Rádióműsor - 2014. április 16. - 65. adás

INTER ARMA CARITAS - FEGYVEREK KÖZÖTT A SZERETET 2014. április 16.-ai műsor (65. adás), mely itt hallgatható meg: http://www.honvedelem.hu/cikk/43606

Magazinműsor honvédelemről, hazaszeretetről, katonai hagyományokról, hazánk katonáiról. A Honvédelmi Minisztérium, a Magyar Honvédség és a Katolikus Tábori Püspökség adása a Mária Rádióban.

A 65. ADÁS ÍRÁSOS - SZERKESZTETT VÁLTOZATA

„Reszkető, enyhe fény sugárzik. Egy felhő lassudan megyen. A lélek fáj, a fény sugárzik. Valaki ballag a hegyen, hűs homlokáról fény sugárzik s szemét lehúnyja - úgy legyen!” - Dsida Jenő, Út a kálváriára című versének első szakaszával köszöntöm a hallgatókat a szerkesztőt, Fodor Endrét hallják.

 

Bíró László a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferens püspöke, a Katolikus Tábori Lelkész Szolgálat püspöke hogyan látja, a hétköznapi ember érzékeli-e még húsvét jelentőségét?

- Sajnos a húsvét lényege elrotálódik bennünk. Egyre kevésbé ismerjük a lényegét, sokak számára szinte már csak a húsvéti sonka maradt a húsvét titkából. Mi ennek az oka, hogy eltűnik a húsvét tartalma? Hosszú évtizedek, vagy talán évszázadokat is lehet mondani, amikor szembe állították a hitet és az értelmet, a hitet és a tudományt, és emberek széles tömege úgy gondolta, hogy a hit az akadályozza a szellem munkáját, a szellem kibontakozását. Ma már minden haladó gondolkodású ember világosan megfogalmazza, hogy a hit nem beszűkíti a tudatot, hanem kitágítja a horizontot, a létnek értelmet ad. Ahhoz, hogy a húsvét titkához eljuthassunk, azt gondolom, hogy le kell vetnünk értelmet korlátozó előítéleteinket. Úgy ébreszthetjük fel érzékünket a húsvét titka iránt, ha belegondolunk a saját életünkben, mitől szép az életünk. Nem pusztán a ráció adja az élet szépségét, hanem az élet szépségét a szeretet ingyenessége adja. A szüleink előbb szerettek bennünket, mint mi őket. Minden szerelemben valami titokzatos dolog történik. Valaki azt adja meg, ami nem jár meg nekem, önmagát. Megajándékoz. Az ajándék teszi széppé a szerelmet, a szülő-gyermek kapcsolatot, az ajándékozó szeretet teszi élhetővé a társadalmat. Ez a Jézus, aki nagyhéten értünk adja az életét, így tanított: „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki meri elveszíteni, megtalálja azt. Ha a búzaszem nem hull a földbe és el nem hal, egyedül marad, de ha elhal, bő termést hoz.” Egyre inkább pusztít bennünket az individualizmus fizikailag is, nemzetünket és egész Európát. Nem tudunk fölülemelkedni az önzéseinken, a csak magunk felől való gondolkodáson. A húsvét szeretne kiemelni, a húsvét szeretne távlatot adni. Szeretne meghívni bennünket az ajándékozás kultúrájára. Valaki így fogalmaz: „A szeretet fölülmúlja az igazságosságot, de feltételezi az igazságosságot”. Felülmúlja az igazságosságot, mert az ember olyat ad a másiknak, ami nem jár meg neki, önmagamat. Ugyanakkor feltételezi az igazságosságot, mert mielőtt odaajándékoznám magamat neki, nekem vissza kell adni őt önmagának. Ez a szeretetnek a titka, és a húsvét ezt a szeretetet ünnepli. A szeretetnek az értelmességét hirdeti: hogyha élek másokért, akkor megnyerem az életemet. Azt gondolom, minél idősebb valaki, annál mélyebben megéli ezt, hogy az élet a szétajándékozásból gyarapszik.
Megtaláljuk-e azt az utat, visszatalálunk-e erre a helyes útra? Ma hogyan lehetünk önfeláldozóak?

- Egyik kortársunk így fogalmaz: „Ma már a szeretet is én központúvá lett”. A szeretet minőségét azon mérjük le, engem mennyire tesz boldoggá, és a másik emiatt örök bizonytalanságban él-e mellettünk, kiszolgáltatottságban? Meddig vagyok képes boldoggá tenni őt? Mikor fog elejteni engem? Jézus nem én központú szeretetet hirdet, te központút. Ahogy az előbb is idéztem, nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért. De van Jézusnak egy másik mondása, ahol a húsvét alleluja-ja fakad. Azt mondja: „Életemet magam adom oda, és nem úgy veszik el tőlem”. Boldoggá csak az a szeretet tud tenni, az az önátadás, amit én magamból fakadóan teszek. Ha úgy kell ellopkodnia életem párjának az életemet, akkor ő is boldogtalan lesz, meg én is. Én hiszem azt, hogy az ember értelmével is el tud odáig jutni, hogy az értelmes élet, az te központú élet. Ez a húsvétnak az üzenete. 
Még bennünk él Virágvasárnap eseménye. Az ősegyház az olajfák hegyén kezdte az ünneplést, fölidézte a Jeruzsálemi bevonulást, ahol a nép a győzelem szimbólumát, a pálmaágat lengette Jézus körül. A szentírási olvasmányok érdekesen hullámoznak. Izaiás próféta könyvéből az a mondat hangzott felénk: „Hátamat magam tartottam oda, hogy ütlegeljenek, az arcomat nem rejtettem el azok elől, akik leköpdöstek, arcul vertek”. Jézus önként vonult be a szenvedésbe. Szeretetből, értünk vállalta szenvedését. Nem maga a szenvedés vált meg bennünket, hanem az elfogadott szenvedés. A Filippi levél részlet gyönyörűen beszél együtt a húsvéti misztériumról. Jézus az Istennel való egyenlőségből érkezik közénk. Szolgai alakot öltött, ezért Úrrá, Messiássá lett. Jézus nevére hajoljon meg minden térd a földön, a mennyben az alvilágban, és minden nyelv hirdesse Jézus Krisztus az Úr!
Virágvasárnap Máté passióját olvasta az egyház. Szenvedés történetet olvas, de sajátos ez a szenvedés történet. Amikor Jézus meghal, megnyílnak a sírok, kettéhasad a templom függönye, kárpitja, megmozdul a föld, valahol kitárulkozik az egész kozmosz. Itt nem a legyőzött Krisztus, a megsemmisített Krisztus a főszereplő, hanem a győzedelmes Krisztus. A pogány százados hitvallást tesz - Ő valóban az Isten fia. A Virágvasárnap liturgiája meghív bennünket, hogy helyesen szemléljük Nagyhét titkát. Nagyhéten egyszerre szemléljük Jézus szabad önátadását az Atyának, értünk, és az ő megdicsőülését. Hajlunk arra, hogy ilyenkor csak a szenvedést lássuk, máskor pedig elvonatkoztatunk a szenvedéstől és csak a feltámadási alleluját énekelgetjük. A kettő összetartozik egész életünkben. A legmélyebb szenvedésben is hihetjük Istennek a szeretetét, fölemelő, a halál sötét völgyén is átvezető szeretetét. A Nagyhétben bevonulunk, hogy Jézussal együtt szenvedjünk, és vele együtt eljussunk a dicsőségre is. Az egyes napok, egy-egy mozzanatát jelzik a szenvedésnek és a dicsőülésnek.
Nagycsütörtök délelőttjén a papság az egyes egyházmegyékben összegyűlik, örül az eucharisztia és a papság alapításának, a szentségek létrejöttének. Délután, mint mindig az eucharisztia fölötti örvendezéssel gyűlik össze az egyház, de a szentmisét követően már a szenvedő Krisztus áll előttünk. Megfosztjuk az oltárokat díszeitől, elvisszük egy oldalkápolnába az oltári szentséget, mintegy kikísérjük Jézust az olajfák hegyére. 
Péntek, János passióját olvassuk. Nincs szentmise, szemléljük Jézust, aki fölemeltetett a keresztfán. János passiója helyesen, együtt látja Jézus szenvedését és fölemeltetését, megdicsőülését. Most dicsőül meg az ember fia, most vetik ki a sátánt a világból. Ítélet zajlik ott a kereszten, az élet ítélete a halál, a lehúzó erők fölött. 
Nagyszombat, csend. Jézus virrasztása a sírban. A hívő nép virraszt húsvét vigíliáján, várja a feltámadás örömét. S megszületik az alleluja, az egyház örül. Ahogy szokták mondani a nép nyelvén, a harangok visszajönnek Rómából. Ujjongás, fény, életteli együttlét. A húsvét kivezet bennünket a lét sötétségéből. Megnyit bennünket az életre, a végtelenre, határtalan mélységű az üzenete. Sokaknak csak a húsvéti sonka maradt belőle, még jó, ha az is megmaradt. Felszínes találkozások, külső vidámságok, piros tojás, de a húsvét mélyebb. A húsvét arról szól, hogy az életnek, amely szeretetből szétajándékoztatik, értelme van, nem a sírban végződik, hanem az életben. Maga Jézus fogalmazza meg, a bátorító, reményt adó szavakat. „Ha a búzaszem nem hullik a földbe és ott el nem hal, egyedül marad, de ha elhal, bő termést hoz.” Aki meg akarja menteni életét – mondja másutt -, elveszíti azt, de aki elveszíti, megnyeri azt az örök életre. A húsvét az élet értelmességének az ünneplése, a reménynek az ünneplése. Bátorítás arra, hogy merjünk másokért élni, egymásért élni. Merjük, mint ő, megmosni egymás lábát, odatérdelni egymás elé, szolgálni egymást, ahogyan ő szolgai alakot öltött. A hívő ember szemléli a Nagyhétben Krisztust, a vérrel verejtékezőt, a szolgáló Krisztust, az életét értünk ajándékozó Krisztust, hogy erőt merítsen ahhoz, hogy ezt a Krisztust megjelenítse a hétköznapjaiban. A húsvét nem elvont ünnep, a húsvét nem élettől távoli ünnep, a húsvét nem életidegen mítosz, a húsvét a mi életünk, és ha a mi életünk, akkor valami nagyon nagy szépség származik belőle. Bárcsak valami megragadna bennünket a húsvét titkából, bárcsak valami megváltozna az életünkben, mert húsvétot ünnepeltünk.

 

„Amint minden rossznak gyökere az önzés, úgy minden jónak gyökere a szeretet. Nélküle a gazdag is szegény, ővele a szegény is gazdag.” – Szent Ágoston gondolataival köszönöm meg a figyelmüket és kívánok áldott ünnepeket, a szerkesztőt, Fodor Endrét hallották.

 

ÉSZREVÉTELEIKET, JAVASLATAIKAT
VÁRJUK, ÉS TISZTELETTEL FOGADJUK 
AZ ALÁBBI ELÉRHETŐSÉGEKEN:

POSTACÍM:
Katolikus Tábori Püspökség
1054 Budapest, Szabadság tér 3.

E-mail-ben:
berta.tibor@hm.gov.hu 

Típus: 
Rádióműsor
Tartalom dátuma: 
szerda, 2014, április 16