Megjelenés a médiában - 1998

Megjelenés a médiában - 1998

 

AZ EMLÉKEZET JELKÉPE RAVAZDON

Kisalföld, 1998. július 6.

Harangot szenteltek és fát ültettek a cserkészparkban

A ravazdi cserkészparkban ezen túl harangszó hív a közös imára. A győri püspökség adománya, a liliommal díszített hangszer szombaton délelőtt kondult meg először, hogy egyesítse az ünnepet, s erőt, örömet adjon a tábor lakóinak és vendégeinek. A 703. Báró Apor Vilmos cserkészcsapat és a Győri Öregcserkész Baráti Kör harangszentelő rendezvényén dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök is szólt a hívekhez.

Az egybegyűlteket Péter Gyula, a park parancsnoka házigazdaként köszöntötte, miután a hagyományoknak megfelelően egy ifjú cserkész gyertyát gyújtott az elhunyt öregcserkészek emlékére.

Fiatalok és idősek együtt énekelték a jól ismert indulót, majd az eseményhez méltó szavalattal és dallal tették szebbé az ünnepét.

„A harang jelenléte erősíti a testvériességet, összefogja, és imára hívja az embereket - szólt a hívekhez dr. Ladocsi Gáspár dandártábornok, tábori püspök. - Legyen ez a harang az élő emlék és kötődés jelképe, az örömet és békét adó ünnepek ékesítője, melynek érctorka mindig ép. Vigyázzon arra minden ember, hogy hangja olyan legyen, mint a harangé: szépen csengő, vigasztaló és bátorító, de mindenképpen hiteles. Egyetlenegy sem hasonlít a másikhoz, mégis harmóniában él egymással. Legyen az a harang az emberi érzések kifejezője, a szívek összefogója, jövőt építő felkiáltójele a cserkészeknek és mindazoknak, aki ellátogatnak erre a gyönyörűséges helyre.”

Ezen gondolatok jegyében áldást kért és felszentelte a harangot dr. Ladocsi Gáspár, majd elsőként szólaltatta meg a kopjafa szomszédságában elhelyezett hangszert.

Az ünnepség befejezéseként a hagyományokhoz híven a meghívott díszvendégek - Imre István, az Integrál-H Rt. vezérigazgatója, dr. Cseh Sándor, a győri Apáczai Csere János Tanítóképző Főiskola főigazgatója, dr. Báthy Andrásné, a Máltai Szeretetszolgálat területi titkára, Botos Gábor, a megyei közgyűlés elnöke, Sipőcz Ernő, a Pannon-Víz Rt. vezérigazgatója, dr. Bakó Ferenc alpolgármester, dr. Magas László, a Kisalföldi Erdőgazdaság Rt. vezérigazgatója, valamint a Magyar Cserkészszövetség képviselője - nyír- és hársfacsemetéket ültettek az emlékparkban.

L.A.

 

A MEGÚJULÁSBAN REJLŐ TÖRTÉNELMI ERŐ

Napi Magyarország, 1998. augusztus 13.

Szent István királyunk ünnepe a megújulásban rejlő történelmi erőre emlékeztet bennünket. Halálakor ugyanis az alaposan átgondolt tervei közül sok minden romba dőlt. Az általa felépített nagy mű ezt mégis túlélte, hiszen olyan szilárd alapokat hozott létre, amelyre népünk egy évezreden át bizton építkezhetett. Egész életében azt kereste, hogy lehet megerősíteni azt a területet, amit a honfoglalással hazának nyertünk. Ezért az augusztus 20-i ünnep mindig azokra a szilárd alapokra figyelmeztet, amin keresztül népünk és hazánk folyamatosan meg tud újulni - mondta Ladocsi Gáspár püspök, katonai ordinárius, akivel szent királyunk ünnepéről, napjainknak is üzenő emlékéről, illetve nemzetünkről és hazánkról beszélgettünk.

Augusztus 20-a azonban nem csak egyházi, de állami ünnep is. Erről Ladocsi Gáspár kijelentette: épp olyan káros az állam és az egyház egybemosása, mint az elkülönítő szétválasztása. Véleménye szerint a dolgokat polarizáltan kell szemlélni. Mint mondta: amikor az egyházi élet és a közélet közötti kapcsolatról beszélünk, mindig a kohéziós gyűjtőpontokat, s nem a szétforgácsoló erőket kell keresni. Az sem jó, ha e kettő végletesen összekapcsolódik, de az sem, ha úgy eltávolodik, hogy a köréje gyűlteket is elidegeníti egymástól.

Milyen népi vallásos szokások kapcsolódnak az ünnephez?

Szent István napjához kifejezett népi szokások szerényen kapcsolódnak. Mindenki ismeri az új kenyér ünnepét. Az elmúlt évtizedek során hatalmon lévők ezt emelték ki az egyházi és a nemzeti ünnep rovására. Szép szokásnak tartom, hogy ezen a napon a hívők a Szent István-ereklyékhez és templomokhoz zarándokutakat vezettek, hogy közösen ünnepeljenek. Az is fennmaradt a középkorból, hogy a többi jámbor és igazi keresztény királyhoz hasonlóan neki is gyógyító karizmát tulajdonítottak. Szent István égi közbenjárását a szembetegségek orvoslásáért kérték.

Véleménye szerint a mai magyarság Koppány vagy Szent István népe?

Úgy gondolom, hogy Szent István népe, csak egy kicsit elkoppányosodott. Jól tudjuk, hogy Szent István környezete még nem volt egészében igazi keresztény. Valójában az egész Xl. század, vagyis a két nagy szent király, István és László közötti évek a keresztény kovász időszaka volt. Csak Szent László és Könyves Kálmán után lett a magyarság olyan néppé, amelynek keresztény jó hírét szertevitték Európában. De az, hogy ilyenné válhattunk, hogy az európaiság a magyarság sajátossága lett, Szent István érdeme.

Aktuálisak-e még a Szent Istváni gondolatok? Miben látja ennek lényegét?

Azon személyek közé tartozik, akinek történelmi példája és az Intelmekben leírt gondolatai mindig aktuális marad. Szent István a keresztény király és keresztény vezető példáját mutatja. Fontosnak tartotta, hogy törődjön a népével. De arról sem szabad elfelejtkezni, hogy hívő ember volt. Az hordozza ugyanis a reményt, aki hinni is tud. A hitet most nem zárom be a vallás falai közé. Olyan ember volt tehát, aki nem adta fel a reményt, mert a hitből élt, és felelős szeretetet érzett azok iránt, akiket a gondviselés a gondjaira bízott. Ugyanakkor jótékony is tudott lenni, hiszen a közjó gyarapítását, előremozdítását kereste.

Szent István az Intelmeiben azt írta, hogy „gyenge, s esendő az egy nyelvű s egy kultúrájú nemzet”. Véleménye szerint mi a helyesebb: ha a magyarság a multi-kultúra fokozottabb befogadása, vagy inkább a nemzeti hagyományok felújításának, s megerősítésének irányába fordul?

Egyik sem helyes. A követésre méltó út a kettő között található. Úgy kell tehát megtartanunk és megőriznünk a nemzeti azonosságtudatunkat, hogy közben tudjuk: Európa népeinek közösségében is méltó helyünk van. Mi nem egy idegen klisére kialakított nemzet akarunk lenni, hiszen a sajátos magyar értékeinkkel kívánunk a népek közösségének egyenrangú tagjává válni. Sokszor mondják azt, hogy Európába nem mehetünk be üres zsebbel. De egy másik nemzet kultúrájára alakítottan sem állhatunk be az európai népek közösségébe. Hiszen az, hogy „magyar”, nem azt jelenti, hogy ki milyen származású, hanem azt, hogy ezt a földet, a mi földünket, hazájának és otthonának tartja. És ebbe az otthonba, a saját otthonába, mindenkit hajlandó befogadni. Ezért tartom szépnek, hogy mi a történelmünk során mindig befogadó nemzet voltunk - még akkor is, ha nagyon sokat áldoztunk ezért az eszméért. Helyes országot vagy helyes demokráciát csak ilyen gondolkozással lehet építeni. Előítéletekből és félreértésekből ugyanis nem lehet virágzó államot építeni.

A tábori püspökség élén eltöltött idő tapasztalatai alapján hogy látja: munkájukra, lelki szolgálatukra igényt tartanak a sorkatonák?

Az igényt nem lehet látványosan felmutatni. Négy év alatt nem lehet jelentősen előre lépni. A honvédségnél is meg kellett szokni a jelenlétünket, és azt, hogy mi nem az egykori politikai tisztek utódai vagyunk. Az igény ugyanis sokszor csak a „szükség” idején jelentkezik, vagyis akkor, amikor keresztelőt vagy esküvőt kell tartanunk. Ezek azonban olyan pontok, amikor a közösség véleményét úgy tudjuk formálni, hogy közben koptatjuk a múlt örökségét. De az a fiatal, aki a bevonulása előtt semmilyen kapcsolatot sem tartott az egyházzal, valószínűleg a hadseregben sem keresi meg a tábori lelkészt. Mi tehát az egész magyar katolikus egyháznak segítünk abban, hogy felmérjük: valójában milyen kapcsolatban is vagyunk a fiatalokkal. Mert a bevonuló kiskatonák megmutatják, hogy mi található a „felvert hab” alatt. Ehhez azonban a tábori lelkésznek ott kell lennie a laktanyában.

És ott van?

Nagyon kevesen vagyunk. Az előre bejelentett időpontok alapján kialakított „fogadóórák” rendszere nem hozhatja meg a kívánt eredményt. Ma a laktanyák az ünnepeken és a hétvégéken szinte kiürülnek. Csak a szolgálat és a szolgálattartalék van bent. Ezért szerencsés, ha a tábori lelkész a laktanyához közeli város plébániájához kötődik. Az ottani programokba bevonja a hivatásos katonák családtagjait, illetve a sorkatonákat. De a legfontosabb, hogy lehetőség szerint mindenkivel élő, személyes kapcsolatot alakítson ki. A szentatya meghirdette Európa újraevangelizálását az ezredfordulóra. Nekünk, a katonák között, a pre-evangelizálást kell megvalósítanunk. A magyar papság átlagéletkora közelít a hatvanhoz, s a megkeresztelteknek csupán 14-18 százaléka gyakorolja aktívan a hitét. Ilyen körülmények között sikeres lehet a pre-evangelizálás? Ilyen körülmények között kell nevelni. A tényeket pedig el kell fogadni. Nagyon sok oka van annak, hogy jutottunk ide. Természetesen az okokkal is tisztában kell lenni, de mégsem ez a lényeg. Nagy szükségünk lenne például egy olyan vonzó személyiségre, mint egykoron Szent Ferenc volt. De az elmúlt évezredek során hányan jósolták már meg például azt, hogy befullad a pápaság intézménye? Ezzel szemben a szentatya olyan nemzetközi tekintéllyel rendelkezik, hogy még azok is tisztelik, akik nem tagjai a katolikus egyháznak.

Tőkés László a közelmúltban kijelentette: a magyarság erkölcsileg is és tudatában is megroppant. Egyetért ezzel?

Igen. Valóban nagy megroppanást örököltünk. Az Evangéliumban egy helyen Jézusról azt lehet olvasni, hogy „Ő a megroppant nádat nem töri össze, a pislákoló mécs fényét nem oltja ki”. Lehet, hogy nagyon kormosan ég nemzetünk fáklyája, az is lehet, hogy nagyon megroppant a gerince, de mégsem tört össze. Nekünk pedig, mint egy jó orvosnak, azon kell lennünk, hogy minél előbb visszanyerje az egészségét. A keresztény ember ugyanis - mivel hisz a jóságban - nem tud pesszimista lenni. Természetesen azon el lehet gondolkozni, hogy nekünk miért nem adatott olyan történelmi múlt, mint Európa szerencsésebb nemzeteinek. De Szent Ágoston számomra azért is vonzó, mert éppen akkor tudta megírni a középkor egyik legnagyobb hatású művét, az Isten városát, amikor a környező világ, vagyis a Római Birodalom összeroppant. Szent Ágoston ebben a könyvben egy olyan világot vázol, amely nem tagadja meg a régit, hanem átépíti azt. A magyar nép is addig tud magyarként élni, amíg megőrzi azt a hagyományos, nagylelkű, befogadó értékrendet, amelyről történelme során oly sokszor tett bizonyságot.

Jezsó Ákos

HŐSEINKRE EMLÉKEZTÜNK

Internetes Keresztény Szolgálat, 1998. január 12.

Ötvenöt évvel ezelőtt, 1943. január 12-én a Don folyónál a szovjet csapatok megkezdték támadásukat a 2. magyar hadsereg arcvonala ellen. Kétszázötven ezer magyar katona állt a Don partján. A magyar hadsereg hősiesen kitartott addig, amíg egyáltalán lehetséges volt. A kb. 200 km-es arcvonalat a kegyetlen orosz télben hiányos felszereléssel és öltözékkel lehetetlen volt tovább tartani. Az akkumulátorok befagytak, a katonák keze ráfagyott a fegyverekre, elfogyott az üzemanyag és az élelem.

Bár a harcok tragikus véget értek, a magyar katona becsületén nem esett csorba, a csapatok a végsőkig kitartottak. Hírmondó is alig maradt közülük. A szovjet megszállás évtizedeiben beszélni sem lehetett erről a tragédiáról. Meg sem gyászolhattuk hőseinket. Emléküket nem őrizték emlékművek: a győztest kellett ünnepelni.

A rendszerváltás után megtörténhetett az "áttörés" a doni fronton. Ma már szabadon megemlékezhetünk a II. világháború hőseiről és áldozatairól, és a végzetes helyszín közelében emlékmű hirdeti a magyar katonák szenvedéseit.

Az élő emlékezet ünnepe volt január 9-én a görög katolikus templomban, ahol ismét kegyelettel emlékezhettünk az elpusztult honvédekre és a munkaszolgálatosokra.

A szentmise után Kelemen Imre őrnagy, református tábori lelkész mondott beszédet, majd Spillinger Ferenc római katolikus kisegítő tábori lelkész szólt a katonai és polgári hallgatósághoz: "A mai napon egy kései, de nem elkésett siratóra gyűltünk össze. Hitünk szerint az őszinte imádság, az együttérző sírás soha nem késő. Ebben a világot legyőző hitben küldjük fohászunkat a Seregek Urához, az Igazságos Bíróhoz 150 ezer katonatestvérünkért, honfitársunkért: Emlékük legyen áldott, és nyugodjanak békében Istennél! Ámen."

Maláj János nyá. őrnagy

 

KATONÁK BIBLIAÓRÁN

Magyar Tükör, 1998. október 1.

Négy éve alakult a Magyar Honvédség tábori lelkészi szolgálata, és a kezdeti viharok után a katonák és a társadalom is megbékélt az egyházak jelenlétével a honvédségnél. Rendszeresen keresztelnek, esketnek, konfirmáltatnak, bérmáltatnak hivatásos és sorkatonákat a tábori lelkészek. Elfogadottságukat bizonyítja, hogy az elhunyt katonatisztek háromnegyedét tábori lelkész celebrálta szertartáson helyezik örök nyugalomra.

A Magyar Honvédség kétezer fős, vagy annál nagyobb alakulatainál szolgál állandóan tábori lelkész. A püspökökkel és esperesekkel együtt huszonhét pap, lelkész és rabbi teljesít szolgálatot a hadseregben - mondta a Népszabadságnak Kovács Zoltán ezredes, a Honvédelmi Minisztérium vallásügyi főmunkatársa. Tizenhárom katolikus pap, tizenegy református és két evangélikus lelkész, valamint egy rabbi öltött egyenruhát 1994 óta. A tábori lelkészi szolgálat évi költségvetése 97 millió forint. Tizenöt civil katolikus pap, tíz református, négy evangélikus és három Hit Gyülekezetes lelkész segíti az egyenruhás tábori lelkészek munkáját.

A három tábori lelkészség élén tábornoki rendfokozatot viselő püspök, illetve főrabbi áll. A protestáns egyházakat - a reformátust és az evangélikust - egy szolgálatba vonták össze. A katolikus szolgálati ágnál egy görög katolikus pap is dolgozik. A tábori püspökök és a főrabbi fizetése bruttó 160 ezer forint, a beosztott papok és lelkészek bruttó 100 ezer forint körül keresnek.

A szabad vallásgyakorlás jegyében valamennyi Magyarországon bejegyzett egyház végezhet lelkigondozást, tarthat misét vagy istentiszteletet a laktanyákban. A történelmi egyházakon kívül a Hit Gyülekezetének három lelkészével is kötött szerződést a honvédség. Ők azonban azt is vállalták, hogy a Hit Gyülekezetében szokásos közéleti kérdések megvitatása a laktanyákban elmarad. Egyéni kérések teljesítésére is van lehetőség: egy szombatista hívet egyháza kérésére soha nem osztottak be szombaton szolgálatba, és lehetővé tették, hogy ezen a napon ahányszor csak lehet, hazatérjen. A magyarországi iszlám közösség tagjai viszont a napi háromszori imára kértek és kaptak lehetőséget, illetve azt kérvényezték, hogy étkezési pénzt kapjanak, ha a menüben disznóhús szerepel. Utóbbi kérésük is teljesült.

Kovács ezredes úgy emlékszik, hogy a tábori lelkészi szolgálat felállítását a társadalomban nagyobb vita övezte, mint a hadseregen belül.

- Voltak, akik az állam és az egyház összefonódásáról beszéltek, pedig egyszerűen arról volt szó, hogy a hadseregen belül is biztosítani kell a szabad vallásgyakorlást - mondta. Elfogadásuknak bizonyítéka az is, hogy az elhunyt tisztek háromnegyedét tábori lelkész celebrálta egyházi temetésen helyezik örök nyugalomra.

A tábori lelkész katonai feladatokat nem végezhet, például: nem láthat el ügyeletes tiszti szolgálatot sem. Az alakulat parancsnoka munkájába nem avatkozhat bele, hiszen szervezetileg nem az alakulathoz, hanem püspökéhez tartozik. Ugyanakkor a katonai parancsnokkal egyeztetni kell a mise, a bibliaóra vagy a papi-lelkészi fogadóóra időpontját, hogy az ne akadályozza a katonai kiképzést.

A tábori lelkészekhez a katonák a legváltozatosabb kérésekkel fordulnak. Kovács ezredes két példát említ: egy református lelkész lebeszélt egy honvédot az öngyilkosságról, egy másik viszont rábeszélte a sorkatonát arra, hogy lőszerlopás után jelentkezzen.

Haller László százados, a győri helyőrség római katolikus tábori lelkésze csütörtöki napjait a börtönben tölti. Az előzetesen letartóztatott katonákat látogatja meg. Talán nekik van a legnagyobb szükségük az önfeltárásra, a lelki vigaszra. A fiatal lelkésztől nem idegen a katonai hivatás. Sorkatonai idejének kitöltése után két évig még tovább szolgált a seregben, így hát érthető, hogy szentelése után neki kínálta fel ezt a hivatást egyházmegyéjének püspöke.

- Egyetlen hozzám fordulótól sem kérdezem meg, hogy megkeresztelték-e - mondja a lelkész - aki megkeres, az segítségre szorul. Természetesen a más felekezethez tartozóknak felhívom a figyelmét, hogy például kisegítő protestáns lelkész is dolgozik a helyőrségben. A százados szerint teljesen más konfliktusokkal jelentkeznek nála a sorkatonák - akik a kiképzésük után már csak fél évet töltenek például a győr-likócsi laktanyában -, valamint a hivatásosok. A kiskatonáknak elsősorban a beilleszkedés okoz gondot.

- Megkerestem egy fiatalembert, aki a katonai eskü után akart lelkiismereti okokból leszerelni - meséli Haller László. - Kiderült róla: elhatározásának fő oka az, hogy képtelen megszokni a csapatot, a fegyelmet, hiszen életében nem volt otthonról távol. Sokat beszélgettem vele arról, hogy ez a szolgálat az ő személyes erőpróbája is, amit ha teljesít, nagyobb önbizalommal lép ki a világba. Naponta felkerestem, s a fiú nagyobb belső és külső konfliktusok nélkül, hitem szerint lélekben megerősödve töltötte ki a szolgálatát.-

A százados elmondja: megpróbál segíteni a kábítószereseknek is, ám ők általában titokban akarják tartani a drogozást, nehéz szóra bírni őket. Napi figyelmet és lelki gondozást igényelnek azok a fiatalemberek, akikről kiderül, hogy korábban már követtek el öngyilkossági kísérleteket. Az új, katonai közösségben kell valaki, aki törődik velük, akinek a segítségével feldolgozhatják vívódásaikat.

- A hivatásos katonák elsősorban munkahelyi terheiket osztják meg velem - magyarázza a százados. Nem akarják hazavinni a gondjaikat, s nem is konkrét segítségre várnak, csak egy megértő emberre, akinek a bajaikat elmondhatják. Ezért nagyon hálásak, meghívnak megismerni a családjukat, belepillanthatok az életükbe... Néha azzal is segít az ember, ha csupán befogadója az őszinte szavaknak. Ez is a lelkipásztori feladat része.

Jezsó Ákos

Típus: 
Újságcikk
Tartalom dátuma: 
csütörtök, 1998, január 1 to csütörtök, 1998, december 31