Rádióműsor - 2013. május 22. - 28. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2013. május 22.-ei műsor (28. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/38214

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 28. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

"Az Úr pedig a lélek, és ahol az Úr lelke, ott a szabadság." – Köszöntöm hallgatóinkat, a szerkesztőt Fodor Endrét hallják.

 

Pünkösd ünnepe ihlette a mai műsorunkat, amelyben egy kerekasztal beszélgetést hallanak majd. A résztvevők, Bíró László, a Katolikus Tábori Püspökség püspöke, Jákob János dandártábornok, a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke, és Totha Péter Joel vezető tábori rabbi.

A keresztyén egyházak tulajdonképpen a három nagy ünnep körrel ünnepelnek.

Jákob János dandártábornok a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke.

- A karácsonyi Jézus születésével karácsony ünnepkörrel, a húsvéti ünnepkörrel amelyben elválaszthatatlanul egybefolyik a nagyhét eseményeivel, nagypéntek és húsvét eseménye, és a pünkösd ünnepkörrel. Valahol azt gondolom, hogy ez a pünkösdi ünnepkör az, ami a legjobban a háttérbe szorul. Nagyon sokan nem tudnak mit kezdeni pünkösd ünnepével. Pedig számunkra nagyon fontos jelentősége van, hiszen a Szentháromság Istenről valljuk, hogy Atya, Fiú, Szentlélek, és pünkösd ünnepe a Szentlélek kitöltetésének az ünnepe. Megkaptuk ajándékul az Isten Szentlelkét, akit Jézus megígért pártfogóként nekünk, hogy vesztetek előtt a Szentlélek majd eljön reátok. És valóban az a kis tanítványi kör, ami itt maradt a földön Jézus mennybemenetele után, a pünkösd ünnepében erősödik meg, amikor kitöltekezik rájuk a Szentlélek. A Szentlélek ereje, csodája és munkája az, hogy az ő prédikációjuk és szolgálatuk alapján megalakult az egyház. Ezért a pünkösd számunkra azért is fontos, mert az egyház születésnapjának tartjuk. Kicsit olyan megfoghatatlan a Szentlélek fogalma sokak számára, hogy mit is kezdjenek vele. Ez egy szellemi valóság, ami nehezen kitapintható, de a jelenléte elengedhetetlen. Nehéz elmagyarázni az ő jelenlétét ebben a világban. Mégis talán az a példa segítség lehet, mint ahogy az elektromos vezeték is látható, de nem látjuk az áramot benne. Viszont tudjuk azt, ahogy elmesélték valamikor az egyszeri  ipari tanulónak, hogy mi a különbség aközött a drót között amiben van áram, és amiben nincs. Meg kell fogni és akkor tapintható, érzékelhető a különbség körülötte. Azt gondolom, hogy ugyanilyen a Szentlélek valósága a mi életünkben is. Látható jelei vannak az ő jelenlétének. Azért egész életünk, az egész földi életünk az ő jeleivel van tele.

Bíró László a Katolikus Tábori Püspökség püspöke.

- A Szentlélek az Újszövetségben képekben jelenik meg. Lángnyelv formájában, szélzúgás formájában, galamb formájában, és még van itt egy szimbóluma az Újszövetségben, a víz. Tehát a Szentlélek az a tűz és a víz. Innen induljuk talán el. Érezzük a képnek ezt az ellentmondásosságát, a kettő mintha összeférhetetlen lenne. Jézusunk azt mondja, hogy aki hisz bennem, abból élő vizek forrásai fakadnak, és János hozzáteszi az evangéliumában, ezt a Szentlélekről mondta. A víz az az éltető elem, ahol nincs víz, ott nincs élet. A víz a tisztulásnak az eleme, nem tudunk tisztulni víz nélkül. Aztán a tűz az megint a tisztulásnak az eszköze. Az aranyat, az ezüstöt kiégették a salakjától, hogy tiszta legyen. Szóval a tűz és a víz egyik se a Szentlélek, de mindegyik valamit elmond a Szentlélekről. Aztán még hozzátenném a levegőt, a szelet. Tűz, víz, levegő. Ezek az ősi elemek szimbolikája hordozza azt az üzenetet, hogy ki a Szentlélek. A galamb pedig a Szentlélek szelídségének, a békének a szimbóluma ősidőktől fogva. Ezek a szimbólumok valamit elmondanak a Szentlélekről. Az a megtévesztő, hogy a Szentírásban sosincsen meghatározás, nem definiálja a Szentírás a Szentlelket. Egyszerűen beszél a cselekvéséről, erre utalt a püspök úr is, hogyha megfogom a vezetéket, akkor azért érezzük, hogy melyikben van áram. Tehát a Szentlélek cselekszik a Szentírásban. Mindjárt az első oldalon ugye azt mondja az Ószövetség, a közös Bibliánk, hogy Isten lelke lebegett a vizek fölött. A vizek az amorf anyaga, formátlan anyag. Az Isten lelke lebeg a vizek fölött, a céltalan anyag, a formátlan anyag fölött, és a céltalan célt nyer, a formátlan formát nyer. Ez nekünk a Szentlélek. Aki irányt ad a létnek, aki megformálja létünket, ha engedjük, befogadjuk őt. Tehát a Szentlélek valamiképpen az Istennek leginkább kifejezi a természetét. Leginkább kifejezi a természetét, a láthatatlanságát, de mégis hatékony cselekvését. Aztán lehetne tovább folytatni a Szentléleknek a tevékenységét, ugye az Újszövetségben, amikor így imádkozik: Hiszek egyben, Fogantatott a Szentlélektől. Hogyan lehetek én édesanyává? A Szentlélek fog megárnyékozni téged, mondja az édesanyának az angyali jelenés. Vagyis a lélek az, aki által megelevenedik az örök ige közöttünk testet öltve. A lélek az, aki által megelevenedik számunkra Isten igéje, megelevenedik a szívünkben Jézus Krisztus. Nagyon nagy baj az sokszor, hogy egy 2000 évvel ezelőtt élt Krisztusról beszélünk csak, és nem az élő Krisztusról. Ugye a lélek az aki elevenít, ő az éltető lélek.

Totha Péter Joel vezető tábori rabbi.

- Ugye a Tórát amikor megkaptuk, amikor az Örökkévaló oda adja a népnek, akkor hagyomány szerint minden népnek felajánlotta az ő Tóráját, az ő igazságát, azokat a szent szavakat, amelyeket nap mint nap olvasunk. S a különböző népek ezt elutasították. Különböző indokokkal a hagyomány szerint, és egyetlen egy nép volt, amelyik igent mondott rá, ez pedig a zsidó nép volt. Az Örökkévaló, a „Kádos”, a szent, az mindig jelen van és mindig, mindig körülöttünk van, és mindig segít azokon, akik őhozzá fordulnak. A „Kádos” az szent, amikor imádkozunk és elmondjuk: „Kádos, Kádos, Kádos - szent, szent, szent, a seregeknek az ura.” Örökkévaló az ő neve, ugye ez Jehosua próféta, Ézsaiás próféta hatodik fejezetében olvashatjuk, akkor pontosan ez a szent jelenik meg, és a szent ad nekünk vigaszt, ad támaszt, ad erőt, ad békességet az arra vágyóknak.

 

Jákob János dandártábornok a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke.

- A szimbolikákat említette püspök úr is, és a vezető rabbi úr is. Nagyon fontosak számomra is a szimbolikák, azok a megjelenési formák, amiket a Szentírás felvázol elénk, akár a víz, a tűz, a galamb formájában. Azért a Szentlélek megjelenése számomra mégis ott kitapintható a mindennapokban, és azt gondolom, hogy ebben nehéz is talán másképp látni, hogy mindig felszólít bennünket az írás, vegyetek Szentlelket! De honnan tudjuk, hogy a Szentlélek bennünk van, és vettünk belőle, és igenis élő valóság a számunkra? Erre azt tanítjuk a mi egyházainkban, hogy honnan tudjuk, hogy a Szentlélek a mi életünkben van, és ez az igazi látható jel, hogy eljutok oda, hogy bűnös ember vagyok, meglátom a saját bűneimet. El tudom fogadni, meg tudom látni, hogy Krisztus kereszthalála értem van. Az én bűnös életemért, hogy megváltson belőle. Ez a Szentlélek munkálkodás bennem, tehát a szimbolikákon túl egy kézzel fogható valóság ez számomra, hogy az a Szentlélek nem egy távoli fogalom, egy valamiféle mennyei misztikum, hanem egy bennem élő valóság. Hogy elvisz erre a síkra és így tudok eggyé lenni az Isteni lényeggel, hogy engem eljuttat arra az egységre, amire azt mondja az ige, hogy: Mindnyájan a Szentlélek által kereszteltetek meg. A közös hitvallásunkban a keresztyén hitvallásban is ezt így mondjuk: - Hiszem a Szentlelket! Ugye az egy és közösséges katolikus keresztyén anyaszentegyházat, Krisztus láthatatlan nagy egyházának vagyunk egységes tagjai. Az egy más kérdés, hogy e földi életben különféle felekezetekben éljük ezt meg, de azért mégis a Szentlélek az, amelyik egyesít bennünket Krisztus népével.

Bíró László a Katolikus Tábori Püspökség püspöke.

- Hívő ember az a lélek indításai szerint cselekszik, és mert egy a lélek, ezért ugyanazon indíttatást fogadjuk el. Tehát amilyen mélységben képesek vagyunk a lélek indítására figyelve dönteni, cselekedni, szólni, olyan mértékben tudunk egyek lenni láthatóan. Az egység mindig a léleknek a műve, ugye a Szentlélek az a Szentháromság személye között az egység lelke. Isten és ember, ember és ember között az egységnek a lelke. Ugye csak abban vagyunk gyengék, hogy ebben a lármás világban meghalljuk a léleknek a szavát, a léleknek az indítását. Senkit nem taszigál, ahhoz egy belső csend kell, hogy tényleg a lélek szerint éljünk. Rengeteg szép mondat világítja meg a világon ezt, hogy mit jelent a lélek szerint élni, hogy mit cselekszik a lélek bennünk. Az egységnek az alapja tulajdonképpen Jézus Krisztus. Azt mondja a Szentírás, hogy senki se mondhatja Jézus az Úr, csak a lélek által. Mi Jákob püspök úrral egyek vagyunk, az a léleknek a műve, mert mind a ketten együtt mondjuk ki a lélek erejében Jézus az Úr. Ez a mi egységünknek az igazi alapja.

Totha Péter Joel vezető tábori rabbi.

- A mi feladatunk, mint szellemi vezetőknek, mint rabbiknak, vagy mint a vallásban elkötelezetteknek, hogy ezen az úton segítsük az arra vágyót. Illetőleg mi is példát mutassunk arra nézve, hogy ez nem egy távollévő dolog, nem egy elérhetetlen, megfoghatatlan, hanem igenis itt van közel, megtapintható, átélhetőek azok a törvények és azok a rendelkezések, amelyet az Örökkévaló az embereknek adott. Nem angyaloknak, nem isteni lényeknek, hanem az embereknek, és ő pedig tudja, hogy az embernek mi a jó. Mi az, amit az ember meg tud tenni, és ebből kifolyólag ebben kell bátorítani és erősíteni magunkat, és természetesen a közösségünk tagjait, hogy az Örökkévalónak a parancsolatai azok megtarthatók, és ebben segítünk. És nyilván egymást is támogatjuk és egymást is buzdítjuk, amikor egy olyan helyzet van, hogy az ember egy kicsit úgy elfárad, meglankad, akkor egy-egy támasz egy vigasztaló szó, vagy egy erős parancs, az úgy helyre tudja tenni a dolgokat.

Jákob János dandártábornok a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke.

- A mai ember, mint Isten teremtménye - hiszen hitünk szerint Isten teremtménye az ember -, elszakadt a Teremtőtől. Na most ha nincs egyenes kontaktusban a Teremtővel a törvényeit se fogja tisztelni és megtartani. Ennek minden átkozott gyümölcsét viseli is magán az emberiség. Hiszen Isten az ő teremtménye az ember számára épp azért alkotta meg a törvényt, hogy azáltal védelmet nyújtson számára. Az életét egy olyan mederbe szerette volna tartani és vezetni, ahol biztonságot ad számára. Ma az emberek számára a nem, a nem, a tiltások sora az inkább ellenszenvet kelt és elfordulnak tőle. Azt gondolják, hogy valamiféle olyan kötelező dolgot ró rájuk a törvény, amivel nekik nem kell azonosulnuk. Nem látják azt a védő szeretetet a gondviselői kegyelmet, amivel pont a törvények próbálják az úton tartani és megőrizni az ő életét.

Bíró László a Katolikus Tábori Püspökség püspöke.

- Ha parttalanná válik az élet, akkor minden szétfolyik, erőtelenné válik, ez a törvény része. Ugyanakkor a törvény – a vezető rabbi is megosztaná -, hogy a törvény nem egy kalodába zárása az embernek, hanem betű és lélek. A kettőt együtt kell tartani. Tulajdonképpen a fő parancstól elindulva, ami megint csak közös kincsünk az Ószövetségben is, a törvény az nem egy parancs, mint a katonának parancsol a felettese, hanem válasz. Egy szeretetteljes válasz akar lenni Isten megelőző teremtő szeretetére. Tehát ha csak egy külső zubbonynak tekintjük, akkor menekülünk tőle. Ha minket szerető Istennek egy válasz, és ehhez ötletek, hogy hogyan tudunk válaszolni Istennek a szeretetére, akkor erőforrás lesz a törvény. Tényleg ahogyan a püspök úr is mondta, a Szentírásban rengeteg olyan hely van, amely arról szól, hogy boldog az az ember, aki az Úr ösvényén halad, aki az Úr törvényei szerint halad. Ezt közösen hirdetjük mind a hárman, és ez a boldogságnak az útja. Tehát betű és lélek, együtt a kettő. Ha elhagyjuk az egyiket, akkor a másik se valósul meg tulajdonképpen.

Totha Péter Joel vezető tábori rabbi.

- Nálunk ilyenkor tikunt mondanak, tikun van, vagyis egész éjszaka fenn vagyunk és egész éjszaka tanulunk, mert helyre kell hozni azt, hogy a nép a törvény átadása előtt édesdeden aludt. És átaludták azt az éjszakát, azt a lehetőséget, amit utána már nem lehetett bepótolni. Mi is, hogyha végiggondolunk az életünk során, akkor hányszor aludtuk át a lehetőségeket, amelyek ott voltak és nem vettük észre. Vagy nem akartuk észrevenni és utána, egy bizonyos idő után megbántuk, hogy akkor nem így kellett volna, vagy másképp kellett volna. Ez az ébredés az, amikor az ember rájön arra, hogy van egy olyan út, amely nem biztos, hogy könnyű, vagy könnyebb mint amit eddig éltünk. Ugyanakkor rengeteg csodával van tele és az pedig maga Kádostól, vagyis a Szenttől jön, és hogyha ezt felfedezzük, akkor jön el az a bizonyos léleknek az ébredése, amit én kívánok mindannyiunknak.

 

Jákob János dandártábornok a Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálat püspöke.

- Azért a Szentléleknek birtoklása, hiszen bennünk él a Szentlélek és a Szentlélek Isten teljesen átitatja az életünket, azt gondolom akkor tud győzelemre jutni, hogyha mi engedelmesen át is engedjük az életünket ennek. Az imént beszéltünk a törvényekről, az Isteni kegyelemről. Hogyha alárendelt életünk van, azok a csodák, azok kézzel tapasztalhatóan megjelennek az életünkben, és akkor leszünk valóban az Isten gyermekei és az egység gyermekei, hogyha rá tudunk mutatni a Szentlélek ereje által arra az egyetlen fő valóságra, aki az életünk lényege.

Bíró László a Katolikus Tábori Püspökség püspöke.

- Szeretném idézni Benedek pápát, aki azt mondja, hogy a lélek ajándék. Lelket nem kell megszereznünk, kiérdemelnünk, a lelket befogadni kell. Minél mélyebb, egy ajándékot azt csak elfogadni kell, és a pünkösd erre hív bennünket, nyitott szívre. Ahogyan a másik emberhez úgy tudok közel kerülni, ha kiüresítem magamat számára és befogadom őt. Ugyanígy működik a lélek ajándéka is bennünk. Tehát ha nem fogadom be, nem veszem be az orvosságot, akkor az orvosság hiába van ott az asztalomon, nem fog használni. Ha nem fogadom be a lelket, akkor fog tudni segíteni a lélek. A lélek az belülről hat, ajándék. Mindent meg akarunk szerezni, görcsberándultan élünk. A lélek nyitottságot vár tőlünk, és így leszünk az ő ajándékainak részesei. Így lesz felismerhető rajtunk a léleknek az ajándéka.

A mai műsorban beszélgetést hallottak pünkösdről, Bíró László Katolikus Tábori püspök, Jákob János dandártábornok Protestáns Tábori Lelkész Szolgálat püspöke és Totha Péter jobel vezető tábori rabbi részvételével.

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat. Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!”

A mai adásunk rendhagyó volt, de abban bízom, hogy tartalmasnak ítélték meg. További tartalmas rádiózást, szép napot kíván önöknek a szerkesztő, Fodor Endre.

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2013, május 22