentem oda, hogy az úgy nevezett ifjúságképzést, az ifjúsági vezetőképzésben részt vehessek. Egyébként az a típus voltam, akiről azt mondják, hogy szónok-pap. Tehát nagyon sok helyen, nagyon sok közösségben jelen voltam. Most egy kicsit szűkebb lett a világom, hiszen nagyobb egységesített erővel kell a katonák közötti lelkipásztori szolgálatra gondolnom. Elmondhatom, hogy Magyarországnak számtalan templomában megfordultam, ahol különböző missziókban, triduumokban, felnőtteknek való továbbképzőkön munkálkodtam.

Mik voltak katona korod nagy, meghatározó élményei?

Bár egyszerű családból származtam - kitűnően biztosították szüleim a neveltetésemet. Egyházi gimnáziumba jártam, egyházi kollégiumba. Mindig a jóra, a szépre tanítottak, örülni a tehetségnek és azt kibontakoztatni. És a katonaságnál hirtelen bekerültem egy olyan laktanyába, aminek nem volt jó híre, azért vitték pont a Zala megyei Lentibe a papi hivatások jó részét. Több mint egy harmaduk büntetett előéletű volt. Körülbelül a felének, talán ha megvolt a nyolc osztálya. Származásukat illetően - bár e szerint nem ítéletet alkotni akarok, csupán az emberi magatartás meghatározójaként sorolom fel -, bizony voltak olyanok, akik külvárosokból vagy olyan családokból kerültek ki, amelyek nem arról híresek, hogy az emberi méltóságot nagyon megtartják. Ezek között élni, embernek maradni, de észrevenni, hogy bennük is van jóra való készség; észrevenni azt, ha valaki rosszat tesz, sokszor csak azért csinálja, mert a jó belülről hiányzik; tenni akar valamit, amit nem mer kimondani, vagy mint érzést megfogalmazni. Nekem az egész sorkatonai szolgálatom alatt az ember megtapasztalása volt a legnagyobb élményem. Sosem felejtem el: volt egy katonatársam, akiről azt hittem, hogy igazán jó gyerek, megosztotta velem a kenyerét. Egyszer ellopták a nadrágomat, én nem loptam vissza, mert kispapként ismertek és ő visszalopta nekem. És egy idő után ezt a gyereket be kellett kísérnem a börtönbe. Kiderült, ő a híres "Nagyfa galerinek" volt a tagja. Pedig én csak jót tapasztaltam tőle. De hát belekerült a galeribe és ott ilyeneket csináltak. Az ateista diktatúrában igencsak jó néven vették, ha a mi hivatásunkat irónia tárgyává teszik, ezért semmiféle retorzió nem volt. Ennek ellenére épp a tisztek között tapasztaltam meg egy-kettőnél az emberséget. Sosem felejtem el a századparancsnokom viselkedését. Amikor egyszer úgy éreztük, azt hiszem joggal is, hogy nagyon megaláztak bennünket papi hivatásunk kapcsán, csak kinyitotta az irodája ajtaját és annyit szólt nekem: „Ladocsi, kibírták. Nem ez a fontos?” - Nem kellett többet mondania. Utána becsukta az ajtót, ez nekem erőt adott. Ezek az élmények elevenek maradtak bennem, s amikor föltették a kérdést, vállalom-e ezt az új szolgálatot, akkor visszagondoltam ezekre az élményekre. A negatív tapasztalatok is nagyon pozitív erőt adtak. Hála Isten, most már ilyenek nincsenek. Ma igyekeznek a katonáknak imatermet biztosítani, főleg ott, ahol nehéz sorsú katonák vannak. A tábori lelkésznek a munkájában nagyon bíznak, az ember látja: hol kell segíteni, hol kell a lelkipásztornak az emberi lelket gondozó szolgálatát fölajánlani.

Hogyan folyik a lelkipásztori munka? Milyen módon lehet megközelíteni a katonákat?

Itt figyelembe kell venni, hogy a tábori lelkészek nagyjából csak fél éve vannak a helyükön. Tehát először meg kell ismerkedni a katonákkal, elbeszélgetni velük, ez mindennél fontosabb. Sokszor megkérdezik tőlem: Hányan vannak a vasárnapi misén? Én mosolyogva szoktam rájuk nézni, hiszen nagyon kevés helyen van vasárnapi mise vagy alig tudok róla. Egyszerűen azért, mert mindenkit hazaeresztenek. Ha valamikor, a hétvégén, a pihenőnapokon adódik a legkevesebb alkalom a katonák között lenni. Ami nagyon fontos, hogy a tábori lelkész a katonaság ideje alatt pótolni tud elmaradt dolgokat. Ez az egyik legfontosabb terület. Hánynak maradt el a bérmálása, az elsőáldozása, megszakadt a kapcsolat kisgyerek korában, mert csak a nagymama nevelte beléjük a hitet és a vallást. Különösen is törekszem arra, hogy a hivatásos katonáknál, főleg a fiataloknál, a normális keresztény életnek a ritmusa, életformája, az életükben valóság tudjon lenni.

Keresztelések is voltak már?

Egy-kettő igen. Talán most rájönnek arra, hogy ilyen problémákkal odafordulhatnak a tábori lelkészhez. Két hét múlva megyek bérmálni Győrbe. Az ottani tábori lelkész megszervezte, hogy akik nincsenek megbérmálva, most a bérmálás szentségében részesednek. Ez lesz az első bérmálásom katonák között.

Ha van valamilyen előadás, van-e utána szabad beszélgetés, amelynek során elmondhatják kételyeiket, mit tudnak, mit hallanak az egyházról, papokról, Istenről?

Ez magától értetődik. Mindig örülök annak, ha hallom, hogy megfogalmazzák a problémáikat. Az élményeik szerinti negatívumokat is. Mert abban az őszinteség és a bizalom egyszerre mutatkozik meg. Én azt hiszem, hogy a magyar fiatalságnak a komoly hitre figyeltető utolsó lehetősége a honvédség ideje alatt van.

Ez nagy szó. Remélem és kívánom, hogy ezt jól meg is tudjátok valósítani. - Szabad megkérdeznem a rangod?

Én dandártábornok vagyok, Európa legtöbb hadseregében többnyire ez a katona- püspök rangja. Ahogy a katona-orvosnak, a mérnöknek, a papnak is adnak rangot. Mivel az Anyaszentegyház az Ordinariatust mint püspökséget állította föl, így méltó, hogy abba a kategóriába tegyék a rang szerint a püspököt, ami a legmagasabb. Ezért lettem a tábornoki kar tagja - igaz a legalacsonyabb fokán, de ezt jónak tartom – dandártábornok.

És milyen rangjuk van a lelkészeknek, tábori espereseknek?

Vikáriusomat még nem neveztem ki, szeretném jól megfontolni a kinevezését, a személy megtalálását és kiválasztását. Ő ezredes lenne. Az esperesek, főiskolai lelkészek, alezredesi rangok, a kisebb beosztásúak pedig őrnagyi rangot viselnek. Tehát mindegyik tábori lelkésznek főtiszti rangja van, életkorának megfelelően. Mert ne legyen egy 28 éves tábori lelkész azonnal őrnagy, hiszen aki katonai főiskolát végzett és kiválóan teljesítette a katonai kötelességét, méltán vehetné neheztelésnek, ha a tábori lelkész őt korban megelőzné a ranglétrán. Így ezeknek a helyeknek megvan a legmagasabb ranghelyzete és életkorhoz igazodik. A 28 éves tábori lelkész főhadnagyi rangot visel.

Gondjaid?

Elég sok van! Gondom van természetesen a tábori lelkészek elhelyezésével, a szolgálati szabályzatával, ami nem könnyű feladat, mert majd csak a tapasztalat mutatja meg, hogyan kell mindennek rendesen működni. Ajánlották, hogy az irodánk legyen a parancsnoki épületben. Kifejezetten kértem ne ott legyen és az imaterem sem, hanem a katonák között, ott ahol könnyen meg tudják találni a lelkészt vagy az imádság és más összejövetelek helyét. Az is gond: milyen legyen a munkaideje, munkaviszonya egy tábori lelkésznek. A kiképzés alatt nem jut közel a katonákhoz, egy bizonyos készenlét kell, hogy elérjék a tábori lelkészt, ha nehézség vagy probléma adódik. Igazában a nagy szabadidőben sem tud foglalkozni velük, mert persze, a katona is szórakozni akar. Márpedig vagy imádkozol vagy szórakozol. Bár ez rossz alternatíva. Meg kell találni a megfelelő időt a szabadidőbeli programok között. Ez bizony még nagy tapasztalatot kíván tőlünk. A gondjaim között - mint már említettem - ebben a pillanatban a legnagyobbak közé tartozik a Tábori Püspökség épülete, ami remélem szeptember elejére készen lesz és szépen, rendesen, tisztességesen fog kinézni.

Terveid?

Tervem is van, elég sok. Némelyik már a gondjaimból megmutatkozik, ezért azokat itt mellőzöm. Egyik legdédelgetettebb tervem, a katonák imakönyvének a kiadása. Egészen más dolog, ha egy tetszetős, szép, nekik szóló imakönyv van a kezükben és abba belelapozva tudják, hogy bizonyos dolgokkal mit kezdjenek. Ha meg közösségben vannak, ne kelljen állandóan fénymásolgatni lapokat, hogy valahogy összehangolódjanak. Hiszen sokszor olyan közösség jön össze, ahol az egyik fiatalember kívülről tudja az egyház egész tanítását, esetleg világi teológiát is végzett, a másik pedig szégyenli, hogy az apostoli hitvallást sem tudja elmondani; a "Mi Atyánk"-ot még igen. Tehát szükség van ilyen áthidaló eszközökre. Különben a tábori lelkészek havonta egyszer Dobogókőn - éppen ma este is - összejönnek, amikor a gondoknak és a terveknek, a konkrét lépéseknek a feladatait vitatjuk meg.

Milyen a katonák hazaszeretete?

Érdekes módon a tábori lelkészektől várják el az útmutatást a helyes hazaszeretetre. Igen, legyenek büszkék, hogy ők magyar katonák. A másik: a honvédi hagyományhoz kötött hazaszeretet, azokon az ünnepeken, megemlékezéseken, amelyek az egyházhoz kapcsolódnak. Az egyház mélyítse történelmi ismereteiket. Harmadszor: társadalmi megmozdulásokon a nemzet együvétartozását erősíteni, kifejezni tudjuk.

Köszönöm a beszélgetést Püspök Atya.

Fejős Ottó

 

 

AHOGY SZENT ÁGOSTONNAK SIKERÜLT

Interjú Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspökkel

Magyar Honvéd, 1995. november 25.

Mióta tábori püspökké szentelték, dr. Ladocsi Gáspár rendre szerepel a sajtóban. Itt valaminek a felavatásán vesz részt, ott szentmisét celebrál, és így tovább. Többé- kevésbé azt is tudjuk, mit tesz a tábori lelkészi szolgálat megszervezéséért. De fogalmunk nincs arról, milyen ő, mint magánember. Nem is sejtjük, milyen évek állnak mögötte, milyen hatások érték ifjúként. Kérdéseinket neki magának tette fel munkatársunk.

Püspök Úr, az egyházi elnevezésekben, címekben a laikusok kissé tájékozatlanok. Mindenekelőtt azt szeretném pontosítani, önt valójában milyen címmel illethetjük, katolikus, vagy római katolikus tábori püspök?

Katolikus tábori püspök a helyes megnevezés. A katolikus egyházon belül vannak a római katolikusok, akik a latin liturgiát követik, és vannak a görög katolikusok, akik a bizánci rítussal élnek, de egységben vannak Rómával. Magyarországon a görög rítus szerint élők egyházmegyébe szerveződtek, Nyíregyháza székhellyel. Az ő tábori püspökük is vagyok. Ezeken kívül más rítusok is tartoznak a katolikus egyházhoz. Tehát, ha azt akarjuk kiemelni, hogy Péter utódával, a pápával egységben lévő hívek közösségéről van szó, akkor odatesszük a "római" jelzőt. De amikor arra is tekintettel vagyunk, hogy nem csak a latin liturgiát követik ebben az egyházban, hanem számos más, a keresztény ókorban kiforrott és tiszteletre méltó liturgikus hagyományokat, akkor csak a katolikust hangsúlyozzuk.

Tapasztalatom szerint a nem hívő ember is megkülönböztetett tisztelettel szól a paphoz. Például: pap jelenlétében még véletlenül sem hagyja el mosdatlan beszéd a legmegátalkodottabb káromkodó száját sem. Ön is így tapasztalja? Ráadásul a katonák között?

Igen, magam is így érzem, s ráadásul a katonák között is. A papnak kétségtelenül bizonyos értelemben kiemelt szerepe van az életben, de magam nagyon neheztelnék, ha ezt úgy értené bárki, hogy a papra csak föl lehet nézni. A kiemelt szerep a pap kiemelt felelősségének a következménye. Mint ahogy az orvost is nagy tisztelettel vesszük körül, mivel életünk súlyos óráiban van rá igen nagy szükségünk. A papra is súlyos órákban támaszkodnak a hívők, s a nem hívők közül is sokan. Magam nem is szeretek úgy fogalmazni, hogy nem hívő, hanem a hétköznapi értelemben nem hívőnek nevezett embert úgy jellemzem, mint akinek még nem adatott meg, hogy a hit értékeit elfogadja, magához közel engedje. Az — úgymond — nem hívő emberek túlnyomó többsége is tiszteli a hit értékeit, ha önmagában nem is tudja azokat hordozni. A papnak óriási szerepe van abban, hogy az emberek lelkivilágát kiteljesedésre, egészségre, kibontakozásra segítse. Aki ezt közvetlenül, vagy akár közvetve megtapasztalja, az természetesen érzi, és természetesnek érzi a pap ilyen értelemben vett kiemelt szerepét. Az ilyen ember érzi, hogy a pap fontos szerepet tölt be az ő életében, ezért tiszteli. Igen, ezt tapasztalom a katonák között is.

Mielőtt katona lett, mit tudott a honvédségről, ismerte-e valamelyest is a katonaéletet?

Őszintén szólva nemigen figyeltem oda a honvédségre az utóbbi években, évtizedekben, mindazonáltal van katona tapasztalatom. Ugyan több mint két évtizede, de leszolgáltam az annak idején kötelező két évet. Lentiben töltöttem a soridőt. Ez már régen történt, újabb tapasztalatom mindössze annyi volt, hogy a lelki gondozás tekintetében a katonák és a civilek között nincs olyan nagyon nagy különbség. A katonának is vannak súlyos percei, órái, napjai, amikor lelki gondozást igényel. Még az akadályoztatás idején is sok esetet ismertem meg paptársaimtól, amikor katonák — noha titkolózva — paphoz fordultak bizonyos nehézségeik megoldásának érdekében. Aztán számos esetben lehetett tapasztalni, hogy tiszt urak, például édesanyjuk temetésén, bizony kértek papi szolgáltatást, ami részükről természetesen nem jelent buzgó vallásosságot, de annyit azért igazol, hogy tőlük a hit értékei nem idegenek, a hit értékeit másban tisztelik, elfogadják. Nem volt ritka a katonatiszt az egyházi esküvőkön, amikor is gyermeke egy katolikus fiatallal kötött házasságot, a polgári szertartást követően, templomban.

Ön tábori püspökké való felszentelését megelőzően hol szolgált?

Papszenteléstől fogva mindvégig az esztergomi Hittudományi Főiskola tanára voltam. Nagyon fiatalon lettem teológiai tanár, és elég töretlen pályát adott meg nekem az Úr.

Mikor jutott eszébe először, hogy esetleg katona lehet?

Mint már említettem, voltam katona, két teljes esztendőn keresztül, és úgy gondolom, nagyon jó katona voltam. 1970. augusztus 3-án vonultam be és két év múlva, augusztus elsején szereltem le. Egyszerű lövész voltam, egy ideig golyószórósként szolgáltam, mivel elég magas vagyok és elég erős, gondolták, bírom a terhet. Megjegyzem, bírtam is. Bizonyos idő után előléptettek, tisztes lettem. Magam is kiképzőként tettem a dolgomat. Szakaszvezetőként szereltem le. Nem tudom, mennyire kíváncsi rá, mindenesetre megemlítem, mivel hozzátartozik az életemhez és büszke is vagyok rá, hogy szolgálatommal elnyertem a Kiváló Katona címet.

Ha most még azt is megjegyzi, hogy fontolgatta, továbbszolgáljon-e, akkor igen meglepődöm.

Nem, ilyesmi fel sem merült. Én már bevonulásom előtt jóval úgy döntöttem, hogy életemet a papi hivatásnak szentelem, mivel készséget éreztem az egyház szolgálatára. Ennek próbájához hozzátartozott, hogy a szemináriumba való bekerülés előtt katonai szolgálatot kellett teljesítenem, akárcsak a többi, úgynevezett kispapnak. Abban az időben az egyetemi és főiskolai előfelvételisek csak tíz hónapot szolgáltak a hadseregben, de nekünk, papi pályára készülőknek nem adták meg ezt a kedvezményt, ezért két évet katonáskodtunk. Lenti annak idején határozottan kemény helyként élt a köztudatban, és meg kell mondanom, az is volt. Nem kivételeztek velünk, kispapokkal, mindent pontosan ugyanúgy megköveteltek tőlünk, mint bárki mástól, igaz, többet se követeltek. Néha meg-megsértettek minket, de, hogy úgy mondjam, nem intézményesen.

Nem érzett ellentmondást abban, hogy papi pályára törekszik, ugyanakkor legjobb tudása szerint készül annak a hazának a megvédésére, amelyik a papi hivatást nem túlzottan becsüli?

Nem, nem éreztem ellentmondást, ehhez valószínűleg nagymértékben hozzájárult az, hogy minket, kispapokat, a tiszt urak becsültek. Megbízhatóak voltunk, a feladatokat csakugyan legjobb tudásunk szerint hajtottuk végre, továbbá, hogy úgy mondjam, nem voltunk fiatalosan zsiványok, hiszen papnak készültünk. Aggályosan betartottuk a szabályzatokat, és nem belső védekezésként, hanem belső késztetésnek engedelmeskedve. Ne feledkezzünk meg arról, hogy a katolikus egyházban, de a többi magyarországi történelmi egyházban is, komoly hagyománya van a katonai szolgálatnak. A magyar honvédség, a magyar katonaság az elmúlt ezer évben számos alkalommal kiérdemelte a jelzőt: a kereszténység pajzsa. Az Árpádok alatt lett kereszténnyé az ország, de attól fogva mindig védenünk kellett az európai kereszténységet, kezdetben a népvándorlás utolsó hullámaitól, meg a különböző kóbor mozgalmaktól is, amelyek nem csak az egyház, hanem az egész társadalom szétzilálására törekedtek. Gondolok itt például a bogumilok közösségére, amellyel az Árpád-házi királyok oly sokat küszködtek. A történelmi egyházak a katonaság létének fontosságát soha nem tagadták, sőt, éppen ellenkezőleg... Mostani szentatyánk, II. János Pál pápa nagyon sokszor hangsúlyozta, hogy a keresztény katona a békesség Istenének a szolgája, vagyis a békét akarja megőrizni, nagy határozottsággal, készen az áldozatvállalásra. És a békét akarja elvinni oda, ahol az emberi jogokat eltapossák.

Ha leszerelésekor századparancsnoka azt közli önnel, hogy Ladocsi Gáspár szakaszvezető, legközelebb, évek múltán, egy szép napon, abból az alkalomból találkozunk majd, hogy ön dandártábornok lesz és tábori püspök, mit szól hozzá?

Hát...! Ilyesmi föl se merült. Mi akkor arra készültünk, hogy egy szabadságában nagyon korlátozott egyházat fogunk szolgálni. Ki gondolta akkor, hogy micsoda változások állnak előttünk! Mi több, minket, kispapokat, úgy szereltek le, hogy tartalék-állományba se vettek, ellentétben a többi leszerelővel. Szóval, mindenki úgy gondolta, hogy részünkről a katonai szolgálat egyszer s mindenkorra megtörtént, többé nem fordulhat elő. Ennek a magatartásnak, az állam részéről, feltételezem, ideológiai okai voltak. Egyébiránt most nagyon szívesen megkérdezném a volt századparancsnokomat, Dombai százados urat, de nem tehetem, mert elhunyt. Nagyon becsültem, nagyon tiszteltem őt, végtelenül katonásan és végtelenül emberien bánt velünk. E pillanatban eszembe jutott, hogy egy alkalommal valóságos lelki gondozásban részesített. Baj ért engem, nagy nehezen sikerült úrrá lennem rajta, és a százados úr azzal billentette helyre a lelkemet, hogy azt mondta: „Ladocsi, kibírta, nem?!” Boldog örömmel hívtam volna meg a felszentelésemre is.

Ön az előbb ejtett néhány szót a korábbi magyar hadseregek keresztényi történelmi örökségéről. Mi a benyomása, a mai honvédség is őriz abból valamit?

Nagy örömmel konstatáltam, hogy igen. Ezt úgy fogalmazom meg, hogy a nehéz években a hamu alatt parázs maradt, nemes katonai hagyományaink tekintetében. Csak egy példát hozok fel, igazolásul: a tábori lelkészek védőszentje, Kapisztrán Szent János, aki Nándorfehérvárnál Hunyadi mellett mozgósította a keresztény katonákat a török elleni harcra, ma is él a honvédség szívében, pedig évtizedeken át meg se említették a nevét. Büszkék lehetünk arra, hogy magyar katonák a közelmúltban berendezték, tisztelettel, megbecsüléssel vették körül Capestrano-ban Szent János szülőházát.

Akkor térjünk vissza az eredeti kérdéshez: mikor találkozott először azzal a gondolattal, hogy esetleg katona lehet?

Akkor, amikor először szembesítettek azzal a közléssel: a Szentszéknek az a szándéka, hogy engem nevezzen ki tábori püspöknek. Ez március közepén történt meg.

Hogyan? Én nem ismerem a katolikus egyház belső működését, de, gondolom, ott is készülnek előterjesztések, javaslatok. Azt is gondolom, hogy II. János Pál pápa nemigen tartotta számon Ladocsi Gáspár teológiai tanárt, mint potenciális tábori püspököt a magyar honvédségnél. Egyszóval hogyan esett önre a választás?

Nyilvánvaló, hogy amikor a rendszerváltás után felmerült a gondolat, hogy Magyarországon újra felállítják a tábori lelkészi szolgálatot, akkor körülnéztek a klérusban, a papságban, alkalmas jelöltet keresve.

Kik néztek körül?

Nyilvánvalóan a Római Szentszék illetékes szervei. A Római Katolikus Egyházban a Szentszékre tartozik a jelöltek kiválasztása, a közöttük való mérlegelés és a döntés is.

Miként fogadta a felkérést?

Minden ilyesfajta kérdésre két válasz adható: igen vagy nem. Nagyon nehéz lenne rekonstruálni, hogy mi történt bennem a felkérés hallatán, mindenesetre annyi megfellebbezhetetlenül bizonyos, hogy igent mondtam.

Amennyire tudom, ön nem, hogy úgy mondjam, szokásos időben lett püspök, hiszen ön még ehhez nagyon fiatal, alig múlt 40 éves. Nem gondolt arra, hogy Istenem, köszönöm, hogy ilyen karriert adtál nekem?

Negyvenharmadik évemben vagyok, és csakugyan fiatalon szenteltek püspökké, éppen ezért vívódtam. Másrészről viszont megértettem, hogy a katonasághoz csak bizonyos koron belül alkalmas az ember, már csak azért is, mert a katonatiszt 55 éves korában nyugdíjba megy. A tábori püspök feladata elsősorban is a tábori lelkészi szolgálat újrafelállítása, működésének megszervezése, az alapok lerakása, s mindez bizony jó néhány évre ad munkát. Ami kérdésében a karrierre vonatkozik, nos, katonaembernél eléggé természetes, hogy tábornok akar lenni, de a papnövendékek nem úgy készülnek a hivatásukra, hogy püspökként szeretnének nyugállományba vonulni. A papneveléshez hozzátartozik az a kitétel, miszerint a pap ott álljon helyt, ahová az egyház állítja. A papnak az egyház szükségleteit és a hívőket kell szolgálnia a tehetségével. Ez nem címtől függő feladat.

Tanít még Esztergomban?

Nem. Hetenként két órát tartok ókeresztény irodalomból — ez a kedvenc tárgyam, ez a hobbim — a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen, minden más időmet a katonai lelkészi szolgálat újraszervezése köti le.

A tábori lelkészség, ha nem is ezen a néven, sok-sok éve létezik szerte a világon.

Van-e olyan elődje, akit példaképének tekint, akinek ismert cselekedeteiből erőt, bátorítást merít vállalt feladatának ellátásához?

Igen, van. Szent Ágoston. Ő a már keresztény Római Birodalom idején Africa provincia egyik stratégiailag fontos városának, Hippónak a püspöke volt. Ugyanezen időben, Kr. u. 420 körül, amikor a vandálok leigázták a virágzó tartományt, a provincia katonai parancsnokaként Marcellinus szolgált. Ez a Marcellinus gyakorta kétségek közt gyötrődött, mivel szolgálatának ellátása közben tágabban is kitekintett a világra. A parancsnok, lelki egyensúlyának megtalálása érdekében, rendre Szent Ágostonhoz fordult tanácsért, vagy egyáltalán, csak egy jó szóért. Dicséretes módon együttműködtek a vezetésük alatt álló provincia békéjének biztosításában, az emberek, a hívők gyarapodásának érdekében. Én azt mondom, ha Szent Ágostonnak és Marcellinusnak sikerült a közös munka, akkor miért ne sikerülne itt, Magyarországon, kései utódaiknak.

Mónus Miklós

 

 

IMATEREM A LAKTANYÁBAN

Interjú Dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspökkel

Képes Újság, 1995. december 30.

A Magyar Honvédségnél a Tábori Lelkészi Szolgálat a katolikus, a református, az evangélikus és a zsidó egyház lelkészeiből áll. A tábori lelkészek munkájukat a felekezeti önállóság tiszteletben tartásával végzik. Az egyik pesti laktanyában, a Magyar Honvédség Hadtápszolgáltató Központjában az idén nyáron közös imaterem megáldására került sor. A szertartást Ladocsi Gáspár dandártábornok, katolikus tábori püspök (ordinárius), Takaró Károly dandártábornok, protestáns tábori püspök és Fröhlich Róbert ezredes, vezető tábori rabbi közösen végezte. Alkalom nyílt beszélgetésre Ladocsi Gáspárral. Őt pápai káplánként és esztergomi teológiai tanárként érte, hogy II. János Pál kinevezte címzetes püspökké és egyúttal katolikus tábori ordináriussá. 1994. május 14-én szentelték püspökké.

Püspök úr! Volt katona?

Mint más kispap is, én 1970-1972 között Lentiben teljesítettem kétéves sorkatonai szolgálatot.

Meglepte a püspöki kinevezés?

Kicsit, elsősorban a korom miatt. Hiszen akkor még nem is voltam egészen negyvenkét éves.

Igaz, hogy NATO-előírás a Tábori Lelkészi Szolgálat létrehozása?

Inkább NATO-elvárás. A tábori lelkészet az európai hadseregeknél természetes szervezet.

Kapnak önvédelmi képzést a tábori lelkészek?

Nincs ilyen, mert nincs itt az ideje. Nem vészhelyzetet tartunk szem előtt. Nem élünk közvetlen háborús fenyegetettségben.

Az Egyesült Államokban nemrég tartott békepartnerségi gyakorlaton a magyar kontingensben tábori lelkész is részt vett?

Természetesnek tekinthető, hogy katolikus tábori lelkész is ott volt.

És mit gyakorolt?

Például hogy sebesült katonával kapcsolatosan kinek mi a feladata, tennivalója. Közöttük a papé. Ezt ott neki is át kellett gondolnia.

Harci feladatok végrehajtásának szereplője lehet a tábori lelkész?

A Genfi Egyezmény rendelkezése szerint harcba nem vethető. Előírás az is, hogy nem fegyveresként szolgál, így őt minden körülmények között védelem illeti.

A tábori püspök dandártábornoki rendfokozata sem illeszthető az általános katonai alá- és fölérendeltségi viszonyok sémájába. Ladocsi püspök kiemeli, hogy ez a rendfokozat inkább annak a jele: a Tábori Lelkészi Szolgálat nem kívülről illeszkedik a Magyar Honvédségbe, nem idegen test ott, hanem befogadott.

Végezetül a Tábori Rabbinátusról illő és érdemes elmondani, hogy éppen a közelmúltban a köztársasági elnök a vezető tábori rabbit, Fröhlich Róbert ezredest dandártábornokká nevezte ki.

Simon Gy. Ferenc

Típus: 
Újságcikk
Tartalom dátuma: 
vasárnap, 1995, január 1 to vasárnap, 1995, december 31