Rádióműsor - 2013. május 29. - 29. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET - 2013. május 29.-ei műsor (29. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/38332

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 29. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

A Honvédelmi Minisztérium Tábori Lelkészi Szolgálat és a Keresztény Katonák Szövetsége emlékezett ünnepi szentmisével és istentisztelettel a hősök emlékére, május 24.-én pénteken este, a Budavári Nagyboldogasszony Plébániatemplomban. A szentmisét Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető katolikus tábori lelkész, az ökumenikus istentiszteletet Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök tartotta a Mátyás-templomban. Az eseményen többek között megjelent Benkő Tibor vezérezredes, honvéd vezérkar főnök, Orosz Zoltán altábornagy, honvéd vezérkar főnök-helyettes, és Domján László vezérőrnagy a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnoka. A szentmisén, istentiszteleten közreműködött a Katona János alezredes karnagy által vezetett Légierő Zenekar Veszprém.

Kezét csókolom, jó napot kívánok! E jeles eseményről készített összefoglalónkhoz a szerkesztő, Fodor Endre kíván tartalmas időtöltést, az Inter Arma Caritas mai adásában.

 

Takács Tamás alezredes, kiemelt vezető katolikus tábori lelkész:

- Én is világot hódítani jöttem, és magamat meg nem hódíthatom. Csak ostromolhatom nehéz kövekkel, vagy ámíthatom és becsaphatom. Valaha én is Úr akartam lenni. Ó bár jó szolga lehetnék! De jaj, szolga csak egy van, az Isten, s Uraktól nyüzsög a végtelenség. A hősök, akikre ma emlékezünk, azok a Weöres Sándor bibliás szavait előhívva, idézve „A jó szolgák, akik önmagukról lemondva szolgálták a hazát.” Nem csak a kalendáriumok és történelemkönyvek nevesített hősei, de a sokszor névtelen parádékban és elismerő szavakban nem részesülő, de az áldozatot mégis meghozó igaz emberei. Magyar hősök, de magyarra elsősorban nem a nyelvük és nem a nevük tette őket, hanem az önként vállalt áldozat. Jó szolgák, igaz magyar emberek, akik nélkül nem állhat meg az ország meg a mi egész földünk sem. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt. Ne reméljünk semmit attól, aki csak a saját életéért küzd nem pedig valami magasabb célért. Aki nem tudja mit jelent elveszítve megtalálni, aki nem tud áldozatot hozni. Mert mit ér az az ügy, ami nem kíván lemondást és szenvedést? Vérségi kapcsolatok, barátság, hazaszeretet, önként vállalt áldozat hitelesíti őket és teszi többé üres szavaknál. Csőcseléknek hívják azokat, akik más tetteiből élősködnek. Az életnek csak akkor van értelme, ha lassacskán elcseréli valami nagyobbra az ember, társára, gyermekére, családjára, álmaik eszméire, hazájára. Elveszíti a háborút, aki nem vágyik semmit.

Az igaz ember inkább választja a saját maga pusztulását, mintsem elpusztítsa azt, amire elcserélte önmagát. Mit használ az embernek, ha az egész világot elnyeri is, de a lelke kárát vallja? Eltunyult szívűek azok, akik semmit sem cserélnek el magukból, és nem lesznek semmik sem. Az élet elszáll felettük, mintha nem is létezett volna. Az idő úgy folyik el számukra, mint egy marék homok és megfeledkezünk róluk. Az ilyen emberek múzeumőrökké lesznek, és egy halott ország fölött őrködnek. Sokan nem tudnak elszakadni a katonai díszszemléknek a képétől, és azt állítják, hogy csak akkor van rend, ha a tárgyak és az emberek nem különböznek egymástól. Az emberek azonban akkor egyelőek, hogyha egyformán szolgálják az országot, nem akkor, hogyha tökéletesen hasonlítanak egymásra. A katonai temetők egyforma keresztjei nem az arctalanságnak a jelei. Az áldozatoknak itthon arca van, és mindenki csak a saját életét tudja és tudta föláldozni. Vaksággal van megverve az, aki az embert kizárólag látványos cselekedeteiben veszi észre. A lövészárkokban fagyoskodva várni a halált, nem volt látványos és nem volt fennkölt. Élni csak azért tudsz, amiért elvállalod a halált. Az ember pedig azzal is építi az életet, ha meghal. A halál kockázatának a vállalása, az élet vállalását jelenti. Ha a harcoló katona nem ember, hanem automata és verkedő gép, akkor hol van a harcosnak a nagysága? Valódi nagyság csak abban a harcosban van, aki tud szeretni, érezni és kötődni. Aki, amikor hazaér leteszi a fegyverét, és elringatja a gyermekét, vagy a férjben, aki elmegy a háborúba. Néhány esztendővel ezelőtt egy újságíró felmérést szeretett volna készíteni a magyar gyerekeknek számítógépes szokásairól, és amikor összeszedett egy kisebb csapat gyermeket föltette nekik a kérdést: - Mit jelent az, hogy game over? Egy picike gyermek előre pattant, határozottan kihúzta magát, és közölte: - Vége a játéknak, mert elvesztettem az össze életemet. A következő kérdés az volt: - A valóságban mit jelent az, hogy meghalni? Ekkor megtorpantak a gyermekek és csodálkozó szemmel visszakérdeztek: - Mi az, hogy valóság? A mai világnak ez a tragédiája. Talán ezért is kellene még inkább tisztelni azokat, akik régen tudták mi a valóság ott a lövészárokban. Amikor nem volt semmi fennkölt, semmi magasztos, és nem volt meg a reménye sem annak, hogy hipp-hopp lesz még három-négy életem amivel játszhatok tovább. Akikre ma emlékezünk, a mai megemlékezés, ez a valóság. Amikor az ember képes arra, hogy az életét is odaadja valami nagyobbért, ténylegesen és visszavonhatóan a gyerekek szerint. De a felnőtt, aki tényleg ad és áldoz, tudja, hogy ezt visszavenni már nem lehet. Ha egyszer odaadta, felnőttesen adta, nem úgy, mint a gyermek, aki egyik kezébe nyújtja a másikkal visszaveszi. Ő egyszer odaadja, oltárra teszi és föláldozza az életét.

Léteznek olyan pillanatok is, amikért igazán érdemel élni, amelyek többet érnek, mint az egész életünk. A tűznek az ellentéte a hamu, de a hamu megőrzi a tüzet a benne lévő parázzsal. Győztes csaták és vesztes háborúk, de a legyőzöttek szívében ott van a parázs. És hogy a parázs tűzzé váljon, ahhoz mi kell? Néha nagyon kevés. Ha már nincs meg a parázs, akkor marad a hamu. Ha semmi voltál, akkor semmivé leszel. De ha hordozod magadban a parazsat, akkor a tűz nem aludt ki véglegesen. A magyar hősök emlékezete ilyen parázs legyen számunkra. Azokban az időkben, amikor talán nagyon fagyos a hangulat körülöttünk, amikor talán túl sok a hamu a levegőben, ne felejtsük el, hogy a hamu alatt még van valami, ami lángra kaphat, ami életet adhat, és ami megtarthat minket is az emberségünkben. Ők szolgáltak és vártak. Nem dicsőségben, hanem valószínű vérben, mocsokban, és hidegben. Vártak az életre, és vártak a holnapra, amit már nem élhettek meg. Az ember az, aki valami önmagánál nagyobbat hordoz magában. Az ország pedig az emberek értékének szíve, mert minden ember egy darabka ország. Mit ér a mai napnak az eredménye, hogyha nem szépíti meg a rákövetkező? A jövendő előkészítése nem egy év, mint a jelen megalapozása. Ha tiszteljük a hősök emlékét, az eltávozottak jobban jelen vannak, és hatalmasabbak az élőknél. Aki követni akar, vegye fel keresztjét minden nap és úgy kövessen engem. Hősies áldozat, és hűséges szolgálat. Ennyire egyszerű. A magyar hősökért imádkozunk, s az emléknap üzenete az, hogy haljunk meg, ha kell emberi módon, de méltósággal. De éjünk is, amint lehet emberi módon. Amen.

Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök:

- Mai megemlékezésünkön hadd olvassak Isten Szent Igéjéből egyetlen egy Bibliai verset. Sámuel Próféta könyvéből így hangzik: Az én Uram életére mondom, hogy bárhol lesz az én Uram is, ott lesz a te szolgád is, akár élve, akár halva. Ez az idézet Dávid király történetéből való, melyben egy hadba vonulást megelőzően elkötelezi magát Ittaj az ő hűséges szolgája, a király ügye, szolgálata mellett egy életre, egy halálra.  Azt gondolom, hogy ez a lelki magatartás az, amely a szent ügyért elesett katonát hősnek minősítik minden esetben. Rákóczi, Bocskai, Bethlen, Zrínyi seregeinek az udvar vagy török ellenes harcok elesettjeinek, a névtelen Dugovics Tituszoknak, a végvárak vitézeinek, Dózsa katonáinak, a Hunyadiak csapatainak, IV. Béla királyunk tatárok elleni küzdőinek, az országalapító István király hűségeseinek, honfoglaló törzsek fegyvereseinek, és az Etel-köztől, sőt Baskíriától idáig tartó vándorlások lovas és gyalogos harcosainak képzeletbeli vesztesség listáin szereplő, valamennyi életét népéért áldozó hőseiről kell emlékeznünk. Ha írásos emlékeink lennének ezekről, akkor sem tudnánk maradék nélkül eleget tenni e feladatnak. Azonban nem is ez a fontos, hanem az, hogy a szívünkben megvan rá a szándék, hogy ne felejtsük el őket. Megvan a szándék arra, hogy lelkiismeretünkben emléket állítsunk nekik és rábízzuk őket a mi Mennyei Atyánkra, akiről hisszük, hogy megajándékozta őket az ő hűségükért. Éppen ezért együtt hajtsuk meg szívünket, lelkünket és közösen imádkozzunk.

Mindenható mennyi Édes Atyánk, történelem Ura, máig fájdalommal gyászoló családok érzéseit kifejezve, a hazáért életüket áldozó magyar katonák életéért hálát adva borulunk le a te örökkévaló nagyságod előtt. Azokért, akik tőle kapott felelőséggel, hősies helytállással vállalták a haza védelmét, szeretteik életének vigyázására. Azokért a fegyverforgatókért, akiknek évszázadokon át az életük sem volt drága, hogy azt odaadják felebarátaikért, népükért, hazájukért. Köszönjük azt a hűséget, amely a különböző csaták, háborúk borzalmas világában is kitartott, mert az örök kősziklára, Terád épült. A Golgotai kereszten magát megáldozó Krisztus példája, tanítása, erőt adott a szolgálathoz. Nyugodjanak itthon, vagy messze távoli tájon, csaták viharában elesett drága hősök, ismeretlenek vagy volt ismerősök, örök álmukat pihenjék erdőn, mezőn vagy sírkereszt alatt, gondolataink beléjük karolnak, emlékük dicsőség és egyben fájdalom. Legyen áldott emlékük, érettük szóljon a Hősök Vasárnapján minden lélekharang. Seregek Istene! Bennünket, mai utódokat pedig segíts úgy járni a hadak útján, hogy emlékük előtti tiszteletünk jeléül meghátrálás nélkül tudjuk vállalni a ma kihívásait. Elődeink példája, hadd legyen ebben útmutatás. Szentlelked újjászülő reménysége bátorítson valamennyiünket őrhelyünkön, szolgálatunkban, melyre drága magyar hazánk védelmébe vállalkoztunk. Kérünk, állj mellénk kegyelmeddel, hogy a halál árnyékának földjében járva is, minden körülmény között vallani tudjuk a zsoltárossal: Ha elenyészik is az én testem, szívemnek kősziklája és örökségem, te maradsz Istenem! Örökké. Amen.

Mai adásunk rendhagyó volt, hiszen a május 24-én pénteken este, a Budavári Nagyboldogasszony Plébániatemplomban tartott ünnepi Szentmiséről és istentiszteletről hallottak hangképes összefoglalót. A felvételt Ferenczi János készítette.

Nevében is további kellemes rádiózást kíván valamennyiüknek a szerkesztő, Fodor Endre.

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM: Katolikus Tábori Püspökség 1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben: berta.tibor@hm.gov.hu

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2013, május 29