Rádióműsor - 2013. december 25. - 52. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2013. december 25.-i műsor (52. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/41886

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 52. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

"Add, Istenem, hogy a világ kisimuljon és elcsendesedjen bennem és mindenkiben. Hogy az éjszaka csendjében asztalodhoz ülhessek, ahhoz az asztalhoz, ami mellől senki se hiányozhat. Ahhoz az asztalhoz, hol a Nappal és a csillagokkal együtt a hétköznapok is kialszanak, s egyedül a te békéd világít. Add meg előlegként azt a csendet, azt az asztalt, ahol minden civódás, félreértés, megkülönböztetés megszűnik végre. Ahol mindenki helyet kap, a maga helyét, s a legkisebb féltékenység is leveti csúf álarcát, s színét vesztve elpárolog." – Pilinszky János Imádságért gondolataiból idéztem, s ezzel köszönti a hallgatóit a szerkesztő, Fodor Endre.

A mai adásunkban a Veszprém Légierő Zenekart valamint Nádasi Alfonz Hadinapló című kötetének egy részletét hallják.

Nádasi Alfonz, Hadinapló. A kötet felolvasását folytatjuk, Bőzsöny Ferencet hallják.

- Március 19.

Hatkor keltettem magamat. Frissen ugrottam ki, mert tudom, ha maradok, újra elalszom. Ma öt misét mondtam: Elmó, vonattörzs, itthon, kórházvonat, volinkai hiradószázad./ ez utóbbi hadtest közvetlen/. 
Éppen ebédeltünk. Bejön egy főhadnagy, és jelentkezik az alezredesnél /az megpróbál velem mindig gúnyolódni, míg nyíltan meg nem szégyenítettem a többiek előtt. Attól kezdve viszont ádáz ellenségem volt, és mindenki előtt a hadbíróságot emlegette velem kapcsolatosan, hogy majd elintézi az én civil gondolkodásmódomat/. Megkérdezi itt van-e Nádasi Alfonz tábori lelkész úr. Mondja, hogy ő is bencés diák és hallott rólam. Kéri, hogy misézzem nekik, mert azonnal tovább kell menniök. Ők is aknaszedők, és most életveszélyes feladatot kaptak. Hat hete nem voltak szentmisén. Szeretnének gyónni, áldozni. - Már megszoktam a Szentlélek sugallatát. Ezúttal is letettem a kést és villát és mondtam, gyertek. Hoztam a kegyszereket és miséztem nekik, hiszen halálveszélyben vannak. Új parancsot kaptak a partizánok ellen ezért általános feloldozást is adtam nekik. Előkészítettem őket, hogy aki hisz és fölkelti a tökéletes bánatot ezzel a szívből jövő mondattal: Jézusom, nagyon hiszek benned és nagyon szeretlek, azt feloldozom. Valamennyien megáldoztak, föloldozást adtam nekik. Valamennyien mély meghatódottsággal megáldoztak. A protestáns testvéreink is meghallgatták a misét. az egyik megkérdezte, hogy nekik is érvényes-e a feloldozás? Azt feleltem, hogy az irgalmas Isten egészen bizonyosan éppen úgy meghallgatja rájuk vonatkozóan is az imámat. Néhány nap múlva visszakerültek. Ketten hősi halottak lettek.
A vonaton az történt velem, ami még soha. Olyan sokan áldoztak, hogy elfogyott az Oltáriszentség. A súlyos sebesültek könyörögtek, hogy áldoztassam meg őket, miután minden vagonban a mise előtt általános feloldozást adtam. Mintha érezték volna, hogy már út közben sokan meghalnak közülük. A protestáns testvérek is kérték áldásomat, és nem egyszer maradék erejükkel kezet akartak csókolni, mikor homlokukra keresztet rajzoltam. Megint az a jelenet volt, amelyet többször tapasztaltam, hogy a halál előtt mindig kiviláglik az mondás, hogy „anima naturaliter christiana”, vagyis a lélek természeténél fogva keresztény. Visszamentem abba a kocsiba, ahol a hevenyészett oltár volt, és egyéb részek elhagyásával felajánlottam, átváltoztattam és áldoztattam. Egyik valamikor tanárom említette annak idején az ilyen esetet az egyik órán. Sohasem gondoltam, hogy valaha ez velem is megtörténhet. De hálás vagyok, mert sok bajtárs lélekben megnyugodva várta a halált. 
Ma éreztem először, hogy fáradt vagyok. Nem baj! Az erős összpontosítást bírom, ha fáraszt is. De hála Istennek, örömmel hívnak az alakulatok. Csak ez a tegnap este ne ismétlődnék meg, ezért korán lefekszem.

Március 20.

Kiderült, miért vagyok olyan fáradt. Nem a napi munka okozza, hanem a három hete tartó hasmenés vesz le ennyire a lábamról. Még a gyaloglás is nehezemre esik. Mi lesz, ha jön a sok gyalogmenet? No, de ezzel minek törődnöm előre? Délelőtt a hadosztályon jártam, aztán a lengyel templomban, délután temetés, műtét, feltárás, transzfúzió.
Temetés alatt kaptuk az első légitámadást. Miatyánk alatt kezdtek rá a légvédő ütegek. Olyan zajt csaptak, hogy nem értettem meg a saját szavamat sem. Néhány búcsúztató mondatot mondtam, de mind elveszett az ágyúk hangjában. Néztem a legényeket, és abba is hagytam a beszédet, mert láttam, hogy azt nézik, hova ugorhatnak, ha közeledik fölénk a ruszki.
Ma másodszor történt meg, hogy nem küldtek értem járművet. Biztos, valamelyik intézkedő tiszt megint be volt rúgva.
Este bejött az 5. egészségügyi oszlop lelkésze a szállásra. Kissé csodálkozott, hogy nem estem hasra előtte a nagy örömtől, hogy megtisztelt magas megjelenésével. Aztán még jobban elcsodálkozott, hogy nincs helyünk, és az egyik tiszti betegszobában kapott helyet. Finnyásan érdeklődött.
Vacsora után visszamentem az ebédlőbe dolgozni, mert nálunk megint kártyázás volt, a fogászaton pedig takarítottak. Bejött Júlia nővér is. Kiderült, hogy nálunk keresett. Diétás vacsorát ajánlott fel, mert látta, hogy nem tudom megenni a mienket. Lassan megindult a beszélgetés őróla. Eddig is különös leánynak ismertem meg. Most bebizonyosodott, hogy mennyire jól megismertem ezalatt a rövid idő alatt. Sajnálom, mert intelligens, sokat szenvedő valaki, aki igen nagy terhe lesz még ezentúl is önmagának. Látta, hogy meglepte, hogyan lehet őt ennyire jól ismerni. Pedig alig mondtam néhány mondatot.

Március 21.

Az egész délelőtt a látszólagos semmiségek elintézésével telt el. Mégis fontosak, mert vagy magatehetetlenségük miatt kérnek meg rá, vagy az egészségesek látják, hogy szívesen segítek nekik is.
Délután megkezdtem a 109-es kórházvonatnál a lelkigyakorlatot. Mindenki meggyónt. A közben beszállított sebesültek is, akiket most láttam először. Persze, a tisztek, az más. Ők tökéletesek, bűntelenek, példaadók! Ők csak nem alázkodhatnak le az alacsonyabb műveltségű emberek közé azzal, hogy megvallják bűneiket és megáldoznak. Ha hallanák azoknak az általuk megvetett „művetleneknek” a gyónását, azt a magas szellemi színvonalat, azt az Istenbe merülést, azt a családhoz való hűséget, rajongó szeretetet még a távolból is, hát lesülne a bőr a képükről. Ha egyáltalán még van rajta. Néhány tiszt szerencsére kivétel. De azokat már szinte egyenként előre megismerem, hogy a mi hitvallóink közé tartoznak. Abban remélem, hogy még lesz rá reggel lehetőség. Talán megmozdul bennük valami ennyi buzgóság láttán. Sok érmet kaptam közben, minden gyónónak adtam. – Hóviharban mentem ki a vonathoz. Közben, ha elállt, próbáltam a kocsin breviáriumozni, imádkozni. Az eredmény az lett, hogy egy hirtelen hópehelytömeg eláztatott jónéhány lapot. Szent Atyánk, Szent Benedek napján így még úgysem végeztem breviáriumot. Itthon is megkezdtem a lelkigyakorlatot az egyik sebészeti teremben. Mintha nem tudtam volna itthon olyan lelkesen beszélni. Így talán tanítóbb volt a mondanivalóm. Reggel a másik lelkész 70 percig végezte az istentiszteletet. Rossz nyelvek szerint azért, mert látja, hogy én dolgozom: és a protestáns testvérek állandóan tőlem is kérdezik, hogy ők miért nem juthatnak istentisztelethez, lelki vigaszhoz. Szegény Tóni, ma aztán bele adott mindent. Senkinek nem szólt és feltartotta az orvosokat. Délben figyelmeztetett, hogy panasz van ellenem: zavart okozok a misézéssel. Végigkérdezem az orvosokat, hogy igaz ez? Mind tagadta. Erre megmondtam nekik, hogy vagy ő hazudik (mármint a másik lelkész), vagy az orvosok. Ezt kikérte magának. Mondtam neki: hívja ide a doktorokat és én a nagy nyilvánosság előtt megismétlem a mondatomat. Erre persze nem volt hajlandó. A doktorok azonban akarták. Ebből nem volt nehéz kitalálni, hogy kinek van igaza.
Szent Atyám, ma 35 éves vagyok! Istenem, hadd legyek jobb fiad, mint eddig!

A csodálatos dallamokat a mai adásban a Magyar Honvédség Légierő Zenekar Veszprémnek köszönhetjük. Karnagyuk Katona János alezredes.

Pilinszky János Imádságért című versének gondolataival vezettem be a mai adásunkat és ezzel zárom.

„Mint a vándornak megérkeznie a tengerpartra, szívem és értelmem elhallgat már a távoli közelségedtől is, meghallva a végtelen intelligencia hullámverését…
Add, hogy imámban ne kérjek semmit, de annál inkább hallhassalak és hallgassalak Téged.”

Pilinszky János gondolatai után munkatársaink nevében kívánok valamennyi hallgatónknak és szeretteinek áldott, békés, eredményekben és sikerekben gazdag boldog újesztendőt! A szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:

Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2013, december 25